Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-14 / 267. szám
Lázár György sajtóértekezlete Baracs Dénes és Magyar Péter, az MTI tudósítói jelentik: A Minisztertanács elnöke sajtóértekezleten, miután kiemelte azt a figyelmes és a magyar nép iránti rokonszen- vet kifejező fogadtatást, amelyben vendégiátóf, Moro miniszterelnök és Leone köz- társasági elnök részesítette, kijelentette: elégedett utazása eredményeivel. »-Tárgyalásaim megfeléltek a várakozásnak és hasznosnak minősíthetők. A magyar kormány szándéka, hogy ezt a párbeszédet, amely a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés fejlesztésere irányul, a kialakult gyakorlatnak megfelelően minden szinten folytassa a két országot érdeklő és érintő kérdésekről« — mondotta. A továbbiakban rámutatott: Olaszország hagyományosan egyik legfontosabb gazdaságikereskedelmi partnere a Magyar Népköztársaságnak. Éppen ezért sajnálatos, hogy az utóbbi években lendületesen fejlődő kapcsolatokat a KÖ2Ö6 Piac váratlan és minden átmenet nélkül meghozott marbahúsbehozatali tilalma megtörte. A megbeszéléseken az olasz kormány vezetői részéről hajlandóság mutatkozott arra, hogy kiküszöböljék a kapcsolatok útjában álló akadályokat. "A mi álláspontunk az, hogy a két ország együttműködése csak az élet minden területére kiterjedő együttes fejlődés eredményeként lehet igazán kedvező« — tette hozzá Lázár György. A magyar kormány úgy véli — mondotta —, hogy a távaly megkötött tízéves gazdasági, ipari és műszaki együttműködési egyezmény keretei között meg lehet találni az együttműködés további fejlesztésének módjait, s a tárgyalásokon kölcsönös készség mutatkozott arra, hogy új területeket kutassunk fel, új együttműködési lehetőségeszagok békés egymás mellett élésének erősítésére. »E tekintetben teljes egyetértéssel találkoztam olasz tárgyaló- partnereim részéről — jelentette ki Lázár György. — A történelmi jelentőségű helsinki okmány értelmezése és gyakorlati megvalósításának értelmezése tekintetében egyetértés mutatkozott közöttünk, egyformán az a nézetünk, hogy további erőfeszítésekre van még szükség az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná tételéhez Európában. Hasonlóképpen egyetértettünk abban, hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell kiegészíteni.« Lázár György a továbbiakban hangsúlyozta, hogy azonosak voltak a két fél nézetei a közel-keleti helyzet megítélésében, a ciprusi kérdéssel és a leszerelés problémájává') kapcsolatban is. Ezután röviden tájékoztatta a sajtó képviselőit a magyar politikai és gazdasági helyzetről, nem hallgatva el azt, hogy a világ- gazdaságban történt utóbbi változások kedvezőtlenül érintették a magyar népgazdaságot, amely azonban a terv- gazdálkodás és a szocialista országokhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő szoros együttműködés révén képes megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. A magyar kormányfő ezután több mint fél órán keresztül, válaszolt az újságírók kérdéseire. Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy milyen politikai jelentőséget tulajdonít az előző nap aláírt magyar—olasz közös nyilatkozatnak, kijelentette: nagy politikai jelentőséget tulajdonít az okmánynak, mivel az világosan tükrözi a két országnak azt a szándékát, hogy kapcsolataikat a helsinki dokumentum szellemében kívánják fejleszteni. Rögzíti, hogy fontosnak tartják a gazdasági és kulturális kapcsolatok fejleszSpanyolország Egyre brutálisabb terror két munkáljunk ki. Az olasz ■ s tanúsítja, hogy a két kormány részéről készség mutatkozott továbbá arra, hogy kiküszöböljék a fennálló nehézségeket. »Tárgyalásaink során szívélyes és alkotó légkörben széles körű eszmecserét folytattunk Moro miniszterelnök úrral az országainkat kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdésekről is« — folytatta a magyar kormányfő. Hangsúlyozta: Magyarország következetesen és eredményesen törekszik földrészünk biztonságának, az enyhülés folyamatának, a különböző társadalmi rendszerű orország közös óhaja együttműködni a nagy világkérdések megoldásában. Egy másik, a katonai enyhülés távlatairól feltett kérdésre válaszolva Lázár György rámutatott, hogy Magyarország a maga eszközei és lehetőségei adta keretek között minden módon támogatni és segíteni akarja ezt a folyamatot. Magyarország nem nagyhatalom, — mondotta -— s alapvető érdeke fűződik a katonai enyhülés kibontakoztatásához, a békéhez, a leszereléshez. A közös nyilatkozat azt a szándékát tükrözi, hogy ehhez mindkét fél hozzájáruljon. Számos kérdés hangzott el az olasz—magyar gazdasági kapcsolatokról, ezek állásáról és távlatairól. A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban megismételte: a két ország közötti áruforgalom dinamikus fejlődését (öt év alatt 60 százalékos növekedés) a Közös Piac barátságtalan és diszkriminatív lépése megtörte, de a kérdésről folytatott eszmecsere alatt Moro miniszterelnök részéről teljes egyetértés mutatkozott aziránt a magyar törekvés iránt, hogy a gazdasági kapcsolatokat a politikai kapcsolatok már elért szintjére kell emelni, s ennek érdekében számos területen megkezdődött a lehetőségek kimunkálása. Lázár felhívta a figyelmet a vegyipar, az energetika és az élelmiszeripar terén kínálkozó ipari együttműködés lehetőségeire. A vatikáni látogatásával kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva a magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy elégedett a VI. Pál pápával folytatott eszmecserével, amely szívélyes, barátságos légkörben folyt le. A magyar állam és a Vatikán kapcsolatai mindkét fél megállapítása szerint rendezettek és normálisan fejlődnek — mondotta végül. (MTI) ] Béremelést követelnek a portugál építőmunkások Bezárva tartották a. minisztereket Egységbontás a fegyveres erők soraiban Azonnali béremelést követelő építőmunkások vették kő- j Zenha pénzügyminiszter Jelee- rül Lisszabonban a miniszterelnökség és az alkotmányozó j te — a négyszázezer munkanemzetgyűlés épületét, és nem engedik ki a kormány, illetve nélküli túlnyomó többsége az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait. Az akció szerdán este í ugyancsak építőmunkás, kezdődött, és csütörtökön sem érkezett hír a befejezéséről. ! A portugál miniszterelnökségen csütörtökön reggel közölték: Azevedo miniszterelnök csak akkor hajlandó tárgyalásokba bacsátkozni az építő- munkások követeléseiről, ha a tüntetők feloldják a miniszterelnökség és az alkotmányozó nemzetgyűlés épületének zárlatát. A sztrájkolok a zárlatot tegnap délelőtt feloldották, s így a 24 óráig fogva tartott minisz_____ . terek és szakszervezeti képvij esítése 12 ' millió escudo j selők elhagyhatták az épületet Madridi jelentések szerint a spanyol rendőrség egyre brutálisabb terrorintézkedésekkel sújt le a rezsim ellenfeleire. Egy legfrissebb hivatalos közlemény elismeri: egyedül a múlt héten 430 személyt tartóztattak le — a haldokló diktátor által 1975. augusztus 27-én alírt, úgyneKislexikon a nap eseményeihez OBaszország Olaszország 301 249 négyzetkilométer területű, 55,4 millió lakosú köztársaság Déí-Európában. A lakosság 98 százaléka olasz, 0,5 százaléka friuli, 0,1 százaléka francia és 1,4 százalék egyéb nemzetiségű. A tőkésvilág egyik vezető hatalma, az olasz export a tőkés- világ kivitelében 3,9 százalék, az import a tőkésvilág behozatalából 5,3 százalékkal részesedett 1974-ben. A tőkésvilágra ható gazdasági visszaesés Olaszországban is érvényesül. Az ország bruttó nemzeti termékének értéke — nyugati becslések szerint — az idei évben 3,4 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyinál. Az év első nyolc hónapjában az infláció mértéke 8,8 százalékos volt. 1975 szeptemberében 667 000 munkanélkülit tartottak nyilván, ez a foglalkoztatottak 3,4 százalékát jelenti. A részlegesen foglalkoztatottak 3 milliós tömege . az összlétszám 15 százalékát teszi ki. A munkanélküliséget fokozhatja Nyugat-Európa országainak gazdasági visszaesése, mivel 2,3 millió olasz vendégmunkás dolgozik ezekben az államokban. A magyar—olasz külkereskedelmi forgalom az év első félévében 1671 millió devizaforint értéket képvisel. A magyar export 732 millió (ebből mezőgazdasági termék 494 millió, gépipari termék 15 millió) deviza- forint, a behozatal értéke pedig 939 millió (ebből 700 millió anyag, félkésztermék, gépipari termék 124 millió) devizaforintot tett ki. Kaposvári vállalat szociálpolitikai és munkavédelmi ügyekben jártas dolgozót keres önálló csoportvezetői beosztásba Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezést — önéletrajz beküldésével — írásban kér, »Szociálpolitika« jeligére a 359813. számra, a hirdetőbe. (359813) vezett antiterrorista törvény alapján. Franco tábornok állapota — a csütörtök délután kiadott orvosi jelentés szerint — továbbra is válságos. Újból föllépett a belső vérzés, az orvosok nem képesek megállítani. A haldokló életfunkcióit csak művese, vastüdő és pace-maker állandó működtetésével tudják fenntartani. Tegnap sürgősen Madridba kérették Pedro Cantero Cuad' rado zaragozai érseket, a ré- genstanács tagját. Az építőmunkások szóvivői tegnap délelőtt közölték, hogy akár napokig is »bezárva tartják« a minisztereket és a képviselőket. Az építőmunkások bérkövetelését az Intersindical szakszervezeti szövetség is támogatja. A kormányhoz közelálló körök közlése szerint befejeződéséhez közeledik az új országos bérskála-szerződés szövegének kidolgozása; már csak néhány részletet kell a munkaadók, a munkavállalók és a kormány 1 évi többletkiadást jelentene, képviselőiből alakult szakbl-1 Ugyanakkor — mint Salgado zottságokban tisztázni. Ha minden a terveknek megfelelően halad, akkor az új szerződést a hónap végén alá lehet írni. (Ez á szerződés természetszerűleg figyelembe veszi a kormány korábban bejelentett takarékossági programját.) Az építőmunkások követelése két ponton ütközik a kormány bérterveivel: az előirányzottnál nagyobb és, azonnali béremelésre irányul. Ennek tel Walter Scheel Taskentbe utazott Walter Scheel, az NSZK elnöke csütörtökön. Taskentbe, Üzbegisztán fővárosába utazott. A nyugatnémet államfő a legfelsőbb tanács elnökségének meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyijüniszter. aki Walter Scheelnek. az NSZK elnökének kíséretében három napig Moszkvában tarLisszaboni lapjelentések szerint a fegyveres testületek soraiban is- tapasztalhatók egységbontó akciók. Például a szocialista párthoz közel álló »A Luta« szerint Coimbrában egyenruhás katonák terjesztették a spinolista, MDLP (Portu- tózkodott, csütörtökön hazaér- j gál Demokratikus Felszabadító kezett Bonnba. I Mozgalom) röpcéduláit. (MTI) i (MTI) Szórványos lövöldözés Bejrútban Ismét összetűzésekről érkezett hír a libanoni fővárosból. Csütörtökön délelőtt a biztonsági szolgálat erői rövid tűzharc árán ártalmatlanná tettek két fegyverest, akik a bejrúti nemzetközi repülőtéren automata gépfegyverrel és kézigránátokkal fölszerelve próbáltak betörni a 'Pan American amerikai légitársaság hangárjába. Mindkét támadó életét vesztette. Rövid időre lezárták a repülőtérhez vezető utakat. Szórványos lövöldözésekről érkezett hír a libanoni főváros más részeiből is. ri--------------------——— ------------Az ENSZ-közgyűlés tanácskozása Megvitatlak az atomenergia-ügynökség jelentését Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki ülésén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentését vitatták meg. A delegátusok felszólalásaikban kiemelték az ügynökség felelősségét az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötött szerződés végrehajtásáért. Gennagyij Szta- sevszkij, a Szovjetunió küldötte az atomsorompó-szerző- dés alkalmazásának kérdéseiről májusban tartott genfi értekezlet kivételes fontosságát hangsúlyozta. A konferencia ajánlásai sok tekintetben meghatározzák a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek az atomenergia békés felhasználása terén végzett tevékenységét. — Az atomsorompó-szerző- dés — mutatott rá Bernhard Neugebauer, az NDK delegátusa — ma már a nemzetközi élet ténye, s megfelel valamennyi ország és nép érdekeinek. Tárgyalások Spanyol-Szakara jövőjéről Ellentétek — a várt megegyezés helyett Madridban csütörtökön foly-'A kiszivárgott hírek úgy szóltatódnak a spanyol—marokkói —mauritániai háromoldalú megbeszélések Spanyol-Sza- hara jövőjéről. Értesülések szerint a három küldöttség szerdai találkozóján komoly nehézségek merültek föl, s ez megkérdőjelezi a Marokkó által korábban beharangozott gyors megegyezés lehetőségét. Muslárgázbomba- halászat Japánban ötnapos akció kezdődött, amelynek az . a célja, hogy megtisztítsák a Tokióiöblöt a mustárgázbombáktól. A második világháború végén a japán hadvezetés mustár- gázbombák százait süllyesztette el a Tokiói-öbölben, hogy ne jussanak az amerikaiak kezébe. A korrózió következtében viszont a tengerfenéken levő bombák aggasztóan veszélyeztetik a halászok életét, mert olyan folyadékot bocsátanak ki magukból, amely súlyos bőrbetegséget idéz elő. Az ausztráliai főkormányzói „puccs'5 után Tiltakozó levél a királynőhöz Gordon Scholes, az ausztráliai képvi6előház elnöke csütörtökön tiltakozó levelet in-" tézett íí. Erzsébet angol királynőhöz, Auszrália névleges államfőjéhez — Sir John Kerr főkormányzó eljárása rrpatt, amellyel alkotmányjogilag vitatható módon eltávolította hivatalából Gough Whit lam munkáspárti kormányát. Scholes rámutatott: a brit korona ausztráliai képviselője a parlament megkerülésével intézkedett; nem vette HÍREK a világból figyelembe, hogy a képviselőház bizalmatlanságát nyilvánította ki az általa kinevezett új , miniszterelnök, Malcolm Fraser iránt. Scholes követelte Whitlam visszahelyezését hivatalába. A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló küldöttségek tegnap újabb plenáris tanácskozást tartottak a bécsi Hofburg» nemzetközi konferenciatermében. Dr. Kázmér Zsigmond, hazánk ausztráliai nagykövete átadta megbízólevelét Sir John Kermek, Ausztrália főkormányzójának. Prágában befejeződött a csehszlovák szövetségi gyűlés két házának együttes ülésszaka. A képviselők jóváhagyták az előterjesztett törvényjavaslatokat. Elutazott Belgrádból Petr Mladenov, a Bolgár Népköz- társaság külügyminisztere. Havannában hivatalosan bejelentették, hogy az ország új szocialista alkotmányáról február 15-én népszavazást tartanak. Leértékelve, csemeték olcsóbban kaphatók a nagybajomi Lenin Mg. Tsz-nél FENYŐ I. osztályú, 1 éves: 0,25 Ft/db II. osztályú: 0,20 Ft/db KOCSÁNYOS TÖLGY 2'éves: 0,60 Ft/db CSER 1 éves: 0,40 Ft/db LUCFENYŐ 3 éves: 1,20 Ft/db 2 éves: 0,90 Ft/db AKÁC 1 éves: 0,40 Ft/db (12399) nak: a tanácskozás részvevői nem fCdtak megállapodni abban, milyen szerepet kaphat az ENSZ a nyugat-szaharai terület státusának rendezésében. Nem sikerült megegyezésre jutni a mintegy 80 000 főnyi lakosság részvételével tervezett népszavazás kérdésében sem. A megbeszéléseken központi helyen szerepel a terület esetleges felosztása Marokkó és Mauritánia között. A madridi tárgyalásokkal egy időben II. Hasszán marokkói király Marrakeshben négyszemközti megbeszélésen fogadta Moktar Ould Daddah mauritániai elnököt. A találkozóról nem adtak ki közleményt. A Kaposvári Húskombinát azonnali belépéssel fölvesz adminisztrációban jártas, gyakorlattal rendelkező gyorsés gépírót Jelentkezés: a húskombinát személyzeti és oktatási osztályán. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 67—69. (359797)