Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-16 / 165. szám

% GYÁSZJELENTÉS Pá16 szívvel tudatjuk, hogy sze­retett férjem, testvérem, sógorom, CZINK JENŐ MÄV nyugdíjas 56 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 18-án, pénteken 14.30 óra­kor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. • * * Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem. NAGY ISTVÁN . MÁV nyugdíjas 70 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 17-én, csü­törtökön fél 4 órakor lesz a Ke­leti temetőben. Gyászoló felesége, testvérei és rokonsága. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a rokonok­nak, barátoknak, az ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, id. GYÖRFI JANOS temetésén részt vettek, s részvé­tükkel, virágaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk a rokonok­nak, a barátoknak, az ismerősök­nek és a volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, ORBÁN JÓZSEF temetésén részt vettek, részvétük­kel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fonyód-Bélatelepen 86 n-öl ikertelek, víz­hez közel, olcsón el­adó. Érdeklődni: Ba- latonboglár, Óvoda, Tóthné. (10445) Balatonbogláron a Wesselényi u. 23. alatt kertes, új ház. beköl­tözhetően eladó. (10446) Balatonbogláron, víz­közeiben 237 n-öl te­lek eladó. Önodiné, Szent Mihály u. 10. (10447) Kis családi ház el­adó, Kaposvár, Hegy­aljai út 39.. érdeklőd­ni mindennap. (7736) Kétszobás házrész eladó, Kaposváron. Cím a kiadóban. (7747) Kaposváron, a Cseri dylő 24. sz. ház. fize­tési könnyítéssel és azonnalid beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Körtönyei bükk 22. (7743) Ház és házhely, konyhabútor, ruhás- szekrény eladók. Ka­posvár. Fodor József u. 8. özv. Kovácsné. (263423) Kaposújlak, Dózsa u. G5. alatt 180 négyszög­öl házhely eladó. Ér­deklődni mindennap délelőtt. (268419) Kőröshegyen a hegy­alja út 5. sz. építkezés alatt levő 274 n-öl te­lek eladó. Bertalan Károly. Bálványos, Kossuth L. u. 53. (374124) Négyszáz négyszög- öles. közművesített házhely a Ballakuti utcában eladó. Érdek­lődni : Kaposvár. Zrí­nyi u. 7. Vargáék, a belső udvarban. _________________(268404) Fonyódon kétszobás családi ház eladó. Ér­deklődni: Fonyód Fő u. 82. (268367) Öreglakon, a Fő u. 88. sz. családi ház. 836 n-öl telekkel eladó. (10441) Házrész beköltözhe­tően, fizetési könnyí­téssel eladó. Kaposvár, Lövölde u. 6. (268397) Kétszobás, összkom­fortos házrész fizetési könnyítéssel, beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Iszák u. 25. (268396) Kaposváron, az északnyugati város- j részben háromszobás, ! új, kertes családi ház , eladó. Érdeklődni: Ka­zinczy u. 14. (268391) 170 négyszögöles ház- i hely. anyaggal és en- | gedéllyel, sürgősen, ol- j csőn eladó. Kaposszer- j dahely, Árpád u. 27. (268387) I Kaposváron kétszo­bás, összkomfortos, több helyiségből álló ház, 314 négyszögöl te­lekkel, beköltözhe­tően, jutányosán eladó. Kaposrét sor 63. (268436) Siófokon, Arádi vér­tanúk tere 43. sz. két­szobás családi ház el­adó. Érdeklődni; Kos­suth Lajos u. 63. ' (374128) Kaposváron, a Kini­zsi Pál u. 2. sz. al-atti kétszobás ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Schönherz Z. u. 8. sz. (268334) Nagyatádon, a Lő­csei u. 6. szám alatti háro-mszobás. össz­komfortos ház. kb. 150 négyszögöl telekkel el­adó. (268388) A nyerges- újfalui Magyar Viscosagyár — az ország egyetlen vegyiszátgyára — azonnal felvesz vegyipari szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jöjjön dolgozni e Duna menti n agy üzem be, Nyergesújfalura ! — Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, — modern vegyipari technológia, — biztos megélhetés, kitűnő szociális ellátottság, — magas munkabérek, éjszakai pótlék, prémium, — otthonos, modern munkásszállók, — kedvezményes étkezés, — folyamatos üzemmenet, 40—42—44 órás munkahét, — továbbtanulási, kulturális és sportolási — lehetőségek. Jelentkezés minden munkanapon 7—12 óráig a munkaügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kapják a részletes, képekkel illusztrált „Tájékoztatóival együtt. Cím: Magyar Viscosagyár 2536 Nyergesújfalu Komárom megye Pf. 1. ' (9855) Fonyódligeten a Tö- T köly u, 18. számú két- ! szobás nyaraló eladó, j (268378) Eladó Pécsett a m. ! kér. Főisikola u. 4/1. sz. 3 szintes családi h£z. Érdeklődni a helyszí­nen, valamint Nikla, Vörösmarty u. 3. (Ta­kácshegy) . (7750) Jákó, Rákóczi u. 8. sz. kétszoba, előszoba, konyhából és mellék- helyiségből álló ház eladó. Állomáshoz 200 méter. (7749) Balatonbogláron 140 n-öles telkemet — kész lábazattal —, beköl­tözhető mellékhelyi­séggel eladnám, újsze­rű állapotban lévő sze­mélygépkocsit beszá­mítok. Cím: Zádori Imre, Balatonboglár, Gyöngyvirág u. 4. (7752) Kaposváron, a tiszt­viselőtelepen 2/3 ház­rész garázzsal eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Marx Károly köz 12. III. 2. délben 12 óráig. 488-as Moszkvics sé­rült állapotban eladó. Farkas, Pusztaková­csi, Prósza puszta. (7705) 1500-as Polski, most müszakizott, eladó. Gulyás, Magyaregres. (268418) IE-s Trabant eladó. Marcali, Kaposvári út 76. Érdeklődni este 6 óra után. (-0437) 60l-es, cx-es Tra­bant eladó. Meszteg- nyő, Kossuth u. 2. (10439) Most műszaki vizs­gázott Skoda Octávia Combi, új motorral, el­adó. Molnár József. Kaposfő, Zrínyi u. 1. (7741) Trabant Limousine ID rsz. eladó. Megte­kinthető : Fonyód, Szent István u. 83.. egész nap. (10448) 353-as Wartburg, megkímélt állapotban, eladó. Megtekinthető: szombat és vasárnap. Balatonboglár, zrínyi U. 21. (10443) Karambolozott Wart­burg, alkatrészként is, eladó. Megtekinthető Császiéknál. Tamási. Belátó u. 15. (374120) Egy éve műszaki vizsgázott Wartburg de Luxe 363-as eladó. Érdeklődni: Nágocs, Dózsa Gy. u. 24. (268394) LAKÁS Háromszobás lakás beköltözhetően eladó. Kaposfő. Kossuth La­jos u. 18., érdeklődni ugyanott. (7739) Szövetkezeti lakás készpénzért vagy OTP átvállalással eladó. Ka­posvár, Dési Huber István u. 6.SZ. II. lh. I. em. 1. ajtó. (268449) .EGYÉB Jó állapotban lévő NDK Varia babakocsi eladó. Kett, Kaposvár, Szigetvári u. 16. (268426) 280 kg-os bikaborjú eladó. Simonfa, Ady E. u. 33. Érdeklődni egész nap. (263413) Tacskókölykek el­adók. Balatonlelle. Arany János u. 7. Hajdú Gyuiáné. (10444) Vízkutató és Fúró Vállalat ka­posvári üzemvezetősége fúrási szakmunkásokat és segédmunká­sokat, valamint telepi szállító és rakodómunkásokat, kőműves mel­lé segédmunkást vesz fel. je­lentkezés: Vörös Hadsereg u. 2. Munkaügy. (268371) A Kaposvári Cukorgyár gyakor­lattal rendelkező gyors- és gépírót vesz föl. Jelentkezni a munkaügyi osztályon. (9892) MEDICOR MÜVEK röntgengyá­ra iharosberényi üzeme fölvesz marós, esztergályos szakmunkáso­kat Jelentkezés az üzem vezetőjé­nél. Telefon: Iharosberény 7, vagy 25. (99893) FELÍRÖNÖT — lehetőleg gyakor- p lattal — keresünk fölvételre. Alap- j bér 4- üzemi jutalék, ingyenes ét­keztetés, MAV-szabadjegy, 44 órás munkahét biztosítva. Munkaidőbe­osztás kétműszakos. Jelentkezés: Utasellátó Vállalat 120. üzem iro­dájában, MÁV-pályaudvar.’ Kapos­vár. (9894) A Somogy megyei Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat 16. sz. építésvezetősége felvesz kőművese­ket, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Nagyatád, 'Ár­pád u. 22. sz. alatt, az építésvéze- tőnél. (268382) Lakatos és hegesztő szakmunká­sokat felveszünk. Balatonszent- györgy, H. sz. Téglagyár. (268269) Rakodómunkásokat állandó mun­kára fölveszünk. Jelentkezés Ka­posváron a Nostránál. (9G83) A Kaposvár Városi Tanács Költ­ségvetési Üzeme azonnali belépés­sel fölvesz kőműves, villanyszere­lő szakmunkásokat, valamint út­építő munkásokat helyi munkákra. Jelentkezés: Kaposvár, Cseri u. 16. Munkaügy. (9395) A Somogy-Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat megfelelő ne- hézgépkezelöi vizsgával rendelke­ző dolgozókat fölvesz. E—652-es kotróra, S—100-as clóserra, valamint teher jogosítvánnyal rendelkező­ket dömperre. Jelentkezés a terme­lési osztályon. Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. (9890) Kb. 150 teherautónyi agyagos föld. töltésre alkalmas, elszállítás­ért ingyen kapható. Kaposvár, Bartók u. 58. Érdeklődni: Papír­bolt, Május 1. u. 24. (283444) Komplett gáztűzhe­lyet vennék palackkal, reduktorral. Csizma­dia Károly. Szendousz- la 7478. (7754) Szamócapalánta Sop­roni Góliát folytonter- mő, harmincanként 100 Ft. Földlabdás anyatövek tizenként 10Ó Ft. Termőbimbós földlabdás fügefák ta­vaszi leszállításra 100— 150 Ft. Sorszámozott előrendelés. Költsé­gek utánvéttel. Szabó, Sooron, Lövész út 8. üdülönegyed. a 129*59) Három darab 200 kg- 1 os bika eladó. Hencse, Kossuth L. u. 78. (268437) Négy személy részé­re augusztus 2—16-ig. balatoni villát bérel­nék. Ajánlatokat: 268392. számra a hirde­tőbe kérek. (268392) Megrendelhetők és kaphatók háztáji ka­pálógépek kétféle tí­pusban. Felhasználha­tók szőlő, kukorica, burgonya, csemete stb. művelésébe, 1 éves ga­ranciaidő. Nagy telje­sítmény, kedvező ár. Cím: Tasler Jenő gép­lakatos mester, Pakod. (271041) Eladó 100 literen alul boroshordók, üvegbal­lonok, szüretelő kád 600 literes, disznóvá­gáshoz teknők. üstház üsttel Kaposvár. Béke u. 91. (7556) Törzskönyvezett, va­dászvizsgás szülőktől, magyar vizsla és ku- vaszkölykek eladók. Dr. Vízi, Törökkop- pány. (8161) Üj gyermekheverő eladó. Kaposvár. Baj- i csy Zs. u. 11. I. em. Andrositsék. (268389) I GÉP ÉS SZERSZÁM Üzemképes 360. Velo- rex munkagépnek el­adó. Major, Kapói; . Petőfi u. 1, (10419) A KISBALATONT ÉS ZALA MENTI V ÍZT ARS ÜL AT keres mélyépítésben jártas munkavezetőt technikusi végzett­séggel vagy munka­vezetői vizsgával Zalakomárra és térségébe. Jelentkezni lehet: Keszthely, Vörös Hadsereg útja 4. mindennap 7.30-tól 16 óráig, szombat kivételével. (271035) a 22. sz. Állami építőipari VALLALAT a paksi atomerőmű építéséhez fölvesz hegesztő szakmunkásokat, felépítményes és kubikos segédmunkásokat. Szovjetunióiban az orenburgi földgázvezeték építésénél végezendő munkára is (Lehet jelentkezni. Érdeklődés: 22 ®z. Állami Epitőipard Vállalat paksi főépítesvezetőségén vagy a vállalat központjában, Budapest V. Irányi u. 17. Levélbeni érdeklődésre is válaszolunk. (5335) Felveszünk azonnali belépéssel a Somogy-Zala megyei FŰSZERT | Élelmiszer fiókjához (Kaposvár, ; Zalka M. u. 12.) az alábbi munka­körökbe dolgozókat: gépkocsira, turavezefői beosztásba, árukiszál- | lítói segédmunkásokat; raktárba, belső raktári munkára csomagoló- nak és anyagmozgatónak férfi és 1 női segédmunkásokat; adminiszt­rációs munkakörbe érettségivel ren. i deikezőkct — gépírni tudókat a | felvételnél előnybe helyezünk. Je- : lentkezés személyesen a fiókigaz­gatónál. (268420) Azonnali belépéssel kazánfűtőt fölveszünk F—XI. típusú kazánhoz. Fizetés megegyezés szerint. Fűteni csak szezonban kell, a nyári idő­szakban, karbantartási munka befejezése után udvari munka, ezen időszakban a fizetés változat­lan. Jelentkezés: PIÉRT Kereske­delmi Vállalat 16-os lerakata, Ka­posvár, Jutái út. (9871) Az EPFTJ kaposvári kirendeltsé­ge autószerelőket vesz fel. jelent­kezés a kirendeltségen, az üzem­vezetőnél. Kaposvár, Tüskevár. (268434) Föagronomust, mérlegképes könyvelőt, belső ellenőrt, számvi­teli főiskolát végzett pénzügyi cso­portvezetőt felveszünk. Vörös Csil­lag Mg. Tsz Ohid, Veszprém m. Jelentkezni a tsz elnökénél, vagy írásban a személyzeti vezetőnél. (268431) Bérelszámolói munkakörbe érett­ségizett munkaerőt felveszünk. Je­lentkezés az Arany utcai tégla­gyár üzemvezetőjénél. (268435) Kaposvári munkahelyre, titkár­női munkakörbe, gyakorlattal ren­delkező dolgozót felveszünk. Je­lentkezni az eddigi tevékenység részletes ismertetésével, írásban, ►Nyár« jeligére, 268447. számra a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjában lehet. (268447) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy FONYÓDON új SELKA szervizt nyitottunk. Vállaljuk minden híradástechnikai és erősáramú készülék garanciális és készpénzes javítását. Cím: GELKA Szerviz Fonyód, Hunyadi u. 34. Telefon: Fonyód 227. (9898) MAI mw műsor Folyamatosan üzemelő tojásap­rító üzemünkbe betanított munká­ra nődolgozókat fölveszünk, 18 éves kortól, 8 általános iskolai végzett­séggel. Jelentkezés írásban. Cím: Budapesti Baromfifeldolgozó Vál­lalat munkaügyi osztály, 1775 Bu­dapest. Pí. 185. (5336) FIATALOK! A VIDEOTON SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI GYÁRA TABI GYÁREGYSÉGE (SOMOGY MEGYE) azonnali felvételre keres 0—5 ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ mérnököket, üzemmérnököket — gépész, elektronikus, elektromos méréstechnikai problémák, fejlesztési, gyártáselőkéázítő feladatok ellátására. (Családalapítás előtt állók, családosok előnyben). Jelentkezés, felvilágosítás: szombat kivételével., részletes életrajzzal, személyesen vagy levélben a személyzeti vezetőnél. Telefon: Tab 193. Cím: VIDEOTON, 3660 TAB. Esetleg Budapesten, a Számítástechnikai Gyár személyzeti osztályán. Telefon: 365-746. (0184) Kaposvár Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: PUHA AGYAK, KE­MÉNY CSATAK (16). Szabad Ifjú­ság: du. 4 órakor: A MI VÖL­GYÜNK. Du. 6 és este 8 órakor: JÖTTEM, LÁTTÁM. LŐTTEM. La- tinca filmszínház: du. fél 6 óra­kor: CHARLY (Virágot Algeron- nak) (14). BALATONI MOZIK MŰSORA: Balatonfenyves (fedett kertmozi) : este 8 és 10 órakor: UTÁNAM, GAZFICKÓK. Fonyód fedett kert­mozi) : este 8 órakor: 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL I-II. (16). Balatonboglár: du. fél 6 órakor: ELZA KÖLYKEI. Este 8 órakor: NEM ZÖRÖG A HA­RASZT . . . (16). Balatonlelle (fedett kertmozi) : este 8 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. Este 10 órakor: EGY KIRÁLYI ALOM (14). Bala- toszemes (fedett kertmozi): este 8 órakor: KÉT FÉRFI A VÁROSBAN (14). Balatonföldvár (kertmozi): este 8 és 10 órakor: PUHA AGYAK. KEMÉNY CSATAK (16). Zamárdi ! (fedett kertmozi) : este 8 órakor: MAGAS SZŐKE FÉRFI, FELEMÁS CIPŐBEN (14). Május 1. filmszín­ház, Siófok: du. fél 6 és este fél 8 órakor: OLSEN TERVEZ — A BANDA VÉGEZ. Siófok (kertmo­zi) : este 8 órakor: NEMO KAPI­TÁNY ES A VIZ ALATTI VAROS. TELEVÍZIÓ Budapest 1, 9.30; Műsorismertetés. 9.31: Idő­sebbek is elkezdhetik. . . 9.35: Del­ta. 10.00: Az aranyrablók. VH. rész. Ismétlés. 10.50: Ünnep a Daisoará- ban. 11.85—12.50: A Fabrizzi-szisz- térna. 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: A kisfiú és a csacsi. 17.50: »Életet az éveknek«. 18.30: Megtakarított milliók 18.55: Rek­lám. lö.OO: A közönségszolgálat tá­jékoztatója. 19.85: Vívó VB 1975. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.80: A Dunai hajós n. rész. 21.05: Dalok, táncok a Szovjetunióból. 21.10: » . . . A tizes kör közepébe lőni!« 21.30: Vívó VB 1975. Budapest 2. 30.00: Műsorismertetés. 20.01: A Bolgár Népköztársaság mezőgazda­sága. 20.30: Zenés nyári esték. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám. 21.45—23.25: Miért jössz ilyen ké- I i sőn? Francia film. Jugoszláv Tv 1 16.35: Magyar nyelvű * tv-napló. j 16.55: Közjáték. 17.30; Kis világ. | Gyermekhíradó. 18.00: A Vajdasá- j | gon át. 18.15: Legendák és balladák. , ! 18.35: Tudományos stúdió. 19.15: j ! Rajzfilm. 20.80: A hazárdőr. Ameri- í kai film. 23.00: Kuneitra. a halott város. Dokumentumműsor. ' Osztrák Tv 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: , Dr, Doolittle. Rajzfilmsorozat. 17.55: Jó ^ ’ ' ... ----­é jszakát, gyerekek! 18.00: Ké­rem a következőt! Rajzfilm. 10.25; Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírei:. 20.80: Tizenegy méter. Vígjáték. 21.30: Müncheni történetek. Film­sorozat. 22.20: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59 ; Jó reggeLt! 8.80: Hírek, időjárás. 8.05: MüsdrisiYierteLés. 8.15: Budapest és a vidék kulturá­lis programjából. 8.20: Nemzetközi randevú az űrben. 8.45: Boross La­jos népi zenekara játszik. Pano Imre nótákat énekel. 9.10: Parasz­tok. Rádiójáték. 10.00: Hírek, idő­járás. 10.05: Jelentés a vívó VB-rö- 10.10: Várbarátok bajvivasa. 10.50: I Rafael Kubelik Schumann-müvc- i két vezényel. 11.30: A Szabó csa- j Iád. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki j nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ahol az új gabonafajták születnek. 13.40: Nép- ( dalok. 14.24: Az Ifjúsági Radio uj zenei felvételeiből. 14.44: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Ranki György: Két bors ökröcske. 15.24: Irodalomtaní- tási napok Komlón. 15.44: Bemu- J tatjuk új kórusfelvételeinket. 15.59: 1 Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Avi- í lággazdaság hírei. 16.05: József At- I tila müveiből. 16.25: Mozart: G-dűr zongoraverseny. 16.54: Jelentés a Vívó VB-ről. 17,00: Hírek, időjárás. 17.85': Külpolitikai ügyelő. 17.20: Giuseppe Valdengo énekel. 17.43: Burkolok. 17.58: Töltsön egy órát kedvenceivel! 18.58; Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.80: Esti krónika. 19.25: Közvetítés a Vívó VB női tőrcsa­pat döntőjéről. 19.35: Gondola.. 20.20: Közvetítés a Vívó VB női tőrcsapat döntőjéről. 21.30: Népda­lok. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Részletek Fényes Szabolcs operettjeiből. 22.40: A Du­nánál. 23.00: Barokk muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Negyed­óra jódli. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00; Hírek, időjárás. 8.05: Zenekari muzsika. Közben: 0.50: Tíz perc külpolitika. 9.55: Né­hány perc tudomány. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Szigeti Jó­zsef hegedül. 12.50: A szakszereve­zet tárgyalta. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Medea. Részletek. 13.40: Or­vosok a mikrofon előtt. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Hírek, idő­járás. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Jelentés a vívó VB-ről. 18.25: Fiatalok hullámhosszán. 19.53: Jó estét, gyerek! 20.00; Esti krónika II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: ,Üj könyvek. 20.33: A Magyar Rá­dió szórakoztatózenei hete. 22.08: Brahms: Klarinétötös.' 22.45: Auth Ede táncdalaiból. 23.00: Hírek, idő­járás. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.08—0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR __ 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Tusa Erzsébet és Lantos István zongo­rázik. 18.34: XX. századi kórusmu­zsika. 18.58: Dzsesszfelvételeinkböl. 19.34: Mahler: VI. szimfónia. 20.49: Hírek. 20.52: Donizetti: Szerelmi bájital. Kétíelvonásos vigopera. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés. hírek. 17.35: Hét közben. 18.30: Dél-du­nántúli híradó. 18.45: Paul és Linda Mc Cartney felvételeiből. 19.C0: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00; Műsor­zárás. % v

Next

/
Thumbnails
Contents