Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-01 / 230. szám
GTASZJELENTfiS Mély twiatjwk, bogy HORVATH ISTVAIWB volt Szilágyi Gyuláné életének 70. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése október 1-én, ma, délután 1/2 4 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló fiai, menyei és unokái. (333904) * # * Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk. HEGEDŰS GYÖRGYNÉ hosszú szenvedés után — 50 éves korában — elhunyt. Temetése október 2-án, csütörtökön du. fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben, A gyászoló család. (33399Ä köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk mindazoknak köszönetét, akik felejthetetlen halottunk, DR. BATA GÉZANE elhunyta alkalmából fájdalmunkban való részvétüket kifejezték. A gyászoló család (244) ♦ * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesapánk, RUTEK GYULA temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (333826) * * * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunkat, iri. VARRÓ ANDRÁST utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család (333846) Családi ház mellék- oületekkí’l eladó. Ka- osvár, Kecel-hegyalja 12 sz. _______(333793) F onyódligelen az vrpád utca elején 111 égyszögöles telek el- dó. Érdeklődni: vaárnap. Egressy út 8. z. alatt. Mike. ________________(333785) B alatonbogláron 200-öles telek eladó, kerépítéSsel is. Bala- onboglár, Dózsa Gy. j. 109. _________ (10668) T abon a Vörös Had- ereg útja 9. sz. alatt táromszobás családi ,áz eladó. Érdeklődni: nindennap, a fenti cinem_____________\ (10671) S omogycgresen a iossuth u. 37. sz. Jatt családi ház sür- ;ösen eladó. Azonnal »eköltözhetö! , Érdek- ődni: a helyszínen. ______________(10672) T iétszobás, sátortetős, ij ház OTP-átválla- ással eladó. 8719 Bö- iönye, Illés út 37. Ér- Leklődni: mindennap. ____________(12212) S omogyváron, Vilámházán, 11 méteres églaépület bontásra üadó. Ugyanott 600 n- »1 kukorica ' is eladó ábon. Érdeklődni: isztopán, Petőfi u. 30. bi István. _________(265) K aposmérőben a Rákóczi u. 108. sz. ilatti lakóház — 600 légyszögöles telekkel, nűút mellett — eladó, érdeklődni: délután 7 órától. (333859) Háromszobás, kony- íás családi ház — mellékhelyiségekkel és gazdasági épületekkel ölszereive — sürgősen ;ladó. Kálmáncsa, Cossuth u. 4. szám Jatt. Szociális otthon- íoz közel. Jó munkaehetőség! _______(333862) I ntézmény vagy vállalat részére — idülő vagy csónakház ípítésr.e alkalmas — >00 négyszögöl, bekerített, vízparti telek el- ‘ tdó. Balatonberény, 3alatoni u. 14. szám ilatt. Érdeklődni mun- caldo alatt: a nagykanizsai ll-282-es tele- icnszámon. (SS^SGT) Batéban a Kossuth u. 14. sz. alatt ház eladó (lebontásra is), (333865) CS 408-as Moszkvics kedvezménnyel, olcsón eladó. Kaposvár, Nyár u. 27. Megtekinthető bármikor. _____________________(236) C Y-os Trabant sürgősen eladó, somogy- sárd, Rákóczi F. u. 3. Fiat 600-as Topolino — 1977-ig műszaki vizsgázott — eladó. Kispáli iskola. (427332) 1200-as Volkswagen — műszaki előtt — fölkészített állapotban, sürgősen, olcsón eladó. Kaposvár, Füredi u. 8. _________________(333850) S koda Octavia — üzemképes —, valamint 20 szál 5 m-es hajópadló eladó. Megtekinthető: 15 óra után. Kaposvár. Rippl-Rónai U. 12. Mákos. (333838) Jó állapotban NDK- sátoros gyermekkocsi eladó. Balatonboglár, Erzsébet u. 26. (10669) Sötétkék, mély gyermekkocsi eladó. Balatonboglár, Arany J. u. 1.______________(10670) G emenc olajkályha (garanciális) költözködés miatt eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 52. Szőke Zoltánná__________. (333765) E ladó kétrészes fajansz mosogató 500 forintért. konyhaK.re- denc vitrinnel 60G forintért. olajkályha 3 méter zománccsővel. 8 liter olajjal, egy kannával 1800 forintért; oiajíölszerelés cserépkályhába kannával, tisztitószerszámokkal 1800 forintért, utazóláda 200 forintért, 50 liter olaj kannákkal, szívóval 180 forintért, képek olcsón. Hagy- mási, Kaposvár, Ady E. u. 11. ____________(259) S züretelökácl eladó. Kis Jánosne, Töröcske. ___________________(333854) Tíz mázsa holland rózsaburgonya-vető- ' mag eladó. Hencse, Kossuth Lajos u. 76. _________________(333863) E ladó új. Piros, olasz gyermekspor- kocsi. Kaposvár. Németh István fasor 41. __________________(333861) L ottón nyert 230 literes Lehel hűtőszekrény áron alul eladó. Horváth Kálmánné, Kaposvár, Rózsa Ferenc u. 5. _____(333866) K eveset használt villanysütő eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 45. (333868) | Garázs kiadó — egy személyautó részére — ! Kaposvár, Dózsa Gy. { u. 11. sz. alatt. Tárgyal: Major Sándor. I ugyanott.________(3338r,4) J utányosán eladnék Effect típusú sztereó- rádiót, hangfalakkal, és vennék kicsi vaskályhát. Telefon: Ka-1! posvár 12-654, délután. _____________________(272), Propán-butángáz- 1 tűzhely két palackkal sürgősen eladó. Azonnal elszállítható. Érdeklődni: legkésőbb október 3-án 10 óráig. Dombóvár. Népköz- társaság útja 36., I. emelet 3. (271) SZÉP EMLÉK AZ AJÁNDÉK A legszebb divatékszerek, órák és ajándéktárgyak közül válogathat az ^ :$AÍ Kaposvár, Ady Endre u. I. Vw 4# ffOELM» Siófok, Szabadság tér 3. bo,tjaiban 100 000 forint kész- j pénz + OTP-átválla- lással Kaposváron la- j kást vennék. Cím a 1 kiadóban. (269) Iskolázott és mag- ágyi lucfenyő — 15— 40 cm nagyságú — eladó. Szállítást vállalok. Érdeklődni: Baki István. Zalaegerszeg, Garbai Sándor út 4 a. __________________(427334) G yermekkerékpár (jó állapotban) eladó. Lukács, Kaposvár, Eötvös u. 2.______(264) E ladó 25 méhcsalád Hunor kaptárban. Jó családok betelelve, elfogadható árért! Plell Ferenc, 8675 Andoes, Rákóczi u. 26. (333839) Magas törzsű bokorrózsa és futórózsa, fenyők. tuják, sövény- cserjék, lombhullató és örökzöld díszbokrok megrendelhetők Demeter Károly kertészetében : Balatonszemes. Bagolyvár u. 6. Telefon: 4-5-024. ____________________(12147) M ahagóniszínű íróasztal eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 64. (333851) Cukrászok, figyelem! Családi ház üzlettel, műhellyel, berendezéssel eladó betegség miatt, Kaposvár. Április 4. u. 31. Szász. (232) Jó állapotban lévő boroshordó, 550. literes, olcsón eladó. Szenna, Kossuth u. 20.________________(333795) K ét boroshordó — négy- és hatakós — eladó. Kaposvár, Egyenes! út 70. Egy- vagy kétszobás, konyhás, üres albérleti lakást keresek Kaposváron. Ajánlatokat a 333520. számra. a hirdetőbe. (333520) Villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat felveszünk. Balaton- szentgyörgy, II. sz. téglagyár. (333680) Minősítéssel rendelkező gázszerelőt azonnal felveszünk. Jelentkezés : Kaposvári Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Vár u. 5. A Kaposvári Cukorgyár azonnali belépésre fölvesz —, kétmű- szakban üzemelő mokkaüzemébe — női munkavállalókat. A havi kereseti lehetőség 2200—2500 Ft. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán kell. (12203) Ruházati szakmában (rövid—kötött—méteráru) nagy kiskereskedelmi gyakorlattal rendelkező személyt vezetői munkakörbe fölveszünk. Jelentkezést írásban — rövid önéletrajz mellékletével — »Sürgős« jeligére a 333829. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérünk! (333829) Faipari mérnököt, üzemmérnököt, faipari technikust fölveszünk technológusi, minőségellenőrző, termelésirányító munkakörbe. Pécsi. Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla U. 6. (12185) Saját kivitelezésű építkezéshez építésvezetőt keresünk. Technikusi vagy ennél magasabb végzettségű dolgozók jelentkezését várjuk. Fizetés: megegyezés szerint. MEZŐGÉP Vállalat, Kaposvár. Jutái Út 37. (12136) Fiókunkhoz számlázói és könyvelői munkakörbe dolgozókat fölveszünk. Vegyi Fiók, Kaposvár, Kanizsai u. 58. (333786) Nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót fölveszünk. Fizetés: megegyezés szerint. Építőipari Szövetkezet, Kaposvár. Vár u. 5. ____ (12202) M ár most gondoljon a télre ! » Olaj kályhájához október 31-ig ,v leszállított áron vásárolhat 20 literes lém marmonkannát \ 119 FT HELYETT 80 FT-ÉRT! Forgalomba hozza: a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei kirendeltsége, Kaposvár, Zalka Máté u. 18. •' ‘ ‘ ■ Kapható: a vasszaküzletekben. KERESKEDELMI VALLALAT (12164) A Csiky Gergely Színház fölvesz takarítónőket, fodrászokat, maszkmestert és asztalosmestert. Jelentkezés: a műszaki vezetőnél. (333844) Vennék süllyeszt«** Singer varrógépet. Cím a kiadóban. (112) Lucznik táska villanyvarrógép eladó. Érdeklődni: 3 óra után. Kaposvár, Kőszeg u. 9. I. em. _______(333858) 6 00-as szalagfűrészgép eladó. Kaposvár, Dobó I. u. 4,b. (33378) Országos nagyvállalat keres kaposvári telepére vezetőhelyettest Kereskedői, valamint középfokú végzettséggel rendelkezők előnyben! Ajánlatokat írásban a 333870. számra, a Magyar Hirdető, Somogy megyei Központjába kérnek. (333870) ÉRTESÍTJÜK GÁZFOGYASZTÓINKAT, hogy 1975. október 2-án 13—16 óráig Siófok város egész területén gázszünetet tartunk Kérjük, hogy a gázszünet ideje alatt készülékeiket tartsák zárva. Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat, Siófok (333847) A KARÄD-KOPPÄNY VÖLGYI ÁFÉSZ pályázatot hirdet Karádon levő szabad kasszás kisvendéglőjébe fölvesz meleg konyhás vizsgával rendelkező üzletvezetőt és helyettest Bérezés: a szerződésbe szerint. kollektív foglaltak Jelentkezés: személyesen vagy írásban az áfész kereskedelmi osztályán: Karád, Semmelweis tér 4 (12179)-M Technológiai szerelésben jártas gépész üzemmérnököt keresünk termelési előadói munkakörbe. Pályázni részletes önéletrajz beküldésével lehet. Cím: Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Válla- lat. Kaposvár. Tóth Lajos u. 6. Két műszakra fölveszünk gépírni tudó adminisztrátort, valamint vizsgázott kazánfűtőt (nyugdíjas is lehet) XIV. sz. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Vár u. 16. _________________________________(333837) A Nyugat-dunántúli MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat nyugdíjas fűtőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet Kaposvár, Achim Andrá/s u. 24. sz. alatt (központ), a közgazdasági csoport| vezetőnél._______________________(12203) A belesi Egyesült Erő Mg. Tsz 1 fölvesz autó'/illamossági szerelőt, hálózati villanyszerelőt és autó ! szerelőt. Jelentkezés: a tsz főmérj nőkénél. _________________ G épírni tudó adminisztrátort fölveszünk. Jelentkezés: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat, Kaposvár, j. Jutái üt._____________ (333872) V illanyszerelőket és segédmunkásokat fölvesz kaposvári ipari j j vállalat. Jelentkezni lehet a Ka- ‘ posvár. Noszlopy Gáspár utca 5. i szám alatti épületben.______(333353) A Latinca Sándor Középiskolai j Fiúkollégium fölvesz — váltott — | műszakra — konyhai dolgozót. Naposvár, Laktanya u. 4. (333875) I Gyakorlattal rendelkező, szerszámgép javításában jártas tmk- ; lakatost fölveszünk. Fizetés meg- i egyezés szerint. Jelentkezés: a tanműhely vezetőjénél. Kaposvár, Virág U. 32.___________________(333835) A z Egyesült Erő Mg. Tsz (Ka- I posvár. toponári városrész) föl- j vesz 1-2 éves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépész-mérnököt vagy üzemmérnököt, valamint mezőgazdasági gépszerelőket. Jelentkezés: a tsz elnökénél, személyesen. Fizetés: közös megállapodás szerinh__________________(12213) VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ gépjármű-ügyintézőt azonnali belépéssel fölveszünk Jelentkezni lehet a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat műszaki osztályán, Kaposvár, Május 1. u. 20.- (12215) A Lábodi Állami Gazdaság nagybaráti kerülete fölvesz traktorosokat. Jelentkezés: a kerületvezetőnél. (12214) MAI műsor Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: ERESZD EL A SZAKAL- LAMAT! (14). este 7 órakor: NE SÍRJ TELE SZÁJJAL! (14) Szabad Ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: A NÉGY MUSKÉTÁS ÜJABB KALANDJAI. Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: SAINT TROPEZBE KÖLTÖZÜNK. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.20—10.29: Iskolatévé. 10.20: Műsorismertetés. 10.21: Idősebbek is elkezdhetik... 10.25: Delta. 11.95: Költözők. Ausztráliai rövidjátékfilm. 12.05: Játék a betűkkel. 12.30—12.55: A ház körüli munka. Angol tv-film. 16.18: Műsorismertetés. 16.20: Hírek. 16.25: Vasas— VÖEST Linz UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés. 18.20: Az alánok ■ táncai. NDK-rövidfilm. 19.00: A j költészet percei. 19.10: A közönség- i szolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Já- í nos király. Tv-játék. 21.35: Riporter kerestétik. 22.25: Tv-híradó 3. 22.35: Labdarúgó-kupanap. A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat lakatosüzeme fölvesz épületszerkezeti munkára lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat Jelentkezni Kapbsvár, Petőfi tér 3. sz. alatt lehet, a munkaügyi osztályon. (333702) Üzletszerzőt fölveszünk kereskedő képesítéssel, saját gépkocsival. Ajánlatokat írásban a 333871. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérünk! (833871) Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: A sokarcú India. NDKr dokumentum- film. 20.35: Lola. Angol Tv-film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20—22.05: Mary Ross műsora. Jugoszláv Tv 03.15: ökölvívás: Mohamed Ali— Frazier. Az Eurovízió közvetítése. 16.35: Magyar nyelvű tv-napió. I 17.30: »egyező. 18.00: A Vajdaságon át. 18.15:'Népi muzsika. 18.35: Tudományos stúdió. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Svéd filmek ciklusa. 21.40: Az ember és az idő. 22.30: Külföldi dokumentumműsor. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az igazság pillanata. (Film) 17.00: A két rabló. Bábjáték. 17.30: Könny és» barátai. Filmsorozat. 17.55: Jó éjsza"kát, gyerekek! 18.00: Kérem a következőt. Filmsorozat. 18.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: TvI híradó. 20.00: Teleobjektív. 21.00: I Könyvek világa. ,21.35: A Waltonok. Filmsorozat.' 22.20: Hírek. KOSSUTH RADIO ' i 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. I 8.05: Műsorismertetés. 8.15: A I J mai nap kulturális programjából. 8.22: Zenekari muzsika. 10.00: Hí- j I rek. 10.05: «-Nyitnikék-«-. 10.40: I Schumann-müvek. 11.30: A Szabói í család. 12.00: Déli krónika. 12.20: j Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos j | Sándor népi zenekara játszik, j 13.45: Válaszolunk hallgatóink- ; nak. 14.00: Éneklő ifjúság Buda- 1 I pesten. 14.30: Nőkről — nőknek, i 15.00: Hírek. 15.10: A költőtől az olvasóig. 15.50: Pazeller: Rózsakirálynő — keringő. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Hallgatóink figyelmébe. 16.05: Respighi: Római ünnepek. 16.30: A világgazdaságban történt. 16.45: Jelentés a La Valetta (Málta)—Szombathely és a Vasas—VÖEST Linz kupamérkőzésről. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Húszka Jenő operettjeiből. 17.48: Jelentkezés a La Valetta (Málta)—Szombathely és a Vasas—VÖEST Linz kupa- mérkőzésről. 18.03: Fiatal művészeink felvételeiből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: Nemzetközi kupanap. 19.35: Népdalest. 20.24: Kritikusok fóruma. 20.34: Giuseppe di Stefano énekel. 21.00: Hírek. 21.03.: Egy asztal mellett. 21.33: Szeptemberben hallották először. 22.00: Hírek. 22.15: Nemzetközi kupanap. 22.25: Zenei világnap. 24.00: Hírek. O.lü—0.25: Behár György operettjeiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nigériai népzene. 8.15: Klasszikus operett rész letek. 3.50! Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.03: Népdalkórusok. 9.23; Kíváncsiak klubja. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Kínai népi dallamok. 12.12: Igor herceg. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hírek. 13.03: Adám éneke Évához. 13.08: Mendelssohn: D-dur vonósnégyes. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Reklám. 17.03: ötórai tea. 18.00: Hírek. 13.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Vasas—VÖEST Linz. 18.30: Edit Piaf énekel. 19.00: Juhász Ferenc vallomása. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika. II. 20.20: Bp. Honvéd—Bohemians Praha. 20.45: Kis magyar néprajz. 20.50: Neil Young.; Eper és vér. 21.00: Üj könyvek. 21.03: Pege Aladar triója játszik. 21.15: Fc Zürich—Ü. Dózsa. 21.45: A zene hatalma. 22.25: Nóták. 22.45: Zenepalota. 23.00: «Hírek. 23.15: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 24.00—0.10: Hírek. 3. MOSOK 18.00: Hírek. 18.05: Zsebrádiószínház. 18.30: Régi muzsika. 18.45: Hőálló aceltípusok. 19.00; Brahms: Rapszódia althangra. 19.15: Isko- larádió. 19.35: Kurtág György szerzői estje. Kb. 21.08 — 21.25: Este a hegyek között. Kb. 22.05: Wolf—Ferrari operáiból. 22.30: Debreceni dzsessznapok. 23.00— 23.15: Hírek. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés. Hírek. 17.35: Hét közben. 18.45: Az Emerson—Lake—Palmer együttes felvételeiből. i9.00: Szerb-ilorvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. „ ! , ... , Somogyi Néplap