Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-26 / 252. szám
EGY HÉT a világpolitikáim vanó esopor is. Érthető, ha a ! ISök világkongresszusa Biztonsági Tanács, egyébként s/.fátról is szó | a szahai/ai terület ki- ] Mese! a Szaharában A heti összefoglaló élére ezúttal joggal kívánkoznak a magyar külpolitikával kapcsolatos események. Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága, amelynek során áttekintette a legfontosabb nemzetközi kérdéseket e* állást foglalt, az enyhülés folyamatának tovább* erősítése érdekében. Kormány- elnókünk szovjet unióbeli látogatása, a teljes nézetazonosság jegyében lezajlott tárgyalások. Lázár György találkozása Lecmyid Brezsnyevvel, Alekszéj Koszigin na l és Nyí~ kola) Podgornijjal, a magyar —szovjet kapcsolatok szüntelen fejlődéséről, töretlen íveléséről szolgáltattak újabb tanúbizonyságot. Külkereskedelmi miniszterünk tokiói útja, valamint a iMsonczi Pál Szomáliái és dél-jemeni utazásáról szóló bejelentés azt a törekvésünket mutatják, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést létesítünk a fejlett tőkés országokkal, s ápoljuk az immár hagyományos jóviszonyt a fejlődő világgal. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény a megIZ ESEMÉNYEK KRÖKiKftJíl HÉTFŐ: BerNnben megkezdi tanácskozásait a nők viláKkoíig- r es szopna. — Kisiáinjger pekingi*’ érkezik. — Marokkóból útnak indul a »-sza- harai-menet-*-. KEDD: Miniszterelnökünk. Lázár György hivatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik. — A Le Duan vezette vietnami küldöttség Prágában. SZERDA: Szovjet—amerikai SALT megbeszélés Genfben. — összehívják a latin-amerikai csúcskoníerenciat. CSÜTÖRTÖK: Az MSZMP Központi Bizottságának ülése, állásfoglalás a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. — A spanyol—szaharai probléma a Biztonsági Tanács előtt. PÉNTEK: Riadókészültség Portugáliában a jobboldal pokolgépes merényletei nyomán. — Meggyilkol iák Törökország bécsi, majd párizsi nagykövetét. SZOMBAT: összetűzések Bejrutban. — Franco megrendült egészségi állapota miatt fokozódik a spanyol belpolitikai bizonytalanság. egyhangúlag elfogadott hata- j rozatával, mérsékletre széli- i tott, s Waldheim ENSZ-főtit- kár megkísérli a közvetítést. A j viták hátterében mérhetetlen 1 mennyiségű Toszfá van — a Szahara aknázója a /világ első műtrágya-exportőrjévé lépett elő . .. Genfben, a hét derekán, a szokott szűkszavúság jegyében került sor az újabb szovjet— amerikai BALT-tárgyalásra. Az amerikai diplomácia vezetője, Kissinger közben Pe- kingben hallgathatta végig, amint vendéglátói .többek között a »szuperhaltalmakat«, az enyhülést és a szovjet— amerikai viszonyt ostorozták. A következő vacsorán egy kínai közmondást szőtt pohárköszöntőjébe, miszerint nem elegendő bankettet rendezni, de jó házigazdának is kell lenni. A célzás félreérthetetlen volt, ráadásul Kissinger kínai nyelven mondta ezt az egyetlen mondatot. Igaz, a kiejtési nehézségek miatt sürgősen visszafordította angolra . . . A Közel-Kelet a »politikai helvbenjárás« jegyeit mutatja. Bejrutban meghiúsult a tizenegyedik tűzszünet is s az Arab liga tanácsa meg sem kísérelhette a békéltetést, amikor az érdekeltek jórésze távolmaradt. S végül, de nem utolsó sorban Latin-Amerika: összehívják a kontinens csúcstalálkozóját, Kuba részvételével — az Egyesült Államok nélkül. A színhely Panamaváros lesz, s a panamai elnök nemsokára — két évtized óta először — Havanna felé veszi útját, hivatalos látogatás céljából. Réti Ervin Leonyfd Brczsnyev Moszkvában fogadta Lázár Györgyöt. (Telefoto — TASZSZ — MTI — KS) tett út felmérése mellett nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a nemzetközi küzdőtéren folytatódik a harc az enyhülés hívei, illetve ellenfelei között. Az elemzés természetesen viszonylag hosszabb távot ölelt fel, de akár a hét bonyolult és ellentmondó eseménysorozata is érzékelteti ezt a vonulatot. Portugáliában a hét elején — mielőtt Costa Gomes elnök elindult volna olaszországi és jugoszláviai látogató-kőrútjára — a Belem palotában marathóni tanácskozásokat tartottak a politikai kibontakozás lehetőségeiről. (Figyelemre méltó lehetett, hogy a katonai vezetők mellett jelen voltak a kommunisták és szocialisták, de a jobboldali, polgári PPD távolmaradt.) ! Riadóztatták a spanyol hadsereget is: az Ibériai-félsziget másik országában Franco megrendült egészségi állapota csak növelte a belső bizonytalanságot. (Három szívrohamról érkezett jelentés, az agg diktátor állítólag nincs eszméleténél, de halálhírét is költötték.) A Caudillo személye azért nyert különleges jelentőséget, mert az utóbbi hetekben maga állt a »semmit nem tanulók, de mindent elfelejtőd« élére, s a legkegyetlenebb módszerekkel igyekeztek elnyomni a változásokért síkra- szálló erőket. A területileg nagy kiterjedésű, de alig nyolcvanezer ember lakta Spanyol-Szahara helyzete is terebélyésíti Madrid gond-listáját: a marokkói király többszázezres menetet irányított a határra, s úgy tűnt, hogy »lesétálják«. a gyarmatot. Csakhogy Marokkó lépései sem mentesek a belpolitikai vonatkozásoktól, s a szaharai területtel kapcsolatban Mauritániának illetve Algériának is igényei vannak. Sőt, jelentkezett több függetlenséget kíTurbán és Korán 150 ezer önkéntes Spanyol—Szaharába tart Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára szombaton indul el Észak-Afrikába. Az ENSZ Biztonsági Tanácsától kapott megbízatása értelmében közvetítő körutat tesz a spanyol —szaharai válság megoldásának elősegítésére. A főtitkár vasárnap Marra- kechben találkozik II. Hasz- szán marokkói királlyal. Marokkóból Mauritániába, Algériába és Spanyolországba utazik tovább. Kedden este tér vissza New missziójának beszámoljon a Biztonsági Tanácsnak. Szombatig Marotoké különböző részeiből mintegy százötvenezer önkéntes indult el vonaton és teherautókon a spanyol—Szaharái határtól húsz kilométerre lévő Tarfaya városába, a szaharai menet részvevőinek gyülekező helyére. Az UPI egyik tudósítása szerint az önkéntesek szervezett csoportokban tartanak Tarfayába. Mindegyikük magával viszi a Koránt és szerény úticsomagjábán van még imaszőnyeg, élelem, tisztálkodási eszközök, két liter víz, Yorkba, hogy j néhány szál gyertya, takaró és eredményéről | turbán. Felhívás a világ kormányaihoz Mint már jelentettük, pénteken — két dokumentum elfogadásával — véget ért a nők nemzetközi éve alkalmából az NDK fővárosában rendezett világkongresszus. A tanácskozás résztvevői felhívást intéztek a világ kormányai hoz. pa r! ámen tjeihez, politikai és társadalmi erővé hez és a világ közvéleményéhez, hogy fokozzak erőfeszítéseiket a nők teljes és általános emancipációjának megvalósításáért. A felhívás hangsúlyozza, hogy a nők egyre jelentősebb politikai és tarsadalmbi erővé válnak, növekvő szerepet játszanak a népek társadalmi és nemzeti felszabadulásáért, az alapvető emberi jogokért, a szilárd és igazságos békéért vívott harcban. Ott, ahol megszűnt az embernek ember által történő kizsákmányolása, a nők — a férfiakkal egyenlő jogokat élvezve — résztvesz- nek országuk fejlesztésében. Több országban azonban még hiányoznak a nők egyenlő társadalmi és állampolgári jogait biztositó feltételek. A nők életkörülményeinek javítását akadályozó legjelentősebb tényezők a gyarmatosítás és a neok'olonializmus sú- j lyos következményei a fajül- j dözés, a faji megkülönböztetésj és a fasiszta rezsimek önkénye — mutat rá a felhívás, majd megállapítja: le kell rombolni azokat, a korlátokat, amelyek • megakadályozzák, hogy a nők széles körű. aktív társadalmi és politikai tevékenységet végezzenek. A felhívás történelmi jelentőséget tulajdonít az európai biztonsági és együttműködési értekezletnek. E kongresszus felhívással fordult a világ asszonyaihoz is. Ez a felhívás megállapítja, hogy a nők teljes felszabadítása csupán , a világ országainak társadalmi és nemzeti felszabadítása eredményeként valósulhat meg, hiszen a nők sorsa elválaszthatatlanul kapcsolódik népük sorsához. Ezért az egész világon győzedelmeskednie kell a békének, a demokráciának, a nemzeti függetlenségnek és a társadalmi haladásnak. A dokumentum végül felszólítja a világ asszonyait és lányait, hogy erőiket egyesítve harcoljanak e célok eléréséért. Santiago Cariüo nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) belüli létrehozásához« — je lentette ki Santiago Carillo, aj Spanyol Kommunista Párt főtitkára pénteken este Párizsban a spanyol demokratikus tanács sajtóértekezletén. Carillo hangsúlyozta, hogy a demokratikus átmenet békés körülmények között' való biztosítására egy széles körű koalíciós kormányt kell alakítani mindazoknak az erőknek a képviselőiből, amelyek el akarják kerülni a polgárháborút és pluralista rendLázas tanácskozások Bejrutban A libanoni politikai rendezést célzó megbeszélések pénteken a nemzet megbékélés bizottságának különböző albizottságaiban folytatódtak. Bejrutban megerősödtek azok a híresztelések, amelyek a legfelsőbb vezetésen lseiül a I személyi ellentétek kiéleződéséről szólnak. Eszerint Kara- j mi miniszterelnök több tekintélyes baloldali politikustól támogatva szorgalmazza Fran- gié államfő lemondását. Bizonyos politikai körökben meg akarják akadályozni a parlament normális működését. Karami kormányfő kilátásba helyezte, hogyha nem biztosítják a törvényhozás'zavartalan munkáját, vagy ha a parlamentben támadják belpolitikáját, akkor benyújtja i lemondását. Lilszisztraté reykjaviki utódai Az izlandi nők pénteken »megtanították a férfiakat kesztyűbe dudálni«. A 210 ezer lakosú szigetország lányai és asszonyai a nők nemzetközi évében az ENSZ-napot használták fel arra, hogy egynapos sztrájkkal bizonyítsák szerepük fontosságát. A női alkalmazottak több mint 90 százaléka pénteken nem jelent meg munkahelyén, sőt a háziasszonyok egy része is »szabadnapot«• vett ki. Emiatt sokhelyütt a férfiak próbálták pótolni a nők munkáját. Számos hivatalnoknak a legnagyobb problémát a bölcsődék bezárása jelentette, mert kénytelenek volnak gyermekeiket magukkal'vinni munkahelyükre. /------------------------L___ B r!I-szaáá-2ráij;aí lierelnissállapodás Londonban brit—szaüd-aráblii gazdasági és ipari együttműködési kcretmcgállapndást írtak ala. A képen Fahd herceg. szaúd-arabiai trónörökös es Harold Wilson miniszw- clnök. (Telefoto — AP—MTI—KS) szert akarnak létrehozni. Ebből a pluralista rendszerből azonban egyetlen demokratikus erőt sem szabad kizárni. Carillot megkérdezték, mit tesz majd a demokratikus tanács, ha .Juan Carlos trónra lép? Carillo azt válaszolta, hogy a tanács felszólítja a népet, követelje az utcákon az amnesztiát és a foglyok szabadon bocsátását. A dolgozók kézbe veszik majd a szakszervezeteket. A politikai pártok megjelennek a »felszínen« nem fogják bevárni, hogy külön törvénnyel engedélyezzék őket. A Spanyol Kommunista Párt kész azonnal megnyitni pártházait mindenütt, még a legkisebb városkában is«. A francia sajtó vezető helyen foglalkozik a spanyolorr szági helyzettel. A lapok kommentárjai rámutatnak arra, hogy a Pardo palota kulisszái mögött rendkívül heves hatalmi harc folyik. Az Aurore azt írja. hogy a »legkeményebb katonai vezetők« juntát alakítottak,1 s elhatározták, hogy feltétlenül biztosítani fogják az eddigi politikai vonal legmerevebb folytatását. Juan Carlos csupán reprezentálhatna a katonai diktatúra szigorú ellenőrzése mellett. Örmény szélsőségesek állnak a merényietek mögött Pénteken éjjel a török kormány rendkívüli ülésen vitatta meg a párizsi nagykövetének meggyilkolása után kialakult helyzetet. Egy ismeretlen telefonáló pénteken felhívta több nyugati hírügynökség bejrúti irodáját is közölte, hogy az örmény felszabadítási szervezet nevű szélsőséges csoport vállalja magára a felelősseget a párizsi merényletért. Külsődleges kezelés kudarca Libanon fővárosában, Bejrutban újra fellángoltak a harcok. A legutóbbi napok szopiorú mérlege: hatan vesztették életüket, amikor nem messze a parlamenttől, ahol a képviselők éppen rendkívüli ülést tartottak, két nagyerejű bomba robbant. Az erőszakos cselekmények listájához hozzá kell még adni a Palesztinái Felszabadítási Szervezet egyik tisztjének a meggyilkolását, valamint két amerikai állampolgár elrablását. A palesztin tiszt halála miatt attól lehet tartani, hogy a palesztin mozgalom fegyveresei aktívabban bekapcsolódnak az április óta tartó vallási—politikai csoportok közti összecsapásokba. A PFSZ ugyanis eddig jobbára távol tartotta magát a belmszály- tól, bár a libanoni szélső- jobboldal eredetileg éppen a palesztis gerillákkal kiprovokált fegyveres összecsapással indította el az immár polgár- háborús méretű konfliktust. , A múlt héten az Arab Liga külügyminiszteri tanácsa kairói ülésén a libanoni helyzetről tárgyalt és »mérsékletre« szólította fel a szembenálló feleket. A mostani események, i'iszont azt tanúsítják, hogy e felhívás pusztába kiáltott szó marad csupán. Másként nem is történhetett, figyelembe véve, hogy a kairóit tanácskozáson a PFSZ, a Libanonnal szomszédos Szíria, valamint Líbia képviselői nem vettek részt. A bonyolult libanoni helyzet megoldására nem igen alkalma» a »külsődleges kezelés«, amelyben az Arab Liga e csonka összetételű tanácskozása akarta részesíteni. Látszólag vallási mezbe bújtatott csoportok harcolnak egymással Libanonban, valójában osztályharcról van szó. A »közel-keleti Svájcnak« nevezett arab országban, ahol a kevés gazdag és a sok szegény között óriási szakadék tátong, robbanásig halmozódtak fel a társadalmi feszültségek. A burzsoázia kíméletlen kizsákmányolása és hivalkodó jómódja elkeseredéssel tölti el a nincstelenek tömegét, amely az anakronisztikus 'politikai élet gyökeres megreformálását követeli. A nyugatbarát libanoni burzsoázia azonban egyelőre nem hajlandó semmit sem feladni hatalmi pocízióiból. Ebben a nyugati országok támogatását élvezi, s az sem titok, hogy Izrael közvetett módon segíti a libanoni jobboldal fegyveres csoportjait. A szemben álló felék erőviszonyai pillanatnyilag kiegyenlítettek s ezért a válság további elhúzódásával kell számolni. Szadat Washingtonba készül Anvar Szadat egyiptomi el-1 nők szombaton délelőtt elih- j dúlt az Egyesült Államokba. | Ütőn amerika felé. az egvín- I tömi államfő megáll Párizsban és a francia vezetőkkel j folytatandó megbeszélések utón vasárnap utazik tovább. ? A szombaton nyilvánosságra hozott úti program szerint Szadat október 29-én felszólal az ENSZ-közgyűlés külön e célra összehívott ülésén. Előzőleg félórás megbeszélést folytat Kurt Waldheimmel. a világszervezet főtitkárával. Felszólalása után találkozik a tagállamok ENSZ-küldöttséElutazása előtt, a kairói repülőtéren Szadat röviden válaszolt újságíróknak az utazással kapcsolatos kérdésekre. Egyebek között elmondta, hogy látogatásának fő célja az Egyesült Államok és Egyiptom, kapcsolatainak erősítése, nem pedig segély kérése és »vásárlás«. A nyugati hírügynökségek ezzel kapcsolatban emlékeztetnek rá: Szadat a közelmúltban nyilvánosság előtt is többször kijelentette, hogy külöböző fegyvereket,, köztük repülőgépeket, rakétákat és geinek vesz a csorám vezetőivel, majd részt ! elektronikus katonai berende- tiszteletére adandó va- ! leseket fog kérni Ford ameri- * kai elnöktől.