Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-18 / 245. szám
GONDOKKAL ’Itt tartunk a kosos fenntartásban GYERMEKÉLELMEZÉS Sok az eszkimó — Nem küldhetem nyugdíjba az anyámat! — mondta feldúltan az ifjú anya, amikor reklamált, hogy kisiskolás gyermekét nem vették föl a napközibe. Kifaka- dása mögött társadalmi feszültségek vannak. Napjaink városaiban már fölbomlottak a régi két-három generációs családok (amikor a nagymama egy fedél alatt élt az unokákkal), s ez minden átmenet nélkül súlyos gondként jelentkezett Kaposváron | is. Sok egyéb mellett ennek egyik hű jellemzője éppen az iskolás gyerekek napközi otthonos elhelyezésének gondja. Régi hiedelem volt, hogy a telepszerűen épült városnegyedek környékén kell a gyerek egész napos felügyeletét, étkezését, tanulását, s mozgásigényének ' kielégítését az iskolának megszerveznie- Ezzel szemben a várost laza félkörben körülölelő negyedekben nem. A helyzet azonban ma nem így álL Kaposváron 6690 általános iskolás gyerek baktat reggelente nagy táskájával az iskolába. Napközis ellátásban részesül 2600 (tízórai, ebéd, uzsonna), menzát (csak ebédet) pedig 472-en kapnak. Tehát az iskolák nem egészen ötven százaléka. A szám rendkívül alacsony, ha az idei első osztályt® gyerekek szüleinek igényeihez mérjük: 95 százalékuk kért fia, lánya számára napközit. Mégis igen kedvező, ha a hetvenes évek elejének állapotával vetjük össze. Ekkor a tanulóknak mindössze 25—27 százaléka járt napközibe. A Petőfi utcai központi napköziben már kora reggel nagy a sürgés-forgás, öt iskola részére fortyog itt az étel a hatalmas üstökben, s szállnak a sütőkből ínycsiklandó illatok. Ezt eszik a Berzsenyi, a 'Tóth Lajos, a kisegítő, a Bartók Béla és a Petőfi iskolában. összesen 1450 gyerek és tanár. Amikor elkészül az I étel, szépen befarol egy teherkocsi, s viszi az említett iskolákba, ahol újra melegítik, és porciózzák a harapnivalót. I Kivétel a Petőfi iskola, nekik még melegítő konyhájuk és ebédelésre alkalmas termük sincs: ők ide, a napközibe járnak étkezni. S ezzel máris a gyermek- élelmezés legszorítóbb kaposvári gond ja ipák közepén tartunk. Mert előfordul, hogy mire a gyermek tányérjára került a gépkocsin szállított finom étel, már nem volt olyan ízletes, ahogy a konyhában elkészítették. Sok az eszkimó és kevés a fóka — sok a gyerek és túlterhelt a konyha. Ez szinte mindenütt jellemző Kaposváron. A Berzsenyi iskola szűk étkeztető szobájában például néha többen is vannak a soknál. A pedagógusoknak vállalniuk kellett: vagy 60— 70 gyereket is bezsúfolnak — 40 helyett — a kis terembe egyszerre, vagy az utolsó csoportok csak valamikor fél három—három óra felé vehetik szájukba az első falatot. A Petőfi iskolásoknak sem könnyű: naponta vonulnak a forgalmas útszakaszon a gyerekcsoportok — ebédelni. Ezeket- az öreg iskolákat egy egészen más, társadalmi igény hívta életre évtizedekkel ezelőtt, S a bajok nagy része még mindig ebből fakad. És az új iskolák? A hely itt is szűk, az ebédlők túlzsúfoltak. Az épületek tervei elavult normák alapján készültek. E normák szerint a tanulók 25—30 százalékos napközis ellátását vették figyelembe. s ehhez méretezték a konyhát, az ebédlőt. Ezen azonban már rég túl vannak, nemcsak az új, hanem a régi iskolák is. A mai napközis gyerek élelmének legalább' a felét az iskolai étkezdékben kapja. Óriási felelősség ez — s páratlan nevelési lehetőség. Lehetőség az ízlésfejlesztésre, a korszerű táplálkozási szokások elterjesztésére, s a kulturált táplálkozás készségének kialakítására. Alkalmas-e erre a gyermekélelmezés jelenlegi rendszere? Az étkezési ízlés konzervatív- De lehet-e konzervatív ízlésről beszélni a gyerekeknél? Még nem. Mégis, az iskolába is magukkal hozzák hazai szokásaikat. A központi napköziben. mesélték: ha tésiztás nap van, a \ mosogatóban könnyű a dolguk, mert a gyerekek úgy »kipucolják« a tányérokat. De ha például gyümölcslevest kapnak, akkor legalább a felét vissza kell vinni. Nem szokták — nem szeretik. Péntek Károly, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője még megtoldja: a központi napközi kivételével sehol sincs szakképzett élelmezésvezető, aki tisztában lenne a modem táplálkozás követelményeivel, így az ebédadagok nagysága és a heti étlap se mindig úgy alakul, ahogyan kellene. Csak az Igazán jó élelmezésvezető és hozzáértő szakácsnő — mint a központi napköziben — képes az étkezési normák, és a korszerű, mégis tápláló étrend állandó összhangját megteremteni. És az étkezés kulturáltsága? A táplálkozás az ember természetes örömét szolgálja. Nagy kár, hogy néha ez az öröm tortúrává válik (zsúfoltság, meleg konyhaszag, ízléstelen alumínium evőeszközök, feketére karcolódott műanyag tálak). A kép persze nem ennyire sötét: ma már csak néhány helyen használnak alumínium kanalat, s a legtöbb helyen dupla teríték várja a gyerekeket. A gyermekélelmezés első számú gondja ma Kaposváron a zsúfoltság. A fejlesztéseknél a napközis létesítményekre nagyobb figyelmet kell szentelni majd. Csupor Tibor A közművelődés százezrei Kimutatást készített a megyei tanács művelődésügyi osztálya arról, hogy hol tartunk az idén, s milyen összegekkel számolhatunk jövőre a közös fenntartás ügyében. A téma nem új keletű, a rendszeres és biztos anyagi alapokat jelentő hozzájárulás egyre inkább nélkülözhetetlen feltétele elsősorban a községi művelődési házak eredményes működésének. Mit tükröznek a számok ? Tizennégymillió-száznegyven- nyolcezer forint a végösszeg. Óriási szám, amelyből azonnal ki kell vonnunk tizenhárommilliót. Ez az összeg ugyanis a siófoki művelődési központ építéséhez adott hozzájárulás, s ebből tizenkétmilliót az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt biztosít. A közös fenntartásra a legtöbb pénzt a barcsi járás vállalatai, szövetkezetei adják: háromszáznyolcvanezer foriiv- tot. Ezután következik a kaposvári, majd a marcali járás kétszázötvenhat-, illetve kétszázharmincezer-ötszáz forinttal, a nagyatádi járás kétszázezer-ötszáz forinttal, s végül a siófoki járás száznegyvenháromezer forinttal. Kaposváron a közös fenntartásra biztosított összeg tízezer forint. ) Ha a millióik szépem hangzanak is, gyorsan levonható az első köviptkeztetés: a közös fenntartásra fordított összegek csupán százezrekben mérhetőek. Ez nem is lenne baj, ha kissé arányosabb lenne a járások közötti megoszlás, azzal együtt persze, hogy a közös fenntartás lehetősége korántsem kiaknázott még Somogybán. Megfelelő közművelődési ügybuzgalommal az ilyen célokra fordított összeg tovább növelhető. Jóllehet a fenti sorrend korántsem azonos a járásokban folyó közművelődés színvonalával — hiszen a közös fenntartás önmagában még nem egyenlő jó népműveléssel —, annyit mindenesetre jelez, hogy hol kellene jobban szorgalmazni az előrelépést e téren. Élen a termelőszövetkezetek A bevezetőben említett levonás után fennmaradó egymillió-száznegyvennyolcezer forint harmincnyolc művelődési ház, illetve klubkönyvtár között oszlik meg. Ebből mindössze huszonnégy intézmény közös fenntartású, a többi általában csekélyebb összegű támogatást kap. A siófoki járás tíz intézményénél kivétel nélikül csak támogatást, s nem fenntartást jelez a kimutatás. A legmagasabb összeggel rendelkező barcsi és kaposvári járásban viszont szakítottak az időleges támogatás gyakorlatával: csak közös fenntartású intézmények, vagy kizárólag tanácsi fenntartásúak vannak. Nos, nem részletezem tovább: az eddigiekből is kitetszik, hogy meglehetősen tarka a somogyi kép, mindenképpen szükséges lenne egységesebb szemléletet kialakítani. Lényeges viszont, hogy kik a fenntartók. Mind a támogatásban, mind a fenntartásban elöl járnak a termelő- szövetkezetek. Kimagaslóan jó a darányi termelőszövetkezet évi ötvenezer forintos hozzájárulása, de sokat áldoznak a kultúrára a barcsi, a homok- szentgyörgyi, a csurgói, a lá- bodi, a balatonendrédi, a nagyberki, a kadarkúti, a nagybajomi vagy a somogy- sámsoni termelőszövetkezetek is. Ugyancsak jó patrónusok a fogyasztási szövetkezetek, pél- | dául a babócsai, a tabi, a ka-1 rádi, a csurgói. A vállalatok, üzemek, ipari vagy takarék- szövetkezetek nevével már jóval ritkábban találkozunk, jóllehet nemegyszer jelentős összeggel járulnak hozzá a közművelődéshez, mint például a marcali bőr- és műanyag-feldolgozó üzem, a Kaposvári Ruhagyár nagybajomi telepe, vagy a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet. Különösebb kommentár nélkül: a két kaposvári peremkerületi művelődési létesítmények — a füredi klubkönyv- tár és a toponári művelődési ház — fenntartásából két tsz, a Vörös Október és az Egyesült Erő vállalt részt, évente öt-ötezer forinttal! Érdemes-e? Ezzel a kérdéssel néha kimondatlanul, de találkozik az, aki a közös fenntartás ügyét szorgalmazza. Egy- bizonyos: még most is érvényes, hogy addig nem érdemes^ erre áldozni, amíg a közművelődési szervek csupán pénzért kopogtatnak, de nem tudnak a fenntartásban való részvállalásért »cserébe« mit ajánlani. Talán ez az egyik eredője annak, hogy Somogybán ilyen vegyes a kép. Mégis: elengedhetetlenül szükséges lenne a jó példák közzététele, a közös fenntartású intézmények közötti tapasztalatcsere. Hiszen az ilyen anyagi részvállalás során eredményes és kölcsönösen hasznos közművelődési munka bon,takozott ki Barcson, Nagyberkiben, Marcaliban, Babócsán és még másutt is. Hatékonyabb közművelődéssel megelőzhető lenne talán, hogy — ahol még csupán a pénzt adják, és cserébe nem kapnak semmit — kedvüket [ veszítsék a fenntartók, sőt ta- ' Ián arra is ösztönző lenne, hogy tovább szaporodjon a közös fenntartású intézmények száma. Tröszt Tibor Két hét táborban Hivatásos vizsga előtt Hibaelhárítási gyakorlat. Fegyelmezettség, rend. Ez az első, ami a látogató szemébe ötlig a Siófoki Állami Gazdaság ifjúsági táborában, ahol hivatásos gépjárművezetést tanuló, katonai szolgálat előtt álló fiatalok töltenek két hetet. Fegyelmezetten — szinte már katonásan — felsorakozva hallgatják a táborvezetők utasításait, vonulnak egyik foglalkozásról a másikra, s az étkezésekre is. — Ez a fegyelem nagyon fontos, hiszen csak így várható, hogy a két hetet eredményesen használják ki és sikerrel vizsgáznak. Nemcsak fegyelmezettségükkel, de szorgalmukkal, igyekezetükkel is elégedett vagyok — mondja Fekete Ferenc alezredes, táborparancsnok. A gépjárművezetést hivatásul választókkal szemben ma sokkal magasabbak a követelmények, mint a korábbi években. Szeles Jánostól, az MHSZ megyei gépjárműiskolájának vezetőjétől arról érdeklődtünk, miben jut ez kifejezésre a fiatalok vizsgára, illetve hivatásukra való felkészítésében ? — Elsősorban abban, hogy MI'MW—l'l m WW Milli korszerűbb módszereket alkalmazunk az oktatásban. Több szemléltető eszközt használunk, s a különböző témákról naponta filmet is vetítünk. Rendszeresítettük az előadások utáni tesztkérdéseket — műszaki és KRESZ-isme- , rétből — s a leggyakrabban előforduló hibákkal külön foglalkozunk. Oktatóink esténként ügy eletet tartanak, s a napközben kevésbé megértett kérdésekre magyarázatot adnak. . Magnó, oktatj—vizsgáztató gép és sok más ügyes technikai fölszerelés, makett segíti az előadók munkáját. No meg a fiatalok akarása is, hiszen többségüknek célja: a hivatásos gépjárművezetés eredményes elsajátítása, a vizsga sikeres letétele. Ezért a jobbak — Ungvári László, Kónyi Tamás, Tóth Sándor, Ükös György — tanulópárban segítik azokat a társaikat, akiknek nehezebben megy a tanulás. A táborban is folyik a »Vezess kiválóan« verseny, s a győztes minden szakaszból részt vehet a megyei döntőn, ezenkívül a tanfolyamra befizetett költséget visszatérítik neki. > 1 Az oktatók célja, hogy csak olyan fiatalok vizsgázzanak, akik a közlekedési szabályokat, a leggyakrabban előforduló hibákat, illetve azok kijavítását megfelelően ismerik, s vezetni is tudnak. Ezért néhány fiatalt az első napok tapasztalatai alapján elküldte a tanfolyamról. Felületese vették a tanulást, s eddigi ti dásuk alapján nem volt r< meny arra, hogy eredménye sen vizsgázhassanak. Javaso ták nekik: jövőre jelentkezze nek újabb tanfolyamra, s ve tan ___ g yék komolyabban a tanulás Korábban hasonló intézk. désékre nem volt példa. Mo ezt csak dicsérni lehet. Ér kezekben legyen a kormán; kerék: ez érdekük a hivatásé gépjárművezetést vállaló fi; tatoknak s mindazoknak, aki közúti forgalomban veszne részt. Helyes lenne, ha mír denütt ezt alkalmaznák, nem abban bíznának, hog majd csak átcsúszik valahog a vizsgázó! Igaz, így némile romlik a statisztika, ám nyi godtabb lelkiismerettel vái hatják a táborozás végén le zajló vizsgát nemcsak a fiató tok, hanem az oktatók is! \ Sz. L. Ismerkedés a tilalmi jelzőtáblákkal. ! Elkésett igazságtevés A gyerekek, az igazgató, a csapatvezető föl voltak háborodva. A tüskét még most is őrzik, és amikor az ügy újra felszínre került, talán kevesebb szenvedéllyel, de ugyanolyan igazságérzettel beszélnek róla, mint régen. Egy balatonboglári kislány nemrég a televízióban mondta el a tavalyi járási úttörőparlamenten történteket; megkerestük mi is, hogy bővebben tájékozódhassunk az esetről. Gelencsér Kati így emlékszik vissza: — Az egyik társnőmet a járási parlamenten a szekciójából javasolták megyei küldöttnek. Fel kellett volna kerülnie a jelölőlistára, azután a plenáris ülés döntött« volna, hogy mehet-e vagy nem. De már a listára sem került föl. Az egyik tanár néni közölte vele, hogy nem ő lesz a jelölt, hanem egy másik kislány, mert a felnőttek így döntöttek. Zúgolódtunk persze. Mi javasoltuk a listára, ez a gyerekek joga volt. Azért őt, mert ő volt a legbátrabb, a legügyesebb, érdemesnek tartottuk arra, hogy képviseljen minket. Mondtuk, hogy ez ellentmond a demokráciának. De válaszra sem méltattak, ez van és kész. Mit tehettünk volna? Mi itthon mindig azt halljuk, hogy csak bátran mondjuk meg a véleményünket, mondjunk el mindent őszintén, mi döntsünk arról, mit teszünk. És mindjárt az első esetben, amikor kiléptünk az iskolából kiszúrtak velünk. Kinek higgyünk hát? A felnőttek is ugyanígy vélekedtek, és hozzátették még a felnőttszem pontokat. A gyerek még tiszta igazságérzetére támaszkodott, és nem értette a sérelem okát. ^Sajnos, tanárai erről is tudtak. Bólla László igazgató, Eiter Sándor- né igazgatóhelyettes és Kovács Elekné csapatvezető véleménye; — Miért csinálunk úttörőparlamentet a járásban, há azután önkényesen megváltoztatjuk a gyerekek döntését? Sokat morfondíroztunk ezen. Ügy látszik, a parlamenten részt vevő kollégáknak jutott eszébe ilyesmi. Azt az indoklást vágták a fejünkhöz: túl sok itt a bogiári. A döntés egyébként »kollektiv« volt. És szabálytalan. Szünetben dugták össze a fejüket a kollégák, és mire körbejárt az »ügy«, a mi gyerekünk már nem volt jelölt. Megszűnőben volt a fonyódi járás, ezt akkop már senki sem ellenőrizte. Mi ott megpróbáltunk intézkedni, de nem sikerült. Azután nem bolygattuk az ügyet, megvolt a magunk baja is. De a gyerekekben mély nyomot hagyott ez a jogtalanság. És hogy álljunk eléjük, hogyan bíztassuk őket, amikor egy magasabb felelős fórumon bemutatják nekik a mi általunk »prédikáltak« ellenkezőjét? Az iskola és az úttörőcsapat vezetői természetesen hibáztak amikor — úgymond — »nem bolygatták« az ügyet. De ez volt a kisebb hiba. A nagyobb az, hogy a gyerekeknek csak egy bizonyos határig biztosítjuk a demokratizmust; ha »letorkolják« őket, már nem túlinak »visz- szalőni«. A felelősöket ma már nehéz volna megtalálni, a dolog csak tanulságul szolgálhat Többet ne történjék hasonló! S ha mégis megtörténne, akkor nyugodtan bolygassáik. A demokratizmus érvényesítése nemcsak jog, hanem kötelesség is. A kislánynak a televízió-, ban igazat adtak. Ezt az igazságtételt már a parlamenten meg kellett volna kapniuk a gyerekeiknek. L. P.
