Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-10 / 86. szám

A fásítási hőnap megyei megnyitója Tájformálás a harmóniáért »A szabad idő értelmes, kulturált eltöltése társadalmi ügy, jelentősége mind az egészség megőrzésében, mind a személyi­ség formálásában növekszik. « (Az MSZMP XI. kongresszusá­nak határozatából.) Tegnap délelőtt volt Bar­cson a fásítási hónap megyei megnyitója- A dél-somogyi település azért kapta meg a rendezés jogát, mert eredmé­nyei már országosan is vissz­hangot keltettek. A barcsi ember közel áll a természethez, s régebben még közelebb állt: elvadult erdők, örvénylő vagy szelíden folyó vizek, susogó nádasok között élt. A községben már a XVIII. század végén emlék- iát ültettek, gesztenyefasoro­kat telepítettek. A zöldterü­letek fejlesztése mesterkélt volt. »-Majmoltak-« — mondta clr. Németh Jenő tanácselnök. A tervszerű munka 1965-től kezdődött. Figyelembe vették a barcsiak előbb említett kö­töttségét a természethez. Ez nagy, lehetőségeket jelentett, melyeket a község vezetői ki akartak használni. Két-három év alatt lerakták a további fejlődés alapjait: közművesí­tettek, utakat építettek. Újabb faültetésekkor már a környezetnek megfelelő fajtá­kat választottak. Az elmúlt tervidőszakban végzett zöld­övezeti, településfejlesztési munka nagyon tudatos volt: terveken alapult, melyek 15— 20 éves távra készültek. A munkában három cél ve­zérelte a barcsiakat: létesül­jön egy, a települést védő övezet; szolgálják ezek a te­rületek a pihenést úgy, hogy közben megoldják a természet védelmét is; az új ültetések, fásítások esztétikai szempont­ból is megfeleljenek. — A település — mondta előadásában a tanácselnök — a lakosság tükörképe. Ha el­hanyagolt, jelzi, hogy rendet­lenek a lakói. A cél tehát a harmónia megteremtése. Ezt pedig meg kell tervezni. S ha jó a terv, azt meg is kell valósítani. Ez hosszú folya­mat, érlelni kell, mint a bort- Ott is van alapanyag, terv­szerű és szakszerű munka, melynek eredménye a nemes ital. Ki kell forralni, hogy a hulladékot, a rossz tulajdon­ságait kidobja magából. Hogy ne legyen fatördelő, a gyepet letaposó, a virágokat nem becsülő ember. A település, a lakóhelyünk mindig közel áll hozzánk. Barcson most teremtik meg a jövő vázát, hogy majd ké­sőbb, a »felöltöztetésben« már az itt élő emberek is tevékenyen részt vegyenek, és az eredményeket megbecsül­jék. 1972-ben alakult meg a költségvetési üzem kommuná­lis részlege, amelyik most már szervezett és szakértő munkával tudja gondozni a nagyközség 156 ezer négyzet- méteres zöldterületét, 15 ezer fáját és díszcserjéjét. Megin­dult a városiasodás, és a haj­dan volt falu észrevétlenül alakul át ipari településsé. A nagyközség az ország egyik kapuja, és szinte . követeli, hogy a fásítást, a zöldöveze­tek kialakítását, a kiránduló- helyek létesítését az esztéti­kum kívánalmainak megfele­lően végezzék. Ez eddig sikerült. Szántó Gábor, a Somogy megyei Er­dőrendezőség igazgatója elő­adásában kiemelte: a nagy­község munkája ' mintaszerű• M. A. Diát színjátszók Csurgón Töpörödött öregasszony te­lepszik a mellettem levő -pád­ra. Messziről láttam őt, amint egy -bot segítségével nehezen vonszolja magát, hogy elérje a buszmegálló szomszédságá­ban levő élelmiszerboltot. Ko­rát lehetetlen megállapítani, közelebb lehet azonban a nyolcvanhoz, mint a hetven­hez. — Hány óra van, soká lesz még három? Akkor nyit a bolt — mondja. Jó másfél órát kell még ül­dögélnie. Nézzük a kihalt, po­ros bolhói főutcát, a ritkán feltűnő kerékpárosokat, a gépkocsikat, élvezzük a kelle­mes napsütést. Olajos ruhás fiatalember jön ki a buszmegálló mögüli műhelyből, kezében boros- és szódásüvegek. A boltnak tart. — Zárva, fiacskám — így a mami. — Nem baj, azért megkí­sérlem .. . S néhány perccel később te­le üvegekkel távozva bizonyít­ja, hogy az üzlet egyesek előtt nincs zárva. Nem is állhatja meg az öregasszony szó nél­küli: — Hát azért jöttél.. .1 — Persze, mert szomjasaik a vendégek — hangzik a ma­gyarázkodás. Hall-gátunk, amíg újabb vá­rakozó nem érkezik. Ötven kö­rüli asszony, s mint szavaiból kitűnik, jó viszonyban van a pádon ülő öregasszonnyal. Ré­gi ismerőse. — Hát hazajött, Mariska né­ni, miért nem maradt a lá­nyánál? Mennyi idős is? — Nem tudom én azt, lel­kem. elfelejtettem az éveket, megöregedtem. De azt tudom — bölcselkedik —-, aki nem hal meg fiatalon, azt utoléri az öregség, mint engem. Hát te hova készülsz? Hamarosan kiderül, hogy a fiatalabb asszony bútort te­tetett félre Barcson, most megy befizetni, elintézni a szállítást, mert a vevőnek kell még ezzel is törődnie. Azután az idős néni gyere­kei kerülnek szóba: — Miért nem^maradt vala­melyiknél, bizonyára jobb so­ra lenne, mint így magányo­san? Mi lesz, ha ágynak dől? — Valahogy csak megle­szek, van ezer forint nyug­díjam, abból kijövök. Marad­tam volna én Mariskánál, de hát ők mondták: menjek most már a Palihoz. Ö meg, hogy inkább a Bözsihez költözzek. Kihez menjek akkor, kinek kellek én vén fejemmel? Mert a kukoricámat meg az aprójószágot elvitték, a pén­zem is kellene mindnyájuk­nak, csak én nem... A tavaszi napsütés, a kelle­mes meleg az öregasszony ke­sergő panaszai hallatán már nem esik olyan jól. Nézem az időtől barázdált arcot, hallga­tom mennyit kínlódott, nél­külözött a gyermekeiért, s most ez a hála, a fizetség! Nyílik a bolt behajtott aj­taja, fehér köpenyes fiatal nő jön ki, kerékpárra ül, s in­dul — föltehetően ebédelni. A várakozó, idős asszony oda­szól neki: — Kenyérért jöttem, lel­kem, meddig kell várnom...? — Háromig, én ugyan visz- sza nem megyek, várjon csak nyugodtan — hangzik a nem éppen szívderítő válasz. Az­zal a fehér köpenyes fiatal­asszony elkarikázik Babócsa felé. Ül az asszony a napsütés­ben. Melléje egy melegítés kislány telepszik, aki az isko­lai szünetet élvezi. Neki nem tűnt fel a boltvezetőnő eluta­sító, rideg szava, hiszen úgy van az rend jén: árut csak ak­kor adnak ki, ha az üdét nyitva. Aki korábban vagy ké­sőn jön, az várjon. Az öreg­asszony pedig ráér, otthon senkije, csak magával kell törődnie. — Persze a bort azt kiad­ták ...! Ezt a megjegyzést inkább magának, mint másnak tette a magányos asszony. Mennyivel más érzéssel tá­voztam volna, ha azt hallom az áfész boltvezetőjétől: ki­adom azt a kis kenyeret, ne kelljen itt. üldögélnie. S ha azt hallom attól a kö­zépkorú asszonytól, aki gye­rekkora óta ismeri az idős nénit: ne féljen, nem marad magára. Ha a gyermekeiből hiányzik is a szülői szeretet, vannak a községben olyanok, akik tisztelik, becsülik az idős embereket, s bajukban, beteg­ségükben nem hagyják őket magukra! Szalai László Kötelező olvasmányból remek előadás Jó a hangulat Csurgón. A diákszínjátszók találkozója — a félidőben máris úgy tűnik — beváltja a hozzáfűzött re­ményeket. Az első napion, csütörtökön, tizenegy produkciót láttunk. Általánosságban az mondha­tó el valamennyiről, hogy nagy lelkesedés, igyekezet ha­totta át a szereplőket — mondta tegnapi értékelésében a zsűri elnöke, Máté Lajos. A diákszínjátszás egyik fontos próbaköve a darabvá­lasztás; azok az együttesek »járhattak jól« valójában, amelyek megfelelő szöveg­könyvre találtak. A székes- fehérváriak Pabló Neruda iro­dalmi összeállításának az ér­tékét is tulajdonképpen az ügyesen válogatott versek ad­ták. De ez nem segíthetett a szolnokiakon, akik, József At­tila Töredékeiből kötöttek csokrot. Valójában nem vál­hatott színpadi alkotássá azért, mert nem vették figye­lembe a színpad törvényeit, pedig kiemelkedően tehetsé­ges diákok szép tolmácsolásá­ban hallottuk a verseket. Az első napi bemutatóso­rozat után a zsűri a legtöb­bet a budapesti Madách gim­názium Thália stúdiójának az előadásával foglalkozott, Arany János Toldi című elbe­szélő költeményét dolgozták fel. A megosztó vélemények azonban nem annyira szélső­ségesek, hogy megkérdőjelez­nék: siker volt-e avagy sem. Farkasné Kovács Júlia ren­dezése mindenképpen »meg­újította« Arany Jáno6 elbe­szélő költeményét. Sajnos, az idén sem beszél­hetünk a házigazda együttes sikeréről. Most Hernádi Gyula Vörös rekviemjét dolgozták fel oratórium formájában. Sallai szívszorító drámájából csak ritka pillanatokban érez­hettünk megkapó élményt, s ezt is elsősorban a Sallait alakító Molnár Csabának kö­szönhetjük. ■ Az esti bemutatók közül kiemelkedő volt a pécsi Nagy Lajos Gimnázium irodalmi színpadának Claudel Johanna a máglyán című drámai ora­tóriuma, melyet a rendező, Ambrusné Ferincz Éva tisz­tán értelmezett és hatásosan állított színpadra. A siker mégis a Johannát alakító Pozsgai Zsolté elsősorban. A tamásiak háborúellenes műso­ra, úgy érzem, elsősorban ar­ra figyelmeztet, hogy erről a rtémáról általánosságban nem lehet, de nem is szabad be­szélni­Ismét egy kiváló nagykani­zsai együttessel ismerkedhet­tünk meg. A Landler Jenő Gimnázium irodalmi színpada Móricz Rokonok című regé­nyének színpadi átdolgozását mutatta be Lehota János fel­dolgozásában. Minden jó el­mondható erről az előadásról. Móriczot, illetve a kötelező olvasmányként ismert Roko­nokat a színpadi művészet csalhatatlan eszközeivel fe­deztette föl közönségével a remek együttes. Két villanásszerű portré azokról, akiknek a sikerük oszthatatlan. A Johannát ala­kító Pozsgai Zsolt: »Szakadár, eretnek, boszorkány« — sütik rá a bélyeget a darabban. Törékeny alkatú, talán nem sérti őt, ha eláruljuk, hogy sokan lánynak is nézték. — Vidám természetű va­gyok általában, talán ezért is sikerült magammal ellenté­tes figurát teremtenem Jo­hanna szerepében. — Mit ad neked a diák- színjátszás? — Kikapcsolódást, és talán azért csinálom, mert jólesik az előadás utáni sikerélmény­Lehota János tanár: — A magam gondolatai vezettek Móricz remekművéhez, s mi­vel nem vagyok író, a szín­padon igyekeztem megfogal­mazni. De csak a gyerekek se­gítségével birkózhattam meg feladatommal. Azt hiszem, sikerült ebben az esetben egy kötelező olvasmányt ha­tásos élménnyé tenni mind­annyiunk számára. amire egyébként az irodalomóra ke­vés lehetőséget ad. A mű­elemzést a gyakorlati rende­zés során tanultam meg, sa­játítottam el igazán, nem az egyetemen. Horányi Barna Tegnap este a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnázium irodalmi színpada Jannisz Ritszosz A bör­tön fája és az asszonyok című művét adta elő. Felvételeink er­ről készültek. A Szigetvári Állami Gazdaság fölvesz TEHENÉSZEKET ÉS EGY BRIGÁD- VEZETŐT A GALAMBOSÉ ILLETVE A CSOBOKAI TELEPEIRE, Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezési cím: 7915 Szentegát, állattenyésztési osztály. (13048) A Böhönyei Vegyesipari Szövetkezet korszerűsített konfekció üzemébe fölvesz részlegvezetőt, és varrómunkásokat azonnali belépéssel is. Ugyancsak korszerűsítés alatt álló faipari részlegéhez is fölvesz rpunkásokat, azonnali belépéssel. (13079) BERZSEN YI- HISTOR IÁK Dudás Jakab balladája Berzsenyi Lajos egyházahe- tyei nemzetes úrnak, a költő apjának bolt jobbágya Dudás Jakab, a disznók gondozója, örzse, a fiatal feleségle az ud­varházban segédkezett az apró jószágok gondozásában, a fő­zésben ; egyszóval a háztartás minden dolgában. Tiszta és szorgalmas fehércseléd volt, aki egyébként Somjénről ke­rült Hetyére. Mikor összekerültek, mind­kettőjüket elhozták Hetyére az öregúrhoz belsőjobbágynak. Nagy megbecsülésben része­sültek szorgalmas és becsüle­tes munkájukért. Nem érez­tették velük szolgai voltukat, emberséges bánásmódban tar­tottak őket. Amikor megszüle­tett az első kisgyerek, aki a Vendel nevet kapta, a nem­zete asszony bejárt a gyerek- ágyas fiatalasszonyhoz rendbe tenni mindent, és ennivalót hordott neki. Az idő múlott, a kis Vendi gyerek növeke­dett erőben, egészségben, olyan volt, mint egy kis vasgyúró. Jakab számadó kanász lett. Nagyon értett a disznók neve­léséhez. Ha egy disznó megbe­tegedett, gyógyítani is tudta. Ismerte a fűben, fában rejlő orvosságokat, azoknak hatását, S ez az állatgyógyászat apáról fiúra szállt. Jakab ősei is mind ilyenek voltak. Egy ízben disz­nókat terelt át Somogyba, Nikla községbe, ahova Dani úr eközben átköltözött az anyai jussbirtokára a családjával együtt, és ott gazdálkodott. Jó egy hónapba tellett, míg újra visszagyalogolt Hetyére. Aztán tudta meg, hogy örzse újra te­i herbe esett. Nagyon örültek neki. Kis lánykát szerettek volna, hugicát a kis Vendiké- nek. Az idő múlt, egyik nap a másik után ment el. Nagy idők jártak akkor, szomorú idők. A kihalt hetyei udvar­ház csendes, bolthajtásos szo­bájában a magába roskadt öregűr töprengett az elmúltak fölött. Napóleon hadjárata idején francia hadsereg vonult ke­resztül a balatoni felvidé­ken. Hetyét is megszállva tar­tották. Az öregúr udvarházá­ban, majorságában voltak el­szállásolva katonák. Barmait levagdosták, méhesét szétdúl­ták. Vele pedig komissiókat, parancsokat Írattak magyar nyelvre — írta egy levelében. Dániel nagyon sajnálta édes­apját, már előzőleg értesítette a közelgő idegen megszállás­ról. Hívta magához Niklára, hogy legyenek együtt az ő csa­ládja körében. A nyakas öreg­úr megmaradt konok elhatá­rozása mellett, nem hagyta el hetyei jószágát. örzsének eközben már na­gyon előrehaladott állapotban volt a terhessége. Félt sze­gény, s ezt fokozta az idegen katonaság jelenléte. Még -az ő kis zsellérviskójukban is any- nyiam voltak, hogy alig tud­tak mozogni tőlük. Félt a szüléstől is, mert az egész vidéken nem volt tu­dós asszony (bába), csak Cell- dömölkön és Jánosházán. Azo­kat szokták a módosabb asz- szonyokhoz elhívni. A jobbágy és a zsellérasszonyoknál leg­inkább egy cigányasszony szokott bábáskodni, aki a Ság- hegyi út mentén lakott a put­riban. I Amikor a Vendi gyerek megszületett, mék akkor élt a nemzetes asszony, az hozatta el a jánosházi bábát. Most is sokat gondolkodott, hogy kel­lene szólni a nemzetes úrnak, hogy hozatná el valamelyiket, de azt látni sem lehetett, nem hogy beszélni vele. Egyik nap reggelén pásztor- emberek nagy falka disznót és marhát hajtottak francia katonák kíséretében Hetyére. Itt a katonai parancsnokság újabb embereket rendelt, akik továbbhajtották a falkát. Ezek között volt Dudás Jakab is. Szegény felesége sírva kö- nyörgött neki, hogy ne hagyja magára, mert igen fél. De bi­zony hiába volt minden ké­rés, siránkozás, Jakabnak mennie kellett. Amikor sok idő múltva visz- szatért Hetyére, Napóleon ka­tonái már az országhatáron túl meneteltek. Az éjféli órákban ért a faluba. Csend volt az egész környéken, még kutya­ugatás sem hangzott sehonnan, mintha kipusztult volna min­den élőlény. A hosszú úttól elfáradva, balsejtelmekkel telve sietett a kis zsellérház felé. Kutyája mindenütt előtte szaladt, az ajtóhoz rohant, nyüszítve ka*- parta a ház küszöbét. A zör­gésre nem nyitott ajtót senki. Aki nemrég még szorgalmasan rendben tartott mindent gon­dos asszonyi hűséggel, most kint feküdt gyermekével együtt a hetyei temetőben. Nem tud­ta világra hozni a gyermekét, nem volt, aki segítsen rajta. Az öregúr vette magához az elárvult kis Vendit, amíg az édesapja megjött. Dudás Jakab a nagy fájda- l lomtól eszét vesztette. Csendes őrültként járt-kelt mindenütt. A kis Vendit végleg el kellett venni tőle, mert zavaros tekin­tetével mindenütt követte, vál­tig azt mondogatta neki: — Miért nem vigyáztál anyádra, meg a kis öcsédre, he? Meg­öllek téged is! Amikor Berzsenyi Dániel Niklán megtudta a szomorú hírt, nagyon megrendült. A Vendi gyereket elhozatta He- tyéről, házába vette és fölne­velte. Az élénk eszű kisfiú Berzsenyi házánál mindent megtanult, még írni, olvasni is, ami abban az időben na­gyon ritka volt a jobbággye- rekek között. Amikor legény- nyé serdült, megházasította. Huszár Júliannát vette felesé­gül Csömendről. Lakodalmat tartott nekik, a kismalom! pa­tak melletti zsellérházat adta oda, S' egy falka birkát feles tartásba. Dudás Jakab pedig élte a csendes őrült életét Hetyén. Eldolgozgatott, ide-oda küldöz­gették. Sűrűn megfordult Nik­ién is, az öreg Lajos úr leg­inkább tőle szokta elküldeni leveleit Dánielnek. Egy-két hé­tig Niklán tartózkodott, az­után vette a sátorfáját, újra útnak indult Hetyére, és vit­te Dániel válaszát. Itt mindig azt mondta: — Megyek az örzséhő Hötyére. — Hetyén pedig azzal indult útnak: — Megyek Niklára az enyimekhő. Hársházi István (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents