Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-24 / 250. szám
'TjiJzidt Sztrk pjzfjöűg,! Október 77-én bementem a helyi önkiszolgáló üzletbe, hogy kenyeret vásároljak. Azt a kenyeret, amit még hétfőn délben is fogyasztanunk kell, szombaton ugyanis nincs szállítás. Tele volt a polc pénteki kenyérrel, mégis csütörtökit kaptam. Amikor ezt szóvá tettem, az üzletvezető fölháborodva azt mondta: Mi lenne, ha mindenkiét kicserélné aznapira? Végül is kivette kosaramból a kenyeret, de' nem rolt hajlandó másikat adni helyette. Ha a szomszédokkal nem tudok hozatni Siófokról, ■ ötödmagammal kenyér nélkül maradok. Az üzletvezető nevét nem tudom, de amióta ö helyettesít, csak ritkán kapunk friss kenyeret és péksüteményt; romlott sört és konzervet inkább. Kerem az illetékesek intézkedését. Tisztelettel: Szil sírj, 'X.ártüyni 8653 Ádánd, József A. u. 14. Tisztelt Szerkesztőség! Ez év februárjában a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat 37. számú boltjában, Nagyatádon, vásároltam egy Albalux—7. típusú mosógépet■ A gép szeptember 10-én elromlott. Kértem a Nagyatádon működő Csurgói Napsugár ISz szerelőjét, hogy javítsa meg. Megnyugtatott, hogy hamarosan kijön, de azóta már egy hónap eltelt. Hatszor kerestem telefonon — hiába. A legutóbbi, személyes találkozásnál újabb igeretet kaptam, de azóta sem ért ide. ' A szerelő a munkahelyén nem található, így nem tudok meggyőződni arról, hogy egyáltalán szerepelek-e a hibabejelentésben: Kérem a segítségüket, hogy a gépemet mielőbb megjavítsák. Tisztelettel: (Darakai 3ázie{. műszerész 75í>i Lábod. Lenin n. 25m'vmftinííti Wfím AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam. 250. szám. Péntek. 1975. október 24. Munkavédelmi kiállítás nyílt Esztergályostól a fadöntőig A szakszervezeti munkavédelem ebben a hónapban ünnepli negyedszázados évfordulóját. Az eseményről kiállítással emlékeznek meg a Szak- szervezeteik Megyei Tanácsának székházéban, ahol az érdeklődők áttekinthetik a huszonöt év változásait. Megrázó erejű fényképek, régi dokumentumok. albumokba gyűjtött tapasztalatok, szakadozó, régi kiadványok szólnak a kezdetekről. A szervezők és a rendezők Születésnapi ajándék, politikai képzés A napokban tartották a függetlenített KlSZ-aktivis- ták értekezletét a marcali járásban. a jövő hétre propagandistatanácskozást hívnak össze, ahol a XI. kongresszus határozataiból adódó KISZ- es feladatokról tárgyalna« majd. Ugyancsak a következő héten ülnek össze a járás titkárai. A politikai képzés keretében 112 ifjúsági vitakör és 16 aktivisták köre kezdte meg a munkát á közelmúltban a járásban. Szerveztek egy alap- szervezeti tiktárképző tanfolyamot is, bár ez nem lett tolna kötelező. Tíz KISZ-es utazik Velencére a megyék összevont tanfolyamára. A nagyatádi járásban 60 ifjúsági vitakör. 10 aktivisták köre és két alapszervezeti titkárképző tanfolyam működik. A propagandisták jól felkészülten várják a kérdéseket, vezetik a vitát. A marcali járásban a vas- gyűjtési. akció során edd'g 164 tonna hulladék gyűlt össze. A Vietnami szakmunkásképző számlájára is befizették majdnem a teljes vállalt összeget. A nagyatádi járás ifjúsági szövetségben munkálkodó fiataljai 150 ezer forintot utaltak át eddig áz intézet építésére, ennyit is vállaltak. Novemberben kell napirendre tűzni az alapszervi taggyűléseken az akcióprogramok és az egyéni megbízatások ellenőrzését. Az atádi járásban több helyen már most megkezdték ezt a munkát. A pártalapszervezetek ellenőrzik a KISZ-eseket, beszámoltatják őket az eddig végzettekről. A tapasztalatok szerint az egyéni vállalások egy része kiegészítésre szorul. Hat alapszervezetben fölmérést készítettek a barcsi járási KlSZ-bizottság munkatársai az akcióprogramokról és az egyéni vállalásokról. A teli esi tmén vek ingadozóak. Végleges képet egy hónap múlva, a taggyűlések idején kapnak erről a munkáról. A KISZ-esek készülnek az ! úttörőszövetség jubileumára j a születésnapi ajándékokkal. Iharosberénvben, Segesden és Somogyszobon kézilabdajíá- j lyát építenek az úttörőknek. , A barcsi járásban a legszeob ajándékot a járási székhely pajtásai kapják, több szobás 1 csapatotthont készítenek ne- I kiik egy légi pincéből. Az ifjúkommunisták Babócsán is egV J hasonló »úttörő-paradicsomot« i szeretnének létrehozni. hiilöndíj Sopron városának Amszterdamban megkezdődött az a nagyszabású nemzetközi tanácskozás, amely az európai építészeti műemlékek védelmével foglalkozik; Az idén földrészünk csaknem valamennyi országában megtara kiállítás anyagát úgy válogatták össze, hogy a megye gazdasági életében nagyobb szerepet játszó üzemek és vállalatok munkáját is ismertessék, illetve bemutassák: hogyan kezdődött, merre fejlődött a munkavédelmi tevékenység. a biztonságtechnika. Ennek megfelelően egyaránt találkozhatunk az esztergályosokat védő felszerelésekkel. a vegyszerekkel dolgozók öltözékeivel, az erdőikben dolgozó fadöntő munkások testi épségét óvó eszközökkel. Jó fél évvel ezelőtt kezdték gyűjteni a kiállítás anyagát. i Megkeresték a naevobb vállalatokat. üzemeket. adjanak segítséget. Sorban meg is érkeztek a tablók, térképek, munkavédelmi felszerelések. A legfontosabb szempont az volt, hogy ne csak a negyedszázad alatti változásokat, az üzemegészségügy terén elért fejlődést mutassák be, hanem a szakszervezeti munkavédelmi szervezetet is. Dr. Szerényt János. az SZMT titkára megnyitójában hangsúlyozta, hogy a szocialista országok munkavédelmének fejlettsége példaként állhat más országok előtt. Tévéhallgatás Leonyid Brezsnvev értékelése J J a szovjet tudósok munkájáról a Fáklya legújabb számában Fontos politikai írások, érdekes olvasmányok találhatók a Fáklya — a Szovjet—Magyar Baráti Társaság lapja — legújabb számában, amely a szokásosan gazdag és színes képanyaggal jelent meg. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának értékelését olvashatjuk a szovjet tudósok munkájáról, nagyszerű szolgálatairól az országépí- tésben — abból az alkalomból, hogy fennállásának 250. évfordulóját ünnepli a Szovjetunió Tudományos Akadémiája. I Széles körf egyetértés címmel jelent meg értékelő írás j I^eonyid Brézsnyev és Costa Gomes portugál elnök moszkvai megbeszéléseiről. Képriport számol be magyar diákok | munkájáról szovjet építkezéseken, s folytatódik az orosz | nyelvet tanulóknak szánt | nyelvlecke is a lapban. | A Fáklya mostani számában indul az Észt SZSZK és Szol- í nők megye testvérkapcsolatai- ' rőt szóló cikksorozat. Hej. azok a zajmikrofonok! leszoknak a pályán és a tri- Mármint azok, amelyeket egy- bűnön lévők az enyhén szólva egy televíziós közvetítésnél csúnya beszédről, vagy az edhelyeznek a futballpálya szé- ző ^ a rendezők taktikai uta- lére — hogy életszerűbb le- ... . ...... tották az építészeti műemlé- gyen a kép. És a kényelmes S1 as ; • ' kok védelmének évét. s ennek vagy távol levő néző a zöld a mikrofontol a középpálya befejezéseként foglalják ősz- gyep mellé képzelhesse magát, vagy a nézőtér távolabbi ré- | sze a tapasztalatokat az egyes szei felé. országok szakértői. És valóban, halljuk a kö. . . , , . . zönséget. Hmm... Meg góóól. A nézőkben kevésbé bízom, a . aTlacs' ozas . azl^.a7^al®; És néha egy-egy hangot is: mert sokan vannak: hála stb. fen^ülsanaka%C»0^évforduló- tiatlban' ba,a * kij- »* a játékosok egy időben iát. és a városban számos er- vetelményrendszernek: Jo vol- mk husgonketten. S talán jo tékes tapasztalatot gyűjtöttek a ’ ,U" volna a trágárságtól mentes össze a régi épületek megóvá- Amellett halljuk a játékosé- szóhasználatot is bevenni a sara. kai is. ha eléggé mikrofonkö- sportszerű életmód követelméA magyar műemlékvédelmi zelben adják egymásnak az nyei közé. szerveket háromtagú küldött- utasítást: »I.aci. játsszál egy ség képviseli a tanácskozáson, j kicsit! Nyíl, gyere be!« És Az építészeti műemlékek vé-í újabban — hála a... —: »Jó----d elmében elért nagyszerű volt, koszi a labdát.« eredményekért a nemzetközi! *. . ... , ..... . . ev szervezői kulondijban re- ... . .... szesítették Sopron városát. ! Akkor is, amikor szidjak egy- Műemlékvédelméről a kong- j mást. vagy csak a »kötőszava- ! resszus keretében az amszter- kát« használják. És halljuk a ; dami Sisjksmuseumban dr. ! nézőket, ha szidják a játéko- Dercsényi Dezső Kossuth-díjas sokat... Szóval hallunk min- művészet-történész tartott nagy , dent. érdeklődéssel kísért vetítettké- j pes előadást. I Rét megoldás lenne. Vagy L. P. fcutya *tárka (vagy márkakutya?) MAI TV-AJÁNLATUNK Művészeti magazin A népszerű képzőművészeti témájú magazin ezúttal az Iparművészeti Múzeumból sugárzott ripórtműsorral jelentkezik. Rapcsányi László riporter kérdéseire azok a művészek válaszolnak, akik az idei múzeumi hónap alkalmából kiállítottak. A Nemzeti Múzeum nagy sikerű, »Perui aranykincsek« című kiállításáról és a Szép- művészeti Múzeum egyiptomi kiállításáról is hírt adnak a kamerák. Ez utóbbi tárlat anyaga a berlini Pergamori- gyűjtemény legszebb darabjait tartalmazza. . Végül az Ernst Múzeumban kiállító Josef Szajna egyéni hangvételű tárlatát mutatják be. (Az adás 21.10 órakor kezdődig Felkészülés a télre i Milyen nyelven ugathat ez az eb? — Mindjárt ez jutott eszembe, amikor elolvastam a meglepő apróhirdetést: »Kétéves NSZK (német) juhászszuka eladó...« Kutyául, németül vagy talán eneszkául? Mert nem lehet mindegy, hogy milyen nyelven ugat, hiszen a kutya gazdája külön hangsúlyozza: itt »nyugatnémet« ebről van szó. Persze én is tudom, hogy vannak dolgok, amiket máshol jobban csinálnak, mint mi. Például a repülőgépeket, az Nagy a forgalom ezekben a | beállításával is kísérleteznek j űrhajókat... De hogy a kunapokban a MEK siófoki hű- __ ezekben alma pihen Mivel fy“fc esetében az »áífampolt ótárolójában. Gépkocsik dü- [ ., ' "j gárság« márkát is jelentene, hörögnek, targoncák siklana« | na§y°bb az uitai falom, több ( e22ej mos( találkoztam előÉrkezik az alma, a burgonya, a zöldség tova a ládahegyek között. Az • gyümölcs fér bele. s így a október az úgynevezett »be- j hely is jobban kihasználható, tárolás« ideje. Hozzák az al- Nagy freies, hogy a megnö- mat. a szólót, a burgonyát, a I , , zöldséget és a hagymát a kör- : vekedett súly miatt nem fo- nyékbeli gazdaságokból. Első- | kozódik-e a tárolási vesztesorban természetesen a Siófo- | ség. Erre majd csak tavaszki Állami Gazdaságtól, de szál- i szál tudnak pontos választ lítanak árut a megye belső ac*n' akkor dől el. hogy továbbra is alkalmazzák-e a területeiről is. A tárolóterek jelentős része már megtelt. A mélyhűtőben nagy ládákban való tárolást. A várt áruk javarésze már megérkezett. A tervezett 24 Almahegyek cm,'\Vcdn»k. bértárolást végeznek: tftbb j vagon álmából például 23. a vagon kocsonvahús várja itt a 30 vagon burgonyából tíz: an- . ... .... Inak ellenére, hogv a múlt heti karácsonyt es az újevet. Uj, j esőaések erőson hátráltatták a az eddigieknél nagyobb ládák . szállítást. | szór. Szécsi Pál is eszembe jutott, i aki nem győzte elégszer éne- j kelni, hogy különböző »cuccei« j milyen országból valók, s mintegy a jó megjelenés fel- j tétlen kellékeiként jelölte meg a külföldi eredetet. A kutya \ — elfogadottan — státusszim- ' bólum. S nyilván a jó meg- jelenéshez kell ez az eb is. Mert mindjárt más az, ha vz- ] laki olasz pulcsiban sétáltat egy NSZK juhász-szukát! Remélem persze, hogy a | hirdetésben valóban kutyáról van szó. Mert azt nem írták í ki. M. A. | tonoK Boltban A vevő megkérdi az eladót: — Van varrótűjük? — Igen. — Akkor kérem a legkisebbet, amilyenjük van. — Olyan nekünk nincs. Szemérmes Cseng a telefon. A hallgatót egy kislány veszi föl. A vonal túlsó végén azt kérdezi valakit — Otthon van édesapád? — Fájdalom, de a legnagyobb sajnálattal kell közölnöm, hogy nincs itthon. — Miért a legnagyobb sajnálattal? — Mert nem szeretek hazudni. Összhang A színigazgató egy új opera próbáját hallgatja. A szólóénekes épp egy áriát énekel, zenekari kísérettel. Az igazgató megkérdezi a karmestertől: — Milyen ária ez? — Melyik? Amit a szólista énekel vagy amit a zenekar játszik? Puhotolódzós Mr. Brown megkéri a gazdag gyáros leányának a kezét. — Mielőtt választ adnék — mondja a gyáros —, információt szerzek be magáról, barátom ... Egyébként 400 ezer dollár a lányom hozománya. Brown egy pillanatra elréved, aztán így szól: — És információ nélkül? Zöldségboltban — És ha 'feleségül megyek magához, nem tesz majd hibás, ütődött árut a zacskóba? — Sajnálom, de ezt nem ígérhetem ... Más a szerelem, és más az üzlet. Nem mindegy Brahovácz megszólítja Krapelát: — Bocsásson meg! Föltehetek magának egy kérdést? —: Parancsoljon. — Nem tartozik maga nekem száz koronával? — De igen. — És mikor kapom már meg végre? — Elnézést, de ez már a' második kérdés. Tájékozottság > A bíró kérdést intéz a fölpereshez: — Mikor nevezte önt az alperes orrszarvúnak? — Három évvel ezelőtt. — Es miért csak most perelte be öt? — Mert csak a múlt héten láttam orrszarvút a televízióban. Sssmsi HépIap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk: meg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Po3ta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u* 6« . Felelős vezető: Tarkas Béla igazgató.