Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-09 / 7. szám

V» .— V íztoronyépítés Munkásörök számvetése A megyei törzs tagjainak ta­nácskozásával ma kezdődik Somogybán a munkásőrök számvetése. Ezek az ünnepi egységgyülések minden esz­tendőben nagy eseményt je­lentenek. A munkásőr egysé­gek parancsnokai ott adnak számot e fontos pártmeghiza- tás teljesítéséről, értékelik az egység erkölcsi-politikai hely­zetét. beszámolnak az ered­ményekről. s kijelölik a fel­adatokat. Most is részt vesz­nek az ünnepi egységgyülése- ken a megyei, járási és városi pártbizottságok, illetve a ta­nácsok és a társadalmi szer­vezetek vezetői, az üzemek- vállalatok képviselői és a munkásörök hozzátartozói. Munkásőreink jó érzéssel várhatják az ünnepi egyseg- gyüléseket. A megyei párt- végrehajtóhizottság decembe­ri ülésén azt állapította meg. hogy megyénk munkásőrei 1975-re meghatározott felada­taikat alapvetően megoldot­ták, a munkásőrség erkölcsi- politikai állapota, szervezett­sége és felkészültsége megfe­lel azoknak a követelmények­nek, amelyeket a párt állított eléje. A XI. pártkongresszus­ra, a felszabadulás 30. évfor­dulójára való készülődés és a kongresszus határozatainak feldolgozásával, végrehajtásá­val kapcsolatos politikai te­vékenységük tovább erősítette a munkásőrség eiárölcsi-poli- tikai egységet, legeimét. S az eredményekért a végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a megye valamennyi mun­kásőrének. Ezeken az ünnepi egység- gyűléseken veszik át a meg­érdemelt elismeréseket a fegyveres szolgálat ellátásá­ban kiemelkedően tevékeny­kedők; itt búcsúznak el a tar­talékállományba vonulóktól és köszöntik az esküt tevő, fiatal raunkásőröket. A múlt év utolsó heteiben megtartott alegységgyüléseken munkásőreink kifejezték, hogy az idén még magasabb színvonalon folytatják a fe­gyelem szilárdítását segítő, a kiképzési eredményeket növe­lő szocialista versenyt. Még jobban példát mulatnak mun­kahelyükön a gazdasági fel­adatok ellátásában. Mindket­tőre igen nagy szükség van. Megkezdtük az V. ötéves nép- gazdasági terv feladatainak megvalósítását, s a munkás­őrök a termelőmunkában ta­núsított példamutatásukkal nagyban hozzájárulhatnak, hogy az esztendőt eredménye­sen fejezhessük be. A munkásőrségen belüli szocialista verseny színvona­lának emelése, az eredmények növelése, az erkölcsi-politikai egység további szilárdítása különösen jelentős az idén. 1977 elején ünnepli fennállá­sának huszadik évfordulóját a munkásőrség: az idén te­hát már az évfordulóra való készülődésnek is jellemeznie kell munkájukat. Kevesen tevé­kenykednek ma már az ala­pító tagok közül — helyükre azonban újak. fiatalok lép­tek. Olyan kommunisták és pártonkíviiliek. akik e fontos pártmegbizatás vállalásakor megfogadták, hogy elődeik példája nyomán becsülettel ellátják munkásőri feladatai­kat. Munkásőreink akkor és úgy készülhetnek a legméltóbban e jelentős eseményre, ha a két évtized munkáját összegező ünnepi számvetéskor majd el­mondhatják: munkásőrségünk az alakulástól kezdve töret­lenül fejlődött, az egységek erkölcsi-politikai állapota szi­lárd és minden munkásőr megfelel a párt által eléjük állított követelményeknek. Az enyhülés erőinek tovább kell küzdeni Ülést tartott az Országos Béketanács A- Parlament vadásztermé- ben tegnap megtartotta idei első ülését az Országos Béke­tanács. Részt vett az ülésen és az elnökségben foglalt he­lyet Sarlós István, az. MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsán aik elnöke. Szentistványi Gyuláné. a Ha za fi as Népfront Országos Ta­nácsának titkára, dr. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető­je, Sebestyén Nándorné, az Országo^ Béketanács főtitkára, dr. Réczei László, az Orszá­gos Béketanács alelnöke és Takács Péter, a Tatabányai Szénbányák Vállalat villany- szerelője, az. Országos Béketa­nács elnökségének tagja. Ugyancsak az. elnökségben foglalt helyet Romesh Chand­ra, a Béke világtanács főtitká­| ra és Silas Cequeira, a Por- ! tugál Béke- és Együttműködé­si Tanács főtitkára, a Béke- ] világtanács tagja. Az ülést Pethö Tibor, az Országos Béketanács elnökbe j l.yettese nyitotta meg. majd Sebestyén Nándorné számolt be a magyar bákemozgalom ! múlt esztendejéről, a béketa­nács tavalyi tevékenységéről. Egyebek között hangoztatta: a múlt év kiemelkedő jelen­tőségű volt a világ békeszex-e- tő néped számára. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet eredményes befeje­zése. az indokínai tűzfészek kioltása, a vietnami nép nagy- ! szerű győzelme: történelmi je- i lentőségü események voltak a j világ népei életében. — Eredményes esztendőt i zárt a magyar békemozgalom is — mondotta — a múlt év bél­és külpolitikai eseményei meg- 1 győző erővel világítottak rá, hogy hazánkban a békéért folytatott harc legeredménye­sebb formája a fejlett szocia­lista társadalom felépítése ér­dekében végzett becsületes és áldozatos munka. A magyar békemozgalom rendezvényei igazolták, hogy a mozgalom megtalálta az utat az embe­rek eszéhez, 6zzívéhez. Ezután dr. Réczei László fűzött szóbeli kiegészítést az Országos Béketanács írásban is közreadott idei munka- program-tervezetéhez. Mint : mondotta: a magyar békemoz- j galom, az Országos Béketa-' nács 1976-ban külön figyelmet | fordít az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróülesén elfogadott doku­mentumok megismertetésére (Folytatás a 2. oldalon) A város ivóvízellátásának javítására 750 köbméteres Aíjua tí­pusú víztornyot építenek Nagykörösön. Képünkön: »Beeme­lik« a kcljcly alakü tartályt. Olaszországi események Sztrájk, tüntetés — aggodalmak Mintegy 12 millió dolgozó hagyta abba a munkát Leone megbízása Mórának A lléke-viláolanács főtitkárának látogatásai a csütörtöki napon Vélcniénycsere a nemzetközi helyzetről Bővül az InterkozRiosz-proirain' Borisz Petrov akadémikus, az Interkozmosz tanács elnö­ke, a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetésben el­mondta : az Interkozmosz te­vékenységének határai mind • a földön, mind az űrben egy­re bővülnek. — A világűr bé­kés célú kutatásában és fel- használásában a legnagyobb közös munkaprogramokat a Szovjetunió a szocialista kö­zösség országaival, j valamint az Egyesült Államokkal, Fran­ciaországgal és Indiával való­sítja meg — mondotta a szovjet tudós. (MTI) démia Világgazdasági Intéze­tében is, ahol Bognár József akadémikus, az intézet igaz­gatója és Simái Mihály egye­temi tanár, igazgatóhelyettes fogadta. A találkozókon részt vett N. Voscsinyin, a Béke-vi- lágtanács titkára és Sebes­tyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára. (MTI) Mintegy 12 millió dolgozó sztrájkolt tegnap — néhány órán át — Olaszországban, a CGIL, CISL. UIL szakszerve­zeti csúcsszövetség felhívásá­ra, a közalkalmazottak kö­veteléseinek támogatására. Rómában felvonulásra és a Piazza San Giovannin hatal­mas tömeggyűlésre került sor Lama, Storti és Vanni — a csúcsszövetség főtitkárai — részvételével. A sztrájkot és az országos megmozdulást megtartották annak ellenére, hogy a közalkalmazottak tár­gyalópartnere, a kormány, le­mondott. «•Követeléseink, a régóta hangoztatott ígéretek teljesí­tése, a folyó ügyek részét ké­pezik, éppen ezért az illeté­kesek nem bújhatnak a kor­mányválság ténye mögé, hogy ismét halogassák ezt« — hangoztatták a szakszervezeti vezetők. Az Olasz Kommunista Párt egy cseppet sem titkolt ne­hezteléssel fogadta, hogy a szocialista párt kormányvál­ságot robbantott ki. Az Unita tegnapi vezércikke félreérthe­tetlenül leszögezi: az OKP a legkevésbé sem találja alkal­masnak az időt a’ kormány megbuktatására. A kormány­válság megbénítja a parla­ment működését, amikor az fontos kérdéseket tárgyal. A helyzet kulcsa az OKP- ! hoz fűződő viszony kérdése, j A szocialista párt szavakban j olyan új, széles parlamenti többségre támaszkodó kor­mányt sürget, amely fölhagy az OKP-val szembeni megkü­lönböztetés és elzárkózás po­litikájával. A valóságban azonban a helyzet még nem érett meg erre; a keresztény­demokrata előtt nem Sztrújhhullúm Spanyolorszúgbnn Magasabb bért követelnek az építőmunkások is Űjabb tüntetések zajlottak Spanyolországban — azután, hogy a hadsereg egységei a sztrájkoló munkásoktól átvet­ték a madridi földalatti keze­lését. A főváros munkásnegye­deiben a dolgozók eközben szolidaritási tüntetéseket ren­deztek a metró sztrájkoló munkásainak támogatására. Vallecas külvárosában 500 fős türitetést vert szét a rend­őrség. Magasabb bért követelnek a földalatti dolgozóin kívül az építőmunkások is. Az észak­spanyolországi Avilés és Ve- rin városokban 6500 fémmun­kás szervezett tüntetést .bér- követeléseinek alátámasztá­sára. Ezer tonna só a síkos utakra Bevált az út inform új rendszere párt kongresszusa lehetett valóban i Különlegesen kiképzett katonák vezetik és irányítják a mad­ridi metrót, amelynek dolgozói sztrájkba léptek. (Teleíoto — AP—MTI—KS) Az idén sincs telünk — ál­lapítják meg azok, akik csu­pán azt nézik, havas-e a táj. jegesek-e az utak. A KP1V1 Közúti Igazgatóságának hó­marói, a különböző jármű­vekre, munkagépekre szerelt hótolók és hóekék most — amikor már majdnem túl va­gyunk a tél felén — Somogy­bán még valóban csak »beve­tésre készen« állnak. Ez azonban nem azt jelenti, hogv a szakembereknek nem , kell őrködniük a közutakon. Eddig a síkossági őrjárat Somogybán kereken ezer tonna sót szórt az utakra, hogy hajnalonként ne legyenek balesetveszélye­sek. — Nem »munkanélküli-e« ezen a télen az igazgatóság útbiztonsági szolgálata? — kérdeztük Kincses Tibor fő­mérnöktől. — Szó sincs róla. Noha az idei tél is a korábbi hárem- négy évihez hasonló, mi no­vember vége óta állandóan tartunk útbiztonsági szolgá­latot. Szükség van rá, hiszen hajnalban rendre ködös, párás az idő. A lecsapódó pára rá­fagy az utakra, és síkossá tenné, ha nem sóznánk. Nap nap után 16 szóró gépkocsink indul hajnali háromkor, s ezek a járművek 560 kilomé­ternyi utat járnak be. azokat, ahol a forgalom 75 százaléka lezajlik. Nemcsak a megyét átszelő főutakon őrködünk, | hanem az olyan forgalmas út- * szakaszokon is, mint amilyen a kaposvár—szántódi vagy a tab—darányi út. — Nem éri-e meglepetés a KPM Hószölgálatát. ha hide­gebbre fordul az idő? — Igazából; csak 1970 tele tett próbára bennünket. Azóta még jobban gépesítettünk, és a szakemberek, akik ma a sí­kossági őrjáratot végzik, a helyzetnek megfelelően hó­ekékre, vagy hómarókra száll­nak. E pillanatban hat. nagy teljesítményű marógépünk vár bevetésre. — Ütinform-táblák vannak a városok bejáratánál, a fon­tosabb közúti csomópontokon. Bevált-e ez a tájékoztató rendszer? — Gyorsabb információkat adnak a régebbi helyzetjelző tábláknál, és nemcsak egy szűk körzetről, hanem az or­szágos útviszonyokról is. Noha eddig Somogybán valóban nem volt még igazi tél. gyá­rán csengenek a telefonok: az ország távolabbi részébe in­dulók gyakran kérnek tájé­koztatást. A KPM téli útszolgálata — az igazgatóság főmérnöke sze­rint — tehát fölkészülten vár­ja az esetleges kemény telet. És ígéri, hogy — az egészen rendkívüli időjárást kivéve — zavartalan lesz a megye fő út­jain a 'téli forgalom. K. S. Ara: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI, BIZ OTT SÁGÁNAK LAPJA XXX I. évfolyam 7. szám 1976. január 9., péntek 1 Több millió dolgozó sztrájkja, felvonulás Róma utcáin, nagygyűlés a San Giovanni téren és a politikai partok ta­nácskozása jellemezte Olaszországban — a Moro-kormány lemondása után — a tegnapi napot. A pártok hétfőn kez­dődő konzultációs tanácskozása előtt tovább gyűrűznek a C1A hatmillió dolláros megvesztegetési botrányának hullá­mai is. [ arra számítani, hogy a KDP | változtat eddigi elzárkózó ma­gatartásán. így a kormány- i yálság éppen a jobboldal — í (Folytatás a 2. oldalon) A hazánkban tartózkodó . Romesh Chandrát, a Béke-vi- lágtanács főtitkárát, csütörtö­kön délután hivatalában fo- j gadta Sarlós István, a Haza- | fias Népfront Országos Taná- I csának főtitkára. A szívélyes, baráti légkörű találkozón vé­leményt cseréltek a nemzet- I közá helyzet, a béke-világmoz- I galom időszerű kérdéseiről, valamint a Budapesten ez év I októberében megrendezésre kerülő fejlődési világkonfe- ! rencia előkészítéséről. Ro- mesh Chandra látogatást tett . a Magyar Tudományos Aka-

Next

/
Thumbnails
Contents