Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-18 / 66. szám
Tervezik az új kaposvári telefonközpontot Foglalt vonalak, várakozó igénylők Nélkülözhetetlen eszközünk és örökös bosszúságunk a telefon. A harmadik sikertelen tárcsázás után, vagy ha megszakad a vonal, a legnyugodtabb ember is szidni kezdi a postát. Szidja az is, akinek hónapok — vagy nem egy esetben — évek óta kielégítetlen a bekapcsolási kérelme. Kaposváron a város telefon főközpontjára ki lehetne tenni a táblát: megtelt. A Somogy megyei Távközlési Üzem irattárában viszont több ezer igényt tartanak nyilván. — A központ elméleti teherbírása 4400 állomás. Jelenleg 4100 állomás van bekapcsolva — mondta Bánsági István üzemvezető. Zavarmentesen akkor működne a központ, ha legalább 20 százalék szabad kapacitás lenne. A túltelítettség az oka annak, hogy időnként beszélgetés közben is .megszakad a vonal, félrekapcsol az automata. halkan áthallik a beszélgetés a másik vonalra. A távhívó rendszer eltüntette a helyi, a helyközi — és ahonnan a külföldi előfizetőket is hívni lehet, mint például a siófoki központban — a nemzetközi hálózat határait. Ha Kaposváron tárcsázni kezdenek egy .budapesti számot, s valahol nincs szabad vonal, vagy éppen a hívott fél foglalt, akkor elölről kezdődik mihden. Van. aki. ötször-tíz- szer is megkísérli a kapcsolatfelvételt. Amíg tárcsáz, nemcsak a távválasztó, hanem a helyi központot is újra terheli éppen úgy, mintha beszélgetne. Azt pedig nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a túlterhelt berendezés tévedési lehetősége is nagyobb. A berendezésék — a nagy terhelést nem számítva — szinte ideális körülmények a régi bővítésével — lehet. Erre készül már a terv: a mostani postaépület mellett, a Lenin utcában kap helyet az új telefonközpont. A műszaki épület kivitelezése még ebben az ötéves tervben megkezdődik. s 1980 után szerelik között dolgoznak. Elkészült a föl a berendezéseket. Ekkor központ klímaberendezése, ez lehetővé teszi, hogy időjárástól függetlenül timális hőmérséklete és egyen bővítik a föld alatti kábelhá- az í lózatot is. I Az új központ tervezése — mint mindig — most is az Paratal'talom mellett igények fölmérésével kezdőműködjenek a gépek. Mindez azonban csak jó, hogy ne romoljanak a lehetőségek ; az állomáshiányon nem segít. A Kulinyin városrészben talán a legnagyobb a I dik. E fölméréseknél arra I adat a nyilvántartott fontos igény Befejezés előtt a százmilliós beruházás Ömlik a fény lök száma. Aki most adja be kérelmét, nem számíthat arra, hogy rövid időn belül telefont _ _ kap. A tervezés érdekében „ond: a felépült lakások tu-I mégis kívánatos lenne, ha lajdonosainak, bérlőinek egy azok is beadnák kérelmüket része régi igénylő. Néhány itt székelő vagy ide költöző intézmény is telefon nélkül marad egv ideig. A Magyar Távirati Iroda megyei szera postára, akik éppen a feszítő gondok miatt nem igényeltek eddig telefont. A tapasztalatok azt kesztősége például azért nem | bizonyítják, hogy a jelenlegi tud új helyiségébe költözni a j néhány ezer igénylőnél sok- Kalinyin városrészben, mert kai többen vannak azok, akik sem a telefonját, sem a táv- készülékbe várnak, s kémé- íróvonaiát nem tudja — igaz, nek is, ha reális lehetőségük egyelőre hálózat hiányában — átkapcsolni a posta. A telefonállomást igénylők sorávolna arra, hogy megkapják. Példaként elég csupán a sió foki bővítésre utalni: amikor A fővárosi Finommechanikai Vállalat 3. számú gyáregységében a zárt ciklusú gyártás kialakításához 1973 őszén egy 100 fhilüó forintos beruházásba kezdtek. Ennek része az az 1490 négyzetméter alapterületű mechanikai csarnok, melyet a napokban vett birtokába nyolcvan dolgozó. Buni Lászlóné betanított munkás hidegsajtoló gépen dolgozik. — össze se lehet hásonlíta- ni ezt a gyönyörű termet a korábbi munkahelyünkkel. Itt kellemes a hőmérséklet, míg a régi üzemben vagy fáztunk, vagy izzadtunk a melegtől. Arról nem is szólva, hogy milyen ingerlékenyek voltunk a nagy zajtól, kopácsolástól. Közvetlenül a lakatosok mellett dolgoztunk. A hidegsaitolókkal szemben a hegesztők kék vasajtaja nyílik. Benyitva neon tetszik a fekete fal.-— Pedig nekünk éppen ez kell — magyaráz az egyik szakmunkás. — Elnyeli a fényt. Itt mindent úgy alakítottak ki hogy jó közérzettel A munkában, magáméle- Ismerősünk azt mondja: rab érthetetlen és zavaros. ^Handó^László tizenhárom tünkben, napi ügyes-bajos >*Nem engedem el a lányom akikor gyávaság tréfával, elütni j £ve lakatos, illetve hegesztő, dolgainkban és szabad időnk- kirándulni, sportolni, aggódom a választ és tartózkodni a vé- állítja, hogy nem találni a ben, szórakozási formáinkban érte Maradjon csak itthon, lemenynyilvamtastol Megfe- megyében uy en korszerű he” C.'t -.„ —. n Irrt-. J !ol/\ ne to.rvmfotoic , , geszt omuh elv t. — Tessék megnézni ezt az ban ezen a területen egyebek | ott megkezdődött a központ között orvosi rendelők és j szerelése, szinte hetek alatt OTP-Xiók is vannak. A me- többszörösére nőtt az igénylők gycszékhely c területén a leg- i száma. indokoltabb igényeket — _ j»a j — Nekünk — mondta Bánkiam őrt skű _ hálózatbővítés jg^gi István — az lenne a befejezése után várhatóan1 iegj0T>b, ha a beérkezés sor- az első félévben kielégíti a rendjében minden igényt ki posta- tudnánk elégíteni, erre azonKaposvár telefonhelyzete | dán egyelőre nincs mód. ^ A tehát korántsem mondható I pontosan nyilvántartott igény- kielégítőnek: a város gvors Tőktől éppen ezért türelmet fejlődésének egyik feszítő kérünk az új központ üzemgondja ez. Megoldani csak új I ^ helyezéséig, központ építésével — és nemi Dr. Kercza Imre Közügy és magánügy Könnyebb a munka a finomlakatosak tágas, világos, légkondicionált termében. több. különböző méretű lyukat kell fúrniuk. Korábban a zsúfoltság miatt kénytelenek voltak állandóan cserélgetni egy-egy génen a fúrófejet. Ez sok fáradsággal, időveszteséggel járt. Itt sorban állnak a gépek, a különböző fúrófejekkel. Nekik csak egyet-eigyet kell l-épni a munkadarabbal. Legjobban Schvarcz Miklós és két társa kívánta mái', hogy felépüljön az új műhely. — Rossz volt nézni, hogy a több milliós értékű angol gépünk. a Videmann revolversajtoló milyen mostoha körülmények között, porban ontotta az alkatrészedet. Az már más téma. hogy' mi is csak altkor láttunk napot vagy eget, amikor lejárt a munkaidőnk. Nem i volt ablakunk, és mindhárom műszakot mesterséges világítás mellett »húztuk le«. Itt minden oldalról, sőt a tetőről is ömlik a fény. Valóban, a finomlakatosok- ’ tói üvegfallal leválasztott teremben mintha vidámabban hasítaná a lemezt az automata óriás. Bőségesen jutott hely még a gyártáselőkészítőknek, a szerszámraktámak és a minőségi ellenőröknek. A százmilliós beruházás része a biztonságával együtt is szépre épített vegyszerraktár és a belülről patikának látszó kompresszorház. Az üvegpalotára emlékeztető, olajtüzelésű kpzánház készen áll a próbaüzemelésre. A galvánüzemben kötéltáncos mutatványnak számít az ismerkedő látogatás. Majd csak akkor kerül padló a csövek fölé, ha már minden rendben van. Addig, amíg a Csőszerelő Vállalat munkásai I dolgoznak, deszkapallón lehet i közlekedni a színes kádak közölt; j Varga József, a gyár igaz- I gatója elmondta, hogy a befejező munkáidhoz a héten egyeztették ütem tea-vüket a j generálkivitelezőkkel és az al- j vállalkozókkal. ! — Eszerint ennek a hónapnak a végén a légtechnikai és i csőszerelési munkákat befejezi a Csőszerelő Vállalat. Áp- j rilis 12-ig az Országos Szak- { ipari Vállalat végzi el felada- ; tát, május közepéig pedig a | Villamosszereló-ipari Vállalat, j Utána már csak a kiegészítő ; tennivalók, a padlóburkolás, a j festés marad hátra. Júniusban | megkezdhetjük a próbaüzeme- j lést. i Gombos Jolán is összefüggés van a köz- és . wlünk a tv.t,« A köz_’ lelő és tapintatos formában a magánügy között. Olyan ez, nez;ze a * elmondott vélemény elindíthat mint egy kémiai folyamat: vetteti . környezet, a lakóhely gondolatsort, vitát kezde- hidrogén és oxigén nélkül v&ay munkahely közösségének rnényezhet, s a magánügyből, nincs víz, csak együtt hatnak, kis világa ehhez rendszerint ha parányi léptékkel mérve is. megfelelő arányban elegyedve helyeslőén^ bólogat. Pedig ez közügy lesz. Ugyanígy va- válnak vízzé. már a szűkebb közösség koz- gyünk a könyvekkel, a fii elszívóberendezéssel egybeépített asztalt, amely forgatható is. Nem nekünk kell körbejárnunk vagy a mlunkadaAz ismert” közéleti emberek mekkel, a tárlatokkal, "mind- . _ Az”Ä közügyekkel foglalkoznak ez a fiatalok megfelelő ke- a^ly ner^t^^Jgy^n^^é- forrasztásnál Például olyan fr.o.laikr>7i:k azonban közüavek- mássá 1 es a világgal, s ki nem a köznek jött let re, koz- ,,,,i károsak az eoAwZore m foglalkozik azon ban kozugyek ala3cítsanak egy olyan közhan- használatra. Vul karosak az eg^zsegre. Itt !■ i aki néz n ne. j gulatot, mely nem szigeteli el feladata közösseget képviselni a )xmXglí/iotíj személyiséget. ü£-v velem, valahogy minda közösség előtt. ....... . . , ... annyian foglalkozunk közA legkönnyebben élei leit az ismerősöktől, a munka tár- ügyekkel. Csak ritkán tudato- mindennapos kikapcso ódas a' saktól, hogy nem érdemes san. esti tévénézés. De gondo jun színházba menni, mert' a da- Bedő Ildikó csak az »Adashiba« szereplőire: a bekapcsolt tv »kikapcsőit«, passzív, szemlélődő ál Az új kazánház. Háttérben a galvánüzcm az elszívó kéményekkel. nyugodtan dolgozhatunk. A finomlakatosok hatalmas | termében Horváth Sándorral : és Csernics Józseffel váltót- | tunk szót Elmondták, hogy számukra különösen előnyös a költözés. Egy-egy öntvényen lapotot is teremthet. Ebben a súlytalan helyzetben lebegw elszakadhatunk egymástól, kialakulhat egy valóságban neon létező, képzeletbeli viszony emberekhez, tárgyakhoz, világhoz, önmagunkhoz. A szórakoztató ’ ipar különféle termékei -által kiváltott hangulatokat sokszor hajlamosak vagyunk öntudatlanul is átvinni például a művészetek területére. A színházba járó néző sokszor az ismerős helyzeteket, figurákat, jellemeket, történeteket keresi. Nem az életből ismerőseket persze, hanem a hagyományos színpadi élményhez hasonlót. S mivel a huszadik század utolsó harmadának kifejezésmódja színpadon is eltér a századelő stílusirányzataitól, a néző sokszor nem hangolja át magát napjaink kifejezésbe!! hullámhosszára, hanem — j Megalakult a kertbarátok megyei szövetsége Tenniakarók lelkes gyüle- [ tevékenykedik, ezek számát I ség fő célja., tevékenységének kezete — akár ezt a címet is j azonban — éppen a megfelelő j lényege a kistermelők érdekviselhetné az a tegnap dél- j szervezeti rendszer hiányá- védelme, egy fórum biztosi- utáni tanácskozás, amelynek j ban — nem is ismerjük pon- ! fosa számukra, ahol elmond- eredményeként az országban j tosan. Az azonban tény, hogy j hatják problémáikat, hangot Somogybán az ellátás javításáért a szakcsoportok, a kertbarátkörök, a kistermelők sokat tehetnek, a tapasztalatok szerint is adhatnak igényeiknek, és ahonnan szervezett segítséget is várhatnak. Bár tegnap ésupán a szötizenegyedikként is megalakult a kertbarátok megyei társadalmi szövetsége, Azok jutottak erre a jelentős | és elhatározásra, akik közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állnak a kistermelőkkel, és nemcsak tehetnek, hanem Őszinte ienniakarás-1 fejlődését. kötelességük is, hogy többet : lasat ^feldolgozását tervezi, , ro[ tanüskod0 javaslat hangtegyenek a kistermelés erde~ ennek több mint a felet —: _ 15 , vétség megalakítására vonatA pártoktatáson is feldolgozzák Elméleti konlerenciák az SZKP XXV. kongresszusának anyagából Nagy érdeklődéssel kísérte [ szakosítóra, a pártiskolára, a megyénk lakossága a Szovjet- j marxista esti középiskolára’ já- unió Kommunista Pártjának ) ró hallgatók. Az előző két té- XXV. kongresszusát. A megye! mán kívül a párt belső hely- párttagEága a közeljövőben1 zetét is tanulmányozzák az szervezetten is megismeri a SZKP XXV. kongresszusa szovjet testvérpárt felelős ta-) anyagának alapján. A több nácskozásának anyagát. 1 mint háromezer hallgató arra A Dártoktatás különféle tan I is ^elkészül ezzel> ho9V a a partoKtatas Kulomeie tan j munkahelyén továbbadja a folyamain mintegy tizennyolc-1 tanultakatV }a ezren tanulnak a megyeben A XXV. kongresszus anyaga alapján két témát tárgyalnak árutermelésük jelentősége évről évre no. A Nagyatádi | kozóarL szüjetett meg az elha- | meg: a világhelyzetet, vala Konzei \ g>ar például az idén i tározás, máris egy sor jó mint a Szovjetunió gazdasági ötszáz vagon uborka felvasar- I * • „io T ; f ott el. A megyei művelődési A ^barátkor, a 126° vagonnyit - a háztáji jkö ' ké l.selője fölaján ~ °r“z képviselője gazdaságoktól, kistermelők- lotta hog otthont adnakJ messzemenően | tői veszi at. Több vonatko- 1 Ennél bővebb ismereteket szereznek az esti egyetemre, a Az anyag tanulmányozását megkönnyíti, hogy hatezer példányban eljut a megyébe a XXV. kongresszus rövidített jegyzőkönyve. A somogyi emberek pártnapokon ismerkednek majd meg a történelmi jelentőségű eseménnyel. épp olyan egyetértett a szövetség létre- j zásban is lehetne bizonyítani hozásával, mint például a ) a kistermelés fontosságát, Nagyatádi Konzervgyár, a j összegezésül azonban csak J szövetségnek, illetve a szövet- i ség rendezvényeinek. A konzervgyár képviselője elmondta. miként lehetne segíteni a szervezett képletesen szólva - tóúdolja ■ m^-vei művelődési központ j annyit: gazdaságitag is, társa.- ) ki;gazdas4gokat régi dallamot, s várja, hogv vagy a koPyYtar ^ i « PoMtkatlag is , paiantael!atassal; a MÉK ikor hirdetnek operettet. 'Ä\ ^ az áruforgalmazás a makor nuuci.li™ c*i"ci<rn-i. tegnap a Hazafias Népfront 1 lom, az árut is termelő kis- I?avítá«n'”érHekéhÁ -Azután: a könyvek. Mennyi j és a MÉSZÖV szervezésében | kerttulajdonosok megyei szin-) n k remek útleírás, esszé, tanul- 'rendezett tanácskozáson, •/*1, f” sok tű, szervezett támogatása. mány, regény jelenik mee, ezer somogyi ember érdekeit évente, és milyen hajlamosak képviselték és nem utolsósor vagyunk krajcárt sem érő krimiket olvasni azzal a meg- okolással, hogy a napi munka után fárad talc vagyunk bármi máshoz. De hát végül is tévét nézni, színházba járni és könyvet olvasni — különböző ban régi kívánságát juttatták kifejezésre. Néhány beszédes adat: a megyében huszonhárom kertészeti szakcsoport működik, s a műit évben mintegy 600 szinten, hőfokon és hatásfok- ! ttagonnyi zöldségfélét értéke- kai — látszólag mindenkinek ! sitettek. Ugyancsak 600 vaj nosnak S hosszan Ahogy tegnapi tájékoztatójában dr. Fábián László, a Kertbarátok Országos Társadalmi Szövetségének titkára elmondta: öt és fél évvel ezelőtt ilyen meggondolásból alapították meg az országos szövetséget, majd hamarosan a központi kertbarátklubot. A lehetne sorolni legszemélyesebba magánügye, i oonra tehető a közfogyasztás- szőr Veszprémben, majd ti; Közű agyé némcsak akkor vá- ra adott gyümölcs mennyisé- további megyében létrejött < lik, ha negatív formában; ká-[3e *s- A szakcsoportokon- ki ros jelenségként hat. Ívül tíz-tizenöt kertbarátkor is még a példákat. Ügy is mondhatnánk, hogy a jó kezdeményezésekből szinte máris össze lehet állítani a szövetség munkaptogramját. Ennek a szervezetnek a létrehozása messzemenően találkozik az igényekkel. És jogmozgaiom folytatásaként elő- ^1 várja most sok ezer so„ l mogyi kistermelő, hogy a szervezet tettekkel feleljen Hazafias Népfronton belül a j rúegyei szövetség. A szövet- j meg a várakozásnak. V. M. fj hűlőház épül Zalaegerszegen A Zala megyei Állami Épí- f 11 500 tonna mezőgazdasági tőipari Vállalat Zalaegerszeg [ eredetű termékét tárol. A nyugati városrészén megkezd- j gyárban feldolgozott termékek te a 790 millió forintos költ-! mellett nagyobb mennyiségű seggel, állami nagyberuházás- ; sertés-,' marha- és baromfiként létesülő hűtőház építését, húst, vajat és más élelmiszert A magyar hűtőipar legújabb j is tartósít a mirelit-üzem kam- gyára elsősorban zöldségfélé- j iáiban. A hűtőgyárat 3300 két és bogyós gyümölcsöket j hektár mezőgazdasági terület tárol s szállít gyorsfagyasz- j látja el nyersanyaggal. Az tott, illetve mélyhűtött álla- j üzem 650 embernek ad mun- potban a délnyugat-dunántúli J kát. és a Balaton parti fogyasztók- A hűtőház viszonylag rövid nak. A belföldi ellátáson kívül jelentős szerepe lesz a mélyhűtött áruk exportálásában is. A zalaegerszegi hűtőház évente 11 600 tonna ' gyorsfagyasztott árut állít elő, s idő alatt, 2 éven belül épül meg. i