Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

Tettekkel válaszolnak a bizalomra Ä balatonboglári sportkör februári közgyűlése óta töb­ben voltak együtt a sportkör új irányítói, mint elődeik esztendők alatt. Megvitatták már az idei terveket, és elfo­gadták az 1976-os költségve­tést is. Ágoston Ernő községi ta­nácselnök szobájában beszél­getünk Bogdán Ferenc sport­köri elnökkel, Bornemissza József ügyvezetővel és Bolla Négy mérkőzésből egy pont A tavaszi idény negyedén jutott túl a labdarúgó NB I -es bajnokság mezőnye. A négy mérkőzé­sen egy pont a Rákóczi »ered­ménye« . So­ványka telje­sítmény, amely magával hozta, hogy a tegnap még jó közép­csapatnak szá­mító Rákóczi egyszeriben a kiesési zónában találta magát. Igaz, hogy mindez azért következett be, mert .»minden összeesküdött a kaposváriak el­len. Az ellenlá­basok mind jobban szere­peltek a tava­Bárcsak minden Rákóczi-labdarúgő úgy tud­na küzdeni, mint Márton József csapatkapi­szi sorozatiban, tány (sötét mezben). mint a Rákóczi. Igen, ha számba vesszük az idei eredményeket, akkor ép­pen a tatabányai két pont hi­ányzik. Az ősszel ugyanis az eddigi , négy ellenféllel szem­ben három pontot gyűjtöttek a kaposváriak. Szerdáig sike­rült hozni az őszi eredménye­ket, most azonban a bányász- városban romlott a bizonyít­vány. A Rákóczinál bizonyára elemzik, hogy miért. Válto­zatlanul fenntartják a véle­ményüket, hogy Somlai játék­vezető szokatlan szabadrúgás­ítélete, illetve az ezt követő gól jelentette a Rákóczi vere­ségét. Kár lenne a szerdai vereséget csak a játékvezető nyakába varrni. Közelebbi okok is fellelhetők. Hogy a Tatabánya tartós fölényt tudott teremteni, az nemcsak amiatt következett be, mert a Rákóczi átenged­te a középpályát a bányászok­nak. Az eléggé szürke Tata­bánya gyorsaságban messze felülmúlta a kaposváriakat. Nemcsak Kováts Csabát fu­tották le könnyen a hazad védők, hanem Túráit, s ami feltűnő még, Vargát is. A má­sik oldalon viszont nem min­dig a mi hátvédeink kerül­tek ki győztesen a verseny­futásokból. Ügy véljük, hogy lelassult a csapat. Fáradtság — mondhatja bárki. A Tata­bánya pihenten állhatott ki a szerdai mérkőzésre, ugyan­akkor a Rákóczi két MNK- méríkőzéssel a lábában lépett pályára. Hogy ez csupán ki­fogás, arra Márton esete a példa. A csapatkapitány — túl a harmincon — a kupa­mérkőzéseken, s szerdán Ta­tabányán is a csapat legjobb­ja volt. Hogy lehet az »öreg-« fáradhatatlan, ugyanakkor né­melyik fiatal szinte csak von­szolja magát? Van, aki a cse­repadra kerül, a másikat — mert fáradt — le kell cse­rélni stb. Sajnálatos, hogy a Rákóczi küzdőképesség dolgában e pillanatban nem az őszi. A bajnokság első szakaszában is voltak vidéki mérkőzések, amikor a csapat védekező hadrendet választott. Győr­ben, Szegeden, Salgótarjánban vagy Szombathelyen a védeke­ző csapat erejéből és nagy akarásából futotta a hazai ro­hamok visszaverésére, de el­lentámadások indítására is. A felsorolt mérkőzéseken a Rá­kóczi gólt vagy gólokat rú­gott, s nemegyszer a hazaiak kényszerültek küzdeni az egyenlítésért. Most úgy véde­kezik a csapat, hogy 90 perc alatt az ellenfél kapusa szin­te unatkozik. Most, amikor a Haladás, Csepel, SBTC, ZTE elleni mér­kőzések előtt állunk, amikor annyiban fordul a kocka, hogy háromszor hazai pályán játszik a csapat, s csak egy­szer utazik idegenbe (Csepel­re), nem árt egy kis önkont­roll. A jobb erőnlét, az őszi küzdőszellem a következő he­tekben visszahozhatja a »szép napokat« Kaposvárra. K. S. Lászlóval, a labdarúgó-csapat edzőjével. A téma természe­tesen a jövő volt. — Első feladataink közé tartozott a szervezeti rend­szer megerősítése és a mun­ka tervszerűbbé tétele. Sport­körünknek eddig nem volt távlati elképzelése, most azon dolgozunk. Elnökségünk rö­videsen megvitatja és azután öntjük végleges formába — mondta Bogdán Ferenc. El kellett dönteni, hogy a jövőben milyen szakosztályo­kat akarnak működtetni. — Alapos és körültekintő fölmérés után döntöttünk a labdarúgás, a tenisz, az atlé­tika és a kézilabda mellett, de lehetőséget biztosítunk az asztalitenisz és a sakk kedve­lőinek. Nagy figyelmet for­dítunk a tömegsportra is — szólt terveikről az ügyvezető elnök. Bogláron is a labdarúgás a legnépszerűbb sportág. Elége­dettek a csapat eddigi sze­replésével, s a jelek szerint megnyugtatóan rendeződött az edzőkérdés is. Távlatban azt tűzték a szakosztály elé, hogy miként régebben, a me­gyei bajnokság élcsoportjában szerepeljen. Minőségi sportáguktól, a tenisztől is az eddigiek foly­tatását várják. Céljuk to­vábbra is bentmaradni az NB II-ben. Meg kell oldani az utánpótlás nevelését. A jelenlegi versenyzők mögött sorakozzanak olyan tehetséges fiatalok, akik bármikor átve­hetik az ütőt. A megye atlétikájának fej­lesztését szolgáló terv alapján ebben az évben C kategóriá­ba tartozó szakosztállyal kel­lene rendelkezniük. Itt két­ségtelenül lépéshátrányban vannak. Balatonbogláron nin­csenek olyan hagyományai az atlétikának, mint Nagyatádon vagy Barcson. Egy fölmérés alapján úgy vélik, hogy első­sorban a futószámokban lehet gyorsabb ütemű a fejlődés. 450 általános iskolás és 240 középiskolás tanulója van a községnek. Közülük kívánják toborozni a jövő versenyzőit. Kedvező tapasztalatokat sze­reztek a télen első ízben ren­dezett terematlétikai verse­nyen. Április 15-én Barcson játszik a magyar válogatott A Barcsi SC az MLSZ-től megkapta azt a »szerződést«, amely szerint április 15-én 16 órakor Barcson edzőmérkö- zést játszik a magyar labda­rúgó-válogatott. Március elején a barcsiak megtudták, hogy a magyar vá­logatott április 17-én, szomba­ton Banja Lukán mérkőzik Jugoszlávia nemzeti tizen­egyével. Ekkor keresték meg az MLSZ-t, s javasolták az utazó csapatnak a barcsi ed­zés lehetőségét egy barátságos találkozó keretében. Az MLSZ vezetői életreva­lónak tartották a barcsiak előterjesztését, így vált vég­legessé az április 15-i mérkő­zés, amelyre máris megkezd­ték az előkészületeket. A he­lyi üzemek, vállalatok segít­ségével ideiglenes lelátó ké­szül. Ha sikerül, akkor be­fejezik az új öltöző építését is. Mayer György edző tanít­ványai máris izgatottan ké­szülnek a válogatott elleni ta­lálkozóra. A sportirodában megkezdő­dik a jegyek árusítása. Az elővételi pénztár egész nap nyitva tart. Már eddig mint­egy 4000 belépőt igényeltek a barcsiak. Éppen ezért leg­alább tízezer szurkoló elhe­lyezéséről kívánnak gondos­kodni a válogatott csapat mérkőzésén. A kézilabdát azért válasz­tották, mert népszerűsége mellett ehhez vannak meg községükben a legjobb felté­telek. Néhány éve nagyszerű csapatuk volt, amelyik akár magasabb osztályban is meg- állhatta volna a helyét. Ak­kor nem voltak kellőek az adottságok. Ma merőben más a helyzet, ezért szavaztak bi­zalmat ennek a sportágnak, szemben a kosárlabdával. A községben még ma is többen nehezményezik, hogy útilaput kötöttek a kosarasok talpára. Korábban a helyi gazdaság kezdeményezésére alakítottak kosaras szakosz­tályt. Náluk volt elsősorban népszerű. Az utóbbi években azonban egyre érdektelenebbé vált. A korlátozott anyagi le­hetőségek miatt választani kellett a kézi- és a kosár­labda mellett. Azért is dön­töttek így. mert jövőre meg­szűnik a kosárlabda NB III. s ez automatikusan a búcsút jelentette volna számukra. Játékosaik azonban nem ma­radtak egyesület nélkül. Fo­nyódra távoztak, ahol az idei tervek között szerepel az NB II-be való feljutás. A sportegyesület anyagi bázisa szilárd, a szakosztályok működéséhez szükséges felté­telek biztosítottak. Néhány lé­tesítményük azonban korsze­rűsítésre vár, amihez viszont nagyobb összegre lenne szük­ség. Most azon fáradoznak, hogy ezt előteremtsék. Ter­mészetesen számítanak a he­lyi sportszeretők társadalmi összefogására is. Balatonbogláron a torna- csarnok építésével bebizonyí­tották, hogy nem félnek az akadályoktól, és a sport ügyéért sorompóba lehet állí­tani a helyi erőket. Máshol talán megijedtek volna, ha olyan javaslattal állnak elé­jük, hogy az általános iskolá­ban létesítsenek testnevelési tagozatot. Ők ezt örömmel fo­gadták. Máris azon gondol­kodnak, hogy miként lehet­ne a tornacsarnokhoz közeli művelődési otthont is a sport szolgálatába állítani. E beszél­getés után olyan érzéssel tá­voztunk, hogy bizonyára ez sem fog gondot okozni. Jutási Róbert A Kossuth tér helyett a rutinpályán lesz az autóverseny Április 4-én a sportesemé­nyek egyik színfoltja évek óta Kaposváron az autós ügyességi verseny. Most va­sárnap a K. Volán autósszak­osztálya rendezi az országos meghívásos viadalt, amelynek a színhelye az utolsó pillanat­ban megváltozott. Korábban a Kossuth téren került sor az autós slalomra. Tavaly kis híján baleset tör­tént, amikor az egyik kocsi felfutott a járdára. Ezért, to­vábbá, hogy a közlekedési lámpákat ne kelljen üzemen kívül helyezni, az ügyességi versenyt a Berzsenyi u. 1. sz. alatti tanintézeti rutinpályán rendezik meg. Itt mód van megfelelő pálya kialakítására s a közönség biztonságos el­helyezésére is. A pálya köz­ponti fekvése a közönség szempontjából is kedvező. A verseny vasárnap 11 óra­korkezdődik. Ennek keretében a tervek szerint bemutatkoz­nak a húskombinát go-karto- sai is. Értesítés ! Az 1030/1975. sz. minisztertanácsi határozat A HÁZTÁJI ÉS KISTENYÉSZTŐK TEHÉNÁLLOMÁNYÁNAK NÖVELÉSÉT JELENTŐS KEDVEZMÉNYEKKEL SEGÍTI. — A kedvezményekről a községi tanácsok nyújtanak felvilágosítást. A megnövekedett vemhesiisző-kereslet kielégítésére VEMHESTENYÉSZÜSZÖ-VÁSÁRT SZERVEZÜNK. A vásárláshoz az OTP és a takarékszövetkezetek kedvezményes hitelt adnak. — A vásárlási szándékot és igényt — kérjük írják meg címünkre! — A vásár időpontjáról külön értesítést küldünk. SOMOGY MEGYEI ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG Kaposvár, Beloiannisz u. 1. . ______________________(13047) á prilis Milyen lesz az időjárás? 2 PÉNTEK Áron A várható időjárás ma estig: Kevés felhő, szá­raz idő. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17—22 fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig): Időnként ki­sebb felhősödés, a jövő héten szórványosan zápo­rokkal. Napos, meleg idő. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 18—23 fok között lesz. Munkásőrök kitüntetése Felszabadulásunk 31. év­fordulójára emlékeztek teg­nap délelőtt a munkásőrség megyei parancsnokságán tar­tott ünnepségen. Itt adta át Zsák Ferenc megyei parancs­nok a szolgálat ellátásában kiemelkedő tevékenységet végzőknek az országos pa­rancsnok által adományozott kitüntetéseket. A Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Tóth István marcali, Székely Gyula sió­foki, Kopecsni Vince nagy­atádi munkásőr és Takáts Istvánné, a siófoki városi pártbizottság titkára, tarta­lékos munkásőr. E kitüntetés ezüst fokozatát ketten, bronz fokozatát pedig hárman vet­ték át. Több muhkásőr orszá­gos és megyei parancsnoki dicséretben részesült. — Vásárhelyi művészek festményeiből rendez kiállí­tást — a Tornyai János Mú­zeum anyagából — a Somogyi Képtár. A kiállítást holnap délután nyitják meg. — Lengyel—szovjet kultu­rális és tudományos együtt­működési tervezetet írtak alá Varsóban. A két ország kö­zött ez az első 5 évre szóló kulturális magállapodás. — Komlón rendezik meg ez év nyarán, június végén, a 26. magyarországi eszperan­tókongresszust. Erre a szo- calista országok szövetségei is küldenek delegációkat. — Nyolc építésznek adta át tegnap az építési és városfej­lesztési miniszter az 1976. ávi Ybl Miklós-díjat. A díj III. fokozatát kapta Egyed Tibor, a Somogy megyei > Ta­nácsi Tervezővállalat építé­sze. — Kiállítás nyílt tegnap Kincsesbányán id. Szabó Ist­ván Kossuth-óíjas szobrász- művész alkotásaiból. Fafara­gásait, bányász témájú fa­szobrait mutatják be. 90 évvel ezelőtt, 1886. április 2-án született Deb­recenben és 1919 augusztusá­ban Simontornyán halt már­tírhalált Zay Dezső hivatásos katonatiszt, a Vörös Hadsereg volt kiváló dandárparanesnoka. írtja messziről vezetett a mun­kásmozgalomba. Elszegénye­dett grófi családból származott, a nagyváradi hadapródiskola elvégzése után a tiszti pályát választotta. Szegeden, a 3. Honvéd huszárezredben szol­gált, de demokratikus meg­nyilvánulásai ellenszenvessé tették tiszttársai körében, ezért 1910-ben nyugállomány­ba helyezték. Az első világ­háború kitörése után, 1915-ben reaktiválták. A polgári demok­ratikus forradalom ezredével együtt Budapesten találta. Ez- redbizalmivá választották. A tisztek ellenállást szerveztek a kormány ellen, de Zay veze­tésével a legénység ezt meg­hiúsította. Ekkor Zayra bíz­ták az ezred parancsnokságát. A demokratikus érzelmű ki­váló katonatiszt tagja lett az Országos Katonatanácsnak, s 1919 elején belépett a Kom­munisták magyarországi Párt­jába. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után Dombóváron megszervezte a 44. vörösdan­dárt. A Tanácsköztársaság vér­be fojtása után a hírhedt Pró- nay-különítmény fogságába ke­rült, és 1919. augusztus 11-én Simontornyán. a Sió partján kivégezték. R kaposvári üzletek ünnep! nyitva tartása Április 4-én Kaposváron a vásárcsarnok, a piac és min­den üzlet — még azok is, amelyek vasárnap egyébként nyitva vannak — zárva tart. A vendéglátó egységek az ün­nepi rend szerint lesznek nyitva. A Hangulat, a Mignon, az Édeske, a Hírlap, a Volga és a Nefelejcs presszóban, a Há­rom Huszár és a Kék egér italboltban, a Hársfa és a Fé­szek borozóban, valamint a Rákóczi téri bisztróban, a Csalogány és a Dorottya bü­fében reggel zacskós tejet árusítanak. — Szűrővizsgálati rendszert dolgoznak ki hazánkban a szívbajok felderítésére. A megelőzésről és a kardiológia időszerű kérdéseiről tanács­— Űjabb tűzeseteket oko­zott tegnap is a gondatlanság és a figyelmetlenség. Csoko- nyavisontán a Rákóczi Tsz egyik szalmakazla égett le; a koztak tegnap Szombathelyen a dunántúli szívspecialisták konferenciáján. Ma a gyógy­szeres kezelés új lehetőségeit vitatják meg. — Árhullám vonul le a Ti­szán. Még medrében van a folyó, viszont a víz tartós emelkedésére számítanak a Szeged környéki alsó szaka­szon. kár hétezer forint körül van. Nagyatád és Somogyszob kö­zött két hektár legelő és er­dő égett. A kár hétezer fo­rint. Kaposváron a Mező Im­re úton avarégéshez vonultak ki a tűzoltók. A Somogy me­gyei tűzoltóknak tegnap há­rom esetben kellett a szom­szédos megyékbe menniük tüzet oltani. Gyomirtás az erdőben Helikopterek végzik a fia­tal fásítások vegyszeres gyom­irtását a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban. Az igali erdészetben egy nap alatt lettek készen a mun­kával 320 hektárnyi terüle­ten, s így 3600 munkanapot takarítanak meg — ameny- nyiben kézi erővel történne a gyomirtás, ennyi időt venne igénybe. — EXPRESS-HÍREK. EXPRESS- MAJÁLIS Balatonföldváron 1976. TV. 30-tól V. 2-ig (3 nap). Prog­ramja: hajókirándulás Tihany­ba, s-portversenyek, májusfaál- lítás és. kitáncolása játékokkal. A részvételi díj: 200 Ft + vas­úti jegy. LENINGRAD, 1976. V. 21—28. Utazás repülőgéppel. A részvé­teli díj 3120 Ft -{- költőpénz. MAGAS-TATRA (Horny Smoko- vec) , 1976, V. 19—23. és V. 27— 31 között. Utazás autóbusszal. A részvételi díj: 1190 Ft + költő­pénz. ERFURT—(Weimar) —BERLIN— (Potsdam) 1976. október 13—20. Utazás; vonattal és repülőgéppel. A részvételi díj: 2140 Ft + köl­tőpénz. Jelentkezni Kaposvár, Ady Endre u. 7. sz. alatt. Te­lelőn; 13-556. (13036) — Megkezdték a termelést az optikai művek zalaeger­szegi új gyárában. Számítás- technikai eszközöket és szá­mítógépek kiegészítő egysé­geit gyártják’ itt. — Hat gép ültette már szerdán a burgonyát a Dél- somogyi Állami Gazdaságban. Az idén 500 hektáron termel­nek itt a bő hozamú holland fajtából és a Somogy gyön­gyéből. — Évi négyezer tonna nagy szilárdságú horganyzott huzal többlettermelését teszi lehe­tővé a miskolci drótművek új üzemében az a bővítés, ame­lyet tegnap fejeztek be. — Kérdések külpolitikából fiataloknak, című, a tegnapi lap 4. oldalán megjelent cikk 5. bekezdésének egyik mon­data helyesen így hangzik; Nyugaton úgy értékelik, hogy Angolában polgárháború és nem intervenció pusztított. — Épületek bontásra árverésen eladók: április 3-án. szombaton 3 órakor. Kaposvár, Kovács Sebestyén u. S. tpOliií)

Next

/
Thumbnails
Contents