Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-02 / 180. szám
Talált disznó, női ruha Egy zacskó óra — A hálás boxer esete Feledékenység, szórakozottság, felületesség... Sokat lehetne ezekről mesélni, különösen itt, Siófokon, ahol 100 ezer ember -kikapcsol“, elengedi magát — nyaral, fürdik, napozik. Am mindez nem megy pénz, igazolványok, útlevelek, táskarádiók nélkül. Hogy mi minden kell arra a 10—12 napra, amit a Balaton mellett töltünk, nagyon pontos keresztmetszetet tudnak adni a Siófoki Városi Tanács igazgatási osztályán. Ott kezelik ugyanis a talált tárgyakat. Vastag ajtajú, zord páncélszekrényben őrzik az értékesebb dolgokat. Külön raktára van a kerékpároknak, plédeknek, gumimatracoknak, a nagyobb tárgyaknak. Dobozokat rak az asztalra Lovász Zoltánná. ügy zacskóban karórák. Aztán egy egy boríték, benne 3420 forint'. Egy fiatalember találta még júniusban. Szétszórva hevertek a bankjegyek az úttesten: »adyk«, százasok, ötvenesek. Azóta sem jelentkezett a tulajdonosa. Komoly adminisztrációt igényel a talált tárgyak kezelése. Ha a rendőrségre viszik be, onnan egy nap múlva átküldik a tanácshoz. Itt három hónapig őrzik. Ezután nyolc napig még jelentkezhet a megtaláló, s elviheti, amit talált. Használhatja, de csak egy év múlva megy át a tulajdonába. Több érdekes történet is kapcsolódik ezekhez a tárgyakhoz. Egy alkalommal egy teljes női ruhatárat hoztak be egy bokorból: szoknyákat. blúzokat, kisestélyi ruhát, fehérneműt, zsebkendőket. Nem jelentkezett a gazdája. Két hónap múlva egy táppénzes papírt találtak egy villamosbérlet társaságában, és még néhány okmányt. írtak a címére, s onnan meg is jött a válasz: nagyon köszöni, az okmányok tényleg az övéi, de ő két hónappal ezelőtt — írta a hölgy Budapestről — elveszítette a tó partján teljes ruhatárát. Megkapta. Am a nagynénjét küldte le érte, mert az utóbb talált papírok egyikén sok-sok cím is szerepelt: Balaton mellett nyaraló külföldi fiatalembereké. .. Aztán disznót is találtak. Bevitték becsületesen a tanácsra. ahol nagy meglepetéssel fogadták. Egy disznót mégsem lehet dobozba, páncélszekrénybe rakni. Kiadták hát tartásra. Volt, aki vállalta. Ám jelentkezett a tulajdonos, igazolta, hogy az el- osatangolt jószág az övé. Fe- dig az már éppen kezdte megszokni új gazdáját, aki viszont követelte: térítsék Ősbemutató Siófokon K Néhány — a talált tárgyak közül. meg neki ait, amit a malac- J cal megetetett... — Az emberi felületesség — így összegezi véleményét Lovács Zoltánná. — Elsősorban a személyi iratokkal van sok gond. Az igazság az, hogy sokkal több személyi igazolványt, útlevelet hoznak be hozzánk, mint amennyit valóban úgy veszített el a tulajdonosa ... A postaládákból sok kerül elő. Nem ritka, hogy aki elveszítette levéltárcáját, annak csak az igazolványa jut el hozzánk. Hegyi Zoltán osztályvezető- helyettes : — Húsz kerékpár, több értékes fényképezőgép, összesen mintegy 40 ezer forint érték van most nálunk, tulajdonosára várva. A legértékesebb talált tárgy egy 60 ezer forintos takarékbetétkönyv volt. Februárban tették be a pénzt Siófokon, 20-án találták meg egy levélszekrényben. Tulajdonosa azóta sincs... Hoztak már be telt bőröndöt. A tulajdonos csak azt tudta, hogy Aligánál még rajta volt a kocsin, de Székesfehérváron már nem. Piaci napokon sűrűbb az osztály forgalma. Teljes vívófölszerelés, műláb, 350 köbcentiméteres Ja- wa motor is porosodik a raktárban. Volt, ami épp csak megfordult itt. Egy fiatalember hozta be: a nyomába szegődött, és nem tágított mellőle. Ám ő nem tudott mit kezdeni a majdnem fajtiszta boxerral. Gondolta, itt a tanács igazgatási osztályán már csak ez hiányzik... Az állatot kiadták tartásra, és a jó bánásmódért hálás a kutya: azóta háromszor kölykezett is, eltartója örömére... Az összes elveszített tárgy természetesen nincs a tanácson. Külön megőrzője van a MÁV-nak és a Pannóniának. Ott is szép mennyiség gyűlt össze. Ami viszont nagyon meglepő: nincs egyetlen talált esernyő sem. Pedig ezen a nyáron ugyancsak gyakran volt rá szükség. És épp az esernyők viszik el a pálmát: őket hagyjuk el a leggyakrabban. M. A. Kocsis Lászlónak, a Somogy megyei Tanács elnökhelyettesének megnyitó szavaival kezdődtek a 9. balatoni filmhetek, vígjátéknapok. Egy gondolatot idézünk a megnyitóból: A filmvígjátékokra és a kalandfilmekre szükség van. Az utóbbiaktól erkölcsi kielégülést várunk, gyerekkori meseigényünk továbbélése ez az igény. Ezután került sor a siófoki teremmoziban Palástiig György rendező Kopjósok című filmjének ősbemutatójára, amelyen Moór Mariann, az egyik főszereplő, is megjelent. Elöljáróban — bár az ünnepi alkalomhoz talán nem illik, hogy a film püfölésére szolgáló homokzsák legyen — le kell szögeznünk: csaknem értéktelen alkotással állunk szemben. Berkesi András és Kardos György több kiadást megért könyve nem tartozik a műfaj legjobbjai közé. Berkesi a Sellő a pecsétgyűrűn című kalandregényével jóval felülmúlja ezt a korábbi teljesítméopjas nyét. Mégis azt kell mondanunk: maga az eredeti mű sokkal színesebb, forgatago- sabb — tehát élvezhetőbb — a belőle készült filmadaftációnál. Tulajdonképpen nagyon nehéz volna meghatározni ennek a filmnek a műfaját. Realista alkotásként nem vehetjük komolyan — a romantizmusa miatt. Kalandfilmként sem értékelhetjük, mert hiányzik belőle az igazi cselekményesség. Ez utóbbi kitételnél talán sokan ráncolják homlokukat. A Kopjások’oól hiányzik a cselekményesség? Nos, úgy jártunk ezzel a filmmel, mint az egyszeri szegény lány, aki vitt is ajándékot, meg nem is. Mert a filmben van is cselekményesség, meg nincs is. Az akciók helyett ugyanis többnyire a szereplők mondják el, mi történt. Pedig izgalomra, történésre számos alkalmat kínált a mű. Egy titkos szervezetről van benne szó — a sok titkos és féltitkos szervezet közül, amely a Horthy-éra kézok A többség rendesen fizet A sárga csekkek napjan ■ r MEGFIGYELTEM: a fizetésnapok nálunk mindig ugyanúgy telnek el. Tíz órakor kezdődik a körömrágás. Előkerül egy darab papír meg ceruza, számolunk. Csörög a telefon. Rohanás. Boríték. Űjból papír és ceruza. Fennhangon mondogatjuk: ezt ide, ezt oda, ezt ide. .. Te jó ég, már megint elfelejtettem, hogy az OTP-nek is tartozom! Elő a sárga csekket. Rohanás a postára. — Minden rendben — sóhajthat föl az ember. Minden rendben? No, nem egészen. Legalább is erről árulkodnak Pék Györgynek, az OTP megyei igazgatóhelyettesének szavai. — Június 30-án 1 276 000 forint hátraléka volt az OTP adósainak a megyében. Persze ez nem nagy szám, csupán egy ezreléke az összes adósságnak, az egymilliárd 283 millió forintnak. Szóval, mi somogyiak rendes adósok vagyunk. Minden hónap elején — fizetésnapkor — elővesszük a sárga csekket, kitöltjük és fizetünk az OTP-nek. Mindannyian? SajA kezesen csattan az ostor no6, nem, Nem egy vagy két felszólító levelet kell 20-a után postára adnia az OTP- nek. Ebben udvariasan arra kérik az ügyfelet, hogy gondoljon a tartozására is. Kik ezek az »elmaradt“ adósok? Egy rövid beszélgetés után háromféle típus képe kerekedik ki. Az első: — Csupán megfeledkezik arról, hogy tartozása van, de a felszólítás után rendezi adósságát. A második: — Elég sok ember keres meg bennünket azzal, hogy nem tud fizetni ebben a hónapban, mert valamilyen családi problémája jött közbe. Mi megértjük. A következő hónapban egyszerre fizeti az elmaradt és az esedékes részletet. A harmadik: — Nem szól, nem ír levelet. Sőt még arra is képes, hogy munkahelyet változtat: ne találjunk a nyomára. Elmondanék egy esetet. Tavaly novemberben egyik ügyfelünk tizenhárom ezer forint köll csont vett föl. Aztán elfelejc Pásztor Ferenc FIUK A LESHEGYEN Mindent, ami vele kapcsolatban van. Nem tudom, főhadnagy elvtársnak említettem már? — Nekem még nem beszélt erről. Ki volt a maga nagyapja? — Egyszerű munkásember. Egy vidéki gyárban dolgozott. Vasmunkás volt. Apámék öten voltak testvérek. Nehezen éltek, keservesen nevelkedtek. Sokmindent elmesélt nekem erről az időről. Aztán jött a háború, jöttek a németek. A nagyapámat is rajtakapták, hogy együttműködik azokkal, akik eldugdossák a németek elöl a nyugatra irányított gépeket, kiszedik a robbanóanyagot a felrobbantásra ítélt üzemek csatornái alól. Egy napon, 1944 őszén, összeszedték a gestapósok ezeket az embereket, elhajtották a városból, munkaszolgálatra vitték őket, aztán több mint felét megölték. Közöttük volt a nagyapám is. Apám régen készül arra, hogy utánajárjon, keressen egykori tanúkat, társakat. Saj□ Somogyi Néplap nos, eddig nem volt ideje, mindig tele volt munkával. Tanár egy iparitanuló intézetben. Csak a vágy, csaik az apja iránti nosztalgia él benne. — Tudja, hogy melyik napon, melyik osztag, merre vitte el őket? — Sokat tudunk már. Zsuzsa rendkívüli szorgalommal dolgozott, gyűjtögetett. A szabadságom nagy részét magam is azzal töltöttem, hogy felkerestem néhány túlélőt, nagyapa régi munkatársait. — Mit tudnak eddig? — kérdezte a főhadnagy. — Hosszú, nagyon hosszú lenne az hirtelenjében, főhadnagy elvtárs. Megpróbálom összefoglalná, bár a papírok, dokumentumok, levelek, címek Zsuzsánál vannak. Az első lépés: kifaggattuk nagyanyámat, amikor otthon voltunk Salgótarjánban. Bemutattam neki Zsuzsát, mint menyasszonyt. Nagyon tetszett neki. Nagyapámról a következőket mondta el. »1944. november 16-án nagyapa délelőtt tíz óra tájban hazajött a gyárból, összecsomagolta a borotválkozó eszközöket, törülközőt, váltás fehérneműt, néhány meleg zoknit, sapkát, meleg alsóruhát. Némi élelmiszert, cigarettát rakott a hátizsákjába, és sirás-rivás közepette visszament a gyárba. Csak annyit mondott, hogy összebeszéltek az emberekkel, hogy elbújnak valahol a hegyekben a németek elöl. Estére mégis hazajött. Félve, idegesen tekinthetett ki az ablakon, mint aki kellemptien vendég érkezését várja. Valami búvóhelyet kellene keresni, ahol legalább három napig lehetne. Ezt mondta. Rövid tanakodás után nagyapa kitalálta, hogy a régen használaton kívül helyezett kény ér sütő kemencébe rejtőzik. Az eleje régen beszakadt már, csak a téglákat kellett elkotorni. Ott benn kényelmes, szélvédett helye lesz. Levegőt kap a kéményen át. Ha a németek elkot- ródnak, akkor előjön és a többiekkel együtt a hegyekbe menekülnek. Ebben állapodtak meg a társakkal. így is cselekedtünk. Éjfélig nem történt semmi, de akkor egy csomó Iá- bori csendőr, meg német SS katona sok munkásembert terelt össze az iskola belső udvarában. Hozzánk is jött négy katona. Két német, két tábori csendőr. Szó, kérdezés nélkül elkezdték a kemence torkát megtisztítani, aztán kihúzták onnan nagyapát. Jól megverték, puskatussal ütötték. Még búcsúzkodni sem engedték, elhajtották őt is az iskolához. 38. Sok asszony, egy sereg síró gyerek tolongott az iskola körül. Jajveszékeltünk, sírtunk. Ha megjelent egy tiszt, vagy afféle, akkor könyörögtünk. Engedjék haza a gyerekek apját. Még az asszonyok közé is csapott egy-egy vaddisznó, hogy elhallgattasson bennünket. Borzasztó éjszaka volt az. Hajnalban megindult a menet. Az embereket szuronyosan fogták közre. Terelték őket, mint a barmokat. Aki visszafordult, azon csattant a fegyver tusa, vagy a bot. A város szélén szembefordultak velünk a katonák. Ránk fogták a fegyvereket. Mentünk, ők meg lőttek. Kétségbeesetten futott az egész népség. Én azt hittem meghalok a félelemtől. Az iskolánál még ott volt mind az öt gyerek. Most meg egyiket sem láttam magam körül. Megijedtek, elfutottak. Otthon találtam őket, az asztal alatt. Csak apád állt az ajtóban, fejsze volt a kezében. »Kérdeztem tőle: minek az a fejsze a kezedben, kisfiam? Apád azt mondta, ha még egy rohadt németet látok, szét csapom a fejét ezzel a fejszével! Nagyapát soha többé nem láttuk, Az egész menetből talán négyen jöttek haza. Már csak az öreg Huszár él közülük.« — Attól a Huszártól megtudtak valamit? (Folytatjuk.) tett fizetni. A letiltás után megjelent nálunk, s erélyesen tiltakozott. Azt mondta, hogy neki nincs adóssága. Volt. Bebizonyítottuk. A letiltás viszont elmaradt, már megelőzött bennünket egy takarékszövetkezet. Mert gnnak se fizetett. Az OTP-tartozást csak jövőre fizetheti vissza Ehhez a típushoz tartozik, aki adósságát adóssággal próbálja fedezni. Igyekszik mindenféle módon újabb kölcsönökhöz jutni. Volt egy ilyen ügyfelünk, ma rács mögött van. Aki járatos az OTF-ügyékben, tudja: sokszor a kezesen csattan az ostor. Az igazgató- helyettes erről is beszélt: — Nemrég történt, hogy a fióknál megjelent egy kislány. Elmondta, hogy kezese volt egy kaposvári kisiparosnak, és most az ő fizetéséből akarják levonni a kisiparos tartozását. Hogy hogyan lett ő a kezes? Megkérlek rá, ő nem akarta vállalni, de végül beadta a derekát. Mi a történet vége? Nos, ebben az esetben még volt lehetőség arra, hogy mégis csak az adós fizessen. — Van-e adósa az OTP-nek a dolgozói között? — Igen. — Ők milyen pontosan fizetik a részleteket?. — A legpontosabban. Erre külön vigyázunk. SOMOGYBÁN hatvanezer adósa van az OTP-nek. Mondják: rendes adósok vagyunk. De... Azt az egy ezreléket is jó lenne megszüntetni; N. J. detén alakult oly sr-Snőékkal, hogy az országtól elcsatolt területeket visszaszerzik vagy ott legalábbis zavargásokat szítanak. Egy ilyen vadabbnál vadabb elképzelésű szervezet minden mocskát borítja ki a regény, világosan érzékeltetve a pálfordulásokat, a gazdacseréket, az esetenként változó politikai' áramlatok »megnyer - gelését«. A film viszont csak Rajnay Ákosra reflektoroz. Mindent az ő hálószobáján — jobban mondva: hálószobáin — keresztül láttat. S van itt még egy szarvas hiba: Rajnay Ákos antihös, ellenszenves figura. Antihő- sökből, negatív »hősökből“ a világirodalom története során csak shakespeare-i, doszto- jevszkiji, brechti tehetséggel lehetett olyan figurát gyúrni, akire szívesen figyel az ember. Csakhogy a néző Rajnay ^.kosról egyszerűen nem tudja, miért ilyen torz. Mitől olyan, amilyen? így aztán hús-vér figurák helyett ebben a filmben többnyire »papírmasék- kal«, sémákkal találkozunk. Valósággal felüdít egy-egy olyan epizódszereplő, mint Somogyvári Rudolf, aki valamelyest egyéníteni tudta azt a szereplőt, akit megformált. Nagy korszakokat ölel át a film. Történelmieket és emberi életszakokat is, mondhatni: csaknem egész emberélel- nyi időt. Ez újabb nehéz feladat elé állíthatta a rendezőt. Sajnos, ezt az akadályt is* leverte. Nem meggyőző a szereplők öregedése. Sem maszkban, 6em hanghordozásban. Talán csak Moór Mariann-nál. Arra már utaltunk, hogy a kalandfilmnek hirdetett alkotásban kevés a cselekvés, kevés a látvány. Néha a nézőt valóságos klausztrofóbia — zárthely-iszonyérzet — fogja el, annyi a szobabelsős jelenet. A két ízben bevágott korabeli dokumentumfilm-betét sem enyhít ezen. Valahogy suba alatt intézik el a dicsőséges 1919-es forradalmat, a második világháborút és az 56-os ellenforradalmat. Mintha ezek csupán egy-egy szereplőválto- zást eredményeztek volna. Bálint András játssza a főszerepet, Rajnay Ákos figuráját. Az ő enerváltan kifinomult lénye, egyénisége nem alkalmas ennek a »mini III. Richárdnak« elevenné tételére. Vergődik, nem találja a helyét. Mellette Kálmán Györgyről kell szólnunk: ő a megszabott szűkös lehetőségekkel jobban gazdálkodik. Sikerül hitelessé tennie a szerepet. Furcsa, ha egy kétórás film megtekintése után azt kell mondanunk: a bemutatót megelőző alapos, esszéigényű bevezetőt értékesebbnek éreztük, mint a nagy apparátussal készített müvet. Lcskó László A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÄRA a Vasvári Pál utca 1. sz. alatti (Cser) II. telepére egy műszak os, könnyű szerelési munkára fölvesz 14. életévüket betöltött női munkavállalókat (6 órás részmunkaidőben történő foglalkoztatásra is!) Kereseti lehetőség: 1800—2400 Ft között. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lehet: Kaposvár, Mező Imre út.
