Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-20 / 68. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fülé; Somogyi Népim AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Épülő gázfeldogozó üzem XXXII. évfo'yam 68. szám 1976. március 20., szombat Befejezte munkáját a parlament tavaszi ülésszaka Törvényt hozott az országgyűlés az emberi környezet védelméről A törvényjavaslat vitája — A kohó- és gépipari miniszter beszámolója Pénteken délelőtt 10 órától folytatta tanácskozását az országgyűlés tavaszi ülésszaka •— a csütörtökön előterjesztett második napirendi pontnak megfelelően — az emberi környezet védelméről szóló törvényjavaslat vitájával. A tanácskozáson részt vett Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke: Aczél.selőiből létrehozandó koordiGyörgy, Apró Antal. Biszku Béla, Lock Je- ! náló tanácsra. nő, Gáspár Sándor. Németh Károly és Sár- | A továbbiakban felszólalt lós István, az MSZMP Politikai Bizottságé- J még Várhelyi József Zala me-' nak tagjai, továbbá a Központi Bizottság (gyei, Díváid Béláné Pest me- titkárai, valamint a Minisztertanács tagjai. | gyei, Szávó Béla budapesti és A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált külképviseletek több vezetője és tagja. — Erre az utóbbi évtizedben komoly jelek figyelmeztettek. Az Országos Környezet- védelmi Tanács már foglalkozott a kérdéssel, határozatot hozott a tó környezetvédelmi kérdéseinek felmérésére és vázolta a teendőket is. Kidolgozta a Balaton környezetvédelmi problémáit felölelő kutatási programot. Ezután a képviselő arról beszélt, hogy az előzetes várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben fokozódott a bala vízgazdálkodást irányító szervekkel. Szükség lenne viszont mondotta — a tudományos toni üdülőkörzet zsúfoltsága, mindenekelőtt arra utalt: A tömeges idegenforgalom léA vitában összefoglalva elhangzottakat Bondor József felszólalók A napirendnek megfelelően megkezdett vitában elsőként Nánási László (Szolnok megye, 11. vk.), a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke kapott szót. Több példát is említő hozzászólásában a törvényjavaslatnak elsősorban a vizek és erdők védelméről szóló részeivel foglalkozott. Hangsúlyozta: , »Meg vagyok győződve arról, hogy a kormányt gondoskodik majd a törvény következetes végrehajtásáról, és biztosra veszem, hogy ebben számíthat egész népünk egyetértő támogatására.A következő felszólaló, dr. Radnai Éva (Fejér m. 8. vk.) dunaújvárosi körzeti és üzemorvos hangoztatta: -ne a törvény szigorától való félelem, j 850 000, több, mint amennyi hanem a közös szándék legyen j vei 1980-ra számoltunk! Ért- a végrehajtás hatóereje. Erre j hetően nem növekedett ará- — mint-mondotta — nevelni | nyosan az üdüíőlétszám. alakúkéit az ifjúságot is. Dr. Gaj- j lásával a szálláshelyek száma dócsi István (Bács m. 13. vk.) . es kellő mértékben az egyéb j adattá teszik a megelőző, az megyei tanácselnök kiemelte, j feltételek sem biztosítottak. : ártalmakat elhárító teendőket, hogy az új törvény életünk Jelentősen nőtt a járműforga'- ’ intézkedéseket, védelmét is jelenti, tehát tár- J lom, így a levegőszennyeződ es j Témakörönként reagálva a sadalmi ügy. — Meg kell ten- ! és a zajártalom. Szólt a tómé- ' nie mindenkinek a magáét j der eliszapolódásával kapcso- életünk valóban emberhez j latos gondokról is. méltó egészséges környezeté-! „T. ,, ... — Mielőtt jelentősebb intézkedéseket teszünk — hangsúlyozta — számos főbb kérdés vár megválaszolásra. Összesítetünk kell az eddigi kutatások eredményeit. Hornyák Istvánná Borsod megyei képviselő. Az ülés elnöke, ezután bejelentette, hogy a tárgysorozat második témájához — a környezetvédelmi törvényjavaslathoz — több hozzászóló nem jelentkezett, ezért a vitát bekoordináció érdekében és az I zárta és megadta a szót Bonoperatív ügyek intézésére az J dór József építési és város- öt legérdekeltebb tárca képvi- 1 fejlesztési miniszternek. Az épílési és váresíejlesztési miniszter válasza képviselői felszólalásokra, miniszter először arra hívta fel a figyelmet: a környezetvédelem távolról sem valamiféle új dolgot jelent, folytatása, az eddiginél körültekintőbb elvégzése mindazoknak a egyöntetűen alányegéoen a két nyári hónap- i húzták az új törvény megal- ra koncentrálódik; 1974-ben ; kotásának szükségességét. Ez- hétköznaponként mintegy ; z»l alátámasztották az egész 250 0(H) / vendég kereste iei a < lakosslig. a társadalom véle- feladatoknak, amelyek már tó környékét, 197o-bert már |'njényét: törvény szintjére kell eddig is megvoltak. A változás emelni azokat a rendelkezé- j elsősorban a tevékenység | séket, amelyek létünk, környe- j jobb megszervezésében, a ko jzetünk természeti tényezőit' rabbinál szélesebb körű el védik, óvják, lehetővé és fel- 1 látásában jelentkezik. Tömören arról van szó: a környezetvédelmet a mindennapi tevékenység — a termelőmunka, (Folytatás a 2. oldalon) nelc megóvása — megteremtése érdekében. Dr. Schnitzler József (Haj- dú-Bihar m., 16. vk.) egyetemi tanár többek közt hangsúlyozta, hogy hazánkban a környezetvédelem központi kérdéssé vált és része ember-, , ..... centrikus, szocializmust építő la*Ja> a komplex kuta.asiprog politikánknak. Hasonló érte- 1 ram , vezetését, koordinálását lemben szólt — a förvényja- j vállalja mindazt a tobblet- vaslatot méltatva és feladata- munkát, amivel e téma meg- inkat fejtegetve — Fodor Istvánná (Heves m. 3. vk.) általános iskolai tanár és dr. — A Magyar Tudományos Akadémia kész arra, hogy válSchmidt Ernő (Vas m. 10. vk.) vezérigazgató is. oldása jár. A balatoni kutatási -program koordinálásában az MTA Tihanyi Biológiai kutatóintézete együttműködik a Veszprémi Vegyipari EgyeDr. Bélák Sándor (Veszprém , , „ m. 14. vk.). a Keszthelyi Ag- temme1' a Keszthelyi Agrár- rártudományi Egyetem rek to- I tudományi Egyetemmel és a ra a környezetvédelmi tör- __:-------------------------------------------v ény fontosságát és időszerűségét a Balaton és vízgyűjtő területe környezetvédelmi kérdéseinek bemutatásával érzékeltette. — A Balaton vízgyűjtő területe Somogy, Veszprém, és Zala megye régiójában fekszik — mondotta. — A tó környezetvédelmével kapcsolatos generális és komplex feladatokat azonban a megyék maguk megoldani nem tudják, ezért szükséges a fejlesztéssel kapcsolatos regionális program összehangolása. Ezt a feladatot az Országos Környezetvédelmi Tanács látja el. — A Balaton hazánk legfontosabb üdülőterülete, amelyet minden magyar állampolgár magáénak érez, figyelemmel kíséri fejlődését. A J Balaton körzetének társadalmi I Biszku Béla és Kádár János az ülésteremben. (MTI-fotó — Szebellédy Géza felv. — KS) Munkatársunk jelenti a Parlamentből Nagy jövő előtt a gépipar áll n A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemében gyorsított ütemben épül a II. gázfeldolgozó üzem. Az év végére tervezett átadási határidő pontos betartására a szerelési munkákban részt vevő nyolc vállalat KlSZ-szer- vezete szocialista szerződést kötött. Ezzel befejeződik a tíz éve kezdődött olajipari beruházás a szegedi szénhidrogénmedencében. Az I. és II. gázfeldolgozó üzemben évente 100 ezer tonna propánt és butánt, 22 ezer tonna izopentánt és 110 ezer tonna stabil gazolint adnak majd a népgazdaságnak. Képünkön: Az épülő II. gázfeldolgozó üzem. (MTI-fotó —• Kozák Albert felv.) Megnyílt a KKP kongresszusa 630 küldött és több száz meghívott vendeg részvételé- vei tegnap délelőtt megnyílt ‘ Bonnban — a Beethoven Hallban — a Német Kommunista Párt országos kongresszusa. A kongresszusi be Mies utalt a NATO egyre fokozódó Tégy verkezesere es az ismét kibontakozó kommunista- és szovjetellenes rágalomhadjáratra. A kommunista- és szovjetellenes uszítás számolót, amely a hamburgi, . kongresszus után eltelt idő-1 - hangsúlyozta - mindig veg- szakról és a párt harcának zetes volt a német nép számá- eredményeiröl szól. Herbert. ra, ártott társadalmi és nemzeti Mies, az NKP elnöke tartotta. I érdekeinek. így volt ez a weiA kongresszuson 45 kommunista és munkáspárt küldöttei vesznek részt. A magyar küldöttséget Övári Miklós, az MSZMP; Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A csaknem négy óra hosszat tartó kongresszusi beszámolójában Herbert Mies. a Német Kommunista Párt elnöke áttekintést adott a .párt harcáról a két és fél éve tartott hamburgi kongresszus óta. Részletesen foglalkozott a nemzetközi helyzet alakulásával, az NSZK- ban bekövetkezett legújabb politikai, gazdasági és társadalmi fejleményekkel és tájékoztatott a párt időszerű feladatairól, közvetlen és hosszú távú céljairól. Nagy érdeklődéssel követett beszédében — amelyről 20 hírügynökség, 20 tv-társaság és száznál több lap tudósított — mari köztársaság idején, a fasizmus éveiben és a hidegháború időszakában. Az NKP elítéli ugyanakkor a pekingi maoista vezetők szovjetellenes;* enyhüléselienes irányvonalát. Az enyhülés minden ember érdekét szolgálja — folytatta a Német Kommunista Párt elnöke. Érvényrejuttatásáért azonban lankadatlan éberséggel és következetességgel kell harcolni. A fiyugatnéniet kommunisták olyan politikát követelnek, amely az NSZK nemzeti érdekeit és a békét szolgálja. „Hazánk nemzeti érdekei, népünk békeérdekei megkövetelik, hogy az NSZK aktívan vegyen részt az enyhülési politika folytatásában”. Az NKP elnöke hitet tett a elvek megállapította, hogy az enyhü- I Helsinkiben szentesített lesi politika újabb eredőié- valóra valtasa mellett és ennek Amikor a hatvanas évek ele- i így tegnap Nemeslaki Tiva jén a gépipar feladatairól volt dar kohó- és gépipari mdnisz szó, Somogybán nagyot sóhaj- ; tér tottak: ha volna néhány gép I ki beszámolója a somogyi I eredményekéit is tartalmazta! ipán üzeme, a megye szí vés- örömest kivenné részét a tennivalókból, Az utóbbi évtizedben gyökeresen megváltozott a helyzet, nyolc gépipari j Ezekről részletesen Koszto- í lánczi Jánosné kaposvári kép- j viselőt, a ruhagyár varrónőjét kérdeztük meg. — Az eredményeket az is fontosságát tükrözi a méDgaz- . „ * i x ____♦< d aság V. ötéves tervéről szóló ' a SamORyna‘í SZdJlt központÍ törvény is, amely v ™ ir ! juttatás 62 százalékát kapta, e-wiau-o u t K1®rnelten ; A pénz körültekintő felihasz foglalkozik a Balaton kornye- j nálásával a vállalatok sokol- zete kérdéséivé! - mondotta d,alú támogatásáv,al a 120 mil. ür. Belak Sándor. majd nagyvállalat és több ipari sző- j kifejezi, hogy a megyében az vetkezet ■ gazdasági egysége te-; összes ipari foglalkoztatott 30 lepült a megyébe. A kormány százaléka — körülbelül 11 által nyújtott iparfejlesztési ■ ezer ember — dolgozik a gépalap »csalogatta« a gépipart, iparban. Meghonosításával a amely 120 millió forintot, azaz ! megye gazdasági szerkezete korszerűbb, az ipar területi elrának életrehívásával ott olyan üzem lesz, amely 1975- ben 270 millió forint értékben állít elő számítógépekhez szükséges alkatrészeket és részegységeket ? ,— Somogybán mostanában sokat beszélnek a Csepel Vas- és Fémművek tervezett kaposvári egyedi gépgyáráról. Mint képviselő mit remél az évenként ötszázmillió forintos termelési értéket gyártó üzemtől? — Elsősorban azt, hogy hatékonyabba teszi a megye iparának ágazati szerkezetét, termékstruktúráját. Erre minden reményünk megvan, hiszen a helyezkedése pedig aranyosabb lett, hiszen nemcsak a megyeszékhelyen, hanem például Tabon és Marcaliban is I termelékenység várható szín„ . , , . „ , , , I ~~ ---------------------=-------------— .vasipari központok alakultak | vonala Itt 34—45 százalékkal B alaton vízminőségének rom- dott, s az ágazat termelése ki. Tíz éve ki gondolta volna j Usárói szolt. 1 azóta is állandóan növekedik. I Tabon, hogy a Videoton gyá-1 (Folytatás a 3. oldalon) i lió rövidesen megsekszorozónyekkel gazdagodott és az enyhülés — a hidegháborús erők zavaró manőverei ellenére — »a nemzetközi élet fő irányzatává vált«. A békés egymás mellett élés lenini elveit — amelyekről megállapodás született a helsinki értekezlet záróokmányában — kötelező nemzetközi jogi alapul fogadták el a különböző társadalmi rendszerű | gazdasági válság terhei nyo- országok kapcsolatainak for- | masztóan hatnak a lakosságra. Tayaiy — 1974-hez képest — hét százalékkal csökkent az jegyében követelte, hogy az NSZK törekedjék a jó viszony kialakítására a Német Demokratikus Köztársasággal. Le kell mondani a revansista törekvésekről, az NDK-val szemben alkalmazott szerződésellenes mesterkedésekről és zsarolási kísérletekről. Az NSZK belső helyzetével foglalkozva rámutatott, hogy a málásábanf A Német Kommunista Párt elnöke nyomatékosan hangsúlyozta, hogy minden kommunista számára a próba a valóságos szocializmushoz fűződő viszony. Az eredmények ellenére sem szabad megfeledkezni arról — figyelmeztetett Herbert Mies —, hdgy az imperializmus politikai, gazdasági és katonai erővel rendelkezik. ipari termelés 1,3 millió dolgozó van munka nélkül, szertefoszlott a „megváltozott” vagy „válságmentes” kapitalizmus éveken át terjesztett legendája. Herbert Mies nagy tapssal fogadott beszédét egész napos vita követte. A tanácskozás első napja pénteken este nyolc órakor zárul. <MT1) )