Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-06 / 82. szám

Egy negyedik hely nyomában

Zene és

pedagógia

Járási bemutató Nagybajomban

Dallal, tánccal, verssel

Kétszer volt első és egyszer I negyedik Kaiser Adrienne, a kaposvári zeneiskola fiatal tanárnője. Mégis a negyedik helynek örült igazán. Sőt, ha meggondoljuk, a kétszeres elsőségnek egy csöppet sem. Kétszer lépett a hallgatóság elé, elsőként Szekszárdon, a zenetanárok III. országos Liszt Ferenc-zongoraverse- nyén, s ez köztudomásúan, nem a legelőnyösebb. A zsűri és a közönség első benyomásai ugyan élesebbek, mint a verseny végén, az egymás után sorjázó produkciók miatt mégis gyakran megfeledkeznek az első versenyzőről. Csak akkor nem, ha a hangszeren megszólaló zene volóban maradandó élmény. Kaiser Adrienne zongorajátéka, úgy látszik, ilyen volt. A versenyein nem adtak ki első díjat, így annál értékesébb a negyedik helyezés.

— Pedig nem is alkart indulni Szekszárdon ...

— Igen, a kollégáknak kellett rábeszélniük. A tanári pálya kezdetén vagyok miég, tavaly nyáron végeztem a Pécsi Zeneművészeti Főiskolán. S az első év — úgy gondoltam — beilleszkedéssel telik el. Hallgatóból tanár lettem. Sez meglehetősen nagy változás. Pécsen, akárhányszor a zongorához ültem, tanácsot, hasznos magyarázatot kaptam taná! raimtól, kiigazítottak, ha té-1 vedtem. Kaposváron meg kellett szoknom az effajta fel-1 ügyelet hiányát. Csak tőlem függött, mikor ülök a zongora mellé, s a zene szeretetétöl, a fölkészültségemtől, hogy menynyire hatolhatok be egy zene- | mű -mélyére, mennyire érzem meg lényegét.

— A szekszárdi negyedik hely azt bizonyítja: sikerült.

— Nem is volt ez olyan köhnyű. Nyáron fölvételiztem az akadémiára, s hogy nem sikerült, visszavetett. Őszintén megmondom, az őszi hónapokban csak akkor ültem a zongora mellé, ha a növendékeknek játszottam valamit. Nem gyakoroltam ... Csak akkor kezdtem többször játszani, amikor közelgett a szekszárdi zongoraverseny időpontja.

— Mennyit gyakorol?

— Ha kell, négy-öt órát. Néha kétségbeejtően nehéz a munkához igazítani. Harminc órában tanítok, általában délután, de hetente kétszer délelőtt is. Amikor végzek a tanítással, öreg este van. A zenetanár munkájának kisugárzása akkor igazi, ha a zeneműveket művészi színvonalon tudja megszólaltatni. Egv-egy műről, zenetörténeti korszakról. szerzői géniuszról akkor tudunk igazán sokat, ha eljutunk a mű lényegéig. Erre tanítottak Pécsen a szakiskolában, később a főiskolán, s ebben a szellemben kezdtem a munkát Kaposvárion. Talán ezért is kedvelem annyira a barokk zenét: benne megtalálható az összes elkövetkező muzsika, zenei irányzat lényege. Bach — előadói szempontból — talán nem annyira látványos, érzelemfelkavaró, mint Beethoven vagy a későbbi szerzők, de belsőleg mindenképpen bonyolultabb.

— Mégsem választott Bach- művet a szekszárdi versenyen.

— Igaz. Így alakult. Az elődöntőben Mendelssohnt és egy kötelező Liszt-művet (Manók tánca) játszottam, a döntőben pedig Beethoven e-möli szonátáját. Egyébként úgy éreztem, hogy a szekszárdi versennyel is ezt a kárhozatos »suszter maradjon a kaptafiánál« szemléletet akarták cáfolni. A zenetanár nem maradhat csak a tanításnál, pódiumtapaszta- latra, rutinra, előadói készségre van szüksége, jóllehet talán sohasem lesz belőle a klasszikus értelemben vett előadóművész. A tanításban azonban mindenképpen kamatozik az itt szerzett sikerélmény és tapasztalat.

— Milyen volt a szekszárdi légkör március 26—28-a között?

— Számomra természetes és mindenekelőtt otthonos. Zömmel fiatalok vettek részt a zongoraversenyen.

Csupor Tibor

T v-jegyzet

Legyünk barátok!

Iskoláink hagyománya,

hogy találkozókat rendeznek a tíz, húsz, illetve még régebben végzett tanulóknak, akik időközben felnőtté értek. Családot alapítva szülőkké is váltak, ezzel megújították kapcsolatukat az iskolával.

Számukra mégis az kedvesebb, amelyik saját gyerekkorukat idézj. Ezt éreztük a televízió Legyünk barátok! című sorozatának szombati adásából is, amikor az úttörő keresőszolgálat somogyi körutat tett. Mi, felnőttek tudjuk igazán, hogy a hagyományos találkozók programja legkevésbé az alma materhez, inkább a fehér asztalhoz kapMegkezdődött a Savaria-program

csolódik. Az iskolapadban ülők — az úttörőmozgalom — ezen a formulán nagyon hatásosan, eredményesen változtattak azzal, hogy megkeresik azokat a volt tanulókat, akik nemcsak az »öreg« iskoláról, hanem a felnőttek életéről is sokat tudnak beszélni.

Bene Ferenccel akartak találkozni a balatonkeresztú- riak, azok a gyerekek, akik hírből — és sokan közülük személyesen is — ismerik az itt nevelkedett nevés labdarúgót. Beszélgetésük élővé varázsolta az intézmény múltját, s Benén keresztül egy gazdag és eredményes élet- utat ismerhettek meg. Valódi élményt jelentett — hisszük, hogy nemcsak a tévé »kedvéért« — az iskola udvarában rögtönzött meccs is, melyen Benével együtt játszhattak a gyerekek. Nem beszélve az ajándékról, egy focicsapat teljes felszereléséről, melyben máris úgy érezték magukat a gyerekek, mint a holnap nagy csatárai.

Böhm István meghívásán keresztül más tanulók a lá- bodi erdőben tettek élményt jelentő kirándulást, hogy megismerkedjenek egy különös hivatással, a fővadászéval. A somogyi körút a kaposvári Csiky Gergely Színházban ért véget, ahol Pogány Judittal — és a Május 35. című előadással — találkozhattak, ismerkedhettek meg a MÁV nevelőotthon lakói. őrzik az otthonban a színésznő iskoláskori szerepléseinek fényképdokumentumait, de ezzel a látogatással vált élővé számukra az otthon egykori lakója.

Ezek a találkozók nemcsak a múltat idézik, hanem a mai iskola holnapba vezető útjának is fontos állomásai.

H. B.

Hagyománnyá vált

Nagybajomban, hogy a somogyi művészeti szemle kaposvári járási bemutatóját kiállítással is gazdagítják. A szombati ünnepi esemény előtt és annak szünetében e terület népviseleteiben gyönyörködhettünk.

S ezt sok jó érzéssel mondhatjuk el: hasonlóan szép élményben volt részünk az est folyamán, amikor a járás legjobbnak bizonyult együttesei, szólistái tartottak bemutatót, nagyon mély összbenyomást hagyva a nézőben. Kellemes, szép este volt. Így összegezte a műsorcsokrot, a szereplők felkészültségének, tehetségének eredményét Gál Sándor, a járási hivatal elnöke Is, hangsúlyozva, hogy a csoportok tevékenysége serkentőleg hat a falu szellemi közérzetére, ugyanakkor segít a jó hagyományok megőrzésében is.

Igen: van abban valami

melegséget sugároztató, ha a napi munka után a község kórusának tagjai összegyűlnek, hogy a közös éneklés élményét megszerezzék maguknak, ezáltal még inkább egymást becsülő emberek közösségévé váljanak. Hogy később másokat is gyönyörködtetni tudjanak. S így van ez az irodalmi színpadi csoportoknál, néptáncosoknál, zenekaroknál jS.

De az énekkarokkal kezdtük, beszéljünk hát róluk először! Változatos műsort adott elő a járási Pedagógus Kórus; szereplésük értékét azonban csökkentette, hogy betegség miatt megfogyatkozott létszámban léptek föl. A so- mo.gysziliek azt nyújtották, I amit tudnak: országos bronz j fokozatú minősítés is beszél. I mellettük. Alakulási időpontját tekintve fiatal énekkar az igali, sikerük azonban a régebbi kórusokkal egy szintre állította őket. A zongora- kíséret itt volt a legtökéletesebb. A szentbalázsi férfikórus tiszteletre méltó akarással szerepelt, a somogysár- diak pedig egységes, kulturált énekléssel tűntek ki. (Egyetlen résznél törött csak meg a lendületük, Mozart kis remekénél, melyben nem a gon- | dolatot érvényesítették, ha-1 nem a sortördelést, így: »nem I halló ... ttam soha«.) A göllei kórus nagyon otthon van a színpadon, sok babér termett már nekik — joggal.

Mernyéről, Kaposmérőből, Batéból néptánccsoport érkezett. Az a szó itt helytelen, hogy »helytálltak«, hiszen fergetegesen ropták a táncot. Fejlődő, jó együttesek ezek; a szakmai zsűri sokat segített nekik az est utáni konzultáción a továbbiakat illetően. Három citerazenekart hallottunk: Nagybajomból,

Kercseligetről és Jutából. A taps ereje egyre fokozódott.

Mimes tojás

A népviseletéről híres Sárközben régi hagyománya van a húsvéti tojásfestésnek. A decsi háziipari szövetkezetben 10— 15 000 hímes tojást festenek a falu asszonyai, lányai.

Tegyük hozzá: »jó fülű« nézők ültek a művelődési ház széksoraiban. Itt kell beszélnünk egy különleges produkcióról. A nagyapa és pöttömnyi, négyéves unokája Ka- posfőről érkezett. Német népdalokat adtak elő szájharmonikán. A kisfiúból újabb és újabb dalokat csalogattak elő a nézők a vastapssal. A mögöttük . álló kaposfői kórus szintén német népdalokat énekelt.

Egy beatzenekar is »jutott« erre az estére: a kaposújlaki Fonák együttes. Nagyon jó zenét játszottak, szólóénekesük pedig egyénileg is sikert aratott. A versmondók közül megjegyeztük Flórea Vera nevét, aki Berzsenyi versét, A szerelem címűt adta elő. Kovács Tiborét, aki Benjámin László Biztatóját mondta, László Éváét — ő Berzsenyi Búcsú Kemenesaljától című versét tolmácsolta — és Fo~ garast Ágotáét. Weöres Sándortól Az éjszaka csodáit »nyújtotta át«.

Az irodalmi színpadok közül néhányról már írtunk a megyei minősítő verseny kapcsán. Említettük a so- mogygesztiek szép Rákóczi- emlékműsorát. Most dicsérjük meg náluk az egyéni teljesítményeket is. A fonóiak Fehér Klára A csónak című, nagy hatású írásával szerepeltek. Különösképpen a Leo- nidasz parancsnokot megszemélyesítő szereplőjük tetszett. Kár, hogy József Attila Lebukott című vemével »köritik« műsorukat: hangulatilag megtöri a produkciót. Amikor a cselekmény már lezárult, fölösleges még »le is vezetni« a •feszültséget. A nagybajomi irodalmi színpad felszabadulási műsora ismét nagy sikert aratott. A nagyberkiek Pablo Nerudát és költészetét idézték meg, kitűnő montázst állítva össze. Nagyon »erős«, nagyon jó csoport ez. A felsőmocso- ládiak itt is Baranyi: A lónak vélt menyasszony című egyfelvonásosát adták elő. Nagyot javultak a minősítő óta. Hagyományt megtartó és továbbfejlesztő, néprajzi értékű, de produkciónak is kitűnő műsort hozott az ecse- nyi német nemzetiségi együttes. A »végén csattan az ostor« mondás igazsága érvényesült, s ez dicséri őket.

A járási hivatal tízezer forintos jutalmát egyébként Memye és társközségei, a Somogy megyei Termelőszövetkezetek Szövetségének ötezer forintját a kaposfőiek, a járási KlSZ-bizottság háromezer forintját a fonóiak kap- I ták. L. L.

BERZSENYI-HISTÓRIÁK

Bakonyi betyárok

Megkezdődött hétfőn az 1976. évi Savaria-program. Tizenöt éve jélenitkeziik Szombathely ezzel az átfogó, változatos kulturális rendezvénysorozattal.

A program jó hagyományaihoz híven ez évben is sor kerül a sok éve bevált és sikeres rendezvényekre, amelyeket ezúttal is időszerű, érdekes újdonságokkal »fűszereznek«. Az évtizedes múltra visszatekintő húsvéti nemzetközi autóstalálkozóra öt szomszédos országból jelentkeztek. A májusi Savaria nemzetközi táneverseny nem hivatalos világbajnokságnak ígérkezik: 12 európai ország és Ausztrália társastánc-mozgalma képviselteti magát. A fal- és tér- textilbiennálé — váltakozva az ipari textilművészeti bien- nálékkal — negyedszer kap fórumot a könnyűiparáról, ezen belül textiltermékeiről ismert Szombathelyen.

A város világhírű római kori Isis-szentélye ismét megnyitja kapuját nyári színházként augusztusban. A Savaria nyári egyetem — ismételten urbanisztikai témával — augusztusban várja hallgatóit.

Kőszeg először ad otthont még ebben a hónapban a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléjének. A Rába parti zsennyei művész- telep 25 éves fennállása alkalmából jubileumi kiállítás nyílik a Savaria Múzeumban a telepen született művekből. Ugyancsak Kőszeg lesz a házigazdája az Ausztria, a Jugoszlávia és a Magyarország egymással szomszédos területein élő történészek hagyományos találkozójának.

Berzsenyi sűrűn látogatott Kemenesaljáról Niklára Vitoia hajdú kíséretében. Egy ilyen utazás alkalmával a Bakonyban eltévedtek. Űtirányul nem a tihanyi révet választották, hanem körül akartak jönni Keszthely felé, mivel Dániel uraságnak elintéznivaló dolgai akadtak a Balaton parti városikéban. Induláskor úgy tervezték, hogy Keszthelyen Szántai kasznárnál szállásolnak.

Amint lóháton elindultak Kemenesaljáról, azonnal le is tértek a szokott útról, és bevetették magukat a Bakony rengetegébe, azaz az ég felé törő hatalmas bükkök, tölgyek, fenyők, apró hegyi patakok világába. Soha nem jártak még erre. Szótlanul lovagoltak. A nap már lenyugvófélben volt, a homály sűrűsödni kezdett, amikor észrevették, hogy eltévedtek. Megálltak gondolkodni. Legszívesebben visszafelé mentek volna, de a hirtelen ereszkedő sötétség úgy körülvette őket. hogy reménytelennek látszott az útkeresés.

— Na, édes szőgám, mi itt fogunk megvérradni — mondta Berzsenyi. Mire a Vitoia hajdú: — Kibírjuk nemzetes uram, hiszen olyan szép az este, hogy öröm lesz szabad ég alatt tanyázni!

Kerestek nyomban egy kis tisztást, ahol kipányvázták a

lovakat, hadd legeljenek. Azután letelepedtek egy fa alá, előszedték az útitarisznyát. Jó étvággyal falatoztak, majd elindultak a közeli csobogás után, hogy szomjukat oltsák. Csakhamar megtalálták a hatalmas bükkfák között kanyargó csermelyt. Vitoia ide vezette a lovakat, leszedte a takarókat, nyergeket, és lerakta az alá a fa alá, melyet éjjeli szállásnak szemeltek ki.

— Itt valahol emberek vannak, mert kutyaugatást, fejszecsapkodást hallok — szólalt meg Berzsenyi.

— Lehet, hogy szénégetők tanyáznak erre valahol — fülelt Vitoia, és szemével kutatta a sűrűséget. — Nézze csak, nemzetes uram, mintha világot gyújtott volna valaki amott! Elmegyek, megnézem, hátha rendesebb szállásra akadok.

— A természet anyai ölénél különb szállást ugyan nem találsz, szógám — gondolta Berzsenyi, de eleresztette a hajdút, aki elindult a hang irányába. Alig tett néhány lépést, mikor a holdvilág fényében egy ember körvonalai bontakoztak ki előttük. Vitoia mindenre felkészülve felhúzta a pisztoly kakasát. Berzsenyi azonban közönyösen nézett a jövevényre, akinek vállán egy fejsze volt. Bő gatyát viselt, pitykés mellényt, meg a bakonyi kanászok pörge kalapját. Zord hangon szólt hozzájuk:

— Kicsodák kegyelmetek, hogy ilyen öreg este a Bakonyban caf tatnak?

Vitaiénak nem tetszett az idegen, minden mozdulatát éber szemmel kísérte. Berzsenyi válaszolt:

— Eltévedt utasok vagyunk, itt akarunk éjszakázni, reggel megyünk tovább Somogyba, Niklára.

— Ha Somogyba mennek, Niklára, akkor nem a Bakony- ba kő gyünni, hanem a tihanyi rév felé. Nem félnek ki- gyelmetek a betyároktól? —

— Én félni nem félek tőlük — felelte Berzsenyi. ,,

— Én nem mondanám olyan bizonyosan. Mert van félnivaló!... A Kuruc Jancsi nem cifráz, hanem elintézi a dolgot — mondta az idegen, és háromszor bagolyhuhogást utánzóit. Vitolának erősen emelkedett a harci kedve, szemére húzta. darutollas kalapját. Várt, hogy mi lesz. Berzsenyi is nyugtalan lett, mikor — ahonnan az idegen jött — három alak közeledett.

— Na, mi az, kik ezek? — kérdezte az egyik.

— Ketten vannak, azt mondják, hogy Somogyba mennek, Niklára. Nem látszanak valami gazdagoknak, de a két ló az szép.

Félkörben álltak meg Berzsenyiék előtt, a legvállasabb előrelépett. — Aztán minek mennek Niklára, és kik ki- gyelmetek, he? ...

— Niklára megyek a rokonaimhoz, ott van a birtokom is. Egyébként a nevem Berzsenyi Dániel Kemenesaljáról.

— Börzsönyi? Csak nem a hötyei Lajos uraság fia, a Dani ifi úr?

— De én volnék, a társam pedig Vitoia hajdú.

— Azt is ösmérem — döny- nyögte az egyik.

Erre aztán félrevonultak és vitatkozni kezdtek. Később visszajöttek, és a vállas ember ezt mondta:

— Köszönje az élő istennek, hogy a Börzsönyi tekéntetes fia. Befogadjuk a putriba, mert kinn az ég alatt még baj érheti.

Nem messze az ismerkedés színhelyétől volt a putri. Oda vezették az eltévedt vándorokat, jó vacsorát is készítettek szabad tűznél. Berzsenyi egészen megnyugodott, de bizony a hajdú nem. Az egyik házigazda, aki észrevette Vitoia izgalmát, rá is szólt:

— Ecsém, ne félj, nem lösz baj. De azt a játékot — és megpöcciintette a pisztolyt — tedd el, mert még kárt teszöl magadban.

A lovakat kipányvázták a putri előtt, ők maguk pedig bementek és lefeküdtek. Midkor elcsendesedtek, kisvártatva ismét felhangzott a bagolyhuhogás. Azután négy, durva kinézésű fegyveres ember jelent meg. Egy csöppet sem voltak kedvesek, mikor meglátták, hogy idegenek feküsz- nek a kunyhóban. Nagy vita kerekedett a vendéglátók és az újonnan érkezettek között. Már-már ökölre mentek, de az előbbi négy ember csak lecsendesítette valamivel őket. Később lóra ültek és elmentek.

Az izgalom után Berzsenyi is, meg Vitoia is oly mély álomba szenderült, hogy csak világos nappal ébredt föl. A betyároknak — mert nyilvánvaló volt, hogy azok adták az éjjeli szállást — hűlt helyüket találták csak. A két lovuk is eltűnt, helyébe hagytak két másikat. Megnyergeltek, lóra ültek. A putri közelében, az erdőben disznókat makkolta- tott egy kanász. Mikor észrevette Berzsenyiéket, illemtu- dóan köszönt. Ö mondta, hogy ne haragudjon a tekéntetes úr, a betyárok cserélték el a lovakat. Hogy pedig nem emésztették el őket, azt annak köszönheti, hogy ösmerték édes aíyja-urát, a hötyei uraságot, mégpedig ketten: Máté Jancsi, aki Hötyén volt kanász, meg annak komája, a Kecskés Pes- ta.

Ezután a kanász, akit Bodi Tamásnak hívtak, kivezette Berzsenyieket a rendes útra az erdőből, s nemsokára . Keszthelyre értek Szántay kasznár házába. Itt újabb meglepetés érte őket. Szántay csikósai a lovaikban ráismertek arra a két lóra, amelyet a betyárok a múlt éjszaka kötöttek el.

Hársházi István (Folytatjuk)