Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-19 / 144. szám

Adándl jegyzetek Öt esztendő - történelem Adándi utcakép. Szép ez a község. Virágos utcák, kertek, barátságos, kor­szerű családi házak. A posta épületét nagyobb községek is szívesen elfogadnák. Gondo­zott parkjával, épületeivel a mezőgazdasági szakmunkás- képző intézet arról vall, hogy nagyszerű körülmények között tanulhatnak itt a jövő szak­emberei. Szemben a szakmunkáskép­ző intézettel, az építőipari ktsz egykori telephelyén seré­nyen dolgozó, emberek. Gya­kori látogató' itt Csikós Ba- lázsné vezető óvónő és Mater József tanácselnök. Figyelik a munkások sürgölődését, köz­ben a jövőt tervezgetik. — Megyei és járási segít­séggel megvettük az épülete­ket, ezekben alakítjuk ki az új óvodát. Szeptember 1-től már ide járnak az apróságok, hetven gyermek számára lesz hely. Kétezer-száz lakója van ' községünknek; ügy elembe véve a születő csecsemők szá­mát is, 2000-ig nem lasz gon­dunk az óvodai elhelyezéssel. Nemcsak megfelelő tanter­mek, pihenőszobák, étkezde és szolgálati lakás lesznek, hanem tornaterem is! Bordás­fallal és más sporteszközök­kel. így egészen kicsi korban rendszeres testedzésre nevel­hetjük az apróságokat — mondja felváltva az óvónő és a tanácselnök. Óvoda tornateremmel! Jó lenne hasonló hírt adni arról, hogy a megye más óvodáiban, általános iskoláiban is megte­remtették az egészséges test­edzés feltételeit! — A legutóbbi ülésünkön tárgyaltunk az elmúlt IV. öt­éves terv eredményeiről. Azt állapíthattuk meg, hogy Ádánd életében a felszabadulás óta ez volt a legsikeresebb idő­szak, szinte történelmi mére­tekben mérhető fejlődésen mentünk keresztül. S a jövő? Közös célunk a Hazafias Nép­fronttal és a tanáccsal olyan életkörülményeket teremteni összefogással, amilyenre köz­ségünkben még nem volt pél­da. Ha terveink sikerülnek — s az elmúlt tervidőszak ered­ménye erre a biztosíték —, akkor lerakjuk a szocialista falu. alapjait — mondja Ni­ckel László, a pártvezetőség titkára. Hat tantermes, napközivel, konyhával ellátott modem is­kola épült, ahol csak egy »-mű­szakos«, délelőtti tanítás-ok­tatás folyik. Anya- és csecse­mőgondozó, orvosi váró, ren­delő áll a község lakóinak szol­gálatára. Régebben csak he­tenként kétszer cseréltek gáz­palackot, most építettek cse­retelepet. Esténként nappali fényben lehet sétálni a hi­ganygőzlámpáktól megvilágí­tott utcákon. S tucatnyi utcát láttak el korszerű burkolattal, beton­járdával, építettek négy busz­várót. S amire legbüszkébbek: 10 milliós költséggel törpe vízmű épült — ebből egymil­liót sem ér el az állami tá­mogatás —, s minden házban van egészséges, jó ivóvíz. Ré­gebben csak néhány ház volt közműves! tve, most már száz­nál több. Ez a közelmúlt. S a jelen meg a jövő? Az idei gyermeknapon adták át az úttörőknek új csapatott­honukat, s van ifjúsági klub. A KPM megkezdte a község főútjának korszerűsítését, de folytatják a tanácsi utak, meg a járdák modernizálását is. Elavult a kereskedelmi háló­zat, ezért a tanács 500 000 fo­rintot, ingyen területet adott a siófoki áfész-nek, ezzel já­rult hozzá egy új ABC-áiruház létesítéséhez, amelynek építé­sét a napokban megkezdik. Itt teremtettek — második­nak a járásban — az öregek számára otthont, s minden idős, rászoruló emberről gon- dosikodnak. Az öregek napkö­zije a régi óvoda helyére köl­tözik, az otthonból pedig pe­dagógus szolgálati lakást ala­kítanak ki. — Nem várunk arra, hogy gondjainkat mások oldják meg. Amit lehet, saját erőből, a község lakóinak összefogá­sával valósítunk meg —mond­ja a párttitkár és a tanács­elnök. Az elmúlt tervidőszakban 2,7 millió forint értékű társa­dalmi munkát végeztek a köz­ség lakói. Ez azt jelenti, hogy mindenki — beleértve a cse­csemőiket is — 1500 forint ér­tékű munkáival segítette a kö­zösség, önmaga életének szeb­bé tételét. S az óvodánál, a most át­adott úttörőcsapat-otthonnál csakúgy, mint a járda- és az utcaépítkezéseknél újabb tiz- és százezer forint érték szü­letik a közösség összefogásá­ból, megváltoztatva, szebbe té­ve az ádándiak életét. Szalai László GERENCSÉR MIKLÓS EMLÉKE TISZTA FORRÁS Űjabb lehangoló hírekkel fogadták: a Felvidéken Mu- rány, az Alföldön Sarkad vá­ra elesett. Károlyi Sándor rá­bírja, hogy találkozzék a la­banc fővezérrel. Ezúttal sem zárkózott el a tárgyalások elől, de hinni nem tudott sem a németnek, sem a labancnak. Ennek ellenére felelőssége tu­datában úgy érezte, bármi­lyen csekély a remény a megegyezésre, a leghalvá­nyabb lehetőséget is meg kell ragadnia. Régi harcostársa, udvari kapitánya Vay Ádám vajnai házát jelölték meg a találkozás színhelyéül. Január 30-án indult Rákóczi, de mi­előtt Vajnára kocsizott volna, látni akarta hűséges seregét. Kisvárdán sorakozott fel szemlére a szabadságharc hadserege. Nem voltak már sokan. Tizenkétezren köszön­tötték a ragaszkodás szavával a fejedelmet. Ennyi maradt a hetvenötezer harcosból. Sem ők, sem Rákóczi nem tudhat­ták, hogy ez az utolsó talál­kozás a vezér és a sokat pró­bált sereg között. Szinte már túlzás volt az előzékenység, amellyel Pálffy János sietett Vajnán az ér­kező fejedelem elé. A szép szó bűvöletével, a jómodor varázsával iparkodott elkáp­ráztatni a fejedelmet. Bizto­sította, a császár minden sze­mélyes kiváltságát hajlandó garantálni, a maga számára bármit kérhet, csupán az er­délyi fejedelemségre tartott igényétől tekintsen el. Túl azon, hogy Rákóczi élhet a személyének szóló uralkodói kegy. áldásaival, a magyar nemzet törvényes jogai iránt is megértést kíván tanúsítani az udvar. Mindezt figyelembe véve, Rákóczi írjon levelet a császárnak, fogalmazza meg igényeit, sorolja elő, milyen feltételek alapján hajlandó békét kötni. Február 3-ra elkészült a levél. S mindjárt kiderült, hogy a labanc fővezér ugyan módfelett udvarias az etikett szintjén, ám a politikában nem kenyere a lágyszívűség. Kereken kijelentette, nehez­ményezi a levél tartalmát is, hangnemét is. Nem úgy író­dott, mintha Rákóczi kellő alázattal viseltetne a császár iránt. Szívesebben küldene I. József őfelségének olyan le­velet, amely a kérés, a hó­dolat, az engedelmesség stí­lusában íródnak. Természetesen, ilyen fogal­mazványt hasztalan próbáltak kicsalni a fejedelemtől. Ho­gyan is foghatta volna bűn­bánatra, könyörgésre a szót, amikor jogos ügyéért küzdött az ország? Túl sokat remélt tőle Palffy. Személyes tárgya­lásuk zsákutcába jutott. Kü­lönben is zordra fordult a légkör az egyezkedéshez. Mi­közben a császári fővezér ol- vadózott a szívélyességtől, ad­Meghosszabbított kinevezések Hatvan orvost érintett a határidős rendelet Amikor a múlt év decem­berében megjelent az úgyne­vezett határidős rendelet, mely az egészségügyi intéz­mények vezetőinek, a kórházi osztályvezető főorvosnak a ki­nevezésével kapcsolatos, so­kan szorongva fogadták. Nem csoda, hiszen ez a rendelet előírja, hogy a kinevezések négy évre szólnak, és nem törvényszerű, hogy utána meghosszabbítsák. Sőt felső korhatárt is száb, amelyen túl vezető állást nem lehet betölteni. Mi volt a korábbi gyakor­lat? Ha valakit egy kórházi osztály vezetésével megbíz­tak, azaz ilyen beosztást ka­pott, az tulajdonképpen vég­leges állást jelentett. Ebből a beosztásból 6enki nem mozdí­totta el, és elvileg akar nyolc­vanéves koráig vezethetett egy kórházi osztályt, intézetet, függetlenül attól, hogy ren­delkezett-e vezetői adottsá­gokkal. így azon az osztályon már orvos számára az előre­lépés lehetősége megszűnt, sőt gyakorlatilag egy kórház egész területén ez a helyzet alakult ki. A vezető-utánpótlás neve­léséről nem is lehetett beszél­ni, hiszen tulajdonképpen mindenütt néhány évtizedre biztosítva volt a vezető. Ha azután a főorvos nyugdíjba ment, vagy nem kívánt to­vább ilyen beosztásban dol­gozni, főhetett a kinevező szervek feje, hogy kit tegyenek a helyére, hiszen nem volt utánpótlás. Az új rendelet tehát ezen a tarthatatlan helyzeten pró­bál változtatni, amikor elő­írja, hogy egy-egy időszak után felül kell vizsgálni a vezető beosztású orvosok te­vékenységét, és ennek alap­ján dönteni kell arról, hogy maradnak-e beosztásukban, vagy gyógyító orvosként dol­goznak tovább, és az osztály vagy intézet vezetését más­nak adják át. Természetesen nem lenne célszerű, ha a jó vezető orvosolhat leváltanák, de az sem lenne helyes, ha azok maradnának ilyen be­osztásban, akik nem oda va­lók. Megyénkben az új rendelet 60 orvost érintett. Január 31- ig kellett dönteniük a me­gyei egészségügyi szervek­nek — egyetértésben a párt- bizottságokkal — arról, kinek hosszabbítható meg a kineve­zése, kinek a helyére kell mást állítani. Éppen, mivel az utánpótlás gond, és megyénk­ben különösen rossz e tekin­tetben a helyzet, a rendelet lehetőséget adott arra, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltött fő­orvosok kinevezése, ha egyéb­ként vezetésre alkalmasak, 1978-ig meghosszabbítható. Ezzel a lehetőséggel élni is kellett Somogybán. Ilyen szempontok szerint három fő­orvos kinevezését hosszabbí­tották meg, két főorvos pedig 1977-ig maradhat beosztásá­ban. Hárman voltak olyanok, akik »nem maradtaik meg« a helyükön, és jelenleg gyógyí­tó orvosként dolgoznak tovább. Közülük vezetésre alkalmat­lannak csak kettő bizonyult, míg egy esetben csak azt je­lentette mindez, hogy meg­szűnt egy osztály, így osztály-: vezető főorvosra sincs szük­ség. Ez a rendelet tehát régi gondot oldott meg. Egyszerű­en arról van szó, hogy min­den orvos számára lehetősé­get biztosít az előrelépésre, és az »örökös főorvosi állás« megszüntetésével egyben az utánpótlásról is gondoskodik. Hiszen nem kell azért egy or­vosnak más megyébe vándo­rolnia, hogy majd főorvos le­hessen, mivel ott, ahol jelen­leg még gyógyító orvosként dolgozik, szintón megvan rá a lehetősége. X főorvosokra is ösztönzőleg hat a rendelet, mivel beosztásuk nem örök érvényű, így azok akik erre a posztra kinevezték, ezt a ki­nevezést esetleg nem hosszab­bítják majd meg. Tehát a legmegfelelőbb ember kerül­het a vezető posztokra. Reméljük, hogy gyakor­latban is így valósul meg a rendelet. Természetesen »fi­nomításokra« szükség lesz, hiszen arról még nincsenek tapasztalatok, hogy milyen ambícióval lát majd hozzzá az az orvos a gyógyításhoz, akinek egyik volt beosztottja lett a főnöke? Ez természete-, sen az emberektől függ. D. T. Balatoni ceruzasorok Eső Esik. Sűrűn, 6zálegyenes erecskékben. Az esővíz szapo­rán gyűlik a fehérre festett hajófedélzeten. Lent a párás utastérben idős férfi töröl- geti szomorúan a bajuszáról csöpögő vizet: — Mennyit utaztam én már az életben! Nem is tudom el­mondani. Vagy tízszer körül­járhattam volna a földet. De nekem mindig csak a csap— budapesti kis szakasz jutott. Ezen jártam negyven évig, mozdonnyal. Menetrend sze­rint, percre pontosan. S most, hogy nyugdíjba mentem, sok lett a szabad idő. Eljöttünk körülnézni: mi újság Csapon, Budapesten túl? Széttárja a kezét: — Hát ez van. Az eső. Az egész csak bosszúság. Tegnap Pesten lekéstük a csatlako­zást. Azután rossz vonatra ül­tünk. Éjszaka futottunk be Siófokra, szállásadónőnk már hazament, nem várt ránk to­vább. Ma meg az eső. De na­gyon szomorú tud lenni a Ba­dig Bécs kevésbé szalonképes emberei Bercsényi meggyilko­lásán törték a fejüket. A ku­ruc mozgalom másik vezér- egyénisége ugyanis munkáhöz látott Lengyelországban, tá­mogatást próbáit szerezni. El- fogatását, kiadatását sürgette Ausztria, de Nagy Péter cár kereken elutasította a köve­telést. Megértette Rákóczi, a bel­ső erőforrások immár nagyon elapadtak ahhoz, hogy elegen­dők lennének a tavaszi hadi­cselekmények kiújulásához. Ügy határozott, amilyen gyorsan csak lehet, külföldre távozik, személyes befolyását, jelenlétét latba vetve szerez katonai segítséget Magyaror­szág barátaitól, elsősorban a cártól. Munkács közelébe, Sa- lánkára kérette Erdély és a többi elérhető országrész ta­nácsosait, hogy beszámoljon a szenátusnak a Pálffyval való tanácskozásokról, a küszöbön álló külföldi útjáról. A szená­tussal egyetemben Károlyi Sándorra ruházta az Itthoni dolgok intézését. Február 18- án írásban is meghagyta neki szóló rendelkezéseit. laton, ha esik! Most meglá­togatjuk a sógornőmet Füre­den, pihenünk két-három na­pig. Űriember leszek. Későn kelek, s reggelire forró kakaót iszom. Alig várom már a jó meleg szobát. Egy óra múlva csillapult az eső. A füredi hajóállomásról iiéhányan kimerészkedtek. Sorbaállva vártak a legköze­lebbi Siófokra induló moto­rosra. Köztük a bácsi felesé­gével. Kopott orkánkabátján sötét nedvességfoltok csillog­tak. Sógornője Budapestre utazott. Fölnézett az égre és csöndesen hümmögött. Kislány a vonaton — Apu, kérek pénzt jég­krémre! — fordul egy kis fe­kete szemű kislány édesapjá­hoz Balatonföldváron. — Nem lehet, kislányom, mindjárt itt a vonat. — Apu, gondold meg. Gyor­san eszem. — Megfájdul a torkod. Nem lehet. — De apu..; Apja idegesen cigarettát vesz elő, rágyújt. Az öngyújtó a kőre pottyan, szétesik. A férfi lehajol, kapkodva keres­géli a szétgurult alkatrésze­ket. — Miért nem segítesz apád­nak? — feddi meg az asszony a kislányt. — Csak. Nem adott pénzt, keresse maga. Paprikás krumpli Évike az egyik legtapasz­taltabb idegenvezető a Bala­tonnál. Igen sok külföldi cso­portot kalauzolt már a tópar­ton és az országban, de bel­földi turistákkal is sokfelé járt Európában, ő mesélte el egyik élményét a hazalátoga­tó, külföldre szakadt hazánk­fiáról. Éltes hölgy volt az Ameri­kából a Balatonhoz látogató egykori honfitársunk. Éltes és módfelett házsártos. Éles, át­ható hangjától zengett a ki­rándulóktól nyüzsgő vitorlás­hajó fedélzete, s negyedóra múlva széles kör tágult az asszonyság körül. Mindenki menekült, amerre látott. Mrs. Cook — nevezzük így — mo- sóteknőnek minősítette a Ba­latont, mert ugye, mi ez a kis pocsolya a végtelen Csendes­óceánhoz képest. Még egy valamirevaló delfin sem úsz­kál benne! S minden és min­denki megkapta a beosztását. Öcska ágytál lett a vitorlás­jacht, elrettentő hely a zsú­folt strand, lötty a frissítőnek fölszolgált Coca-Cola, és a ka­viccsal felszórt sétányon lábai épségét féltette. A nemzetközi kiránduló- csoport Balatonalmádiban ebédelt. A csoport tagjai za­jos élénkséggel paprikás krumplira szavaztak. — Mi ez? — érdeklődött finnyásán a házsártos hölgy. — Paprikás krumpli? Akkor nem tudják mi a jó! Én az Államokban iowai burgonyá­ból készítem, kaliforniai pa­radicsommal, mexikói papri­kával és angol bélszínnel. A tíz körmüket is megnyalnák. Önnek hogyan ízlik? — for­dult fitymálóan a szomszéd­jához, a Rio de Janeiro-i ma­gyar vendéglő vezetőjéhez. Az fölnézett a tányérjából, s csendesen csak annyit mon­dott: — Kitűnő... Húsz éve kí­sérletezem Rióban, de ilyet sehogyan se tudok készíteni. Ezt csak itthon lehet. Cs. T. 4 Btfdacsosngí A. ű. villanyszerelőket keres a gazdaság egész területére. Jelentkezés: személyesen, a személyzeti osztályon. Cím: Badacsonyi Állami Gazdaság központja, (8171) Balatoonvilágos. __________ ____ (13437) t folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents