Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-11 / 239. szám

Minek az a nagy trakta? T isztelet az orvosoknak, az egészségügyi propa­gandának, amiért agi­tálnak a mértéktelen kávéfo­gyasztás ellen. A kávé kar­rierjét azonban nem veszé­lyeztetik az intő szávak: ká­vét iszunk ébredéskor, reggel, délben és délután, kávét iszik az esztergályos, az egyetemi tanár, a fejkendős falusi né­niké. ' Csak vendégségben iszunk egyre kevesebb kávét. Ha igen, akkor is amúgy mellé­kesen kerül az asztalra, meg­szoktuk, ne hiányozzék. A csészék bőségesen megrakott asztalokon szerénykednek, el­tűnnek a tálak, palackok, po­harak tömkelegében. Egészsé­günknek az a kávé sem hasz­nál. amelyet ilyenkor elfo­gyasztunk, de orvosi véle­mény ide vagy oda: közérze­tünknek kifejezetten javára válnék, ha csupán kávéval kí­nálnának bennünket a bőség­szaru bontogatása helyett. A »-gyertek el egy kávéra újdonság volt, hogy a gyári munkásnő és a mezőről érke­zett asszony is igazi, cserjén termett babkávét vásárol az üzletben. Az országos kávézás a szokásokat is átható, átala­kító demokratizálódást fejezte ki. A kávéfőző tömegfogyasz­tási cikk lett, csillogva hir­dette, hogy már nemcsak a régi, polgári háztartás nélkü­lözhetetlen kelléke. Barátok, rokonok, munkatársak ültek és beszélgettek egy-egy csésze kávé mellett. Lehet, hogy nyugtalanul aludtak tőle, de csak a koffein zavarta meg az álmukat, nem 3, vendéglátás viszonzása. Mostanában bezzeg az is komoly előkészületeket igé­nyek Több a pénzünk, az üz­letekben sok a csábító étel- és italkülönlegesség. Vendégség­ben »terülj asztalkámat« va­rázsolnak el-énk, illik viszo­nozni. Kiteszünk magunkért, viszonzásképpen, önérzetből, netán hivalkodásból — de mindenképpen fölösleges bő­hozzánk« idején, amikor még kezűséggel. A sógorasszony komolyan vettük a mára pusz­ta szóhasználattá kopott meg- hivási formulát, és mindenki osak kávét ivott látogatóban is, persze nehezebben éltünk Még nem felejtettük el a pót­kávét, a frankot és a cikóriát, háromfajta ételt főz a sógo- réknak, sort, bort, pálinkát cipel haza, tortát a cukrászdá­ból, mert őt is így fogadták. A munkatárs, a barát dráiga külföldi italt bont a látogató­nak, hiszen őt is azzal kínál- i ták. A másik tahiból érkezett, vasárnapi ebéddel megvendé­gelt rokon gondosan ügyel, hógy délután, amikor a ven­déglőben ő állja a költsége­ket, ne maradjon alul. A ven­dégeskedés színvonalát a lapos pénztárca sem csorbíthatja; még mindig jobb a szomszéd­tól, munkatárstól kölcsönkér­ni, mint szégyenben maradni. Régi szokások porladnak, újak alakulnak, de sokszor csak a régiek öltözködnek megtévesztően divatos ruhába. Mi pedig hagyjuk magunkat megtéveszteni. Behódolunk a külsőségeknek, igyekszünk lé­pést tartani, nehogy megszól­janak bennünket. Még akkor is »tartjuk a lépést«, ha köz­ben zihálunk a megerőltetés­től, és titokban legszívesebben kiállnánk a sorból. ■magyaros vendéglá- *tásnak« ezt a magunk között terjedő szokását kár újraéleszteni. Még akkor is, ha valóban telik rá, örül­jünk, hogy egyszer megszaba­dultunk tőle. Pocsékolás he­lyett számtalan, okosabb do­logra költhetjük a pénzünket. Az illendőségből vagy hival­kodásból túlzsúfolt asztalok­nál még egy csésze kávé is egészségesebb. V. E. A Felelősen, meggondoltan Tanácskozás a pályaválasztásról A MEGYEI TANÁCS vég­rehajtó bizottságának határo­zatában szerepel: mindenki az ifjúságért érzett felelősségtől indíttatva vegyen részt a pá­lyaválasztási munkában. En­nek tanúi lehettünk tegnap a megyei KlSZ-bizottság ta­nácstermében tartott értekez­leten. amelyet a KISZ, az SZMT és a megyei tanács pá­lyaválasztási tanácsadó inté­zete hívott össze. A részve­vők valamennyien kapcsolat­ban állnak a fiatalokkal: szakmunkásképzők igazgatói, üzemek dolgozói, akiknek »keze alatt« fiatalok dolgoz­nak, illetve üzemi és tsz­párttitkárők, pártösszekötő ta­nárok, akiknek politikai fel­adata ez a munka. Tölgyesi Zoltán, a pályavá­lasztási tanácsadó intézet munkatársa a fiatalok pálya­irányításáért érzett felelőssé­get hangsúlyozta, és elmond­ta : az ilyen, munkával foglal­kozó társadalmi munkások képzésével is foglalkoznak. Az idén 120 embert készíte­nek föl, hogy ismeretekkel fölvértezve végezhessék mun­kájukat. — Az üzemi pályaválasztási megbízottaknak két területen kell nagyon dolgozniuk — mondta előadásában Tóth László, a pályaválasztási ta­nácsadó intézet igazgatója. — Egyrészt a pályaválasztást se­gíteni, valamint ügyelni arra, hogy a fiatalok könnyen beil­leszkedjenek a közösségbe. Ilyen felelősök szép számmal dolgoznak Somogybán; az üze­mek 80—90 százalékában és a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek 70 százalékában működnék. Mi az üzemi felelős felada­ta ? Összehangolni mi ndazok segítségét, akikkel együtt az iskola és munkahely tájékoz­tathatja a gyerekeket, hogy milyen lehetőségeik vannak. Sajnos, Somogybán van rossz példa is — olyan módszer, amely ellenkező hatást vált ki: amikor a látogatás csak abból áll, hogy a gyerekek végigrohannak az üzemen és szinte semmit nem hallanak abból, amit nekik elmonda­nak. A szakmákat pedig nem ismerik. Ezért adódik aztán olyan eset, hogy bizonyos szakmákat úgy választanak a gyerekek: nem is tudják pon­tosan, mi az... És szerencsé­jük van, ha olyan mesterre akadnak, aki megszeretteti velük. Meg lehet előzni az ilyet, ha az iskolában pontos pályais­mertetést tartanak, ha a gye­rekek tudják, mit miért vá­lasztanak. Jó példát mutatott a Finommechanikai Vállalat, ahol nemcsak »munkaerő- toborzás« folyik. Náluk olyan körülményeket biztosítanak, hogy a fiatalok a szakmun­kás vizsga letétele után, is ott maradjanak a gyárban. Szó esett a tanácskozáson a kereskedőtanulók képzéséről, munkahelyi beilleszkedéséről és egyéb gondokról. A keres­kedői szakma még mindig népszerű, gyakran azonban olyanok jelentkeznek, akiket gimnáziumba nem vettek föl. Amikor pedig a fiatal szak­munkások szembetalálják ma­gukat a váltott műszak ké­nyelmetlenségeivel vagy a gyakran nehéz fizikai mun­kával, sokan elhagyják a pá­lyát. Vagy egy egészen furcsa eset: kereskedőtanulónak ja­vasoltak a pedagógusok sok olyan gyereket is, aki lassú mozgású, nehéz fölfogású, be­széd- vagy . hallás-zavarral küzd... Szó volt a szakmunkáskép­ző intézetek és vállalatok kap­csolatáról. Sok jó példát mon­dott el a csurgói ipariszak- munkás-képző intézet igazga­tója» hogyan lehet több üzem számára szakmunkásokat ne­velni az üzemek támogatásá­val. Elsősorban anyagilag. — Nagy gond a mezőgazdasági szakmunkások képzése; még­sem megoldhatatlan, ha nem a készet várják a tsz-ek, hanem előrelátó szerződésekkel biz­tosítják az utánpótlást —hal ­lottuk a nagybajomi Lenin Tsz jogtanácsosától. A PALYA VÁLASZTÁSI ta­nácsadó intézet meghatározta azokat a feladatokat, ame­lyekkel még hasznosabbá le­het tenni a munkát. Ennek néhány gondolata: a jövőben szorosabbá kell tehni az isko­lák és az üzemek kapcsolatát: bővíteni kell a megbízottak hálózatát, biztosítani minden megbízott tanácsadó képzését. El kell érni, hogy a vállalat­vezetők még jobban foglalkoz­Pártnapok a megyében Október 13. Kaposvári Villamossági Gyár, 14.15 óra, dr. Böröcz István, a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányságának vezetőhelyettese. Október 16. Barcsi Fűrészüzem, 14.30 óra, dr. Varga István, a BM Somogy megyei Rendőr-főka­pitányságának vezetőhelyet­tese; Siófoki Városi Tanács, 16 óra, Tömpe István, az Állami Rádió és Televízió Bi­zottság elnöke. Október 17. Ságvár, 18 óra, Erdős Zol­tán, a megyei tanács építési, közlekedési- és vízügyi osz­tályvezetője. Október 20. Zákány, 19 óra, dr. Ignácz Pál, a Kaposvári Megyei Bí­róság elnöke;' Kaposvári Elektroncsőgyár, 14 óra, dr. Szerényi János, az SZMT tit­kára; Kaposvári Ruhagyár, 14.15 óra, Varga Péter, a me­gyei pártbizottság első titká­ra; a Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság kapos­vári központja, 14 óra, dr. Nagy Lajos, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. Október 21. Berzence, 19 óra, Kánya János, a TIT titkára. Október 22. Barcs, 18 óra, Svenda Ist­ván, a megyei tanács műve­lődésügyi osztályvezetője; Nagyatádi Konzervgyár, 14.15 óra, dr. Varga Levente, a megyei tanács egészségügyi osztályvezetője; Tab, 18 óra, Bogó László, a megyei párt- bizottság titkára. Október 23. Pannónia Szálloda és Ven­déglátó Vállalat Siófoki Igaz­gatósága, 15 óra, Bertalan Jó­zsef, a megyei pártbizottság pártgazdasági és ügykezelési osztályvezetője; Kaposvári Húskombinát, 14.30 óra, Sza­bó György, az Oktatási Igaz­gatóság munkásmozgalom-tör­téneti tanszékvezetője. Október 27. Iharosberény, 19 óra, dr. Halász János megyei fő­ügyész; Lábod, 19 óra, dr. Várkonyi Imre, a tanítóképző főiskola főigazgatója; Marca­li Építőipari Szövetkezet, 14 óra, Grósz Károly, a Köz­ponti Bizottság agitációs- és propagandaosztályának veze­tője; Fonyód, 17 óra, Kocsis László, a .megyei tanács el­nökhelyettese; Lengyeltóti, 17 óra, Kovács Béla, a megyei pártbizottság gazdaságpoliti­kai osztályvezetője; Meszteg- nyő, 18 óra, Suri Károly, az Oktatási Igazgatóság igazga­tóhelyettese; Kéthely, 18 óra, Virányi István, az Oktatási Igazgatóság filozófiai tan­székvezetője; Somogysámson, 18 óra, dr. Balázs Nándor, a megyei pártbizottság köz- igazgatási és adminisztratív osztályának munkatársa; So­mogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat, Kaposvár, 16 óra, Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese; Volán 13. számú Válla­lat kaposvári központja, 14 óra, Szigeti István, ország- gyűlési képviselő, a megyei pártbizottság tagja; Balaton- lelle, 19 óra, Klenovics Imre, az SZMT vezető titkára; Ba­la tonendréd, 18 óra, Szenes Imre, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára; megyei ta­nács, 17 óra, Honfi István, a megyei pártbizottság titkára. Október 28. Kutas, 19 óra, Hollóst Jó­zsef, a BM-szervek pártbi­zottságának titkára; Siófoki Regionális Vízmű Vállalat, 14 óra, Hortobágyi István, az Oktatási Igazgatóság politikai gazdaságtan tanszékvezetője. Október 29. Szülök, 19 óra, Zsák Fe­renc, a munkásőrség megyei parancsnoka. Október 30. Görgeteg, 19 óra, Galamb László, a megyei pártbizott­ság propaganda- és művelő­Október 31. Babócsa, 19 óra, Tolnai Sándor, a megyei pártbizott­ság párt- és tömegszerveze­tek osztályának vezetője; Ka- rád, 19 óra, Tóth Lajos, a megyei tanács elnökhelyette­se. November 3. Vízyár, 19 óra, Varga Ke­lemen, a megyei pártbizott­ság propaganda- és művelő­dési osztályának munkatársa; barcsi Vörös Csillag Tsz, 19 óra, dr. Sólyom Gábor, a BM Somogy megyei Rendőr-főka­pitányságának vezetője; Sió­foki Kőolajvezeték-építő Vál­lalat, 14.30 óra, Somogyi Jó­zsef, a megyei taAács párt­bizottságának titkára; kapos­vári kórház, 14 óra, dr. Ba­lassa Tibor, a megyei tanács személyzeti és oktatási osz­tályának vezetője. November 10. Mezőgép Vállalat tapsonyi üzeme, 14 óra, Varga József, a megyei pártbizottság párt­ós tömegszervezetek osztály vezetőhelyettese; Böhönye, 18 óra, Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára; MÁV, Kaposvár, 15 óra, dr. Túri Imre, a megyei pártbizottság közigazgatási- és adminisztra­tív osztályának vezetője; Köt­ésé, 19* óra, dr. Horváth Sán­dor, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője; Kőrös­hegy, 18 óra, Vas Imre, a megyei pártbizottság propa­ganda és művelődési osztályá­nak munkatársa. November 1L. Pamútfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára, 14.30 óra, Hajdú János, a Központi Bi­zottság külügyi osztályának munkatársa; Nagybajom, 19 óra, dr. Guba Sándor or­szággyűlési képviselő, a me­zőgazdasági főiskola főigazga­tója. November 14. Nagyberény, 19 óra', Dóm­ján Sándor, a Somogy megyei dési osztályának munkatársa, jj Lapkiadó Vállalat igazgatóját Baj a világítással és a sebességgel Négyszáz intézkedés a közúti ellenőrzésen — Harmincöt eljárás ittas vezetés miatt ötezernél is több járművet állítottak meg a közelmúlt­ban Somogybán egy kétnapos közúti ellenőrzésen, melyet a rendőrség több más szervvel közösen tartott. A körülbelül négyszáz intézkedés — figyel­meztetés, helyszínbírság vagy szabálysértési éljárás — arra int, hogy sok minden nincs rendjén a járműveknél az őszi—téli felkészüléssel. - A személy- és teherkocsik meg a vontatók egy részének műszaki állapota Változatlanul aggodalomra ad okot. Igaz, a rendőrök és az ellenőrök a íé­. ,, . ,, ,— .keket* és a kormányberende­aanak a palyavalasztasi mun- j z^t általában rendben talál­kával, a fiatalok, a pályakez- | ták, a karosszériával és főleg dók fogadásával. | a gumikkal azonban nem le­S. M. 1 hettek elégedettek. Volt autós, ka lommal is lelepleztek több feketefuvart, amely csak va aki arra hivatkozott, hogy a teljesen elkopott helyébe nem kap új abroncsot. Érdekes mó­don, mire jelentkeznie kellett valamelyik rendőri szervnél a kifogástalan gumikkal, addig­ra sikerült beszereznie. Nem mindenki kaphatott ilyen ked­vezményt; aki két, vagy három tönkrement gumival veszé­lyeztette a maga meg a má­sok életét, súlyos bírsággal fi­zet gondatlanságáért. Meglepően sok személyautó vezetője nem jelentkezett a kötelező műszaki vizsgára, ők ugyancsak, pórul jártak, mert az ellenőrök rögtön leszerel­tették a rendszámtáblájukat. Az okmányokkal a tehergép­kocsi vezetőknek is akadt gondjuk, A rendőrök ez al­vakáció történetei dolgozik. Kevés a szöveg, függéseim kétségtelenül még mindenki siet. Magukra kap- kissé hézagosak, ják a szerelést, s egyedül ma- — ülj le — mondom, s radok otthon, enyém a világ, ahogy leül, rettentően hason Arra gondolok, hogy felhí- lit az anyjára, vom az Edinát. Vele tulaj- Szóval, ülünk, mintha min- donképpen megvolnék, s most dig így ültünk ;volna. ebben arra lennék kíváncsi, tudja-e, a jelrendszerben. Megy a hogy mire való egy üres la- szöveg arról, miért van az, kas. hogy az ember nem szeret Hívjam, ne hívjam? hazajárni. Viselkedésem ter­. , . , , . mészetesen olyan, mint egy ivódom, mint vízi tok .a antialkoholisba csaposé, köz­pusztaságban. ben keresem nála az ellenál Megszólal a telefon. Az An- lás határát. Elmélázok a helyzeten, de hét alulmaradni. Mit is te­gondolatäim úgy haladnak, hetne mást? Gitározik a nad­mint vízi taxi a siva- rágtartóján. tagban. Végül is lé- Ezzel is múlik az idő — __ _____ e sett nálam a húszfillér, pi- bár lassan, mert mindenki Még“*csak" ez" hiányzott! ’ Csak azt 'tudnám, mitől ide­rossal aláhúzom. »Jo reg- hallgat, és már azt se tudni, Hazajött a mama fizetéséért gesek a nők. Ügy őrzik ma­géit!« mondom magamban, s ki miért haragszik. — ilyenkor kap stexet az gukat, mint egymást a bör­már veszem is elő a konya- Bevallom, magam is meg- öreglány tönőrök. Délután indul vissza, kosüveget. Töltök az öregnek, torpantam, mint a rakbeteg- _ ^ , . — Ott leszel az állomáson valamivel többet magamnak, seg elleni támadás. A mai _ — mondja —, döntésem az, Ügy várom a fogadtatást, napról nincs is más följe- on varian. hogy feleségül veszel, mint aki henteskéssel megy gyezni valóm. Épp elég ez, Takarítok, mint az őrült. Az ajánlat kétségtelenül látogatóba. A szeme se reb- még sok is. Az anyám eldúg- Nyitom az ablakot, szellőzte- szerény és tisztességes, mon­ben. lehajtja a magáét. Üd- ja a konyakot, a nőném be- tek, minden. Időm van, de ^om is neki, de előbb mégis vözlet a dolgozóknak: én se zárja magát a fürdőszobába, nem érek rá. meg kellene hallgatnom °a szeretek lemaradni... Belátom, ebben az összefüg- Rohangálok a lakásban, iga- szakértőket. Persze, hogy megjelenik az gésben annyit érnek erőfeszí- zítom a függönyt: így áll job- Négy tízkor indul a vonat, anyám — mint mindig, most téseim^ a családi béke helyre- ban, vagy úgy. Poros ez az Már fél négykor ott vagyok is a legrosszabbkor. A szőve- állítására, mint a kedvezmé- asztal is... Az öreg hiába be- az állomáson. Vonulunk a pe- ge végzetes. Megfigyelésem nyes tüzelőakció kánikulában. széi, itt. senki nem takarít ronon, mint élő szépségei a szerint az öregem egyetlen Holnap a Vidaek indulnak rendesen. Én se. tájnak. Az Edina már oszem­dologban zseniális: hogyan le- olaszba. Csengetnek. Már itt is az be se jut, az öreg pedig fran­16. Angéla, kezében egy doboz k°n díjazza majd. hogy mi­konyakosmeggy. Mindeneset- lyen rendet csináltam a ia- Reggel én főzöm a kávét, a re ez mond valamit a jelle- kasban, családnak, mióta a néném is mérői, bár ezt Uletóeai össze- (Folytatjuk.) Somogyi Néplap lamelyik munkahelyi vezető tudtával — sőt: kifejezett ké­résére — volt lehetséges. Meg­esett, hogy a tsz kis teherko­csija titokban szüretre igyeke­zett, vagy egy nagy, teherautó — a volánnál tanuló vezető­vel — »maszek megrendelés­re« műanyag ládákat meg ho­mokot szállított. A következ­mények természetesen nem maradnak el. Lóki Sándor főhadnagy, a Somogy megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedésrendé­szeti osztályának megbízott vezetője a kétnapos ellenőrzés után szomorúan állapította meg, hogy esténként még min- 1 lenőraést. dig sok kivilágítatlan kerék­párral találkozhatunk a so­mogyi utakon. Némelyik bi­ciklire már régen fölszerelték a lámpát, csak a tulajdonos nem kapcsolta be, mert úgy állítólag nehezebb a kereke­zés. A bírságok föltehetően jobb belátásra bírják a gon­datlan kerékpárosokat. Más baj is van a világítás­sal. Az ellenőrzéskor a reg­geli köd rátelepedett az utak­ra, a járművezetők alig lát­tak el harminc-negyven mé­terre, s az ilyetikor kötelező tompított helyett csak gyérebb világítással haladtak. Ráadá­sul nem ügyeltek a sebességre sem, s ez több szerencsétlen­séget idézett elő. Többek kö­zött egy halálos balesetet, melynél a vétlen gépkocsive­zető utasa — a felesége — vesztette életét, többen pedig súlyosan megsérültek. Szorgalmasan dolgozott a .sebességellenőrző rendőrségi autó, újra számos száguldozó akadt horogra. Felelőtlensé­güket nemcsak az tetézi, hogy lakott területen sűrű ködben taposták a gázpedálra, hanem . az is, hogy sáros, csúszós volt az út. Nem volt fölösleges a szondázás: húsz gépjárműve­zető és tizenöt kerékpáros meg lovasfogathajtó ellen kel­lett ittasság miatt eljárást in­dítani. A Somogy megyei Rendőr­főkapitányság folytatja az el­P. D. KÖZÜLETEK, MAGÁNSZEMÉLYEK! FIGYELEM! Mindenféle típusú kis- és nagykarambolos gépkocsit vásárolunk GYORS ÜGYINTÉZÉS! HÍVÁSRA A HELYSZÍNRE MEGYÜNK! ÜGYFÉLFOGADÁS: 8-TÓL 14 ÓRÁIG. TELEFON: 12-155 ÉS 12-156. KESZTHELYI AUTÓSZERVIZ Ügyintéző: Csendes István, Hajas Béla. (2712681 0202000201000101010100000000480102

Next

/
Thumbnails
Contents