Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

AZ ÉN HŐSEIM G yerekkoromban — ta­lán a filmek és köny­vek hatására — mar­cona óriásoknak képzeltem őket. Akiknek egyik kezé­ben géppisztoly vagy kard, a másikban kézigránát vagy buzogány. Kortól függően. Hogy törökkel, labanccal vagy nácikkal viaskodtak-e. Jól emlékszem: Ságvári End­re halálának története úgy megragadott bennünket, hogy minden tízperces szünetben eljátszottak 'az iskolaudva­ron. S megszemélyesítettük Bornemissza Gergelyt, Vak Bottyánt, Petőfit is. És közben hősök éltek »kéznyújtásnyira« tőlünk is! Észre sem vettük őket. Mon­dom: emberfeletti óriások­nak képzeltük valamennyit. Mert milyen lenne az, aki »harcban bátorságával, vi­tézségével kitűnő, halálra is elszánt katona?« Csak ilyen külső jegyeket viselhet! Messziről megismerszik. Tévedtünk. Degó, a cukrász. Mi hív­tuk így, teljes nevéből le­csippentve fél szót. A sar­kon lakott, egy vaskerítéses házban. Korán fehéredő ha­jú, citrom képű, vézna ember­ke volt. Ezenkívül csak a fe­kete nagykabátjára emlék­szem, amelynek még feke­tébb, fényes bársonyból volt a gallérja. Nyaranta végigtolta a fagylaltoskocsit a községen, megállapodva a templomté­ren. Furcsa, kemény kis va­níliaadagjai, hófehér cit­romgombócai voltak. Télen magakészítette, lilásbarnás cukrot árult a mozi előteré­ben, nyakába akasztott, la­pos és széles fadobozból. Jó cukor volt, mi mégis így szoktuk kérni: »Kérek egy zacskó timsót!« A cukor szí­riére utaltunk. S nyújtottuk a kétforintost. Ha nem dolgozott, bizto­sak lehettünk benne, hogy a Kapos-parton találjuk, peca- bottal a kezében, vagy háló­val. Akkor még volt hal a folyóban. Az apró, tüskés paptetúket« felfűzve haza­vitte a macskának. Aztán egyszer csak meg­hívták az iskolába a taná­raink. ök valahonnan meg­tudták, amit mi nem is sej­tettünk. Degó, eljött, sárgás­ból rózsásra változó arccal, érmeit a kabátjára bökve. »Hát ilyen a hős?« — rökö- nyödtünk meg, miközben él­ménybeszámolóját hallgattuk arról a bizonyos világegy- hatod-megváltó, szabadító, példaadó vörös forradalom­ról. S megértettük, hogy a hős nem mavrimutfenyön te­rem. Nem »óriásfa« maga sem. Nem a méretében rej­lik ereje. Nem is a hajában, mint legendás Sámsoné ... S az »én hőseim« kö­zött van még későbbi, falun eltöltött négy évem három örege is. Él­nek-e még? Sokszor eszem­be jutnak, noha — rájuk pillantva — róluk sem le­hetett olvasni. Olyanok vol­tak, mint a többi falulakó. Nem városi »penészvirág- fehér« színűek, hanem jó fa­lusi piros arcúak. A szabad szél pirította bőrüket, ha ku­koricát vetettek, kapáltak, törtek. Bocz bácsi rikás haja, fa­derék vastagságú ki? termete hogyne maradt volna előt­tem! Hiszen meghívtam öt én is az iskolába, akár egy­kori tanáraim a cukrászt. Jött is, ünneplőbe öltözve, fényesre suvikszolt csizmá­ban. Neki-nekilóduló beszé­dének zenéje még most is a fülemben van. A feszültség­töltésű szünetek is. Nem, de­hogy kronologikus sorrend­ben mesélte az átélt forra­dalmas napokat! Felépítette, akár egy író az elbeszélését. Két keze feszesen a nadrág varrásán. Nagy a szó ereje, szinte láttuk a gyerekekkel azt az egykori páncélvona­tot. S másnap »szabad raj­zon« majdnem mindenki Bbcz bácsit rajzolta. Fiata­lon, piros csillaggal a sap­káján. Boczból majd fél falanyi­ra való volt ott, azon a szomszéd megyei településen. Hinoránból csak kettő: Já­nos bácsi meg a felesége. A »franciások«. Mivelhogy megjárták azt a messzi or­szágot, s éltek is ott jó ideig. Nem önszántukból, persze. Pribékek elől kellett illlega- litásba vonulniok, majd emigrálniuk. »Illegalitás, emigráció, konspiráció« — milyen idegennek érzett sza­vak voltak ezek, ha őket látta az ember! Pedig életük egy részét úgy élték, hogy tartalma volt számukra e kifejezéseknek. Múltjukról keveset beszéltek. Róza né­ni alsó, örökre megkékült ajka vallott csak a fizikai szenvedésben töltött időszak­ról. Bizony mondom: örökifjú nénike volt. Idősen újra ma­gára vállalta a falu gondját. 0 lett annak a megyének el­ső és talán mind a mai nap­ig egyetlen női termelőszö­vetkezeti elnöke. És állta a helyét, amíg szakképzett emberek nem kerültek a tsz- be. Ott volt — s nagyon re­mélem: ott van — minden olyan eseményen, gyűlésen, összejövetelen, ahol a falu ügyéről van szó. »Forgószél­ben élt«; a szelet az elemek királyának tartotta. H ős. Mondom, gyerekko­romban hatalmas, je­genyeszép embernek képzeltem. Ma már — »az emberélet útjának felén« — Marietta Saginyannal tartok, aki Agitfurgon című novellá­jában így fogalmaz: »Sok al­kalmam volt, hogy minden­féle regényt elolvassak. El­rontottam a szemem külön­böző hőstettek leírása fö­lött ... Nem sikerült olvas­nom semmi ahhoz hason­lót, amit láttam.« Vagyis: a hős életerejéről, cselekvő- készségéről, eszménye tiszta­ságáról ismerszik meg — nem a hangjáról, nem a ter­metéről. L. L. * Asszonyok falun A megyében elsőként a nagyatádi járás szövetkezetei­ben dolgozó százhúsz asszony részvételével ankétot ren­deztek a nőpolitikái határozatok végrehajtásának ta­pasztalatairól. (Hír) Gsak egy villanás volt az egész. Berzencén a szövetke­zet üzemi konyhájának ebéd­lőjéből asszonyok tódultak ki. — Jó kis ebédünk volt ma megint. — Jó bizony! Most már könnyen eldolgozunk estig. Felszálltak az autóbuszra, és pár perc múlva már csak az emlék őrizte a villanásnyi képet Hétköznap volt, ködös, őszi-esős,. munkaruhás hétköz­nap. Nem tudom, valamelyi­kük is gondolt-e ott arra, ami nekem eszembe jutott: de na­gyot változott a világ falun az utóbbi öt-tíz-tizenöt évben! Mennyire másként formáló­dott a sorsuk ezeknek az asszonyoknak, mint az any­juké! Idézetek az ankétről: »Számot adunk arról, hogy a nőpoliti­kái határozatok szellemében mit tettünk eddig a termelő­szövetkezekben dolgozó nők érdekében* tanulságokat álla­pítottunk meg, tapasztalatokat cserélünk, hogy holnap job­ban, kevesebb hibával foly­tathassuk feladatainkat. Akik itt ülnek, azok többségükben ott voltak a termelőszövet­kezet bölcsőjénél, és egy ilyen értékeléskor önkéntele­nül is kínálkozik a kérdés: ; érdemes volt-e annyit fára- ; dozni. Úgy érzem, kész a fe­lelet tiszta szívből: igenis ér­demes volt.... A Jalusi nő. a parasztasszony felszabadítása — az évezredes, megkövese­dett hagyományok alól — nem * nőpolitikái határozatok megjelenésével ' kezdődött; sokkal messzebbre nyúlik ez vissza, csak öt évvel ezelőtt, a Központi Bizottság határo­zatával új tartalmat nyert. A célok messze túlnőnek öt éven és elismerve, hogy igen sok minden történt az elmúlt idő­ben a falusi nők érdekében, folyamatos, következetes I munkára van továbbra is j szükség.« A nagyatádi járás tizenhá- I rom termelőszövetkezetében j csaknem ezernyolcszáz nő dolgozik. Ez azt jelenti, hogy az összes dolgozónak csaknem a fele nő. Sorsuk, helyzetük, életük alakulása meghatáro­zóan fontos, mint ahogy je­lenlétük, munkájuk is meg- j határozó a gazdálkodásban, j Felsorolni is lehetetlen mind azokat az intézkedéseket, me­lyeket az ő érdekükben hoz­tak. Ök maguk a rangsorban | az első helyek egyikére teszik .j az otthoni, a »második mű? szakot« enyhítő üzemi étkez­tetést. Néhány helyen — pél­dául Segesden,_ Háromfán, Berzencén — ez már megva­lósult ; néhány helyen folya­matban van, másutt még csak nagyon várt cél. De el­sők között szerepel az a szo­ciális gondoskodás, amit egy- egy termelőszövetkezet több­letként ad — anyagi erejéhez mérten — közvetlenül az, asszonyoknak, vagy közvetve, például a gyermekintézményi hálózat fejlesztésére. Kézzel fogható eredmények ezek, amelyekhez legalább ilyen je­lentőségű erkölcsi megbec6ü- i lés párosul. Idézetek az ankétről: »A szövetkezetek vezetőségének j országos átlagban huszonkét százaléka nő, járásunkban ez az arány huszonöt százalék, héttel több, mint a határoza­tok megjelenése előtt. ... Na­gyobb teret, nagyobb lehetősé­get kaptak az asszonyok az egész közösség és saját sor­suk irányításában... A leg­jobban működő bizottság szö­vetkezetünkben a nőbizott­ság . . . Hiba az, hogy még mindig hat a múlt, az asz- | szonyok egy része még min­dig nem akar vállalni semmi­nemű közéleti tevékenységet, visszahuzocúk, felénk... A, maradiság ellen a legnehezebb a küzdelem, és a szemlélet formálása, megváltoztatása igényli a legtürelmesebb, leg­következetesebb tevékenysé­get .. A vezetők negyede, a dol­gozóknak a fele a nő. Az ará­nyuknak megfelelő képvise­letért még 6okat kell tenni. Szorosan összefügg ezzel az is, hogy igen sok tennivaló vár még ránk — falusi nők általános, szakmai, politikai képzéséért. Mert e téren még sajnálatosan elszomorító, a helyzet. A járásban dolgozó hatvanhat — egyetemet vég- ! zett — szakmai vezetőből összesen öt a nő, vagy pél- j dául Iharosberényben a hu­szonkét szakmunkás között egyetlen nő van. Csak tény az is, hogy a tanuláshoz, a to­vábbképzéshez feltételek kel­lenek. Többek között ilyen például falun az ellátás, a szolgáltatás színvonalának ja­vítása. Idézetek az ankétről: »Nem kielégítő a falvak jórészében a húsellátás... A munkát könnyítő kész- és félkész éte­leket mi csak a reklámból és hírből ismerjük... Jó lenne, ha a Patyolat szolgáltatása kiterjedne a kisebb falvakra is...« Kérések, igéi)vek — az ed­dig végzett munkára épülnek, összefüggenek a határozatban megfogalmazott célokkal. Az asszonyok sorsa, hely­zete nagyot változott falun. Azok a berzencei asszonyok, akik ott voltak a szövetkezet bölcsőjénél, nem gondolták akkor, hogy egyszer ilyen természetes lesz az üzemi konyha, az autóbusszal való utazás és sok más, amiről úgy szoktunk beszélni: az élet- és munkakörülmények javulása. De minden ered­mény új célt, új feladatot szül. És ahogy növekednek eredményeink, úgy szaporod­nak feladataink is a szebb holnapért Vörös Márta Elnyerték a KISZ kb vörös vánclorzászlafát vagyunk mindig” A kaposvári Móricz Zsig- m.ond Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola KlSZ-szervezete megkapta a KISZ kb vörös vándorzászlaját. Szenes Imre, a megyei KISZ-bizottság első titkára adta át tegnap a KISZ-eseknek — több városi és megyei vezető jelenlétében., Kalocsai Éva KISZ-titkár. Várvizi Valéria, az iskolai új­ságnak, a Diáiktol’lnak a szer­kesztője, Kovács Tibor, a vá­rosi ifjúgárda-parancsnokság tagja, Csapó Csaba, a kollé­giumi diáktanács elnöke. Tóth József és Kovács József KISZ- tagok voltak a beszélgetőtár­saim. Az iskola KISZ-eseinek eredményeiről, életéről folyt a szó. Két éve tértek át az úgy­nevezett vertikális — érdeklő­dési kör szerinti — rendszer­re; az új forma föllendítette a fiatalok tevékenységét. A tagok vállalásai között első-' sorban a tanulás jobbátétsle szerepelt, az alapszervezetek »szabályai« között pedig ott van a. bukásnélküliség is. Tavaly ifjúgárda-század ala­kult az iskolában. Azelőtt csak egy szakasz működött, de a jó munkával sikerült el­érni, hogy egyre többen meg­felelnek a magasabb követel­ményeknek. Sok társadalmi munkát is végeznek az iskola tanulói. Elsőként csatlakoztak a természetvédelmi mozga­lomhoz. Tavaly több mint ’30 ezer órát dolgoztak, kerese­tük egy részét a vietnámi szakmunkásképzőintézet szám­lájára fizették be. Még sok mindennel büsz­kélkedhetnek. Kalocsai Éva beszámolójában is jóval több adatot sorolt föl; a tanulás, a. társadalmi munka, a szellemi vetélkedő, a sportverseny min­den iskolában hozzá tartozik a diákélethez. Miért tudtak ők mégis többet teljesíteni, mint más középiskolák diákjai? — Mi a szakmai gyakorla­tokon. sokat dolgozunk, s ta­lán jobban hozzászoktunk a munkához, mint masok. Sze­retjük csinálni, ennyi az egész — mondotta Várvizi Valéria. Azután Éva »kért szót«: — A tanárok és a diákok Vezetőségi megbeszélés. I kapcsolata itt, a Móriczbari nagyon közvetlen. Sokfelé jár­tam már, de ehhez hasonlót csak ritkán tapasztaltam. Ezért is érzi nálunk minden­ki, hogy érdemes dolgozni. Csapó Csaba szerint az okok a következők: — Más iskolában, ha egy órakor vége a tanításnak, min­denki fogja a cókmókját. és rohan haza. Nálunk sokszor még ebédelni is elefelejtünk, és délután is zsong az épület. Együtt vagyunk, ismerjük egy­mást, csak így lehet együtt­munkálkodni. Ahol csak néha találkoznak a fiatalok, ott nincs összhang. — Itt még senki sem mond­ta azt, hogy minden, nagyon szép, minden nagyon jó. De azt sem, hogy semmit sem érünk — kezdte az egyik Ko­vács, s a másik kiegészítette: — A gyakorlatokon, »kint az életben«, sokat figyelünk, és rengeteg emberrel találko­zunk. így azután van mihez hasonlítani magunkat. Köny- nyebben tudunk mérlegelni, tudjuk, hogy tiszta fehér vagy tiszta fekete dolog nincs. — A kollégiumban és az is­kolában rendszeresen tartunk úgynevezett etikai megbeszé­léseket. Szó volt ezeken a haza fogalmáról, a hazaszere­tetről, a családi életről, és arról is, hogy ki milyen nor­mák szerint él. majd ha »fel­nőtt lesz«. Amit itt mondunk és hallunk, az nemcsak a jö­vőre érvényes, hanem most is megpróbáljuk alkalmazni — summázta Csaba az elhang­zottakat. Egyszerűnek látszik min­den: sóikat vannak együtt, is­merik az élet »nehezebbik« oldalát, etikával foglalkoznak. De nagyon nehéz és nehezen megtanulható dolgok ezek. Szinte szokatlan az ő korosz­tályuktól. Csak egyet kérdez­hettem : — Mi lesz ezután? — A mostani elsősök, majd ök... Ök még nálunk is job­bak lesznek — mondták mind­annyian. L. P. Két mű«or különösen kedves Rádió mellett a klub Nem irigylem a szerkesztőt, akit ismeretlen ismerősei kér­dések sokaságával árasztanak el. A Moszkvai Rádió magyar adásainak szerkesztői azon­ban szívesen és részletesen felelnek az érdeklődő kérdé­sekre. A válaszok egy részét magnetofonszalag őrzi Kapos­váron, a Pamutfonó-ipari Vál­lalat gyárában. Más részük ci- rillbetűs fejléccel ellátott, ma­gyar nyelvű levélben érkezik. így tudták meg a rádióhall­gató klub tagjai a gyárban, hogy rajtuk kívül kik azok, akik rendszeresen leveleznek a magyar adás szerkesztőivel, A somogyi névsor sűrűn gé­pelt oldalt tesz ki. Tanár és diák. munkás és jogász egy­aránt szerepel a rendszeres levelezők között. A klub, amely a rádió hí­reiből, riportjaiból formál mind árnyaltabb képet a Szovjetunió tájairól, az ott élő emberek munkájáról, örömei­ről és gondibiról. egyre több tagot számlál. Naplójuk — amely a stúdiók világába is elkalauzol — sok kedves em­léket őriz. Valamennyi közül talán a legértékesebb egv üd­vözlőlap. amelyet felszabadu­lásunk 30.' évfordulójára kap­tak a Moszkvai Rádiótól. A lapot Beregovoj űrhajós, a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnökhelyettese, a ma­gyar adást hallgatók klubjá- ■ nak elnöke írt alá. A levelek,- az éter hullá­main érkezett üzenetek után személyes kapcsolat is kiala­kult a kaposvári klub és a moszkvai szerkesztőség között. Kalinyinban jártak a gvár dolgozói, s Moszkvában ke­resték a rádiót. »Nem volt könnyű abban a nagy város­ban megtalálni. A moszkvaiak seen tudták, hogy a hét adó közül melyiket keressük. A kint élő magyarok segítettek megtalálni a magyar adások szerkesztőségét. Azóta még szorosabb a kapcsolat.« Neveket, emlékeket idéznek, s fényképeket mutatnak. A rádióban és a moszkvai utcán Galina Poljakova. az egyik szerkesztő szegődött útikalauz­nak a kaposvári csoport mel­lé, s a séta után peregni kez­dett a magnó. A riporterek arról kérdezték a kaposvária­kat, mit láttak Kalinyinban. hogyan dolgqznak Kaposvá­ron, milyen kapcsolat fűzi össze a két gyárat... A riportot már itthon hall­gatták meg. S elindultak az újabb levelek: a válasz ezekre a napokban érkezett. Az esti adásban foglalkoztak a kaii- nyini textilkombinát brigád­jainak munkaverseny-fel- ajáriiásaival, és azzal, hogy miként készül a testvérüzem 270 millió forint értékű bútort gyártanak Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte csü­törtökön a Székesfehérvári Bútoripari Vállalat. A jubi­leum alkalmából rendezett ünnepségen Dobrotka László könnyűipari miniszterhelyet­tes köszöntötte a dolgozókat. A székesfehérvári bútorgyár­ban — ahol a korszerű mű­anyagfóliával bevont. Skála néven népszerűvé vált szek­rénysorokat készítik —, az idén 270 millió .forint érték” bútor került le a gyártósza lagról. A gyár termékei nem- j csak belföldön, hanem kül- ' földön is népszerűek. 1 november 7-e megünneplésé­re. — A kérdések között a Ka- linyinról szóló volt a köny- nyebb — mondta haczkó Ja- nosné. — A mi csoportunk kíváncsi volt arra is, hogy mi­ként épül a tajgában a Ba.i- kál—Amur vasútvoríal. A rá­dióból tudtuk meg, hogv a nyári szünetben magyar diá­kok is dolgoztak az évszázad legnagyobb vasúti építkezé­sén. Képet kaptunk az oren- burgi gázvezeték építésének munkáiról, s elmondták azt is, hogy milyen feladat vár ott a magyar munkásokra. A rádió kaocsolatót is te­remt. Egv idős asszony test­vére somogyi^ földben pihen Zinaida Vasziíjevna Scvecova arról a városról akart többet tudni, ahol a testvére elesett. A textilművek munkásai fény­képeket gyújtottak a régi Ka­posvárról, oroszra fordíttatták a város történetét ismertető szövését és a moszkvai szer­kesztők útján eljuttatták Scvecovához. — Ezt a naplót még úgy fordíttattuk le. Egyszer talán mi . is beszéljük maid a nyel­vet. A gyárban orosz nyelv­tanfolyamot indítunk. — Mit várnak leginkább a rádió műsorai közül? — A Moszkvai Rádió na­ponta kétszer sugároz fél órás magyar nyelvű műsort: este hattól fél hétig és fél tíztől tízig. A testvérmegyék híreit és a Válaszolunk hallgatóink­nak című műsort nagyon vár­juk. •.. És írja meg azt rs, hogy a legtisztábban a 321 méteres középhullámon lehet hallani... I« G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents