Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-13 / 112. szám
Amerikai előválasztások OLASZORSZÁG Az olasz püspökök ismét próbálkoznak Az olasz katolikus püspöki kar elnöksége állást foglalt a június 20-i választásokkal kapcsolatban. Állásfoglalása — burkolt formában, de félreérthetetlenül — ismét a kereszténydemokrata párt támogatására szólítja föl a hívőket és az egyházi hierarchiát. Felhívása arra inti őket „semmiképpen. ne támogassanak olyan politikai erőket, amelyek szemben állnak a keresztény hitvallással és fenyegetést jelentenek az egyházra”. Emlékeztet a múlt év december 13-i — durván kommunistaellenes — püspökkari nyilatkozatra is. Az állásfoglalás hangneme nem hirdet ugyan, keresztes- hadjáratot — mint régebben a hasonló egyházi megnyilatkozások —. de kétségtelen beavatkozást jelent az olasz állam politikai ügyeibe. Azok a katolikusok akik jelöltséget vállaltak az OKP listáin, állítólag komoly figyelmeztetést kaptak a Vatikántól is: „nem tekintik őket többé hívőknek” (tehát majdhogynem kiközösítik). Berlin várja vendégeit Háromszáz művész üdvözli a kongresszust ünnepi díszben várja Berlin a sok-sok vendéget, aki az ország különböző vidékeiről, meg külföldről érkezik, hogy küldöttként, vendégként vagy tudósítóként részt vegyen a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusán. Lobognak a munkásosztály vörös lobogói, az NDK címerrel díszített fekete-vörös-arany nemzeti zászlói, s színük beleolvad a fák és a bokrok üde zöldjébe, a sok millió virág színpompájába. Ragyogó színfolt a sok ezer színes plakát: kereken háromszáz művész üdvözli a változatos, sokféle plakáttal a kongresszust. A főváros és lakossága sok létesítménnyel gazdagodott ezekben a napokban: iskolákat, tornacsarnokokat, sport- létesítményeket, bölcsődéket, óvodákat adtak át, meg — természetesen — a nagyszabású lakásépítési programnak megfelelően — lakásokat. Az építészeti alkotások közül 'kiemelkedik a legjelentősebb, a köztársaság palotája, amelyet 32 hónapos építési idő után április 25-én adtak át az ország népének. S akik látták már — az első héten legalább félmilliónyian —, csak helyeselhették, hogy a palotát építő kollektíva elnyerté annak a 122 érdemrendnek egyikét, amellyel az NSZEP Központi Bizottsága a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben kimagasló eredményekkel szereplő kollektívákat tüntette ki. Persze, nemcsak az építőmunkások, hanem a népgazdaság sok más ágának dolgozói is büszkén jelenthették, hogy teljesítették a kongresz- szus tiszteletére tett vállalásukat. így például a Berlini íz- zólámpagyár ötezer dolgozója: ők már április 30-ára minden szempontból kifogástalanul teljesítették, sőt túlteljesítették vállalásukat. A berlini írók nagyszerű antológiát jelentettek meg a pártkongresszus tiszteletére. A címe: Berlini írók beszélnek. Elbeszélések, novellák, tudósítások, költemények, regényrészietek vannak a kötetben, s írógárdája olyan neveket tartalmaz, mint Ludwig Renn, Stephan Hermlin, Erwin Strittmatter, Hermann Kant, Dieter Noll és még sok más. A kongresszus küldöttei már útrakészen állnak, hogy május 18—22 között, 1.9 millió kommunista megbízásából részt vegyenek a nagy tanácskozáson a köztársasági palotában. Mert — természetesen — új palota lesz a színhelye a Német Szocialista Egységpárt' IX. kongresszusának. Marlene Búnké Tüntetés a börtön előtt A Stuttgart—stammheimi börtön előtt, a Baader—Meinhof per színhelyén ismét tüntettek az anarchista csoport híved. Képünkön: A tüntetőkkel szemben lovasrendőröket vonultattak föl. (Teflefotó: AP—MTI—KS) Mozgalom a bérletek felmondására Okinawa szigetén széles körű mozgalom bontakozott • ki annak elérése érdekében, hogy az Egyesült Államok szolgáltassa vissza a katonai támaszpontok céljára lefoglalt földterületeket. A magántulajdonban levő földterületek amerikai bérletéről szóló japán—amerikai szerződés a jövő év májusában jár le. Szakata Micsita, a japán nemzetvédelmi hivatal főigazgatója (hadügyminiszter) kijelentette, hogy a hadsereg- vezetés törvényjavaslatot szándékozik előterjeszteni a Kijárási tilalom Kingstonban Nagy rendőri erőket vetettek be Kingstonban a kedden éjszakára életbe lépett kijárási tilalom ellenőrzésére. A rendelkezés célja a jamaicai alvilág elleni küzdelem és a politikai merényletek elterjedésének megakadályozása. Az utóbbi hat nap során tizenkét személyt öltek meg ismeretlen tettesek, több CIA-ellenes tüntetést is tartottak, és lakóházakat gyújtottak fel. parlamentben a földbérleti szerződés meghosszabbításáról. Az Egyesült Államok jelenleg harmincezer okinawai lakos földjét használja támaszpont céljára. Közülük mintegy ezer jelentette be, hogy a továbbiakban nem hajlandó bérbe adni földjét az amerikaiaknak. * Hazaérkezett a holland parlamenti küldöttség Magyarországi látogatása befejeztével szerdán hazaérkezett a holland parlament küldöttsége, amely Th. Ml. M. Thurlings, az első kamara elnöke vezetésével a magyar orszáiggyűlés meghívására tett látogatást hazánkban. A küldöttség érkezésénél az amszterdami Schiphol repülőtéren jelen volt Behrits Anna, a Magyar Népköztársaság hollandiai nagykövete. Thurlings professzor a repülőtéren elégedetten szólt a látogatásról és azt mondotta, hogy az minden tekintetben hasznos volt. A holland parlament tagjainak alkalmuk volt megismerkedni a magyar gazdasággal, kultúrával, az ország szép és érdekes tájaival, ugyarualkikor rendkívül értékes eszmecserét folytattak a magyar országgyűlés tagjaival, az állam vezetőivel. Természetes, hogy az ilyen találkozások, megbeszélések nem arra irányulnak, hogy eltüntessék a két ország társadalmi rendszere közötti külön,bséget — de éppen arra adnak módot, hogy jobban megismerjük egymás rendszerét, egymás országát, az eredményeket és a problémákat. Az ilyen találkozások elősegítik az országok közötti kapcsolat fejlődését s ezen keresztül a békét szolgálják — mondotta az újságíróknak adott repülőtéri nyilatkozatában a holland parlament első kamarájának elnöke. Közölte: hollandiai látogatásra hívták meg a magyar országgyűlés küldöttségét, s a látogatásra előreláthatólag már jövőre sor kerül. Finnország és a KGST-tagországok együttműködése A Finnország és a KGST- tagországok kereskedelmének értéke az együttműködési megállapodás 1973. május 16-án történt aláírása óta több mint kétszeresére emelkedett és 1975-ben meghaladta a kétmilliárd rubelt. A KGST-tagországokkal folytatott kereskedelem lehetővé teszi Finnország számára, hogy üzemanyag-szükségletét majdnem teljesen ezekből az országokból fedezze, s nyersanyagokat, félkész- és HÍREK A VILÁGBÓL Az európai parlament felhívással fordult az európai közösségek bizottságához és az európai közösségek tanácsához, hogy sürgősen részesítsék segélyben az olaszországi földrengés sújtotta területek lakosságát. Az európai parlament felhíváséiban szolidaritásáról biztosította az áldozatok családjait és az egész olasz népet. A panamai ko-rmány hivatalosan elismerte az Angolai Népi Köztársaságot. A kormány döntését az ország társadalmi és tömegszervezetei helyesléssel fogadták. 1976. május 10-tőI minden páros hét hétfőjén OTTHON ÁRUHÁZUNK, 21. sz. önkiszolgáló boltunk (Darányi u. 3.). 22. sz. önkiszolgáló boltunk (Széchenyi u. 10.) majd pedig május 17-töI minden páratlan hét hétfőjén ABC-ÁRUHÁZUNK ZÁRVA TART. Kérjük, hogy vásárlásaikat a fenti nyitva tartáshoz igazodva szíveskedjenek intézni. (13233) ÁFÉSZ, BARCS, kereskedelmi főosztály Tito elnököt görögországi látogatása harmadik napján ebéden látta vendégül Konsz- tantin Karamanüisz görög mi- niszteretaök. James Callaghan, Nagy-Bri- tanmia miniszterelnöke fogadta Vlagyimir Kirillint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökihelyettesét, aki a szovjet küldöttséget vezeti a szovjet—angol tudományos műszaki és kereskedelmi—gazdasági együttműködési állandó bizottság ülésszakán. Űjabb összetűzések robbantak ki gerillák és rendőrök között az Argentin fővárosban. A gerillák rá,támadtak egy rendőrjárőrjá.ratra. A rendőrök kettőt lelőttek a támadók közül, a többi eimene- kült. Islamadban tegnap megkezdődtek az indiai—pakisztáni hivatalos tárgyalások a két ország kapcsolatainak további rendezéséről, A felek megvitatják a diplomáciai kapcsolatok újrafeivételével összefüggő kérdéseket. Az iszlám országok külügyminisztereinek hetedik konferenciája a török fővárosiban tegnap 41 állam részvéteiével megkezdődött. készárukat importáljon. Évről évre növekszik a KGST-tag- országokból importált gépek és berendezések mennyisége. Finnország a KGST-tagor- szágokba a többi között hajókat, ipari felszereléseket, valamint papírt szállít. A KGST-tagországokból érkezett megrendelések révén Finnország elkerülhette azt, hogy hajóépítő és gépgyártó iparában hanyatlás következzék be. A KGST-tagországok műszaki segítséget nyújtanak Finnországnak ipari és energiatermelő berendezések építéséhez. így például a Szovjetunió támogatásával kohóipart kombinát létesült Finnországban és gáztovábbító vezetéket építettek. Két atomerőmű építése még folyamatban van. Magyarország és Lengyelország támogatásával több hőerőmű épül Finnországban. Beaman rabja A Washington Post karikatúráján vad autóverseny: Reagan szédületes előzéssel vág Ford elnök kocsija elé, aki meghökkenten mondja »mitfahrerénaik«. Morton kampányfőnöknek: »De legalább már nem ragad ránk féktávolságon belül...« E rendíthetetlen kedélyre ugyancsak nagy szüksége van a Fehér Ház lakójának, hiszen a New York Times minapi fölmérése szerint mind több republikánus vezető kezdi pedzeni, hogy netán megismétlődik a száz éve nem látott eset: saját pártja megtagadja az elnökjelöltséget a hivatalban ülő elnöktől. Ez történt ugvanis 1884-ben Chester Arthurral, aki történetesen szintén az alelnökségből »ugrott be« a Fehér Házba (Garfield elnök meggyilkolása nyomán). A republikánusok számára akkor is végzetesnek bizonyult ez a lépés, mert Arthur »kitúrása« után a demokrata Grover Cleveland nyerte meg a novemberi választásokat. Ami azt illetti, kísért a történelem a republikánusok gyilkos — ha úgy tetszik: öngyilkos — »autóversenyét« gyakorlatilag már páholyból nézi a demokrata előválasztások fa- vontja, Jimmy Carter. Miután Humphrey nem tudott — vagy nem óhajtott — bekapcsolódni a nyílt versengésbe, nemcsak a szakértők veszik biztosra Carter elnökjelöltségét, hanem a demokrata párt legyőzött szárnyának hangadói is kezdenek »fölzárkózni« a győztes mögé. (Persze pozíciókra számítván egy demokrata hatalomátvétel esetére.) S Carter végre kezdi körvonalazni politikai platformját is, amit eddig hiába kértek számon tőle. Éppen az ellenkezője következett be tehát, mint amire az előválasztások nyitányakor számítottak a szakértők: nem a demokratákat »tépik szét« a tolongó jelöltek, hanem a republikánus pártban két jelölt vív elkeseredett, hovatovább semmivel sem törődő küzdelmet. Nem Ford elnök szemléli tehát a Fehér Ház és a korán biztosított jelöltség magaslatáról a demokrata előválasztásokat, hanem Carter nyert értékes heteket; nem neki kell a harctól szétzilált pártot az egység mosoiyfotójára fölsorakoztatnia a konvenció televíziókamerái előtt. Ily módon az elemzők lázasan »átértékelnek«: ma mindenesetre új képlettel kell számolni, hiszen immár Reagan jelölése sem zárható lei. (A republikánus jobboldal már 1964- ben is elkövetett — akkor Goldwater jelölésével — hasonló politikai öngyiikossá- go(.) Másként is módosult a képlet. A Ford—Reagan »autóverseny« során a Fehér Ház begyulladt lakója már akkor is a jobboldali vetélytárs politikai rabjává vált, amikor még nem vágott elébe a kaliforniai kocsija. Az áprilisvégi—május eleji előválasztási vereségek, és a déli meg nyugati államokban Fordot fenyegető újabb megalázások nyomán, mondhatni, teljes a zavar az elnök környezetében. Május 16-án Ford hazájában, Michiganben egy vereség több mint kínos lenne, márpedig a Carter által kiütött Wallace szavazói tömegesen voksolnak mostanában a republikánus színekben (a választási szisztéma nagyobb dicsőségére.) Ez ugyan magyarázza valamelyest Ford kudarcait, de egy elnök számára a magyarázkodás éppen a hivatal egyéb — tekintélyt biztosító — előnyeit teszí tönkre. Vagyis nemcsak az a kérdés immár, hogy 1 sikerül-e mégis Reagan előtt — orrhosszal? — befutnia Fordnak, hanem az is: mi marad addigra, a kaliforniainak tett engedmények nyomán, az elnök külpolitikai vonalából? A kampánykudarcok hatására megint megszaporodtak a híresztelések Kissinger menesztéséről. Hiszen a republikánus jobboldalnak semmi sem tetszik már, amit a külügyminiszter csinál, legyen szó enyhülésről vagy Afrikáról. Nyilván Ford belső köre nem tudja, mi a vészesebb a jelenlegi helyzetben: kitenni vagy megtartani Kissíngert? Ám ha a konvención esedékes engedmények formálisan is Reagan rabjává teszik Gerald Fordot, a Kissinger kiakolbolí- tásának időpontja is érdektelenné vélik. A. J. „Előlegezett” szabadság A Wight szigeti fegyházból váratlanul szabadon bocsátottak egy tizenhét évi szabadságvesztését töltő íegyen- cet. Az elítélt, a 34 éves George Davis, London East End-jének szülötte. Esete nem áll példa nélkül: a súlyos ítéletet hevesen vitatott körülmények között, nem megnyugtató azonosítási próba után szabták ki rá. Az esküdtszék arra az öt rendpárizsi nagykövetét Lelőtték a Párizsban akkreditált bolíviai nagykövetet. A tettet a Che Guevara Nemzetközi Brigádjai nevű szervezet í 9 ff Y.a í bnirUlíVÓI.' ni ÍZ nn.'í n Irk« > A ____'__ 1 . i - . „ t agjai követték el. Képünkön: A merénylet színhelye. (Teletelő: AP—MTI—KS) őrre hallgatott, aki Davisben felismerni vélt egy körözött bűnözőt. Harmincnégy más szemtanú viszont nem értett egyet a rendőrökkel. Davist azzal vádolták, hogy 1974. áprilisában részt vett egy rablótámadásban — az Elektromos Művek páncél- szekrényeit akarta állítólag kifosztani — és hogy aztán rálőtt egy rendőrre. A bíróság nem fogadta el Davis alibijét, pedig ezt többen igazolták. Balszerencséjére az az ember, aki a védelem koronatanúja lehetett volna, nem mert a bíróság elé állni, mivel félt, hogy illegális bevándorló lévén tanúvallomása nyomán maga is hurokra kerül. Davis esete úgy vált országosan is ismertté, hogy az East End-i proletámegyedben tiltakozó mozgalom kezdődött kiszabadítása érdekében. Felesége, rokonai, barátai, szomszédai házfalakra mázolták a később egész Londonban aztán fölkapott jelszót: »George Davis ártatlan, O. K.« Hosszú huzavona után, a legnagyobb titokban, Roy Jenkins belügyminiszter pótnyomozást rendelt el. A vizsgálat előzetes eredményei Davis ártatlanságára vallottak, így történt, hogy Jenkins kedden bejelentette a parlamentben: a rendőrség eljárása nem volt megnyugtató, és előlegezik a szabadságot Da- visnek. a rseoT /