Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-15 / 12. szám

Beszélgetés írókkal a iil»sri*ól Ösztönző hatású műfaj be interjú; továbbgondolásra készteti az olvasót. Egyfe­lől személyes kíváncsiságot elégít ki. Hogyan él és alkot a híres emlber? Másrészt a bennünk lévő kételyekre is választ ad gyakorta. Egy-egy nagy gondolkodó véleménye, gondolatainak végkövetkezte­tése eligazíthat a világ doh gaiban. Ezért volt hasznos és izgal­mas az Európa Könyvkiadó által közrebocsátott 1964-es két kötet, az Interjú nagy írók műhelyében, vagy a Gondolat Látogatóban — kötetei. Az előbbi külhoni, az utóbbiak magyar írók vallomásait tar­talmazták, az irodalmi ripor­terek lényeget kutató kérdé­seire. Az Európa Könyvkiadó a Modem Könyvtár-sorozatban ismét Interjú nagy írók mű­helyében címmel bocsátott közre kérdés—felelet műfajú írásokat. Okulásunkra, isme­retszerzési alkalomként is. »Írónak lenni annyit jelent, mint kettős életet élni; vagy, ha úgy tetszik, két életet élni egyetlenben« — mondta Ro­ger Vailland, a Szép Maszk és A törvény írója. A »kettős életeikkel-« ismerkedhetünk. Nincs szándékunkban érté­kelő-elemző írást átnyújtani az olvasónak a két kötetről. Inkább felhívni a figyelmet néhány jellemző gondolatra, figyelmet érdemlő eszmefut­tatásra. S rögzíteni örömün­ket: két magyar író is helyt kapott a válogatásban a kül­földi »rokonok« között. Illyés Gyuláról és Déry Tiborról van szó, akik Bertha Bulcsúnak »nyilatkoztak«. Csak sajnál­hatjuk, hogy nem készült ilyen, tisztázó és inspiráló be­szélgetés Németh Lászlóval is, S a »társak«? A már emlí­tett Vailland, Jevtusenko, Pe­ter Weiss, Graham Greene, Hans Magnus Enzensberger, Csingiz Ajtmatov, Truman Ca­pote, Norman Mailer, Tadeusz Rozewicz, Gabriel Garcia Mar­quez stb. Sokatmondó »sor«. Találunk-e fonalat köztük? Talán igen: valamennyien a haladás ügyét igyekeznek szol­gálni, világos látásukkal tűn­nek ki. Persze, hogy különbö­ző típusú emberek! (Ha ese­tükben egyáltalán szabad a »típus« szót használni.) Rálátásuk van a világra és — siessünk hozzátenni — a hazára. Jevgenyij Jevtusenko mondta E. Fehér Pálnak: »Ha külföldön járok, jobban értem a hazámat«. Németh László, Kodolányi gondolkodott ha­sonlóképpen írásban is. Idéz­zük tovább Jevtusenkót, fi­gyelmeztetők a sorai: » ... a költő ne csak az örökkévaló­ságot, hanem a pillanatot is érezze«. Vailland is az ak­tualitásokból indult ki, a napi politikai feladatokat úgy tud­ta regényeibe ötvözni, hogy azok műveinek szerves részei­vé váltak, s egyúttal — a munkás ábrázolásaiban — több emberi korra is érvénye­sekké lettek. »Hát persze, hogy a munkások harcait akartam leírni. Ez rendkívül érdekes téma, talán korunk legnagyobb témája.« Norman Mailer, a nagysze­rű Meztelenek és holtak írója megszívlelendő figyelmeztetést intéz az emberiséghez: »Az unalom többet öl ki a létből, mint a háború«. Déry Tibor többek között ezt a tanulsá­got párolta ki magában: »Akt vereséget szenved, mindig jó­Minden eladó Könyvmolyok eldorádója zanabb a győztesnél-«. Szó' sincs azonban arról, hogy minden jelentős íróval, min­den kérdésben egyet kellene értenie az olvasónak. Hiszen ellenérzést, vitakedvet csihol például Truman Capote véle­kedése is: »Azt hiszem, az egyetlen, akivel szemben az írónak kötelezettsége van: önmaga«. Csingiz Ajtmatov, a világhírű kirgiz író mintha vitába is szállna vele: »A2 ember nagyon ellentmondásos lény: sok erénye van, és na­gyon sokszo? gyenge... Tehát a teljes igazságot kell megírt. A háborúról éppen úgy, mint a békéről, a történelemről ép­pen úgy, mint a jelenről«. Ki többet »ad ki« magáról, ki kevesebbet. Ez nemcsak »alkati« kérdés, hanem a kér­dező felkészültségének krité­riuma is. Madeleine Chapsal és más kitűnő irodalmiinter- jú-készítők közé most magya­rok is »besoroltak«. Köves Erzsébet, Kerényi Grácia, E. Fehér Pál, Sediánszky János, Bertha Bulcsu. A legerőteljesebb, legegyénibb hangú interjúkat Bertha készítette, de a többiek is 'helytálltak. A több beszél­getést is folytató E. Fehér Pálnak a Zaligin-interiú si­került legkevésbé. Jevtusenko portréja — mert hiszen az írók portréja is kikerekedik itt — viszont a két kötet legiz­galmasabb írásai közé tarto­zik. Végül Bertha Bulcsu kérdé­sét, Illyés Gyula válaszait idézzük. »Mi az életünk értel­me, mit kell csinálni az élet­ben?« Illyés: »Megtoldva, amit Camus mondott: tolni fel a követ a hegyre; hátha egyszer fent marad«. I,. L,. Gyermekekre, öregekre A hatvan éven felüli la­kosság aránya Somogybán — az országos 18,2 százalékkal szemben — 20,3 százalék. A számítások szerint 1980-ra a hatvan-hetven évesek aránya a jelenlegihez képest 33 szá­zalékkal emelkedik. A népesedéspolitikai intéz­kedések legjelentősebb ered­ménye a születésszám növe­kedése. Míg az élveszületések száma 1970-ben 4803 volt, ad­dig 1974-ben csaknem 6000. Figyelmet érdemlő adat, hogy 1974-ben az elsőszülöttek szá­ma 2595, a másodszülöttek száma 2327 és a harmadszü­löttek száma 571. Az eredmények mellett fi­gyelmeztető az, hogy a kora­szülések, a spontán vetélések számát tekintve Somogy igen »előkelő« helyen van, a csa­ládok 32,1 százalékában nin­csen gyerek, 30,1 százaléká­ban pedig csak egy van. A megnövekedett születés­szám következtében a szülő­otthonok és a szülészeti osz­tályok ágykihasználása átla­gosan 93 százalékra emelke­dett, s ez már gondot okoz. Ezeken az osztályokon zsú­foltság van, a szülő nőket időnként — igaz, csak átme­netileg — kényelmetlen kö­rülmények között tudják el­helyezni. Csökkent az ápolási napok száma is. A nőgyó­gyászati betegek többségét pedig csak sürgős esetekben tudják fogadni. Ez azt je­lenti, hogy a komplex nővé­delemben a nőgyógyászati intézeti ellátásra szoruló be­tegek csak hosszabb várako­zás után kaphatnak kezelést. A feladat összetettségét akkor lehetne igazán látni, ha részleteiben felsorolnánk a tennivalókat. Csak példa­képpen: nyugodtan kijelent­hetjük, hogy Somogy megyé­ben a nővédelmi, a terhes- és csecsemővédelmi tanácsadást jól megszervezték. A gyakor­lati munka azután a felszín­re hozta a gondokat is. Így például kiderült, hogy a .kö­zös székhelyű társközségek­nek nem mindegyikébe jut­nak el a szociálpolitikai szakemberek. Szorgalmazni kell, hogy ezek a települések is »rákerüljenek minden faluban és pusztán hatékonyan dolgozhasson az egészségügyi szolgálat. Egy tényt semmiképpen sem szabad szem elől tévesz­teni : a népesedéspolitika nem csupán a népszaporulatot je­lenti. A társadalmunk kor- összetételének változtatását szolgáló — és ezen keresztül már a jövőnkre figyelő — határozatokat nemcsak a szü­letésszabályozás szempontjá­ból fogalmazták meg. A né­pesedéspolitikának szerves része az idős emberekkel va­ló törődés, a róluk való gon­doskodás megszervezése. Az ő helyzetükön csakis össze­fogással, szervezett munkával lehet segíteni. A megyében lakó, hatvan éven felüli em­bereknek csaknem 13 száza­térképre«, léka teljesen magára maradt. Nincsenek rokonaik, gyere­keik, akik támogatnák őket. Az öregekről való gondosko­dást csak intézményesen le­het megoldani, közös progra­mok alapján. A szakszerve­zetek, a tanácsok és a nép­frontszervek összefogására van szükség. Fontos feladat, hogy megszervezzük o házi gondozást, bővítsük az öregek napközi otthona megyei háló­zatát. A székhely- és társ­községekben jelenleg is sok olyan — pillanatnyilag ki­használatlan vagy kevés költ­séggel a célra alkalmassá te­hető — épület van, amelynek hasznosításával helyben meg lehet oldani az egészségügyi ellátást, a gyermekekről és az idősekről való gondoskodást. M. A. Megfigyeltem: volt, akinek még a keze is remegett, mi­kor a poros, sárga kiadvá­nyok között kotorászott. Má­soknak csak a pillantása ug­rott izgatottan egyik kötetről a másikra. Olya vásárló is akadt, aki négyszer-ötször benézett a boltba. Figyelte, mit hoztak, mit lehet vermi? Sőt: van egy hölgy, aki az antikvár könyv­vásár idejére mindig szabad­ságot vesz ki, és szinte el sem mozdul a polcok mellől. Reneszánszát éli a régi. A könyv meg különösen. A kaposvári József Attila könyvesboltban nem lankadt az érdeklődés egy pillanatra sem. Jászai András, a sopro­ni antikvár könyvesbolt veze­tője úgy áll munkatársaival a gyakran tömeggé gyűlő vá­sárlók között, mint a kapi­tány a hajón. Átvesz, meg­néz köteteket, ajánl régisé­geket, furcsa kiadványokat, árakat mond. Tizenegy éve tér vissza antikvár vásárt rendezni Somogyba. — Más ez, mint a hagyo­mányos könyvkereskedés. Mi a célja a vásárnak? — Adunk és veszünk. Bő­vítjük az állományunkat, hogy a valóban ritka köny­vek múzeumokba, levéltárak­ba kerüljenek, és természete­sen kiárusítjuk , készletünk egy részét. Ez a vásár nekünk legalább akkora várakozást jelent, mint a gyűjtőknek: mi is kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit vehetünk. Somogy nagyon jó lelőhely. A sok ré­gi birtokról, kastélyból még mindig kerülnek elő egészen kiváló, régi, értékes könyvek. — Hogyan dönti el az an­tikvárius, hogy melyik könyv mennyit ér? — Ismerni kell a könyve­ket. Ehhez természetesen sok­évi gyakorlat, tanulás szüksé­ges. Tudnunk kell átszámíta­ni az eredeti árát a maira. — ön hogyan lett antikvá­rius? — Álltam a könyvesbolt pultja mögött és eladtam a könyveket — az új kötete­ket. Azután egyre jobban érdekeltek a régiek. Azok­kal kezdtem foglalkozni. — Mi a véle­ménye, miért vesznek az em­berek régi könyveket? — Ezen már én is sokat gondolkoztam, és magamban csoportokba osztottam a vá­sárlókat. Az el­ső helyen van­nak azok, akik adnak, vesz­nek. őket szeretjük legjob­ban, nemcsak azért, mert jó kereskedelmi partnereink, ha­nem azért is, mert őket va­lóban érdekli, és olvassák ezeket. A másik csoportba azokat sorolom, akik csak vesznek. Sajnos, ebben a sor­ban meghúzódik néhány sznob, aki azért vesz régit, hogy kirakhassa a szobában, és a vendégeknek megmutas­sa: lám csak, már az ősei is könyvszerető emberek voltak. A harmadik csoport csak el­ad. Gyakran előfordul olyan eset is, hogy valaki betele­fonál : ezért vagy azért a könyvért mennyit adunk. így persze nehéz megmondani, de volt már rá példa, hogy mi­után megnéztem, ugyanannyit mondtam, mint amikor tele­fonba elmondták az »adatait«. — A kirakatban láttam ti­zennyolcezer forintos soroza­tot is. Ez a legértékesebb most. ! — Igen. Ez negyvennégy kötetes német nyelvű világ- történelem. 1887-ben adták ki. — Mi volt ma a legértéke­sebb somogyi könyv? — A régi római császárok életével foglalkozó, arcképü­ket és pénzük rajzát is tar­talmazó kötet, latin nyelven, a tizennyolcadik századból. — Mit kell figyelembe ven­ni, amikor az antikvárius megvesz egy kötetet? — A vásárló és a vállalat érdekét. Keveset soha nem szabad egy könyvért adni, mert akkor elriasztanánk a következő eladót. — ön régóta él régi köny­vek között. Otthon van-e an­tikvár gyűjteménye? — Gyűjteményem nincs. Engem a társadalomtudomá­nyok érdekelnek, ha ebben a témában találok valami na­gyon érdekeset, akkor azt megveszem. De kevés van ebből. Nem tartanám tisztes­ségesnek otthon fölhalmozni .ezeket a könyveket. Mint ahogy általában a múzeoló- gus sem gyűjt a lakásán gö­rög szobrokat. S. M. Összevont vizsga a jobb értékelésért Javult a pályairányítás összevont félévi ellenőrző vizsgát tartottak az első-, másod- és harmadéves kőmű­vestanulóknak a nagyatádi szakmunkásképzőben. Az idén először oldották meg így a beszámoltatást. Eddig külön­böző vállalatoknál vagy a KlOSZ-nál vizsgáztak gya­korlati tudásukból a fiatalok. I Most az egységesebb értékelés céljából tértek át az új rend­szerre. Az iskolában folyik a fel­készülés a szakmai és kultu­rális versenyekre. A színját­szók, az énekkar és a szava­lok először a »házi« vetélke" dőn mutatják be, hogy mit tudnak. A szakmai verseny felkészülési időszakában né­A válóperes asszony nem Irén És — A férjedet miért hoztad el? — kérdezte Ildikót, a barátnőjét. — Elváltunk. — Komolyan beszélsz? miért? — Hegygerinc, völgy, víz­esés, hágó. — Megbolondultál? — Én nem, hanem Ernő. Mindig rajongott a természe­tért és amikor elolvasott egy csomó cikket a természet csodáiról, az egészségtelen városi életről, elkezdődtek a bajok. Folyton kirándulni vitt és én már nem bírtam se lábbal, se tüdővel. — Ez még nem válóok — csóválta a fejét a barátnője —, miért nem magyaráztad meg, hogy utálod a hegymá­szást? — Megmondtam. Erre az­zal békített ki, hogy elvitt Olaszországba. — Olaszország gyönyörű! — De nem a Vezúv. Foly­ton a kráter tövében mász­káltunk. Hiába unszoltam, hogy menjünk Rómába, az is dombokon épült, nem! Ö azt várta, hogy a Vezúv ki­törjön, — És kitört? — Én törtem ki! Otthagy­tam és visszajöttem Pestre. — Azután elváltatok? — Másnap utánam jött, és megígérte, hogy megvál­tozik. Két hónappal később azt javasolta, hogy utazzunk a tátralomnici Grand Hotel­be. Buta fejjel belementem. Aznap, amikor megérkez­tünk, fölvitt a lanovkán, a libegőn a csúcsra. — Mit akarsz? A függő­vasút vitt föl! — A csúcsig! De délben értünk föl és ő a sziklákon kezdett mászkálni, mint egy zerge. — Ne mentél volna vele többé hegyvidékre. — Nem is mentem. A tor- dai hasadékot már egyedül nézte meg, a Grossglock- nerre se kísértem el. Amikor visszajött, közöltem vele: egy olyan férfival, aki a hegygerincet jobban szereti, mint engem, nem tudok élni. — Más ok nem volt? — Hogy őszinte legyek, ta­lálkoztam dr. Kovácsi Ist­vánnal, aki lánykoromban udvarolt nekem. Nem nő­sült meg, azt mondta, hogy még mindig engem imád. — Jaj, de romantikus! És ő nem rajong a hegyvonula­tokért? — Nem. ö az én vonalai­mat csodálja. Hozzámegyek feleségül __ F él évvel később a két barátnő újra találkozott: — Boldog vagy? — kérdez­te Irén. — Milyen az új fér­jed? — Hát... —1 Talán mégis szeret he­gyeket mászni? — Dehogy szeret. Tériszo­nya van! — Nahát! Akkor ezen a vonalon nincs baj közietek. — De van. Amit első fér­jem művelt, az szörnyű túl­zás volt. Abban azonban igaza volt, hogy a természet szép, a természet gyönyörű. Kirándulni is lehet, persze nem magas hegyeken mász­kálni. No, de a fogaskerekűn a Széchenyi-hegyre igazán föl lehetne menni! Vagy Bécsben a Kobenzlre, onnan olyan gyönyörű a kilátás. Ö azonban csak a sík területe­ket bírja. Képzeld, Párizsba mentünk nászúira. — A Champs Elysée elég lapos. — De az Eiffel-torony nem. Oda sem akart feljönni. — Hogy neked milyen peched van a férjeiddel! — A tériszonyát még vala­hogy elbírnám. Azt is meg­bocsátottam neki, hogy in­kább egy szűk, sötét utcába szerzett szövetkezeti lakást, pedig gyönyörű helyen is kaptunk volna. — És ő miért nem akarta a gyönyörűt? — Magas volt neki a ne­gyedik emelet. — És mit nem tudsz neki megbocsátani? — Azt, hogy utálja a ko­moly zenét, amikor én imá­dom. Bartók, Kodály nagyon magas neki. — Akár csak az emelet. Tőle is el akarsz válni? — Megpendítettem előtte a válást, de hallani sem akar róla. — Szóval szeret. — Nem hiszem, hogy azért ellenzi a válást. — Hanem? — Biztosan azért, mert a válópereket a harmadik emeleten tárgyalják a bírák a törvényszéken. Palásti László hány szerszámkészítő és gépi forgácsoló olyan »formát« mutat, amellyel esetleg az or­szágos vetélkedőn is jó ered­ményt érhet el. Már megkezdték a pályavá­lasztás segítését. Voltak több iskolában és szülő—tanár ta­lálkozón. Az intézetbe olyan távoli falvakból is jelentkez­nek majd fiatalok, ahonnan eddig általában máshova — Kaposvárra, Barcsra — men­tek tanulni. Jó kezdeménye­zést indított el a szakmunkás- képzővel szoros kapcsolatban álló Danuvia: kiadott egy tá­jékoztatót, amelyben előzetes jelentkezési lap található. így már jó előre föl tudják mér­ni a várható pályázókat. Öt­hat diák állandóan segít eb­ben a munkában. A szak­munkásképző tanárainak ta­pasztalata, hogy az idén ja­vult az általános iskolákban a pályairányítási tevékenység, és sok szülő is belátta: jobb, ha gyermeke szakmunkásta­nuló lesz, mintha erején fölül próbálkozna és gimnáziumba jelentkezne. A KISZ-esek a kongresszu­si fölkészülést rendben foly­tatják, tegnap kezdődtek meg az alapszervezetek első tag­gyűlései. Ezenkívül már ter­vezik a március 21-i szak­munkástanuló-napot. Üjra ki­adják az iskolaújságot is. A következő tanévben az iskola átáll a szaktantermi oktatásra. Ehhez bizonyos át­alakítások szükségesek. Az ifjúsági szövetség tagjai a szünidőben társadalmi mun­kát vállalnak, segítenek az át­építéseknél. ■ ­Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents