Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-13 / 112. szám
A vihar okozza a legtöbb Ügyelet a déli parton A Dunántúl egyik legkorszerűbb kirendeltségén beszélgetünk. A falon. térkép, alatta URH adó-vevő. Kriva- rics Imre kirendeltségvezető keze a Balaton déli partjának egyik pontján nyugszik, majd. meghúzza ujjal a DÉ- DÁSZ-kirendeltség határvonalát. — Körülbelül akkora területet látunk el, mint egy járás. Somogybabodtól Lelléig, onnan pedig Széplakig, a belső részeken Bálványos, Nagy- csepely vonalától számítjuk a területünket. — Az év elején költöztek ebbe a szép épületbe Bala- tönfÖldváron. A tanácselnök fontosnak tartotta, hogy ide települt a kirendeltség. — Január 10-ón adtuk át az új kirendeltséget. Azelőtt Siófok volt a székhelyünk, s onnan láttuk el a területünket. 4 Három és fél milliót költött a DÉDÁSZ erre a korszerű épületre. Mindent megnéztünk, s csak elismeréssel beszélhetünk a huszonhárom dolgozó munkáját segítő körülményekről. A földszinten vannak az irodák, a szerelőszoba, a raktár, öltöző, fürdő, kézi raktár, az emeleten pedig a szolgálati lakások. Az udvart most parkosították. A garázsokat úgy helyezték el, hogy gyorsan indulhassanak útjukra a kocsik. A szerelőszobában fölfigyeltem két grafikonra: az egyiken egyre nagyobb körték jelzik a közvilágítás fejlődését. 1971-ben 4561 lámpát, tavaly pedig már 7855-öt jegyeztek fel a hatalmas körte alá. Ez azonban a fényerő növekedését nem is mutatja. A másikról a fogyasztók száma olvasható le: 1971-ben 12 930 állandó, 4840 ideiglenes volt, tavaly pedig már 16 787 állandó, 8170 ideiglenes fogyasztó.. kiszolgálása hárult a kirendeltségre. S a számuk egyre nő a sok építkezés révén. — A Balaton hatása mindenben megmutatkozik. A kirendeltségvezető igazat ad, s még hozzáteszi: — Nyaranta háromszoros a fogyasztók létszáma, ez növeli a munkánkat. S nagyon igényesek, hiszen egy-egy hiba elhárítását szinte azonnal szeretnék. Pestiek mondták el, hogy a fővárosban sem olyan gyors a javítás, mint nálunk. — Vannak olyan hibák, amelyek csak a tópartra jellemzőek? — Természetesen. A szeles, viharos idő sok kárt okoz, a nyaralóikat viszont nem lakják. Amikor először ide utaztat a leszakadt vezetékeket stb. így egyszerre sok lehet egy-egy hétvégen a bejelentés. Azután a karambolok. Hol egy villanyoszlopot, hol egy kandelábert döntenek ki, rongálnak meg. Nem általános, de tudatos kártevés is előfordul, olyan például, hogy leszerelik és elviszik a villanyórát. Bizonyos szabályokat pedig azért nem tarthatunk be, mert a táj védelme, esztétikai okok nem teszik lehetővé. Amíg beszélgetünk odakint állandóan szól az URH. Ez a berendezés rendszeres összeköttetést biztosít a siófoki üzemigazgatósággal, a helyszínen levő szerelőkkel. Hét gépkocsija van a kirendeltségnek, s ebből kettőt URH-val szereltek föl. Ez nagy segítséget nyújt az üzemzavar elhárításában. — Ez akkor számít sokat, amikor vihar van. Nekünk ugyanis akkor is mennünk kell — jegyzi meg Krivarics Imre. A kirendeltség azt a célt tűzte maga elé, hogy teljes mértékben kielégítse a fogyasztók igényeit. Az új központ, a gépkocsik, az URH, az ügyelet és a készenlét is ezt szolgálja. Természetesen a szezonban erősítést is kapnak, hogy úgy láthassák el feladatukat, ahogy elvárják. Földváron három dolgozó fölvételével megoldják a hu- 1 szonnégy órás ügyeletet, s négy ember alkalmazásával a zamárdi, szemesi, szárszói, lellei ügyeletet. Az üzemigazgatóság oldalkocsis motorkerékpárokat is ígért a szezonra. A kirendeltség üzemelteti a hálózatot a területen, ő a karbantartója a közép- és nagyfeszültségű vezetékeknek, az elosztóknak, s hiba mindig előfordulhat. A földvári tanács jó kapcsolatot épített ki a kirendeltséggel. A szabadtéri színpad régi gondja, a feszültség ingadozása, így szűnt meg. A KISZ-lakásoknál a transzformátorokat sűrítették a tanács kérésére. Ez is jelzi, milyen nágy gondot fordítanak a székhelyükre. Természetesen ugyanilyen jó a kapcsolatuk a többi tanáccsal is. Szigeti János, a DÉDÁSZ siófoki üzemigazgatója elmondta, hogy a DÉDÁSZ, a Magyar Villamos Művek kiemelt feladatának tartja a Balaton ellátását. A közönség itt , a legigépyose'pb, nem mindegy hát, milyen gyors a javítás. — A nyaraló emberek — érthetően — türelmetlenek, éppen ezért szervezzük meg a nyári ügyeletet, így minden üdülőhelyen gyorsan bejelenthetik a hibákat, az üzemzavarokat. Amikor két-háromna- pos zivatarok, viharok vannak, akkor nálunk mindenki a fedélzeten van, annyi a munka. Ezt a fogyasztók érdekében tesszük. nak, hogy kitakarítsanak, akkor fedezik Munkában a kirendeltség szerelői. Lajos Géza A peremkerület brigádja (Tudósítónktól.) A nagyatádi áfész 4. számú boltja a város peremkerületében van, ahol főként gyári munkások élnek. Az itt lakók úgy is hívják: kisatádi üzlet. A szövetkezet a munkásellátás javítását tartotta szem előtt, amikor ezt a boltot létrehozta. A bolt dolgozói — a Petőfi szocialista brigád — a legutóbbi termelési tanácskozáson elnyerték a szocialista cím bronz fokozatát. Naplójuk képekkel, rajzokkal illusztrált. A gazdasági munka mellett ott sorakoznak a bejegyzések a politikai ünnepekről, a brigádgyűlésekről, házasságról, születésről és ballagásról egyaránt. A brigádnak hét tagja van, mellettük hat kereskedelmi tanuló ismerkedik az élelmiszer-háztartási szakmával. Az itt dolgozó eladók többsége a brigád megalakulásakor nem volt szakmunkás. Azon fáradoztak tehát, hogy a szaktudást megszerezzék. Igyekezetük eredménnyel járt. 1974-ben ketten, a múlt évben ugyanennyien vehették kézbe a szakmunkás-bizonyítványt a MÉSZÖV Nagyatádra kihelyezett tanfolyamán. Jelenleg a bolt állandó dolgozói közül egynek hiányzik csupán a szakmai képzettsége. 1975-ben 5,7 millió forint értékű árut adtak el ebben a boltban, az előző évinél 18 százalékkal többet. A Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru-Nagykeres- kedelmi Vállalat a rendelések 80—95 százalékát tudta szállítani. A húskombináttól a kért töltelékáru 50 százalékát kapták. A tejipar minden igényüket kielégítette. A kenyérgyár a bolt szomszédságában van, így mindig friss kenyeret kaptak. Amikor a szocialista brigád címről szóló okmányt átvették, a szövetkezet elnöke, Nőlek Béla boltvezetőnek a kiváló dolgozó jelvényt is átadta. Az üzletvezető szerint a brigád miffden "egyes ' tagja egyformán »-húzott« a múlt évben. Most azt szeretnék, ha a sorozat nem szakadna meg. Az ez évre szóló vállalásaik ott sorakoznak a naplóban. Tudják, hogy ez év őszén lesz a fogyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusa, ezért is dolgoznak többet és jobban. Félmillió forinttal nagyobb forgalmat akarnak elérni az előző évinél. Két új tagot szerveznek be és 500 forint értékben végeznek társadalmi munkát. Növényvédelmi tájékoztató Védekezés a nyünelcskáresítik elles GERENCSÉR MIKLÓS EMLÉKE \ w ■Hi TISZTA FORRÁS _________________________________ A hónap elején kezdődött rajzása. A kártevő hernyói a legveszélyesebb kártevőjének, a keleti gyümölcsmolynak a rajzása. A kártevő hernyói a fiatal hajtások belsejét rágják ki. nyáron a gyümölcsöt károsítják. A meleg, csapadékszegény időjárás a kártevőknek kedvez, folyamatosan és tömegesen jelennek meg a lepkéi, s a kedvező időjárás hatására megkezdték a tojásrakást is. így erős lárvafertőzés várható„ Az első lárvák kelésére május 14—17-e között lehet számítani megyénk minden részén, A különböző érésű fajtáknál a védekezés korlátozott, ezért a jelenleg rajzó áttelelő és az első nyári nemzedék elleni védekezésre fokozott gondpt kell fordítani. A védekezést a fiatal lárvák kelésekor kell kezdeni, és szükség szerint 10—14 naponként — a várakozási idők betartásával — a szüretig folytatni. Védekezésre javasoljuk az Anthib 40 EC 0,15, az An- tbio 25 EC 0,2, a Safídon 40 VP 0,25 százalékos oldatát, vagy a Lebaycid 50 EC, a Bi—58 EC 0,1, a Nogos 50 EC, a Vapona 48 EÖ, 0,15 százalékos oldatát. A javasolt rovarölő szerekkel . egyúttal eredményesen védekezhetünk a zöld, fekete, és hamvas őszi- barack-levéltetvek ellen is, Somogyi Néplap melyek gyors elszaporodásukkal veszélyeztetik a hajtásvégeket. A kórokozók kártételének csökkentése érdekében a tafrinás levélfodrosodás, a megakladosporiumos gyümölcsvarasodás, valamint a kalsztercsporiümos levéllyu- kacsosodás levél- és hajtásfertőzés ellen keverjük a fenti szerek valamelyikéhez az Or- thocid, a Dithane M—45 0,2, a Zineb 80 0,2—0,3 százalékos oldatát. A fölmelegedett, száraz időjárás az őszibarack lisztharmat konidium képzésének kedvez, a fiatal gyümölcs és a lombozat fertőződésének veszélye állandósult, ezért 0,3 százalékos Thivoitot, vagy 0,5 százalékos Morestant is keverjünk a permetlébe. Rajzik a cseresznye és a meggy veszélyes kártevője is, a cseresznyelégy. Az ellene való védekezést ugyancsak kezdjük meg. A május végén, június elején, érő fajtákat a 10 nap várakozási idejű Dit- rifon 50 WP, Unitron 40 EC 0,2, Fiiból E 0,3 százalékos oldatával, a későbbi érésű fajtákat a 21 nap várakozási idejű Lebaycid 40 WP, 0,15, Lebaycid 50 EC 0,1 százalékos, vagy a 14 nap várakozási idejű Anthio 25 EC 0,15, Suimi- thdon 50 EC, Matation 50 EC 0,2 százalékos oldatával permetezzük. A védekezés a levéldarazsak álhernyói ellen is hatásos. A permetléhez a cseresznye- és meggymonilia ellen keverjük az Orthocid, az Ortho—Phaltan 0,2 százalékos töménységű oldatát. De itt is megtalálták a tiszaháti felkelők küldöttei a fejedelmet. 1703 március derekán hírét vette Bercsényi, hogy ismeretlen utasok kérdezősködnek Rákóczi felöl. Bercsényi nagy körültekintéssel cserkészte be az idegen érdeklődőket, s csak azután kísérhette maga elé őket, amikor emberei révén meggyőződött kilétükről. Rákóczi közben visszaérkezett a városba. Francia ruhája ugyan gyanút keltett a magyarországi küldöttek szemében, de hangja után felismerték. Bige György és Papp Mihály, koldussá lett nemesek hozták neki a haza hívó üzenetét. Vándorbotjukat ket- téhasitották, így került elő megbízólevelük. Mindkettőnél ugy anaz a szöveg — ha az egyiket baj érné, akkor a másik teljesítse küldetését. Természetesen a dolog nem volt olyan könnyű, hogy gyerünk, aztán menjünk. A fejedelem kötelességének tartotta, hogy hallgasson a nép hívó szavára, de épp a kötelesség nagy hordereje miatt komolyan kellett számolnia az esélyek megalapozottságával. Papp Mihályékkal együtt hazaküldte Baxvinszky Gál Ung megyei nemes ifjút, Bercsényi hűséges vitézét, hogy nézzen szét alaposan, figyelme minden részletre, minden körülményre terjedjen ki, s térjen vissza mihamarabb. Az ifjú dicséretesen helytállt feladatában. Rákóczi és Bercsényi várakozását meghaladó jó hírekkel tért visz- sza, miután bejárta a Tisza- hátat és Felső-Magyarország keleti felét. De ami a legfontosabb, kíséretében érkezett a brezáni várba Esze Tamás, a tiszaháti felkelők vezére. Mégpedig azzal a szilárd elhatározással, hogy hazahívja a nép egyöntetű óhaja szerint a fejedelmet. Ez a találkozás végképp megérlelte Rákóczi döntését, noha a rögtöni hazatérést még korainak tartotta. Esze Tamás megérkezésétől azonban felgyorsultak az események, és napról napra sebesebb iramban torkollottak a felkelésbe. Rákóczi esküt tett, hogy akár élete feláldozásával is kész vezetni a nép harcát emberi és nemzeti jogaiért. 1703. május 26-án nyílt levélben szólt a harcolni kész tömegekhez. Világosan megszabta a célt, s értésre adta, hogy a tiszaháti, illetve a felrárínapok a megyében KAPOSVÁRI JÁRÁS Magyaratád, május 17-én 19.30 ó: Szabó György, az Oktatási Igazgatóság tanóra; Nagybajom, május 17-én 19 ó: dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője; Kapoemérő, május 17-én 19 ó: Hollósi József, a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányság pártbizottságának titkára; Igái, május 17-én 19 ó: Paál László, a Somogyi Néplap főszerkesztő-helyettese; Feilső- macsciád, május 19-én 19 ó: Lukács József, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese; Kadarkút, május 19- én 18 ó: dr. Várkonyi Imre, a tanítóképző főiskola főigazgatója; Somogysárd, május 20- án. 19 ó: dr. Takács László, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese ; Mernye, május 24-én 19 ó: Virányi István, az Oktatási Igazgatóság tanára; Somogyjád. május 24- én 19 ó: Surd Károly, az Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettese; Nagyberki, május 24-én 19 ó: Biczó Péter, a KISZÖV elnöke; Kaposvári Járási Hivatal, május 25-én 15 ó: Somogyi József, a megyei tanács pártbizottságának tátikáira. NAGYATÁDI JÁRÁS Csurgó, május 17-én 15 ó: dr. Böröcz István, a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője; Záikány, május 17-én 18 ó: Lakatos Béla, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyettese; Nagyatádi Konzervgyár, május 18-án. 14.15 ó; Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára; Ihairosbe- rény, május 20-ám 14 6: Tóth János, a megyei pártbizottság munkatársa; Kutas, május 24- én 19 ó: Szigeti István országgyűlési (képviselő; Lálbod, május 24-én 19 ó; dr. Kiss József, a MÉSZÖV elnöke. MARCALI JÁRÁS Marcali, május 17-én 16 ó: Vas Imre, a megyei pártbizottság munkatársa; öreglaki Állami Gazdaság, május 17-én 18 ó: Galamb László, a megyei pártbizottság munkatársa : Balatonnagybereki Állami Gazdaság, május 24-én 16 ó: ső-magyarországi szabadság- küzdelmet az egész haza ügyének kell tekinteni. Magyarország egész népét harcba kell hívni. Vörös zászlókat készíttetett a küszöbön álló felszabadító háború örök emlékű jelmondatával: »Cum Deo pro patria et libertate« — Istennel a hazáért és a szabadságért. Esze Tamást utasítások sorával ellátva bocsátotta haza, lelkére kötve, hogy addig ki ne bontsák az általa küldött zászlókat, míg a jelet meg néni adja. Bonac, az új francia követ közben értesítette Varsóból, hogy hajlandó anyagi támogatást nyújtani, ha hozzá utazik. A fejedelem Bercsényit küldte, maga pedig Ilyvóba, a mai Lvovba indult, segítséget kérni a lengyel nemesektől. Miközben céljához igyekezett, osztrák megbízásból kísérletet tettek legyilkolására, de lélekjelenléte, személyes bátorsága ezúttal is kimentette a bajból. Ilyvóban már hazai küldöttség kereste Majoros István nincstelenné lett felkelő nemes vezetésével. Sürgették a fejedelem haladéktalan hazatérését. Elmondták, a megkínzott nép nem képes tovább várakozni, harci hevületében kibontotta Rákóczi zászlóit, Beregszász, Mezővár, Tarpa piacán. A felkelés megkezdődött. Június 9-én este, szakadó esőben, azonnal útra kelt Rákóczi. Alig néhány híve és még kevesebb lengyel fegyveres kísérte. Már közel ért a magyar határhoz, amikor újabb küldöttség talált rá. Szabó Lajos, a megyei pártbizottság munkatársa. SIÓFOKI JÁRÁS Tab, a Budapesti Vegyipari Gépgyár telepe, május 14-én 14 ó: Boczán András, az MHSZ megyei titkára; Baia- tcmszemes., május 17-én 19 ó: Zátonyi László, a megyei pártbizottság munkatársa; So- mogytúr, május 17-ón 19 ó: Bogó László, a tsz-szövetség titkára; Karád, május 17-én 14 ó: Dómján Sándor, a Lapkiadó Vállalat igazgatója; Kőröshegy, május 17-én 19 ó; Takács Vilmos alezredes; Ba- iatanföldivár, május 18-án 18 ó: dr. Szerényi János, az SZMT titkára; Balatonkáliti, tsz, május 19-én 15 ó: Faludy Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa; Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat, május 20-án 15 ó: dr. Balázs .Nándor, a megyei pártbizottság munkatársa; Zamárdi, május 21-én. 16 ó: Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára; Nagylberény, május 21-én 19 ó: Tóth Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese. KAPOSVÁR Villamossági gyár, május 14-én 14.30 ó: dr. Sólyom Gábor, a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; Tsz-szövetség, május 17- ón 15 ó: dr. Nagy Lajos, az Oktatási Igazgatóság igazgatója; Blektroncsőgyár, május 18- án 14.30 ó: dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese; Kórház, május 19-én 14 ó: Honfi István, a megyei pártbizottság titkaira; Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, május 19-én 16.30 ó: Böhm József, a megyei'tanács elnöke; Bútoripari Vállalat, május 19-én 14.30 ó: Varga József, á megyei pártbizottság osztállyvezető-helyettese; Városi tanács, május 22-én 16 ó: Tolnai Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője; Textilművek, május 24-én 14.30 ó: Kovács Béla, a megyei párt- bizottság titkára; Húskombinát, május 26-án 14.30 ó: Szabó György, az Oktatási Igazgatóság tanára; a Mezőgazdasági Főiskola tangazdasága, május 27-én 19 ó: dr. Halász János megyei főügyész. Tőlük tudta meg, hogy Károlyi Sándor, Szatmár megye főispánja Dolhánál megverte, szétkergette a pór felkelőket, akik a Kárpátok hegyeibe szaladtak, és most tanácstalanul várják a fejedelem rendelkezéseit. Még nem lett volna késő meggondolnia magát Rákóczinak. Elfogadható magyarázat kínálkozott a felelősség lerázására. De ragaszkodott esküjéhez. Bármilyen siralmas volt a kezdet, nem tért le a vállalt útról. A határszéli Kliniee faluból, »a haza küszöbéről« parancsot küldött Esze Tamásnak, hogy a tarpai jobbágyvezér vezesse eléje, a Beszkidek aljába a felkelőket. 14-én érkezik hozzá a rongyos, kaszákkal, dorongokkal fölfegyverzett parasztok csapata. Valóban csak csapat: az ígért 5-6 ezer gyalogos és lovas helyett mindössze háromszáz rendetlen emberből állott a tábor.. Ennyi és ilyen katonával kezdeni hozzá az ország felszabadításához? Rákóczi nem vesztette el bizakodását. Noha eddig hadviselési ügyekkel a gyakorlatban nem foglalkozott, erélyes parancsnokként teremtett rendet a táborban. Harcosait katonás életmódra szoktatta, fegyelmezett napirendet vezetett be, szabályozott viselkedéssé formálta a parasztok lelkesedését. Semmi külsőség nem utalt főúri rangjára. Egyszerű fekete posztóruhát viselt, s most tudták meg róla, hogy gyászoj. Édesanyja, Zrínyi Ilona meghalt a száműzetésben. (Folytatjuk)