Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-02 / 129. szám
Nyári ruha A Budapesti Ruházati Szövetkezeteik divatszalon,fai és az OKISZ Labor a tavasszal mutatta be nyári divatúdjonsá- g-ait. JCépünkön: Pöttyös vászonból varrt nyári ruha. Tiszta fürdőszoba A fürdőszobát tartsuk ragyogóan tisztán. Ha a WC a fürdőszobában van, tisztán tartására még nagyobb gondot kell fordítanunk. Hetenként legalább kétszer fertőtlenítsük — erre a célra kitűnő a Formix. A WC-t nyeles keiével gyakran mossuk ki, hogy ne keletkezzen a lefolyó részben lerakódás, mert akkor hiába használunk a mellékhelyiségben illatosító szereket. A lerakódást is el lehet távolítani sósavval, öntsünk egy deci sósavat a csészébe, takarjuk le és csak 10—15 perc múlva mossuk yki. Ha az eljárás nem jár sikerrel, másnap ismétel jük meg. A csempe lemosására nagyon jó tisztítószer a ZENIT. A csaptelepek lemosására ULTRA alkalmas. Sok családban kerekedik vita a fürdőszoba használatával kapcsolatban. Egymást zavarják, siettetik, különösen reggel, mikor iskolába, munkába indulnak a családtagok. A vitákat megelőzhetjük azzal, ha fürdőszobai rendet alakítunk ki. Így mindenki tudja mikor és meddig használhatja a fürdőszobát. Az is a fürdőszobai rendhez tartozik, hogy mindenki tegye rendbe maga után. Mosdás után a mosdót, fürdés után a fürdőkádat azonnal mossa ki, a csapokat törölje le, a követ törölje fel, holmiját raja el. A gyereket már kicsi korában szoktassuk a fürdőszoba kulturált használatához. Ehhez tartozik, hogy a szappant használat után ne tegye visz- sza mocskosán a tartóba, hanem öblítse le. Fogmosás után ne hagyja a fogkrém maradványait a mosdóban vagy a vízcsapon. Igen rossz szokás, ha a fürdőszobát lomtárnak tekintik, és bezsúfolnak minden oda nem való holmit. Sok helyen például cipőraktámak használják. Ha nincs máshol lehetőségünk a cipők elhelyezésére, akkor barkácsoljunk; vagy készíttessünk magunknak magas, keskeny állványt, sok polccal és abba helyezzük el a cipőket, de csak tisztán. Tegyünk eléje függönyt, így nem zavarja a sok cipő fürdőszobánk rendjét. Régi textilanyagból is készíthetünk falra akasztható cipőtartót. A szennyest lefedett kosárban vagy egyéb erre alkalmas helyen tároljuk, ne legyen a fürdőszobában szerteszét. Az intim holmik se legyenek közszemlére téve, legyen megfelelő helyük. Végül:' ha valaki a fürdőszobában van, a belépni akaró családtagoknak kopogni illik, még akkor is, ha »csak- a gyerek van bent.. . A gyerek és a televízió Statisztikák tanúsítják, hogy gyerekekből áll a tévé leghűségesebb közönsége. A tévénézők több milliós táborából másfél milliós a gyereksereg. Ám az is az igazsághoz tartozik, hogy a gyerekek a legszigorúbb kritikusok, akik ha unalmasnak, érdektelennek tartják a műsort, könnyedén otthagyják a képernyőt. Életkortól függően természetesen más és más az igény. De az igazi művészetre minden korosztály érzékeny. Nem véletlen, hogy a legsikeresebb és legszínvonalasabb gyermekműsoroknak nagyon sok felnőtt nézője akad. A másfél millió gyerek naponta egy-másfél órát tölt a televízió előtt. Ez lehet sok is, lehet kevés is. Attól függően, hogy a tévénézés az e»yéb elfoglaltságok, a tanulás, a játék, a mozgás kiegészítője-e. vagy helyette ül a képernyő elé a gyerek. Tizennégy-tizenhat éves ko-' rig a tévé rendkívül nagy szerepet játszik a fejlődő értelmű gyerek életében. Üj ismereteket szerez, információkat fogad be, szórakozik, művelődik, alakul-formálódik ízlése, világnézete, jelleme a tévében látottak hatására. Minél szerényebb környezetben élő gyerekről van szó. annál nagyobb ez a hatás. Hiszen aki távol él a várostól, a színházak, a tárlatok, a hangversenyek világától, s az egyéb kulturálódási lehetőségei is szerények, annak mindezt kizárólagosan a televízió közvetíti. S épp e nagyon intenzív hatás áz oka, hogy a gyermekműsorok szerzőit, készítőit még nagyobb felelősség terheli, mint az egyéb műsorok alkotóit. Hiszen elindítói, megalapozói lehetnek sok leendő felnőtt érdeklődésének. S mivel művészetre leginkább művészettel lehet nevelni, olvasásra jó művekkel ösztönözni, a zene szeretőiére a zenével — a tévének a legszínvonalasabb művekkel kell gyermekeinket megismertetnie. S e téren a televíziónak óriásiak a lehetőségei. Nemcsak a művet tudja hanggal és képpel- közvetíteni, de elemezni, törvény- szerűségét megmutatni is módjában áll. Sokat beszélünk a munkás—paraszt gyermekek műveltségi szintjének emeléséről is, a családokban meglevő kulturális- különbségek csökkentéséről. Mi sem kézenfekvőbb, minthogy e munkába — épp a gyerekek révén — a nekik készült okos. kulturált, de ugyanakkor szórakoztató műsorok közvetítésével bekapcsolódjék a televízió is. Kapjon részt a gyerek a művészetek legjavából, állítsunk eléjük példaképeket, neveljük őket hazafiságra, az alkotó munka szeretetére! De nem elég a passzív szemlélődés. Az igazán jó műsorok aktivitásra serkentenek, kedvcsinálók. A szó legszorosabb értelmében arra ösztönzik a gyereket, hogy kedvet kapjon valamilyen hasznos, értékes tevékenység folytatására. ‘ A jó gyermekműsornak — legyen az bármilyen játékos, kalandos cselekményű vagy bő humorú — valamiképpen didaktikusnak kell lennie. Mondanivalóját úgy kell megAhány frizura, annyi egyéniség A legtöbb nő szeret kísérletezni, arcaihoz, egyéniségéihez vajon melyik, milyen jellegű frizura iillik.^ Hiszen van, akinek a sportos rövid, van akinek a romantikus, komty, másoknak a sima vonalú, lágy hullámok állnak jól. Rajzunkon többféle fésülése módot mutatunk be, köztük olyanok is vannak, amelyeket fóihosszú hajból, ám póthaj segítségével többféle variációban lehet szép frizurává alaki tani. Tessék a tükör előtt kipróbálni! / Hajápolás A haj ápolásához a fésű és a hajkefe tisztán tartása és karbantartása , is hozzátartozik. Lehetőleg szarufésűt es sörte vagy gyölkórkefét használjunk. (A hegyes fogú, fém szerszámok megsérthetik a fejbőrt és töredezetté tehetik haját) A családban mindenkiinetk legyen külön fésűje; ne használjuk egymásét. Mossuk ki gyakran egyszerű szappanos vízzel vagy finom szintet’kus mosószerrel a fésűt, kefét, a haj csavarót, a haj hálót is! • Bár már nem különösebb divat a paróka, olykor még jó szolgálatot tesz. De ne feledjük, a parókát is tisztán kell tartani, 15—20 felvétel után okvetlenül mossuk meg vagy mosassuk ki a fodrásszal. Ehhez is minden, esetben sampont használjunk, s fejformára köcsög, váza vagy valamilyen öblös edényre illesztve szárítsuk meg. GYEREKEKNEK Fekete csíkok A család az asztal körül ült. Édesanya kimérte már a zöldbabfőzeléket, s a tükörtojás a serpenyő forró zsírjában sárgállott. Az ablakot szél rázta. Az utcai kandeláberek fényudvarában jól látszottak a zuhogó, kövér esőcseppek. — Szeszélyes időjárás — szólt édesanya, miközben a kenyeret az asztalra rakta. Édesapa meg hozzátette, nem hiába mondják, bolondos április. Pitykepotyka szorgalmasan kanalazta a főzeléket. Ahogy tányérjából föltekintett, édesapja kezére esett a pillantása. Ráncos, csontos keze volt, rajta fekete csíkok. — Apu, milyen a kezed — biccentett Pityke abba az irányba. — Mi van a kezemmel? — Fekete csíkok vannak rajta. — Nem piszok az kisfiam, hanem a fém és az olaj nyoma, az vésődött be a tenyerembe. Majd ha egyszer bejössz a gyárba a pajtásaiddal, akkor magad is láthatod, milyen gépeken és hogyan dolgozunk. A gyárlátogatásra hamarabb sorkerült, mint Pityke remélni merte volna. Osz- tályőfnökük kísérte őket a gyermeknapon édesapja üzemébe. — A műhely tágas volt, fehérre meszelt falain vaskeretes ablakok, a vastag üvegen a szűrt napfény töredezetten jutott be a gépműhelybe. Katonás rendben sorakoztak ott az esztergapadok, maró- és köszörűgépek és sok más fémmegmunkáló berendezés. A gyerekek a gépekkel voltak elfoglalva, a pihenő motorok zúgása helyett hangjuktól volt hangos a terem. Mindjárt megmutatom azt az esztergapadot, amelyen én dolgozom — szólt édesapja, s Pitykepotyka az izgalomtól még jobban szorította a kezét. A gép szürke volt, és olajtól fénylett. Pityke csendes áhítattal figyelte, ahogy édesapja beindítja a motort, s a lapka alakú vídia-acélkés belehasít a fölfogott fémrúdba. A forgórúd csikorgó hangot adott és ezüst-kék forgácsok fröccsentek szét a gép körül. Pityke hirtelen szólni sem tudott, eszébe jutott a tegnap esti kijelentése a fekete csíkokról, majd még sok mindenféle gondolat kavargóit benne, ahogy édesapja kezét nézte. Aztán Kovács Gazsi nevetős képe jelent meg előtte, amint tátott szájjal hallgatja majd, ha elmeséli, hogy mit látott, tapaszait itt a gyárban. Talán még az is lehet, hogy megmondja a srácoknak, délután a kiserdőben, hogy mégsem lesz űrhajós, inkább édesapja szakmáját tanulja ki. Mert csodálatos dolog, amint a kemény acél alakul, formálódik az ember irányította gépen. Még akkor is, ha ettől a tenyér megkérgesedik és csak nehezen tisztítható, fekete csikók lesznek rajta. Orosz László válogatnia, hogy neveljen, tanítson, élményt adjon. Akár azzal, hogy közvetve, közvetlenül ismeretet nyújt, tanulságot szolgáltat, akár úgy, hogy valamilyen emberi, társadalmi viszonyt, tulajdonságot tár fel, részletez, s úgy ’ is, hogy a látották-hallottak továbbgondolására készteti a gyereket. Az idén első ízben gyűltek össze tanácskozásra Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek alkotói — írók, rendezők, dramaturgok, operatőrök s a kritikusok. A kőszegi gyerekekkel együtt nézték végig a legjobl» műsorokból készült válogatást. A székek recsegése, a lábak kalimpálása vagy a feszült csend, s a felszabadult nevetés adott tájékoztatást a kis nézők elfogulatlan véleményéről. A tv gyermekosztálya két rovata közül az egyik a 'kisdobosok és úttörők közvetlen mevefléséveil, a gyerekek társadalmi életével foglalkozik. Itt készülnek az aktuális, az ismeretterjesztő és sportműsorok. Itt szerkesztik a kisiskolások képes folyóiratát, a Papírsárkányt, a Tízen Túliak Társaságát, a Legyünk barátok sorozat adásait vagy a Perpetuum mobilét. a gyerekek népszerű tudományos havi műsorát. A másik rovat a művészetről szóló és művészeti jellegű műsorokat — a Zsebtévé, a Fabula, a Varázsolló, a Játsz- szun bábszínházát, a Ki játszik ilyet, a Cimbora egyes adásait — s önálló filmeket is készít. Ezúttal az esztétikai nevelést szolgáló munkákból választották ki a filmszemle 18 filmjét. A tanulságok levonása után — remélhetőleg — még jobbak lesznek a tévé gyermekműsorai. K. M. Az orgona szaporítása E közkedvelt kerti díszesed jét nyáron szaporítjuk — szemzéssel. Fontos, hogy a szaporításhoz milyen alanyt használunk, mert ez befolyásolja a későbbi növekedést, illetve a virágzást. Mik lehetnek az orgonaaila- nyoik? Leggyakrabban használt alanya a vadorgoma vagy más orgonák csemetéi. Ezeken kívül alanya lehet még a fagyai (lugustrum-fajok) és a kőris (fraxiuus) is. Üzemi szaporításnál szánté kizárólag a vadorgonát használják; ezen ered meg legnagyobb százalékban a nemes orgona. Az oltványok hosszú életűek. A vadorgoma erősen sarjadzák, ezért kezdték a fagyaitól foglalkozni. Régebben a cserepes orgona hajtásainál használták mint alanyt. Gyengébb rajta a nemes növekedés, dúsabb viszont a gyökérzete. A fehér virágú fajtáknál ez az alany kisebb mértékű elszíneződést okoz. Az ivartalan szaporításhoz legalkalmasabbak az 1—2 éves, 8—10 milliméter vastag alanyok. A komám tavasszal _ fölkupaoolt alanyokon hagy- i juk rajta a földet a szemezésig. Biztosabb az eredés, ha korán, már július közepén szemezzük az alanyokat. Hyenkor jobb eredést kapunk. Meleg nyarakon gyorsan befejezi a növekedését és nem adja a héját. OTTHON CSALAD Évfordulók júniusban 1 2 3 4 5 6 8 9 10 m 11 12 13 m 14 15 16 é Í7 # m m 18 19 20 21 22 * 23 m 2425 26 27 28 29 30 81 $ * 32 — 33 34 VÍZSZINTES: 1. Szobához. 5. Borjú — becézve. 0. C. E. 9. Gól — távirati nyelven. 11. ö — oroszul. 12. Magyar festő. 25 éve, június 19-én halt meg. 14. Adnának neki. 16. Tároló. j 17. Levegős! 19. Édesség. 20. Angol építész. Budán halt meg 1866. június 23-án. 23.1öi név — röviden. 24. Nem rugalmas. 26. Beljebb. 28. Szovjet—orosz író, 1936. június 18-án halt meg. 36. Mozdulatlan. 31. óvoda. 32. A győztesnek jár. 33. Ételt ízesít. 34. Íráshoz kell. FÜGGŐLEGES: 1. Ételízesítő. 2. Nem dől el. 3. Nem másképpen. 4. Állóvíz. 5. A Bolgár Kommunista Párt alapítója, 1836. június 14-én született. 6. Angol festő, 200 éve, június ll-én született. 7. Kötőszövete. 10. Kiváltóját. 13. Rátonyi Róbert. 1í5. A folyó széle. 18. Szigetország lakói. 20. Ilyen cipő is van. 21. Női név — visszafelé. 22. Bűnügyről szól. 20. ... mi a kő . . • 27. Ész. 20. Vigyázó. 30. Értéke. 32. Ilyen csokoládé is van. K. J. Beküldési határidő: 1976. június 7-én, hétfőn délig. Kérünk benneteket, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejtvény-« ! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Szárnyatlan madár; így élt Napóleon. Márton Klára »Tessék engem elrabolni« című könyvét nyerte: Kanizsay Ferenc (Toponár), Fazekas Krisztina (Kisbárapáti), Ivucséber Mária (Kaposvár), László Zsuzsa (Somogyszob). A könyveket postán küldjük ei.