Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-25 / 251. szám
t XXXI. évfolyam 251. szám 1975. október 25., szombat Sikeres látogatás után Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének szovjet- unióbeli látogatása eredményes és sikeres volt, tovább erősítette a magyar és a szovjet nép hagyományos, testvéri barátságát. Lázár Györgyöt fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is: baráti beszélgetésen tárgyaltak a két párt és a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről, a szovjet és a magyar nép baráti kapcsolatainak erősítéséről, tájékoztatták egymást arról, milyen eredményeket értek el országuk dolgozói a népgazdasági tervek teljesítésében, az SZKP, illetve az MSZMP legutóbbi kongresz- szusi határozatainak végrehajtásában. A mostani látogatás sikere, meghitt, baráti hangulata is kifejezi, hogy a Szovjetunióval kialakult kapcsolatunk tartós, hosszú távú és megmásíthatatlan politika, amely nemzeti érdekeink számbavételén. szocialista céljainkon alapul. Bebizonyosodott: immár lehetséges olyan viszony egy kis ország — mint Magyarország — és egy óriási hatalom között, amelyre nem vet árnyékot a nagyságrendek különbözősége. Népeink barátságát, a két ország együttműködését elősegíti — mint a most befejeződött kormányfői látogatás és az ott lezajlott magas szántó találkozók is tükrözték — az a felhőtlen, szoros kapcsolat, amely a két párt. a két központi bizottság közt kialakult. Pártjaink együttműködésének tartalmát így jellemezte Kádár János: »Pártunk megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szovjet test- < érpárthoz fűződő kapcsolatainak. A Szovjetunió Kommunista Pártja halmozta fel :• legnagyobb tapasztalatokat a szocializmus építésében, az osztály ellenséggel vívott harcban, a legtöbbet tesz a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséért, forradalmi elméletünk lenini örökségének megvédéséért. Pártjaink kapcsolatai szilárdak, a marxizmus—leninizmus alapján fejlődnek, teljes közöttünk az egység és az egyetértés minden fontos elvi és politikai kérdésben«. A Minisztertanács elnöke olyan fontos időpontban járt a Szovjetunióban, amikor különös súllyal vetődik fel. hogy mind teljesebben állítsuk a szocialista közösség államai nemzeti és nemzetközi érdekeinek szolgálatába azokat a lehetőségeket. amelyeket a szoros, önkéntes kooperáció nyit meg. A szocialista országok ösz- szefogása már eddig is meghatványozta erőforrásainkat. Azoknak a tartalékoknak még teljesebb kihasználása, amelyek ebben — s kiváltképp a Szovjetunióval való együttműködésben — rejlenek. A Minisztertanács elnökének sikeres útja is tükrözi: tovább gazdagodik érzelmileg és tartalmilag is a két nép, a két szocialista ország testvéri kapcsolata. barátsága. Helyzetértékelésünk, a fejlődés tendenciáinak megítélése és politikánk minden kérdésben azonos. Összefogásunk is megalapozottá teszi optimizmusunkat: hatalmas erők munkálkodnak a héke, a biztonság, a társadalmi haladás, az igazság érdekében, és mi abba a szocialista közösségbe tartozunk, amely mind inkább meghatározó szerepet tölt be a világesemények formálásában. Közös közlemény a látogatásról Lázár György hazaérkezett a Szovjetunióból A Minisztertanács elnökének sajtónyilatkozata Péntek délután hazaérkezett Budapestre Lázár György, j rútságot nap mint nap tovább az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács \ erősítsük. elnöke, aki Alekszej Kosziginnak, az SZKP KB Politikai \ — Elmondhatom tehát, hogy Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a hivatalos tárgyalások, amemeghívására hivatalos, baráti látogatást tett a Szovjetunióban. Vele együtt hazaérkezett dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Marjai József küliigyminisztériumi államtitkár, dr. Hetényi István tervhivatali államtitkár, s Káplár József a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. A fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Benkei András belügy-, dr. Korom Mihály igazságügy-, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari, dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, dr. Ábrahám Kálmán közlekedés- és postaügy; minisztériumi államtitkár, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, dr. Gól Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Rosien István külügyminiszter- helyettes. Ott volt B. D. Sevi- kin követtanácsos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Lázár György a megérkezés után a repülőtéren sajtónyilatkozatot adott: .— A hivatalos, baráti látogatásra a Sz.ovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Alekszej Koszigin meghívása alapján került sor. A négynapos út tapasztalatait összegezve elmondhatom. hogy utunk eredményes volt és teljes sikerre! járt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy találkozhattam Leonyid Iljics Brezs- nyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával, a magyar nép "barátjával, aki nagy érlyeket a teljes nézetazonosság, az elvtársi, a baráti, alkotó légkör jellemzett, nagyon sí- j keresek és eredményesek voí- j iák. — A szovjet elvtársak módot és lehetőséget adtak arra, J hogy a hivatalos program J mellett ellátogassunk Lenin- j grádba. Szovjetunióbeli tar- í tózkodásunk egész idején azt | nvi fontos kérdést érintettünk, ideértve a nemzetközi politika nagy kérdéseit, közös szervezeteink ügyeit. Természetesen tárgyalásainkban jó helyet kapott kétoldalú együtt- . ....—, — ..---------- --------------- — --------m űködésünk. Megelégedéssel emberek: nagy ngyelemmel ki- érdeklődnek iránta. Még az idén 30 ezret hoznak belőle forA Videotonban megkezdték — Musical Eneyklopedia néven — a könyv formájú hangdobozok sorozatgyártását. A nagy teljesítményű, kis méretű akusztikai eszközök jól elférnek a tapasztaltuk, hogy a szovjet modern lakás polcain, ezért keresett külföldön Is, sokan állapítottuk meg, hogy a ma,a i sérik szocialista építőmunkán- gvar—szovjet gazdasági kap- | kat> ismerik eredményeiket, | csolatok jól fejlődnek, ered- , f* azokat a ^lokat- amimen vesen lezárult aJ követke- ket Partunk XI. kongresszusa zó ötéves időszakra szóló ! "«Pünk ele tűzött Nagy me«H tervkoordináció. elegedessel latjak es tapasztal galomba. 1 (MTI-fotó — Jászai Csaba felv. — KS) A Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével áttekintettük nagyobb távlatokra is együttműködésünk lehetőségeit, és több fontos kérdésben — a gépipari, a mező gazjak. hogy terveink végrehajtása jól halad. — Rövid látogatásunk során ; is meggyőződhettünk arról, j hogy a Szovjetunióban nagyon eredményes alkotó-épíLosonczi Fái Szomáliába és Dél-Jemenbe utazik LosoncziPál. a Magyar Nép- ! menj Népi Demokratikus Közdasági. a vegyipan, az ener- ; tomunka folyik. A szovjet nép köztársaság Elnöki Tanácsának j társaság elnöki tanácsa elnögetikai együttműködés fej- 1 készül a Szovjetunió- Kommu- . elnöke Mohßmmed Sziad Bar- \ kének meghívására’ a közel■esztese tekintetűben — tovab- méta, Partja XXVI. kongresz- renak a Szomáli Demokrat!bd megbízásokat adtunk az. szusara, amelynek tiszteletere kys Köztársaság legfelsőbb egyé-bkerfit funkcionáló kétől- nagy mur*uoeia#nfaísokat forradaImi tanácsa elnökének jövőben hivatalos, baráti látogatásra Szomáliába és Déldal-ú szovjet—magyar együtt- i tesz. működési kormányközi bi- | — Végül, felhasználva az | zottságnak a részletek kímun- j alkalmat, szeretném mégegv- kálására. j szer megköszönni • Koszigin j — Kifejeztük szovjet bahá-1 elvtársnak, valamennyi szov-j tainknak azt a véleményűn- [ jet vezetőnek, barátainknak azt: két, hogy a Szovjetunióval a szívélyes fogadtatást, amely- | való együttműködésünk nép- 1 ben részesítettek bennünket, s és Szelim Ali Rubiának, a Je- Jemenbe utazik. Ülést tarlóit az Elnöki Tanács , . , , . . . . . iA Magvar Népköztársaság 1 Az Elnöki Tanács törvénygazdasagunknak. népünknek , azt. hogy mindvégig nagy sze- j EJnftk, Ta"nácsa pénteken ülést | erejű rendelettel szabályozta alapvető érdeke, létfontossá- | retettel és figyelemmel gon- | tartott. 1 az ' egészségügyi miniszter gú kérdés, és biztosítottuk {doskodtak róla, hogy mind a| Gór Nagy Sándor nehézipa- ! irányítása alá tartozó egészríilr/xt rk» t-H i rv\r Ác VmrmónviinL' í Vii + 6 r*cr\^lá<rf-vlr minH . . ... • ••i- • - * x x őket, pártunk és kormányunk, í hivatalos tárgyalások, mind egész népünk mindent meg- j az egész látogatás eredményes tesz annak érdekében, hogy [ és élményekben gazdag le- ezeket a kapcsolatokat, a két'! gyen — mondta befejezésül a deklődésr tanúsított"°életünk' onszaS, a két nép közötti ba-1 Minisztertanács elnöke, iránt, és biztosított arról, hogy a Szovjetunió népei baráti fi ri minisztériumi államtitkárt I ségügyi és szociális intézmé- — saját kérésére. egészségi j nyék orvosvezetői kinevezése- állapota miatt, érdemei elis- I nek időtartamát. A törvény- meresével — az Elnöki Ta-J erejű rendelet 1976. január I két. nagy figyelmet fordítanak Dr. Bíró József hazaérkezett Tokióból együttműködésünkre. Találkozhattunk Ny. V. Podgornij- j Egyhetes látogatás után , rel, Komoto Tosio külkereske- jal, az SZKP Politikai Bízott- | pénteken hazaérkezett. Tokió- j delmi és iparügyi miniszter- ságának tagjával, a legfelsőbb j ból a dr. Bíró József külke- j rel, Ohira Maszajosi pénzügytanács elnökségének elnöké- ; reskedelmi miniszter vezette miniszterrel, valamint Iva.sza nács fölmentette tisztségéből és dr. Juhász Ádámot nehéz- | 1-vel lép hatályba. Végül az Elnöki Tanács bípari minisztériumi államtit- I rakat mentett föl és válasz- kárrá kinevezte. I tott meg. vei, 'akivel ugyancsak közös j magyar küldöttség, dolgainkról, a bennünket ér- ! Japáni tartózkodása alatt a defklő nagyon fontos kérdések- j magyar külkereskedelmi miről folytattunk megbeszélést, i niszter és kísérete találkozott — Hivatalos tárgyalásaink s tárgyalásokat folytatott Miki voltak Alekszej Kosziginnel, Takeo miniszterelnökkel, Miakivel úgyszólván valameny- I jázava Kiicsi külügyminiszterJosizanéval, a japán gazda- 1 sági szervezetek szövetségének I Munkák az eső után . három gazdaságban Felmentések, kinevezések A Minisztertanács dr. Ma-, ségéből fölmentette és nyug- "ügvvezető^eínöké'veLdaras András mezőgazdasági j állományba helyezte. József aláírta a magvar-ja- Iélelmezésügyi miniszter- A Minisztertanács dr. Kapán kereskedelmi es hajózási helyettest - erdemei elisme- zareezki Kalman mezogazda- egvezrnénvt, látogatást tett Ja- reseyel , . Asztala, Lajos sági es ele mezesugyi miniszpán nagvüzemekben és kerek- ! koh°- es gépipari miniszter- terhelyeUest dr. Lenart La- aszt al -beszélgetést folytatott a helyettest - egészségi allapo-U* mezogazdasagi es elei tógazdasági es üzleti élet vezető .ta miatt’ érdemei ehsmerese-: zésügyi miniszterhelyettest képviselőivel. i vei Az esők sok gondot okoztak a megye isrmelószövetkezetei- nek és állami gazdaságainak. Fölázott a talaj, a gépek nem tudtak rámenni a földekre. Most a héten. amikor újra jóra fordult az időjárás, új a szárító átadásának csúszása is. Eddig 1252 hektárból 979- cel végeztek. Négy kombájn dolgozik: két Claas Dominator és két SZK—5-ös. Kaposfüreden is jól halad a munka, bár gondjuk is van ból dübörgő traktorokkal és j bőven. Három héttel ezelőtt kombájnokkal népesült be a határ. Tegnap délután három termelőszövetkezetnél érdekL lődtünk: hol tartanak most a munkákkal? kaptak egy új IFA teherautót, de egy hete már nem tudják használni, mert nincs hozzá alkatrész. Pedig a jármű garanciális! Alkatrészgond miatt áll az a markológép is. amely I a kiszedett cukorrépát rakná ! kocsira. Pedig nagy szükség Hétfőiől lesz rendelésfelvétel Típusmódosítás W artburg személygépkocsira A Merkur és a Mogürt az I mousine-ra. de Luxe-ra és őszi BNV-n fejezte be tárgyalásait NDK-partnereivel. A megállapodás értelmében jövőre 28 000 személygépkocsit kapunk a baráti országból. A szerződésben 16 000 Trabant és 12 000 Wartburg szállítását rögzítették. Wartburgból négy- hatezerrel több jön, mint a korábbi években, s az eddigi Tononáron a terv szerint az ““ vvMI luuiguui ircs.y- típusú személygépkocsira ér... *y. , ,... ' . 7 j a kiszedett cukorrépát rakná hatezerrel több jön, mint a vényes megrendelés is módo' ^n. 0 „ e ,ar .. . , 1 [kocsira. Pedig nagy szükség korábbi években, s az eddigi sítható a Wartburgokra. A uza^ . z az gyi gi n ! v0jna ra Ma reggel az új i kettőről ötre bővült típuson megrendeléseket a beérkezés elmaradtak vi j cukorrépakombájn is dolgozni : belül a választék. j sorrend jében veszik nyilvánkezd. A Merkúrnál az MTI mun- , tartásba. Simonján — a Zselicség ka- [ katársáaak elmondották: a| Közölték azt is. hogy a Traminiszterhelyettesi tiszt- j Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettest miniszterhelyettesi tisztségéből fölmentette. egyidejűleg Hammer Józsefet mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessé, dr. Horváth Lászlót nehézipari miniszterhelyettessé, dr. Kovács Imrét mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessé, Kovács Sándort mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessé, Littvai Istvánt kohó- és gépipari miniszterhelyettessé, Rabi Bélát kohó- és gépipari miniszter- helyettessé, Zsengellér Istvánt nehézipari miniszterhelyettessé kinevezte. Touristra, valamint a Limousine és a de Luxe tolótetös változatára. Az igény valamennyi típusra egységesen 16 000 forint előleg egyidejű befizetésével jelenthető be. az ismert módon. Bármilyen más egy héttel elmaradtak vi szont a cukorrépa betakarító sónál, mert a gépek nem tud tak dolgozni. Három mag.Var betakarító gépsor szedi a répát. de hamarosan egv NDK- gépsort is munkába állítanak. A kukorica-betakarítást nem- j kell még betakarítaniuk a kutsak az idő háttraltatta, hanem [ koncát. pújában — rég nem volt ak- korábbi Wartburg-megrende-| bánt 601 Combi 1976. évi szálkora eső. mint legutóbb:. így , léseket a vállalat az idén tel- Utasára típusmódosítást fogad- elmaradtak a munkákkal is. jesíti. Most ismét vesznek föl ; nak el azoktól, akinek Traelő jegy zéseket a Merkur októ- | bánt Limousine vagy Speciál bér 27-től (hétfőtől fogad el ; típusra a jövő év végéig szóló megrendelést az 1976-ban kéz- j visszaigazolt megrendelésük dődő szállításra Wartburg Li- í van. 300 hektárnyi területet kell még elvetniük és 300 holdról A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettesnek több évtizedes eredményes munkássága elismeréséül — nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanacs elnöke adta át. 4MTI) Ärot 80 fillér Videoton hangdobozok V1KAG PROLETÁRJAI; EGYESOtJETEn AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA