Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-07 / 105. szám

Blúzok Párizsból Színben, formában harmonikusan A párizsi divat ezen a tava­szon is sokféle újdonsággal szolgál: rendkívül divatos pél­dául a blúz. Főleg szoknyával viselik. (Ez nemcsak kényel­mes, hanem célszerű is.) Nem szabad azonban figyelmen kí­vül hagyni, hogy színben, for­mában és anyagában feltétle­nül harmonikusan kell össze­állítani a szoknya—blúz együt­test; a különböző kiegészítő kellékekkel változatossá is te­hetjük. íme, két modell. Kovács Mária Győngyházfényű, csíkos, selyemingblúz. A széles, mintás övét divatos csat ékesíti. Szoknyán kívül viselik a nylonjersey ing­blúzt. A turbán a blúz anyag ából készült. (Pret a Porter-fotók — Párizs) Sokféle mód ismert Tanuljunk öntözni Általános tapasztalat, hogy a kerttulajdonosok elég jól ismerik növényeik táp­anyagigényeit, a különböző trágyaszereket és azok hatá­sait. Igyekeznek is megadni mindent: szervestrágyát, kom­poszt, ami házilag előállítha­tó és műtrágyákat is. A táp­anyagokkal jól ellátott talaj néha mégsem úgy »viselke­dik«, — ahogyan azt a kert­barát elvárná. Gyengén fejlő­dik a káposzta, idő előtt le­hull a gyümölcs, keveset hoz a szőlő. És ekkor hangzanak el a keserű miértek, i Az ok egyszerű: nincs elegendő oldó­szer, nedvesség a talajban. Megeshet — és ezt konkrét laboratóriumi vizsgálatok bi­zonyítják —, hogy tápdús ta­lajban szabályosan éheznek egyes növények. A tápanya­gokat ugyanis kizárólag ol­dott állapotban tudják a gyö­kérszőrök felvenni és a »konyhára« juttatni. Tehát öntözni kell! A másik -lényeges kérdés: mennyit? Szélsőséges példa, hogy az egyik kerttulajdonos minden este egy kanna vízzel permetezte meg termő kajszi­fájának alját. A gyümölcs természetesen még zöld álla­potában lehullott. Tudnunk kell, hogy a gyümölcsfák ta­lajrétegét legalább 50—60 centiméter mélyen szükséges átnedvesíteni ahhoz, hogy an­nak hatása is legyen. Ez négyzetméterenként 50—60 liter vizet jelent. Egy na­gyobb koronájú fa esetében 10—12 hektoliter vizet egyet­len öntözés alkalmával. A szőlő talaját is megalább 40— 50 centiméter mélyen nedve­sítsük át. A sekélyebben gyökeresedő szarrtóca ágyás egy négyzetméterére sem sza­bad 30—40^ liter víznél keve­sebbet adni. Nyáron, rekkenő hőség­ben külön számoljunk az el­párolgással is, tehát növeljük a vizadagot. A harmadik tud­nivaló: milyen gyakran ön­tözzünk? Ha az előbbi köve­telményt, az alaposságot be­tartjuk, az esetben a gyü­mölcsfáknál és a szőlőnél évente 2—3 locsolással elér­hetjük a kívánt célt. Fáknál a fejlődési szakaszokhoz iga­zodjunk. Különösen sok vi­zet kíván a virágzás, a hajtás és a gyümölcsnövekedés. Ha ilyen időszakokban a légköri csapadék hiányzik, a hiányt nekünk kell pótolni. Két-há- rom héttel a gyümölcsérés előtt már semmiképpen ne öntözzünk, mert ez már ká­rára lenne a gyümölcs minő­ségének és veszélyeztetné a hajtások időben való beérését Szőlőnél a hajtásnövekedés­kor, a virágzás után és a bo­gyóérés kezdetén hasznos a vízutánpótlás. A virágzás ide­jén végzett öntözés rosszabb kötődést, a bogyóéréskori lo­csolás repedést okozhat — mindemellett számítanunk kell a nagyobb gombafertő­zés veszélyére is. Sokféle öntözési mód is­mert, ezeket részletesen nem tárgyalhatjuk. Egyet azonban tartsunk szem előtt; Az al­sóbb talajrétegek csak azután nedvesednek át, hogy a fe­lettük levők már elérték a telítettséget. A locsolócsővel végzett munka ezért nem hoz­za meg gyakran a remélt eredményt. A rövid idő alatt kiszórt nagy tömegű víz vas- I tagon megállhat ugyan a ta- | laj felszínén — a beiszapolás látszatát keltve —, miközben még csak a felső néhány centiméter nedvesedett át. Érdemes ezt ellenőrizni! A helyes öntözésre nemcsak tu- I dásra, de türelemre is szük­ség van. A régiek szerint nem is tudomány ez már, inkább j művészet. De ezt is tanulni | kell! S ne szégyelljünk ta- | nulni. Ebben többek között se- I gítségünkre lehet Nyújtó Sán- ! dór: Öntözzük kertjeinket cí- j mű könyve is. i K. I. 1 cukorbeteg szűrővizsgálatokról HAZÁNKBAN napjaink­ban megközelítőleg 200 ezer cukorbeteget tartanak nyil­ván. Tudnunk kell azonban, hogy kb. 2,5 millió ember magában hordja e betegsé­get, cukorbaj hajlamával született és kedvezőtlen kö­rülmények között (mozgás- szegély életmód, túltáplálko- zás, elhízás) azzá is válhat. A cukorbeteg szervezet egy nélkülözhetetlen hormonnak, az inzulinnak a hiánya vagy hatástalansága miatt nem képes a szénhidrátokat, a .cukrokat hasznosítani, nem tudja ezeket sem elraktároz­ni, sem elégetni. A ma is ritka gyermekkori vagy fiatalkori — úgyneve­zett »sovány cukorbajban« — a hasnyálmirigy béta-sejtjei pusztulásuk miatt (vírusfer­tőzés, vagy önmagukkal szembeni túlérzékenységi reakció hatására) képtelenek elegendő inzulint termelni, és a betegség tünetei gyorsan jelentkeznek. A ma elsősor­ban gyakori felnőtt- és idős­kori cukorbetegségben viszont a mindig több inzulinra szo­ruló szervezet lassan és fo­kozatosan meríti , ki a sejte­ket, maga a teljes kórkép bi­zonyos átmeneti szakaszokon át fejlődik ki. Az első a cu- korbaj hajlamának a szaka­sza, ami a születéssel kezdő­dik és a cukoranyagcsere fel­borulásának első jeléig tart. Erre legfeljebb csak követ­keztethetünk, abban az eset­ben, ha az illető közeli csa­ládtagjai (szülő, testvér) kö­zött cukorbetegség fordult elő, és ha 4,5 kg feletti óriás- magzatokat szült, vagy ilyen nagy súllyal született. A má­sodik szakaszban — amit lappangó (latens) cukorbe­tegségnek is neveznek — bi­zonyos hormonális megterhe­lésekre (terhesség), gyógyszer­hatásokra (prednisolon) és betegségekre (szívinfarktus, elhízás) a cukorterhelést kö­vető vércukorgörbe már át­menetileg kórossá válik, és ezekben a szituációkban ez a stádium vizsgálatokkal is fel-1 ismerhető. A harmadik sza- j kaszban, az úgynevezett ké­miai cukorbetegség időszaká- 1 ban, a cukorterhelés görbéje már mindig kóros, és bővebb cukortartalmú étkezésre a cukor a vizeletben is megje­lenik. A negyedik stádiumban a magasabb éhgyomori vér­cukor és cukorvizelés mellett többnyire már az egyéb típu­sos tünetek (szomjúság, több vizelet, gyengeség, viszketés) is megtalálhatók. A korábbi szakaszok felis­merése a megelőzés szem­pontjából fontos, mert ilyen­kor megfelelő életmóddal és ! táplálkozással a betegség ki­fejlődése és a szövődmények kialakulása még megakadá­lyozható, illetve a betegség egy korai, tünetmentes szak­ban tartható az élet végéig. A cukorbaj hajlamát ma még kórismézni nem tudjuk, de az említett gyanújelek fennállása esetén a több mozgás, a kalória- és cukor- szegény táplálkozás csak hasznos lehet A lappangó cukorbaj az említett hatá­sokra (terhesség, gyógyszer, betegség) már átmenetileg, a kémiai cukorbaj pedig cukor­terheléssel és ezt követő vi­zeletvizsgálattal mindig felis­merhetővé válik, bár jelleg­zetes panasz többnyire még nincsen. A legtöbb haszonnal és eredménnyel a vércukorvizs- gálatok járnak, de ezek tö­megvizsgálatokra nem váltak be, mivel túlságosan munka- igényesek és drágák. Jól hasznosíthatók azonban a vi­zeletvizsgálatok, főleg azóta, amióta a papírcsík módszert kidolgozták. A vékony papír­csíkba itatott sárga színű rea­gens ugyanis a vizeletben le­vő cukor töménységétől füg­gően rövid idő alatt zölde­sen vagy kékesen elszínező- dik. A cukorvizelők elkülöní­tése és a cukorvizelés okának tisztázása már orvosi feladat és ez cukorterheléses vércu­kor 'vizsgálatokkal történik. MEGYÉNKBEN a tüdőszű­résekre építve a vizelet cu­korvizsgálatát is bevezetjük, és e tervünknek megfelelően már több községben eredmé­nyes próbaszűrést is végez­tünk. Ennek lényege, hogy ezekhez a vizsgálatokhoz az érintettek provokált, édesség és cukorfogyasztást követően ürített vizeletet vegyenek. Ezeknek a vizsgálatoknak or­szágos bevezetésével félmillió olyan cukorbeteget ismernénk fel, akik belátható időn be­lül annak minden veszélyével együtt azzá válnak. E vizsgá­latok hasznát tehát nemcsak anyagiakban és munkaképes­ségben, hanem elsősorban a legfőbb céllal, az emberek egészségével lehetne lemérni. Angeli István dr. □ OTTHON CSALÁD Gyermekeknek 1 hat, ai Madárfészket bizonyára lát- | tatok már valamennyien. De arról, hogy a halak is szok­tak néha fészket építeni, még aligha hallottatok. Pedig elő­fordul, ha nem is valami sok hajfaj dicsekedhet ilyen kü­lönleges »építészi« képessé­gekkel. A tüskés pikó azonban, ez az apró, legfeljebb 8 centimé­ternyire megnövő halacska, valóságos művésze ennek a tudománynak. Nevét hátán felmeredő kemény és hegyes tüskéitől nyerte, melyek kö­zül az első kettő nagyobb, a iely fészket épít harmadik, a hátúszó előtt, a legkisebb. Halacskánk Európában el­sősorban a tengerek parti vi­zeiben található, de alkalmi­lag felúszik az oda ömlő fo­lyókba is. így nem is olyan régen, az ötvenes évek köze­pén, Budapestnél a Dunában is fogtak egyet. Igen érdekes a tüskés pikó szaporodásmódja. Április és július között van az ívási időszaka. Ilyenkor a hímek különböző növényi rostokát keresgélnek össze és azokból bejárónyílással ellátott kis fészket építenek, melyben az­f)C7 PPDEKU­R N O S l A sváb leengedte a géppiszto­lyát. — Nekem mindegy. Te vagy a felelős, hogy betartsa min­denki a parancs ... A házat megszálljuk. A katonák lesz­nek laktatva a földszinti la­kások. Onnét mindenki taka­rodik ki... A házat nem el­hagyja senki. Aki kimegy, le lesz lőve. Mint egy hund, egy kutya! Most pedig, ami meg­van nektek dunna, paplan, pokróc, mind idehozni... Ha valakinek találok nála, azt is lelövöm. Futás! Van nektek egy perc rája! Nem telt le a perc és a megrettent emberek újra ott álltak. Kezükben fehér dun­nák, paplanok. — Ide teszitek le, nekem ... — mutatott a sáros kőre a né­met. — Mi lesz? — ordított a sváb, és újra kattant a gép­pisztoly zárja. Erre aztán szinte egyszerre dobták le a fehér ágyneműt. — klo6t me­hettek le . .. Ha parancsot megszegtek, elsőnek a frau parancsnok lövöm le, mint egy kutya ... Rózsi a pincelejáratból néz­te, hogy a németek a dunná­kat és a paplanokat magukkal viszik az árokba, és mielőtt belépnek, az árok alját és ol­dalait kibélelik. Akik nem mentek ki az árokba, betódul­tak a kinyitott földszinti la­kásokba és ruhástól, csizmás­tól dőltek le az ágyakra. Elő­zőleg azonban összetört szé­kekkel, asztalokkal, köny­vekkel tömték meg a kályhá­kat. Rózsiban forrt a düh. Elha­tározta, hogy beszél Simóval. Valamit tenni kellene. Amikor elhaladtak Eötvösék pincéje mellett, Krisztina lé­pett elé. — Mondja, Rózsi, miért ke­rül maga engem? — kérdezte szomorúan. — Nézd már! Hát most egy­szerre miért magáz a kisasz- szony? Tegezzen csak nyugod­tan, mint eddig — mondta, de nem haragosan. Krisztina is megérezte ezt. — Ahogy akarja a kisasz- szony... — mondta Rózsi. — Akkor szervusz!... Na, mondd, hogy szervusz! — Szervusz! — Behívnálak, de négy- szemközt szeretnék veled be­szélni. — Hát akkor csak itt lehet, a folyosón... — Te most biztosan azt hi­szed, hogy a megváltozott kö­rülmények miatt beszélek ve­led így... Tulajdonképpen en­nek sincs jelentősége ... Ne­kem már minden mindegy. Én tudom, hogy meghalok, és nem is akarok élni... — Butaság. Egy tizenhét­éves lány, nem beszélhet így— — Már elmúltam tizen­nyolc ... És hidd el, hogy töb­bet éltem át, mirf^ mások száz év alatt. Először axszüleimben hittem, aztán istenben, most már semmiben ... Mielőtt meghalok, csak egyet szeret­nék ... De olyan nehéz ezt elmondani... Itt van ez a le­vél, elolvashatod. Sőt, kérlek, hogy olvasd el, és ha nagyon nagy hülyeség, akkor tépd el.. . Ha pedig nem, akkor na­gyon gyorsan juttasd el Tó- szeghy zászlósnak ... — Tudtam én —, mosolygott Rózsi. — Láttam, hogy szere­ted ... — Talán nem is szeretem, csak nagyon egymáshoz valók vagyunk — mondta Krisztina, és elindult a pincéjük felé. Az ajtóból visszafordult: — És köszönöm . . . Mire Rózsi a pincébe ért, mindenki aludt. Télikabátok­kal, szőnyegekkel takaróztak, és a kikészített mosdóvíz tisz­tán csillogott a lavórban. Rózsi a petróleumlámpát a vacka mellé vitte, a leragasz- tatlan borítékból kivette a le­velet és minden lelkiismeret- furdalás nélkül, mint egy anya, olvasni kezdte: »Kázmér kedves! Azt mondom: igen. Azt nem mondom, hogy szeretem. Ked­velem magát, mert gyengéd és udvarias. És főként igazat adok magának. Ebben a vi­lágban már egyetlen szabály vagy törvény sem érvényes. Megértem én, hogy milyen rettenetes érzés lehet magának úgy élni, hogy azt teszi, amit gyűlöl, és mégsem mer és nem tud ellene fellázadni. Az em­ber nyomában ott settenkedik a halál és ha netán kikerüli, majd azért kell bűnhődnie, amit maga is elítélt. Azt mondja, hogy az öngyilkos­sághoz sincs bátorsága. Ked­ves Kázmér, ehhez nem bá­torság, éppen ellenkezőleg: gyávaság kell. Ezt nekem el­hiheti. Én gyáva vagyok úgy élni tovább, hogy körülöttem mindenki látja a rám fröcs- csent szennyet. Anyám egy gyilkos szeretője: önző, lelket­len nőstény. Maga megérti, hogy min mentem keresztül, amíg odáig eljutottam, hogy mindezt le merem írni az anyámról. És azt is le merem írni, hogy irigylem ezt a nyo­morult, gyáva, jellemtelen apámat, aki legalább lopott magának egy kis tisztaságot, aki ha későn is, de legalább megtanult szeretni. És erre egy cselédlány tanította meg, ahogyan mi mondjuk: egy műveletlen paraszt. És ez a paraszt, akit én tanítottam meg huszonötéves korában olvasni, mindannyiunk fölé emelkedett (Folytatjuk.) után a nőstény elhelyezi 60— 80 ikráját. A hím, amelyik ebben az időszakban ragyogó színekben pompázik, ezután a bejárat elé áll, és bátran vé­delmezi otthonát minden be­tolakodóval szemben. Olyan harciasán ront rá a nálánál | sokszorta nagyobb halakra t is, hogy azok ijedten hátrál- j nak és gyors uszonycsapá- 1 sokkal igyekeznek elmenekül­ni a veszedelmessé vált kör­nyékről. De a bátor halacs­ka nemcsak őrzi, gondozza is j a rábízott ikrákat. A bejáró- , nyílás előtt állva uszonyaival i állandóan friss, oxigénben . dús vizet legyezget feléjük. Ahogy múlnak a napok és fejlődnek az ivadékok az ik­rákon belül, úgy gyorsul fel a pikó úszójának mozgása is. Ha pedig úgy érzi, hogy egy bejárónyílás kevésnek bizo­nyul, habozás nélkül neki­esik a fészeknek és új lyukat fúr annak oldalába. így biz­tosítja a víz még jobb áram­lását. Még szerencse, hogy a ki­csinyek 8—10 nap alatt ki­bújnak az ikrából, különben szegény halacska talán tel­jesen kimerülne a kemény munkában. Kikelésük után a fiatalok egy-két napig még a fészekben maradnak, ahol apjuk továbbra is gondosan őrködik felettük. A tüskés pikót eddig mind­össze egyetlen egyszer sike­rült magyar vizekben megta­lálni. Pedig nagyon valószí­nű, hogy nem az volt az egyétlen példány, amelyik a Fekete-tengerből hozzánk lá- 1 fogatott. Bizonyára jöttek I többen is, csak éppen nem vette észre, nem > ismerte fel őket senki. A halászok nagy­szemű hálóiból kipottyan, de ha véletlenül bent is marad, »szeméthalnak« nézik, nincs senki, aki felismerje, hogy tudományos szempontból mi­lyen értéket tart a kezében. Ti viszont most már tudjá­tok, hogy a hátukon tüskét viselő halacskákra figyelni kell, és ha egyszer a Duna vagy a Tisza partjáról ti is a vízbe merítitek hálóitokat, jól nézzétek át a zsákmányt. .Hátha a második magyar tüs­kés pikó előkerülése éppen a ti nevetekhez fűződik majd. S. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents