Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-02 / 79. szám
Tanácskozik a BKP XI. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) nista Párt delegációjának vezetője. Ugyancsak a délelőtti ülésen szólalt fel Ludmilla Zsiv~ kot'a, a bolgár művészeti és kulturális bizottság elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy a X. kongresszus óta eltelt időszakot a bolgár művészet és kultúra újabb sikerei jellemezték. A BKP kulturális politikájának megfelelően tovább fejlődött a lakosság szellemi igényeinek kielégítése, és elmélyült a szocialista országokkal folytatott kulturális együttműködés. A délelőtti ülés utolsó szónoka Dimitr Dimitrov, a kongresszus mandátumvizsgáló bizottságának elnöke volt. A többi között elmondta, hogy a BKP 788 211 tagja 1575 küldöttet választott a kongresszusra. — A kongresszus társadalmi összetétele is bizonyítja — hangsúlyozta a szónok —, hogy a BKP a munkásosztály pártja. 583 kongresszusi küldött ugyanis közvetlenül az anyagi termelésben foglalkoztatottak közül került ki. A Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusán tegnap az esti órákig folytatódott a vita a központi bizottság beszámolója fölött. A kongresszus végül elfogadta azt a javaslatot, hogy a vitát fejezzék be. ösz- szesen 111 küldött iratkozott föl a szólni kívánók listájára s ebből 34-en kaptak szót. Mivel a bolgár küldöttek felszólalásai a központi bizottság beszámolójával való teljes egyetértést tükrözték, Todor Zsivkov elállt attól, hogy vitazárót mondjon. A kongresszus az esti órákban külön nyilatkozatot fogadott el »Az imperializmus, a fasizmus és a reakció által elnyomott kommunisták és demokraták védelmében« címmel. A dokumentum — más dél-amerikai országok mellett — kitér Chilére is, erélyesen követeli Luis Cor- valán és a többi bebörtönzött kommunista és hazafi szabadon bocsátását. Követeli Antonia Maidanának, a Paraguayi Kommunista Párt elnökének szabadon bocsátását is. A BKP XI. kongresszusa nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a bolgár párt és nép a jövőben is minden segítséget megad elnyomott osztály- testvéreinek. Egyben felhívja Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja (jobb oldalt), aki Kádár János hazautazása után átvette a BKP XI. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség vezetését, ellátogatott a Sztara Zagora-i elektronikai részegységek gyárába. '. ■ V ben nyilvánosságra hozott irányelveket az egész nép megvitatta. 35 ezer gyűlésnek volt ez a témája. Sztanko Todorov végül közölte, hogy a minisztertanács az új ötéves terv tervezetét októberben terjeszti majd a parlament elé, hogy törvényerőre emeljék. A BKP XI. kongresszusa ma délelőtt zárt ülésen folytatja munkáját — a BKP vezető szerveit választják meg. A kongresszus ideje alatt a külföldi delegációkat — Szófiában és vidéken — baráti találkozókon látták vendégül a különböző üzemek, helyi pártszervezetek., A magyar küldöttség Sztara Zagora-i látogatásáról, az elektronikai részegységek gyárában tartott gyűlésről és Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának ott elhangzott beszédéről valamennyi szófiai lap beszámolt. a világ munkásait, pártjait, szervezeteit, a nemzeti felszabadító mozgalmakat, hogy fokozzák harcukat az imperializmus ellen. Ezután Alekszandr Lilov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a kongresszus maradéktalanul jóváhagyja a központi bizottság két kongresszus közötti elméleti és gyakorlati tevékenységét, továbbá a központi bizottság beszámolóját, és ajánlja az összes pártszervezeteknek. hogy tevékenységükben tekintsék vezérelvüknek a kb beszámolójában rögzített elveket. A határozat végül felhívja a kommunistákat. az összes dolgozót, hogy mindent kövessenek el a beszámolóban előirányzott feladatok teljesítéséért. A kongresszus egyhangúlag megszavazta ezt a határozatot. Egyhangúan elfogadták a másik határozatot is, amely az 1976—1980-as VII. ötéves terv irányelveit rögzíti. Ezt a javaslatot Sztanko Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök ter- , j észtette elő. A többi között i elmondta, hogy a már régebKitiinletések a Testvériség szovjet építőinek A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szovjet szakembereket tüntetett ki a Testvériség gázvezeték második szakaszának építésében szerzett kiemelkedő érdemeikért, A vezeték második szakasza — amelyen Magyarország már az idén egymilliárd köbméter földgázt kap a Szovjetunióból — határidő előtt, az SZKP XXV. kongresszusára elkészült. Az Elnöki Tanács Gennagyij Koszinyenkót, a Szojuz—Zag- rangaz Vállalat brigádvezetőjét a Munka Érdemrend arany fokozatával, Valentyin Natja- zsovot, a vállalat hegesztőjét és Jurij Jonovot, a vállalat részlegvezetőjét ezüst fokozattal, Jevgenyij Scsepkint, a vállalat vezérigazgatóját bronz fokozattal tüntette ki. A kitüntetéseket csütörtökön' délben ünnepélyesen nyújtotta át hazánk moszkvai nagy- követségén Rapai Gyula rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. (MTI) az ülésszak napirendjére a szovjet javaslatot A Szovjetuniónak az ENSZ Gazdasági Bizottságának genfi 31. ülésszakán az Össz-európai vagy államok közötti konferenciák összehívására tett javaslatot csütörtökön az általános vita lezárásakor fölvették az ülésszak napirendjére. Mint ismeretes, a szovjet javaslat a helsinki dokumentum szellemében arra tett indítványt, hogy három témakörben — a környezetvédelem, a szállítási régiók és az energiagazdálkodás területén — rendezzenek nemzetközi együttműködést elősegítő európai tanácskozást. A laoszi kettős fa! Nyeremánybetét- könyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár csütörtökön Budapesten tartotta meg a nyereménybetétkönyvek i97ü. első negyedévi sorsolását. A húzáson a március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő betétkönyvek vettek részt, viindazok a betétikönyvek, amelyek sorszámának utolsó három zámjegye (szám végződése) megegyezik az alábbi számokkal, az 976. év első negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégződés: Nyereményszázalék : 052 23 127 50 181 25 275 25 361 25 412 25 413 25 420 25 423 25 794 25 474 25 490 25 56» 25 572 25 576 25 594 100 656 25 690 50 703 25 717 25 769 25 874 25 895 25 907 25 979 200 A Francia KP támogatja a repülőgépipar dolgozóinak harcát Az FKP Központi Bizottsága befejezte kétnapos ülését. A központi bizottság egyhangúlag elfogadta René Piquet referátumát, valamint a Jean Kanapa által előterjesztett tájékoztató jelentést. A kb ezenkívül határozatot fogadott el, amelyben a Concorde jövőjének biztosítását követeli s a kommunisták tevékeny támogatásáról biztosítja a francia repülőgépipar dolgozóit a szuperszonikus utasszállító gép megmentéséért folyó küzdelmükben. Két felszólalás a környezeti hadviselés betiltását célzó tervezetről Plenáris ülést tartott Genf ben a leszerelési bizottság A leszerelési bizottság csütörtökön Genfben megtartotta 699. plenáris ülését. Ezúttal két felszólalás hangzott el, mindkettő a környezeti hadviselés betiltását célzó konvenciótervezettel foglalkozott. Mint ismeretes: ezt az azonos szövegű egyezmény- tervezetet tavaly a Szovjetunió és az Egyesült Államok terjesztette elő. H. Ogiso nagykövet, a japán delegáció vezetője rámutatott: a környezetet módosító eljárások katonai alkalmazása ellentétes az emberiség jövőjének érdekeivel. Ezért ezeket be kell tiltani. A japán delegáció szerint már most olyan nemzetközi jogi intézkedést kellene foganatosítani, amely biztosítaná a környezeti hadviselések megelőzését. Ogiso végül reményét fejezte ki, hogy a bizottságnak sikerül kidolgoznia az új egyezmény szövegét. W. H. Barton nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője, a konvenciótervezetben kisebb szövegmódosítást javasolt. de egyúttal bizakodással beszélt arról, hogy a következő tárgyalásokon sikerül kidolgozni a szerződés végleges szövegét. Reményét fejezte ki, hogy a bizottság a konvenciót az ENSZ-közgyű- lés ez év őszi ülésszaka elé terjesztheti. A leszerelési bizottság 700. ülését keddre tűzték ki. Különleges intézkedések-, ről döntött rendkívüli ülésén a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszter- tanácsa. A kormány elhatározta : fokozottabb szigorral gátat vet a gazdasági és egyéb visszaéléseknek, egyidejűleg pedig erősíti a védelmi képességét. Ily módon mintegy kettős falat húz a fiatal állam védelmében, hiszen a jelek szerint a belső ellenzék és a kívülről ható ellenséges erők egyaránt felocsúdni látszanak abból a meglepetésből, ^amelyet laoszi fejlemények gyorsasága idézett elő. S ez a »magukhoz térés« ha alapjaiban nem is lehet veszélyes, lassíthatja az új társadalom kijelölését. \ Két évszázad után Az egykori Indokína legkisebb — nem egészen négymilliós lakosú államában, Laoszban tavaly december elején Vatthana király rádióbeszédében jelentette be, hogy lemond a trónról s a vezetést egy elnöki rendszerű kormánynak adja át. A változást , egyértelmű helyesléssel fogadták az országban — mégha maradt is, különösen vidéken némi nosztalgia a hét évszázados tróri iránt. Az elentmondá- sOk azonban olyannyira áttekinthetetlenné tették a laoszi belpolitikát, hogy az állapotok fenntartása lehetetlen volt. Az egységes vezetés hiánya. a gazdasági spekuláció, a korrupció, a csempészet és az ellenőrizhetetlen pénz- forgalom bomiasztóan hatott a társadalomra, s a legelfogultabb hírmagyarázók véleménye is megegyezett abban, hogy a monarchikus Laoszt nem lehet tovább támogatni. Lényegében ezzel magyarázható, hogy a hatalomváltás vértelenül ment végbe. A „vörös herceg ’’ intézkedései Laoszban a három éve megalakított koalíciós kabinetben már jóval előbb kiütköztek az ellentétek. A Souuanna Phouma vezette nemzeti kormányt széthúzás gyengítette. A nézetek összecsapásával — és egyes miniszterek menesztésével — a kormány egyik válságból a másikba került. Haladó elképzelése ebben a felállásban lényegében- csak Szufano- vungnag, a »vörös hercegnek« volt. A koalíciós kabinet nemzeti tanácsának elnöke egyébként Souvanna Phouma féltestvére s a Pat- het Lao (Laosz Állam) baloldali mozgalom vezetője fokozatosan átvette az irányítást. Igv már hónapokkal a hatalomváltás előtt körvonalazódott az új Laosz politikai képe. Ezt megerősítette az is, hogy a Pattiét Lao-egvségek fokozatosan visszaszorították a morálisan amúgy is fölmorzsolódott jobboldali katonai erőket. A népi demokratikus köztársaság bejelentésekor Szu- fanovung — mint államelnök — programjában mindenekelőtt az ország rendjének biztosítását jelölte meg. Ebbe beletartozik a társadalmi és gazdasági átalakítás, az egészségügyi és a közoktatás reformja, a reguláris katonai erők és a gerillacsapatok átszervezése. Szovjet segítség A kezdet rendkívüli erőfeszítésekre késztette a fiatal államot. Thaiföld az események hírére lezárta a közös határt, s megtiltotta a Laosz ellátása szempontjából igen fontos Mekong folyón a forgalmat. Az élelmiszer és az energiahordozók utánpótlása ebből az irányból megszűnt. Vietnam, majd a Szovjetunió segélyszállítmányokkal igyekezett pótolni Laoszban az alapvető cikkeket, majd a kölcsönös érdekeltség alapján — mintegy újévi ajándékként —- Thaiföld is hajlandóságot mutatott a határforgalom helyreállítására. A két ország viszonyát azonban zavarja — s ez Laosz ereje egy részének ismételt lekötésével jár —, hogy thaiföldi diverzánsok, a régi rendszer híveiből toborzott csoportok nagy hatású fegyverekkel laoszi falvakat égetnek fel. A kívülről érzet támogatás ha nem is több, mint rendzavarás. támadásra késztetheti az új állam belső ellenzékét. A laoszi kormány ezeknek a belső visszaéléseknek a kivédésére és a külső erők visszaverésére hozta meg különleges intézkedését. Zs. E. A közös piaci tagállamok csúcsérlskezlste Luxemburgban csütörtökön i lám miniszterelnöke — délután megkezdődött a közös | xemburgi kormányfő, piaci tagállamok idei első csúcsértekezlete, hivatalos nevén az Európa Tanács ülése. Giscard d’Estaing francia elnök és a többi nyolc tagála luGaston Thorn elnökletével — két napon át tanácskozik az EGK politikai és gazdasági helyzetének legégetőbb kérdéseiről. A nyereményt a betétkönyvet kiállító OTP-íiók vagy postahivatal április 16-tól fizeti ki. A Die Welt írja Szadat Rommel kémje volt A Die Welt című nyugatnémet lapnak a közelmúltban Anvar Szadat egyiptomi elnökkel foglalkozó cikkét ismerteti a TASZSZ és az APN. Mint a nyugatnémgt lap írja: Szadat a II. világháborúban Rommel vezérőrnagy kémje volt. Ezért 1942- ben eltávolították az egyiptomi hadseregből és hét év börtönbüntetésre ítélték. Szadat a börtönben megtanult németül. A Die Welt szerint egy egyiptomi napilap 1953-ban fölkérte Szadatot, hogy írjon levelet Hitlernek, akiről akkoriban az a hír járta, hogy sikerült megmenekülnie és Brazíliában rejtőzködik. Szadat a következőket írta: »Kedves Hitlerem, szívélyesen üdvözlöm önt. A dolgokból ítélve elvesztette a háborút, de mégis ön az igazi győztes. Sikerült éket verni a vén Churcill és szövetségesei, a sátánok ivadékai közé«... Értesítjük Kaposvár lakosságát, hogy 1976. április 5—24. között tavaszi — megelőző jellegű — rágcsálóirtást rendeltünk el a város területén a 29/1971. Eü. M. sz. utasításnak megfelelően. Az irtást egészségügyi gázmesteri képesítéssel rendelkező szakemberek végzik az egészségvédő óvó rendszabályok szigorú betartásával. Felkérjük a lakosságot, hogy az irtást végző szakemberek utasítását tartsa be. Kaposvári V7árost Közegészségügyi—Járványügyi Felügyelőség (13028) Központi pénztárost fölveszünk Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár, Latinca Sándor u. 8. (13035) Kihirdették az újabb tűzszünetet (Folytatás az 1. oldalról) bánon szuverenitását — hangoztatta befejezésül a nyilatkozat. Libanonba érkezett Dean Brown, az Egyesült Államok különleges libanoni képviselője is. Csütörtökön találkozott Frangié államfővel és Kamel Asszaddal, a parlament elnökével. Frangié egyébként továbbra is a Bejrúttól északra levő keresztény lakosú Junie kisvárosban tartózkodik. Az elnök kénytelen volt elmenekülni Bejrútból, mert a baloldal fegyveres erői heves tűz alá vették az elnöki palotát. Diplomáciai körök szerint kevés esély van arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa léBalatonszéplaki és fonyódi konyháinkról vállalati üdülök részére — elszállítással — teljes napi ellátást biztosítunk májustól szeptemberig. Részletes ajánlatot Duna vidéki Vendéglátó Vállalat 8609 Balatonszéplak, Pf. 10. címre küldött érdeklődésekre adunk. Jasszer Arafat és dr. George Habbas »az ország napja« alkalmából rendezett tömeggyűlésen találkoztak Bejrutban. Arafat elítélte a 6. amerikai flotta földközi-tengeri manővereit. (Teleíotó: AP—MTI—KS) nyeges szerepet játszhatna a libanoni válság rendezésében. Mint ismeretes: Kurt Waldheim főtitkár, az alapokmány 99. cikkelyére hivatkozva, kedd este utalta a libanoni ügyet a Biztonsági Tanács elé. Jóllehet az arab országok vatalosan még nem válás tak a főtitkár kezdemény' sére, a libanoni politikai portosulások eddig negati ítélték meg Waldheim li set.