Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-18 / 115. szám
Jól sikerült últöröszemle Megjei döntő I\asrintádon •/ A kiskunsági nemzeti park A NAGYATÁDI művelődési központ adott otthont a megyei úttörő kulturális szemlén részt vevő vers- és prózamondóknak, valamint az irodalmi színpadoknak. Ugyancsak itt nyílott meg tegnap a megyei amatőr képzőművészek igen jó színvonalú kiállítása. Jó lenne, ha ez a tárlat vándorolhatna Somogybán — esetleg az országban is. A tíz órakor elkezdett úttörőszemle előtt néhány színkör sebtében még egyszer elpróbálta produkcióját, pár gyerek az elmondandó verseket nézegette, de a zsivajgás a nyugalomról, a tudás biztonságáról is tanúskodott. A hét irodalmi kör közül először a balatonszentgyörgyi úttörők léptek színre. Tavaszköszöntőt mutattak be szép tájszólással, jókedvűen. Népszokásokból, népdalokból, gyermekjátékokból összeállított műsorukkal nagy sikert arattak. A gyerekekből álló közönség nevetéssel, nagy tapssal jutalmazta őket. A zsűritől — mint a legjobbak közül is kiemelkedők — arany minősítést kaptak. Őket követték a somogy- jádi, a kisbárapáti, a kaposvári gyakorló, a szintén kaposvári Krénusz, a lábodi és a mernyei iskola növendékei. A gyermekközönségnek a somogyjádiak műsora tetszett leginkább, ök erdélyi és helyi gyűjtésből származó népdalokból állították össze Édes hazánkról, csak tiszta forrásból című előadásukat. Vidám feleség-férj csetepatékkal, vonakodó menyasz- szony, nyegle vőlegény »konfliktusokkal« kezdték ' el az előadást, azután egy hirtelen váltással szomorú tragikus balladákkal folytatták. Különösen kiemelkedett a szinte »profi« énekes teljesítményük a többi együttes közül. Aranyat kaptak ugyancsak. A gyakorló iskolások Jani- I kovszky Éva bájos könyvét — Velem mindig történik vala- j mi — dolgozták föl. Jóked- j vűen, színesen. Szintén arany I minősítésűek. Csikós Nagy Márton műveiről Azt hiszem, egy ideig még tart az a vita, mely a népművészet és a népi plasztika tárgykörében folyik. Mindkettő időszerű, bizonyára ez is okozza a csatározásokat. A tisztázáshoz most már több reményt fűzhetünk, mint kételyt, a népi plasztika előretörése meghozta a kívánt fordulatot, s nem fogják másnak tekinteni, mint ami: nem sorolják a népművészethez. A népi plasztika előretöréséhez hozzá tartozik . Csikós Nagy Márton munkássága is. Szobraival nemcsak a maga, hanem a népi plasztika útját is egyengeti a rögös talajon. Ebben az esetben már a vállalásnak is kijuthat az érdem, de kevés csak ennyiben dicsérni Csikós Nagy Mártont. Egyénisége átüt tenyerestalpas parasztjain, akiknek az életét olyan nagy alázattal és kedvvel faragja fába. So- mogysárdon kezdett dolgozni, az utóbbi időben Mosdóson suk, Csikós egyéni stílusa végig, érvényesül. Újszerű a Fehér gyász című szobor festése. Indokoltan lett ez festett szobor. A kísérletező kedv mohósága is magyarázza: a Gyertyás asszonynál az alapszínre festői hatásként rakott rá kevert színeket Csikós. Kedvelt témája az asszonyok többnyire zárt élete, illetve az anyaság. A tisztelet hangján szól az asszonyi, az anyai hivatás nehezéről, olykor pedig a magára maradt- ságnak tart tükröt. Férfialakjai a mezei emberek nehéz életét ábrázolják. (Kaszakalapáló, Földosztás, Drótos.) Kedvvel faragta meg a Borozgatókat, groteszkül a Rokkant katonát, akit nem személyében »vet« meg Csikós, hanem rajta keresztül azt a társadalmat, amelyik háborúba küldte. Tetszett új kőplasztikája ■— ehhez az anyaghoz kevésbé Említést érdemel még a Krénusz iskola bemutatója. A vers- és prózamondók közül tízen az előbbit, kilencen az utóbbit választották. Tavaly még nem volt ilyen jó az arány. Hét kisdobos és tizenkét úttörő szerepelt. Kiemelkedő prózamondó volt Fiament Krisztina siófoki pajtás, aki Móra Ferenc: A mi pókunk című művét adta elő. Jól beszélve, hangulatosan. Szerencsésen választotta ki az anyagot, korához illően. Sajnos, néhányan erejükön felül próbáltak verset mondani — valószínűleg tanári hatásra. Még felnőtt színészeink sem mindig tudnak megbirkózni József Attila Ódájával, hát' még egy 12— 13 éves gyerek. A zsűri az értékelésnél is elmondta: több szabadságot kellene adni a gyerekeknek, ösztönük és akkori tudásuk úgyis helyes válogatáshoz vezeti őket. 1 Fiament Krisztinán kívül aranyat kapott Nagyfi Endre Marcaliból és Nagy Nóra, a kaposvári Petőfi iskolából. EGÉSZÉBEN véve jól sikerült a megyei szemle, a közönség- siker ezúttal megegyezett a zsűri véleményével. Igaz, a bírálók a nézők között ültek, és így állandóan figyelhették az »élő szeizmográfot«. Néhány igen tehetséges gyerek pályáját lehetne tovább egyengetni az itt megkezdett úton. Ha jó kezekben maradnak, bizonyára hallunk még róluk. L. P. Hortobágy után az ország második nemzeti parkjának a Kiskunság egyes területeit jelölték ki. A regi jellegzetes tanyavllág, az egykor híres rideg állattenyésztés, a zsombékos területek együttese megmarad az utókor számára, Bugacon és a környékén eredeti szépségében őrzik meg a Petőfi által megénekclt Kiskunságot. Képünkön: Földbe vájt pince az egyik tanyán. J elentős válogatással gazdagodott a somogyi kiadványok sora. A Somogy megyei KISZ-bizottság kiadói kedvet, küldetést érzett arra, hogy egy kötet keretébe fogják a jelenkori fiatal somogyi alkotók munkáit. Jogos, indokolt volt-e a szándék? Néhány fórumon már szó esett, vita is volt arról, hogy beszélhetünk-e somogyi irodalomról, s ha igen, milyen vonatkozásban. A megyehatároktól közrefogott területnek van-e irodalmi »vetülete«? Ügy véA gyógyulás lélektana Földosztás. él, ahol a héten az egészségügyi intézetben kiállítása nyílt. Többnyire ismert munkákkal szerepel, s ha gondosabb a rendezés, kihasználhatja az alkalmat, hogy fejlődésében és választékosságában . mutassa be az anyagot. A korábbi és az új művek különös párbeszédét érdemes mindig meghallgatni. Mert van mondanivalója, hogy csak egyetlen példát említsek, a Kubikos című szobornak a Fehér gyász című újabb alkotáshoz. Noha »ok a közös voná] nyúl még —j a Vadász, ame- í lyik a humoros elemeket tar- j talmazó plasztikák sorába tar- ! tozik, hiszen egy letűnt, grófi | világ megszemélyesítőjét mutatja be. Csikós Nagy Márton az utóbbi időben nemcsak festett faszoborral kísérletezik, hanem új mondanivalót keresett a mesevilágban is. A répa, A kismalac és a farkas című mesék plasztikai meg- j jelenítésének izgalmas szob- | rászati feladatát élményként raktározzuk cl. i H- B. A közvélemény és a betegek, de még az orvosok nagy része is egészen a legutóbbi időkig azt tartotta, hogy jobb egy akármilyen rossz, de saját végtag, mint az idegen anyagból készült »póttestrész«. Ám mindenki tudja, hogy például érkárosodás esetén ilyen »saját«, de rossz láb egész életre szóló rokkantságot jelent. Igaz, az amputá- ció, a csődöt mondott végtag eltávolítása a legréeebbi sebészeti műveletek közé tartozik, de a beteg ellenállása, a társadalmi előítélet, 6 a pótlás nehézségei miatt egészen a legutóbbi évekig a sebész csak végső, kétségbeesett helyzetben folyamodott az amputációhoz. A lengyel M. Weiss professzor megoldása hozott néhány évvel ezelőtt óriási szemléleti változást. Ö mondta ki először — és ezt azóta a gyakorlat is igazolja —, hogy ha megfelelő technikával végzik az amputációt, és megfelelő művégtaggal azonnal pótolják az eltávolított testrészt, ez a nagyon félelmetesnek tartott műtét nemhogy rokkantságot okoz, de sokszor épp azt szünteti meg. Sok esetben egyedül alkalmas arra, hogy visszavezesse a beteget a társadalom teljes értékű tagjai közé. Módszerét a helyszínen, egy Varsó melletti, kórházban tanulmányozta dr. Bórsav János, az Állami Fodor lózsef Kórház igazgató főorvosa. Maga is végzett műtéteket az új módszerrel, szorosan együttműködve a Művégtaggyár kutatócsoportjával, elsősorban dr. Bényi János főorvossal. — Mi hozta a változást az amputációról vallott felfogásban? — Az új team, vagyis a csoportmunka. Sebész, művégtagkészítő, gyógytornász, ápolónő, műtős összefogása. Üj a rehabilitáció alapgondo| lata is, amelynek lényege, j hogy az amputáló orvos fe- I lelős betegéért, egészen mun- | kába állásáig. A beteg is a munkacsoport aktív tagja, hiszen ő a központi figura, s így megfelelő felkészítéssel ébredése pillanatától maga is együttműködik gyógyítóival. — Magának a műtétnek a szükségességéről meggyőzni egy embert: már ez sem lehet kis feladat. — Amputációra lehet szükség baleset, vérellátási zavarok, fejlődési rendellenesség, bizonyos gyulladások esetében. Nekünk, akiknek nem volt még hasonló nehéz élményünk, fogalmunk sincs, mit jelent egy kar vagy láb elvesztése. Az első reakció: a meglepetés, a hitetlenség. Tudjuk, hogy meg kellett válnunk tőle, mégsem hisszük el, mégis reménykedünk, hogy talán pótolható. Weiss professzor eljárása épp azért nagyon nagy hatású lélektanilag. Ö közvetlenül műtét után, míg a beteg alszik, elhelyezi az ideiglenes művégtagot a régi iáb helyén. Ébredés után pár órával pedig — s ezt mi is így csináltuk az említett esetekben — mór talpra állítja betegét, ha történetesen lábamputációról van szó. Ennek az eljárásnak, a végtag azonnali terhelésének a lélektani hatáson kívül a ■gyógyulás szempontjából is nagy a jelentősége. Ha a beteg ébredésétől kezdve naponta rendszeresen járni kezd, a csonk nem duzzad meg és nem deformálódik, mint a régi eljárások után. Ezenkívül a beteg nem veszti el izomérzését, egyensúlyérzékét, vagyis járási képességét, hogy azt később kemény munkával, erős akarattal kelljen »visszaszereznie«, mint Me- reszjev, a legendás »Egy igaz ember« példáján láthattuk. A korai járás nemcsak az izomműködést teszi folyamatossá, de jobb a csonkolt végtag vérellátása, s ez gyorsabb gyógyulást eredményez, összehasonlítható vizsgálatok igazolják. hogy az új végtaggal ébredő betegen elmaradnak a későbbi pszichikai zavarok. II. V. lem, minden bizonnyal, mint a szűkebb szülőhaza, mint a múltjával és jelenével együttesen ihlető valóság, az eszmél- kedés, szárny próbálás vagy az itteni kiteljesedés színtereként hat. Csak ebben láthatjuk tehát az alkotók munkásságának »so- mogyiságát«, s etében sem más megyék ellenére, vagy alapvető országos művészeti áramlatokkal szemben kizárólagosít- ■ va; hanem azokkal együtt. S, j hogy vannak, akik sokat tesz- i nek a jó értelemben vett so- | rnogyi alkotó sajátosságok ér- I vényesüléséért, az csak üdvözölhető. Akik kiröppentek, vagy ahogy nevezni szoktuk, elszármaztak innen, nemcsak alkotó, de irodalomszervező, a fiatalokra figyelő útegyengető munkásságukkal is kötődnek Somogyhoz. Csakúgy, mint az itthon kiteljesedők. Ezért olvastam a mostani, Vaspróba című antológiában jó érzéssel j Takács Gyula előszavát, s lát- [ tam meg hasonló jó érzéssel ja szerkesztők nevét: Fodor Andrásét, Tüskés Tiborét, s I mellettük Szíjártó Istvánét. ! Tulajdonképpen albumot j tartunk a kézben, elegyes vá- j logatást; versekből, novellák- j ból, tárcákból, irodalmi ripor- j tokból, tanulmányokból, fotókból, reprodukciókból, raj- j zokból, illusztrációkból... Mintha a lehető legnagyobb I teljességre törekedtek volna az antológiába fűzök. Zavarba ejtő kissé, hogy már a publikált írások és az eddig meg nem jelentek is keverednek. Ha rendszeresek lesznek az ilyen jellegű vállalkozások, akkor ez •a jövőben bizonyára könnyen kiküszöbölhető csakúgy, mint a némely műfajon belüli színvonalbeli »szóródás«. A Vaspróba indításként köszönthető | nagy örömmel, s az már leg- j kevésbé sem a mecénás avagy ! a szerkesztők ügye, hanem az J alkotóké, hogy a most megnyitott forrás talál-e később is kö- j zös medret! Mert egy ilyen kö- j tét mozgató erő lehet. Régi té- j ma már, hogy a somogyi alko- j tók ne- csak műveket, hanem j bizonyos közösséget is alkossanak, megfelelő fórumokat te- ’ remtve. É rdeklődve olvastam a vallomások többnyire példás szerénységét, és j a helyenként némileg felmagasztosult önportrékat is ... A Vaspróbában közölt verseknek | örülök a legjobban. Lehet, hogy | az indulók között itt rostál majd legszigorúbban az idő. mégis körpkben nyílik a leg- j több, már nemcsak ígérő, ha- S nem ajándékozó tehetség is. A I Vaspróba legtisztább bizonysága: a már megtalált biztos j ének mellett igen izgalmas kez- i deteknek vagyunk tanúi. Ter- j mészetesen jelen vannak és fel- i fedezhetők a kezdőkre jellemző póztünetek', fájdalom-felhangok. több haraggal, mint szándékkal töltött indulatok, j Mégis, az indulók neve, a so- j kai ígérők neve közül hadd említsem most Kelemen Lajosét, Németh Ferencet, Matyiké Sebestyén Józsefét, Kcki Zoltánét, aki a kötet egyik legnagyobb hatású költője, a gondolat élményéből verset építő Ludvig Nándorét, avagy Jádi Ferencét. Tudom, könnyen is, nehezen is értelmezhető »kategória« a fiatalság. Mert itt vannak azok, akikről eddig is tudtunk, töb- bet-kevesebbet találkoztunk alkotásaikkal is: például Kerék Imre most már országosan jól ismert, a somogyi vonzalomtól is gazdag költő. S szinte teljes alkotói karakter olvasható ki néhány kaposvári szerző műveiből is — a »hallgatag« Vallató Géza a vers-vas izzó anyagát kegyetlen kemény formákba tölti. Többször olvasom most már az Azon a napon és a Prognózis című verseinek megmarkoló, szűkszavú aggodalmát és a mostani antológia legszebb — s milyen különös: legvisszafogottabb — szerelmes versét, a címe: Gyűlölöm. Valahogy így csodálkozom rá Horváth Gyula költészetére is, a parabolákban szerényen megbúvó, következetes, intellektuális öntudatra, »históriás« verseinek iróniájára, találó képeire. Ha korára nem is, indulataira, protestáló kedvére tekintve fiatal még Györky Zoltán. Eredeti epigrammái ragadnak meg elsősorban, a Divat ’70 vagy a Hírek az Om- niából jellemző képbe ágyazott telitalálatok. Fodor András nagyszerű verséhez — Az ifjúsághoz — írt Laczkó András elemzést. Ennek kapcsán élek a javaslattal: a jövőben több vershez is érdemes lenne méltató magyarázatot kapcsolni egy-egy antológiában. A prózai termésben elsősorban Leskó László három novelláját említjük. Dinamikus sodrású az elbeszélő iram, a jellemábrázolás több síkú, de mégsem ap- rózóak megoldásai, a próza újszerű formáiba öltözik az érdekes cselekmény. Igen jól példázza ezt a Kamaszok, bennetek él a lovagkor című írás. A három közül mégis a Jirzsi testvérem, zúg az a dal... kitárulkozó szókimondása, jellem- | láttatása és szándéka kívánko. j zik élre. Bizonyára többen ismerik már Mészáros István | töprengésre késztető Föídtuda- tunk című portréját, avagy a somogyi élményekből is rnerí- j tő Sipos Ferenc-írást: Kenyér. Bízunk benne, hogy rnélló visszhang kíséri a kiadványt. Mert illusztrációi közül is sok a figyelmet érdemlő, a szép számú alkotó sorából most csak Kossovics Gábor grafikáit emeljük ki az igényes műgond okán, a többi jól sikerült alkotás közül. Tröszt Tibor Somogyi Néplap
