Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
Folytatta munkáját az SZKP XXV. kongresszusa (folytatás az 1. ‘oldalról) viad, a nicaraguai, a guate- roalai és a haiti rezsim politikai foglyainak életét, el kell érni kiszabadulásukat. Meleg köszönetét mondott a szovjet népnek, az SZKP Központi Bizottságának és Leonyid Brezsnyevnek a szolidaritásért. — Az SZKP XV. kongresz- szusa fontos szakaszt jelent a nemzetközi osztálynarc történelmiében — jelentette ki keddi (kongresszusi felszólalásában Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke. — Számiunkra az SZKP Meir Vilner kongresszusai fényesen demonstrálják Marx, Engels, Lenin tanítása, a proletár internacionalizmus és az antiim- perialista szolidaritás legyőzhetetlenségét. Az SZKP kongresszusai kijelölik a helyes irányt a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott, világméretű harcban. Számunkra ezek a kongresz- szusok olyan forrást jelentenek, »melyekből erőt és lelkesedést meríthetünk a népünk demokratikus, szociális és nemzeti érdekeinek megvalósításáért folyó küzdelmünkhöz — állapította meg Herbert Mies. Elsőrendű fontosságú elvi kérdés a Szovjetunióhoz való viszony Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió hatalmának erősödése, nagy gazdaságfejlesztési sikerei, a szovjet emberek jólétének emelése, a tudományban és a technikában elért vívmányai döntő tényezővé váltak az, erőviszonyoknak a szocializmus javára történő megváltozásában, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti és társadalmi felszabadulásért, a szocializmusért vívott sikeres harcban. — Egyfelől a szocializmus nagy eredményei, másfelől pedig a kapitalista világra kiterjedő általános és mélyreható válság fényében még szánalmasabbaknak és sajnálatra méltóbbaknak látszanak azok a reakciós erők, amelyek megkísérlik befeketíteni a Szovjetunió vívmányait — mondotta. — Ebben tevékenyen részt vesznek a maoista vezetők, akik olyan elvtelen politikát folytatnak, amely ellentétben áll nemcsak az egész haladó emberiség, hanem a kínai nép érdekeivel is. — A Szovjetunióhoz való viszony elsőrendű fontosságú elvi kérdés — mutatott rá Meir Vilner. A kommunistáik, minden hazafi — zsidó és arab — nevében az Izraeli Kommunista Abdul Fattah Iszmail Párt Központi Bizottságának főtitkára határozottan elítélte az izraeli kormány és a cionista vezetők szovjetellenes kampányát. — Felháborodással töltött el bennünket a nemrég Brüsszelben szervezett szégyenteljes szovjetellenes színjáték, amelyet »a Szovjetunióban élő zsidókról való gondoskodás« hamis ürügyével tartottak — mondotta Meir Vilner. — Minden előítélet nélküli ember számára ismert, hogy nem a Szovjetunióban van nemzeti megkülönböztetés, hanem éppen Izraelben és az úgynevezett szabad világ más országaiban. — Mi izraeli kommunisták a többi békeszerető erővel együtt küzdünk Izrael hivatalos politikájának megváltoztatásáért, országunk és a Szovjetunió közötti béke és barátság politikájának megvalósításáért. Vilner kifejezte elégedettségét, hogy az Izraeli KP álláspontja a közel-keleti kérdésben teljesen azonos a Szovjetunió álláspontjával, amit Leonyid Brezsnyev beszámolójában ismételten kifejtett. Végül síkraszállt a palesztínai arab nép törvényes jogainak elismeréséért, valamint a közel-keleti genfi békekonferencia mielőbbi felújításáért minden érdekelt fél — köztük a PFSZ — részvételével. sát, azt a támogatást, amelyet j szabadftásóért, a palesztínai az arab nemzetnek nyújt a I arab nép jogainak elismeré- megszállt arab területek fel- i sóért vívott harcában. Mohammed Sziad Barre Kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek céljaink Az SZKP XXV. kongresszusának delegátusai meleg fogadtatásban részesítették Mohammed Sziad Barrénak, a Szomáliái Demokratikus Köztársaság legfelsőbb forradalmi tanácsa elnökének felszólalását. Mohammed Sziad Barre tolmácsolta Szomália népének, legfelsőbb forradalmi tanácsának és kormányának testvéri és elvtársi üdvözletét. — Szomália dolgozói — mondotta — csakúgy', mint más népek, mély elismeréssel és tisztelettel adóznak a szovjet népnek és nagy pártjának. A szomáli államfő hangsúlyozta, hogy országa a világforradalmi mozgalom elidegeníthetetlen része. A szomáli nép, amely elszenvedte a gyarmati uralom és a neoko- lonialista kizsákmányolás terheit, az 1969 októberi forradalom után szilárdan eltökélte, hogy folytatja a harcot a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért, a végső cél Mamady Keita eléréséig, a szocializmus győzelméig. A Szovjetunió, amely következetesen megvalósítja a szocialista " internacionalizmus lenini elveit, létének első napjaitól önzetlen támogatást nyújtott világszerte minden szocialista mozgalomnak, anyagi és erkölcsi segítségben részesíti az afrikai, ázsiai és latin-amerikai felszabadító mozgalmakat. Enélkül a szilárd támogatás nélkül nem lett volna lehetséges az imperializmus fölött aratott számos győzelem kivívása. A szomáli nép sohasem felejti el, hogy a közelmúltban a Szovjetunió gyorsan segítségére sietett a pusztító aszály következményeinek leküzdésében. — A szovjet néphez fűződő kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek a feladataink a szocializmusért és a békéért vívott harcban — mutatott rá végezetül Mohammed Sziad Barre. Lenin pártja kongresszusainak hatása kiterjed minden kontinensre A Brezsnyev-beszámoló iontos történelmi dokumentum a torradalmi erők számára Abdul Fattah Iszmail, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottságának a főtitkára felszólalásában hangsúlyozta: a demokratikus Jemen népe ezekben a napokban ünnepélyes párt- és hivatalos rendezvényeket tart . az SZKP XXV. kongresszusának tiszteletére. Nagyra értékelte Leonyid Brezsnyev kongresszusi beszámolóját. — Ügy véljük — mondotta —, hogy ez a beszámoló fontos történelmi dokumentum és nemcsak az SZKP meg a szovjet nép számára. Ugyanilyen jelentősége van az egész vilégforradalmá mozgalom szempontjából is. A JNDK nemzeti frontja tevékenységéről szólva elmondotta, hogy az országban sikeresen folyik az ötéves népgazdaságfejlesztési terv- harmadik éve feladatainak teljesítése. Létrejött a haladó forI radalmi erők egysége, amely | biztosítja a belső front kon- [ szolidálását. Ez az egység pél- ] daként szolgálhat hasonló I problémák megoldásához más országok forradalmi erőin beliül is. — Meggyőződésünk — hangsúlyoz';.;! —, hogy megbízható támaszunk van, olyan szövetségesekkel rendelkezünk, amelyek segítségben részesítették és részesítik igazságos küzdelmünket. A Szovjetunió és a többi szocialista ország internacionalista támogatása lehetővé teszi népünk számára, hogy erősítse nemzeti függetlenségét és a társadalmi haladás ügyét. A főtitkár befej esésül testvéri szolidaritását fejezte ki az arab népeknek az Izrael által megszállt területek felszabadításáért, a cionizmus és az imperializmus ellen folytatott harcával. Asszad elnök üzenete a XXV. kongresszushoz Abdullah Ahmar, a Szíriái Baath-párt (Arab Újjászületés Szocialista Fártja) főtitkárhelyettese felolvasta a kongresszus ülésén azt az üzenetet, amelyet Hafez Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke, a Baath-párt főtitkára intézett Leonyid Brezsnyev- hez. — Küldöttségünk részvétele a XXV. kongresszus munkájában pártjaink és országaink baráti viszonyának és együttműködésének megnyilvánulása. Ezek a sokrétű kapcsolam Somogyi Néplap tok országaink népeinek közös érdekeit szolgálják és előnyösek mindkét félre nézve — írja Asszad. — Az SZKP XXIV. kongresszusa pozitív befolyást gyakorolt a nemzetközi életre. Örömmel láttuk azokat a nagy eredményeket, amelyeket a Szovjetunió az SZKP vezetésével elért. A mostani XXV. kongresszus kiemelkedő esemény és megveti a nagy eredmények és sikerek új szakaszának kezdetét. Üzenetében Asszad hangsúlyozza: Szíria nagyra értékeli a Szovjetunió elvi magatartáAame Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke, Finnország kommunistái nevében meleg szavakkal üdvözölte az SZKP XXV. kongresszusát. — Kongresszusuk új szakasz a kommunista társadalom fölépítésével kapcsolatos legidőszerűbb problémák megoldásában — mondotta Saarinen többek között. Mamady Keita miniszter, a Guineái Demokrata Párt országos politikai bizottságának titkára felszólalásában rámutatott, hogy Lenin pártjának kongresszusai mindenkor olyan nemzetközi jellegű események, amelyek hatására messze túllépi a Szovjetunió határait és .kiterjed minden kontinensre. Mamady Keita megjegyezte, hogy az SZKP XXV. kongresszusára olyan időpontban kerül sor, amikor Afrika történelmének viharos szakaszát Michael o’Riordan éli. Az egyik ilyen kritikus mozzanat összefügg az agolai eseményekkel; a reakció, a nemzetközi imperializmus, fasizmus, fajgyűlölet és az apartheid sötét erői halálos csapást akarnak mérni Afrika haladó erőire, el akarják nyomni az afrikai népek szabadságtörekvését, gyöngíteni igyekeznek harci szellemüket. Ezek az erők megrágalmazzák az afrikai népek igazi barátait. — Afrika azonban éretté, öntudatossá vált — mondotta. — Ma jobban tudja, mint tegnap, hogy kik az igazi barátai és kik az igazi ellenségei. A szónok ezután aláhúzta, hogy a szocialista országok, különösen a Szovjetunió segítsége az afrikai népeknek — önzetlen segítség, ami teljes mértékben megfelel a forradalmi szocialista internacioinalizmus elveinek. Választ kaptunk néhány előttünk is álló kérdésre Michael O’Riordan, Írország Kommunista Pártjának főtitkára, az SZKP XXV. kongresszusának küldötteit üdvözölve kijelentette: — A szovjet kommunisták minden kongresszusa nemcsak a szovjet nép számára egyen- gyeti a jövőbe vezető utat, hanem a világfejlődés egész menetét is meghatározza. — A szovjet kommunisták nem hangzott hozzászólásokat a küldöttek írásban kapták kézhez. A kongresszus időbeli keretei azt sem teszik lehetővé, hogy mind a 103 jelen levő külföldi delegáció a kongresz- szus szószékéről tolmácsolja üdvözletét a szovjet kommunistáknak, az üdvözletek egy részét ezért a Fravda hasábjain teszik közzé. A lap keddi kongresszusán — folytatta a! szama az Argentin Komrnuszónok — választ kaptunk néhány előttünk is álló kérdésre: leküzdheti-e a nép az imperializmus által szült szétnista Párt, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO), a Brazil Kommunista Párt. az Ausztráliai Szocialista Párt, húzást? A válasz erre a kér- ; a Panamai Néppárt, a Palesz- désre a hatalmas, sok nemze- I nnai Felszabadítási Szervezet, tiségű állam — a Szovjetunió j a , Hondurasi Kommunista adta meg. Gyenge és tehetet- ; Párt, a Costa Rica-i Népi Él- len-e az imperializmussal csapat Párt, ^ a Guatemalái szemben eev kis állam? A Munkáspárt és a Szudán: szemben egy kis állam? A választ erre Vietnam adta meg. Ezek a válaszok — jelentette ki Írország Kommunista Pártjának főtitkára — a népek hősi harcának, az SZKP következetes internacionalista tevékenységének, a nemzetközi erőviszonyok megváltozásának következtében váltak lehetővé. A nemzetközi erőviszonyok megváltozását pedig elsősorban a lenini párt erőfeszítéseinek köszönhetjük — mondotta Michael O’Riordan. A Leonyid Brezsnyev előterjesztette központi bizottsági beszámoló vitájában össze- Ezzel a kedd délutáni ülés Kommunista Párt üdvözletét közölte. A kongresszus elnöksége javaslatot tett a szerkesztő bizottság megalakítására, melynek az a feladata, hogy egyrészt megvizsgálja az 3976— 80-as szovjet népgazdaságfejlesztés fő irányai tervezetével kapcsolatos módosításokat és kiegészítéseket, másrészt pedig előkészítse az e kérdéssel kapcsolatos kongresszusi határozat tervezetét. A küldöttek egyhangúlag megválasztották a bizottság tagjait. A testület vezetője Alekszej Koszigin miniszterelnök lett. Bérlinguer hazaérkezett Moszkvából Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára a Kremlben fogadta Enrico Berlinguert, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát (jobbról a második). A találkozón jelen volt Borisz Ponomarjov (bal szélen) és Mihail Szuszlov (jobb szélen), az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai. Enrico Berlinguer, az OKP KB főtitkára, hazatért Moszkvából, az SZKP XXV. kongresszusáról. A római repülőtéren a következő nyilatkozatot tette: »Részvételünk az SZKP XXV. kongresszusán lehetőséget adott arra, hogy jobban megértsük a szovjet párt problémáit és feladatait mind a belpolitika, mind a nemzetközi politika terén. Egyben alkalmat jelentett arra, hogy kifejtsük az OKP irányvonalát a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseit illetően, továbbá a szocializmusért vívott harcról, és az Olaszországban, valamint a hozzá hasonló jellegű országokban megvalósítható szocialista társadalomról alkotott elképzeléseinket.« Berlinguer megelégedését fejezte ki azzal a szívélyes és őszinte légkörű találkozóval kapcsolatban, amelyen elutazása előtt vett részt Leonyid Brezsnyevvel és a szovjet párt más vezetőivel. Az angolai kormány új törvénye Elkobozzák a gazdaságpolitikát szabotáló tókés társaságok vagyonát Luandában nyilvánosságra hozták az Angolai Népi Köztársaság gazdaságpolitikáját meghatározó törvényt. Ennek értelmében haladéktalanul elkobozzák azoknak a helyi vagy külföldi társaságoknak tulajdonait, amelyek szabotálják a kormány gazdaság- politikáját. Az államnak joga van államosítani azokat a magántársaságokat, amelyek különösen jelentősek a gazdaság fejlesztése szempontjából. Az új törvény értelmében az Angolai Népi Köztársaság gazdaságpolitikája a tervgazdálkodás elvein alapszik, három tulajdonforma létezése mellett. Ezek: az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon. Az állami szektor fejlesztése mellett a jövőben nagy súlyt helyeznek a gazdálkodás szövetkezeti módszereinek széles körű bevezetésére. A magánszéktor továbbra is fennmarad — az MPLA által kidolgozott gazdaságpolitika feltétel nélküli támogatása esetén. ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet hétfőn véget ért ülésén felszólította tagállamait: ENSZ-de- legátusaik közvetítésével kérjék a Biztonsági Tanács ösz- szehívását az Angola ellen elkövetett dél-afrikai agresszió megvitatására — közölték j Addisz Abeba-i források." E | források szerint az erre irányuló hivatalos kérés beter- Ijesztése a napokban várható. IÍÍREK A V Találkozót tartottak tegnap Géniben a stratégiai támadó fegyverzetek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő delegációk. Limában megkezdte munkáját az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa kormányközi bizottságának II, ülésszaka. 48 tagországból 150 küldött vesz részt az eszmecserén. A bangladesi kormány bejelentette: 18 termelési központ kivételével visszaadja a volt tulajdonosoknak a Rahman sejk által államosított üzemeket és vállalatokat. Atomkutató központokat is megtekint kéthetes kínai látogatása során Hans Mitthöfer nyugatnémet kutatás- és tech- noiógiáügyi miniszter, aki hétfőn érkezett Pekingbe. Lengyelország hajlandó műszaki segítséget nyújtani Mexikónak a horgany-, ólom- és kénlelőhelyek föltárásához. Olszewski külkereskedelmi miniszter erről tárgyal most mexikói kollégájával. A spanyol külügyminiszter a Közös Piachoz való csatlakozási terv brit fogadtatását igyekszik kipuhatolni Londonban. Tegnap kezdődtek meg a tárgyalásai. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter Ensio Siilas- vuo tábornoknak, az ENSZ-’ haderők főparancsnokának jelenlétében tárgyalt Roberto Guyerttel, az ENSZ főtitkárhelyettesével, aki a héten fölkeresi a közel-keleti konfliktusban érintett többi országot sen 44 felszólalás hangzott el, noha a szónokok listájára 139-ea iratkoztak föL Az el Kremlben. (MTI) véget ért. A kongresszus szerdán folytatja munkáját a AZ 1GALI ARANYKALÁSZ MG. TSZ azonnali belépéssel fölvesz járművillamossági szerelőt és mezőgazdasági gépszerelőket Jelentkezés: ,a tsz gépészmérnökénél. (12901) 6ázés központilíítés- szerelöket fölveszünk KAPOSVÁRI MUNKÁKRA. Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Váf u. 5. (12895)