Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-02 / 52. szám
Kosárlabda 114 pontot dobott a Táncsics Az utolsó másodpercben kikapott az Építők Kettős kosárlabda-mérkőzés színhelye volt a Munkácsy Mihály Gimnázium. A Táncsics remek játékkal mutatkozott be. 114 pontot dobtak a kaposváriak a tavaly óta feljavult Zalaegerszegnek. Sokan kíváncsiak voltak, mit nyom a latban az újonc Kaposvári Építők. Beigazolódott, hogy rutin nélkül nehéz lesz az NB II-ben. Jól játszott az újonc, de a tapasztaltabb vendégek az utolsó másodpercben meg- A fűzfői Rovó (16-os számú mezben) és fordították a kaposvári Déri harcából ez alkalommal Kaposvári győzelem a somogyi NB lll-as rangadón , Építők játékosa került ki győztesen, s ért el kosarat. posvári rangadó. Ilyen sem volt még a kosárlabda NB II- ben! Tanács Kupa vesztésre álló mérkőzést. TÁNCSICS SE— Z. ÉPÍTŐK 114:88 (54:29) Táncsics: Bokor, Csepreghy (26), Kovács (36), Rab (9), Vertetics (14). Csere: Simon (6), Monoszlai (2), Szabó (4), Hoffmann (5), Vágvölgyi (12). Edző: Győr ke István. Az első pontokat a vendégek szerezték, de a 10. percben már 21:9-re vezetett a kaposvári csapat, Az első félidő játéka alapján akár nagyobb arányú lehetett volna az előny. Szünet után is sorozatban érte el pontjait a Táncsics, bár ebben az időszakban a zalaegerszegiek is eredményesebbek voltak. Egységes, jó csapat benyomását keltette a kaposvári gárda. NIKE FŰZFŐ— K. ÉPÍTŐK 77:76 (32:36) K. Építők: Déri (14), Hirt (10), Magyarfi (6), Énekes (22), Gálosi (10). Csere: Frank, Kis- ket P°nt birtokába. Egyetlen nagy golaramyu győzelem született: a H. Latinca SE hét NB II A Dorog lelépte a Komlót Az NB n-es bajnokság tavaszi nyitányán a Legváratlanabb eredmény Dorogon született: a hazaiak gólzáporos győzelmet arattak a Komlói Bányász ellen. Biztosan győzött a VoLán SC is. Budafok—Oroszlány 1:0, Dorog— Komló .7:0, Vasas Izzó—Bábolna 2:0, Volán SC—Bp. Spartacus 4:0, Debrecen—Szekszárd 2:0, Szolnok —MÁV DAC 1:1. PMSC—Nagy bá- tony 2:0, Dunaújváros—Fősped 2:1, Kossuth KFSE—Nagykanizsa 1:0, Várpalota—BVSC 0:0. 1. D.,-új város 2. Budafok 3. Dorog 4. BVSC 5. K. KFSE 6. Volán 7. DVSC 8. PMSC 9. SZMTE 10. MÁV DAC 11. Várpalota 12. Oroszlány 13. Szekszárd 14. Komló 15. Fősped 16. Izzó 17. Nagybátony 18. N.-kanizsa 19. Bp. Spart. 20. Bábolna Az NB III Délnyugati csoportjában somogyi rangadóra került sor. A kaposvári mérkőzésen egy kiállítás megkönnyítette a Táncsics dolgát. Érdekes mérkőzést vívott a Siófoki Bányász a Pécsi VSK ellen. Ha egy kicsit bátrabb a Bányász, akkor egy pont helyett kettővel rajtolt volna. A délnyugati csoportban a két éllovas, a Pénzügyőr meg a Ganz-MÁVAG egyaránt győzelemmel kezdett, így a táblázat élén a helyzet nem változott. Táncsics SE—Barcsi SC 3:0 (0:0) Kaposvár, Futó. 800 néző. V.: Gombás elől tisztáznak a barcsi védők. Táncsics: Kiss — Eisemann, Kovács, Hamar, Hadzopulosz, Molnár K., Gombás, Molnár I., Völgyi, Kapcsos, Dobor. Edző: Csanda István. _____, B arcs: Kótai — fíencsik, Fodor,m vendegek védelmében. Karsai, Vinklcr, Börcsök, Semsi, Utasi, Tóth, Gulyás, Petrinovics (Göcsei). Edző: Mayer György. Az Az első 20 percben nem történt esemény. Azután Dobor, majd Gulyás teremtett helyzetet, a lövések azonban célt tévesztettek. A 28. percben egy Táncsics-támadásnál Semsi a 16-oson belül kézzel ütött a labdába. Vitathatatlan 11-es, a büntetőt Kovács félmagasan lőtte, a jól vetődő Kótai azonban szögletre ütötte a labdát. Az 51. percben Semsi ösz- szeakaszkodott Kapcsossal. A barcsi játékost a bíró kiállította. Ez némi zavart okozott A VBXM Vasas a döntős csoport élén A Tanács Kupa második fordulója rangadóval kezdődött Hétközben játszották a K. Gazdasz—VBKM Vasas mérkőzést, melyen a győzelem egyben az első hely megszerzését is jelentette. A vendégek biztosan nyertek. Vasárnap egyetlen vidéki siker akadt — a feljavult Balatonlelle két góllal győzött Lengyeltótiban. Négy találkozón ezúttal is a tizenegyesek döntöttek. A Marcali SE és a Siófok tartalékjai így jutottak idegenben deák, Tóth (2), Szabó G. (6), Sziget (6). Edző: Stettner János. Noha megilletődötten kezd- dett a kaposvári együttes, hamarosan előnyhöz jutott. 6:6 után a vendégek szereztek vezetést. Ezt követően azonban 2—8 ponttal mindig az Építők vezetett. Izgalmakban bővelkedett a hajrá, öt másodperccel a befejezés előtt még a kaposváriak vezettek 76:75-re, ;kkor a jól hajrázó fűzfőiek kosarat értek. Nem keltett rossz benyomást a K. Építők, loha játékán érződött, hogy számára szokatlan az NB II .ágköre meg a nagy méretű terem. Érdekesnek ígérkezik a következő fordulóban sorra kerülő Táncsics—K. Építők kaNagyatád—Táncsics II. 3:3 (2:2) Nagyatád, 260 néző. V.: Kornai. Háromszor vezettek az atá- diak, de védelmük megingása miatt mindannyiszor egyenlítettek a vendégek. Tizenegyes rúgások következtek, melyen K. H. Vasutas—Marcali SE 2:2 (1:2) Cseri pálya, 200 néző. V.: Kovács Gy. A jó iramú, változatos mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta. Góllövők: Hegyi, Kelemen, illetve Szántó (2). A 11-es rúgásoknál a marcaliak az ajádiak 4:3 arányban bizo- i bizonyultak jobbnak 5:4-re. nyúltak jobbnak. Góllövők: Varga, Segesdi, Ilics, illetve Martin (2), Kopacz. VBKM Vasas—K. GaZdász 4:2 (2:2) Gazdász pálya, 150 néző. V.: Juhász. , ......................... A sáros talajon lejátszott, g olt lőtt a sok ifjúsági jaté- íramú mérkőzésen a Vasas kost felvonultató Barcs Il-nek. A harmadik csoport élén történt még változás, ahol a lei- leiek győzelmükkel az első helyre ugrottak. Eredmények: Döntős csoport: Honvéd Kiss J. SE—Balaton- boglár 2:0 (0:0) Kapoly, 150 néző. V.: Bu- zsáki. Sportszerű, jó iramú mérkőzésen csak nehezen győzték a hazaiak, a helyenként 8—10 emberrel védekező bogiáriak ellen. Góllövők: Boros, G. Kiss. technikai fölénye jól érvényesült. Góllövők: Huszár (3), Vágvölgyi, illetve Páli, Petz. 1. VBKM Vasas 2 2 — 7-4 6 Z. H. Kiss J. SE 2 2 — 3-1 5 3—4. K. Gazdász 2 1 1 4-4 3 3—4. Nagyatád 2 1 1 4-4 3 5. Táncsics IL 2 — 2 3-5 1 6. B.-boglár 2 — 2 2-5 — II. csoport: Csurgó—Gyékényes 3:0 (1:0) Csurgó, 200 néző. Vezette: Schrantz. A közepes iramú, alacsony színvonalú találkozón az első félidőben egyenlő erők küzdöttek. Szünet után a csurgóiak többet támadtak. A 80. percben Nemest (Gyékényes) kiállították. Góllövők: Kozma (2), Kiss. i Fonyód—Tab 1:0 (0:0) Ordacsehi, 50 néző. V.: Molnár J. A jól játszó tabi együttes ellen színvonalas mérkőzést vívtak a fonyódiak, akiknek ugyan több helyzetük akadt, de csatáraik sokat hibáztak. Góllövő: Nagy S. 1. Marcali SE 2. Fonyód 3. Csurgó 4. Tab 5. K. H. Vasutas 6. Gyékényes 2 2-6-35 2 3-1-0 5 2 113-04 2113-33 2-24-51 2 — 2 1-7 — Mezei bajnokság III. csoport: Balatonlelle—Lengyeltóti 2:0 (0:0) Lengyeltóti, 150 néző. V.: Ducsai. A rutinosabb vendégcsapat megérdemelten győzött a sok gólhelyzetet kihagyó, fiatal hazaiak ellen. Góllövő: Vass (2). Tászár—Siófok II. 3:3 (2:1) Taszár, 50 néző. V.: Szerecz. Végig enyhe fölényben játszottak a taszáriak. A siófokiak az utolsó percben egyenlítettek. A tizenegyes rúgásokból a siófokiak ötöt, a taszáriak hármat értékesítettek. X. B.-lelle 2. Lengyeltóti 3. Taszár 4. Siófok A kaposfflredi Gombás-legelőn népes mezőnyök álltak rajthoz a megye! mezelfutő-bajnok- ságon a fiatalabb korosztályoknál. Felnőtt atléta alig néhány indult. A bajnokságra visszatérünk. IV. csoport: H. Latinca SE—Barcs II. 7:0 (3:0) Marcali, 150 néző. Vezette: Pálfi. Különösen szünet után javult fel a Latinca. Korszerű támadások végén szinte tetszés szerint lőtték góljaikat. Góllövők: Borsfái (4), Pápai, Vér, Weinper. Hetes—Somogyi B. SE 5:5 (2:3) Hetes, 100 néző. V.: Kozári. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen az 5. perctől 10 emberrel játszott a Hetes. Balázst a játékvezető durvaságért kiállította. Egyenlő erők küzdelme. Góllövők: Török (3). Éhl (2), illetve Fodor, Béres (2—2), Kisrigó. Tizenegyes rúgásokkal a hetesiek 4:3-ra győztek. 1. H. Latinca SE 2. Barcs n. 3. Hetes 4. Somogyi B. SE A döntős és a II. csoportban j szerdán újabb fordulót játszanak. A részletes programot iszerdai lapunkban közöljük. 55. percben bal oldali partdobást követően Völgyi váratlan lövése Kótai hasa alatt jutott a barcsi hálóba. 1:0. öt perccel később újabb gólt értek el a kaposváriak. Egy jobb oldalról beszállt labdát Dobor kapásból vágott Kótai kapujába. 2:0. A barcsi csapat föladta. A mérkőzés leglátványosabb gólja a 88. percben következett, ekkor Völgyi nyargalt el a jobb szélen, s bombalövése 'védhetetlen.ül vágódott a léc alá. 3:0. Az idény eleje rányomta bélyegét a somogyi rangadóra. A barcsiak megerősített védelmükkel arra törekedtek, hogy lehetőleg ne kapjanak gólt. Hogy az első 45 percben érintetlen maradt Kótai hálója, az nem csupán a barcsi védők érdeme, hanem a kaposvári csatárok számlájára is írandó: olykor még az üres kapuba se találtak be. Szünet után Semsi kiállítása fordulatot hozott. Amikorra sikerült rendezni a barcsi védelmi sorokat, már kétszer megrezdült Kótai kapus hálója. Jók: Eisemann, Gombás, Völgyi,, illetve Fodor, Vinikler. Karsai. Csanda István, a Táncsics SE edzője: — Javult a csapat játéka, a helyzetek alapján, úgy érzem, rászolgáltunk a győzelemre. Máyer György, a Barcsi SC edzője: — Mi döntetlenre számítottunk. Ha Semsit nem állítják ki, talán sikerül is e tervünket megvalósítanunk. Kovács Sándor Siófok—Pécsi VSK 1:1 (1:1) Siófok, 600 néző. V.: Barna. Siófok: Málics — Riedl, Pintér, Babán, Kékesi, Horváth K., Bihari, Dróth, Soós, Bocsev, Takács. Edző: Meggyes Gábor. PVSK: Sulyok — Hergenrőder, Szabó, Gyurina, Zoltai, Grünwald, Kaszás, Kresz, Nagy, Iván, Baumholczer (Somogyvári). Edző: Lendvai Miklós. 26. perc: 20 méterről közvetett szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Takács legurított labdáját Horváth K. hatalmas erővel vágta a bal oldali léc mellett a hálóba. 1:0. 30. perc: Jobb oldalon vezettek támadást a pécsiék, Kresz erős lövését Málics csak kiütni tudta, a labda az őrizetlen Nagy elé pattant, aki közelről a hálóba gurította az egyenlítő gólt. 1:1. Végig változatos, jó iramú mérkőzés. A vendégek szemre tetszetősebben futballoztak, viszont a Siófok többet birtokolta a labdát. A Bányász közelebb állt a győzelemhez, s rá is szolgált volna arra. Jók: Pintér, Kékesi, Bihari, Bocsev, illetve Hergenirőder, Szabó, Grünwald, Nagy. Molnár József További eredmények az NB III. Délnyugati csoportjában: Lőrinci Fonó—EMG SK 4:1, Székesfehérvári MÁV—Dombóvár 5:2, Ganz-MÁVAG— MEDOSZ Érdért 1:0, Máza- szászvár—Enying 1:0, Pénzügyőr—Bp. Építőle 2:1. Perbál —Pécsi BTC 4:0, Véménd— BKV Előre 2:1. A bajnokság állása: 1. G.-MÁVAG 20 14 2 4 47-21 30 2. Pénzügyőr 20 12 6 2 42-20 30 3. Szf. MÁV 20 13 1 6 41-25 27 4. Lőrinci F. 20 10 5 5 36-24 25 5. Siófok 20 10 5 5 26-21 25 6. PVSK 20 9 6 5 32-18 24 7. Véménd 20 10 4 6 39-33 24 8. BKV Előre 20 10 3 7 36-25 23 9. Enying 20 8 4 8 25-27 20 10. Perbál 20 7 5 8 31-33 19 11. Táncsics 20 6 7 7 22-24 19 12. EMG SK 20 6 6 8 25-27 18 13. Barcs 20 7 3 10 16-33 17 14. M.-szászvár 20 5 6 9 24-23 16 15. Dunaújváros 10 4 6 9 18-29 14 16. ÉRDÉRT 20 4 5 11 17-28 13 17. Dombóvár 20 4 4 12 18-37 12 18. PBTC 29 4 4 11 20-43 12 19. Bp. Építők 20 4 2 14 23-38 10 Jól szerepeltek a Dózsa-öklözők Szegeden A hét végén kétfromtos mérkőzést vívtak a Kaposvári Dózsa ökölvívói. Hét versenyző lépett szorítóba Sajószent- péteren az I. és II. osztályúak részére kiírt minőségi versenyen, ahol szinte az egész magyar élgárda kötelek közé lépett. Az erős mezőnyben a váltósúlyú Budai szerepelt a legjobban, s a második helyen végzett. A kaposvári ökölvívó először erőnyerő volt, majd helytállt Danyi (Bp. Honvéd) ellen, akit mélyütésért lelép tettek ellene. A döntőben Kertli, a Kun B. SE versenyzője győzte le Budait. A légsúlyban Kozma mérkőzésnyerés nélkül lett harmadik, akárcsak Ferstek, akinek az öklözésén látszott, hogy nem volt teljesen egészséges. Egy telitalálat a totón A nyertes szelvény a következő: 1 x x 1 1 1 2 121x2x+x. A 9. játékhéten egy fogadó ért el telitalálatot, nyereménye 1 573 023 forint. 13 talála- tos szelvény nem volt. A 12- esek 36 441 forintot, a 11-esek 1422 forintot, a 10"esek 208 forintot fizetnek. A nagyváltósúlyban Lévai szerzett bronzot. Mindössze hárman indultak, így körmérkőzést vívtak. Lévai két meneten keresztül jól tartotta magát a válogatott Rapcsák ellen, majd feladta. Ezután a veszprémi Töröktől is kikapott egyhangú pontozással. A pehelysúlyú Varga Z. feladta Fi ló (Bp. Honvéd) ellen. Ugyancsak feladásra kényszerült a kisváltósúlyú Csap J. is, igaz, ő sérülés miatt. A középsúlyú Rigó jól kezdett a későbbi győztes Pém (Vasas) ellen, s ha nem változtat harcmodorán, esetleg nyerhetett volna. A szegedi sportcsarnokban rendezett Dózsa ökölvívótornán szép kaposvári sikerek születtek. A légsúlyban Nagy Z. végzett az első helyen, legyőzve Orbánt, Fülöpöt és Simont. A harmatsúlyban Raj- czi K. szerzett aranyat Kaiser, majd az egykori IBV-győztes Nagy M. és Stezák legyőzésével. A kisváltósúlyú Bogyó sem talált legyőzőre. Előbb Jónás felett diadalmaskodott, majd két soproni öklöző, Bőgi és Daróczai ellen szerepelt sikerrel. A középsúlyban Salamon nem ért el helyezést. Az összesített pontversenyben a K. Dózsa lett az első.