Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
Mtät iüfi&s és Lázár György fogadta Hans-Dietrich Genschert (Folytatás az 1, oldalról) kedvezőnek ítélve meg budapesti tárgyalásainak menetét, eredményét. Kijelentette: — Tárgyalópartnereimmel megállapíthattuk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti kapcsolatok jelentősek, s jelenlegi helyzetük — különösképpen gazdasági téren — példamutatónak tekinthető, jóllehet a gazdasági kapcsolatok további kiépítése is lehetséges. Elmondta: Lázár Györggyel folytatott megbeszélése során egyetértettek abban: a gazdasági vegyes bizottság elnökeit kölcsönösen kérni fogják hogy tanulmányozzák a gazdasági kapcsolatok kibővítésének lehetőségeit, s ennek alapján tegyenek javaslatot az együttműködés továbbfejlesztésére. Genscher kijelentette: a Német Szövetségi Köztársaság számára a kapcsolatok kiépítése Magyarországgal, valamint a szocialista tábor más országaival egyben azt is jelenti, hogy az NSZK hozzá akar járulni az enyhülés folyamatának továbbviteléhez, erősítéséhez. Elismeréssel szólt a továbbiakban a magyar kormánynak a helsinki ajánlások megvalósítása érdekében kifejtett politikai törekvéseiről. Budapesten szerzett benyomásait összegezve úgy nyilatkozott, hogy hasznos, tárgyszerű, s a bizalom, a nyíltság légkörével jellemezhető megbeszéléseket folytatott a magyar fővárosban ; olyan tárgyalásokat, amelyek mindkét ország és partnerei érdekeit szolgálják, jó feltételeket biztosítanak a magyar—NSZK kapcsolatok pozitív továbbfejlesztéséhez* íaríoÜ az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács hozzájárult, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen négy, a szegedi József Attila Tudományegyetemen pedig három — közép- és felsőfokú tanulmányaikat kiváló eredménynyel elvégző — egyetemi hallgatót kitüntetéses doktorrá avassanak. Felvonták az állami zászlót Május 1-e, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe tiszteletére péntek délután a Parlament előtti Kossuth Lajos téren katonai tisztelet- adással felvonták az állami zászlót. Losonczi Pál adta át a vörös vándorzászlót Az Elnöki Tanács elnöke Fűzfőn Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke pénteken átadta a Miniszter- tanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját a fűzfői Nitrokémia-ipartelepek dolgozóinak. A kitüntetést a munkások nevében Gyuricza László igazgató. Kislaki Béla, a vállalati pártbizottság titkára és Oroszlán János, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára vette át. A fűzfői Nitrokémia hazánk egyik legnagyobb vegyi üzeme. Az elmúlt öt esztendőben saját fejlesztéssel, s a tartalékok feltárásával több mint kétszeresére növelte termelési értékét. A több termelést kizárólag a termelékenység növelésével érte el. Az eredményekben nagy része volt a vállalat szocialista brigádjainak. Az összlétszám 68 százaléka a 233 szocialista brigádban dolgozik. A kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny során megszervezték a vállalatnál az anyag- takarékossági mozgalmat, amelynek eredményeképpen 1974-ben 51, 1975-ben pedig 56 millió forint értékű anyagot takarítottak meg. s ennek jelentős hányada tőkésimport- megtakarítás volt. Ünnepség Budapesten és Orosházán A Chemoiimpex Külkereskedelmi Vállalat dolgozóinak a MOM művelődési házban pénteken Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője adta át a Minisztertanács és a SZOT elnökség vörös zászlaját. Orosházán a városi művelődési központban rendezték meg tegnap az orosházi Üj Élet Termelőszövetkezet ünnepi közgyűlését. Az eddig 11 alkalommal kitüntetett közös gazdaságnak az ünnepi közgyűlésen adta át -*• múlt évi munkája elismeréseként — a Minisztertanács vörös zsázló- ját Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A kitüntetést a termelőszövetkezet tagságának és dolgozóinak nevében Varga Mihály, a tsz Állami-díjas elnöke vette át. Biszku Béla Győrben Pénteken egész napes látogatásra Győrbe érkezett Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendéget a megyei pártbizottság első titkára fogadta és tájékoztatta Győr-Sopron megye életéről. gazdasági helyzetéről. A Központi Bizottság titkára ezt követően a győri Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalathoz látogatott, majd a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárba. Itt Biszku Béla részt vett azon a munkásgyűlésen, amelyet a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös zászlajának elnyerése alkalmából rendeztek, s átadta a díszes zászlót a gyár dolgozóinak. A magas elismerést jelentő zászlót a gyárt több mint 20 000 dolgozója nevében a vezérigazgató vette át. A Központi Bizottság titkárának győri látogatása a város első fedett sportcsarnokának megtekintésével ért véget. n szociaiisia a békéért, a népek haladásáért Leonyid Brezsnyev beszéde a moszkvai Lihacsov gyárban A moszkvai Lihacsov Autógyárban, a szovjet autógyár-1 — Nemrég, az SZKP XXV. tás egyik központjában tegnap ünnepi nagygyűlést tartottak. Az üzem munkásai és mérnökei előtt nagy beszédet mondott leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Minden tervünk, a párt egész politikája annak a fő célnak a megvalósítására irányul, hogy jobb élete legyen a szovjet népnek — hangsúlyozta Brezsnyev. — Bármivel foglalkozzon is, a párt, legyenek azok külpolitikai ügyek vagy belső jellegű intézkedések, mi, kommunisták állandóan föltesszük magunknak a kérdést: az egyes problémák megoldása hogyan, milyen módon hat a szovjet nép életére és jólétére, a kommunizmus nevében folyó alkotó munka békés feltételeinek biztosítására, az egyetemes béke erősítésére. Mindig figyelembe vesszük, hogy a Szovjetunióra a szolidaritás és az elvtársi igényesség érzésével tekintenek az egész világ dolgozói és és szabadságáért küzdő ösz- szes harcossal, tárgyszerű együttműködésük a kapitalista országok békeszerető, realista módon gondolkodó köreivel meghozza az eredményeket — hangsúlyozta Brezsnyev, majd megállapította, hogy jelentősen enyhült I a nemzetközi feszültség, lét- j rejöttek a feltételek az álla- J mok széles körű békés együtt- I működése számára. Az SZKP XXV. kongresz- szusa meghirdette a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért folyó további harc programját. Már most elmondható, hogy ez a program meleg támogatásra talált mind a Szovjetunióban, mind pedig külföldön — mondotta Leonyid Brezsnyev. azok a népek, amelyek még Jelenleg az a fontos, hogy küzdenek szabadságukért és függetlenségükért. Ez mindenre kötelez bennünket — jelentette ki Brezsnyev. Erősödő szövetség — A békét drága áron vívtuk ki, s hazánk nem sajnálta és nem sajnálja az erőfeszítéseket a béke megvédése érdekében — mondotta az SZKP KB főtitkára. — Pártunk, a szovjet állam erőfeszítései, a szocialista közösség együtt és összeforrottan tevékenykedő országainak aktív politikája, erősödő szövetségük a népek haladásáért VISONTAI SZÁMADÁS Huszonhét ezer tonna szén egyetlen napon A visontai bányászok kimagasló termelési eredményekkel köszöntik a munka ünnepét. A Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzemének dolgozói pénteken reggel bejelentették: az év első négy hónapjában előírt széntermelési tervüket maradéktalanul teljesítették, minőségileg pedig a tervezettnél jobb fűtőanyagot adtak át — folyamatosan — a Gagarin Hőerőműnek. Fén teken, egyetlen napon több mint 27 ezer tonna szenet hoztak felszínre, s ezzel az idei év legnagyobb napi teljesítményét értek el. állandóan konkrét tettekkel sok j erősítsük ezt a programot, törekedjünk a benne szereplő feladatok megoldására. A program megvalósítása elősegíti majd az igazságos béke alapjainak erősítését és a népek megbízható biztonságát. — A Szovjetunió nemzetközi pozícióinak erősítése nemcsak a politikusok és a diplomaták ügye — állapította meg Brezsnyev. — Amikor sikerült háttérbe szorítani a háború veszélyét és országunk nemzetközi helyzete napjainkban szilárdabb, mint valaha, akkor meg kell állapítani: emögött a Szovjetunió hatalmas erkölcsi és politikai tekintélye. gazdasági és katonai ereje áll, amelyet a munkás- osztály, a kolhozparasztság, az értelmiség munkája hozott létre. Ezt a munkát elismeri a szocialista haza is, az egész haladó emberiség is — jelentette ki Leonyid Brezsnyev. Magyar-norvég vegyes bizottsági tárgyalások Április 29-én és 30-án magyar—norvég kooperációs vegyes 'bizottsági tárgyalásokra került sor Oslóban. A két delegáció áttekintette az együttműködés fejlődését és a kooperációs kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. Megállapították, hogy különösen a gépi. az elektromos, a vegyi, a bútor- és az élelmiszeripar területén mutatkoznak kedvező feltételek a vállalatok termelési együttműködésének kibontakoztatásához. A vegyes bizottság elismerését fejezte ki az április 26— 29. között Norvégiában megtartott magyar gazdasági és műszaki napok rendezőinek. Az e napokon elhangzott előadások és konzultációk hathatósan hozzájárultak a lehetőségek és egymás piaci adottságainak megismeréséhez. Jablonski befejezte látogatását Bécsben Pénteken délután, befejezve hivatalos ausztriai látogatását, elutazott Bécsből Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke öt napot töltött Becsben, illetve Linzben és Salzburgban. Látogatása során kétszer folytatott munkamegbeszélést vendéglátójával. dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi elnökkel. Kedvező feltételek — A békés munka számára a Szovjetunióban még sohasem voltak olyan kedvezőek a feltételek, mint mo6t. Ezeket a feltételeket a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni a kommunizmus felé vezető további haladáshoz — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. Leonyid Brezsnyev a továbbiakban kitért az új szovjet ötéves terv teljesítésével kapcsolatos feladatokra. kongresszusán a központi bizottság beszámolt a pártnak és a népnek az előző öt év során elvégzétt munkáról. Hazánk még gazdagabb, még hatalmasabb lett ezekben az években-. A szovjet emberek jelentősen jobban élnek, Naav megelégedésünkre szolgál az a tény, hogy az előző öt év során csak a fizetések, a nyugdíjak és az ösztöndíiak, valamint más szociális juttatások növelésére annyi anyagi eszközt fordítottunk, mint I amennyit az azt megelőző két I ötéves terv során összesen. , Ennek eredményeképp ebben az ötéves időszakban több mint 75 millió ember keresetét növeltük és körülbelül 40 millió ember jövedelme növekedett a nyugdíjak, juttatások és ösztöndíjak emelése révén. — Sok mindent megtettünk, de még többet kell tennünk. Manapság már nem elég felépíteni a lakásokat; az kell, hogy ezek a lakások jó minőségűek és kényelmesek legyenek. Nem elég, hogy az üzletekben legyen áru, az kell, hogy ez az áru kiváló minőségű legyen, kielégítse az emberek különböző ízlését. A lakások építése együttjár azzal, hogy szüntelenül javul azok minősége, tervezése, kivitelezése. Éppen erre irányul az új típusú lakóházak építésének nemrég jóváhagyott programja. A program előirányozza az egy főre jutó átlagos lakóterület bővítését, tágasabbak lesznek a szobák, a konyhák, a mellékhelyiségek. Korszerű termelés Az SZKP KB főtitkára beszéde további részében hangoztatta: kulcsszerepe van a munkaminőség általános javításának valamennyi területen. Rámutatott: a gazdaság további fejlesztése, a korszerű termelés megköveteli, hogy minden dolgozó világosan lássa. milyen helyet foglal el a munkafolyamatban, hogy tudja. mit miért tesz. mi függ tőle, s érezze, hogy munkája a közös munka nélkülözhetetlen része. Brezsnyev beszédében nagyra értékelte a Lihacsov autógyár dolgozóinak munkáját. Beszéde végén az SZKP KB főtitkára átnyújtotta az üzem kollektívájának az Októberi Forradalom érdemrendet, amellyel a gyárat az 1971— 75-ös ötéves tervben elért műnkasikerekért tüntették ki. (MTI) Kiosztották az 1976. évi SZOT-díjakat A SZOT székhazában tegnap ! művész, dr. Grétsy László ünnepélyesen kiosztották az 1976. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, dr, Orbán László kulturális miniszter és Qobozty Imre, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára. Simó Tibor, a SZOT osztály- vezetője méltatta a kitüntettek munkásságát, majd Gáspár Sándor adta át a dijakat. SZOT-díjat kapott Asperjan György író, Balázs József író, Bódy Irén textiltervező iparművész, Csongrády Kornél karnagy, Feledy Gyula grafikusnyelvész, Hermann István kritikus, esztéta, irodalomtörténész, ' Jákó Pál színművész és rendező, Kamarás István, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ osztályvezetője, Kishegyi Árpád operaénekes, László Lajos, a Magyar Rádió pécsi stúdiójának helyettes vezetője, Magyar József filmrendező és operatőr. Magyar Józsefné, az Újpesti Munkástovábbképző Intézet igazgatója, Molnár Andrásné, a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központ igazgatója. Sebő Ferenc és Halmos Béla zenészek (megosztva), Sípos Tamás, a Magyar Televízió vezető dramaturgja, Sütő Irén színművésznő és Zsombolyai János operatőr. A dijak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletép«. , Elnökválasztási előkészületek Libanonban Libanonban folynak az elnökválasztást előkészítő sokoldalú megbeszélések. Képünkön: Kamal Dzsumblatt, a baloldal egyik vezéralakja Elias Sarkis ,zal, a központi bank kormányzójával, a két elnökjelölt egyikével. (TeLefotó: AP—MTI—KS) Gromiko hazautazott Párizsból Andrej Gromiko szovjet kül- j dasági és egyéb területeken jó ügyminiszter pénteken délelőtt | irányban halad előre — álla- a szovjet nagykövetségen tar-1 pitotta meg a külügyminisztott sajtóértekezletén nyilatkozott a francia fővárosban tett hivatalos látogatásáról. Mindenekelőtt kijelentette, hogy a francia államférfiakkal folytatott megbeszéléseinek eredményeit pozitívan értékeli. Ezután emlékeztetett De Gaulle tábornoknak tíz évvel ezelőtt a Szovjetunióban tett látogatására, amely megvetette a francia—szovjet együttműködés alapjait. Hangsúlyozta : a szovjet—francia csúcstalálkozók egyre magasabb szintre emelték ezt az együttműködést. A Szovjetunió é6 Franciaország kapcsolatai, a két ország együttműködése politikai, gazter, majd rámutatott, hogy még nem használtak ki minden lehetőséget ezen a téren. A lehetőségek kiaknázásával magasabb szintre kell emelni az együttműködést — mondotta. — A Szovjetunió a maga részéről mindent meg fog tenni ennek érdekében.. Az újságírók kérdéseire válaszolva Andrej Gromiko kijelentette: Leonyid Brezsnyev el fog látogatni Franciaországba, a látogatás időpontját azonban még nem rögzítették. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken franciaországi hivatalos látogatásáról hazaérkezett Moszkvába. Amerikai előválasztások Ma Texas következik A Texas állambeli előválasztásokkal folytatódik ma az elnökválasztási kampány az Egyesült Államokban. Ford elnök e hét nagy részét a texasi választói gyűlésekkel töltötte, mert el akarja kerülni a vereséget e konzervatív államban. Ford kijelentette: bízik abban, hogy legyőzi James Cáriért az elnökválasztáson. Carter azután, hogy Humphrey szenátor csütörtökön végképp lemondott az elnökjelöltség megszerzéséről, a demokrata párt szinte biztos je- I löltjenek számit.