Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
EGV HEI a vilánpolitikában Washington megnróbáitatásai Az amerikai kongresszusban •ihangzó elnöki üzeneteket al- talaban a kötelező derűlátás jellemzi. Különösen tgy van ez elnök- választási esztendő küszöbén B'ord most mégis szakítani kényszerült e hagyománnyal, s a »megpróbáltatások idejerul- beszélt a törvényhozók előtt. A komor szavak jogosultságai aligha vitatná bárki, hiszen a nyugati lapok is szinte egymásra licitalva írnak a/. Egyesült Államok világpolitikái vesszőfutásáról. Mindenült ugyanazok az orszagnevek szerepelnek: Dél-Vietnam, Kambodzsa, Ciprus, Portugal ia. a közel-keleti térség, Törökország. Görögország — s mindenki tudja, hogy mit fejeznek ki. , A megprubuilüuisuk természetesen sokfélék lehetnek. Előfordulhat, hogy az egy an, v^v asár egy cg«sz ország objektiv tényezők miatt, jobbára saját hibáján kívül kerül nehéz helyzetbe. Washington esetében azonban nem elemi csapás áll fenn, hanem saját, politikája ütőit vissza és nyújtotta be a számlát. Így volt ez a ciprusi válság kirobbanásánál, a közel-keleti ingadipio- mácia kudarcánál, s az indokínai egyezmény sértésnél, amelynek következményei napjainkban különös erűvel jelentkeznek. Az elnöki üzenetre is minden ekclőti a délkelet- azsiai fejlemények nyomták rá bélyegüket. A saigoni csa; patok provokációira válaszoló D1EK erők folytatják .előrenyomulásukat, Del-Vietnam 44 tartomány a közül 10-et teljes egészében leisza- baditottas, s a főváros felé vezető utakat vesaelyezte- tik. A Tliieu' hadsereg hat hadosztálya napok alatt összeomlott. s a szabadság- harcos erők egy milliárd dollar értékű amerikai hadianyagot zsákmányoltak. Saigonban közben súlyosbodik a politikai válság. Az elnöki palota bombázása és két tábornok öngyilkossága ízelítőt adhatott a korántsem nyugodt felszín alatti forrongásról. A saigoni rezsim haláltáncával élesen szembenállnak a felszabadított városokból és falvakból érkező hírek: Hué- ban, Da Nang-ban, Qui Nonh- ban és másutt az élet visszatér rendes kerékvágásába. Megindult a konszolidáció és helyreállítási folyamat. A kényszer-kitelepítés áldozatául esett lakosság tömegesen visszatér koráooi HZ ESEMENYEH KRüHihata HÉTFŐí Magyar párt- es kormányig uidüUség Moszkvában, Jubileumi felszabadulási 'kiállításunk megnyitása a szovjet fővárosban. A portugál fegyveres erők mozgalma közzéteszi alkotmány-tervezetét. Arafat Kairóban. KEDD: Tindemans belga kormányig Varsóban. Az AlfS-ó tanácstUéae a tanzániai fővárosban. Uörüg—amerikai katonai tárgyalások. Újabb véres összeütközések Eszak-lrországban. SZERDA: A del-vletnami szabadság- harcosok a Saigon fele vezető utakat támadják, üijedic.s jugoszláv miniszterelnök a szovjet fővárosban. j CSÜTÖRTÖK: Budapesten Kádár János fogadja Kincsin mongol külügyminiszteri. Az európai pártértekezlet előkészítő tanácskozása Berlinben. Bemond a chilei kormány. PÉNTEK: Brezsnyev Simon amerikai pénz üg y m i n isz térré 1 tárgyal. Ford kongresszusi üzenete a - külpolitikai kérdésekről. Waldheim prágai látogatása. SZOMBAT: Bécsi bejelentés a ciprusi meg besze l esek folytatásáról. A kambodzsai népi erők a főváros repülőterét ostromolják. Ford elnök, mögötte Rockefell m álelnök. (Telefotó — AP—MTI—KS) Saigonnak nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a »menekült-akcióból«, az emberek iszonyú szenvedéséből. Fiaskót vallottak a bébi-légihíddal is, a vietnami atvak .-exportjával« is. A jelek szerint a nagy nemzetközi felháborodás hatására, kénytelenek voltak felfüggeszteni a »gyermekszállításokat«. Saigon helyzete azonban még mindig viszonylag rózsás a Phnom Penh-i rendszer állapotához képest. Már tavaly minden szárazföldi összeköttetést elvágtak a kambodzsai főváros és az ország többi része közöt. Üjév napjától a Mekong-folyón a vízi utánpótlást is lehetetlenné tették. Azóta két légihíd tartja életben a puccsista rendszert. Amerikai -maszek«' légitársaságok biztosítják« ezt a szolgáltatást a Pentagontól kapott, sebtében átfestett katonai gépekkel, és soronkívül »leszerelt« pilótákkal. Csakhogy a hét péntekjén a szabadságharcosok újabb gyűrűt törtek át es három- négy kilométernyire megközelítetek a főváros Pochentong repülőterét. A Phnom Penh- ieket az sem lelkesíti, hogy az lakhelyére. ■ időközben a Hawaii-szigetekre menekült Lón Ttol marsall a fővarosban hagyott egy magnószalagot a végsőikig történő kitartásra buaditva. Ilyen körülmények között Ford nehéz dilemma elé került.. Miután a kongresszus eddig háromszáz millió dollárt sem volt hajlandó megszavazni Saigonnak, most egymilliárdos, összegei kért Amerika védence számára. Sokan ‘art feltétlezik, hogy Washington Lassan leírja a két csatlósrendszert, de a Fehér Ház a felelősség súlyát szeretné áthárítani a kongresszusra. Ha esetleg megszavaznák a segélyt, ugyancsak övék lenne a felelősség. Ugyanakkor nem szabad elsiklani az elnöki üzenet veszélyt jelző megállapítása felett: Washington nem zárja ki amerikai fegyveres erők mozgósítását állampolgárainak esetleges eltávozásakor, tehát egy vékony ösvény még a beavatkozás irányában is megmaradt .., Ford külpolitikai körképének legbiztatóbb fejezete — Amerikának is, a világnak is — a SALT megállapodás említése, amelyet Brezsnyev esedékes washingtoni látogatása során fogadhatnának el. A'z SZKP főtitkára a héten Simon amerikai pénzügyminisztert fogadta Moszkvában, s a megbeszélés során nyomatékosan szó- bakerültek ;j diszkriminációtól mentes kereskedelmi kapcsolatok. Fordnak keserűen kellett elismernie, hogy a kereskedelmi törvény körüli huzavonát alaposan kihasználták Amerika szövetségesei; közben sok- milliárdos gazdasági ügyleteket hoztak tető alá a Szovjetunióval.) A tárgyalások gépezete másutt is halad, hol gyorsabb, hoi a lassúbb ütelnben. Még e hónap vécén, Becsben felújítják a két ciprusi nepkö- zösség megbeszéléseit. Az arab országok egymás közti vitáinak tisztázzák Géni előtt, tóként a palesztinai képviselet kérdése ad okot. ' nézeteltérésekre. Kairói bejelentés szerint a Szuezi-csatorna már május közepén készen állhat a hajózásra: ez is lendületet adhat az előkészületeknek.) Folytatódik az európai biztonsági koníerecia előkészítő tanácskozás-sorozata is. Wilson "brit kormányfő felhívása egy NATO-csúcsra az EBK magasszintü befejezésének közeledtét sejteti. Fontos bejegyzések kerültek a héten a magyar külpolitika krónikájába is. Focfc Jenő vezetésével magyar part- és kormányküldöttség járt Moszkvában, jubileumi felszabadulási kiállításunk megnyitója alkalmából. Az ünnepségen elhangzót kormányfői állásfoglalások nem protokoll megnyilatkozások voltak, hanem kifejezték nagyszerű barátságunkat, gyümölcsöző kapcsolatainkat, szocialista együttműködésünket. A moszkvai kiállítás méltó névjegye hazánknak a Szovjetunióban. A budapesti vendégkönyvben is újabb lapok teltek meg: tárgyalásokat folytatott hazánkban a mongol külügyminiszter, s Faggyejev, a KGST titkára is, ami szinte rárímel a moszkvai hírekre, hiszen mindezek egyaránt a szocialista közösség összmunkájának jegyeben aiinak. Réti Ervin Athén Bíróság előtt Az athéni fellebbvitell bíróság illetékes ügyésze szombaton azt indítványozta, hogy hazaárulás és lázadás címén emeljenek vádat a megbuktatott katonai junta 22 vezetője ellen. Konstantin Sztamatisz Ügyész vádemelési listáján többek között Georgiosz Papa- dopulosz volt köztársasági elnök, Sztilianosz Püttakosz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, valamint Niko- lasz Makarezosz miniszterelnök-helyettes is szerepel, A többi 19 tiszt között van Gecrraz ezredesek giosz Zoitakisz volt régem és Dimitriosz Soannidesz, a katonai rendőrség egykori parancsnoka is, akit a bukott rezsim »erős emberének« tartottak. A 22 vezető közül 12 már őrizetben van és az ügyész azt követelte, hogy tartóztassák le a többi vádlottat is, köztük Gregoriosz Szpandidakiszt, aki a katonai rezsim első hónapjaiban miniszterelnök-helyettes és hadügyminiszter volt. A bírói tanács valószínűleg jövő hónapban ül össze, hogy meghozza az ítéletet. Befeieiütfiek a magyar-mongol külügyminiszteri tárgyalások Szombaton a külügyminisztériumban Púja Frigyes és Lodongijn Pincsin vezetésével folytatódtak és befejeződtek a magyar—mongol külügyminiszteri hivatalos tárgyalások. A tárgyalásikon közös közleményt fogadtak el. ' Simon eluluzoU kioszk vából William Simon, az Egyesült Államok pénzügyminisztere és az általa vezetett küldöttség szombaton befejezte két napos látogatását Moszkvában. Az amerikai péhzügy- miniszter a szovjet fővárosból Szocsiba utazott. Később látogatást tesz Taskentben, az Uz- bég SZSZK fővárosában, majd szovjetunióbeli látogatását befejezve Indiába indul. Az amerikai küldöttség a szovjet—amerikai kereskedelmi vegyesbizottság ötödik ülésén vett részt. William Simoni elutazása előtt a Kremlben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára fogadta. Kormányválság Chilében Santiagóban lakonikus , rövidséggel közölték: a chilei kormány benyújtotta lemondását a katonai junta vezetőjének, Pinochet tábornoknak. A miniszterek döntésükkel »szabad kezet« kívántak adni Pinochetnek a katasztrofális gazdasági helyzet elleni küzdelemhez. A fasiszta junta feje már március közepén beismerte, hogy az ország gazdaságilag rendkívül ínséges időszakot él át. Azt is hozzátette, hogy- a juntának megvannak a maga tervei az ország jövőjét illetően, de megvalósításuk külső és belső nehézségekbe ütközik. A chilei gazdasági helyzetet ecsetelvén a párizsi Le Monde nemrégiben rámutatott: a réz tetemes drágulása ellenére a fizetési mérleghiány 1974-ben is számottevő volt, mert óriási pénzeket emésztett fel a fegyverbehozatal és az amerikai konszernek kártérítése. A lakosság vásárlóereje 1973 szeptembere és 1975 márciusa között 60 százalékkal megcsappant. Az infláció a múlt időszakban a Világbank jelentése szerint 600 százalékos volt! Különösen gyorsan dráPortugália Éleződik a belpolitikai feszültség Két héttel az alkotmányozó nemzetgyűlési választások előtt, tovább éleződik a portugál belpolitikai feszültség; a demokratikus forradalom ellen fellépő reakciós erők jobbról es a szélsőbaloldalról egyaránt heves kampányt folytatnak a baloldali párjuk — a Portugál Kommunista Párt és a Portugál Demokra- tilkus Mozgalom ellen •—. valamint támadják a ,Fegyveres Erők Mozgalmat. (MFA) Portalegreben jobboldali provokátorok a PKV nevében röpcédulákat szóltak szét, és ezen olyan fenyegető hangú felhívásokat tettek közzé, mintha a kommunisták a ha- talam átvételére készülnének. Továbbra is súlyos a helyzet a lisszaboni jogi karon, ahol a pártként betiltott maoista MRPP tagjai provokatív politikai gyűlések tartásával akadályozzák az oktatást és nem engedik az egyetem területére a baloldali, kommunista diákokat, Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára a tv-ben mondott választási propagandabeszédében újból támadta a PKP-t A PSZP több gyűlésén ismét védelmébe vette azt a két szélsőséges csoportot, amelyet az MFA azért nem enged indulni a választáson, mert szerepet játszották a március 11-1 ellenforradalmi öszeesküvea előkészítésében. Az MB’A hatalmának alkotmányba iktatásáról szóló dokumentumot aláiró hat párt I alapvetően szembenálló osz- | tályeróket képvisel. »A jobboldal azért irta alá a dokumentumot, mert nem akart lemaradni a vonatról- — mondotta Rosa CeAitinho altengernagy, az AN1 hírügynökségnek adott nyilatkozatában. gulnak az alapvető közszükségleti cikkek; a kenyér,, tej, rizs és az étolaj. A Pinochet által is jelzett külső nehézségek nem enyhültek, sőt erősödtek. A Chile nyugati hitelezőit tömörítő Párizsi Klub ugyanis március végén esedékes ülését meghatározatlan időre elhalasztották. A klubhoz tartozó tizennégy tőkésorszag közül csupán az Egyesüli Államok és Spanyolország mutatott hajlandóságot a tanácskozás megtartására. Ezek után született a döntés az, ülés elhalasztásáról. A chilei adósságok meghaladják a 310 millió dollárt. A santiagói junta a rossz külgazdasági helyzetre hivatkozván a Párizsi Klubot arra kérte, hogy ütemezze későbbre a tartozásokból az idén esedékes 30 millió dollár visszafizetését. A junta tartozásainak kérdése nemcsak gazdasági, hanem politikai jellegű is. A Párizsi Klub ülésének meghatározatlan időre történt elnapolása arra enged következtetni, bogy a fasiszta rezsimet a nyugat-európai országok többségének kormányzó és pénzügyi körei is elutasítják. A nyugat-európai országok uralkodó köreire is nagy hatást gyakorolt a chilei katon*u junta bűncselekményeit kivizsgáló nemzetközi bizottság Mexikóban megtartott 3. ülésszaka. Kérdéses tehát, hogy Pinochet tábornok a változatlanul fennálló belső és külső nehezsegek közepette egy új kormánnyal enyhíthetne-e az ország katasztrofális gazdasági helyzeten. Binh asszony nyilatkozata A DIFK Dél-Vietnam összes társadalmi rétegét képviseli »A VDK szocializmust, a DIFK demokratikus rendszeri akar« — mondotta Ngvyen Thi Binh, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes Forradalmi Kormányának külügyminisztere pénteken a France-inter- radioban. Erélyesen visszautasította az ellenségnek azt az állítását, hogjj a DNFF és a DIFK kommunista es Eszak-Vietnam ügynöke. »Ez nem , felel meg a valóságnak — mondotta. — A DNFF es a DIFK .különböző politikai pártokat, Dél- Vietnam összes társadalmi rétegeit képviseli. Három politikai pártunk — Demokratikus Pár, Radikális Szocialista Part es Forradalmi Néppárt —, továbbá mintegy húsz tömegszervezetünk és vallási tö- I mörülésünk van. A forradalmi néppárt marxista part, dé nem képviseli az egész DNF'F-et« A France- Inter munkatársa ■nak arra a kerdesere. hogj »Kommunista ön?«, Binh asz- szony a következőket válaszolta: »Partonkivüli vagyok, patrióta vagyok. Kiállók a dé mokraciáert. Konkrétabt ideológiáról lesz meg időn gondolkodni akkor, arrüko: mar megvalósult a béke«. Binh asszonj végül aláhúzta, hogy a DIFK egyik fő követelése az ország újraegyesí főse. »Vietnam mindig is eg} nemzet volt — mondotta. — Északon és délén egyarán mindenki hőm óhajtja a; újraegyésülést, de az észak éj dél közötti különbségek miat a közvetlen jövőben nem le hét felvetni e kérdést. Értesítjük a lakosságot, hogy a 67. sz. főút kaposvári átkelési szakasza a Mártírok tere és az Arany János utca között (Petőfi utca) átépítésre kerül. Az utat a forgalom elöl 1975. évi április hó 15-én 0.00 órától lezárjuk. Az átépítési munkák tartama alatt az építési területre csak az építési forgalomhoz szükséges és a megkülönböztetett járművek hajthatnak be. V Petőfi utcában jelenleg közlekedő helyi és helyközi mtóbusz-járatok mindkét irányban a Füredi utca—Berzsenyi utca vonalán fognak közlekedni, és a Béke utcai, Füredi utcai, Széchenyi téri megállóhelyeken állnak meg. \z Arany János utca és a Rózsa Ferenc utca Petőfi utcai csatlakozását ugyancsak lezárjuk, ezért ezek az utcák csak zsákutcaként vehetők igénybe. KPM KÖZÜTI IGAZGATÓSÁG KAPOSVÁR _____________________________________________________ (328520)