Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

AZ MSZMP SOMOGY M EGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 11 tervezés segítése A jövő hét elején vaskos küldemény érkezik vala.men.v- nyi somogyi mezőgazdasági nagyüzembe. A feladó, a So­mogy megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya bízvást reméli, hogy a posta a címzetteknek ezúttal olyan írásos támpon­tokat, segédanyagokat kézbe­sít, melyekre támaszkodva, a közölt szempontokat figye­lembe véve megalapozott, az üzemi és a népgazdasági ér­dekeket szolgáló tervek ké­szülhetnek — öt évre szólóan — a megye termelőszövetke­zeteiben és állami gazdasá­gaiban. Somogy megye mező- gazdasági nagyüzemeinek V. ötéves fejlesztési koncepció- terve — mert erről a külde­ményről van szó — ugyanis ezt a célt szolgálja. Meríteni lehet belőle az üzemi célki­tűzések megfogalmazásához, a megyei előirányzatok figye­lembevételével. Kitűnik be­lőle, mit vállal a megye az országos feladatokból, s hogy ez teljesüljön, milyen ered­mények elérése indokolt a nagyüzemekben. Az öt évre szóló üzemi tervek ebben az időszakban készülnek — a májusi, tervjóváhagyó köz­gyűléseken döntenek róla a termelőszövetkezetek —, s várhatóan június közepére összeáll a kép. A jó »-rajthoz« kétségkívül megvan a biztos alap, mégpe­dig a IV. ötéves tervben elő­irányzott termelésnövekedés — összességében számítva — mintegy háromszázalékos túl­teljesítése. Ez a szám azonban — jóllehet nagyon szépen mutat — nagyobb is lehetne, ha nem marad le létszám és hozam dolgában. A sok -ha- már önmagá­ban is feladatot jelöl. Az MSZMP Somogy megyei Bi­zottságának határozata a ter­melés évi növekedését a nagyüzemeknél 4,6, a kisüze­meknél 1,4 százalékban jelöl­te meg. s a nagyüzemekben különösen az állattenyésztési főágazatnál kívánatos a leg­nagyobb méretű növekedés. Világosan kibontakoznak te­hát a tennivalók, méghozzá -súlyozottan", a legfontosab­bakat külön is reflektorfény­be állítva. Csupán ennél a i'őágazatnál maradva s ezen belül a szarvasmarha-ágaza­tot kiragadva érdemes emlé­keztetni a célra: a megye tehénállománya évi átlagban ■ mintegy két-három százalék­kal növekedjen, mégpedig lígy, hogy a nagyüzemi állo­mány érje el az évi öt-hét százalékos növekedési üte­met és 1980-ra az 50—51 ez­res létszámot... A tejterme­lés — a fejt tehenek átlagá­ban — évi mintegy öt száza­lékkal növekedjen, s a terv­időszak végére érje el a 2500—2700 litert. Hogyan, milyen módszerek­kel érhető el mindez és az ezen kívül megjelölt több feladat az V. ötéves terv fo­lyamán — ehhez ad segítsé­get az említett koncepcióterv. Az üzemi adottságokat, lehe­tőségeket, a még ki nem használt tartalékokat azon­ban minden gazdaságonként az ott élő. ott dolgozó embe­rek ismerik a legjobban, fis sok függ altól, hogy jó he­lyen keresik-e az előbbreju- tás útját-módját. Erre is támpontokat ad ez a tervezet. Tehát még egy okkal több. hogy alaposan tanulmányoz­zák s figyelembe vegyék a tervkészítésnél megyénk vala­mennyi mezőgazdasági nagy­üzemében. Tanácskozik a BKP XI. kongresszusa Ma választják meg a Bolgár KP vezető szerveit A mandátumvizsgáló bizottság jelentése —Jóváhagyták a VII. ötéves terv végleges tervezetét Nagy Károly és Temesi Já­nos, az MTI tudósítói jelen­tik: A Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusa tegnap foly­tatta munkáját. A tanácsko­zás utolsó előtti napján a delegátusok folytatták a köz­ponti bizottság beszámolója fölötti vitát. Munkások és megyei pártvezetők ismertet­ték az őket küldötté választó kommunisták véleményét és állást foglaltak a beszámoló megállapításai, az ezekből ki­rajzolódó nagyszabású tervek és fejlesztési programok mel- i lett. A délelőtti ülésen a ■ mandátumvizsgáló bizottság ; is beterjesztette jelentését. Szófiában tegnap folytatta munkáját a BKP XI. kong­resszusa. A délelőtti ülésen I Grisa FilipoxJ, a BKP Poli- j tikai Bizottságának tagja, a i központi bizottság titkára el- [ nökölt. Több külföldi delegáció ve- j Németh Károly látogatása Hajdii-Bihar megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, kétnapos látogatást tett Haj- dú-Bihar megyében. Szerdán délelőtt Debrecenben a me­gyei pártbizottság székhazá­ban tájékoztatták Hajdú-Bi- har politikai, társadalmi és gazdasági életéről. Ezután a Központi Bizottság titkára városnézésre indult. Megte­kintette a Lenin-szobrot. s rö­vid látogatást tett a termelő- szövetkezetek által létrehozott hajdúsági Csillag csemege­boltban. A Kossuth Lajos tu­dományegyetem. a zeneművé­szeti főiskola és az új lakó­telepek megtekintése szerepelt még a programban. Németh Károly délután a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek debreceni gyárát kereste föl. Tájékozódott a gyár ered­ményeiről és a most folyó re­konstrukciós munkákról. Csütörtökön délelőtt Né­meth Károly Debrecenben ak­tívaértekezleten találkozott az üzemek, vállalatok, szövetke­zetek és intézmények vezetői­vel. párttitkaraival. és elő­adást tartott az időszerű gaz­daságpolitikai kérdésekről. Ezután a kábái Hajdúsági Cukorgyár építési területét tekintette meg, délután pedig a nádudvari Vörös Csillag Tsz-be látogatott. BÉCS /flágy ar felszólalás a haderőcsökkentési tanácskozáson Bécsben csütörtökön folyta­tódott a közép-európai fegy­veres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről kez­deményezett nemzetközi ta­nácskozássorozat. 19 állam képviselői a Hofburg konfe­renciatermében, zárt ülésen tárgyaltak. Az érdemi munka megkezdése — 1973 október 1 vége — óta ez volt a századik plenári ülés. Ezúttal az angol küldöttség vezetője, C. M. Rose nagykövet elnökölt. A tanács­kozáson Fodor Zoltán nagy­követ, a magyar delegáció ve­zetője szólalt fel. A magyar küldöttség veze­tője kifejtette: hazánk érde­keinek az a megoldás felel meg, ha Közép-Európa térsé­gében a fegyveres erők és fegyverzet csökkentésében a tárgyalásokon közvetlen rész­vételi joggal rendelkező or­szágok vesznek részt. Hangsú­lyozta. hogy a csökkentésnek ki kell terjednie a szárazföl­di csapatokon kívül a légi­erőre és az atomeszközökkel felszerelt alakulatokra, nem­csak azok létszámára, hanem azok fegyverzetére is) a csök­kentésnek egyenlő arányúnak kell lennie és a redukálást egyenlő kötelezettségek szerint kell végrehajtani. Reményét fejezte ki, hogy a redukálás a közeljövőben, konkrét ha­táridőben megvalósul. Küldöttségünk' vezetője ezenkívül aláhúzta: ennek a követelménynek nem a NATO-államok múlt év de­cemberében előterjesztett ja­vaslata, hanem a négy szoci­alista ország — a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország — ez év febru­ár 19-én benyújtott módosító javaslata felel meg. Fodor Zoltán nagykövet felszólalását nemzetközi saj­tóértekezletein ismertették. zetője is szót kapott az ülé­sen. így például Joachim Al­berto Chissano, a Mozambiki Felszabadítási Front (Freli- mo) küldöttségének vezetője, Martha Buschmann, a Német Kommunista Párt küldöttsé­gének vezetője, Rouben Da­rio Sousa, a Panamai Nép­párt delegációjának vezetője, Tai Abdul Kerim, az iraki Baath-párt küldöttségének vezetője, Mohamed Abu Mej~ zer, a PFSZ küldöttségének vezetője, Mússza Rabil God, a Szomáliái Köztársaság leg­felső forradalmi tanácsának tagja, Fridi Furenberg, az Osztrák Kommunista Párt de­legációjának vezetője és Ra- mo Seho, a Szíriái Kommu- (Folytatás a 2. oldalon) Sok alapanyagot és készterméket szállítanak egyik helyről a másikra a kaposvári Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál. A munka könnyítését és gyorsítását szolgálja, hogy folya­matosan gépesítik a rakodást. A műs&álüzemben munkába állított orsószállító kocsik révén megszűnt az anyag több­szöri átrakása. Kaposújlakról tartályokban érkezik az alap­anyag. Különösen nagy feladat hárul a két elektromos tar­goncára a vállalatnál. A zsákokban érkező granulátumot egységcsomagokban viszik az üzembe (képünkön). Most vizs­gálják annak az anyagi lehetőségét, hogyan lehetne egység­ládákban szállítani a készárut. Szíria állásfoglalása a libanoni válság megoldásáról Kihirdették az újabb tűzszünetet A libanoni baloldal csütör- [ ség terheli mindazokat, akik tökön beleegyezett egy tizna- I ragaszkodnak a harcok foly- pos tűzszünetbe, azzal a fel- I tatásához, és viselniük kell a tétellel, hogy a parlament ez­alatt megválasztja az új elnö­köt, s lemondatja Frangiét. Hasonló elhatározásra jutott a jobboldal is. A Reuter hír- ügynökség értesülése szerint a tűzszünet ma, pénteken kö­zép-európai idő szerint 11.00 órakor lép életbe. A baloldal rádiókőeJemé- nye egyébként a »-tűzszünet" helyett a harcok »befagyasz­tása« kifejezést használja. A szíriai kormány Asszad elnök vezetésével rendkívüli ülésen vitatta meg a liba­noni helyzetet. A tanácsko­zást követően kiadott és a damaszkuszi rádió által su­gárzott nyilatkozat síkraszáll a fegyveres összecsapások azonnali beszüntetése mel­lett és figyelmeztet, »a liba­noni és arab nép ellen szőtt külső összeesküvés« veszélyé­re. A terjedelmes nyilatkozat felelősséget tetteik következ­ményeiért, Libanon esetleges felosztásáért. Ez pedig »égbe­kiáltó bűn lenne az arab nemzet és ügye, Libanon és népe ellen«. A nyilatkozat leszögezi, hogy Szíria állást foglal a fe­lekezeti alapokon folyó har­cokkal szemben, elutasítja, hogy libanoni állampolgáro­kat vallási hovatartozásuk miatt gyilkoljanak le. Szíria semmi esetre sem lehet ré­szese az ilyen gyilkosságok­nak, hanem folytatni kívánja erőfeszítéseit Libanon egysé­gének és szuverenitásának biztosítása érdekében. Min­den tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy meghiúsítsa a libanoni nép ellen szőtt ösz- szeesküvést és garantálja a libanoni nép és a palesztinai forradalom közti testvéri kapcsolatokat. Szíria vélemé hangsúlyozz^: súlyos felelős-1 nye szerint a konfliktus ál­Sárga angyalok seregszemléje A Magyar Autóklub országúti segélyszolgálatának — a közismert sárga angyaloknak — is megtartották a tavaszi szemléjét. A felkészülés utolsó állomása: 120 kocsi jelent meg Budapasten, a Hősök terén. (MTI-fotó — Fényes Tamás felv. — KS) j tál érintett felek bármelyiké­nek ragaszkodása a harcok I folytatásához csak arra jó, hogy elősegítse a libanoni és az egész arab nép ellen szőtt összeesküvés céljainak valóra váltását. A nyilatkozat nyomatékosan fölhívja a figyelmet arra, hogy »az arab nemzet külső összeesküvéssel néz szembe«. Ennek célja az arab népek olyan helyzetbe történő sod­rása, hogy lehetetlenné vál­jék számukra az ellenség és szövetségesei elleni harc foly­tatása. — A mostani esemé­nyek — hangsúlyozza a nyi­latkozat — egyértelműen eb­be az irányba mutatnak. Vo­natkozik ez mindenekelőtt a sínai csapatszétválasztási egyezményre, »az összeeskü­vés legnyilvánvalóbb láncsze­mére«. Az egyezmény lévén olyan lélektani helyzetet kí­vánnak létrehozni, hogy az arab népek kénytelenek le­gyenek térdet hajtani az el­lenég előtt, ebbe a keretbe il­leszkednek belé a Libanonban végbemenő események is. Az összecsapások fokozódá­sa összefügg a sinai megálla­podás céljainak valóra váltá­sával — hangoztatja a szíriai kormány nyilatkozata, majd leszögezi: A külső összeesküvés céljai közé tartozik az is, hogy a palesztinai ellenállást bevon­ják a libanoni konfliktusba. Ilymódon lehetetlenné válna a palesztinai ellenállás igazi feladatának teljesítése, s ez elősegítené annak felszámolá­sát. Az összeesküvés céljai közé tartozik az is, hogy Szí­ria figyelmét a libanoni prob­lémák kössék le, s így kény­telen legyen beszüntetni a harcot az arab nép ellen szőtt összeesküvésekkel szem­ben. A szíriai .kormány nyilat­kozata a válság által érin­tett »egy bizonyos fél« sze­mére veti. hogy magatartásá­val a katonai és a politikai helyzet rosszabbodását provo­kálta ki és ezzel megsértette »a valamennyi fél által jóvá­hagyott megállapodásokat«. Mindez azt követően történt, hogy szíriai kezdeményezésre már sikerült megbízhatóan szavatolni a palesztinai ellen­állás libanoni jelenlétét/ Ld­(Folytatás a 2. oldalon) XXXII. évfolyam 79. szám 1976. április 2., péntek Korszerűsítik a szállítást 80 fillér'

Next

/
Thumbnails
Contents