Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

Megújul a tanterv Az iskolai tantervék megújulása mindig élénk tár­sadalmi érdeklődést vált ki. Természetes ez, hiszen az új tanterv a túlhaladott helyébe lép, és a legkorszerűbb igé­nyeket igyekszik megfogal­mazni. Az a folyamat, mely az új tanterv megszületésének a ko­hója, mindig előbbre viszi a szocialista pedaigógia ügyét, de természetesen az ellentmon­dások talaján. Ez a felisme­rés fontos eleme a most ké­szülő, s 1978-tól bevezetésre kerülő új tantervnek is. Wel­ker Ottó oktatási minisztéri­umi főtanácsos a sajtó képvi­selői előtt egy műhelybeszél­getésen többek között erről is szólt. Ellentmondás feszül a kö­zött, hogy egyrészt az iskolai munka meghatározott keretek között folyik, másrészt a tár­sadalom, a tudományok újabb és újabb ismereteket sorol­nak a szükségesek közé. A pedagógiai munka nagyobb részét tölti ki az ismeretnyúj­tás ugyanakkor mind fokozot­tabb követelmény a nevelés. Az elmúlt alig fél évszázad alatt többször megújult a pe­dagógia, s ennek megfogalma­zása mindig új tantervbe ke­rült. Közben, szinte évtize­denként, a tananyagcsökken­tés feladatát is meg kellett oldani. Nálunk, de a hasonló fej­lettségű országokban is ki­lenc' esztendőre van szükség az új tanterv kimunkálásához. A mostani is ennyi időt igé­nyel. Nem időpazarlás ez? Nem, i hiszen az új tantervek ala­pos előkészítést igényelnek. Lássuk röviden — nem mű­helytitok ez, s a folyamatáról is érdemes beszélni —, mi az útja a. magyar tanterv kiadá­sának? Mindenekelőtt meg kell ha­tározni azokat az új szaktu­dományi igényeket, melyek ki­szorítják a régi ismereteket. A vita nem látszatmumka a pe­dagógiai megújulásban, hiszen csak ezzel a módszerrel kü­szöbölhető ki, hogy az egyes szakágak indokolatlanul elő­térbe kerüljenek a másikkal szemben. Ugyanis minden szaktudomány arra törekszik, hogy lehetőleg minél több lehetőleg mennél több friss kutatási eredmény jelenjen meg az oktatásban. A szaktudományok igényét pedagógiai feldolgozás követi, majd a tantárgyankénti ösz- szehangölást kell megoldani. Ennek alapján születhet meg az új tantervkoncepció. Az sem fölösleges, hogy az ed­dig végzett elméleti munkát gyakorlati kipróbálás kövesse. Ezért születnek meg az ideig­lenes »reformtankönyvek-«. A gyakorlat mond ítéletet ró­luk, ezután válhat az iskolák törvényévé a tanterv. S meddig tarthat lépést az igényekkel — mai nézeteink szerint — az évtized végéig bevezetésre kerülő új tanterv? 1986-ig minden iskolatípus­ban befejeződik az új tanterv bevezetése, ettől fogva új elemként úgynevezett tanterv- megújító mechanizmus segíti a fejlődést. Ezt tervszerűen szabályozzák. Az új tanterv egy sor más | feladatot is ad. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy ne legyen hiány pedagógusokban. A jövőben különösen előtérbe kerül ez, mert a fakultatív tantárgyak bevezetésével több nevelőre lesz szükség, mint amennyit a régi tantervek igényeltek. Nem mindegy az sem, hogy milyen a pedagó­gustársadalom közérzete, hi­szen az új feladatok megva­lósítása többet követel min­den egyes nevelőtől. Élet- és munkakörülményeik javítása részét képezi a pedagógiai megújulásnak. A ma pedagógusai különbö­ző képzettségűek. Az új elfo­gadtatása nemcsak megfelelő magatartást követel tőlük, ha­nem szakmailag is rendszere­sen föl kell frissíteni tudá­sukat. Tehát még fokozottab­ban előtérbe kerül a pedagó­gusok továbbképzése. A tantestületekre az a feladat hárul, hogy megfe­lelően értelmezzék az iskola megújulását. A szaktanárok ugyanezt a tantárgyakon ke­resztül érzékelhetik, és nélkü­lözhetetlen, hogy azonosulni tudjanak vele. Persze nemcsak a pedagó­gusokra vár új feladat, ha­nem a szülőknek is ki kell venniük részüket abból, amit a gyerekek iskoláztatása rájuk száb. Tehát mindannyiunk ügye az új tanterv, mely a fejlődésről vall. Olyan újszü­lött ez, mely minden család­nak kedves kell legyen. A holnap emberét a ma készíti föl feladatainak teljesítésére. Korányi Barna Gyűrűk a konzervdobozban Nagyatádon, egy hátsó ud­varban van. a földszintes ház: a Fővárosi Óra- és Ékszeripa­ri Vállalat telepe. Huszon­nyolc nő és két férfi munka­helye ez. Gyűrűket, melltűket, karkötőket és divatos — kar­kötőre, nyakláncra erősíthető — kedves kis mütyüröket ké­szítenek — ezüstből. A hosz- szú teremben három sorban ülnek az asszonyok. Kis asz­tali lámpa vet fényt vasgolyó­ból kialakított, arasznyi satu­padjukra. Benne karikagyűrű. Ebbe helyezik bele a gombos- tűfejnyi markazitköveket. Egymás mellett dolgozik a két brigádvezető: Kalmár La- Josné és Nagy Lászlóné. — Ml vagyunk a foglalók. Az a munkánk, hogy a köve­ket az ékszerbe illesszük. Kő­szám-után fizetnek bennünket. Egy műszakban negyven-öt- ven gyűrűt tudunk »berakni«. Lehet, hogy az ezüstlakodal­munkon majd mi is ilyet vi­selünk ... — Nagyon fontos, hogy ki­pihenten jöjjünk a munkahe­lyünkre, hiszen ezt idegesen nem lehet csinálni. Ezres ta- sakokban kapjuk a makrazi- tot. Ügyelnünk kell, hogy ne sok törjön el közülük. Nyolc j százalékos törést engedélyez- ' nek. Valamennyi munkaasztalon kicsi páncélkazetta. — Esténként ebbe zárjuk az ékszereket. Nem árt az óva­tosság. De nemcsak ilyen szép munkával készülnek az éksze­reink, hanem fárasztó igörnye- dés is kell hozzá. Az egyik legzajosabb munka a smirgli­zés. Két asszony végzi ezt a műveletet. »Hajtják« magu­kat. — A gyűrű aprólékos mun­ka. Jobban szeretjük azonban, mert jobban lehet vele ke­resni, mint a nagyobb, sima felületű darabokat, például a karpereceket. Arról beszélnek, hogy csak megszokás dolga ez is, meg nagy előnye e munkahelynek az egy műszak. — Aztán, ha kijön a jó idő, az ablakot is kitárhatjuk, A friss levegőtől jobb a ked­vünk, s ez mindjárt meglát­szik a teljesítményen. Beszélgetés közben sűrűn cserélgetik hüvelyk- és muta­tóujjukon a ragtapaszteker­cset; ez arra szolgál, hogy az átforrósodott ékszert tartani tudják. Csakhogy gyorsan ki­lyukad a védőfelület, mert a lábpedállal leállított fúrófej nem áll meg olyan gyorsan, mint szeretnék, s ilyenkor se­gítenek neki. S egyré több csillogó gyűrű gyűlik össze előttük a kiszolgált konzerv­dobozban. Vajda József üzemvezetőn | kívül még egy férfi található itt; az övcsatokat, stílbútorok fémből készült fiókhúzókari­káit tisztázza az öntéskor raj­tuk maradt fölösleges anyag­tól. — Az asszonyaink akkor kapnak ilyen munkát, ha nincs elég ékszerrendelésünk. Az effajta tevékenységet ki­egészítőként, biztbnsá,gi tarta­léknak vállaljuk — mondja az üzemvezető, majd a tetsze­tős, kézzel festett tárgyakat mutatja. Egy-egy füzetnagysá­gú falapocskára ötven-hatvan kék virágos ezüstgyűrűt erősí­tenek — úgy, hogy a virágok ne sérülhessenek meg. Aztán parányi elektromos kemencé­be rakják őket. Onnan pedig a kicsi, biztonsági zárral ellá­tott szekrénykébe, az ezüstpor mellé, amit szorgosan össze­gyűjtenek, hogy újból kohóba küldhessék. Ugyanott barna papírzacskókban a megmun­kálásra váró, nyers ékszerek várják, hogy sorra kerüljenek. G. J. | Békés Sánc/or*“^ 1 Egy baráber élete Csapatok? Szedett-vedett ké­pet mutattak akkoriban itt a brigádok: a valamikori szén­bányászok mellett volt kato­natisztek, parasztok, a nagy keresetek reményében több száz kilométerről érkezett »erős fiúk« százai özönlöttek el a vállalatot. Minden kifor­ratlan volt s ugyanakkor min­den lelkesítőén újszerű. Ezek már igazán korszerű gépek voltak! A hozzáértő ember, a tapasztalt bányász világosan látta: itt valami egészen új kezdődik. Nincsenek hagyo­mányok? Igaz. De nincsenek előítéletek, fojtogató megszo­kások se! A »titokzatos« urán­bánya a képességek korlátlan kibontakozásának színtere! Nincsenek nagy nevek, «örö­költ« érdemek — minden üzem, minden csapat és min­den ember tiszta lappal kezd. A múlt nem nagyon fontos. Csak a teljesítmények szá­mítanak. Ebbe a világba csöp­pent bele az örökké nyugta­lan, elégedetlen Molnár. Lő­mester és munkamódszerát­adó. Neve tiszteletet paran­csol, a sok botcsinálta bányász között igazi mester. Más, a legtöbb ember, boldog lenne. Ö verekszik: csapatot akar is­mét, munkaterületet... A Bányamünkás írja 1957. augusztus 20-án: „Látogatás a »titokzatos« uránbányában. ... Mennyi titokzatosságról meséltek itt annak idején! Pedig Bakonya is éppen olyan bánya mint a többi. A munka sem titokzatos, inkább saját­ságos. A vájár nem látja az uránércet — lehet, hogy éppen követ fejt. Neki segít a »lá- tóamber«, aki kezében hosszú fémrúdakkal, nyakában érzé­keny műszerrel a vájár he­lyett is lát. — ... Nem mindennapi új­ság van Bakonyán ... Molnár István, a híres komlói feltáró­vájár, néhány hónapja ide jött dolgozni csaknem teljes régi csapatával együtt. Ö lő- mesteri beosztásba került, de a »fiúk« három alkalommal is túlszárnyalták a 100 méte­res feltárást... Molnár azon­ban sehogy sem érezte jól ma­gát ... Amikor arról hallott, hogy a kis feltárási teljesít­mények miatt az egyik urán­mezőt csak tavasszal lehetne lefejteni, vállalkozott rá, hogy ő még ebben az évben utat vág hozzá ...” — 1958 májusában 156 mé­tert haladtunk előre. Ez 47 centiméteres műszakonkénti előrehaladást jelentett — egy főre vetítve. Ez a mutató a lehető legigazságosabb, hisz kizárta annak a lehetőségét, hogy a létszám növelésével fokozzuk az előrehaladási se­bességet. Tóbiás József, Tóbi­ás Ferenc, Sinkovits Árpád, Gyárgyán Imre és Rostás An­tal voltak a régi komlóiak kö­zül velem. Valamennyien érez­tük: itt jobbak a körülmé­nyek, a műszakiak hozzáállá­sa is egészen más, ezért is határoztuk el, megvalósítjuk a 200 méteres előrehaladást... — De ékkor közbeszólt az a kis szilánk... — Négyszer műtötték, egy évig voltam táppénzen. De a 200 méter meglett! Megcsinál­ta a brigád — nélkülem... A nagy álom tehát megváló- sulit & mintha csak egy ügyes rendező lépett volna az utol­Az utcán nézheti, hazavinni nem lehet A plakát művészi alkotás, Ezt el kell fogadnunk, bár Magyarországon csak a Ta­nácsköztársaság óta ismerik el a plakátrajzolást mint mű­vészetet. Talán ez a »fiatal­ság« az oka a még ma is meg­levő előítéleteknek. Különös helyzetben levő művészet, annyi bizonyos, hisz az alkotásokat nem őr­zik féltve, biztonsági berende­zések gyűrűjében, mint egy híres festő képét, hanem ki­ragasztják az utcára. Nem egyedi, pótolhatatlan példá­nyok készülnek, hanem tíz- szerszám nyomtatják ugyan­azt a képet. Vannak, akik csak bizonyos plakátokat fogadnak el mű­vészi alkotásnak és a több­séget. kizárják a. körből. Fe­dik minden plakát alkotás — még a moziműsor állandó fej­léce is —, csak különbséget kell tenni jó és rossz között. Talán a zenéhez -hasonlítható helyzetben van a plakátművé­szet. A muzsika esetében már kezdik elfogadni azt a tényt, hogy a zene egységesen ze­ne — komoly, könnyű és egyéb jelzők nélkül —, csak úgy különböztetik meg; jó avagy rossz zene. A plakát hasonlóan a muzsikához, el­mélyülésre késztet, nevel, ne­vettet, szórakoztat, mozgósít, ás végtelen hosszú lenne a -sor ... Eszerint választja meg a művész az eszközöket. művészetelemzési adalék — a plakát úgynevezett időszerű művészet. A Piért gőzerővel reklá­mozza művészplakátjait, ame­lyek nem mások, mint nagy méretű reprodukciók. »Plakát­szemmel« ez nem az igazi, de a kaposvári papírboltban — e reklám ellenére — még ez sem kapható. A moziban áru­sítanak , egy-egy »filmreklá­mot«. De ez csak egy ágazat. A többi — a Magyar Hirdető jóvoltából — szemünkbe ki­áltó remek plakátot legföljebb sóvárogva nézegetheti a de-" likvens. így is sokan térnek be a megyei kirendeltségre »ku- nyerálni« — én is megtettem —, de a hirdető nem jóté­konysági intézmény. Nekik a plakátokat ki kell ragaszta­niuk, nem pedig néhány gyűj­tő lakásának dekorálására hi­vatottak. Szigorúan ellenőrzik őket, nem számolatlanul kap­ják a falragaszokat. Ha egy embernek adnának, akkor ad­hatnának a többi száznak is, a hirdetőtáblák meg kopaszon maradnának. Jó plakátokat csinálunk. Na­ponta fedezem föl a szebbnél szebb, ötletesnél ötletesebb mindenfélét a városban. De marad a már említett sóvár­gás. A lakosságot ingyen ellátni — saját használatra — nem lehet, az egyre jobb minőségű, korszerű nyomdatechnikával készülő »lepedők« nem fillér­be kerülnek. De! Mi lenne, ha a várhatóan nagy sikerű — azt csak »ki Jehet találni«, hogy melyik lesz ilyen — pla­kátokból többet nyomnának, és pénzért árusítanák őket? Bizonyára nem lenne drága, meg is vennék, és nem-mér­gelődne annyi ember. Azt sem mondhatja senki ellenvetésül: ugyan már hány plakátgyűjtő van az ország­ban ... Mert sok, nagyon sok. Ha csak a fiatalokra gondo­lunk. Ki tudná megszámolni, hogy hányán díszítik a gye­rek- avagy a kamaszszobát felragaszokkal. És díszítenék még jó néhányan, ha lenne. És a Lakáskultúra című fo­lyóirat is egyre többször ad ilyen tanácsot: egy szép pla­kát hangulatossá varázsolhat­ja az ember otthonát... Reményeink? Ha a már em­lített nagy méretű reprók rek­lámozását és forgalmazását nézem, csekélyek. Kinek jut eszébe, hogy segítsen? L. P. Monodrámák és dalok Néhány panaszt szeretnék közreadni. A plakátművészet barátainak panaszát. Sokan szeretnék széppé va­rázsolni lakásukat egy-egy jó plakáttal amelyet időről idő­re kicserélnek egy másik jó plakáttal, mert- — egy apró só pillanatban közbe — hogy ezáltal még plasztikusabbá te­gye a főszereplő valódi érde­meit —, minderre úgy került sor, hogy Molnár István már nem volt jelien. Ekkor a 100 méteres teljesítmény már nemcsak Komlón, de Pécsen és Tatabányán is gyakori volt. Minden üzemben legalább egy csapat, rendszeresen átlépte a határt, mintegy igazolva: ha a szemlélet megváltozik, ugyanazokkal az emerekkel és ugyanazokkal az eszközök­kel minőségileg újat lehet ad­ni. Molnár István tehát amel­lett, hogy páratlan tehetségű munkás és szervező volt, egy kicsit az élesztő szerepét is betöltötte, hisz attól kezdve, hogy először elérte a 100 mé­tert, többé mér senki sem le­hetett maradéktalanul elége­dett a régi módszerekkel és eredményekkel. Amit ő csi­nált, azt lehetett bírálni, de ami addig volt, azt már nem lehetett sokáig egyedül - üdvö­zítőnek tartani. Beszélgetéssorozatunk véget ért. És becsukom a jegyzetfüze­tet, melynek utolsó oldalán ott áll a kérdés, melyet első­nek írtam, de sohasem hang­zott el. »Vajon megtenné-e újra...?« (Vége) Baranyai vendégek Zsúfolt ház — ez a jelző illett leginkább szerdán este a kaposvári Kiliári György If­júsági- és Úttörő-művelődési Központ főiskolásklubjára. Ne­héz volna megmondani, hogy mi vonzotta a fiatalokat erre az estre; az előzetes hírverés vagy a kíváncsiság. Talán mindkettő, hiszen a pécsi, joghallgatók Stúdió ’75 szín­padának és az Ergo együttes­nek a neve nem ismeretlen a kaposvári fiatalok előtt. Szeptember Két pécsi jogász — pontosabban: egy végzett jogász és egy egyetemi hall­gató — elhatározta: amatőr­stúdiót hoznak létre. Dr. Tucs- ni András és Réczei Sándor próbálkozása sikerrel járt. Most két egyfelvonásos Sa­muel Beckett-drámát mutattak be, Az utolsó tekercset és a Mondd, Joe-t. Mindkét egy­felvonásos megjelent az író gyűjteményes könyvében, színpadon még nem találkoz­tunk velük. Becketfcet játszani nehéz színészi feladat. Dr. Tucsni András kellemes meglepetést okozott Az utolsó tekercs be­mutatásával. Noha némi fá­radtság érződött az előadásán, igazi színészi alakítást nyúj­tott; a maga húszon egy né­hány évével hatásosan eleve­nítette meg a vénembert, az egyetlen szereplőt, Krappot. A nézők tapsa is jelezte: tet­szett a produkció. Csakúgy, mint a Mondd, Joe című, ame­lyet Réczei Sándor mutatott be. Igaz, talán lehetne vitat­kozni itt: a Mondd, Joe Bec­a főiskolásklubban kett egyik »kevésbé erős« da­rabja. Ez megkérdőjelezheti a választást. Beckett világának állandó témája a bűnös ember szenvedése; ez jellemzi a Mondd, Joe-t is. Joe elhagy egy lányt, akit ezzel a halál­ba kerget! A szereplő húsz percig némán ül a színpadon, a szöveg magnószalagról hal­latszik a színfalak mögül. Az ötlet, hogy ezzel is fokozza a megdöbbentő hatást, alapjá­ban jó elképzelés. Egy kis csiszolással még tökéletesebbé lehetne tenni. Az Ergo együttes története a Sotiates Leoninánál kezdő­dött. Ebből vált' ki két évvel ezelőtt három fiatalember, s megalakította az Ergót. Közü­lük azóta csak egy maradt: Kiss György, az együttes ve­zetője. Ma öten — három fiú és két lány — játszanak, si­kerrel. Igazolja őzt a pécsi egyetemi- és főiskolásnapokon szerzett első hely, a dél-du­nántúli dalostalálkozó első dí­ja és sok rádiófelvétel. Saját zenét játszanak, s mint a mos­tani bemutatkozásukon is hallhattuk: szívesen zenésíte- nek meg Ady-, Babits-, Balázs Béla- és Radnóti-vorseket. Va­lamennyien jcjghallgatók. Lel­kesedéssel, szenvedéllyel ke­resik helyüket. Néhány héttel ezelőtt a Sebő-együttes hason­ló stílusú előadását kísérte olyan nagy érdeklődés, mint az övékét. N. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents