Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-15 / 268. szám

Kényszerpihenő AHnak a kombájnok. Néhány helyen belemartak a sárguló kukoricába, de nem jutottak messze. Kényszerpihenőt tar­tanak a tábla szélén. A hamu­ban fahasábok parázslanak: afölött melengetik elgémbere­dett, olajtól. fekete kezüket a komba jnosok. Szavaikból meg­ítélhető: voltak már jobb han­gulatban is. Nem a hideg szél­re panaszkodnak, hanem a földre, amely megbénítja a gé­peket. Tamás Gyula valamennyiek között a legolajosabb: — Én azért vagyok itt, hogy ha meghibásodik valami, rög­tön segítsek. Karbantartó sze­relőként dolgozom. Ilyenkor azonban nem lehet tenni sem­mit. A kadarkuti Szabadság Ter­melőszövetkezet táblájának szélén állunk. Óriási gödröket, valóságos kis árokrendszert vágták a földbe a gépek kere­kei. — Itt nem megyünk semmi­re — panaszkodnak a többiek is. — Sáros, nedves a talaj, és ha a gép elindul, rögtön elka­parja magát. Pár méter után már meg is áll, és nagy erőfe­szítésbe kerül, míg kikecmereg a maga ásta gödörből. — Három SZK—4-es és egy SZK—5-06 vesztegel a tábla szélén. — Csak 26 hőid ez a tábla, gyorsan végeznénk vele. — Persze, nem fogy el így, ba csak nézzük. — Még háromszáz holdat kell betakarítani — mondják egymás szavába vágva. Amikor mentek a gépek, két vagonnal is betakarított egy- egy. Keresni is csak akkor le­het, ha dolgoznak. Minden má­zsa szemes kukoricáért, mely a gép tartályába kerül, egy forint hatvan fillért kapnak. Ha megvan a kétvagonos teljesít­mény, azért már szép pénz jár. Igaz, a munkaidő nem nyolc óra, nem is tíz, hanem gyak­ran annál is több. Ahogy az idő engedi. Azt, hogy vasárnap is van, szinte már elfelejtet­ték. November 7-én is dolgoz­tak, hiszen nem lehetett várni. S ki tudja, mikor jön meg a kemény tél. Addig pedig a ku­koricának el kell fogynia. A gépek, az SZK—4-esek is vezetőfülkével vannak fölsze­relve. így lényegesen köny- nyebb, kényelmesebb a mun­ka. Különben a hideg, a néha szemerkélő eső még jobban próbára tenné a kombájnoso- kat. Az emberek, bizony, ki­csit már fáradtak, és szeretné­nek végezni. Télen majd a mű­helyben akad dolguk, az sem lesz könnyű munka, de ezek után szinte pihentető. Mert alighogy véget ért az aratás, máris indulni kellett a kukori­cába. Ott a meleg tette próbá­ra az embert, itt meg a hideg. A tűz lassan kialszik. Az em­berek várják, hogy jöjjön az utasítás: átmehetnek-e egy másik táblára, vagy itt küsz­ködjenek tovább a sárral. Ha a gépek mehetnének, nem sokat törődnének vele, hogy milyen az idő. Remélik, hogy nem tart sokáig ez a kis kényszerpihenő. Mert jólesik ugyan beszélgetni néha a tábla szélén, ám mégis szívesebben hallgatják, ha dübörög a mo­tor, reccsen a levágott kukori­caszár. D. T. Nyaralók a kollégiumokban Jövőre többen üdülnek KILENCVENÖTEZER ember pihent a balatoni üdülőkben. Ezek fenn tartásáról, zavartalan működéséről a SZOT Dél-bala­toni Üdültetési Igazgatósága gondoskodik. A nyaralók — és természetesen a »-.telelők« szá­ma évről évre nő, ez egyúttal az igazgatóság feladatainak gyarapodását is jelenti. Jövő évi terveikről Schrottner Ká­roly , az igazgatóság vezetője adott tájékoztatót. Már most, jóval a tél előtti megkezdték a felkészülést. Munkájukat elsősorban az ha­tározza meg, hogy 1976-ban három és fél százalékkal több, összesen 101 ezer dolgozó üdül­tetéséről kell gondoskodniuk. Az üdülési formák nem vál­toznak: gyerekeket, fiatalokat, szakmunkásokat, gyermekgon­dozási segélyen levőket, felnőt­teket és családosokat várnak a megfiatalított balatoni üdülők­be. A szakmunkások üdülési lehetőségei a jövő évben bő­vülnek: az igazgatóság a nyári hónapokban olyan kollégiumo­kat vesz bérbe, amelyekben kényelmesöl elhelyezhetik a nyaralókat. Bár több, most már korsze­rűtlen épületet kikapcsolnak, számos felújított egység ismét megnyitja a kaput. A Dél-ba­latoni Üdültetési Igazgatóság tervei szerint 40 millió forintot fordítanak felújításra. Május­ban elkészült a Rév kemping, ott 182 felnőttnek van hely; ha családosok jönnek, akkor 252 személyt tudnak elhelyezni. Siófokon befejeződik a Bá­nyász üdülő felújítása, ott 210 hely van. Nem csak a nyári hónapokban, hanem egész év­ben várják a vendégeket. Balaton földváron a Vörös Lobogó üdülő felújítását kez­dik meg. Befejezésével itt is egész évben fogadhatják a pi­henni vágyókat. Az előbbi említett 40 millió forintnak több mint tíz száza» Somogyi Néplap lékát csatornák, bekötések el­készítésére fordítják. Sok pénzt költenek a konyhák korszerű­sítésére: mindenekelőtt olyan felszereléseket építenek be, amely kényelmes munkalehe­tőséget biztosítanak az ott dol­gozóknak. A siófoki szakmun­kásüdülő, a balatonboglári fémmunkás és — a postások szakszervezetével megosztva a költségeket — a postás gyer­meküdülő konyháját az elsők között korszerűsítik. Már korábban megkezdték és jövőre is folytatják Bala- tonföldváTon a szolgáltatóegy­ség építését. Ennek fontosságát talán nem is kell hangsúlyozni: tekercselést vállalnak itt, tele­víziójavítás és — egyebek mellett — az üdülők elromló gépkocsijait is jól képzett szak­emberek csinálják meg. A ter­vek szerint a jövő év augusz­tusában már itt is megkezdik a munkát. 1976-ra az igazgatóság a fej­lesztési hitelét 12 százalékkal magasabbra tervezte, mint eb­ben az évben volt. Ennek nagy részét (csaknem 60 százalékát) pótlásokra, fölszerelések vásár­lására fordítják, a fennmaradó 40 százalékot pedig a színvonal emelésére szánják. A balatonlellei Giuseppe di Vittorio üdülőben befejezik a bútorzat teljes kicserélését, s ugyancsak bútorcsere lesz a földvári Liliomban. SZÜLNI KELL a színvonal emeléséről is. Elsősorban a munkahelyek gépesítettségét szerelnék növelni, hiszen köz­ismert, hogy nyáron a Balaton- parton nem könnyű munkát keresőket találni. Az igazgató­ság gondoskodik a dolgozók téli foglalkoztatásáról is. Je­lenleg 600«an dolgoznak külön­böző téli üzemekben, s — az ottani szakszervezettel kötött megállapodás alapján — het- venhatan az NDK-ban vállal­tak munkát; szakképzettségük­nek megfelelő munkahelyen és munkakörben dolgoznak. Áp­rilis közepén jönnek haza, hogy ismét a balatoni üdülők­ben foglalják el helyüket A szakmai színvonal emelé­sét célozzák a napokban induló tanfolyamok: cukrászok, sza­kácsok, raktárosok vesznek ezeken részt, más dolgozóik politikai előadások hallgatói. A FELKÉSZÜLÉS legfonto­sabb célja az, hogy 1976-ban szakmailag jobban felkészült dolgozókkal kulturáltabb ellá­tást biztosítanak az üdülőkben pihenő több mint 100 ezer em­bernek. M. A. Tersánszky /. Jenő u havasi selyemfiú II Megállt az istálló előtt, s tű­nődött egyet. Elnézett szolga­társai felé, elnézett a ház felé, fölbámult az'égre, s eközben arcán levertség, gondok, unott- ság tükröztek. Lehorgasztotta fejét, s újra tűnődött. A vénasszony most szólalt rá a kerítés mögül, és közele­dett: — Bánt valami téged, hogy mindig ilyen búvatbélelt vagy? — A zsákokat leterheltem, és itt adtak egy cédulát ne­ked, nagysága — volt a paku- lár felelete, és tüszőjéből pa- pírszeletkét adott át a vén­asszonynak. — Jól van — szólt —. Jól van. De minek nem felelsz arra, amit kérdezek: van va­lami bajod neked? Most is búsultál, láttalak. Minek nem mondod meg nekem? — Búsulok, nagysága, rwsz- szul vannak otthon. — Azért búsulsz? Hát, mi bajuk van? Nincs mit egye­Mit hős a holnap? Hu­szonöt évvel ezelőtt ez volt a katolikus papok leggyako­ribb kérdése. A válaszok, ta­lálgatások békétlenség forrá­sai lettek. » A papság egy része hallani sem akart az új alapokon épülő hazával való együttműködésről. So­kan látták viszont, hogy az igazi ellentét a felszaba­duláskor elsöpört kizsákmá­nyoló rendszer szolgálatára fölépült egyház és az új szo­cialista állam között van. A haladó katolikus papság döntött: cselekednie kell, ha szolgálni akarja egyháza tényleges érdekeit. Fájdalmas leszámolásra volt szükség, hiszen az egyház jelentős erői makacsul ragaszkodtak a régi társadalomhoz. Kire­kesztették maguk közül a papokat, akik hangsúlyozták: az új haza melletti kiállás az igazság erőinek támogatásával azonos, mégha százszor annyi ellentmondás látszik is. A negyedszázada megszüle­tett magyar katolikus papi békemozgalom segített tisz- tázn’ a félreértéseket. Né­hány héttel ezelőtt a Parla­ment kongresszusi termében a katolikus papi békemozga­lom jubileumi ülésén dr. Hor­váth Richárd, az Országos Béketanács katolikus bizott­ságának főtitkára a kezdetről elmondta, hogy a mozgalmat vádakkal illették, amelyek a nem ismerésből, a rosszaka­ratból, a reakciós alapállásból adódtak. Ez nem volt másképp a valamikori nagybirtokok tipi­kus hazájában, Somogybán sem. Sebestyén József kapos­vári apátplébános, somogyi főesperes, a papi békemozga­lom alapító tagjai közé tar­tozik. — Nem voltunk sokan, ti­zenegy somogyi esperes és néhány dél-somogyi község plébánosa alkotta a megyei papi békebizottságot. Szándé­kunkat, célunkat megismer­tetni és elismertetni igazi harc volt. Én is falun születtem, később hosszú esztendőkig ott is gyakoroltam a hivatásom, s tudtam mit jelent uradalmi cselédnek, szegénynek lenni. Láttam, a korábban nyomo­rúságban élők gyermekeinek tömegesen, adódik lehetőségük a tanulásra, a fölemelkedésre. Meg kellett találni az állam­mal az együttműködés kul­csát, hogy mindabban, ami­ben összeegyeztethető az ál­láspontunk, eredményeket ér­jünk el. A magyar katolikus papi békemozgalom a huszonöt év alatt bizonyította: érti a tö­retlenül fejlődő és kiszélese­dett szövetségi politikát, tud­ja, milyen feladatokat ad szá­mára a szocialista nemzeti egység, a demokrácia, az al­kotó hazafiság megszilárdítá­sa. Nyilvánvaló lett, hogy a szocialista társadalomban mű­ködő egyházak képesek a ha­ladó elgondolások, tervek tá­mogatására. és sok területen szolgálhatják nemzeti fölemel­kedésünk ügyét. — Aki ezt komolyan veszi, talál magának bőven, felada­tot. Mint megyei tanácstag, szószólója vagyok a levegő tisztasága megőrzésének, a környezetvédelemnek, a mű­emlékvédelemnek, a közlekedés rendje megszilárdításának, a városrendezésnek és még foly­tathatnám a sort. Talán nem érdektelen, ha elmondom, a szószékről sok száz pappal együtt küzdők a magyar »be­tegségek« ellen. Ezeknek so­rát az alacsony születési szám, a rendezetlen családi élet, a sok válás és az iszá- kosság alkotják. Törekvésünk azonos az államéval. Mélysé­gesen elismerjük például a népesedéspolitikai erőfeszíté­seket. Sebestyén József, aki 1925- től 1965-ig a megyei katolikus papi békebizottság elnöke volt — most a díszelnök tisz­tét tölti be — számos magas kitüntetés tulajdonosa. Leg­utóbb dr. Trautman Rezsőtől, az Elnöki Tanács helyettes el­nökétől a Parlamentben a katolikus papi békemozgalom jubileumi ülésén a Munka Érdemrend arany fokozatát vette át. — Ez nemcsak az én mun­kám állami megbecsülését jelenti, hanem mozgalmunk elismerését is. A szövetségi politika sikereiben jelentős a szerepe az állam és az egy­ház között kialakult gyümöl­csöző együttműködésnek. A katolikus papi békemoesga- lom hozzájárult ahhoz, hogy az egyház az állam számára is elfogadható programot dol­gozzon ki. A papi békemoz­galom negyedszázada egy­háztörténeti és társadalom­fejlődési szempontból is rend­kívül fontos: a kijelölt és részben megjárt úton tovább kívánunk haladni. A közös érdekeinket szol­gáló együttműködés útja sza­bad, annak irányát a párt- kongresszus és a párt első titkára is több beszédében megerősítette. A katolikus papi békemozgakan jubileumi ülésére invitáló meghívón ol­vastuk: »25 év hűségben egy­házhoz, a hazához«. A hűség bizonyítására sok a lehetőség. P. D. Út a kiváló címig Huszonhárom évvel ezelőtt ismertem meg. Abban az idő­ben, amikor a vidéki péksége­ket a fökiművesszövetkezetek vették át. Es olyannak ismer­tem meg — azóta is nemegy­szer bizonyította —, aki nem fél a munkától. Akkor sokan csodálkoztak, hogy nő létére el merte vállalni és el tudta Látni — szakképzettség nélkül is — az andocsi, majd a tö- rökkoppányi sütöde üzemelte­tését. Egyedül, minden segítség nélkül! Nehéz m-unkát köny- nyítő gépek akkor még nem voltak, a kenyeret kézzel kel­lett dagasztani. Két éven át végezte ezt a férfiaknak sem könnyű munkát: dagasztott és sütött naponta 4—7 mázsányi formás, ízletes kenyeret. Utána mintegy hét évig a terményforgalmi vállalatnál adminisztrátorként dolgozott, majd 1963. január 15-én az andocsi földművesszövetkezet­nél lett felvásárló Tolnai Je­nöné azóta is ott van. A munkája most sem köny- nyű. Hogy mennyi árut vásá­rolt fel, s mennyinek a — né­ha többszöri — megmozgatá­sáról kell gondoskodnia, azt mutatja, hogy ebben az évben október 15-ig — az előző évek 400—420 ezer forint összfor- galmával szemben — már 863 ezer forint értékű árut vett át és szállított el a háztáji gazdaságokból. Egyebek mel­lett például gyümölcsfélékből több mint 400, mézből 20, szá­razbabból 40, élő nyűiből 96 mázsát, tojásból pedig 245 ezer darabot. Közvetlen, barátságos asz- szony. Minden tőle" telhető se­gítséget megad a háztáji ter­melés színvonalának emelésé­hez. Ezt bizonyítja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az idei tavaszon is több ezer kü­lönféle táp kockás palántát, to- ; vábbá 6 ezer naposkacsát és-' 25 ezer naposcsibét biztosí­tott, s október végéig 100 da­rab bikali fajta fehér tenyész- nyulat és 150—200 darab kü­lönféle gyümölcsfacsemetét szerzett a háztáji termelőknek. Becsületes, jó munkáját a község vezetői és lakossága mellett fölöttessei is elismerik és méltányolják. Az utóbbi években kétszer kapott elis­merő oklevelet, továbbá két­szer lett kiváló dolgozó, s a múlt évi kimagaslóan ered­ményes munkája nyomán az általa vezetett felvásárlóhely kiérdemelte a megtisztelő ki­váló egység címet. P. F. nek? Vagy betegek? Anyád? Vagy apád? — Sok baj van, mindenféle —bólintott a pakulár. De mint aki félbe akarja hagyni az er­ről való beszédet, erre-arra nézett, hogy valami foglala­tosságot találna, és hozzá mor­mogta: — úgysem vagyok ott, úgysem segíthetek. — Hát szeretnéd megnézni őket? — kérdezte a vénasz- szony, és fürkész szeme rög­tön észrevette, hogy erre a pakulár szemei megvillantak. Azért ezzel toldotta meg. — Elmehetsz. Menj el. Elenged­lek. Ma szombat. Holnap va­sárnap. Nem baj, he késel hét­főn is. Most nincs munka. Gyere estére. Na! Kedvedre beszéltem néked? — Ha elengednél, nagysága, én nagyon köszönöm neked. De mit szólnak ezek? — utalt cseléd társaira a pakulár. — Az nem a te gondod! — vetett gyűlöletes pillantást a vénasszony cselédei felé. — Várjál csak, gyere csak be ve-, lem. Adok neked, hogy vigyél anyádnak valamit. -És mondd meg, hogy a gazdasszonyod adta. Mondd meg, hogy jó asszony vagyok, és szeretlek szolgámnak téged. Csinálj ne-# ki örömöt. Na, gyere hát. A vénasszony előrement a házba. Levágott egy jó félol­dal szalonnát, összekötött egy pár tyúkot lábaiknál, és még gondolkozott, mit adhatna még valamit. Ekkora bőkezűi ség, ekkora gondoskodás, nagyon jól lát­szott, mennyire megzavarja a pakulárt. Mennyire valóság­gal megszégyeníti. A tekintetét valóságos kínnal rebegteti ide-oda. Mintha nem enyhí- tődne, de súlyosbodnék hely­zete a vénasszony jóságával. — Jaj, nagysága, hogyan szolgáljam én meg ezt neked? — hebegte. De a szabadságon, a látogatáson való örömét nem. tudta titkolni. — Hadd csaik a hálálkodást — mondta az öregasszony. — Készülhetsz, és'mehetsz. A lo­vakat csak bízd rám. Legyen meg az örömöd, és lássad, ki­csoda vagyok hozzád. Nem sokkal rá, egy nap. a vénasszony tornácán bíbelő­dött valamivel. A lánya két rücsővel épp akkor ment ál a házból az udvaron a kútra, amely a hátsó udvaron volt, s ahová a vénasszony jól láthatott a tor­nácról. A pakulár ott faragcsált egy baltanyelet az istálló előtt. De amikor meglátta gazdasz- szonya lányát; hogy vizet akar húzni, odasietett, s kivéve ke­zéből a rücsökét, maga húzta tele őket a kútból, hogy meg­kímélje a lányt. Ez egészen szokott készség volt a paku- lártól. A vénasszonynak foglalatos- - sága közben ott volt a szeme ezen a jelenetem Lánya szabadkozott a paku- lár segélye ellen, de végül csaik átengedte a rücsökét ne­ki. De aztán, mikor a pakulár a tele rücsökét be is akarta vinni helyette, akkor már nem engedett. És a pakulár sem érősködött tovább. Ellenben a lány, mielőtt elindult volna a vízzel, kissé letette a kút mel­lé a rücsökét, s néhány ba­rátságos szót váltottak a pa- kulárral. A vénasszony szavakat nem hallhatott odáig, mindössze mozdulatokat figyelhetett meg. És a lánya máris jött befelé a rücsökkel. Mikor a tornácra lépett, a vénasszony így szólt hozzá: — Éppen rólad gondolko­zók itten. Ne vénülj hát ne­kem a nyakamra, én odaad­lak Kerekeshez... Kerekes felvigyázó volt a kohóban. A lány legállhata- tosaibb és legreményteljesebb kérője. A lánynak is tetszett, úgy-ahogy. Józan, kupori, s már katonasoron túl levő le­gény volt. Maga erejéből ver- gődte föl magát félig-meddig altiszti állásra a kohóban, s több mint ötéves türelemmel táplált vonzalmakat a Krizsán lány hozománya iránt. Egyet­len kifogás az volt ellene, hogy nemcsak rokkant apját s anyját, de nagyapját s nagy­anyját is tartotta, s kisebb testvéreit. Ez az , éhes had ri­asztotta vissza a vénasszonyt, remélhető élősködéseivel. A lány válasz nékül s kissé elámulva bámult anyjára. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents