Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

Honecker Gandhival találkozott Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára és Indira Gan­dhi indiai miniszter-elnök, aki hivatalos látogatáson a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban tartózkodik, pénteken megkezdte tárgyalásait. A megbeszélés során kitűnt, hogy a két ország politikai, gazdasági, kulturális és más irányú kapcsolatai sikeresen fejlődnek. Ugyanakkor azon­ban az is kiderült, minden területen lehetőség kínálkozik a kapcsolatok továbbfejleszté­sére. A megbeszélést szombaton folytatják. A TASZSZ közleménye Az 8ZKP KB Politikai Bizottsága a berlini értekezletről A TASZSZ szovjet hírügy­nökség pénteken este közle­ményt hozott nvilváinossásra »az SZKP KB Politikai Bi­zottsága az európai kommu­nista és munkáspártok ber­lini értekezletének eredmé­nyeiről« címmel. A közlemény így hangzik: Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága megvitatta a Leonyid 1 Brezsnyev vezette szovjet kül­Dsszámoső az európai ifjúsági és diáktalálkozóról (Folytatás az 1. oldalról.) hogy ezeket a köröket meg­hátrálásra késztessük. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a varsói találkozón sokan a megbecsülés és az el­ismerés hangján szóltak a Magyar Népköztársaság szo­cialista fejlődésének eredmé­nyeiről, pártunk és kormá­nyunk következetes politiká­járól, a nemzetközi enyhülés, a béke és az együttműködés érdekében kifejtett tevékeny­ségéről. A központi bizottság az eu­rópai ifjúsági és diáktalálko­zón elfogadott záródokumen­tumot és az Európa ifjúságá­hoz intézett felhívást pozití­van értékeli, a kölcsönös tisz­teleten és előnyökön alapuló, gazdagodó együttműködés do­kumentumainak tekinti és kész az azokban foglaltak meg­valósítására. A Magyar Kom-' munista Ifjúsági Szövetség a jövőben is arra törekszik, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt útmutatásait kö­vetve munkájával a békéért és a társadalmi haladásért harcoló fiatalok és szerveze­teik együttműködését, össze­fogását erősítse. A KISZ kb a találkozóról és a magyar delegáció mun­kájáról szóló tájékoztatót el­fogadta. A KISZ központi bizottsága ezután kinevezte a kb mellett működő tanácsokat; az egye­temi és főiskolai tanácsot, el­nöke dr. Vastagh Pál; az ér­telmiségi fiatalok tanácsát, el­nöke dr. Nagy Sándor; az if­júmunkás tanácsot, elnöke Pásztor Gabriella; a középis­kolai és szakmunkástanuló ta­nácsot, elnöke Csákvári Jó- zsefné; a mezőgazdasági és falusi fiatalok tanácsát, elnö­ke Jurcsák György; a fiatal nők tanácsát, elnöke Kis Im- réné; a honvédelmi nevelési tanácsot, elnöke Fejti György. Ezt követően a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség köz­ponti bizottsága megtárgyalta és elfogadta az 1976—77-es mozgalmi év első félévére szóló munkatervét. Vizsgálat az clelmiszerBolíok O áruellátásáról (Folytatás az 1. oldalról.) rül a kiszállított sör. A jelen­tés a korszerű szállítási mód­szerek, a konténeres és a rendszeres éjszakai szállítások kezdeti eredményeit értékelve az összehangoltabb fejlesztés­re és az eszközök jobb kihasz­nálására hívja fel a figyelmet. A KNEB a jelentést elfogad­ta és intézkedés végett meg­küldi az illetékes minisztériu­mok és főhatóságok vezetői­nek. A KNEB megtárgyalta a kötőelem — csavar, szögellá­tás helyzetének vizsgálatáról készült jelentést. A kötőele­mek fontosságát nem az egye­Közlemény a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat 211. sz. ajándékboltja Balatonszéplak- felső MNB 390—19132 bélyegző elveszett! A fenti bélyegző érvénytelen. (13513) dileg kis értékük határozza meg — állapítja meg a je­lentés —, hanem az, hogy hiányuk esetén milliós értékű gépek szerelése nem végezhe­tő el idejében, a beruházási­karbantartási munkák késnek és a lakosság számára szüksé­ges javítás-karbantartás is akadozik, vagy csak bosszantó utánjárással oldható meg. A KNEB a jelenlegi helyzet okait és kihatásait elemző jelentést elfogadta, tájékoztatja erről az Állami Tervbizottságot, és intézkedések végett megküldi javaslatait a kohó- és gépipa­ri miniszternek, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének. A bizottság jóváhagyta az általános és a középiskolák tanévkezdésre való felkészülé­sének vizsgálatához készült programot. (MTI) A fonyódi postahivatal fölvesz hírlap­kézbesítőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a hivatalvezetőnél lehet. A Kaposvári AllatkórházbóS elszökött egy gyógykezelés alatt álló schnauser fajtájú kutya Signore névre hallgat (másfél éves szuka, fekete, felálló, hegyes fülű, nagytestű). Értesítést kérjük a 12-066 teliefonszámra. Állatkórház, Kaposvár <500780) döttség beszámolóját az euró­pai kommunista- és munkás­pártok június 29—30-án Ber­linben tartott értekezletének munkájáról. A politikai bi­zottság teljes mértékben jó­váhagyja a küldöttség tevé­kenységét, és úgy véli, hogy a konferencia fontos hozzájáru­lás az európai béke, a bizton­ság, az együttműködés, és a társadalmi haladás ügyéhez. — Az értekezleten egyhan­gúlag elfogadott dokumentum a marxizmus—leninizmus el­vein alapszik, és a kommunis­ta- és munkáspártok közös ér­tékelését és következtetéseit tartalmazza azokról az idősze­rű kérdésekről, amelyek rend­kívüli jelentőségűek Európa és az egész világ népei szem­pontjából. Az európai orszá­gok munkásosztálya, a dolgo­zóik széles néptömegei olyan irányelveket kaptak, amelyek elősegítik a fegyverkezési haj­sza megfékezéséért, a nemzet­közi enyhülés megszilárdításá­ért, létfontosságú érdekeikért folytatott harcuk aktivizálását. Áz értekezlet által megha­tározott célok eléréséhez Euró­pa kommunista- és munkás­pártjainak, összes demokrati­kus erőinek szolidáris akcióira van szükség. A Szovjetunió Kommunista Pártja energikus, állhatatos harcot fog folytatni e célok elérése érdekében. — Az értekezlet megrende­zésére olyan nemzetközi hely­zetben került sor, amikor az államközi kapcsolatok terüle­tén a békés egymás mellett élés elve vált uralkodóvá. Ugyanakkor az értekezlet megállapította, hogy megerő­södött az enyhülés különféle ellenségeinek tevékenysége, folytatódik, sőt egy sor kapi­talista országban fokozódik a fegyverkezési hajsza. — A konferencia rámuta­tott, hogy a fő forradalmi erők: a szocialista országok, a kapitalista országok mun­kásmozgalma és a nemzeti felszabadító mozgalom, a de­mokratikus, békeszerető erők­kel összefogva képesek le­győzni a reakció ellenállását, képesek elhárítani a világhá­ború veszélyét. — Az értekezlet ismétel­ten demonstrálta, hogy eltép- hetetlen kapcsolat van a bé­kéért és a társadalmi haladá­sért folytatott harc között. Demonstrálta továbbá az ér­tekezleten részt vevő pártok közös akaratát arra, hogy a demokrácia, a szocializmus ügyét szolgálják, figyelembe véve az egyes országok hely­zetét és nemzeti hagyomá­nyait, valamint a társadalom fejlesztésének közös törvény- szerűségeit. Óriási a jelentősé­ge a konferencia által elfoga­dott dokumentum megállapí­tásainak a kommunistaelle- nesség elszigetelésének és le­győzésének szükségességéről, valamint arról a harcról, me^ lyet a kommunista pártok, a Szovjetunió, a szocialista or­szágok ellen kampányt foly­tató erőkkel kell vívni. — Európa kommunistái hangsúlyozták, hogy elutasí­tanak minden olyan politikát Is világnézetet, amely lénye­gét tekintve a munkásosztályt a kapitalista rendszernek alá­rendeli : hangsúlyozzák to­vábbá, hogy a kommunista pártok Marx, Engels és Lenin eszméi alapján továbbfejlesz­tik internacionalista együtt­működésüket és szolidaritásu­kat. Az értekezlet fontos ténye­zője az európai kontinens testvérpártjai együttműködé­se erősítésének, internacio­nalista együttműködésük fej­lesztésének, kapcsolataik álta­lánosan elfogadott normái alapján. — Az SZKP KB Politikai Bizottsága kifejezésre juttatja meggyőződését, hogy a szovjet nép a kommunista társadalom felépítéséért végzett alkotó munkájával a jövőben is mél­tó módon járul hozzá a kom­munista mozgalom közös, in­ternacionalista, bákeszerető erők törekvéseihez, a békéért, a népek biztonságáért, a de­mokráciáért és a szocializmu­sért folyó harcához. (MTI) Tel Aviv Titkos tárgyalások a géprablókkal Tel Avivban pénteken tit- • kos tárgyalások kezdődtek a terrorista kommandó hatalmá­ban lévő összesen mintegy 110 túsz életének megmentéséről. Az izraeli kabinet legfonto­sabb tagjaiból alakult és Ra­bin miniszterelnök vezette vólságcsaport csütörtökön csaknem egész éjjel közvetett diplomáciai csatornákon alku­dozott a géprablókkal. A lé­gikalózok összesen 53 fogoly szabadonbocsátását követelik Izrael és más országok bün­tetőintézeteitől. Izrael bejelentette ugyan, Rendkívüli . állapot Peruban A perui minisztertanács csütörtökön az egész ország­ban rendkívüli állapotot hir­detett ki. Harminc napra fel­függesztették az alkotmányos garanciákat. Az ország ellen­őrzését a katonai körzetek parancsnokaira ruházta át. Az intézkedést azzal össze­függésben hozták, hogy reak­ciós és szélsőbaloldali elemek az ország több részén, főleg a fővárosban nyugtalanságot szítottak és kormányellenes felvonulásokat provokáltak. Ezekhez ürügyül azokat a kormányintézkedéseket hasz­nálták fel, amelyek a gazda­sági nehézségek leküzdését cé­lozzák, hogy kész tárgyalni a börtö­neiben őrizetben tartott pa­lesztinok egy részének szaba- donbocsátásáról, ugyanakkor azonban leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy szükségsze­rűen teljesíti a kommandó összes követeléseit. fi magyar vezetik üdvözlő távirata Vietnam ajraegyesitise alkalmából LE DU AN ELVTÁRSNAK, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárának, TON DUC THANG ELVTÁRSNAK, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnökének, TRÚONG CH1NH ELVTÁRSNAK, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése állandó bizottsága elnökének, PHAM VAN DONG ELVTÁRSNAK, a Vietnami Szocialista Köztársaság kormánya elnökének, HANOI. Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és országgyűlése, egész dolgozó népünk nevében forrón kö­szöntjük önöket, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bi­zottságát, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlé­sét és kormányát, a testvéri vietnami népet a történelmi je­lentőségű esemény, szabad hazájuk újraegyesítése alkal­mából. Az egységes szocialista Vietnam annak az állhatatos^ önfeláldozó harcnak a gyümölcse, amelyet' marxista—leni­nista pártjának vezetésével, a szocialista országok testvéri támogatásával, a világ haladó erőinek szolidaritásával, a hős vietnami nép évtizedeken át vívott az idegen hódítók, az agresszorok és lakájaik ellen. Vietnam újraegyesítése megteremtette a feltételét an­nak, hogy a vietnami nép, a Vienami Dolgozók Pártja ve­zetésével, végrehajtva Ho Si Minh-nek, a vietnami nép nagy fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom kiemelkedő alakjának végakaratát, felépítse a függet­len és szocialista Vietnamot. Meggyőződésünk, hogy a vietnami nép az egységes ha­za keretei között, történelmileg rövid idő alatt befejezi a szocializmus alapjainak a lerakását, sikerrel oldja meg a békés építőmunka, a nép anyagi és kulturális felemelkedé­sének mindmegannyi feladatát, továbbra is a szocializmus, a nemzeti függetlenség, a béke és a biztonság szilárd vé­delmezője lesz Délkelet-Ázsiában. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköz- társaság kormánya, a magyar nép szilárd elhatározása, hogy tovább erősíti és fejleszti a két párt, a két nép nehéz időkben kikovácsolódott, a marxizmus—leninizmus és a proletár-internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátság gyümölcsöző együttműködésünket. Szilárd meggyőződésünk, hogy ezzel hozzájárulunk a szocialista országok egységének és szolidaritásának ferősítéséhez. Népünk erejéhez mérten a jövőben is segíti Vietnam békés építőmunkáját, támogatja az egységes Vietnamnak az indokínai népek közötti barátság szilárdítására, a szocia­lizmus és a bólce ügyének előmozdítására irányuló erő­feszítéseit. Felelősségteljes és nemes megbízatásuk, népük felvirá­goztatását és közös ügyünk, a szocializmus felépítését szol­gáló tevékenységük ellátásához sok sikert kívánunk. Budapest, 1976. július 2. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, A Hazafias Népfront, a SZOT, a KISZ, az MNOT és az Országos Béketanács táv­Losomczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke. iratban köszöntötte vietnami testvérszervezetét a Vietnami Szocialista Köztársaság meg­alakulása alkalmából. Spanyolország A kormányfői szék gazdára vár Lemondott Carlos Arias Na­varro spanyol miniszterel­nök. Képünkön: A rezignált arccal távozó Navarro János Károly királlyal való talál­kozás után. Madridban hivatalosan be­jelentették, hogy Torcuato Fernandez Miranda, a Koro­natanács elnöke, tegnap dél­utánra összehívta a testületet, hogy megvitassák, kit ajánla­nak János Károly királynak a megüresedett kormányfői szék betöltésére. Carlos Arias Navarro mi­niszterelnök ugyanis csütörtö­kön benyújtotta lemondását, és a kormányfői funkciót első helyettese. Fernando de San­tiago y Diaz Mendivil tábor­nok vette át. Az érvényben levő rendelkezések szerint a koronatanácsnak három jelöl­tet kell javasolni az uralko­dónak a miniszterelnöki hiva­tal betöltésére. Jól értesült források sze­rint Arias Navarro az ural­kodó kérésére mondott le. Madridban úgy tudják, hogy János Károly király csütör­tökön fogadta a kormányfőt, és aggodalmának adott han­got az ország általános hely­zete és főleg a gazdasági vi­szonyok miatt. A miniszterel­nök erre nem tehetett mást, mint hogy felmentését kérje az uralkodótól. A kérést ha­bozás nélkül elfogadták. Általános vélemény szerint Arias Navarro bukását a gaz­dasági és politikai tényezők összejátszása okozta. Spanyol- országban az utóbbi időben egyre súlyosabb a gazdasági »helyzet: a májusban zárult pénzügyi évben — hivatalos adatok szerint — az inflációs ráta meghaladta a 20 száza­lékot, és a fizetési mérleg de­ficitjének ellensúlyozására Madrid kénytelen volt nagy összegű külföldi kölcsönöket felvenni. A még Franco tábornok idején kinevezett miniszter- elnököt jobb- és baloldalról egyaránt támadások érték. A baloldal a nagy hírveréssel beharangozott reformintéz­kedések végrehajtásának las­súságát vetette szemére, míg a szélsőjobb túlzott liberaliz­mussal vádolta. Arias Navarro lemondásá­nak első következménye az volt, hogy meghatározatlan időre elhalasztották a cortes keddre kitűzött vitáját, ame­lyen a képviselőknek a bün­tetőtörvénykönyv felülvizsgá­lásáról kellett volna dönte­niük. Éneikül ugyanis nem lehet végrehajtani a politikai pártok tevékenységének rész­leges engedélyezéséről szóló, néhány héttel ezelőtt hoaott törvényt.

Next

/
Thumbnails
Contents