Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-06 / 82. szám
Egy félidő kevés A Haladás—Rákóczi mérkőzést követően sokan nem találtak rá magyarázatot, hogy mi történt a szünet után a csapattal. Változatos és nyílt volt az első félidő, de a korán kapott gól még inkább felszínre hozta azokat a hibákat, amelyek már a találkozó kezdetétől jellemezték a hazaiak játékát. — Nincs vesztenivalónk, nyílt sisakkal játszunk — mondotta a mérkőzés előtt Sárost László, a szombathelyiek mestere. Mathesz Imre is a vendégek lélektani előnyét említette és nyomban hozzátette: ezt az. ellenfélnél nagyobb odaadással lehet csak kiegyenlíteni. Nos a Haladás valóban »tartotta a szavát«, egyáltalán nem törekedett biztonsági játékra. Egyetlen középpályásukat sem vonták vissza a védelem megerősítésére, sőt ez a soruk nagyon is aktív volt. Néhány perces játék után szembetűnő lett, hogy Burcsa gyakran megfeledkezett Hal- mosiról, s így ő nyugodtan szervezhetett. Nagy is sokszor szem elől tévesztette Kulcsárt, aki állandóan a jobb oldalra csalta a kapuvári középpályást és ezzel szabad utat nyitott Hauzernek és a helyére húzódó Fedomak. Szünetig három veszélyes helyzetet alakított iki a vendégcsapat ezen az oldalon. Szerencsére a két »magára hagyott« középpályás nem igyekezett betörni a kapu előterébe, hanem megelégedtek az indításokkal, így a jól záró hazai védelem időben közbe tudott lépni. 115-öt dobtak a Táncsics kosarasai Nem tud nyerni a K. Építők Kettős hazai mérkőzéssel folytatódik a kosárlabda NB II bajnokság Kaposváron. A találkozóra rányomta bélyegét, hogy is mót az NB I-es labdarúgó mérkőzéssel egy időben kerültek megrendezésre. A Táncsics — úgy, mint legutóbb — ismét nem adta százon alul; pontosan 115 pontot dobtak a - kaposvári piros-fehérek. Az újonc K. Építők egyelő- Az egyik Táncsics-kosár. re küszködik a Nemzeti Bajnokság II. osztályával. Nagyon érződik a csapat játékán a tapasztalathiány. Többször nyílt alkalma az Építőknek arra, hogy fordítson. Egyszer sem sikerült. Mind jobban leszakadnak a táblázaton a kaposváriak. Táncsics SE— BKV Előre 115:88 (65:42) Táncsics: Csepreghy — Vág- völgyi (17), Vertetics (26), Rab (28), Halász (2). Csere: Hoffmann (12), Kovács (30), Bokor, Simon, Monoszlai. Edző: Győrbe István. Úgy .kezdődött a mérkőzés, hogy a fővárosiak meglepik a kaposvári csapatot. A legutóbbi vereség óta a közlekedésiek rendezték soraikat, s a volt edző, Szakkai Tamás irányításával az 5. percben már 14: 6-ra vezettek. Ezt követően kapcsolt rá a kaposvári csapat; három perc alatt egyenlített, aztán a 15. percben már 46:28-ra vezetett. Szünet után már látszott, hogy a ^Táncsics megtalálta a megfelelő hadrendet a magassági fölényben, levő Előre ellenében. Miután a kaposváriaknak sikerült megszabadulni a megilletődöttségtől is. Abbamaradt a kapkodás, s fegyelmezett játékkal, fölényes biztonsággal győzött az együttes. Figyelmet érdemlő a Táncsics elért pontszáma, hat mérkőzésen 669 pontot ért el a csapat. Dombóvár— K. Építők 90:83 (46:40) A vendégek sorozatban 6—8 ponttal elhúztak. A kaposvári csapat négy ízben is egyenlíteni tudott, fordítani azonban nem. A tapasztaltabb dombóváriak ezzel tudták megnyerni a kaposvári mérkőzést. Feltűnően passzívak voltak a csatárok is. Varga alig mert vállalkozni, sietett megszabadulni a labdától, Túrái többnyire befelé cselezgetett, ahelyett, hogy az oldalvonal mellett próbált volna a védelem mögéi kerülni. Kováts ugyan néhányszor gólhelyzetbe került, de nem volt szerencséje a befejezésekkel. Jól látta ezt Mathesz Imre, aki félidőben igyekezett átalakítani a csapatot. Az előréküldött Duschák sem adott azonban nagyobb lendületet a támadósornak; Túrái még inkább elszürkült, Kováts pedig érthetetlenül hátrább húzódott. A középpályások is egyre jobban visszaestek. Igaz, hátulról alig kaptak támogatást, mert Patyi nem merte otthagyni Farkast — még akikor sem, amikor a labda a kaposvári lábakon vándorolt —, és Márton is csak egyszer- kétszer merészkedett előbbre. A szélső hátvédek sem mentek föl eleget. Egyre több lett az oldaladogatás. A Haladásnak fjedig pont ez volt a célja, hiszen játékosai így időben vissza tudtak zárkózni, s megfékezhették a hazai próbálkozásokat. Az egyenlítési alkalom így is megvolt; előbb Burcsa, majd Nagy hibázott olyan helyzetben, melyet máskor biztosan értékesítették. Ezek után mintha fel is adta volna a csapat a reményt. Halmo- si második gólja is ezt igyekszik alátámasztani, hiszen amikor a válogatott játékos megindult a labdával, legalább négyen feltartóztathatták volna. A kettős sípszó után senki sem vitatta a Rákóczi megérdemelt vereségét. Abban viszont már nagyon megoszlottak a vélemények, hogy miért kellett pont nélkül az öltözőbe vonulni. A szünet utáni visz- szaesésnek sok oka lehet. Ennek megvitatása és boncoilga- tása a szakvezetés feladata. J. R. NB III... NB III Táncsics-bravúr, barcsi kudarc idegenben Totó A 14. heti telitalálaton szelvény: x, a, 2, x, í, 2, x, í, í, x, 1, 1, 1, + 2. A Dunaújváros előnye már 6 pont Az NB II 26. fordulójában a listavezető Dunaújváros — ba küzdelem árán is — Bábolnán kiharcolta a győzelmet, ugyanakkor az ellenlábas Budafok otthonában vereséget szenvedett a Debrecentől. Ezzel a D. Kohász előnye már 6 pontra nőtt, s minden jeli arra mutat, hogy hosszabb szünet után Dunaújváros labdarúgói ismét ottlesznek az NB I bajnokságban. Megközelítően sem ilyen tiszta a kép a második feljutó helyet illetően.. A budafokiak ugyan megőrizték múlt heti helyezésüket, de a Dorog pontszámban beérte őket. A 32 pontos Kossuth KFSE meg a Volán még szintén beleszólhat a második hely kérdésébe. Minthogy itt még 12 forduló hátravan, a BVSC-t meg a Debrecent-sem szabad számításon kívül hagyni. A PMSC-nél új edző ült a kispa- don. mert Garami József, a legutóbbi vereség után leköszönt. A pécsiek most Oroszlányban győztek. A Komlói Bányász hazai pályán döntetlent ért el a Volán ellen. EZ TÖRTÉNT A 26. FORDULÓBAN: Debrecen—Budafok 4:2, Kossuth KFSE—Szekszárd 4:1, Vasas Izzó— Dorog 2:2, Szolnok—Várpalota 3:0, Bp. Spartacus—Nagybátony 3:0, Dunaújváros—Bábolna 2:1, PMSC— Oroszlány 2:1, Komló—Volán 1:1, BVSC—Nagykanizsa 0:0, MÁV DAC —FÖSPED Szállítók 1:1. az NB n Állasa: 1. D.-újváros 26 17 7 2 59-20 41 2. Budafok 26 15 5 6 61-38 3b 3. Dorog 26 14 7 5 47-25 35 4. KKFSE 20 14 4 8 47-31 32 5. Volán 26 11 10 5 39-27 32 6. BVSC 26 11 8 7 43-32 30 7. Debrecen 26 11 8 7 37-33 30 8. Szolnok 26 10 8 8 37-28 28 9. Pécs 26 10 6 10 37-23 26 10. MÁV DAC 26 9 7 10 31-35 25 HL V. Izzó 26 7 9 10 30-36 23 12. Várpalota 13. N.-kanizsa 26 7 9 10 30-39 23 26 7 9 10 25-35 23 14. Komló 26 7 9 10 25-41 23 15'. Sáeföszárd '26 ' 6 10 10 29-40 22 16. Oroszlány 26 6 8 12 31-43 20 17. FÖSPED 26 6 7 13 32-44 19 1-8. Nagybátony 26 7 5 14 26-44 19 19. Bp. Spartacus 26 5 8 13-24-52 18 20. Bábolna 26 6 4 16 33-57 16 Két somogyi csapat lépett pályára az NB III. bajnokság délnyugati, csoport 25. fordulójában (a Siófoki Bányász szabad napos volt). A Táncsics is meg a Barcs is alaposan meglepte híveit. Az egyik így, a másik úgy. A tavaszi idényben gyengélkedő Táncsics most alaposan kitett magáért. Igaz, hogy a Pécsi BTC sereghajtó, de az 5:0-ás győzelem így is meglepetésnek számít. A jelekből ítélve a Táncsicsnál használt a »fejmosás«, most kijött, ami ebben a csapatban benne rejlik. Merőben más meglepetéssel szolgált szurkolóinak a Barcsi SC. Hét közben hírül adtuk, hogy milyen ünnepre készülődik a barcsi labdarúgás. Úgy tűnik, mintha Má- yer György edző tanítványai már minden figyelmüket a jövő héten sorra kerülő, válogatott elleni mérkőzésre fordították volna, a kiesőzónában tanyázó Bp. Építők csapatára pedig csak fél szemmel figyeltek oda. Ennek a következménye lehet a 4:0-ás vereség a népligeti pályán. Ez bizony hidegzuhany volt. A csoportban a Ganz-MÁ- VAG már négy tiszta ponttal vezet. A Pénzügyőr csapalát a Székesfehérvári MÁV váltotta föl a második helyen. A Táncsics — győzelmével — a 23 pontos csapatok élére állt. Itt a Barcs zárja a sort. Táncsics SE—PBTC 5:0 (2:0) Pécs, 200 néző. V.: Mátyus. Táncsics: Kiss — Eiscmann, Kovács, Hadzopulosz, Hamar, Molnár K., Németh I., Burcsa n. (Martin), Molnár I., Kapcsos (Németh J.), Dobor. Edző: Csanda István. PBTC: Sass — Istókovics, Bárdosi, Bogdán. Bodor. Bíró, Czeigler, Kiss, Lauer, Hajós, Da- ka. Edző: Horváth László. Hamarosan vezetést szerzett a kaposvári együttes, s már az első 45 percben nemcsak fölényben volt, hanem tovább növelte előnyét. Megkönnyítette a kaposváriak dolgát, hogy a pécsi csapat a 40. percben tiz főre olvadt. Kisst ugyanis a játékvezető kiállította. Az 5:0-ás vezetés birtokában már le is fékeztek a kaposváriak. G.: Dobor (3). Kapcsos, Molnár I. Jók: Kovács, Hamar, Molnár K., Dobor, ill. Bárdosi. Bp. Építők—Barcsi SC 4:0 (2:0) Népliget, 100 néző. V.: Ká- rolyfalvi. Bp. Építők: Sarlós — Tóth, Varga, Gelesits, Karéi, Vass, Gáspár, Kontha, Prandőczki, Rozsnyó, Pauli. Edző: Miksovszky Zoltán. Barcs: Kótai (Kun) — Bencsik, Kömpf, Vinkler, Börcsük, Karsai, Gulyás, Dóczi, Fodor (Petrinovics), Tóth, Nagy. Edző: Mayer György. Már az első gól megzavarta a barcsi csapatot. Az indiszponált Kótai lecserélése sem segített, s a hazaiak akár nagyobb arányban is legyőzhették volna a teljesen szét- esően játszó Barcsi SC-t. G.: Vass, Gáspár, Rozsnyó, Prandóczky. Jók: Tóth, Vass, Prandóczky, Pauli. A barcsi együttesben nem volt dicséretet érdemlő teljesítmény. További eredmények a délnyugati csoportban: Székesfehérvári MÁV Előre—Pénzügyőr 3:1, Lőrinci Fonó—• Enyingi MEDOSZ 3:1, Dombóvári Spartacus—MEDOSZ ÉRDÉRT 3:1, Fécsi VSK— EMG SK 2:0, Véméndi Tsz SK—Perbáli Tsz SK 2:1, Dunaújvárosi Építők—Ganz-MÁ- VAG 0:0, BKV Előre—Máza- szászvári Bányász 5:1. A bajnokság állása: 1. G.-Mávag 26 17 4 4 60-24 3« 2. Szf.-i MÁV 24 1« 2 6 51-29 34 3. Pénzügyőr 25 14 6 5 47-38 34 4. Előre 24 14 3 7 50-29 31 5. Lőrinci F. 25 12 6 7 43-31 30 6. PVSK 25» 11 7 7 37-24 29 7. Véménd 24 12 4 8 46-40 28 8. Siófok 24 1.1 6 7 30-26 28 9. EMG SK 25 9 7 9 32-31 25 10. Táncsics 25 8 7 10 30-31 23 11. Perbál 25 8 7 10 36-40 23 12. Enying 25 9 5 11 30-36 23 13. Barcs 25 10 3 12 23-41 23 14. M.-sz ászvár 25 5 9 l'l 30-35 19 15. D.-újváros 24 5 9 10 23-33 19 16. Dombóvár 24 6 5 13 22-41 17 17. Bp. Építők 25 6 4 15 31-44 16 18. ÉRDÉRT 25 5 5 15 212-38 15 19. PBTC 24 4 5 15 24-56 13 Hetes első győzelme a megyei bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója is bővelkedett váratlan eredményekben. Egy rangadó jellegű találkozóra került sor: a listavezető Marcali SE látogatott Leltére. A hazai együttes sem tudta feltartóztatni az eddig veretlen marcaliakat, s második félideji jobb játékával a vendégek megérdemelten vitték haza a két pontot. A forduló legnagyobb meglepetését bizonyára a hetesiek szolgáltatták. Ebben a bajnokságban eddig még egyszer sem sikerült győzniük. Vasárnap öt gólt (!) rúgtak Nagyatádon a Somogyi SE-nek, így jutottak először győzelemhez. Az élcsoportba tartozó Nagyatádnak a K. H. Vasutas legyőzése sem okozott nagyobb gondot idegenben. Némi meglepetés Balatonboglár , győzelme Lengyeltótiban. A fonyö- diak javuló játékkal biztosan fektették két vállra a korábban második helyen tanyázó Csurgót. Folytatja jó szereplését a H. Latinca SE és a H. Kiss J. SE. A Gyékényes és a Gazdász megosztozott a pontokon. H. Latinca SE— VBKM Vasas 4:0 (1:0) Marcali, 300 néző. V.: Szől- lősi. H. Latinca SE: Stolczenberger, Berki, Török, Harmath, Horváth, Kozma, Ferencz, Pákái, Nyisztor, Borsfái, Tarr (Ridács). Edző: Borsfái Géza. Vasas: Heuthaler, Táskái, Gál, Máli, Pellai, Ernyes, Fábián, Borbély, Vágvölgyi (Huszár), Kiss A., Bíró, Edző: Fiilöp János. Gyenge iramú első félidő után följavult a Latinca és jó játékkal győzött. Kiss A. 1:0- ás állásnál 11-est hibázott. Törököt a 64. percben durvaságért kiállították. Góllövők: Tarr (11-esből), Horváth, Ferencz, Borsfái. Jók: Kozma, Harmath, Ferencz, Borsfái, illetve Máli, Ernyes, Kiss A., Bíró. Hegedűs Gyula H. Kiss J. SE— H. Szőnyi SE 4:0 (1:0) Kapoly, 250 néző. V.: Krei- ner. Kiss J. SE: Rácz — Bartl, Réká- si (TiJinger), Kücher, Szabó, Cza- bula, Horváth, Boross, Papp, Házi, Bán (Landek). Edző: Kétszeri Ferenc. Szőnyi SE: Kövi — Koza, Zsilina, Takács, Farkas, Pál. Schwalm, Pintér, Halász, Bányai, Kovács (Budalik). Edző: Balatoni Sándor. Jó iramú mérkőzés volt, keményen és szervezetten védekeztek a vendégek. Szünet után azonban a sokat mozgó hazaiak újabb gólokkal biztosították győzelmüket. Góllövők: Házi (2), Bartl, Szabó (11-esből). Jók: Bartl, Szabó, Czabula, Horváth, Házi, illetve Takács, Farkas, Pintér. Rákóczi ifi II.—H. Szőnyi SE ifi 7:1 ■ Kálmán Ferenc Nagyatád— K. H. Vasutas 4:2 (2:0) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Schrantz. Nagyatád: Zsobrák, Szabó, Roz- nyik, Grezsák, Czár, Horváth, Se- gesdi, Oláh, Ilics, Lukács (Simon), Brezovszki. Edző: Fuisz János. K. H. Vasutas: Okos (Szederkényi) — Berkes, Hajdó, Kaszás, Varga (Takács), Tallián II., Törzsök, Hegyi, Tallián I., Kelemen, Steller. Edző: Nagy László. Támadásban és védekezésben is állandó létszámfölényt tudott. kialakítani az atádi együttes. A hazaiak így nem tudtak kibontakozni. Kaszást a 75. percben feleselésért kiállították. Góllövők: Segesdi, Ilics, Grezsák, Roznyik (11-esből), illetve Takács (2), Jók: Zsobrák, Grezsák, Brezovszki, illetve Hajdó, Takács, Törzsök. K. H. Vasutas ifi—Nagyatád ifi 2:2 Götz János Marcali SE—Balatoniéin 3:0 (0:0) Balatonlelle, 650 néző. V.: Fodor. I MSE: Király, Batki, Dunkler, Kusz, Kiss, Domsa, Guricza (Dar- nyi), Sándor, Szántó, Izsák, Ható. Edző: Haász László. Balatonlelle: Both, Kuchta, Kenéz, Vázsonyi, Bolla, Berdán, Vass Z., Nádasdi, Takács (Riba), Sipőcz, Vass S. Edző: Cser László. Végig jó iramú, eseményekben gazdag mérkőzés volt. Az ügyes taktikával játszó vendégek már az első félidőben is fölényben voltak. Szünet után kidomborodott nagyobb felkészültségük, és megérdemelten nyertek az ideges hazaiak ellen. Góllövők: Szántó (2), Darnyi. Jók: Batki, Dunkler, Domsa, Sándor, Szántó, illetve Both, Kenéz. Vélemény: Kovács József, a Videoton válogatott labdarúgója: — A marcaliak gólratörő játékukkal megérdemelten nyertek. A lelleiek teljesítménye elmaradt a szokottól. Marcali SE ifi—Balatonlelle ifi 3:0 Hajas Gyula Balatonboglár— Lengyeltóti 2:0 (0:0) Lengyeltóti, 300 néző. Vezette: Pálfi. Balatonboglár: Csere, Schmidt, Kalász, Pordán, Kadlicskó, Osváth, Paszér (Muszti), Mezei (Hock), Pintér I., Szilágyi, Pintér II., Edző: Bolla László. Lengyeltóti: Kovács I., Hosszú, Smida, Riba, Szabó, Kesztyűs, Somogyi, Nagy, Szálai, Kovács II., Bodó. Edző: Haszon Lajos. A második félidő közepéig jó iramú, változatos találkozót vívott a két csapat. Ekkor egy védelmi hibából kapott gól megzavarta- a hazaiakat, s még növelni is tudta előnyét a vendég együttes. Góllövők: Pordán, Pintér II. Jók: Kalász, Pordán, Szilágyi, illetve Smida, Nagy. Balatonboglár ifi—Lengyeltóti ifi 4:1 Horváth László Hetes—Somogyi B. SE 5:1 (1:1) Nagyatád, 100 néző. Vezette: Bognár Hetes: Siszler, Egerszegi, Pitz, Hegedűs, Oláh, Decsi, Harcos, Stágl, ÉhI, Pctőfalvi, Török. Edző: Balázs József. Somogyi B. SE: Csonka (Benke), Szabó, Hollós, Fodor I., Giczinger, Németh, Lencsés, Mester, Velladics, Mohácsi (Fodor II.), Bayer. Edző: Szabó Károly. Alacsony színvonalú mérkőzés volt; az eredmény alakulásában döntőnek bizonyult, hogy a 28. percben a hazai kapuvédő megsérült, s hogy Lencsést és Giczingert a játékvezető tiszteletlenségért kiállította. Góllövők: Hegedűs (2), Éhl, Török, Petőfalvi, illetve Bayer. A hetesi csapatnak nem volt gyenge pontja, a vendégeknél mindenki formája alatt játszott. Rákóczi ifi III.—Hetes ifi 4:0 Csepeli Ferenc Fonyód—Csurgó 2:0 (2:0) Fonyód, 300 néző. V.: Juhász. Fonyód: Fodor, Vecscra, Bódis, Gyuricza, Fejes, Gyurkó, Zámbori, Nagy (Pápai), Horváth, Novák, Basics. Edző: dr. Vida János. Csurgó: Gyimesi, Kovács, Kozma, Kiss, Szabó, Madarász, Péntek, Luka, Kisgéczi, Endrödi, Hosszú. Edző: Szmolek György. Jó és eredményes játékkal lepte meg a csurgóiakat a hazai együttes. Szünet után is a fonyódiak játszottak enyhe fölényben. Akár újabb gólokat is lőhettek volna. Góllövők: Nagy, Basics. Jók: Bódis, Fejes, Basics, illetve Gyimesi. Zákány! Kálmán Gyékényes— K. Gazdász 0:0 Gyékényes, 200 néző. V.; Kovács Gy. A közepes iramú találkozón mindkét csatársor előtt adódott gólhelyzet, ezeket azonban rendre elhibázták. Az eredmény igazságos. K. Gazdász ifi—Gyékényes ifi 6:0 Bozsics Tibor A bajnokság állása: Marcali SE H. Kiss J. SE N.-atád H. Latinca SE Csurgó B.-lelle B.-boglár VBKM Vasas Fonyód K. Gazdász H. Szőnyi SE L. -tóti Gyékényes Som. B. SE K. H. Vas. Hetes 19 15 19 14 19 12 19 12 19 12 19 10 19 10 19 7 4 — 1 4 2 11 5 10 2 12 2 12 2 12 4 11 1 13 2 lü 80-19 66-28 56-22 54-23 58-27 40- 27 41- 36 36- 34 37- 44 19- 46 31-50 : 23-52 30-71 26-79 40-44 20- 55