Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-29 / 176. szám
A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTÉS Munkások, fiatalok között • X munkások és fiatalok között végzett/tudományos ismeretterjesztés tapasztalatait tekintette át nemrég egy beszámoló keletében Kocsis László, a megyei tanács elnökhelyettese és a szakágak több képviselője. Mint megállapították: növekszik az előadások száma. Ez az önmagában véve örvendetes tény azonban nem ad okot a feltétlen derűlátásra. Mi van a számok mögött? A fenti kérdésre próbáltak választ keresni a megbeszélésen is. A közművelődésben ugyanis önmagukban keveset mondanak a számok. Régi gond ez a TIT munkájával kapcsolatban, hiszen általában arról szereznek csak tudomást az illetékesek, hogy megtartották-e az előadásokat, illetve arról, hogy hány előadást tartottak. Ám, hogy ezeknek milyen a hatásfoka, mennyire voltak velük elégedettek a hallgatók, már jóval kevesebbet tudnak. A munkások és fiatalok közötti tudományos ismeret- terjesztő munkára a megyei tanács külön pénzösszeget is biztosított. A hatékony ismeretterjesztő tevékenység azonban nem elsősorban pénzösz- 'szegektől függ. Megfelelő anyagiak birtokában természetesen az előadások megtartása mellett mód nyílik ajánló tematikák kiadására, komplex előadássorozatok indítására. Jobb lenne azonban, ha a TIT és más, ismeretterjesztéssel foglalkozó közművelődési szervek nemcsak ajánlanának, hanem a megismert igényekhez alkalmazkodnának is. Miről is van szó? Egyszerűen: a közművelődési forma tartalmi folyamatáról. Arról, hogy a megtartott előadások hatására szülessenek igények az újabbakra, arról, hogy a látottak, hallottak' tudatosuljanak. A hatás elemzése Ahhoz, hogy a közművelődés folyamattá legyen, szükséges tehát az előadások hatásának elemzése is. Olyan feladat ez, amely meghaladja a társulat erejét. Ennek kezdeményezése azonban mindenképpen a TIT feladata, hiszen a jó hatáselemzés nyomán végül is saját munkájuk tükrébe tekinthetnek, ötleteket kaphatnak a későbbi munkához. A hatáselemzéshez viszont feltétlenül partnerekre van szükség. E téren kellene előbbre lépni mihamarabb. A tudományos ismerettjesztő munka a közművelődés szerves, sok tekintetben egyik alapvető része. A főhivatású avagy a tiszteletdíjas népművelőknek e téren kellene nagyobb segédkezet nyújtani a TIT-nek. Sajnálatos tapasztalat azonban, hogy az ismeretterjesztő tevékenységet nem tervezik kellőképpen a népművelők. Sőt — hogy a dolgot ne szépítsük — Somogybán még mindig nem készülnek mindenütt megfelelő köz- művelődési tervek, sem községi, sem vállalati szinten. Több éves gond ez már, és addig nem is remélhető előrelépés a tartalmi munkában, amíg a tervezésben nincs meg mindez. A legtöbb gondot a nagyatádi járás veti fel — ez fogalmazódott meg a megbeszélésen. Üzemekben, klubokban Igen sok helyütt az üzemek szakszervezeti bizottsága sem látja még az ismeretterjesztés fontosságát. A tudományos ismeretterjesztés legfőbb és- legjobb színterei az üzemi és ifjúsági klubok. At. állandó tagság, az ismert érdeklődési kör alapján különösen a kaposvári és a barcsi járás klubjaiban sikeres e munka. Fejlesztésében tehát nem a mennyiségi, hanem a minőségi változáson van a fő hangsúly. Hiába mutatósak ugyanis a statisztikai adatok az úti élménybeszámolók köréből, ha o politikai ismeretterjesztés, amely a világnézet szempontjából, a közélet demokratizmusa szempontjából alapvetően fontos, még nem olyan hatékony, mint amilyennek lennie kellene. Tröszt Tibor A nyaralók betétet fizetnek Kevés a külföldi olvasó A montenegrói táncegyüttes Siófokon Az ötödik föllépés A montenegrói népi együttes siófoki föllépését nagy érdeklődés előzte meg. Crna gorai, szerb, horvát, dalmát, macedón és albán táncok szerepelnek a Cetinjéből érkezett Njegos táncegyüttes műsorán. Hét alkalommal lépnek föl Somogy megyében; a siófoki volt az ötödik szereplésük. A negyventagú együttes 1907-ben alakult — diákokból, munkásokból. Szerepelt már több jugoszláviai és nemzetközi fesztiválon; nevét megismerték Európa sok országában is. Most első ízben járnak Magyarországon. A Njegos műsorát nagy gonddal válogatták össze, úgy érezzük, a legfontosabb szempont az volt, hogy az élmények valóban maradandóak legyenek a nézőben. Ezért a második részben kaptak helyet a hangulatosabb, több mozgást igénylő táncok, jelenetek. Végül kólóval fejezték be a műsort. Az utóbbi kapcsán kell szólnunk a koreográfiáról is. Az együttes művészeti vezetője és koreográfusa, Szava Vucskoics, pár éve még a méltán híres Branko Krsma- novicsnál volt szólista. Sajnos, táncosi képességeit nem tudta átörökíteni a koreográfiába: a befejező kóló inkább a színpad teljes betöltésével és a színpompás ruhák fergete- gével aratott sikert, mint magával a tánccal. A magyar néptáncegyüttesek . műsorainál hozzászoktunk a fegyelmezettséghez, s különösen a nevesebb együttesek magas színvonalú produkcióihoz. Az albán határ mellől érkezett táncosoknak sűrű programmal kell megbirkózniuk; szinte mindegyikükön látszott a fáradtság, és rutinos volt a lel- kesültségük is. A kivételek: érett, szép hangjával sikere volt az együttes szólóénekesnőjének, Nevenka Rakcsevicsnek. Szép dalokat énekelt Mileusznics Veszelin, aki egyébként tagja a zenekarnak, és virtuóz technikával kísérte dobján az albán táncot. Érdekesség volt még, hogy egyaránt szerepelt a Njegos műsorában tiszta néptánc, és olyanok is, amelyekben már túlsúlyban voltak a tudatos táncművészet elemei. Talán az előbb említett albán táncban lehetett valamit érezni a messzi Montenegróból, ahol j szinte misztikussá vált a tánc. j — Ezt végig feszült érdeklő- j déssel figyelte a közönség. Si- J kere megérdemelt volt. Mészáros Attila Csend van a déli órákban a siófoki járási és városi könyvtárban. Negyvenezer kötet vár itt olvasóra, de az ide tartozó hatvankét könyvtárban ennél jóval több sorakozik a polcokon. Az állandó olvasók száma 2800 körül mozog — ez a látogatóknak csak 20 százaléka (valamivel alacsonyabb az országos átlagnál). A beiratkozottakon kívül ugyanis 42 ezer emiber fordul meg a könyvtárakban. A nyaralók közül mindössze 6—700-an iratkoznak be. ök egyébként úgynevezett betétet fizetnek. Ez a könnyen beszerezhető könyveknél nem nagy érték, de a ritkábbak esetében a kötet értékének- többszöröse is, lehet. A betétet akkor kapják vissza, ha leadják a kölcsönzött könyvet. Nemcsak szépirodalom áll a látogatók rendelkezésére. Tíz nyelven olvashatók külföldi folyóiratok s 120 féle magyar napiszaklap, folyóirat sorakozik a polcokon. Kevés külföldi látogatója van a könyvtárnak. Nagy ritkán tér csak be egy-egy; rendszerint valamilyen újságot olvas el. Balatonlellén egyébként külön épület áll a rendelkezésükre, de ott is kevesen fordulnak meg. Az állandó olvasók szorgalmasak. Évente 80—85 ezer kötetet kölcsönöznek, és szép számban látogatják a könyvtár rend,ezvónyeit is. Elsősorban az író — olvasó találkozóknak van sikere. Az utóbbi két hónapban a siófoki könyvtár vendége volt Mándi Iván, Baranyi Ferenc, Fodor András, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Lengyel Dénes. Rajzolók A KISGYERMEK a saját | szórakoztatására rajzol. Szívesen és örömmel. Mit jelent egy felnőtt ember életében a rajz, ha ez a munkája? — A So- ! mogy megyei Tervező Vállalat | szép épületének irodáiban 60 j nő és 20 férfi dolgozik szer- j késztől és műszaki rajzolói munkakörben. Építészeti, gépészeti, statikai, mélyépítési j rajzokat készítenék, illetve ezek után rajzolnak. A munkák átfutási ideje az építmények nagyságától függ. Vannak I rajzok, amelyeken 5—8 órát ] dolgoznak a rajzolók, és van- : nak olyanok is, amelyeken fél évet. Egy épület tervének elkészítésén több szakág képviselői dolgoznak. Az ő elképzeléseiket vetik papírra a szerkesztők és ezeket dolgozzák ki aztán a műszaki rajzolók. A rajzok nagysága változó. Vannak egy négyzetméter nagyságú rajzok és vannak fél négyzetméternyiek is. A rajzolók hatalmas termekben dolgoznak, a termeket válaszfalak osztják kis szobákra. Egy-egy kis szobában hat ember dolgozik, kulturált körülmények között. Egy-egy rajzoló nyolc órát tölt asztala mellett — apró vonalakat rajzolva, igen nagy pontossággal, — Nem fárasztó ez a munka? — kérdezem Kapitány Elférfiasodik a pálya Kicicomázzák a gépeket Katonás glédába állított asztalok, egy hangos sípszó, és az asztalnál ülők gépelni kezdenek. Finom ujjaik a ti- zedmásodpercek ritmusában rezdülnek az előírt szöveg betűinek »riasztására-“. Ilyen egy gépíró világbajnokság. Antal Ferencné, a cukorgyár dolgozója, tegnap érkezett haza a budapesti XI. gépíró vb-ről. Kesergett: — Ilyen rosszul még soha nem gépeltem. A bajnokságon értem el a mélypontot.1 Ez annyit jelent, hogy a világ 250 legjobb gépírója kö- j zött a mezőny első felében — ] valahol középen — végzett, j Szeretnék ilyen »rosszul« gépelni. — Persze, az élményért megérte. Rengeteg mindent tudnék elmondani. A legérdekesebb talán az, hogy elférfiasodik a pálya. Évről évre egyre nagyobb arányban vesznek részt férfiak a vb-n. A gyorsíró versenyben az első 13 közé nem »fért be« egy nő sem. Ami igaz, az igaz, a férfiak sokkal precízebbek, ha akarják. A mechanikus gépek versenyében is az erősebb nem képviselője győzött. Volt egy spanyol öregúr, aki csaknem 60 éves Underwood gépével a huszonötödik lett. Külön oklevelet kapott, mert már a legelső bajnokságon is ott volt l A hölgyek közül sokan sírtak a verseny végén. Elromlott a gépük. Nem tudták befejezni a dolgozatot. — Hogyan készülnek egy ilyen versenyre? — Az elektromos gépek világbajnoka — egy osztrák hölgy — külön trénerrel érkezett. Naponta hat órát gyakorolt. Kacifántos szövegeket írunk. »Ideggyakorlatokat« végzünk, ennek ellenére a versenyen mindenki izgul. Persze, másfajta »felkészülés« is van. A nők divatbemutatót tartanak. Sokan mindenféle kottatartóval, ellenőrző órával »fontoskodnak«, kicicomázzák a gépeket — a törököké zászlókkal, félholdakkal volt teli. — Mindenki a saját nyelvén ír? — Igen. Ezért az olaszoknak könnyebb, kevesebb betűjük van. A németeknek szintén egyszerűbb, hisz a gépskálák a német betűgyakoriság szerint készülnek. Nekünk, magyaroknak a legnehezebb, mert a hosszú magánhangzók sokkal több »fél- renyulkálást« jelentenek. — Mit tud egy gép? — Az IBM — ezen indultak a legtöbben — 840 leütést percenként. Erre senki nem képes, csak elvileg. A világbajnok 622-vel győzött. k r. Befejeződtek az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák Gyorsmérleg az eredményről Országszerte befejeződtek az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák valamennyi — nappali, esti és levelező — tagozaton. Az első, nem végleges adatok szerint összesen mintegy 71 000-en írták meg írásbeli dolgozataikat, illetve feleltek a szóbeliztető felvételi bizottságok előtt. Az oktatáspolitikai szakemberek aláhúzták: a túljelentkezés mellett ebben az esztendőben is jellemző volt az egyes karok, szakok közötti aránytalan és egyenetlen pályázati megoszlás. Most is előfordult például, hogy azokon a karokon és szakokon, ahová túl sokan pályáztak, viszonylag magas pontszámmal is el kellett utasítani jelentkezőket; míg másik karokon és szakokon kisebb pontszám is elegendő volt a felvételhez. Ösz- szevetve a tapasztalatokat és a számadatokat az elmúlt esztendő mérlegével, az idén észlelhető volt, hogy a nappali tagozatokra történő , jelentkezés némileg csökkent. Ezen belül azonban ellenkező tendenciák is mutatkoztak: igen kedvezőnek ítélhető például; hogy a tanárképző főiskolák iránt jelentősen — mintegy 6—7 százalékkal •— megnövekedett az érdeklődés. Hasonlóképpen fontos és oktatáspolitikai értelemben is feltétlenül támogatandó jelenség, hogy gyarapodott a munka mellett felső fokon továbbtanulni kívánók aránya. Egyéb értelemben azonban változatlanul léteztek úgynevezett divatos szakmák. Ez elsősorban a tudományegyetemek néhány fa- ! kultására érvényes, például [ Budapesten a pszichológia, : szak és a könyvtárral kapcsolatos szakok, Debrecenben a népműveléssel párosított szakok kerültek valóságos »ostrom« alá. Egy-két szakmában azonban még a tervezett keretszámot sem érte el a jelentkezők aránya: a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem | kohómérnöki karára sem ad- ! ták be annyian a pályázatukat, í amennyi kívánatos lett volna. Az elmúlt napokban a pá- i lyázók megkapták a felvétel- ! ről, vagy az elutasításról szóló értesítést. A fellebbezést az elutasítás kézhezvételét követő nyolc napon belül a felsőoktatási intézmény rektorához (fő- .-igazgatójához) kell beküldeni. Az idei felvételi munkában lépéseket tettek az egyes területeken mutatkozó szakember- hiány enyhítésére. Egyes szakmák esetében (pedagógusok, jogászok vonatkozásában) és egyes vidéki, területeket érintően a szakemberhiány kielégítése érdekében már az 1975 —76. tanévre — az érvényes jogszabályi keretek között — új eljárást vezettek be. A társadalmi ösztöndíj-szerződéshez — amit a szóbeli felvételi vizsga idején a jelentkezőknek be kellett mutatniuk — csatolni kellett az illetékes I hatóság — pedagógusjelöltek j esetében a megyéi müvelődés- ! ügyi osztály, jogi karra pályázók esetében az Igazságügyi Minisztérium valamint a Legfőbb Ügyészség — nyilatkozatát arról, hogy a jelentkező — amennyiben felvették a felsőoktatási intézménybe — j diplomája megszerzése után a 1 i szakemberhiánnyal küzdő vi- I déki munkahelyen vállal áí- i lást. A szerződés alapján a hallgatók 400—700 forint ösz- I szegű havi társadalmi ösztöndíjban részesülnek az adomá- j nyozótól. Ezenkívül természetesen a tanulmányi eredményük, a szociális helyzetük alapján további juttatásokat, ösztöndíjat is kaphatnak. A felvételi vizsga előtt megkötött társadalmi ösztöndí jszer- zödés csak a felsőoktatási intézményekbe történt felvétellel válhat érvényessé. (MTI) Zoltánnét, aki a gépészeti portban műszaki rajzoló. — Szeretem csinálni. Nem érzem fárasztónak. Sőt azt szeretem, ha szép nagy, sűrű rajzaim vannak... Véleményével nincs egyedül. A többi rajzolónő is szeretettel beszél munkájáról. Vajon mi ennek a munkának a szépsége? Mi az amiért szívesen csinálják? Czink Ibolya és Csizmadia Mária így adnak választ: — Az a szép, hogy semmi sincs a papíron, és egyszerre csak lesz ott egy út. Jó utakra pedig szükség van... Igaz, a fizetés nem sok, a munkahelyi légkör viszont jobb az átlagosnál. Ezt abból tudjuk lemérni, hogy azok közül, akik elmennek tőlünk, sokan, visszajönnek. Szakács Szilvia szintén a munka szépségét dicséri: — Én mindig szerettem rajzolni. Ez a munka változatos, nem sablonos. Sok ember pedig ezt gondolja, ha a műszaki rajzokat látja. Akkor válhat sablonossá, ha csak a részleteket látja a rajzoló. Szeretnénk tovább tanulni; egyrészt, hogy általában képzetebbek legyünk, másrészt, hogy szakmailag fejlesszük ismereteinket. Az iroda sok dolgozója tanul tovább. Kevesen maradnak műszaki rajzolói munkakörben. A MUNKA SZÉPSÉGÉT, lényegét kutatva találkoztam nehézségekkel is. Barna Ká- rolyné tizennyolc éve dolgozik az irodánál szerkesztői munkakörben. Ő említette. — Építész-szerkesztőként dolgozom. A munkakörrel és a kollégákkal is meg vagyok elégedve. A régi dolgozók anyagi elismerésével már kevésbé;' nagy a különbség a férfi és női dolgozók bérezése között. Ha egy férfi kolléga később jön ide ugyanilyen beosztásba, ha fiatalabb, akkori* több fizetést kap, mint a hasonló alappal induló nő. Szabó Márt* Somogyi Néplap