Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
Csomagolt burgonya Budapestre A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet a somogyi és a baranyai MÉK-en kívül szerződést kötött a fővárosi közértekkel is csomagolt burgonya szállítására. A darányi részen kézzel, a barcsi tárolónál géppel töltik már három hete a kétkilós csomagokat. A modern géppel egy tízórás műszak alatt mintegy negyven mázsa burgonya kerül a kétkilós hálókba, de ötkilós, vagy ennél nagyobb — tíz-huszonöt kilós — csomagokat is tölt. Sebességkorlátozás as M 7-esen XXXI. évfolyam, 187. szám. Vasárnap, 1975. augusztus 10. Kötetek a termelési rendszerekről A Mezőgazdasági Kiadó három kötetet jelentetett meg a termelési rendszerekről. A szántóföldi növénytermesztésben kialakult iparszerű termelési rendszerek a szakmai közvélemény érdeklődésének középpontjába kerültek. Ezt a nagy fokú érdeklődést hivatott kielégíteni az egyik kötet. A kertészeti ágazatokban ismert termelési rendszereket mutatja be egy másik kötet: kitér a termelési technológiákra, és a fejlesztési elgondolásokra is. A munka nagy segítséget adhat a kertészeti termelésre szakosodott nagyüzemek számái’a. Az utóbbi években hazánkban több száz, iparszerűen termelő állattartó telep létesült az állattenyésztés minden számottevő ágában. A fejlesztéssel együtt járó feladatok megoldását kívánja elősegíteni az állattartási rendszereket ismertető kötet. Két és negyedmillió forint gyepjavításra Nagy szükség van a szénára Somogybán igen jelentős, csaknem 85 ezer hektár gyepterület van. Sajnos, a terület jó része elhanyagolt, s bár az utóbbi években történt változás, néhány kivételtől eltekintve nem éri el a kívánt szintet az üzemek gyepgazdálkodása. Az elmúlt négy évben szövetkezeteink negyvenkét és fél millió forintot használtak fel a gyepterületek javítására — ebből csaknem 18 millió forint volt az állami támogatás —, és több mint 13 ezer hektár gyepterületet javítottak meg. Az idén, a korábbi 32 meilett, újabb hét termelőszövetkezet fogott hozzá, hogy céltudatos munkával fokozza a nagy takarmányértéket jelentő gyepterületek termőképességét. Erre a célra mintegy két és negyed millió forint állami támogatást biztosítottak részükre. Elismerésre méltó ez a munka, de rendkívül sok még a tennivaló. Hatalmas takarmánymennyiségek mennek veszendőbe. Az idén a kedvezőtlen időjárás miatt igen jelentős kiesések következtek be megyeszerte. Elegendő megemlíteni, hogy az első ka- szálású széna nemcsak rendkívül gyenge minőségű volt, hanem kevés is: a megyei átlag hektáronként mindössze 11,5 mázsa lett. Ez a körülmény arra figyelmeztet, hogy a visszalevő időben az eddigieknél nagyobb gondot fordítsanak a gazdaságok a gyepterületek kaszálására, a széna betakarítására. A tnegíalarílás: 69 mázsa takarmány A fonyódi Balaton Terme- j lőszövetkezet évente mintegy 46 vagon baromfihúst szállít a Kaposvári Húskombinátnak. J Ez a gazdaságnak 10 millió j forintos termelési értéket je- | lent. Az üzemben az idén elhatározták, hogy A KPM és a BM illetékes ] történt leállásokat szervei tájékoztatják a gép- jelző háromszöggel járművezetőket, hogy augusz- [ lezni! tus 10-én és azt követő vasár- ____________________ n apokon és munkaszüneti napokon az M 7-es autópályán a Budapest felé irányuló forgalom biztonsága és a forgalom folyamatosságának fenntartása érdekében az alábbi intézkedésekre kerül sor: Ha a forgalmi viszonyok szükségessé teszik, 100 km óra, és 80 km óra jelzéssel sebességkorlátozást rendelnek el az érdi és a marton vásári csomópontok után Budapest felé. A leálló sávon a forgalommal szemben motorkerékpárral haladva rendőrjarőrök teljesítenek szolgálatot. A balesetek elkerülése érdekében az illetékes szervek felhívják a gépjárművezetők figyelmét, hogy a forgalmi sávon gépjárműveikkel ne álljanak meg. A műszaki hiba miatt megállni kényszerülő gépjár egy mód van rá, a leálló sávra álljanak ki. Ha azonban a meghibásodás a belső forgalmi 6ávon haladó járművel történik, es a külső forgalmi savon folyamatos jármü- oszlop halad, a jármű a két pályát elválasztó zöld sávra is kiállhat, de csak akkor, ha teljes terjedelmével le tud húzódni a forgalmi sávról. A leálló sávot folyamatos közlekedésre használni, és ott a műszaki hiba esetét kivéve megállni nem‘szabad! A mű- szálú meghibásodás miatt elakadást kell jeHúszmillió firint értékű termést takarítanak be Még néhány hét. és bezárja radicsom kapuit a Siófoki Állami Gazdaság ifjúsági építőtábora. Tizenhét évvel ezelőtt, 1958- ban indult ez a mozgalom, azóta — beleértve az idei nyarat is — a kertészetéről, gyümölcstermesztéséről országos hírű siófoki gazdaságban ösz- szesen mintegy 31 ezer fiatal dolgozott. A mozgalomnak, a fiatalok segítségének rendkívül nagy jelentőségét mi sem bizonyit- takaré- | Ͱbban, mm-t az, hogy ez szedték, hanem segítettek a növényápolást munkákban, és a konzervüzemben a feldolgozás előkészítésénél. Beleszámítva a visszalevő néhány hetet, a becslések szerint húszmillió forint értékű árut takarítanak be. Ez az adat önmagában árról beszél, hogy a 4200 hektáros kertészeti gazdaságban számottevő a szorgalmas fiatalok nyári segítsége. EbSiőfoki apróságok Fülelek. Nem hiszek a fülemnek. Közelebb megyek. Még közelebb. A nyüzsgés nagy a pályaudvaron, mint mindig. De nem is ez izgat már. Mintha a Niagara alá lépnék, aláállok a hangszórónak, amelyből ömlik a »szférák zenéje«, a MÁV által bevezetett, közleményeket előző kétszólamú muzsika. Csakhogy a zene itt — de nemcsak most! — hamis. Az »angyalok« huncutkodnak...? kossági intézkedéseknek meg- ! idő alatt több mint negyed- | ben az évben 450 vagon zöldféléidén — csökkentik a ta- j milliárd forint értékű zöld- I ség, 230 vagon gyümölcs bekarmányfelhasználást és a fű,i séget, gyümölcsöt takarítottak tuanyag-raf ordítást. Az ab- . rakfelhasználást ésszerűbbé I be, mintegy tizenkét és fél teszik, csökkentik a pazar-' millió •forint értékű munkaiéit. Ennek első eredményei [ bért fizetett ki nekik a gaz- már látszanak. Egy kiló súly- , crvarartrvHáicVi.ryv hamm Hiúira a 1 lct '*** takarítását célul. határozták meg Könyvesbolt. Lemezárusító sarok. Tarisznyás, szőke fiú matat a kislemezek között. Már fizetek, amikor hallom az üzletvezető diszkrét hangját: »Most azonnal kiveszi a táskájából, a pénztárhoz megy, és kér egy számlát a lopott lemezről!« Azután, hogy kiderül: nem magyar a tolvaj, az üzletvezető a fiú anyanyelvén is elismétli azt amit korábban magyarul mondott. A fiatalember látható zavar nélkül lép a pénztárhoz. Fizet. Mintha mindaz természetes lett volna, amit tett. ö nem szégyelli. Mi többiek — vásárlók és eladók — szégyenkezünk helyette. Ki érti ezt? ■ L. L. an megauni iveiiyszeruio i ;— ,-művek vezetői, ha csak gyarapodáshoz három dekával kevesebb tápot hasznainak i fel, mint korábban, így fél év alatt a megtakarítás 69 I mázsa takarmány. Ez pénzben kifejezve. mintegy ötven- I körte, őszibarack —, a ezer forintot jelent. Ebben az évben az építőtábor lakói nemcsak a gyümölcsöt — ribizli, meggy', alma, zöldséget — uborka, paprika, paA tenger hullámaiban Az NSZK-ban egyre többen rendelkeznek úgy. hogy a tengerbe temessék őket. Már két speciális temetkezési ,vállalat' is alakult, amely nap mint nap kiviszi a nyílt tengerre az Vadkemping Balatonberényben Az emberi élet a magasban Egy berlini orvos házaspár az Andok legmagasabb hegyén, a 7021 méteres Acon- caugán, laboratóriumi kísérleteket végzett 44 argentin katonával. Megállapítottak, hogy 5500 méter körül van az emberi élet határa, míg a egtöbb állaté jóval alacsonyabban húzódik. Az emberi teljesítőképességnek több mint a fele elvész 6000 méteren, gyorsul a pulzus, a vérnyomás felszökik, a láb vérellátása csökken, s ezért :llandó a fagyásveszély. A leggyakoribb magassági tü- ■’ ~tek: fejfájás, hányinger, álmatlanság, szomjúság, étvágytalanság. E tünetek legfőbb oka az oxigénhiány. , Szinte sátorvárossá duzzadt már az a vadkemping, melyet a táborozó hazai és külföldi turisták Balatonberényben hoztak létre. A rendőrségnek szúrt szemet először a tilosban nyaralás. A mintegy harminc sátor lakója azonban — egyelőre — békésen élvezi a szabadság örömeit. Bizalmukat táplálta a Balatonszentgyörgyi Közös Községi Tanács azzal, hogy a vadkempingezőktől is beszedte az üdülési díjat... Erről tájékoztattak a megyei KÖJÄL- nál. És arról, hogy a hatóság megtette a szükséges inlézkedést: a tanács számolja föl a vadkempinget, mivel nincs biztosítva szemernyi föltétele sem az üdülés zavartalanságának. Fentebb azt írtuk, békésen élvezik a nyaralás örömeit a vadkempingezők. Engem azonban rossz érzés fogott el a sok szemét láttán. Xem érezném jól magam egy szeméthegy közelében. Akkor sem, ha hátat fordítanék MÉ& . ^ ( elhunytak hamvait tartalmazó cemen túrna kát, hogy a hullámsirban helyezze örök nyugalomra őket. A brémai Stipriaan kapitány pontosan megjelölte a temetkezés koordinátáit: az Északi-tenger nemzetközi vizein közlekedő kereskedelmi hajók vonalától 44 fokkal északra és'7 fok 12 perccel nyugat-északnyugatra. Amikor megérkezik erre a pontra, a kapitány leállítja a 300 lóerős motort, a szalonban elhelyezett urnát felviszi a parancsnoki hídra és bedobja a tengerbe. Amíg a »Grau« elnevezésű hajó a »tengeri temető« felé hajózik, a motor csak fél kapacitással működik, a zászlót' pedig félárbocra eresztik. Visszafelé viszont egészen felhúzzák a zászlót, és a motort is maximális sebességgel üzemeltetik. Egy nyugatnémet újság körkérdést intézett olvasóihoz, hogy rávilágítson, mi indítja a németeket arra, hogy a föld helyett a vízbe temetkezzenek. Kezdetben úgy vélték, hogy az egész »divat« a Német Szövetségi Köztársaságban gomba módra szaporodó vallási szekták kezdeményezése volt. A körkérdésre adott válaszokból azonban kiderült, hogy semmiiéle vallási szektához nem tartozó nyugatnémetek többsége úgy vélekedik: a föld »túlságosan piszkos« ahhoz, hogy békében nyugodhasson benne az _<anTARKA SOROK Százalék A feleség: — Már megint egy üveg pálinkát hozol haza! Az egész fizetésed rámegy az italra! Vihetned a pénzed inkább a takarékba! A férj: — Ha bolond lennék! A takarékban legföljebb 5 százalékot kapok a pénzemre, a pálinka pedig 40 százalékos! „ *ifc Egy Hemingway-anekdota Ernest Hemingway több hónapos európai körutazásra indult. Néhány . New York-i barátja egy alaposan átmulatott éjszaka után üdvöizlő lapot írt Herrn mgwaynek, a címét azonban nem tudták. Az alkohol átsegítette őket ezen a nehézségen. A lapra ráírták: »Ernest Hemingwaynek, csak az Isten tudja hol .w« Néhány hét múlva megkapták az író válaszát a következő szöveggel: »Isten mindent tud. ölel ba- ? tótotok, Ernest,« Einstein szórakozottsága Albert Einstein közismerten igen szórakozott ember volt. Gondolataiba l mélyedve ült egy New ' York-i luxusétteremben, aztán egyszerre odaintette a pincért és megkérdezte: — Mondja, kérem, mi jót tud ajánlani ebédre? — De professzor úr. — válaszolta meglepetten a pincér — ön ma már egyszer ebédelt. — Ténvleg —- mondta nevetve Einstein —, akkor szeretnék fizetni. — De professzor úr, ön már fizetett is! — Fizettem volna? — tűnődött Einstein, majd a toaletthez vezető ajtóra mulatott és megkérdezte: — Meg tudná mondani, hogy arra is jártam ma már? Az attól függ... — A palotámat freskókkal a kar o m d í s zí tte t n i. Kell előtte meszeltetnem? — tette föl a kérdést Chambron gróf a híres festőnek, Manet-nak. — Ki készíti a freskó- — tudakolta Manet. — Még nem tudom. Vagy Renoir, vagy Chau- vet. — Nos uram, ha Reno- ir-t bízza meg, akkor a falakat festés elolt kell le meszéltetni, ha Chauvet-t, akkor utána. j Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-517. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó; Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk; aneg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébe** JK^pp^vár, Latinca Sándor u* €» . Felelős vezetői í