Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-30 / 203. szám

LÁG PROLETÁRJA!,’ EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 203. szám 1975. augusztus 30., szombat Nyolc miniszteri vándordíját, 41 nagy díjat ítéltek oda Ünnepélyesen megnyitották az országos mezőgazdasági kiállítást Dr. Romany Pál beszéde, Havasi Ferenc nyilatkozata Több ezer látogató az első napon A budapesti nemzetközi vásárközpontban tegnap a szakadó eső miatt — az eredeti prog­ramtól eltérően nem a vásárváros főterén, hanem a K-pavilonban — került sor a 68. or­szágos mezőgazdasági és élelmiszeripari ki­állítás és vásár, valamint a nemzetközi mező- gazdasági és élelmiszeripari gép- és műszer­kiállítás, illetve vásár (Agromascxpo) meg­nyitására. Az ünnepségen megjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Havasi Ferenc és dr. Szekér Gyula, a kormány elnökhelyettesei; részt vettek a megnyitón a KGST mezőgazdasági állandó bi­zottságának budapesti ülésszakán részt vevő delegációk vezetői és tagjai, valamint a kor­mány több tagja Ott voltak a budapesti dip­lomáciai képviseletek vezetői és tagjai, a ha­zai és a külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után dr. Romány Pál mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisz­ter köszöntötte a megnyitó ün­nepség egybegyűlt vendégse­regéit. — A 68. magyar mezőgazda­sági kiállítás jeles évben, fel- szabadulásunk 30. esztendejé­ben nyitja' meg kapuit — monr dotta bevezetőben a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter. — A kiállítások sajá­tossága, hogy bizonyos össze­gezést adnak, eredményeket dokumentálnak. A mosit meg­nyíló és másfél évszázados ha­gyományra visszatekintő ki­állítás jelentőségét növeli, hogy történelmi egybevetésre is módot ad. Három évtized távlatából megállapítható: a magyar mezőigazdaság és élel­miszeripar hatalmas utat tett í |**uH’-’f meg. a termelés lényegesen 1 Kesot>b emelkedett. Megállapítható, hogy a szocialista fejlődés út­jára lépett parasztság politi­kai, társadalmi átalakulása széles fronton kibontakozott. Engedjék meg, hogy csak két mezőgazdasági kiállításra utaljak: a felszabadulás utáni elsőre és a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének befe­jezése utáni első kiállításra. Az 1948. évi kiállítás ideién — a földreform után, az újjáépü­lő országban, — minden má­sodik ember a mezőgazd,óság­ban dolgozott. A kiállítás az igásállatakat, a lőcsös szeke­reket, egyszóval a kisüzemi eszközöket sorakoztatta fel. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után, az 1962-ben rendezett kiállításon, már me­rőben más kép fogadta a lá­togatót. Azon a kiállításon már példamutató állami gaz­daságok és szövetkezetek sze­repelhettek, és olyan célokat szemléltettek mint a kenyér­gabona-termelés fellendítése, a nehéz aratási munka teljes gépesítése vagy a homoki te­rületek szőlő- és gyümölcste- lepitési programja. Jó tudni, hogy ezeket a célokat, az ak­kor meghatározott nagy fel­adatokat teljesítettük. Ez alkalommal is megbe­csüléssel gondolunk az elsők­re, a mezőgazdasági nemzeti vállalatok szervezőire, a ter­melőszövetkezetek alapítóira, a gépállomások, az állami gazda­ságok, az államosított gyárak jó tanácsokat adó és jó mun­kát végző munkásaira. Ezért örülünk annak is, hogy Kőbá­nya e régi útját a fővárosi ta­nács arról a Dobi Istvánról ne­vezte el, aki kezdetben föld­művelésügyi miniszterként, m iniszterelnökként, rriajd az Elnöki Tanács elnöke­ként szolgálta népünket, szo­cialista céljainkat, Magyaror­szág haladását. — Pártunk politikája nyo­mán kedvezően megváltoztak a mezőgazdasági termelés felté­telei — folytatta dr. Romány Pál. — Népünk millióinak és immár nemzedékek közös munkájának eredménye, hogy a mezőgazdaság szocialista nagyüzemei megszilárdultak. A szocialista tulajdon két for­mája: az állami és szövetke­zeti tulajdon a meghatározó a mezőgazdaságban, az erdő­gazdaságban és az élelmiszer­iparban. Mindez elősegítette államunk legfőbb politikai alapja, a munkás—paraszt szövetség további erősödését Pártunk politikájának nagy eredménye, hogy jelentősen megváltoztak a mezőgazdasági dolgozók életkörülményei. Ma egészségesebben élnek, több tartós fogyasztási cikket hasz­nálnak és jobban tájékozottak a világ dolgairól, mint törté­nelmünk során bármikor. Az 1975. évi II. törvény a társa­dalombiztosítást és a nyugdíj­rendszert is azonossá, egysé­gessé tette. Közelebb került a falu a városhoz. E hagyományosnak tartott ágazatokban az élőmunka ter­melékenysége gyorsan nőtt az ipari módszereik térhódítása nyomán. A mai mezőgazda­ságban egyre több a szak­munka. örvendetes, hogy a falusi lakosság körében gya­rapszik az ipari munkát vég­zők száma. Űj, tehetséges szakembergárda alakult ki és telepedett le falvainkban, a szocialista nagyüzemekben. A mezőgazdasági lakosság egy része ugyaniakkor a népgazda­ság más ágazataiban, vállalt munkát. A mostani kiállításon bemutatott gépek a termelés egykori eszközeihez, úgyszól­ván alig hasonlítanak. Magas- fokúan műszerezett berende­zések, eszközök láthatók itt. És ami még fontosabb: alkal­mazzák, már a gyakorlatban használják legtöbbjüket. A technikai, műszaki haladás mellett a kémiai-biológiai vív­mányok alkalmazása is meg­gyorsult. A kiállításon nyomon követ­hető, hogy számos termelési ágazatban megjelenítek és meghonosodtak az ipari jelle­gű termelési módszerek. Bá­bolnát, Baját, Nádudvart és a többi vállalkozót újabb és újabb gazdaságok követték és követik. Egyidejűleg közelebb került egymáshoz a mezőgaz­dasági termelés és a feldolgo­zás. Előfordul, hogy egy vál­(Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács tör­vényerejű rendeletet alkotott a büntetőintézetekből szaba­dult személyek utógondozásá­ról. Ennek keretében megfe­lelő állami és társadalmi tá­mogatást nyújtanak az elítél­teknek ahhoz, hogy szabadu­lásuk után beilleszkedhesse­nek a társadalomba. Az Elnöki Tanács törvény­erejű rendeletet fogadott el a hangfelvételek előállítóinak védelméről, miután hazánk is csatlakozott a* erről szóló nemzetközi megállapodáshoz. Az új tanévtől kezdődően az Elnöki Tanács a Testnevelési Főiskolát egyetemi jellegű fő­iskola rangjára emelte. Mó- dosítottta az Elnöki Tanács a győri Közlekedési és Távköz­lési Műszaki Főiskola szerve­zeti felépítését. A jövőben a főiskola élén főigazgató áll és a karok szerinti szervezeti ta­gozódás megszűnik. Az Elnöki Tanács bírákat mentett föl és választott meg, majd egyéni kegyelmi ügyeket tárgyalt. (MTI) Pergő orsók között Hatvanhét embernek — főként asszonyoknak —• ad rend­szeres munkát az Újpesti Cérnagyár Nagyatádi Gyárának kis «■leányüzeme« az egyesült babócsai—bolhái szövetkezetben. Már nem szokatlan a korábban szántóföldi munkákat végző asszonyoknak az üzemi munka, a három műszak. Nemcsak megszokták, hanem meg is szerették a zúgó gépeket, a pergő orsókat. Jórészt a gyakorlatnak köszönhető, hogy évről évre több fonalat orsósnak. Az idén kilenctonnás évi feladatukból 5,5 tonnát teljesítettek augusztus közepéig. Az asszonyoknak éven át állandó munkát, a szövetkezetnek pedig évente mint­egy félmillió forint tiszta nyereséget jelent ez a mellék­üzemág. A VDK 30. évfordulójának ünnepségeire Magyar párt- és kmánykiildöttség utazott Haiolba A szovjet és dél-vietnami delegáció találkozója Elindult Budapestről tegnap a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely a Vietnami Dolgozok Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására több más ország küldöttségével együtt részt vesz a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulása 30. évfordulójának ünnepségein. A magyar párt- és kormán » küldöttség vezetője Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal és az Ái­helyettes, az MSZMP KB tag­ja, Némety Béla, a Magyar Népköztársaság hanoi nagy­követe. A magyar párt- és kormány­küldöttség búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen voltak: Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, Roska István külügyminiszter-helyettes, va­lamint több közéleti személyi­ség. Pham Hungnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottsága tagjának, a párt dél Lázár György fogadta a finn szakszervezeti küldöttséget Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pén­teken a Parlamentben fogadta a Pekka Oivio elnök vezetésé­vel hazánkban tartózkodó finn szakszervezeti küldöttséget. A szívélyes, baráti beszélgetésen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Timmer József, a SZOT titkára. Jelen volt Paul Jyrkänkallio, a Finn Köztársaság nagykövete is. (MTI) Befejeződött a lenaratás Tapsonyban Augusztus 13-án kezdte meg a silókukorica betakarítását a tapsonyi Rákóczi Termelőszö­vetkezet. 166 hektáron ter­mesztették ezt a téli takar­mánynak való növényt. A ter­més hektáronként a tervezett 261 mázsánál jóval több, kö­rülbelül 320 mázsa lesz. Ez jó­részt annak köszönhető, hogy ezt a területet nem érte jégve­rés. A szemes kukoricának szánt 786 hektárból azonban mintegy 254 hektárt súlyos jégkár ért. Ennek a kukoricá­nak a víztartalma jelenleg 38 százalék körül van, így előre­láthatólag szeptember közepén hat kombájnnal megkezdhetik tt hetakaxätäÄk* •— Nemrég fejeződött be a rost­ién aratása a gazdaságban. Az idén 115 hektáron termesztet­ték ezt a növényt. A terméski­látások szépék voltak, a ter­vezett 47 mázsánál több ter­mett hektáronként, de a beta­karítás után a hektáronkénti átlag negyvenöt mázsa körül alakult. Ennek oka, hogy a kedvezőtlen időjárás következ­tében a len megdőlt, nagyok voltak a betakarítási vesztesé­gek. A lent a Rákóczi Tsz Fe­nékpusztára. illetve az iharos- berényi tsz lengubózójába szál­lítja. összesen 1 millió 400 ■ezer formt bevételre szamíta­Hasznos tapasztalatcsere Három megye MÉSZÖV-nőbizottsága tanácskozott Siófokon ami Tervbizottság elnöke * vietnami irodájának titkárá­nak, a népi felszabadító fegy­veres erők főparancsnoksága politikai biztosának vezetésé vei pénteken 31 tagú dél-viet­nami küldöttség érkezett Ha­noiba a VDK kikiáltása 30. évfordulójának ünnepségeire (Folytatás a 2. oldalon.) Tagjai: dr. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, Röcz Pál kül ügyminiszter­(Tudósitónktól.) Tegnap Siófokon tanácskoz­tak a Baranya, a Tolna és a Somogy megyei MÉSZÖV, va­lamint a siófoki áfész nőbi­zottságai. Részt vett a tapasz­talatcsere jelleggel rendezett ülésen Nagy Sándor, a Bara­nya megyei, dr. Kálmán Gyu­la, a Tolna megyei és dr. Kiss József, a Somogy megyei MÉSZÖV elnöke is. A siófoki áfész nőbizottsá­gának munkájáról Kemesei Józsefné nyugdíjas, a nőbi­zottság elnöke számolt be. Náluk az áfész 4500 tagjának csaknem a fele, a 700 dolgozó közül pedig 450 a nő. Nagy gondot fordítanak a kisgazda­ságokban dolgozó asszonyok segítésére. Szakelőadásokat tartanak, szaporító anyagot biztosítanak a számukra, fi figyelemmel kíséri a gyermek­ruházati cikkek ellátását, a konzerv és a háztartási dk' kék választékát, s javaslato­kat készít az igazgatóság ré­szére. Az iskolaév kezdetén segélyben részesítik a több gyermekes szülőket. Jutalom­osztáskor és nyereségrészese­dés fizetésekor gondolnak a »■gyes«-en levő asszonyokra, és minden lehetőséget megragad­nak a nők szakmai-politikai képzéséhez. A nőbizottság elnökének be­számolója után Harag János, a siófoki áfész elnöke adott ismertetőt a szövetkezetről, majd tapasztalatcsere jellegű vita következett. A nőbizott­sági munka szerteágazó terü­leteiről tettek föl kérdéseket a jelenlevők; különösen a más a magyar-iraki gyelemmel kísérik a felvásár. megyeiek voltak kiváncsiak. lás munkáját. A nőbizottság sokoldalú munkát végez; ösz­tönzi a szolgáltatások bővíté- • Sto Áruházban pedig A tanácskozás után a hely­Befejeződött a magyar—ira ki építési együttműködésről folytatott négynapos tárgya­lássorozat, amelyet magyar részről Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter, iraki részről pedig dr. Rashid Al-Rifai lakás- és köz- munkaügyi miniszter vezetett A megbeszélések eredményei­ről az iraki miniszter úgy nyi­latkozott az MTI munkatár­sának, hogy közösen feltárták a rendszeres magyar—iraki építési együttműködés lehető­ségeit A miniszter találkozott dr. Szalai Béla külkereskedelmi államtitkárral is. A kiterjedt megbeszélések megmutatták, hogy a vártnál több lehetőség nyílik az együttműködésre, többek között Magyarország beliek és a vendégek a Sió j kész arra, hogy Irakban épító- Áruház munkájával ismerted- j ipari szakmunkásképző köz- fefc* I pántot létaatea. V Mai számunkban Siófok és a város környé­ki községek kölcsönösen hat­nak egymásra. Erna tár­gyalt a napokban a siófoki tanács, s megállapította, hogy a népességprognózis elkészítése és alapos elem­zése az összehangolt fej­lesztés alapja. Az erről szőlő cikk lapunk 3. oldatán talál­ható. Sok autó, sok baleset, sok biztosítási ügy... Munka­társunk felfigyelt rá, hegy az utóbbi években mind gyak­rabban tapasztalható, hogy csalnak az autósok. Írása a 4. oldalon olvasható. Dr. Kassai Jánosnak, a sportkör elnökének írását közöljük mai spartosszeálli- tásunkban. Készen áll a stadion is az NB 1-es nyitó- mérkőzésre, köszönet érte a szurkolók­nak. Az írás a lap 6. oldalán ol­vasható.

Next

/
Thumbnails
Contents