Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-29 / 202. szám
Nagyszabású tömegmegmozdulás a Selcm-paiotc előtt Lisszabontól 123 km-re északra, Leirában folytatódtak a jobboldali terrorcselekmények. Képünkön: égő gépkocsi a város központjában. (Telefoto — AP—MTI—KS) Szovjet HüIaotÍJség érkezett Hanoiba A Vietnami Demokratikus Köztársaság 30. évfordulójának ünnepségeire, valamint a Ho Si Minh-mauzóleum ünnepélyes megnyitására — a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának, a VDK nemzetgyűlésének és kormányának meghívására — csütörtökön szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Hanoiba. Vezetője Mihail Szolo- mencev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjának, az oroszországi föderáció miniszterelnöke. A szovjet vendégeket a hanoi repülőtéren Pham Van Dong, a Vietnami Dolgozók Pártja KB I B-tagja, a VDK miniszterelnöke és több más hivatalos személyiség fogadta. Hanoi lakosságának képviselői melegen üdvözölték a szovjet delegáció tagjait. Ingajárat Jeruzsálem és Alexandria között Henry Kissinger amerikai külügyminiszter csütörtök délelőtt Jeruzsálemben megkezdte tárgyalásait az izraeli vezetőkkel a tervezett egyiptomi— izraeli katonai megállapodás végleges megszövegezéséről. Kissinger a megbeszélések befejezése után visszautazott Alexandriába, ahol — mint Tahszin Basir, az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője bejelentette — találkozik Szódat elnökkel is. A jelenleg tárgyalás alatt álló újabb egyiptomi—izraeli ideiglenes megállapodás egyetlen cikkelye sem engedélyezi az izraeli hajóknak, hogy átkeljenek a Szuezi-csatornán — közölte csütörtökön újságírók előtt Tahszin Basir. Ugyanakkor nem tért ki arra, hogy Izraelből származó vagy Izraelbe irányuló árukat idegen hajók szállíthatnak-e a csatornán. (MTI) »•Vessenek véget a fasiszta terrornak! — Le a szociáldemokráciával! — Forradalmat akarunk, nem jobboldali kormányt! — Vasco igen, Fa- biao nem! — Ki a CIA-val Portugáliából! — Katonák mindig a nép oldalán!« — ezeket a jelszavakat harsogta 150 ezer ember Lisszabonban. A nagyszabású antifasiszta megmozdulást az a Forradalmi Egységfront szervezte, amelynek hét tagja között szerepel a Portugál Kommunista Párt és a Demokratikus Mozgalom is. A lisszaboni antifasiszta tüntetők tömege a köztársasági elnöki palota elé vonult, ahol a szervezőik nevében a Forradalmi Akció Egységes Szövetségének (LUAR) egyik aktivistája kijelentette: »Meg kell akadályozni a szociáldemokrata puccsot, mert ha az sikerül, Portugália gyorsan elindul a fasizmus felé«. Azt is hangoztatta, hogy »át kell ugyan alakítani a fegyveres erők vezérkarának 5. csoportját (azt, amelyiknek épületeit szerdán megszállta a Copcon egyik jobboldali alakulata), de kizárólag a dolgozók érdekeinek megfelelően«. A Belém-palota parkjának teraszáról Vasco Goncalves miniszterelnök is beszédet intézett az egybegyűltekhez. »Forradalmunkat nagy veszély fenyegeti; a hazafiaknak egyesülniük kell a belső és külső ellenséggel szemben« — mondta, amire a tömeg egy része »Fegyvert, fegyvert!« kiáltással válaszolt. A kormányfő nagy örömét fejezte ki, hogy megalakult a j Forradalmi Egységfront. »A Frontnak nyitva kell állnia minden demokratikus, hazafias erő, minden igaz ember előtt, aki szocializmust óhajt« — mondotta. A továbbiakban Goncalves arról beszélt, hogy a Copcon dokumentuma, az ideiglenes kormány akcióterve és az MFA-nak népi hatalmi szervezetek létrehozásáról szóló tervezete reális program a szocializmus építéséhez. Felszólította a munkásokat, a parasztokat, a katonákat és a kispolgárságot, fogjanak össze a fasiszta veszély kiküszöbölése érdekében, a forradalmi vívmányok védelmében. Goncalves után Gomes elnök szólt a tömeghez. »Szocializáló fejlődésről« beszélt. »Nagyobb türelemre« intette a népet, és közölte: jónak tartja a frontot, de »az egység csak akkor lesz teljes, ha bekapcsolnak minden olyan politikai erőt, amely kész építeni a nemzetet«. A tömeg egy ideig csendben hallgatta az államfőt, majd egyöntetű ellentüntetésbe kezdett: kifütyülte a tábornokot a »szocializáló fejlődésre« vonatkozó megjegyzése miatt, és a Venceremos kezdetű dalt harsogva válaszolt arra a felhívásra, hogy »mindenkivel fogjon össze«. Amikor Gomes felszólította a portugál népet, hogy felelősségteljesen válassza ki, melyik politikai vezér mögé á^, akkor a 150 ezer ember »Vasco, Vasco!« felkiáltással válaszolt. Goncalves miniszterelnökre utalva. Szerdán estétől egészen a csütörtök reggeli órákig tanácskoztak a Belém-palotában a hármas direktórium, valamint a forradalmi tanács tagjai. A tanácskozásról közleményt nem adtak ki. Csütörtökön ismeretessé vált: a Porto közelében fekvő Esmorizban szerdán a késő esti órákban támadást intéztek a kommunista párt székhaza ellen. A fasiszta akció során egy mozgó gépkocsiból tüzet nyitottak az épületet őrző katonákra, közülük egyet megsebesítettek. A Lisszabontól 130 kilométerre északra fekvő Leira városban a legteljesebb ostromállapot uralkodik, szervezett fasiszta bandák ellenőrzik a helyzetet. A dolgozók tehetetlenül és döbbenten tapasztalják: a rendfenntartó erők passzívan szemlélik a fasiszták Garázdálkodását. A fasiszták Rio Maiorban barikádokkal akadályozták meg. .hogy a munkások a szomszédos településekről Leirába siessenek társaik segítségére. Indonéziai hadihajók Dili közelében Intézkedések az őszi csúcsforgalom lebonyolítására zottabb kihasználására, valamint arra, hogy a közlekedési ágazat és a szállítás más dolgozóinak erőfeszítéseit, áldozatos munkáját külön csúcsforgalmi jutalommal, anyagi ösztönzéssel is ismerjék el. A kormány — akárcsak tavaly — felhatalmazta a közlekedés- és postaügyi minisztert, hogy szeptembertől decemberig a közületi tehergépkocsikat — havonta legfeljebb öt napra — igénybe vegye. A múlt év utolsó negyedében a hasonló rendelkezés nyomán a központi szállítási tanács és a megyei szállítási operatív bizottságok irányításával, közreműködésével országszerte naponta 1000—1200 közületi gépkocsi segített az ágazatnak, s megközelítően félmillió tonna áru fuvarozásával enyhítette a vasút é6 a közúti közlekedés gondjait. Kedvező tapasztalat, hogy az üzemek, a vállalatok megértették a rendkívüli intézkedés szükségességét, sok helyen belső átcsoportosítással önként is felajánlották a kocsikat. A fuvaroztatók is megbízhatóan segítették az őszi forgalmat az áruk megfelelő előkészítésével, fogadásával. (MTI) A portugál elnöki hivatal közölte: indonéziai hadihajók tűntek föl a Portugál-Timor fővárosához, Dilihez közeli vizeken. Indonézia — amely Timor nyugati részét ellenőrzi — fölajánlotta, hogy segít a menekülők elszállításában. A portugál kormányzó azonban szükségtelennek tartotta az indonéziai beavatkozást. LIBANON Négy vadászgép támadta a menekültek táborát Izrael csütörtökön újabb provokációt hajtott végre Libanon ellen. Négy izraeli vadászgép csütörtök déleiőtt a dél-libanoni Tirusz városa közelében egy palesztin menekült tábort bombázott. A támadás 12 percig tartott, Szemtanúk jelentése szerint több ház rombadőlt. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés. Gyorslista a gépkocsi.nyereménybetétkönyvek sorsolásáról Tízezer Ft-os betétkönyvek A Minisztertanács tegnapi ülésén a közlekedés- és posta ügyi miniszter beszámolt az ágazat őszi forgalmának tennivalóiról, az áruszállítás za- /artalan lebonyolítására eddig nozott és tervezett intézkedésekről. A közlekedés — ezen jelül különösen az áruszállí- :ás — feladatai az utóbbi években erősen megnövekedtek, a kapacitás lehetőségei azonban nem fejlődtek ezzel arányosan- Az így keletkezett feszültségeket — főleg a vasút gondjait — már tavaly is csak felsőszintű beavatkozás nyomán tudták enyhíteni. Az év hét hónapjában a vasúti áruszállítás teljesítménye öt százalékkal, a közúti fuvarozási vállalatoké 15 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Az idén is nagy erőpróba előtt áll a hazai áru- fuvarozás. Maga az éves terv is jóval nagyobb a tavalyinál, a közlekedési ágazat számára 19,5 millió tonnával' több, összesen 333,1 millió tonna elszállítását határozta meg, s ennek nagy része a második félévre, ezen belül a következő hónapokra jut. Az előzetes felmérések szerint például cu- korrépából\60 százalékkal több vár elszállításra a tavalyinál. A közlekedési ágazat a fuvarozási igények és lehetőségek ismeretében már az év elejétől több intézkedést vezetett be a nehéz szállítási helyzet enyhítésére. A csúcs- időszak tehermentesítésére például különféle kedvezményekkel ösztönözték az előszállítást, ennek eredményeként a tavalyihoz képest öt százalékkal több árut fuvaroztak el szezonon kívül. Néhány kiemelt szállítási feladatra külön megállapodást kötöttek az illetékes minisztériumok; a cukorrépa fuvarozására, a cukorgyárak folyamatos kiszolgálására például a MÉM és a KPM, valamint a MÉM és a HM osztotta meg a tennivalókat. Intézkedtek a rövidtávú fuvarok közútra tereléséről, s most e rendelkezésnek még jobban érvényt kell szerezni. A minisztérium előterjesztése ezeken kívül még egész sor intézkedést tart szükségesnek az őszi forgalom zavartalan lebonyolításához. Ennek érdekében egyebek között sor kerül a belföldi és a nemzetközi fuvaroknál a fontossági sorrend megállapítására, valamint a főútvonalakon a lassú járműveket, a mezőgazda- sági fuvareszközöket érintő korlátozások december 31-ig tartó szükség szerinti feloldására. A közlekedés vezetői hangsúlyozták, hogy elengedhetetlen a fuvaroztatók részéről is a megértő támogatás, ök elsősorban az éjjeli-nappali folyamatos szállítással, árufogadással, a szombat-vasárnapi be- és kirakodással, a szállítás ütemességével tudnak segíteni. Az előterjesztés megállapította, hogy az eddigi és a további tervezett intézkedésekkel — amennyiben az időjárás nem szól közbe — lényegében megoldhatók az őszi forgalom tennivalói. A Minisztertanács is támogatja a minisztérium intézkedéseit. Az egyenletes áruszállítás, a fuvarozási kapacitások jobb kihasználása érdekében felhívta az érdekelt szervek vezetőit, hogy szükség szerint kivételes intézkedésekkel is gondoskodjanak a hét minden napján az árufogadásról, az éjjel-nappali rakodásról, s arról, hogy a vállalatok, a szövetkezetek saját szállítóeszközeiket elsősorban a saját fuvarozási igényeik kielégítésére használják fel. Felhívta a figyelmet a vízi-szállítás fokoAz OTP a gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek 57. sorsolását augusztus 27-én és 28-án Budapesten, az Utasellátó Vállalat kultúrtermében tartotta; a Budapesten váltott betétkönyvekét 27-én, a vidékiekét 2ö-án. A sorsoláson azok a 10 000 és 5 000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyekét 1975. április 30-ig váltottak és 1975. július 31-én még érvényben voltak. A kétnapos húzáson 7io gépkocsi talált gazdára. Az alábbiakban a Somogybán váltott nyertes könyvek számát adjuk. 13 909891 Skoda S—100 12 016957 Polski Fiat—1500 13 025139 Skoda S—100 13 025168 Skoda S—100 13 026284 Trabant Combi 14 006345 Trabant Lim. 601 S 5000 Ft-os betétkönyvek 13 507602 Zsiguli 2101 13 526776 Skoda S—100 13 533937 Wartburg Tourist 13 534456 Trabant Lim. 601 S 13 543563 Skoda S—100 13 546175 Skoda S—100 13 555751 Skoda S—JOO 13 557174 Trabant Lim. 601 S 13 562994 Skoda S—100 13 566088 Skoda S—100 12 575206 Skoda S—100 Kirakatper Amerikában Angela Davis ügye után három évvel az amerikai reakció újabb kirakatpert készít elő. Tíz észak-karolinai fiatal ellen büntetőeljárást indítottak azzal a váddal, hogy a helyi hatóságok intézkedései ellen szervezkedtek. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága ez év októberében tárgyalja ügyüket. Ha a pert elvesztik, összesen 282 év börtönbüntetés fenyegeti őket. A Wilmington Tízeknek nevezett — Ben Chavis plébános ifjúsági és szakszervezeti szervező által vezetett — csoport (9 néger fiatal és egy kétgyermekes fehér asszony) elleni hajszát a hírhedt Klu-Klux-Klan, a fasiszta John Birch Társaság és az amerikai náci párt vezeti. Hogy mit takar a vád, amely úgy szól: a helyi hatóságok intézkedései ellen szervezkedtek? Nem mást, mint azt, hogy szembe helyezkedtek az amerikai fajüldözők törvénytelen intézkedéseivel, amelyek a többi között további megkülönböztetéseket tartalmaz az oktatás területén a négerek rovására. A Wilmingtoni Tízek igazságos harcára — amely rövid idő alatt szinte Észak-Karolinára kiterjedt —, a szövetségi kormány magas rangú hivatalnoki karában határozták el az ellenakciót. Ott okoskodták ki a Wilmingtoni Tízek »bűnét«, hogy megrágalmazzák a néger felszaba- dítási mozgalmat, és vezetőit bebörtönözzék. A Wilmingtoni Tízeknek kezdetben egy vegyeskereskedés fölgyújtását rótták fel bűnül. Ezt azonban a bíróságon egyáltalán nem sikerült bizonyítani! Utána okoskodtak ki »a hatóságok intézkedései elleni szervezkedés« vádiát. Ehhez az adott alapot, hogy a néger diákok már nem tudták elviselni a tanárok és az iskola vezet őség fajgyűlölő magatartását; pontokba szedték követeléseiket (az iskolai fegyelem egyforma és igazságos betartása, több néger tanár foglalkoztatása, néger diákszövetség létrehozása) s ezt át akarták adni a rektorhe- lvettesnek. Az igazgatósági épület elé békésen fölvonuló néger diákdelegációt a rektor- helyettes nem volt hajlandó fogadni. A fajgyűlölők ellenakciót kezdeményeztek: a Klu«Klux-K!an mozgalom hívei puskákkal fölfegyverezve, teherautókon vonultak a néger negyedekbe, és ütlegelték az ott lakókat... A négerek a Gregory Congregational templomban kerestek menedéket, s ott barikádot emeltek. Egy 17 éves néger fiút a Klu-Klux-Klan tagjai agyonlőttek, amikor a templomból távozni akart. A templom körüli csatának a rendőrség csak néhány nap múlva vetett véget... A Wilmingtoni Tízeknek ezt a tettét minősítik a hatóságok elleni szervezkedésnek. Pedig az igazság ez: a hatóságok hagyták cserben azokat az állampolgáraikat, akiket a fajüldözők fegyveresen megtámadtak. Ez hát a Wilmingtoni Tízek »bűne«. Az eddigi tárgyalások az igazságszolgáltatás paródiái voltak. Tiltakozó szavunkat most azért emeljük föl, hogy a bátor néger fiatalok megmeneküljenek a rájuk váró börtönbüntetéstől, amelyet azért akarnak kiszabni rájuk, hogy megfélemlítsék a jogaikért küzdő állampolgárokat. Fodor László HÍREK A VILÁGBÓL Pugwash-konferencia nyílt tegnap Tokióban. A nukleáris fegyverek betiltásával foglalkozó értekezleten 17 ország 36 tudósa -vesz részt. Demire török minicszterelnö- köt fogadta tegnap Bukarestben Nicolae Ceausescu román köztársasági elnök. A jövő év júliusában New Yorkban tartják a demokrata párt következő elnökjelölő kongresszusát. Addis Abebában eltemették — a nyilvánosság teljes kizárásával — Hailé Szelassziét, etiópia volt uralkodóját. Vád alá helyezték tegnap Edmond Simeonit. az Akció Korzika Újjászületéséért nevű szeparatista szervezet vezetőjét, mivel fegyveres banda élén támadást intézett a hatóságok ellen. — Szovjet—francia szimpo- ziont tartottak Grenoble-ban — a tengeráramlatok, tájfunok, a dagály és az apály vizsgálatának problémáiról. Gyermekfelügyelőt és takarítót azonnali belépéssel fölveszünk. Siketek Általános Iskolája, Kaposvár, Beloiannisz u. 8. (333224) Bomba robbant ismét — január óta először — Anglia területén ; föltehetően északír terroristák követték el a merényletet. 33-an sebesültek meg. Tokióba érkezett James Schlesinger amerikai hadügyminiszter. Ma fog tárgyalni Miki Takeo miniszterelnökkel. Halálos ítéletet kért az ügyész Burgosban arra a két baszk hazafira, akit egy állítólagos gyilkosság vádjával állítottak a katonai törvényszék elé. Beszüntették blokádjukat Hollandiában a sztrájkoló hajósok, Belgiumban viszont továbbra is zárva maradtak a vízi utak. Gyors- és gépírót, valamint raktárost fölvesz az Agroker-vállalat, Kaposvár, Jutái út. (12070) FELVESZÜNK gyakorlattal rendelkező vízépítő (építő-) mérnököt — kaposvári munkahelyre — központi és termelésirányítói beosztásba. Fizetés a gyakorlattól függően, megállapodás szerint. Pályázni részletes önéletrajz küldésével lehet. Cím: Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat, személyzeti osztály Kaposvár, Tóth L. u. 6. (12050) *