Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-01 / 230. szám
\ ^ÖUztdt Szti'k azt&mj-! A szeptember 24-i lapjukban közölt, az infarktus ellen küzdő cikk sorai nagyon időszerűek, és majdnem minden korosztályt érintő aggodalmat vetettek föl. Helyeslem az Írás minden betűjét. Véleményem szerint is legtöbbször az átkos elkényelmesedéssel járó mozgáshiány a bűnös. Emellett az is fontos lenne, hogy a mértéktelen italozás és cigarettázás egészségügyi szempontból való korlátozása se csak füstbe ment terv legyen. Említést érdemel még a zajártalom leküzdése, melynek érdekében jó volna, ha a belvárosból kitiltanák az olyan segédmotorosokat, akik a szűk utcákat nappal, de sokszor még éjjel is verseny- pályának tekintik. Ügy vélem, hogy az utóbbi javaslattal városunk, de különösen az Április 4. utca lakói egyetértenek. Az ilyen motorosokat Pécsen például nagyon szigorúan ellenőrzik és bírságolják is, a köznyugalom érdekében. A megértő közgondolkodással nincsen semmi baj, csu- ,pán a közös erdekeket semmibe vevőket kellene jobb belátásra bírni. Tisztelettel: Qóeut • Kaposvár, Április 1. u. 21. Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 18-án feladtam a lányomnak Egerbe egy dísztáviratot, melyet még a mai napig sem kapott meg. A távirat szövegét a' fiadi községi tanácstól továbbította a telefonközpontos az én jelenlétemben a kisbárapáti postahivatalnak. Itt felírták a szöveget, és még az árát is megmondták. Nem a 14 forintért teszem szóvá az esetet, csupán az bosszant, hogy ilyen még előfordulhat. Egyedülálló asszony vagyok, s ha történetesen sürgős segítséget kértem volna a lányomtól, várakozhatnék. Kérem panaszom kivizsgálását. Tisztelettel: ózó. JUadaráiZ Jüihálgni Fiad, Kossuth u. 42. Tisztelt Szerkesztőség! özv. Halász Gyuláné, Szántód, Csemetekert u. 7. sz. alatti lakos augusztus 29-én megjelent, utalványkifizefiséi kapcsolatos panaszát megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy az utalványt feladták, de annak további sorsát kimutatni nem lehetett. Ezért intézkedtem, hogy a Posta Számítástechnikai és Szervezési Intézete útján az utat- vány összegét a címzettnek utólag fizessék ki. Tisztelettel: Oíántor Sámfa* postaforgalmi igazgatóhelyettes, Postaigazgatóság, Pécs XXXI. évfolyam, 230. szám. Szerda. 1075. október 1. • • Ünnepeljünk zenével Egv ismerősöm — kicsit viccnek szánva — megkérdezte tőlem, hogy mit kell csinálni az zenei világnapon. Nagyon furcsán néztem rá, erre kárörvendően nyugtázta, hogy »■ugye, te sem tudod« ... Bálint Györgynek, a mártírhalált halt neves publicistának a véleménye motoszkált a fejemben. Tolsztoj halálának huszonötödik évfordulója alkalmából írta le negyven évvel ezelőtt: »Az egyetlen méltó módon ünnepeltem, Tolsztojt olvastam.« Hát lehet-e másképpen ünnepelni ma, a zenei világnapon?! Az óvodában, az iskolában biztosan énekelnek a gyerekek ebből az alkalomból. S mi. többiek, akik ezt nem tehetjük meg a munkahelyünkön, este otthon, a zene hallgatásával kapcsolódhatunk a nemzetközi eseményhez. Azt tanácsoltam az ismerősömnek Uarminekilcnc piros rakéta Befejezte munkáját a balatoni vihar jelző szolgálat Nem volt kedveltebb be- [ következő másfél órában ez a szédtema a nyáron a Balaton [ sebesség elérhette a 17 m,sec. mellett az időjárásnál, kiilö- ■ érétket. nősen sokat találgatták: lőnek! A balatoni viharjelzés je- vagy nem lőnek, meg hogy , leöléseit május 1-től szeptem- sárga lasz-e vagy piros. A me- j bér 15-ig a rádió is ismertét- teorológiai jelentések általa- j te, az elmúlt két hétben azonban bosszúságot váltottak ki ban már csak a, tó környékiek a nyaralókból, akiknek az idén . értesülhettek róla, hogy köze- mégiscsak jobb sorsuk volt ieg-e vihar, valamivel, mint tavaly, hiszen________________________________ a piros viharjelzés kevesebb időre tiltotta el őket a vízi örömöktől. Köd A viharjelző szolgálat május 1-től tegnapig tartott a Balatonon és kísérleti jelleggel a Velencei-tavon is. Bartha Imre. a siófoki meteorológiai előrejelző obszervatórium tudományos munkatársa el-u . , ,... ,,, mondta, hogy az öt hónap lOVjegalabb nem lat megszáz alatt harminckilenc piros és Köd van. No meg reggel. Honda nyirkos massza a levegő, minek lehet ilyenkor örülni? Köd előttem, köd utánam, méterről az a minden tapintatot nélkülöző kölcsönkérő, aki nem átall hónap végén is egy százasért könyörögni. Illa berek, nádak, erek, iszkolok Tíz méterről észrevett. A fene, lehetne nagyobb is ez a Az utolsó fuvarnál jelen volt a rendőrség is Rács mögött a „magánbenzinkút” tglajdoaosai Alighogy »megmelegedett« a vállalatnál, merész es arcátlan tettekre határozta el magát az ÁFOR két kaposvári dolgozója, a harmincegy negyvenhét sárga jelzőrakétát kellett felbocsátani a Bala- is, hogy kapcsolja be a rádiót, 1 ^ét partjának harmincválasszon a műsorok közül. négy kilövőállomásáról. Ha például az Unesco-díjas magyar művekre kíváncsi, is- : A viharjelzést minden alkamét hallhatja Durkó Zsolt lommal számos intézet több nagy sikerű új müvét, a Ha- munkatársának elemzése előz- \ köd. De nem adtam neki egy lotti beszédet. A rádió révén j te meg, ennek is köszönhető, : fityinget sem. ott lehet Kurtág György szer- j hogy egyszer sem késtek el az zői estjén a Zeneakadémia I életmentő figyelmeztetéssel, nagytermében. | (Más kérdés, hogy az idén is Amikor elváltunk, nagy hir- j több tragédia történt, mert a télén összeállítottam a saját I fürdőzők, csónakázók közül programomat. A zenei világ- | néhányan nem voltak hajlan- napon fölteszem a lenftezját- | dók tudomásul venni a piros szóra az egyik lemezemet. .. I rakéta parancsát.) Sárga jelBéla zésre akkor volt szükség, ha' Melyiket Bartók Concertóját. lgv a harminc év-I a következő két-három órában vei ezelőtt elhunyt nagy ma- I 8zél sebessége elérhette a gvar zeneszerzőre ;s emlekezb'etek. 12 msec, értékét, a piros raL. G. 1 kétát akkor lőtték fel, ha a Szörnyű ez a fehér izé. Látni nem lehet, lenyomja a kipufogó gázokat. Köhögök veszettül. Az ügy teljes bukással zárult. Az utolsó fuvar lebonyolításakor jelen volt a rendőrség is, de Fehérvári még így is mindent tagadni próbált A éves Fehérvári József gépko- j gépkocsivezető és, az üzemcsivezető és a huszonhárom anyagtöltő előzetes letartóztaéves Pécsek József üzem- tásban várja sorsa alakulását, anyagtöltő. Néhány hónap: Mindkettőjük családja súlyos munka után rájöttek: egy kis j körülmények közé került á szerencsével hamar sok pénz- j családfők bűncselekményei re tehetnek szert. Az ölletet | miatt. ‘ j tek érdeklődők, a vendég az ország más vidékein né- ; A bűniigvl>en a Kaposvári 1 könyvben olvasható elismerő I Városi-Já-ási Rendőrkar,i- í sorok aláirói közűi nem egy mindahányszor boaon leit 1 tánysag folytatja a nyomozást. I . , , . , . ,, az ötletgazdák lakhelye. i , sok-sok kilométert utazott: taFehérvári is úgy döntött, p D- I tai* misKolci- budapesti, zalalétesít egy magánbenzinkutat az ÁFOR üzemanyagával. Levél Kalinyinból Sikere volt a jubileumi bélyegkiálUtasnak Szembejön egy ismerősöm, előtte egy apró járgány, benne büszkén ül egy apró ember. Beszélgetek vele. Azaz mondom a magamét, ő meg szemlél csendben. De i-alami bizalom azért ott bujkál a szemében. Amikor elbúcsúzunk, kezet nyújt. Ez sokkal könnyebb, mint az a fránya nyelvidomí- tás, ajakkerekítés. De milyen komolyan parolázik; nem pacsit ad, nem csap a kezembe, mint a gyerekek általában. Előkelőén odanyújtja a kezét és bólint . .. Több mint két és fél ezren t egerszegi bélyeggyűjtőket is nézték meg a jubileumi bé- | megyénkbe csalt a 'kiállítás, lyegkiállítást Kaposváron. Az Az alkalmi postahivatal ország minden részéből érkéz- I nagy forgalmat bonyolított le, Gondosan felkészült a szuper benzin tárolására, megvette a hordókat cseri-hegyi hétvégi házának kamrájába, és Pécsek személyében megbízható társról is gondoskodott. Először marmonikannákat töltöttek meg benzinnel, és az üzemanyagot Fehérvári fényes nappal mindenki szeme Iá ttár á vitte ki a Jutái úti telepről a személygépkocsijával. Tartottak tőle, hogy szemet szúrnak a személyautó fuva- rai, ezért rövidesen új módot találtak. Fehérvári tartálykocsit vezetett, a megrendelőnek hiánytalanul leadta az üzemanyagot, ám Pécsek ügyelt rá. hogy egy-egv teljesen elkülönített rekeszben szuperbenzin is legyen — melyet Fehérvári a maszek benzinkút tartályaiba töltött. Így a megrendelők nem. az ÁFOR viszont annál több kárt szenvedett. Az eddigiek szerint a két férfi körülbelül négyezer liter benzint lopott a vállalattól, és ezzel huszonnyolcezer forint kárt okozott. Fehérvári néhány ismerőse kapva-kajx>tt a lehetőségen, s három-négy forintért vásárolta a lopott benzint. Természetesen ekként ők is tengelyt akasztottak a hatóságokkal, a rendőrség négy taxis, egy autóbuszvezető, egy tsz-raktá- ros és egy központifűtés-szerelő magánkisiparos ellen orgazdaság miatt folytat eijá- 'llSt. Trófeabírálat több száz emléklapot adott el. Szinte minden megyéből érkezett levél olyan kéréssel, hogy küldjenek a Szabadság parki szovjet hősi emlékművet ábrázoló, Kaposvár bélyeges emléklapból. A kiállítás szervezői szazegy helyre postáztak belőle. Hát köd legyen a talpán, amelyik elrontja a reggelemet. L,. P. laktanyalálogatás és akadályverseny Kaposvári úttörők köszön tötték a fegyveres erők napEgy figyelmes látogató a ján a laktanyában szolgálatot kiállítás megnyitása után be- ! teljesítő katonákat. Tisztele- írta azt a véleményét az em- j tükre a. katonák haditechnikai, lékkönyvbe, hogy a szocialista 1 majd gyakorlati bemutatót rendeztek. Az úttörők ezt követően fölkeresték a laktanya Asztalos Jánosról elnevezett ifjúsági klubját, ahol baráti beszélgetést folytattak a katonafiatalokkal, és megtekintették a hadsereg életéről készített filmet. brigádokat is meg kellett vol na hívni. Azonnal pótolták a mulasztást, Több üzem szívesen vette a meghívást, a brigádok közösen nézték meg a bélyegeket. A sikeres kiállítás tizenöt kiállítóját a városi tanács, á KISZ. az SZMT oklevéllel és Ezután a gombást erdőbe emléktárggyal jutalmazta meg kirándultak, ahol akadálvver- hétfőn a jó munkáért. i senyre került sor, s az úttörők Kalinyin testvérváros bé- főzési-sütési versenyben is lyeggyűjtői is keresik a kap- , összemérték tudásukat. Utób- csolatot a kaposváriakkal. A 1 biból szintén jól vizsgáztak, napokban érkezett levél Lev] amit bizonyít, hogy a tanárok Nyikonorov kalinvini földrajz- j és a kiránduláson részt vevő Külföldi vadászok százai keres'k fet a vadban gazdag ka zai erdőségeket. A vadászterületeken elejtett szarvasbikák I tanártól, akf — a szerkesztő seg közvetítésével — szeretne I kapcsolatba lépni a megyeszékhely bélyeggyűjtő szakköreivel. Nemcsak a bélyegcsere céljából, hanem azért is, hogy minél többet megtudjon Magyarországról, Kaposvár testvérvárosról. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége is támogatja a két testvérmegye bélyeggyűjtőinek kapcsolatát. Lev Nyikonorov levelére a kaposvári bélyeg- gyűjtő kör válaszol majd. Pécsen nyílik meg az egészségügyi dolgozók országos bélyegkiállítása. A somogyi gyűjtők közül is többen készülnek az orvostudományi katonák is jó étvággyal fo- gyasztoták el a gyerekek által készített ételeket. Siófoki győztes agancsait az Országos Trófeaeibíráló Bizottság minősíti. Az egyetemen pénteken megnyíló idei első szép agancs (képünkön) ezüstérmes lett. kiállításra. Szocialista építőmunkánk eredményeinek és sikereinek a felhasználása az általános iskolai • tanulók hazafias és honvédelmi nevelésében címmel országos pályázatot írtak ki a múlt év őszén. A pályázat első helyezettje Vá- rady József lett, a siófoki általános iskola igazgatóhelyettese. »Egyre feljebb« című tanulmányával. TABM tOBOK. Szerelem — hosszabb távra Az igazgató elhatározta, hogy elveszi titkárnőjét. Ö 65 éves. a titkárnő 18. Ezért egyik barátja csóválja a fejét: — Ostobaságot csinálsz! Ha te 85 éves leszel, ő 38 lesz... — Hát baj az? Azok a nők legszebb évei! Félreértés — Tudja, egy régiségboltban láttam meg a feleségemet. — Igen? És mennyit fizetett érte? Panasz Egv kiskerttulajdonos panasjíkodik a szomszédjának: — Ezen a vidéken olyan kemény a víz, hogy öntözéskor letöri a virágokat ... Pszichiáternél — Mindenkinek azt állítja, hogy ön Napoleon, engem pedig arról próbál meggyőzni, hogy Hamlet — inti a beteget a pszichiáter. — ön nagyon szimpatikus nekem, doktor úr, azért úgy döntöttem: önnek megmondom az igazat. A cirkuszigazgatónál — Igazgató úr, hallom, oroszlánidomárra van szükségük. — Az állást már betöltötték ... Érdeklődjék holnap! Udvariasság Egy alkalommal valaki amiatt panaszkodott Colette jelenlétében, hogy a mai férfiak nem olyan udvariasak, mint a korábbi nemzedék volt. — ön túloz — vetette ellen Colette. — Éppen tegnap találkoztam a lépcsőházban egy férfival, aki gyengéden karon fogta a nejét, miközben az lefelé igyekezett a szemetesvödörrel ... Osztozkodás — Kislányom, itt van tíz szem cukorka. A felét add oda az öcsédnek! — Hármat adok neki. — Hát nem tudsz számolni ? — Én tudóik, de ő nem. Türelem A feleség szolgálni tanítja a kutyát. A férj megjegyzi: — Ha így csinálod, akkor semmi foganatja se lesz, drágám. — Sebaj — ígv a feleség—, eleinte veled sem boldogultam... íj^! Méjéíűfl A* MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512# Kiadja a Somogy megyei Lapkiad Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándo utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Po3ta. ■Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknel. Élóíizetesi díj egy hónapra 20 FI* Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda ipari Vállalat kaposvári üzemébe Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: I