Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-16 / 113. szám

I K. o. a bázeli fuáballpályán A knock aut nem as labda­rúgópályáról ismert írseghatá- ro7.ás, most mégis talán, az ökölvívók abszolút győzelmet jelentő kifejezés a legtalálóbb a KEK-döntőt vívó Kijevi Di­namó—Ferencváros mérckőzés eredményének meghatározá­sára. A 3:0-ás végeredmény nem is fejezi ki híven, a Di­namó fölényét. Nem vártunk csodát a Fra­ditól. Ismertek voltak a kö­rülmények. Bálintot, az egyik kulcsembert eltiltották, Brani­Ahiogy a Ferencváros kika­pott, azt érdemes lesz szak- embe remiknek külön is ele­mezniük. A zöld-fehér csapat :hiányosságai ugyanis jellem^ ;zóek a magyar labdarúgás ^egészére Is. A szerdai Fradi Valtoizatla.nul az ósdi futballt játszotta. Ez annál szembetű­nőbb, mert a Ferencváros lab­darúgó* túlnyomórészt fiata­lok. Ezek az ifjak tehát azt sa­játították el, amit éppen ki­vetni szeretnénk. kovits sérülése miatt nem játszhatott, Pusztai megbete­gedett. Dálnoki edző az utolsó pillanatban a tartalék pótlá­sáról is gondoskodni kénysze­rült. így került Pataiki dr. a hátvédsorba. Ezek kétségkívül magyarázzák a Ferencváros vereségét, de csak részben mentik. Ar. ellenfél viszont éppen az ellenkező példát mutatta. Hadd mondjuk el, hogy a szov.iet labdarúgás sem volt mentes még a közelmúltban sem a problémáktól. Gyökeres változást hajtottak végre, s hogy sikerrel, azt nem csupán a Dinamó győzelme, hanem e csapat játéka bizonyítja. Valiiki a mérkőzés után úgy jellemezte a Dinamó játékát, hogy az az NSZK csúcsformá­ban lévő csapatának teljesít­ményével hasonlítható össze. Szerdán a KEK-döntő győzte­se ízelítőt adott a korszerű labdarúgásból. A Ferencváros pedig — noha a döntőig el­jutni már maga is siker — azt igazolta, még sok a teendő, ha -előbbre akarunk jutni. Ezt sajnos 30 európai televízióál­lomás azok számára is doku­mentálta, akik az ország botá­raim kívül figyelik a magyar labdarúgás helyzetét. K. S. Kosárlabda NB III Vereség minden fronton Rosszul megy? a somogyi ko- i eárlabdacsapatoknak az NB Ill-as bajnokságban. A tavaszi idény 6. fordulójában vala­mennyi együttes — három fér­fi- és három női csapat — ve- I reséget szenvedett. A bajnok­ság hajrájára rányomja bé­lyegét, hogy a tervek szerint a kosarasoknál megszüntetik a III. osztályú bajnokságot. ” A színvonal emelkedése érdeké­ben a jövőben a kétcsoportos NB II helyett a második vonal csapatai három csoportban j küzdenek majd. A tervezet szerint a jelenlegi NB III 1—3. j helyezettje jutna föl majd az | új NB II-be. Legjobb csapata­inknak is nehéz lesz helytáll­niuk majd ebben a verseny- , ben. I Férfiak? Pécsi Postás—K. Építők 84:83 P. Sportiskola—K. Gazdász 83:71 PEAC—Marcali 79:52 A K. Gazdász 9 ponttal az 5., a K. Építők ugyanennyi ponttal 7., a Marcali pedig 8 ponttal a 9. helyen áll a baj­noki táblázaton. Nők: Pécsi Sportiskola—K. Tanító­képző 72:32 Paks—Balatonboglár 65:63 Szekszárd—Fonyód 57:40 Női csapataink közül a Ta­nítóképző 9 ponttal második. Fonyód 8 ponttal harmadik, ; Balatonboglár 7 ponttal ötö­dik. A bogiári csapat azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Kézilabda bajnoki eredmények Az 5. forduló mérkőzéseit játszották férfi és női csapa­taink a megyei kézilabda baj­nokságban. Meglepetés ezúttal is akadt. A Kaposvári Vasas férfi csapata hazai pályán ka­pott ki Segesdtől. A nőknél a Vasas Izzó szintén hazai kör­Az NB-s ifjúsági bajnokság állása 1. PMSC 21 20 1 — 114— 5 41 2. ZTE 21 18 3 — 95— 8 3© 3. Szekszárd 22 11 4 7 56—30 26 4. Komló 21 10 4 7 36—17 24 5. PVSK 21 10 4 7 35—25 24 6. Olajbány. 21 10 4 7 35—26 24 7. Rákóczi 21 8 4 9 60—39 20 8. Szigetvár 21 7 3 11 33—45 17 9. P. Sporti. 21 6 5 10 25—42 17 10. K. Vasas 22 7 2 13 25—73 16 11. Siófok 21 3 5 13 16—75 11 12. Véménd 22 4 3 15 22—92 11 13. M.-Szászv. 21 2 2 17 9—83 6 nyezetben maradt alul a sió­fokiakkal szemben. Eredmények: Férfi mérkőzések: Segesd— K. Vasas 31:25, Csurgó—Nagy­atád 34:22, K. Gazdász—Nagy­berki 35:24, Taszár—Marcali 31:27. Női mérkőzések: Kadarkút— Fonyód 14:6, Siófok—K. Vasas Izzó 18:11. asztalitenisz A május 3-án és 4-én lebo­nyolított országos pedagógús asztalitenisz-bajnokság során szép kaposvári sikerek szülét- ! tek. Női egyéniben Horváth j Attiláné, míg női párosban a Horváthné, Gundiné páros nyert országos bajnokságot. Vegyes párosban a Horváthné, Szabó I. páros végzett az élen. RÖPLABDA NB II Vereséget szenvedtek a somogyiak A vasárnapi röplabdafordu­lóban kettős győzelemben re­ménykedtünk, azután kettős vereség jelzi, hogy mit nyom­nak a latban a somogyi csapa­tok. A Tabi MSC mint újonc, nem először tréfálja meg a pa­pírformát. Most negatív vo­natkozásban tette. Az Eszter­gomtól elszenvedett vereség persze nem olyan váratlan, mint a K. Dózsáé Veszprém­ben. A Dózsa edzője, Gáspár István sem talált magyaráza­Somogyi Néplap tot a Bakony Vegyész elleni kisiklásra. BAKONY VEGYÉSZ— K. DÓZSA 3:1 (—16, 11, 10, 12) Dózsa: Hódosi, Páldi, Ba- j logh, Zóka I., Várkomyi, Witz. Csere: Sziklái, Gelencsér II.,j Az első játszma több mint fél j órán át tartott. Utána viszont í viszonylag könnyen nyert a j hazai csapat. ESZTERGOM—TABI MSC 3:2 Tab: Sudár I, Sudár II., | Czabula, Nagy K., Precz, Cser. | A döntő játszmában nem tu- j dott erősíteni a tabi gárda. I „Nagyüzem” az atlétikában Manapság már nincs holt idény az atlétikában. A leg- jobbaknál szinte pillanatnyi megálás sincs, mert amikor késő ősszel befejeződnek a baj­noki küzdelmek, már kezdőd­nek is a fedettpályás verse­nyek. A terembajnokságok zá­tett. A másik ágon, a B cso­portban ugyanis összesen 20-an (!) álltak rajthoz. Ez is mutat­ja, hogy hol szorít a cipő. Hadd mondjuk el, hogy amit Fonyó­don, Siófokon meg Barcson je- I lenleg csinálnak az atlétikai j élet fejlesztésért, az nem bo- ! szorkányság. Nagy kár, hogy ezek a példák nem ragadósak. rását nyomban követi- a ta­vaszt jelző mezei bajnokság, májusban pedig újra a szabad­téri versenyeké a szó. Somogybán is sokan voltak, akik végigversenyezték a téli időszakot. A mezei versenyek során Kaposváron rendezték az egyik területi döntőt, amely j után kissé kesernyés szájízzel j vettük tudomásul, hogy futó­atlétáinktól nem várhatunk | csodát eben az esztendőben sem. Szerencsére a vidékiek — j elsősorban a fonyódiak — fel- j csillantották a reményt. Az- j után a pályaversenyeken a i barcsiak, a nagyatádiak meg a j siófokiak is leadták névjegyü­ket. Mozgalmas esztendő ígér- I kezik a somogyi atlétikában. I Az 1974. év nem volt zökkenő- mentes nálunk. A jelek viszont azt mutatják, hogy a «-vihar után« nyugodt légkörben újra megpezsdül az élet. A sportág szakemberei szí­vesen tekintik meg évről évre a középfokú iskolák bajnoksá­gát. Noha ezt á versenyt az il- ! letékesek minden hírverés nél- | kül, mondhatnánk «titokban« j rendezték, a szakértők mégis ott voltak a 17 iskola atlétáit j mozgósító kétnapos viadalon, j Szendi Éva, Kaiser János, Püs- j ki Antónia, Flaska Sándor, Tóth Irén neve ismert már a múlt csatáiból. Az idei közép- iskolás bajnokság azonban nemcsak az ismert atléták ne­vétől volt hangos. Hosszú len­ne sorolni azokat, akik a mos­tani versenyeken jelentkeztek, s bizonyították, nagyon tele- vény a somogyi atlétika talaja. Alig múlt el a középiskolás verseny, amikor a legfiatalabb nemzedék tagjai adtak egy­másnak találkozót Kaposvá­ron. A megyei serdülő A és B bajnokság két különböző képet mutatott. Az A kategóriában szemet gyönyörködtető volt a kép. 220 fiú és lány versengett győzelemért, helyezésekért. De csak az egyik szemünk neve­A hét végén ismét az atlé­táké lesz a Szó. Üjabb kétnapos viadal, a megyei ifjúsági baj­nokság szólítja rajthoz a ver­senyzőket. Megyénk atlétikai életéről jelenleg éppen az ifjú­ságiak jó vagy rossz szereplése állítja ki a bizonyítványt. Re­mélhetőleg az előbbit. A megyei serdülöbajnokság győztesei A KATEGÓRIA .S'IM. Fiúk 100 m: Retter (Barcs) 12 mp. 400 m: Antal (KSI) 55.7 mp. 800 m: Sántha (Mezőgazdasági) 2:10.4. 1500 m: Sántha (Mező- gazdasági) 4:28.8. 3000 m: Kő­szegi (Barcs) 10:10.8. 110 gát: Retter (Barcs) 18.3. 100 gát: Csima (KSI) 17. 300 gát: Ret­ter (Barcs) 44.4. Magasugrás: Hartai (KSI) 180. Távoiugrás: Csima (KSI) 565. Rúdugrás: Hoffer (Barcs) 240. Súly: Ret­ter (Barcs) 12,85. Diszkosz: Retter (Barcs) 34,78. Gerely: Retter (Barcs) 47,58. Kalapács: Takács (KSI) 31,44. Lányok 100 m: Verba (Fonyód) 13.1. 300 m: Verba (Fonyód) 44.1. 800 m: Hartai (Balatonboglár) 2:32.1. 100 gát: Verba (Fonyód) 18. 80 gát: Horváth (Siófok) 15.7. Magasugrás: Horváth (Siófok) 150. Távolugrás: Hor­váth (Siófok) 492. Súlylökés: Horváth (Siófok) 819. Diszkosz: Milonkovics (Barcs) 24,98. Ge­rely: Orosz (Barcs) 25,16. B KATEGÓRIA Fiúk 100 m: Kisiván (KSI) 13,5. 300 m: Kisiván (KSI) 42.3. I 1500 m: Fábián (KSI) 5:37.8. Magasugrás: Fábián (KSI) 150. Távolugrás: Kisiván (KSI) 503. Gerely: Kisiván (KSI) 32,96. Lányok 100 m: Ifkovics (Barcs) 13.8. 600 m: Elezsánszky (KSI) 2:09.3. Távolugrás: Elezsánszky (KSI) 436. Következik: Anglia A XXVIII. svájci UEFA torna az elődöntőkhöz érke­zett. A csoportmérkőzések sok meglepetést hoztak, hiszen az esélyesek közül mindössze Anglia tudta kiharcolni a-leg­jobb négy közé jutást. A to­vábbi három együttes: Finn­ország, Törökország és Ma­gyarország., A finnek az NDK. az NSZK és a Szovjetunió előtt szerezték meg az első he­lyet, a törökök Franciaorszá­got és Dániát utasították ma­guk mögé, míg Magyarorszag Olaszországgal, Walesszel és Lengyelországgal szemben bi­zonyult jobbnak. A péntek esti elődöntő páro­sítása: Olten, 19.30 óra: Anglia— Magyarország. Bulle, 20.00 óra: Törökország —Finnország. Az eddig kitűnően szereplő magyar együttes nagyon ne­héz feladat előtt áll, hiszen az angolok minden mérkőzésükét megnyerték, és még gólt sem kaptak, 8:0 volt a gólarányuik. Megyei sakk CSB Ezúttal a harmadik forduló mérkőzéseit játszották. Eredmények: Balatonbog­lár—K. Vasas Izzó 10:2, K. H. Vasutas—K. Spartacus 8,5:3,5. A bajnokság állása: 1. Balatonboglár 20 pont 2. K. H. Vasutas 18,5 pont 3. K. V. Izzó 13 pont 4. K. Spartacus 11 pont 5. Marcali 9,5 pont A B csoport első fordulójá­nak eredményei: Nagybajom— Tabi MSC 4,5:3,5, K. H. Vasu­tas II.—Nagyatádi Kinizsi 4:4. Figyelem ! Május 1-től július 15-ig olcsó fűtőolaj-vásárlási akció! Most vásároljon: 200 LITERES FELÚJÍTOTT ÜZEMANYAGTÁROLÖ HORDÓI! Forgalomba hozza: a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei Kirendeltsége Kaposvár, Zalka M. u. 18. Kapható: a vas- és műszaki szaküzletekben, áruházakban. (9461) lü>ür KERESKEDELMI VÁLLALAf Szegeden győzlek a Vasas asztaliteniszezői Hétközben Szegeden játszot­ta utolsó tavaszi mérkőzéséta Kaposvári Vasas férfi asztali­tenisz-csapata. A sereghajtó hazaiak ellen nem okozott kü­lönösebb gondot helytállni. A kaposváriak jó játékkal fölé­nyesen győztek a Tisza part­ján is. K. Vasas—Szeged 21:4 Gy.: Szálinger, Ivusza 5—5, Péter, Balázs 4—4, Katona 3, illetve Kalmár, Bénák 2:2. MÁJUS 16 PÉNTEK Mózes Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, záporesöve', zivatarral, egy-két helyen jég­esővel. Mérsékelt, átmenetileg megerősödő észak­keleti, északi szél. Reggel helyenként párás leve­gő. néhány helyen kőd. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet ma 23—28 tok kö­zött alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 óra­kor siófoknál 20 fok volt. A távolabbi kilátások (keddig): Időnként meg­növekvő felhőzet, záporok, zivatarok. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 11—16, a _ lcgmaga- nabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között lesz. — 108 brigád versenyzett az észak-somogyi tsz-ekben tavaly a szocialista cím elnye­réséért. Közülük 85 a kong­resszus és a felszabadulás év­fordulója tiszteletére külön vállalásokat is tett és többsé­gét sikerrel teljesítette. — Ipari termékbemutató nyílt tegnap Moszkvában: a KGST tagországok textilipa­ri, bőr- és cipőipari termékei­ket vitték a kiállításra. — Százezren nézték meg a fővárosi Történeti Múzeum­ban a Budapest felszabadítása és 30 éves fejlődése című ki­állítást. A nagy érdeklődéssel kísért bemutató június 30-ig tekinthető meg. — Együttműködési mnnka­tervet írtak alá tegnap Buda­pesten — 1975—77-re — a Vietnami Demokratikus Köz­társaság tudományos-műszaki bizottsága és az MTA közötti egyezmény alapján. — Információs iroda nyílt Budaörsön, az M 7-es út mel­lett. A balatoni autós kirán­dulók már az ÁFOR-benzin- kútnál tájékozódhatnak a szálláslehetőségekről és a nyári rendezvényekről. Loftspályázat júniustól A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság a júniusi, a júliusi, az augusztusi és a szeptemberi előfizetéses lottószelvények vá­sárlói között az idén is meg­rendezi a nyári pályázatot. A S5 evvel ezelőtt, 1880. május lG-án kezdődött meg — Frapkel Leó vezetésé­vel — a Magyarországi Álta­lános Munkáspárt kétnapos alakuló kongresszusa. A ma­gyar munkásmozgalom e fon­tos dátumának előzménye, hogy 1878 áprilisában Frankel kezdeményezésére létrejött Magyarországon az első mun­káspárt. Miután szocialista párt törvényes működését a kormány nem engedélyezte, a pártot Nemválasztók Pártja néven alakították meg. Ez a legközvetlenebb követelések­re összpontosította a figyelmét és a munkásság politikai harcának a kibontakoztatását, a politikai szabadságjogok, köztük az általános, titkos választójog kivívását tűzte ki céljául. Ugyanebben az évben, tehát 1878-ban, megalakult a Magyarországi Munkáspárt, majd 1880 elején — a két munkáspárt közti tárgyalások eredményeként — megálla­podtak az egyesülésben. Az egyesült párt a Magyarorszá­gi Általános Munkáspárt ne­vet vette föl. A párt magyar nyelvű lapja a Népszava lett. I — Kiváló minősítést kapott ! a Nagyatádi Konzervgyárban 1 készült csemegeuborka a Ke- I reskedelmi Minőségellenőrző ! Intézet laboratóriumában vég­zett vizsgálatok alapján. Ezt a minősítést egyedül az atádi csemegeuborka érte el. A tesz­tet a Nagyító legújabb száma közli. — Először repülte végig a Moőzkva és Tyumeny közötti több mint kétezer méteres négy hónap előfizetéses szelvé­nyein található rajzókból ötöt kell összegyűjteni és — levele­zőlapra ragasztva — »Szerencse 1830 Budapest, címre beküldeni. A pályázók között sorsolást ren­deznek. A főnyeremény nyerte­se öt tárgy közül — Trabant, hétvégi faliáz, zenesarok, bútor és lakberendezési, avagy vásár­lási utalvány — választhat. A beküldési határidő 1073. október 13. — Importból származó és drága indigópapírt helyette­síti a festékkel bevont, úgy­nevezett null-carbon nyom­tatványpapír, amelynek gyár­tását a Közlekedési Nyomda pásztói üzemében megkezd­ték. Legnagyobb megrendelő­lőjük a miskolci AFIT, amely az összes általános nyomtat­ványhoz az egyszeri átírásra alkalmas, de olcsó null-ear- bon papírt kívánja alkalmaz­ni. — Üjabb későrómai-kori településre bukkantak a ré­gészek a római-kori emlékek­ben rendkívül gazdag Fejér megyében. Szabadbattyán ha­tárában — ahol tavaly párat­lan értékű, nagyméretű ró­mai-kori ólomüstöt találtak — egy negyedik századi, fel­tehetően nagy kiterjedésű te­lepülést rejteget a föld. A fel­tárás éveket jelentő munkát ad majd az István király Mú­zeum régészeinek. Az ásatá­sokat megkezdték. — Üj axiális ventillátor gyártását kezdték meg a Fű- tőber nagybátonyi gyárában. A régi típusoknál nagyobb teljesítményű készülék a FAX | nevet viseli. utat az új IL—76 típusú szál­lító gép. A 40 tonna teherbí­rású repülőt a kőolajmezők feltárásánál Használt munka­gépek, szállítására használják ioL, — Évről évre nő a megye vadásztársaságainak bérvadá­szatból származó bevétele. A külföldi vendégek révén 1972- ben mintegy kétmillió, tavaly csaknem három és fél millió forint bevételre tettek szert. — Apalitlelőhelyet tártak föl a Szovjetunióban a hibini hegyekben. A több száz mil­lió tonnára becsült készletet műtrágyagyártáshoz használ­ják föl. — Úgynevezett komplex ál­lamvizsgát tesznek az idén is és a jövőben is a pedagógus- képző intézetek végzős hall­gatói — jelentették be csü­törtökön Szombathelyen a ta­nárképző főiskolán az orszá­gos pedagógiai és pszicholó­giai szakbizottság ülésén. Az eddigi tapasztalatokat össze­gezve kisebb módosításokat, finomításodat hajtanak végre az újfajta államvizsgán a két­napos szombathelyi szakbi­zottsági ülésen. — Súlyos vasúti szerencsét­lenség történt tegnap a svéd­országi Norrköping közelé­ben: nyolcán életüket vesztet­ték, 17-en megsebesültek. Egy expresszvonat ütközött össze egy kirándulókat szállító sze­mélyvonattal. Másodszor is ellopták! — Csaknem megkétszerező­dött 1970 óta a siófoki járás­ban a lakosság által végzett társadalmi munka értéke. Ak­kor átlag ll9, tavaly csaknem 200 forint értékű munkát vég­zett egy lakos. — Turistaszálló nyílt teg­nap Szentgotthárdon, az or­szág legnyugatibb csücskében, ahol közel van két forgalmas határátkelőhely is. Álarcos fegyveresek hatol­tak be tegnap a milánói Mo­dern Képtárba. Megkötözték az őröket, és magukkal vittek 33 képet, többek közt Van Gogh, Cézanne és Modigliani néhány remekművét is. Az eset furcsasága: a 33 kép kö­zül 20-at egyszer már elrabol­tak és akkor is hajnalban...

Next

/
Thumbnails
Contents