Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-29 / 202. szám
A Vasas egyik legpatinásabb fővárosi klubunk, 1911-ben alakult. Színe piros-kék. A felszabadulás után megszakítás nélkül az első osztályban szerepel. Legnagyobb sikerük a háromszoros KK-győzelem. Emellett számos rangos tornát nyertek külföldön, köztük Dél-Amerikában is. Az utóbbi években fényük egy kissé megkopott, és a magyar bajnokságban is gyengébben szerepeltek. Belső villongások is hátráltatták a további fejlődést. A most kezdődő szezonra egy új Vasast ígért a szakvezetés. Ennek érdekében több jó képességű labdarúgójuktól megváltak, válogatott kapuvé- dójukét, Mészárost pedig eltiltották. Sok olyan játékosuk van, aki már szerepelt a válogatott csapatban. A kapus Tamás, a hátvéd Török, Fábián, Kántor, a beállós Vi- dáts, a középpályás Müller és a csatár Váradi. A nyári átigazolások során több ismert labdarúgó került a klubhoz. A volt salgótarjáni középcsatár Kovács, és a két egykori Egyetértés-játékos: Kanász és Bódi minben bizonnyal bemutatkozik Kaposváron is. A hírek szerint Fábián sérülés miatt nem játszhat a nyitányon, de kérdéses még Török es Müller játéka is. A csapat edzője, Ilovszky Rudolf, a Vasas régi játékosa, volt szövetségi kapitány. Érdekességként említjük meg azokriak, akik nem tudnák, hogy a Rákóczi szakvezetője, Mathesz Imre is a Vasas színeiben érte el sikereit. Teke Vasárnap a teke NB II-ben is megkezdődött a bajnokság őszi idénye. A K. Spartacus első mérkőzését Budapesten játszotta a Beloiannisz csapatával. A hazai tavaszi győzelem utón ezúttal nem sikerült a fővárosi kirándulás. A kaposvári együttes 20 fával vereséget szenvedett a négyes automata pályán, mely ezúttal nemcsak a Spartacusnak, hanem a hazaiaknak is »nehéznek bizonyult«. A műanyag fák és tárcsák megnehezítették a bábuk dőlését. Ha Kiss és Végh valamivel jobb teljesítményt nyújt, taA Zala megyei sportszervek kezdemenyezésére labdarúgó kollégiumot létesítettek Pa- csa községben. Egy arra alkalmas épületben 31, a labdarúgásban tehetségesnek látszó falusi gyereket helyeznek el. A kollégium a helyi általános iskola keretein belül Mindössze egy nap választ él bennünket a labdarúgó KB I kaposvári rajtjától. Túl az ünneplésen, hátunk mögött egy tanulságos kupasorozattal és egy tekintélyt parancsoló nemzetközi eredménnyel, a Rákóczi csapata csendesen folytatta felkészülését a bajnoki nyitányra. Nem jöttek nagy ellenfelek, és az együttes sem utazott külföldre. Most is, akárcsak egy évvel korábban, mindent a bajnokságnak rendeltek alá. Részben megiköny- ínyítette a szakvezetés helyzetét, hogy nem kellett teljesen új csapatot kialakítani, hisz a várakozás ellenére sem történtek látványos igazolások. Az NB J-es csapat a múlt évire épült. A soron következő mérkőzéseken zömmel' olyan labdarúgók futnak ki a zöld gyepre, akik a kaposvári színekben már többször is bebizonyították, hogy alkalmasak nagyobb feladatok megoldására. Akik érdeklődéssel látogatták az edzésekét, -személyesen is meggyőződhettek arról, hogy valamennyi játékos zokszó nélkül vállalta a rá eső még nagyobb trrhe'ést. Az ellenfél legyőzéséhez önmagunk legyőzésén keresztül vezet az út. Nos, labdarúgóink e fárasztó felkészülési időszakban már valamennyien legyőzték önmagukat. Tiszta lelkiisma- retted léphetnek ki az újjávarázsolt küzdőtérre, hisz mindent megtettek, hogy a várható -nagy csatákban is méltó ellenfelek legyenek. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy több vesztett ponttal és több vereséggel kell számolnunk, mint korábban. Fiaink eddig rászolgáltak az elismerésre, de rászolgálnak akkor is, ha teljes erőbedobással játszva — mégis alulmaradnak a küzdelemben. Ne feledjük, az ellenfelek is készülnek, ők is mindent igyekeznek elkövetni a siker érdekében. Egy-esv mérkőzésen jobbaknak is bizonyulhatnak kedvenceiknél. Jobbak lehetnek, de lelkesebbek soha. Ez a siker nem mannaként hullott alá. Éveken át nagyon komolyan és nagyon következetesen meg kellett harcolni érte. De nem igénye! kisebb energiát a megtartása sem. Ezt egy percig se feledjék játékosaink. Holnap egy régóta dédelgetett álmuk megvalósul. Amikor felbukkannak a játé- koskijáróban, mint élvonalbeli labdarúgókat köszönti mind- annyiukat a taps. Először lépik át NB I-es játékosként a frissen meszelt fehér alapvonalat. NB II Ián nem maradt volna el a meglepetés. BELOIANNISZ— K. SPARTACUS 6:2 (2328:2308) Döbröczörri 409 fa Gazsi 373 fa Falvai 415 fa Lendvai 363 fa K rizsán 384 fa Fülöp 384 fa Alkonyi 381 fa Schleining 383 fa Kiss 373 fa Ládonyi 390 fa Végh 379 fa Hasz 402 fa működik. A foci-suli hetedikes és nyolcadikos diákjai, akik a megye különböző községeiből kerültek Pacsára, a tanítás mellett, szabad időben a labdarúgás alapelemeivel ismerkednek. A pacsai focisuli kollégiumában a szülők jelenlétében csütörtökön volt az ünnepélyes beiratkozás. Hány és .-hány futballista generációnak nem adatott meg ez Kaposváron?! Amióta napvilágot látott a labdarúgó NB I őszi sorsolása, szakvezetők, játékosok és szurkolók ragadtak papírt és ceruzát, hogy latoig,ássák a várható esélyeket. Jónak mondható-e a sorsolás? Hány győzelemre lesz képes őszi mérkőzésein a Rákóczi? Hány pontot lehet majd vidéken szerezni ? Ma még csupa megválaszolatlan kérdés. Mathesz Imre edző nem szívesen bocsátkozik jóslásokba. Mint mondotta, mindig a soron következő feladatra kell összpontosítani, és nehéz hetekre. sőt hónapokra előre tervezni. Kétségtelen, hogy a labdarúgásban is gyakoriak a formaingadozósok, s ki tudja előre például, hogy november 15-én a csúcsponton lesaz-e a csapat, vagy éppen hullámvölgyben. Mi mégis elővéve számvetést készítettünk az év várható esélyeiről. Az első fél szezonban hét mérkőzést játszik otthonában a csapat és nyolcat idegenben. Kaposvárra jön sorrendben a Vasas, a Diósgyőr, a Tatabánya, a Videoton, az Újpest, a Békéscsaba és a Csepel. Közöttük tehát három olyan együttes is, mely a múlt évben nagy harcot folytatott a kiesés ellen. Kétségtelen, hogy a Rákóczinak elsősorban ezek az ellenlábasai, hisz minden tőlük szerzett pont kétszeresen számítható. Ott a pécsi példa. Otthonukban biztosan verték a bajnok Újpestet, de kikaptak a Békéscsabától. Ha fordítva történik, akkor ugyanannyi ponttai bent maradhattak volna. Nyílt mérkőzésnek ígérkezik a Videoton, az Újpest és a Csepel elleni találkozó. Új edz«» Békéscsabán A Békéscsaba új edzője Szűcs Gyula lett a betegség miatt felmentett Babolcsay György helyett. A legutóbbi két hétben Szita László végezte a felkészítést. Szűcs Gyula már Békéscsabán tartózkodik, a héten már bekapcsolódott a munkába. Valós számítás szerint tehát 9 —10 pontra lehet esély itthon, Mi várható idegenben? Az alábbi nyolc csapathoz kell utazni: Szombathely, FTC, MTK, Győr, Zalacgerszog, Szeged, Salgótarján és Honvéd, Közöttük is található a veszélyes zóna lakóiból. Szegedről például már a múlt bajnokságban is sikerült döntetlennel hazatérni. Reálisan számolva vidéken két-három pontra lehet esély. Ez összesen 12—13 pont. Ha azokat valóban a táblázat második felében ta- nyázóktól szerzik a fiúk, akkor nyugodtan várhatják a tavaszt. Természetesen a nagy csapatoktól elcsípett minden pont csak növeli az esélyeket. A múlt héten valamennyi sérült felépült, és elkezdte a munkát. Mathesz Imrének tehát kellemes gondjai vannak. Csapatot mégsem tudott eddig hirdetni, mert az esős időjárás, a csúszós, mély talaj a taktikai tervben is módosításokat igényel. Sokat gondokodott Dusohák beállításán. A balszélső ugyan teljesen kiheverte sérülését, de több hetet kihagyott, és az elsősorban erőnlétén látszik meg. Az amúgy is nehéz talaj még jobban igénybe venné. Kovács Cs. viszont várhatóan tagja lesz a kezdő tizenegynek, melyet csak ma jelöl ki az edző. (Az összeállítást holnapi lapunkban mi is közöljük.) Van-e esélye a Rákóczinak ezen a találkozón? Igen! Mellette szói a hazai pálya előnye, s talán a síkos, mély talaj is. A legdöntőbb fegyver természetesen a lelkesedés. Ha egyetlen játékos sem ismer elveszett labdát, és tudását a csapat érdekének rendeli alá, akkor nem kell félni az ellenféltől. Ügyelni kell arra is, hogy ne engedjék át a kezdeményezést a kétségtelenül jobb játékerőt képviselő Vasasnak. mert az számtalan veszélyt rejt magában. Emlékezzünk csak arra. hogy az idei MNK-ban a Táncsics—Vasas mérkőzésen sokáig a levegőben lógott a meglepetés. Ha az NB III-as kaposvári csapat meg tudta keresltem a budapesti piros-kékek perceit, akkor a Rákóczi is megteheti, Reméljük, hogy a húszezer néző ehhez minden segítséget megad. Jutási Róbert — Dobi Istvánról nevezték el Budapesten a X. kerületi Albertirsai utat; holnap helyezik el az emléktáblát a mezőgazdasági vásár bejáratánál levő épületen. — DlVSZ-küldöttség utazott tegnap Hanoiba a Vietnami Demokratikus Köztársaság fennállásának közelgő 30. évfordulója alkalmából. — Második kiadásban jelenik meg a Xl. pártkongresszus jegyzőkönyve. Az első 60 ezer példány olyan gyorsan elfogyott, hogy szeptemberben még tízezret küld a Kossuth Könyvkiadó a megyéknek. — A Berzsenyi-jubileum jövő évi megünneplésére közös programot készítenek Somogy és Vas megye illetékesei. Az egyeztető megbeszéléseket szeptemberben tartják. — Az üdültetésről tanácskoztak tegnap Fonyódligeten a SZOT Dél-balatoni Üdülési Igazgatóságának üzemegység- és üdülővezetői, illetve a társadalmi szervezetek tisztség- viselői. A tapasztalatokon kívül megbeszélték a jövő évi fejlesztést is. — Az egészségügyi szervezők háromnapos nemzetközi kongresszusa tegnap nyílt meg Szegeden — a tudományág több mint 400 képviselőjének részvételével. — Száz kép a Metropolitanból címmel a moszkvai Puskin Múzeumban tegnap megnyitották a világhírű amerikai képtár eddigi legnagyobb külföldi vendégkiállítását. Ezzel viszonozzák az Ermitázs és az Orosz Múzeum washingtoni bemutatkozását. — A chilei filmnapokat, amelyeket a népfront és a Mokép rendez — szolidaritást vállalva a chilei hazafiak harcával —, szeptember 4-én nyitják meg a budapesti Tol- dy moziban. — A dombóvári Kapos táncegyüttes tegnap hajnalban Svájcba utazott. A kiváló címmel háromszor kitüntetett együttes a friburgi szövetkezeti kongresszus kulturális programjában lép föl. —Magyar—lengyel közös régészeti ásatásokat folytatnak a Veszprém megyei Ta- liándörögd középkori templom romjainál. Freskómaradványok és sírok kerültek elő. — A gyermeksebészek V. kongresszusa tegnap óta Pécsen tanácskozik. Európa, Ázsia és Afrika 20 országának mintegy 400 orvosa vesz részt a tudományos ülésen. — Kiállításon láthatják majd az érdeklődők — szeptember 5-től — a tatabányai Napházban az első ízben meghirdetett bányászati Alkotó Ifjúság pályázat legsikerültebb alkotásait. — Csacsiságok címmel Kassák Lajos és Rónay György verseit hallhatjuk ma a Petőfi adó Ezeregy délelőtt című műsorában. A versmondók között van Szabó Kálmán, a Csiky Gergely Színház tagja is. MáV-közlemény A Pécsi VasútigazgatÓKág értesíti az utazóközönséget, hogy pályaépítési munkák miatt srep- tember i-től 27-lg — hétfőtől péntekig, munkanapokon — Ba- latonszentgyörgy és Zalakomár között átszállásos vágán zár lesz. Az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják j ezeknek U'i/lckc- dési rendjéről a vas*j;á»:on..iso kon adnak részletes fólvüogosi- tást. 30 évve! ezelőtt, 1945. augusztus 29-én jelent meg a parasztság népszerű hetilapja, a Szabad Föld első száma. A dolgozó parasztság hetilapja három évtizede e paraszti réteg érdekelt legkövetkezetesebben védő Magyar Kommunista Párt kiadásában látott napvilágot; első főszerkesztője az ismert kommunista újságíró és közéleti személyiség, Kállai Gyula volt. A Hazafias Népfrontnak, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának ma is népszerű, több százezer példányban megjelenő hetilapja jelenleg is sok segítséget ad a termelőszövetkezeti parasztságnak. HU krónikása annak a nagy átalakulási folyamatnak, melynek nyomán új arculatú, szocialista parasztság alakul ki hazánkban. Kifizették az ettaiálatosok nyereményét A lottó 33. játékhetén három öttalálatos szelvény volt: 2 budapesti, egy miskolci. A budapesti szelvényekre járó nyereményeket az OTP III. kerületi fiókjában, illetve központi pénztárában tegnap fizették ki, a miskolci nyertes a Borsod megyei igazgatóságon vette föl a pénzt — Gilly, a halacska címmel a napokban jelenik meg a Móra Kiadónál Fehér Klára új gyermekkönyve. Az illusztrációkat Würtz Ádám készítette. — »Keringőznek« már — csapatokba verődve — a gólyák a hortobágyi nemzeti park óriási rezervátumaiban. Ez azt jelzi: nemsokára útra kelnek dél felé. — Ausztriában is bemutatják, a Becs melletti Ordh múzeumában, a bajai Türr István Múzeum dunai halászati kiállítását. — 2500 sertést hizlalnak évente a nagybajomi Lenin Tsz telepén. Az idén eddig már 1500 állatot szállítottak a Kaposvári Húskombinátnak. — Új tipusú csuklós traktort alkalmaznak a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság üzemegységeiben: az LKT—75 könnyen mozog nehéz terepen is, és nagy a teljesítménye. Utószezon a Balatonon Itt a balatoni utószezon; szeptember 1 -tői október 1-ig a Siotour 20—65 százalékos kedvezménnyel ad helyet, illetve szállást a Balaton déli partjának kempingjeiben, nyaralóházaiban — Siófokon, Földváron, Szemesen, Béla- telepen és a tótól valamivel távolabb, Igáiban. Szeptember 18—21. között a balaton- szemesi Vadvirág nyaraló- telepen ügyességi versennyel és műsorral egybekötött Da- cia-autóstalálkozó lesz. — Áramszünet. A Dél-clunán- tuli Áramszolgáltató -Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Taszár községben 1975. szeptember 2- án 7.30 órától 15.30 óráig, a ta- szári lakótelepen szeptember 2- án és 3-án 7.30 órától 15.30 óráig áramszünet lesz. Szeptember 2-án 7.30 órától 12.30 óráig áramszünet lesz Kaposváron a Kanizsai utcában a 34. számtól a kertészet telepéig, a Béke utcában, a Tüskevári utcában, a Vasút utcában, a Szent István utcában, a Mátyás király utcában, a Lewin Samu utcában, az Arvaház utcában, a Jutái úton (a fonodáig és a jobbra balra levő utcákban), továbbá a Kanizsai úttól délre a Kecel- hegyi áramkörön levő fogyasztóknál. (333271—333272) — firlesitjíik a lakosságot a kőzületeket. hogy augusztus Síén Nag.vat.adon autó- es motor- vas a r lesz. (0976) Foci-suli Pácsán AT. IPARCIKK-KÖLCSÖNZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT BALATONI KIRENDELTSÉGE fölvesz ! egy ponyyayarró-szíjgyártó vagy szabó szakmunkást Jelentkezni személyesen a kirendeltsegen lehet: Balaton boglár, Ordacsehi út 0160. hrsz. (íosm A kaposvár—kaposmérői Latinca Sándor Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szarvasmarhatelep vezetésére keres — telepvezetői munkakörbe — főiskolát vagy egyetemet végzett szakembert, legalább 3 évi gyakorlattal. Fölvesz továbbá állattenyésztési brígádvezetot is. Fizetés: a 12-es rend elet alapján. Jelentkezni a termelőszövetkezet kaposmérői központjában lehet. Illúziók nélkül 1974. augusztus. Az NB H-es bajnokság első gólja utáni őröm. Minél több ilyen jelenetet szeretnénk az NB I-ben is. AUGUSZTUS 29 PÉNTEK Erna Milyen lesz az időjárás? A várható Jtlój r.is ma estig: Felhőátvonulások, néhány helyen K’alaKuió zápor, zivatar. Elénk, többféle űrönként erős északkeleti szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22—86 fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig) t Időnként borultságig növekvő felhőzet, országszerte üjább esők, záporok zivatarok. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet U —16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31—26 fok között lesz.