Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
Műkorcsolya EB Regőczyék az ötödik helyen Genffoen szerdán folytató- [ magyar páros. A két kötelező dott az 1976. évi Műkorcsolya ; gyakorlat után az ötödik heés Jégtánc EB. Jól rajtolt a j lyet foglalták el. 1. L. Pahomova, A. Gorskov (szovjet) 102,90 pont, 9 hsz, 2. N. Limesük, G. Karponoszov (szovjet) 97.40 — 26. 3. I. Mojszejeva, A. M ínyen kov (szovjet) 96.90 — 27, 4. H. Green. G. Watts (brit) 95,20 — 39.5, 5. Regőczy Krisztina. Sallay András (magyar) 94.90 — 37, 6. H. Ciccia, L. Cerera- ni (ola6z) 90.90 — 59,5. Hajszálnyira a dobogótól A Táncsics kosarasainak szereplése A legifjabb bajnokság A múlt év nyarán látott napvilágot a Magyar Labdarúgó Szövetség új határozata, amely az NB-ben, valamint a megyei első osztályban szereplő csapatok számára kötelezően előírja a serdülő csapatok indítását. Ennek alapján a Rákóczinak négy. a Siófoknak és a Barcsnak két-két, a megyei együtteseknek pedig egy-egv serdülő gárda indítása vált kötelezővé. A honvéd sportkörök ez alól felmentést kaptak. Somogybán így huszonegy egyesületnek kellett utánpótlást toborozni. A bajnokság megszervezése és lebonyolítása nem kis gondot okozott a megyei szövetségnek. Tapasztalatok nem voltak, hiszen megyénkben nem volt korábban bajnokság a legfiatalabbaknak. Figyelemmel kellett lenni a földrajzi elhelyezkedésre, az utazási nehézségedre, a pályák zsúfoltságára, az iskolai tanévre és annak elfoglaltságára. nem utolsósorban pedig a játékvezetői hiányra. Körültekintő felmérés után látszólag jó megoldás született. A közbep a Tab jelentkezésével huszonkettőre bővült mezőnyt három csoportra osztották. A Kapos és a Dráva csoportban hét-hét. a siófokiba pedig nyolc együttest osztottak be. Az első két csoport irányítása közvetlen a megyei szövetséghez tartozik, a siófoki csoportot pedig a járási sportfelügyelőség patronálja. Rugalmas volt a szövetség a mérkőzések lejátszásának időpontjával kapcsolatban: általában hét közben voltak a találkozók, de az érdekelt egyesületek külön megegyezése alapján adva volt a lehetőség, hogy bármilyen időpontban játsszanak. Megértés mutatkozott az igazolásoknál: a rajtengedély is elegendő volt a szerepléshez, így nem ütköztek az iskolák érdekei a sportkörökével. A tanulók a diákbajnokságokban is szóhoz juthattak. A legtöbb helyen a testnevelők vállalták a serdülők edzéseinek vezetését. Menet közben újabb tapasztalatokat szereztek: mivel az 1961—64 között születettek szerepelhetnek ebben a bajnokságban, az edzések vezetésénél és a terhelés adagolásánál a legmesszebbmenőkig figyelembe kellett venni az életkori sajátosságokat. Természtesen nem edzhetett egyformán a tizenegy és a tizennégy éves gyermek. Ez a differenciálás sok helyütt okozott nehézséget. Főleg a »mennyit« kérdése volt vitatott, és csak a bajnokság közben jelent meg olyan szakkönyv, amely e téren kellő útbaigazítást adott. A fizikumban levő eltérések a mérkőzéseken is szerepet játszottak. A K. Gazdász serdülői például valamennyien a középiskola első osztályából kerültek ki, ugyanakkor a legtöbb csapatban hét-nyolc általános iskolás játszott. Az erőfölény és természetesen a tudásbeli különbség is észrevehetően több csapatnak kedvét szegte. Ezen változtatni jelenleg nincs mód. A tapasztalatok többsége azonban kedvező. A legifjabbak nagy kedvvel és lelkesedéssel végzik az edzéseket, és többségük szívesen vállalja a fáradsággal járó munkát. A sportszerűség sem szenvedett eddig csorbát. A serdülőbajnokság létrehozása kétségtelen azokat igazolta, akik évek óta harcoltak megvalósításáért. Remélhetően a kezdeti lendületet nem törik meg, s a ma még szárnypróbálgatók pár év múlva a közvetlen utánpótlást fogják jelenteni valamennyi együttes számára. A bajnokságok őszi végeredménye: Kapós csoport: 1. K. Gaz-dász 6 6 — — 55- 0 12 2. K. Vasas 6 4 — 2 2)2-15 8 3. Taszár 6 3 1 2 25-10 7 4. Rákóczi m. 6 3 í 2 18-10 7 5. Hetes 6 2 — 4 12-19 4 6. Rákóczi IV. 6 2 — 4 18-2« 4 7. K. Vasutas 6 — fi 2-51 — Dráva csoport: 1. Rákóczi I. 1 9 — — 58- 1 12 2. Rákóczi ii. 6 5 — 1 33- 8 10 3. Csurgó 6 3 — 3 11-18 6 4. Barcs n. 6 2 í 3 10-10 5 5. Barcs L 6 2 — 4 12-20 4 6. Nagyatád 6 2 — 4 15-20 4 7. Gyékényes 6 — í 5 0-44 1 Siófoki csoport: 1. Tab 7 9 — 1 26- 5 12 2. Maroall 7 5 í 1 17- 3 11 3. Lengyeltóti 7 4 í 2 17- 9 9 4. B.-lelle 7 3 2 2 16-14 8 5. B.-boglár 7 3 1 3 9-17 7 6. Fonyód 7 2 2 3 11- 8 6 7. Siófok I. 7 1 3 3 9- 7 5 8. Sió n. 7 e 0 7 0-41 0 Mostanáig kosárlabdában Somogy minőségi sportjának egyedüli képviselője volt a Táncsics SE (1976-ban a K. Építők is az NB II- ben szerepel majd). A Táncsics megjárta az NB I-et is, ott azonban nem sikerült gyökeret eresztenie: egy év után visz- szakerült a második vonalba. — Dobogóra szeretnénk kerülni — mondta a tavalyi bajnokság kezdete előtt Gyürke István, a Táncsics SE edzője, aki egyben intéző, , vagv ha kell, Tancsics-kosar a szakosztály- rangadón, vezetői tisztet is betölti az egyesületnél. A kosarasoké külön világ a Táncsicsnál; a Dózsa-sportte- | lep meg a Munkácsy gimná- j zium az otthonuk. A mérkőzéseken nagy becsvággyal küzdő fiúkat rendre több számban buzdítják — a hazai találkozókon általában sikerrel. Tavaly a felkészülés során jól szerepelt a csapat, s majdnem a bajnokság befejezéséig együtt is maradt. Nem sokkal a befejezés előtt távoztak el Bocskorék. Noha számolt ezzel Györke István, a legvégén mégis történt egy kis kisiklás: odalett a remélt harmadik hely. A Csepel Autó hajszállal ugyan, de megelőzte a kaposváriakat. A bajnokságot nyert Körmenddel meg a második helyen végzett Oroszlánnyal nem tud a csapat lépést tartani — ezt már az őszi idényben is látni lehetett. Az Ikarus ellen 135, a Székesfehérvári GEI ellenében 126 pontot dobott a kaposvári együttes. Sajnos, a döntő mérkőzésen mindig közbejött valami, nem egyszer a »kulcsjátékosok« sérülése, máskor meg idő előtti kipontozódásuk, összességében mégsem rossz a negyedik hely, még ha az edző többre is vágyott. a Kaposvár—Oroszlány Györke István nagyon bí zott »fiaiban«, akik között I ugyan akad néhány ismertebb j név is, de a legtöbb kevésbé | ismert játékos. A ponterős j Rab és Kovács, aztán Simon, j Vertetics meg Monoszlai a j vezéregyéniségek. Ezenkívül I Bokor, Halász, Szabó, Csepre- gi és Hoffmann alkotja jelenleg — és majd a tavaszi évadban — a csapat vázát. Az eltávozok közül leginkább Bocskor hiányát érzi majd a Táncsics, amely az NB II nyugati csoportjának egyik legkiegyensúlyozottabb együttese volt. , A szakvezető előrelátását dicséri, hogy a személycserék itt jóval kisebb megrázkódtatást okoznak, mint a sportkör labdarúgóinál. Pedig a kosárlabda olyan csapatjáték, ahol az egység hiánya jobban kiütközik, mint bármely < más sportágban. Ezért kell elismeréssel szólni Györke István edzői munkájáról. Pedig annak idején csak kényszerből lett szakvezető a csapatnál. Aztán képesítést szerzett, és ma nem is akármilyen eredménnyel tevékenykedik. Mi tagadás, kosárlabdaberkekben sokan sajnálják ezt az együttest, hogy elcsúszott. — Valóban jó lett volna dobogóra kerülni — mondják a Táncsics kosarasai, akiknek nem is a bronzérem elvesztése, inkább az fáj, hogy nem tudták edzőjük elképzelését valóra váltani. Persze, ha magukba néznek, megtalálják az okot, a feltételek ugyanis adva voltak. Az »egyszemélyes szakosztályvezetés« a magarészéről . szintén mindent megtett a még jobb szereplés érdekében. Kovács Sándor Tizenkétszer idegenben Régen állítottak már olyan magas mércét Fonyódon a labdarúgók elé, mint ebben a bajnokságban: az első négy hely valamelyikére várták a csapatot. Több jó képességű labdarúgót igazoltak, s úgy gondolták, hogy a megerősödött együttes képes a feladatra. — Egyre nem gondoltunk, hogy a most füvesített pályánk az idény kezdetére nem áll rendelkezésre. Ez természetesen új helyzetet teremtett — mondotta Zákányt Kálmán sportköri elnök. Kétségtelen, hogy nagy- hátránnyal kellett a fonyó- diaknak megküzdeniük az ősszel, hiszen lényegében csak az utolsó három mérkőzést játszhatták otthon. Mint pályaválasztók, hét pontot vesztettek, ami négy-öt helyet jelent a tabellán. A pályahiány nemcsak a mérkőzéseken volt hátrány: nem volt hol edzeni. Legtöbbször a Kossuth-erdőben tréningeztek, olyan területen, ahol még a kapufák is hiányoztak. Csoda-e, ha labdarúgóik egy- re-másra elmaradtak az »edzésekről«. Igaz, próbálkoztak Ordacsehiben is, de ez újabb gonddal járt. A játékosok különböző munkahelyeken dolgoznak, többen vidékre járnak, s így nehéz volt őket összeszedni. A fegyelemmel is voltak problémák; néhányan nem i mindig készültek sportszerűen. Talán a Balatonlelle ellen sem kellett volna otthon vesztesként elhagyniuk a pályát, ha néhányan közvetlenül a mérkőzés előtti éjszakán nem néznek a pohár fenekére. — A csapatban lényegesen több van, mint amit az ősszel nyújtott — mondotta dr. Vida János edző. Több figyelemre méltó tény is alátámasztja az edző állítását. Legyőzték idegenben a K. H. Vasutast, majd pontot szereztek Marcaliban a La- tincától. Nagyatádon 70 percig egy góllal vezettek a Kinizsi ellen, de megijedtek a lehetőségtől, s végül is ennek »köszönhették« a vereséget. Bizonyára sokáig emlékeznek még a szurkolók a Taszár elleni 5:5-re is, amikor a legjobb játékot nyújtották. Aztán voltak nagyon gyenge napok... A Lengyeltóti és a Balatonboglár elleni találkozóra nem szívesen gondolnak. A csapat motorja a veterán. 37 éves Farkas volt, aki most végleg visszavonult. Helyette-. sét nehéz lesz megtalálni. Rajta kívül Gyurica játéka volt végig egyenletes. Időnként Vecsera, Fejes és Gyur- kó is megcsillogtatta tehetségét. de a játékuk hullámzó volt. Az idény végére följavult Nagy és Bódis is. A legnagyobb gond Fonyódon, hogy nincs megfelelő kapusa az együttesnek, és ez bizonytalanná teszi a védelem játékát. Növelte az edző gondjait, hogy csupán tizennégves keret állt rendelkezésére, így nem is válogathatott. Fonyódon ma már előre tekintenek. A megye egyik legszebb, legkorszerűbb pályáján készülhetnek a tavaszi folytatásra. S ez remélhetőleg ismét jobb munkára serkenti a labdarúgókat, visszacsalogatja a szurkolókat, akiknek a buzdítása is nagyon hiányzott. Természetesen az eredeti célt már nem tudják elérni: most a hatodik-nyolcadik hely valamelyikére várják a csapatot. Ez sem lesz köny- nyű, mert tavaly például a nyolcadik helyhez harminc pontra volt szükség. De reméljük, most már körültekintőbben számoltak 'és bizakodásuknak megvan a reális alapja. J. R. Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Túlnyomóan borult idő — ismétlődő havazással, havas esővel, az ország nyugati részén újból esőkkel. A déli—délnyugati szél időnként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön: plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. JANUAR 15 CSÜTÖRTÖK Lóránt — Gyártörténeti kiállítást rendeznek áprilisban a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Az üzem történetét 20 tablón mutatják be. Erre az alkalomra elkészül az üzem monográfiája is. — Csehszlovák iparművészeti kiállítás nyílt tegnap Szegeden. Mintegy félszáz kerámiát és üvegtárgyat, lakásdíszítő kisplasztikát és textíliát mutatnak be. — Munkások és diákok találkoznak a hét végén a kaposvári Táncsics gimnáziumban; a klubnapon föllép a villamossági gyár Vasas Színpada. — Ezerötszáz lapot tesz ki már a diósgyőri munkáséletre vonatkozó iratanyag. a miskolci Herman Ottó Múzeum történeti osztályának tavalyi gyűjtése. — Műsoros irodalmi est lesz holnap a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában — A Szovjetunió a barátok szemével címmel. A magyar és | orosz nyelvű műsorban az esten jelen levő szerzők művei is elhangzanak. — Alkotó ifjúság pályázatot hirdetett a Nagyatádi Konzervgyár üzemi KISZ-bi- zottsága: a fiatalok mestermunkákat, találmányokat, tervújításokat és művészeti alkotásokat küldhetnek be. A jelentkezés határideje: ja- njuár 31. — A népi fafaragás felújítását tervezik Zircen,’ a vegyesipari szövetkezetben. Egykor messze földön híresek voltak a helybeli fafaragók munkái. — Űj kutatási program kezdődik az, idén a PVC fel- | használási körének tanulmá- j nyozására Kazincbarcikán, a { Éorsodi Vegyi Kombinátban, | mivel a gyár 1978 után már j évi 190 ezer tonna műanyag-* alapanyag előállítását tér- [ vezi. — Költő gerléket is láttak már az idén a Mecsek alján, I amely hetek óta az ország; legmelegebb térsége. Kirepültek kaptáraikból a méhek. ! es a hegy lejtőin nyílnak a j kora tavaszi virágok. — Húszezer véradó nyújt segítséget Komárom megyében embertársainak; a lakosságnak több mint hat százaléka ad ingyen vért. — Korszerűsíti az óvodát Nagykorpádon a tanács. A tsz és az állami gazdaság is j hozzájárul a mintegy 400 | ezer forintba kerülő munká- J hoz. Földrengés Iz'andon 1934 óta a legerősebb földrengés sújtotta Izland északi térségét. Sok épület kártyavárként omlott össze, s mintegy 150 személy vált hajléktalanná. További földlökésektől tartanak, s a veszélyeztetett térségből elszállították a lakosokat. A mentési munkálatokat heves hó- és szélvihar akadályon.'.». — VIGYÁZAT! MÉRGEZETT! A Kaposvári Városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy a ..kaposvári Győzelem Vadásztársaság január 16-tól február 16-ig Kaposvár környékén, a déli és keleti ‘ területen (kaposvári járás) sztrichninnel mérgezett csalétekkel kártékonyvad-irtást végez. A mérgezett csalétek nalál- fcjjel és MÉRGEZETT felirattal van megjelölve; hozzányúlni vagy elvinni tilos és életveszélyül (12706) 185 évvel eze ott, 1791. január 15-én született — és 8i éves korában halt meg — Franz Grillparzer, a legnagyobb osztrák drámaíró. Becsben született, jómódú polgárcsaládból, ahol a négy fiútestvér között ő volt a legidősebb. Rendszertelen nevelés, örömtelen gyermekkor után nagyon korán a költészethez fordult. -Jogot tanult, de a napóleoni háborúk a családod anyagilag tönkretették, atyja 1809-ben meg is halt. s a családról való gondoskodás is reá hárult. Évekig óraadásból élt, majd állami tisztviselő lett. Az irodalomba J. Schreyvo- gel, a Burgtheater igazgatója vezette be. Első nagy színpadi sikere az Ősanya volt (1817), melyet már a következő évben követett a Sappho; ez nemzetközi hírnevet szerzett neki. öt évre állami fizetéssel »színiköltővé« nevezték ki, de amikor 1820-ban Ferenc császár egy költeményéért megharagudott rá, érzékeny mellőztetés jutott osztályrészéül. 1850-ben keltették darabjait új életre a Burgtheaterben. Drámái közül többet nálunk is rendszeresen játszottak. — 121 éves korában meghalt az egyesült államokbeli Elbában (Alabama) levő nyomorúságos vityilójában Charlie Porter volt néger rabszolga. Egy régi szegénységi bizonyítvány tanúsítja, hogy 1854 júniusában született, v.o — Gázkitörés zajlott le a~ múlt éjjel a Mecseki Szénbányák zobáki bányaüzemében. A gáz körülbelül 50 tonna szenet dobott ki és nagy mennyiségű metán szabadult föl. Személyi sérülés nem történt. — Öltözőt és fürdőt építenek az idén — társadalmi összefogással — a lábodi általános iskolában, ahol . tavaly 300 ezer forint költséggel szép sportpályát készítettek. Veszett macska Baiaionfenyvesen Balatonfenyvesen egy macska megmart egy asszonyt. Az állatról az állategészségügyi vizsgálat kiderítette, hogy veszett volt, s így a sérültet védőoltásban részesítették. Az eset figyelmeztető: sok kóbor macska kószál a határban, és már Somogybán is találtak veszett rókát. — Megnyílt a világ legmagasabb szállodája az egyesült államokbeli Atlanta belvárosában. Az épület 230 méter magas, 70 emeletes, és 1100 szobája van. Előcsarnokában 2000 négyzetrnéteres mesterséges tavacskát létesítettek. — Tornádó söpört végig a múlt éjjel — óránként több mint 100 kilométeres sebességgel — az argentínai Cor- dóba tartományi székhelytől 270 kilométerre délnyugatra levő Isla Verde városkán. 12 személy vesztette életét. — Összeütközött a Dardanellákban egy román és tgy holland teherhajó; az utóbbi léket kapott, Kapitányát és hat főnyi legénységét a román hajó vette fedélzetére. — EXPRESS-UT. Busójárás. 1976. február 23—29. Kirándulás autóbusszal, Szekszárd—Decs— Mohács útvonalon. A részvételi díj 25o Ft. Görögország ókori és mai nevezetességeinek megtekintése. 1976. szeptember 1—13. Utazás autóbusszal. Jugoszlávián ét. Jelentkezni Kaposvár, Ady Endre u. 7. sz. alatt lehet. Telefon: 13-556. (1^697) t