Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

Jubileumi képzőművészeti kiállítás a műcsarnokban Honnan indult harminc évvel ezelőtt, s hová érke­zett a magyar képzőművé­szet? Mit tettek le harminc év alatt festőink, szobrá­szaink, grafikusaink a kép­zőművészet asztalára ? — Ilyen gondolatoktól indíttat­va néztük meg a Műcsar­nok termeiben a jubileumi képzőművészeti kiállítást. Tulajdonképpen vártuk már képzőművészetünknek ezt a' bemutatkozását: az utóbbi évek terméséből válo­gatott, legjobbnak ítélt képe­ket, szobrokat, grafikákat, gobelineket. Az itt látható művek — csaknem 600 al­kotás — szinkronban van­nak a progresszív művészeti törekvésekkel, s miközben az alkotók keresik a válasz­adás formai lehetőségeit, egyszersmind feleletet is ad­nak azokra. Ez a válasz ak­kor is elhangzik, ha az egyes képek, szobrok, művek nem kötődnek közvetlen társadal­mi élményhez. Nem temati­kus tárlat ez, s ezzel csak egyetérthetünk. A kiállított művek nagy része így is az epítőmunka föltérképezése — a művészi látásmód sokféle­ségével. és a szocialista világnézet sú­lyának megfelelően szerepel­jen. A festményekre a sokféle­ség jellemző — mind tartal­milag, mind formailag. A névsor az idősebb — nem­zetközileg is elismert — mes­terektől kezdve a középgene­ráción át a legfiatalabbakig ível. Ott látjuk Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Kurucz D. István munkáit éppúgy, mint Berki Viola, Kokas Ignác, Németh József, Szurcsik János, Ud- vardi Erzsébet és Vecsési Sándor műveit, a nemrég el­hunyt Kondor Béla festmé­nyét, illetve a legfiatalab­bak közül például Hézsö Fe­renc, Lóránt János, Sváby Lajos alkotását. A hagyomány őrzése és to­vábbvitele éppen olyan fon­tos része a festői anyagnak ezen a tárlaton, mint a kü­lönféle művészeti irányzatok, törekvések újrafelfedezése, kipróbálása és művészi beol­vasztásának igénye. Termé­szetesen az egykori nagy is­kolák küldetését teljesítő idősebbektől és aá önkifeje­Övári László: Tavasz. (Olajfestmény.) A kiállítás rendezői, he­lyesen nem törekedtek a tár­latnál arra, hogy kiemelések­kel hangsúlyozzák a képző­művészetünkben föllelhető egyes stílusirányzatokat. A legfőbb meghatározó — az egész számbavételén túl — láthatóan az volt, hogy a főbb tartalmi jegyek, a képzőmű­vészetünkben egyértelműen fölismerhető progresszivitás zés egyéni eszközeit, saját stílusukat kereső fiataloktól egyaránt csupán egy-két mű­vet láthatunk. Ám, az egy­két kép mögött tematikus tár­latok, egyéni kiállítások egész sora van. A szobrászati anyag némi­képp markánsabb képet mu­tat. Ez a tárlat lényegében a Köztulajdonban című kiál­lítás seregszemléjének a foly­Mia Jertz Haj, szafari! Lord Beaverbrookról az a monda járta, hogy a nagy va­dász már 327 oroszlánt ala­kított át ágyelőtétnek. Lord Beaierbrook ma már 75 éves, minden vadászattól távol áll, s épp a tv-kamerák előtt ül, ahol az esti műsort készítik vele. — Mindenekelőtt szívélyes szerencsekívánatunk 75. szü­letésnapjára — kezdte Plap- penmouth riporter. — Szabad megjegyeznem, igen ritka alkalom ez, hogy egy nagy vadász, aki mindenképpen ve­szélyes foglalkozást űz, ezt a magas kort megéri. De mond­ja, tisztelt lordom, állt már ön egy oroszlán előtt fegyver nélkül? Ügy igazából? Szem­től szemben? Libabőrösen a feje búbjáig? Lord Braverbrook egy pil­lanatra lehunyta a szemét. — Ö igen, azt is csinál­tam — szólalt meg egyszer csak. — Meséljen! — kérte Plap- perimouth izgatottan. — Ez ... — kezdte a Lord elgondolkodva — egy nagyon forró augusztusi napon tör­tént ... Hm ,.. Körülbelül 33 eve. Csak azt ne kérdezze hol! Hirtelen egy pompás példány előtt álltam. Jól táp­ISomogyi Néplap Iáit hím volt, hatalmas iwni- csokkal... Hmm... én mon­dom önöknek... — Es nem volt fegyvere? — szakította félbe a riporter. — Nem. Mint már mond­tam: fegyver nélkül álltam az oroszlán előtt — folytatta Lord Beaverbrook a tudósí­tást. Három méterre lehetett tőlem ... Az is lehet, hogy kevesebbre. — És mi történt? — kí­váncsiskodott a riporter. — Az oroszlán rámnézett. En • az oroszlánra. Három percig egyikünk sem moz­dult. Aztán az oroszlán kitá­totta a száját, és hatalmasat ordított. S ezzel a hanggal megindult felém. Egyre köze­lebb, közelebb __ — Közelebb, közelebb — re­megett a riporter. — A farkával a földet csap- dosta, s szemeit forgatta, s ugrásra készen állt... Az­tán ... — Aztán? — kérdezte Plap- penmouth lélegzetvissza­fojtva. — Aztán ugrott — szólt a lord hűvösen. — De ön? Mit tett ön?! — kiáltotta a riporter kétségbe­esetten. — Valamit tenni kel­lett? ... Mit tett, lord? — Továbbmentem — szó­lalt meg a lord nyugodtan. — A következő ketrechez. Sfelner Katalin fordítása Csohány Kálmán:' Egy költő emlékére. (Rézkarc.) 30 év — 30 könyvtár Felszabadulási emlékkönyvtárak tatása. Már ott megállapít­hattuk : zavarbae jtően sok értékes alkotás készült, és kapott helyet köztereinken a felszabadulás óta. Mégsem el­sősorban a mennyiség a lé­nyeg, hanem az a művészi erő, amely igen sok nyilvá­nosságot kapott alkotást jel­lemez. Borsos Miklós remek vörös­márvány portréi Déry Tibor­ról, Németh Lászlóról; So­mogyi József új utakat kere­ső lírai kisplasztikái (mint a Pannon álom, a Falusi em­lék), drámai erejű Dózsája. Kiss István műveinek ugyan­csak lírai szépsége és szak­mai precizitása (Búza, Ga­lambok), Segesdy György erőteljes, az eszmét és az embert egyaránt felmutató, krómacélból hegesztett Marx- Engels emlékműve; Pátzay Pál kifejező, szugesztív ere­jű Kopernikusza, Varga Im­re életnagyságánál nagyobb, ihletett Kodály-szobra. Ifjabb Szabó István az Or- lay-Petrich Soma festményei­ről ismert karosszékben áb­rázolja Petőfit. A forradal­már költő bal kezében könyv, jobbjával indulásra készen a szék karfáját markolja, tű­nődés és indulat közötti álla­potában. Kerényi Jenő szob­rai. Vigh Tamás életnagysá­gúnál nagyobb, monumentá­lis erejű Lenin-emlékműve vagy A felszabaduló című munkája — mind nagyon ki­fejező erejű. A fiatalabbak közül Kő Pál, Borbás Tibor, Gyurcsek Ferenc munkája is bizonysága ennek. A felsoroltak között talán kettő sincs, aki hasonló mű­vészi módszerrel alkotna, és mégis: a kész műben meg­nyilatkozó alapállás azonos. j Bartók és Kodály megjele- j nése előtt Európa számára j Magyarország zenei élete ! szinte alig létezett; az ő mű­veikkel került a magyar mu- ' zsika a művelt világ érdeklő- í désének középpontjába. Mun- í kásságuk korszaknyitó: úgy- ' szólván a semmiből indulva i teremtették meg a magyar ze- ! ne saját egyéni nyelvét. Ök i mentették meg a népdalt és a népzenét, a nemzeti kultúra j pusztulásra ítélt évszázados | kincseit, s az ezekből táplál- i kozó alkotásokkal emelték I európai szintre a magyar mű­zenét; egyúttal közönséget is neveltek. »A nép zenéjében való el­mélyedés megmutatta, hogy él még itt egy régi, eredeti, ér­tékes, csak fejlődésében meg­rekedt zenekultúra, amit ki lehet emelni a rárakódott tör­melékből, s amire lehet ma­gasabb művészetet építeni... Eleinte csak az elveszett, ré­gi dallamokat kerestük. De j látva a falu népét, az ott kal­lódó sok tehetséget és friss életerőt, feltetszett előttünk egy, a népből újjászületett, művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására rá­szántuk életünket« — írta kö­zös munkájukról Kodály. Eh­A művész hivatásául elfogad­ják — s ehhez tartják magu­kat —, hogy fölmutassák az embert, annak munkáját, küldetését, arculatát és ma­gára találását. A kisplaszti­kák témagazdagsága, leg­többjük szobrászi megoldá­sának ötletessége csak erősíti a kedvező benyomást. Valószínűleg joggal érzi a látogató úgy, hogy a jubi­leumi kiállításnak a plasztika a legerőteljesebb része. A grafikai anyag is a ko­rábban megszokott, jó szín­vonalon jelentkezik. Elég utalnunk az egyéni tárlatok­ról ismert lapokra — Rasz- ler Károly, Kondor Béla, Csohány Kálmán, Czinke Fe­renc, Reich Károly és a töb­biek munkáira. Hosszabban is méltathatnánk — és érde­mes is volna máskor külön foglalkozni vele — a moz­galmas éremművészettel, a gobelinekkel, Domanovszky, Szabó Zoltán, Szántó Piros­ka, Tury Mária, Fett Jolán és Lieber Éva munkáival. Természetesen egy ilyen rövid összefoglalóban csupán ízelítő adható a művekről. Nem mérhető föl a tárlat egész anyaga, de a részletek is azt a benyomást erősítik: a magyar képzőművészet egészséges alapállású, szak­mailag igényes. Eredményei­ben — ezt biztonsággal állít­hatjuk — nem csupán a je­lennek, hanem a jövőnek is alkotó. E munkák világosan, határozottan mutatják föl azt a valóságot, amelyben meg­születhettek, amelyért létre jöttek. hez a munkához kitartást a nép erejébe és tisztaságá­ba vetett hit adott számunkra.-A parasztok között békes­ség uralkodik. Nem gyűlölik a más népeket, ez csak a fel­sőbb körök szokása ... Életem legboldogabb napjai azok, melyeket falvakban, parasz­tok között töltök« — irta Bartók. — »Voltam ... f élkéz­zel lantos, másikkal néptaní­tó, kubikos, téglahordó, pal­lér, orvos, ami csak kellett, és szerettem volna minden egyéb lenni, amire szükség volt« — így vallott Kodály. A Bartók és Kodály által lefektetett alapokon a felsza­badulás után virulhatott ki igazán az a sokrétű, színes, gazdag zenei élet. És ennek fejlődése az utóbbi harminc év folyamán soha nem látott méreteket öltött. Az új élet szimbólumaként fölcsendülő zene még az or­szág teljes felszabadulása előtt fölhangzott. Sőt, még a főváros egy részében is foly­tak harcok, amikor 1945. ja­nuár 27-én, a viszonylag épen maradt, fűtetlen Magyar Színházban — ma Nemzeti Színház — sor került az el­A múlt év elején tör­tént, hogy egy Békés megyei község — Medgyesbodzás — vezetői elhatározták: hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulóját új könyvtár építésé­vel teszik emlékezetessé. Se­gítséget kértek éhhez a me­gyei tanácstól, illetve a Mű­velődésügyi Minisztériumtól. A Békés megyeiek tervét a minisztérium fölkarolta és kezdeményezésüket országos akcióvá fejlesztette a »30 év — 30 könyvtár« pályázat meghirdetésével. Az ilyen — szinte versen­gés — jellegű könyvtárépítési mozgalom nem újkeletű ha­zánkban. A felszabadulás ne­gyedszázados évfordulójára hirdetett »100 falu — 100 könyvtár« elnevezésű mozga­lom eredményeként száz könyvtár létesült. Két évvel ezelőtt pedig, a Petőfi-emlék- év keretében, 60 könyvtárat építettek vagy korszerűsítet­tek — országszerte. Az idei, a 30. évforduló és az MSZMP XI. kongreszusa I jegyében született könyvtár­építési vállalkozás céljaiban meg az említett két akción is túlment. A »100 falu — 100 könyvtár« pályázat — mint a neve is jelzi — csak a közsé­geket ölelte föl; Petőfi-emlék- könyvtárak városokban is lé­tesültek ugyan, de a szakszer­vezeti könyvtárak kívülma- radíak az akción. A mostani, a 30. évfordulóval összefüggő felszabadulási emlékkönyv­tár-pályázat viszont falusi, városi és üzemi könyvtárakra egyaránt kiterjed. A »30 év — 30 könyvtár« címmel meghirdetett pályáza­tot a Kulturális Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Állami Ifjúsági Bizottság tette közzé. A felté­telek szerint azok a tanácsok és szakszervezeti bizottságok, amelyek vállalták, hogy a felszabadulási emlékév során új könyvtárat építenek vagy a meglévőt az országos követel­ményeknek megfelelően bőví­tik: elnyerhetik a felszaba­dulási emlékkönyvtár címet. Ezzel egyszeri központi anya­gi segítséget is kapnak a könyvtár színvonalas kialakí­tásához, állományának fej­lesztéséhezi A pályázati felhívásnak a vártnál nagyobb visszhangja támadt: csaknem 100 községi­városi tanács és szakszerve­zeti bizottság vállalta a fel­tételek teljesítését. A pályá­zat elbírálása a közelmúltban megtörtént: A »30 év — 30 könyvtár« mozgalom nagy ső hangversenyre. FölcsentlüH J az Egmont-nyitány és az V. szimfónia; Beethoven fórra- I dalimi erejű muzsikájával ün­nepelték a szabadság első per- 1 eert. Másnap, január 28-án, vasárnap délelőtt itt rendez­ték meg a Szabadság-matinét, ahol a többi között az Inter- nacionálé is elhangzott — 1919 után először, nyilváno­san és szabadon. Február ele­jén pedig a több mint 30 grá­nát- és bombatalálattól sérült Operaház földszinti ruhatárá­ban Kodály nagyszabású ora­tóriuma a háború éveiben »végveszélyben készült« Mis­sa brevis szólalt meg. A kórus a gyötrelmekből ocsúdó, meg­kínzott emberiség nevében ki­állt: »Da pacem!« (Adj bé­két!) Szinte az országépítéssel egy időben kezdődött meg a szellemi élet helyreállítása is; az operaelőadások, hangver­senyek, a kórusélet és a zene­tanítás. A muzsikusok a szer­vező munkából is kivették ré- 1 szűkét, nemcsak alkottak, ta- i nítottak, jelentős részt vállal­tak a zenekultúra, a zenei ne­velés megújításáért folyó har­cokból. 1945-ben és az ezt kö­vető esztendőkben nagy szám­ban hangzottak el kor-társ magyar zeneművek, közöttük Bartók sok alkotása is. K. A. eredménye, hogy az országi# megyéjében és Budapesten összesen nyolcvan — 61 ta­nácsi és 19 szakszervezeti — könyvtár kapott támogatást a központi alapból. Ha pedig azt tekintjük, hogy a központi tá­mogatásként szétosztott 6,5 millió forintnak csaknem az ötszörösét fordítják a taná- csak és a szakszervezeti bi­zottságok könyvtárak építésé­re és fejlesztésére, akkor kéz­zelfoghatóan bizonyítható en­nek az akciónak a jelentősé^ ge. Melyik , fontos területe­ken várható a »Felszabadulá­si emlékkönyvtár« pályázat hatására a könyvtári szolgá­lat bővülése, javulása? Ezt a célt például a munkásság környezetében (munkahelyén, lakóhelyén, utánpótlási terü­letein) nemcsak a 19 sikere­sen pályázó szakszervezeti könyvtár szolgálja, hanem tizenegy városi lakótelepi könyvtár, továbbá a közös tanácsú falvak székhelyköz­ségeiben létesülő könyvtárak is: az a 21 könyvtár, amelyet hivatásos könyvtárosok vezet­nek. Az emlékkönyvtárak egy része olyan helyeken tesül, ahol a könyvtár lesz a környék egyetlen közművelő­dési intézménye. Ezért jelen­tős, hogy a pályázati feltéte­lek a közösségi művelődés formáinak — irodalmi, műve­lődési csoportok, ifjúsági klu­bok, művelődési körök — ala­kítására és foglalkoztatására, valamint zenei részlegek, ze­nei sarkok szervezésére is buzdították áz intézmények vezetőit. Az utóbbi cél támo­gatására _ a Kulturális Alap számottevő külön összeget is juttatott zenei szakmai alap­jából. Ennék hatására 27 könyvtárban zenei részleg vagy zenei sarok létesül, 32 könyvtár pedig a klub tevé­kenység megszervezését vál­lalta. A közösségi művelődés elő-: jelei tehát biztatóak. Most már az intézmények fenntar­tóinak — a tanácsoknak,' szakszervezeti bizottságoknak — további gondoskodásától és figyelmétől függ, hogy a fel- szabadulási emlékkönyv-- tárakban színesebbé, tartal­masabbá váljon a munka. G. Gy. Demény Ottó DAL Bolyongva árvult réteken virágaim virágaim az unhatatlan kedvesek pitypang kék kóró kankalin nem tépi őket senki sem ilyen ildomtalan csokor — öklömnyi szekfük tülekednek — velük csak kósza szél lohol rideg sors kénye-kedvűre élnek az isten tenyerén röpül a millióm pihe megkapaszkodik a gyökér Bencze József két verse Óda a tűzhöz Tűzet vessetek, tűzbe essetek, érjetek, égjetek, tűzhöz megtérjetek, tűzből ítéljetek, tüzet kísérjetek, tüzet védjetek, tűzhöz göbbedjetek, tüztöl senyvedjetek, tűztől töppedjetek, tűzből fölkeljetek, tüzet öleljetek! Vadgalamb Nem szállsz udvarunkba esti etetéskor, megtéptek, mint pávát, hullt a sudár szép toll. Megöltek, te szegény, gyöngyleves húsodért, vadgalambok bánata — bűn telén — utolért. Harangozó Márta Zenekultúránk harminc éve (I.) »Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, ami átsegíti sok bajon. A zene az élet szépsé­gét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.« (Kodály Zoltán)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents