Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-06 / 82. szám
Az első negyedév végén Három gyár teljesítménye Eltelt az év első negyede: a vállalatok január elseje óta az V. ötéves terv teljesítéséért dolgoznak. A három hónap termelése alapján még nem lehet általánosítható következtetéseket levonni. Azt azonban mutatják már az eredmények, hogy miként láttak hozzá a vállalatok feladataik teljesítéséhez, milyen gondokkal küzdenek ? Miként gikérült^az első negyedév;? ezt-kérdezte-munkatársunk három somogyi gyár vezetőjétől. Késett az import Az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncsőgyárában. Valykó Mihály főmérnök irodájában tegnap délután összegezték a szakemberek az első három hónap eredményeit: — Nem úgy . sikerült a negyedév. ahogy számítottuk — mondta a főmérnök tájékoztatójában. — Készárutervünk időarányos részét csak 95 százalékra teljesítettük, termelési tervünk első három hónapra jutó része is 97—98 százalékos. A lemaradás oka az, hogy késve érkeztek meg az import alkatrészek, s kevesebb volt a munkásunk is, mint amennyi- j vei a terv számolt. Az év el- j ső hónapja sikerült a leg rósz- , szabbul: akkor volt a legtöbb gondunk. A másodikban jó1 volt a termelés üteme, a har- [ madik hónapban viszont — éppen az akadozó alkatrészellá- j tás miatt — megint kevesebbet termeltünk. Arra törekszik a gyár, hogy hazaival he- ; lyettesítse az importot. Újdonság, hogy készül egy új típusú tranzisztoráüvány gyártásának a programja. Ha — a program alapján — megkezdődik' a termelés, importot helyettesítünk majd vele. Változnak a gyártmányok — A Budapesti Vegyipari Gépgyár tabi gyáregysége 1976. első negyedévi termelési, feladatait, teljesítette — tájékoztatott Teleki Sándor igazgató.— A termékek nagy részét a Tiszai Kőolajfinomítónak Leninvárosba és a Dunai Kőolajipari Vállalatnak Százhalombattára szállítottuk. Az első ■ negyedév legnagyobb gondját a szabványtartályaik tárolóhelyének hiánya okozta. Megoldására az első félévben körülbelül: félmillió forintot költünk a fejlesztési alapból. Termelésünk ütemességét. több esetben zavarta, hogy a velünk'kooperáló vállalatok késve küldték az alapanyagot, félkész terméket. Az első negyedévben gyártmány- összetételünk is változott: a 10 és 25 köbméteres tartályok gyártását átadtuk a Fűtőberendezések Gyárának. A felszabadult munkaerő általában, a kiemelt beruházási programokhoz készíti a nagy méretű, 5000, 10 000. 40 000. 60 000 köbméteres tartályokat. — A nagyatádi cérnagyár első negyedéves készárutervét 101 százalékra teljesítette — közölte Gregor István telepvezető. — összesen 274,5 tonna készáru ' hagyta el az üzemet. Ebből 160 tonna ment exportra. A nagyobb vevők az ázsiai és az afrikai országokban voltak. Az elmúlt három hónap alatt például Jordániába 14 tonnát, Szíriába 12 tonnát szállítottunk. Nagyobb tételt vásárol Törökország, Honduras, és Jemen is. A legnagyobb .vásárló Nigéria volt, ahova 20,5 tonna cérnát küldtünk. Nőtt az export A múlt év első negyedévéhez képest 60 százalékkal nőtt á gyár exportja. Emiatt lényegesen több munkát igényelt a pontos szállítás. Változott a kiszerelés formája, az áru színe, módosult a termékszerkezet. Ezért az eddiginél is jobban előtérbe kerül az, üzem- szervezés. az összehangoló munka, hogy folyamatos legyen a gyártás és tartani tudjuk a szállítási határidőket. Legnagyobb gondunk a gyenge műszaki állapotban levő gépek folyamatos üzemének biztosítása volt. A termékszerkezet-változás miatt az is gondot okozott, hogy az előor- sózó és a középkereszt-orsózó gépcsoportok teljesítménye az igényeknél kisebb volt. Az év elején akadályozta a termelést, hogy a társgyáraktól nem kaptuk programszerűen a fonalat és a cérnát. Ellátási gondok voltak kiszerelő anyagokból is. A nehézségek megoldása. a tervek leijes;lésé a munkásoktól is jól összehangol t tévé ken y ségef igén yel. Dr. K. I. Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Megnövekvő felhőzet, a Dunántú on elszórtan záporesővel. Mérsékelt, időnként é ónk szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: nyugaton 16—20, másutt 20—25 fok között. A távolabbi kilátások (péntekig) : Növekvő felhőzet, sokfelé eső, esetleg zivatar. A nappali fölmelegedés gyengül. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 2—7, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 6—.’0, később 11—15 fok között lesz. ÁPRILIS KEDD Vilmos Hétvége a somogyi utakon Hatvannál több fénykép, sok szabálytalan előzés A hét végén akkora volt a forgalom a balatoni utakon, mint egy nyári víkenden. Egymást érték az autók, motorok, ám szerencsére említésre méltó baleset nem történt, — szabálytalanság annál több. Állandó a gond a gyors- hajtókkal. A rendőrségi traf- fipaxos sebességmérő kocsi Balatonlellén és Bala- tonföldváron hatvannál több gépjárművet fényképezett le; ezek túlléptek a lakott területen engedélyezett sebességet. Volt, aki tízzel, ám akadt, aki huszonöt kilométerrel! Sokan megfeledkeztek arról, hogy az autópályán legföljebb százhúsz kilométerrel szabad hajtani. Egy-egy személygépkocsi száznegyvennel, vagy ennél is gyorsabban száguldott el a szabályosan haladó gépjárműsor mellett. Megdöbbentő »vagánykodások« láthatók: néhány autós az előtte haladót egy-két méterre megközelíti, majd félrerántja a kormányt, és az előzés után rögtön visszatér a jobb oldali sávba. Általános tapasztalat, hogy a vezetők egy része nem, néz a visszapillantó tükörbe, mielőtt előzni kezd. (Ezt nemcsak az autópályán, hanem a Kaposvárt Balatonlellével összekötő 67-es úton is gyakran tapasztaljuk.) A másik vezető éberségének, vagy a szerencsének köszönhető, hogy ezt nem követi tragédia. Ha nem esünk a gyorshajtás hibájába, ha figyelmesen előzünk, és megadjuk az elsőbbséget, lényegesen csökken a balesetveszély. Mindhárom hibát gyakran elkövetik a balatoni utakon. Vasárnap esténként a 7-esen és a 67-esen kialakulnak az autósorok. Tempósan: nyolcvannal, nyolcvanöttel, néha ennél gyorsabban haladnak. Mindig akad, aki ostoba előzési kísérletekkel próbál két-három- száz méter előnyre szert tenni. Veszélyezteti a szemből érkező járművek biztonságát és az autósorban haladókét is, hiszen számtalanszor csak erős fékezéssel lehet helyet teremteni a kétségbeesetten integető- előzőnek, aki nehezen tudja visszakönyörögni magát az autócorba. Amúgy is örökös gond a követési távolság megtartása, a hirtelen fékezés ilyenkor tömeges összeütközéssel járhat. A hét végén két sérüléses baleset történt Somogybán. Az egyiket egy csatangoló kutya okozta Mernyén: a hat-' vankét éves Sápi Károly kaposvári nyugdíjas motorkerékpárjával elütötte, fölborult és megsérült. A kutya gazdája ellen eljárást indított a rendőrség. A másik szerencsétlenség a megyeszékhely közelében volt: a hatvannyolc éves Gyarmati Péter kaposvár— toponári nyugdíjas kerékpárjával ittasan nekihajtott egy álló lovas fogatnak és megsérült. A kerékpárnak rossz volt a fékje. A Somogy megyei Rendőrfőkapitányság közlekedés- rendészeti osztálya örömmel tapasztalja, hogy foganatja lett a számos figyelmeztetésnek. és sokan rendbe hozták autójuk világítását. A közúti ellenőrzéseket a héten is folytatják. P. D. — Fotókiállítás nyílt vasárnap Pécsen. A középiskolai és szakmunkástanulók országos seregszemléjére mintegy 700 kép érkezett, s 64 szerző 89 képét fogadták el. — Az idei első nagyzenekari hangversenyt a Baradla- barlang »hangversenytermében« vasárnap tartották. A MÁV miskolci fúvószenekara adott műsort, és szólóénekesek is fölléptek. — Amíg a Duna folyik címmel könyv jelent meg Szófiában — a Bolgár Hazafias Front kiadójának gondozásában — a magyar— bolgár kapcsolatokról. — Kiállítást rendeztek nép- művészeti kézimunkáikból a balatonföldvári SZOT textil- munkásüdülő szocialista brigádjai, hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából. — A kertbarátok közt öthektáros területet parcelláztak ki vasárnap Barcson. Eddig 23-an jelentkeztek, s 40— 50 főre szeretnék növelni a közösség létszámát. Két gyermek meghalt a füstben A tűzhelyből kiáramló füst vasárnap éjszaka Pusztakovácsi—Kürtöspusztán megölte a hétéves Slezák Ferencet és négyéves öccsét, Gézát. A nyomozás eddigi megállapításai szerint az anya a konyhában megrakta a tüzet, majd élettársával a szobába ment. Néhány óra múlva arra ébredt, hogy füst gomolyog a lakásban. A két gyermek ekkor már halott volt. A 32 éves Slezák Ferencné és élettársa, a 27 éves Burcsa István ellen büntető eljárást indítottak. Munkába álltak a »sárga angyalok” Először vonultak ki a Magyar Autóklub segélyszolgálo- tosai: a »sárga angyalok« vasárnap kora reggeltől este 22 óráig Somogybán öt támaszponton tartottak szolgálatot. Bevált az a rend, hogy a segélykocsik nem cirkálnak, hanem a megadott helyeken állnak. Jól működik az »autós posta«. Az elakadt gépkocsik a segélyhely felé haladó autósokkal küldik el a segélykérő lapot. Általában 30 —60 percen belül minden elakadt kocsihoz odaér a szerelő. Félszáznál több esetben kellett elindítani a rakoncát- lankodó motorokat. Általában gyűjtászavarok keletkeztek a hirtelen melegben, de akadtak eldugult porlasztók is. Minden hibás kocsit rendbe hoztak. Áprilisban még csak a vasárnapi, májustól várhatóan a péntek-szombat-va- sámapi szolgálat lesz. A külföldi és a hazai autóklub tagjai díjmentesen vehetik igénybe a segélyszolgálatot. A nem klubtagok térítés ellenében igényelhetik a segélyt. A »sárga angyalok« Bala- tonföldváron, Balatonbogláron és Balatonkeresztúron az ÁFOR-benzinkútnál,. Böhö- nyén a 61-es úton, közel a 68-as út kereszteződéséhez, az áfész-presszónál, Mernyén a 67-es és a Somogygesztibe vezető út kereszteződésénél találhatók. A szolgálatot a kitett sárga transzparens jelzi. Ha a kocsi valahol dolgozik, akkor a kihelyezett levéltMunkában a mernyei segélykocsi szerelője, Kúti István. gyűjtőben üzenetet lehet | mint 3000 esetben segítettek a hagyni. j bajba jutott autósokon a »sárTavalv Somogybán több | ga angyalok«. — Éneklő ifjúság. A Kossuth Rádióban ma 14 óra 49 perckor a kaposvári Munkácsy gimnázium kamarakórusa mutatkozik be, Papp Éva vezényletével. Zongorán közreműködik: Kardos Kálmán. Új lámpák a Füredi úton Harmincöt új villanyoszlopot állítottak föl eddig Kaposváron, a Füredi utcában a DÉDÁSZ szakemberei, négy oszlopot pedig áthelyeznek az útkorszerűsítés során. — Holnap lezárják a forgalom elöl átépítés miatt — 6-tól 21 óráig — a kiskörei Tisza-hidat. Április 28-án is hasonló lezárásra kerül sor. — Űj exportcikkel jelentkezik a bolgár piacon a Komplex Külkereskedelmi Vállalat: megkezdi a komplett alu paneles hütőházak szállítását. — A kaposvári Móricz Zsjg- mond Mezőgazdasági Szakközép- iskola (7401 Kaposvár. Pf. 16.) levelező tagozatán (növénytermesztő-állattenyésztő szak) felvételre lehet jelentkezni június 15-ig. Felvételüket azok a mezőgazdasági munkaterületen dolgozók kérhetik, akik a 17. életévüket betöltötték és legalább három éven át mezőgazdasági munkakörben már dolgoztak. Felvételi vizsga nincs. Kérésre az iskola bővebb tájékoztatót és jelentkezési lapot küld. (31055) — A Kaposvári Városi Tanács V. B. termelés-. elLátásfelügye- leti osztálya értesíti az érdekelt lakosságot, hogy az 1976. április 11-i kaposvári állatvásárra szarvasmarhákat nem lehet felhajtani. Egyéb ■ állatok felhajthatok. (13093) — A Nagyatádi Városi Tanács V. B. a hétvégi pihenő és üdülő- területen levő üres parcellákat haszonbérbe adja. Á parcellák egy későbbi időpontban megvásárolhatók. Jelentkezni lehet a városi tanács V. B. termelés-, ellátásfelügyeleti osztályán, Nagyatád, Április 4. u. 8. sz. alatt. (13081) Új osztály —- gazdagabb ár uváf aszták! Keresse fel a Somogy Áruház III. szintjén lévő kibővített rövidáru osztályt, ahol a rövidáru cikkek teljes választékát megtalálja. (13085) 5 évvel ezelőtt, 1971. április 6-án halt meg — 89 éves korában — Igor Sztravinszkij szovjet—orosz zeneszerző, a XX. század zenéjének egyik legeredetibb alkotó egyénisége. A Pétervár melletti Oranien- baumban — a mai Rampovban — született 1882 júniusában. Apja, Fjodor Sztravinszkij a pé- tervári opera jónevű basszistája volt, nagy műveltségű művész, akinek házában az orosz szellemi élet legjobbjai megfordultak. Édesanyja jól zongorázott, s a gyermek Igor tőle kapta első zenei irányítását. Első kompozíciói még az orosz nemzeti mesterek hatását tükrözték. De már az 1908-ban komponált Tűzijáték a fiatal művész gazdag színfantáziájáról, eredeti, virtuóz hangszerelőkészségéről tanúskodott. A Tűzmadár balett 1910-ban a párizsi bemutatón egy csapásra ismertté tette nevét. Az impresszionista színekben ragyogó partitúrát a következő években a Petruska, majd a Tavasz-ünnep követte. Sztravinszkij az európai zene egyik legjelentősebb egyénisége, Párizsban, majd az Egyesült Államokban élt, de ismételten hazalátogatott a Szovjetunióba, ahol nagy sikerű hangversenyeket adott. Filmek az archívumból Közművelődési célokra hasznosítják a nagy apparátussal, sok költséggel készült tv-fiimeket, amelyeket eddig — a bemutató után — archívumban őriztek. 30 egyrészes filmet és 5 több részes filmsorozatot javasoltak most forgalmazásra. Ezeknek a filmeknek másolatait és jegyzékét a megyei filmraktáraknak is megküldik. — Százötven festményt, illetve grafikát és kisplasztikát mutatnak be — 52 művész alkotását — Salgótarjánban a vasárnap megnyílt VI. tavaszi tárlaton. Május 1-ig lesz nyitva. — A »kuruc falvak« tanácsai emlékbizottságot alakítottak Fejér megyében, ahol vasárnap kezdődött a Rákó- czi-ünnepságék sorozata. Három községben avatnak csatát megörökítő emléktáblát. — Budapesten tartja április 10—12. között ülését a sachsenhauseni nemzetközi bizottság elnöksége és titkársága; 13 ország képviselői vesznek részt ezen. — Ütmenti oszlopnak rohant — valószínűleg fékhiba következtében — egy távolsági autóbusz a mexikói Te| nicnél. 18-an életüket vesz- ! tették. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1976. április 8- án 7,30 órától 16 óráig a Honvéd utca páros oldalán a Mártírok terétől a bölcsődei bejáróig, a Munkásőrsorban, a Pete Lajos utcában, a Damjanich u. IV, sz. épületben: 1976. április 9-én 7,30 órától 16,00 óráig a Kinizsi tömbben áramszünet lesz. (473014) — Mérgező permetezés. A Kaposvári Városi Tanács V. B. termelés-. eüálásCelügyeleti osztálya értesíti Kaposvár lakosságát, hogy a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tangazdasága április 7-től április 14-ig Kaposváron. á cseri gyümölcsösben Me- til Cotnion. Ultracid, Diniecron, Delán. Zineb és Cuprosán-super D, erős hatású mérgekkel permetez. A iák és aljnövényzet ,30 napig mérgező hatásúak, ezért érintésük emberre, állatra és méhekre egyaránt veszélyes. (13098) Központi pénztárost fölveszünk Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár, Latinca Sándor u. 8. (13035) MARCALI t,OSTAHIVATAL FÖLVESZ HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni a hivatal vezetőnél leh