Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

Egységes értelmezés — következetes végrehajtás n politikai irányvonal folytatása — ez volt a XI. kongresszust meg­előző vita alapvető igénye, kö­zéppontba kerülő egyik gon­dolata. A kongresszuson ez a törekvés — mint Kádár János Mindebből az a tanulság adódik, hogy a pártmunkában nem szabad sajnálni a hatá­rozatok egységes és helyes ér­telmezésének kialakítására fordított időt. Nem jó dolog, hogy néhol éppen ezt az időt fogalmazta vitazáró beszédé- i -takarítják meg«. A határoza- ben — most, amikor a kongresszus előtérbe állította a végrehajtás következetesebbé tételét. A határozatok végrehajtása természetesen nem csupán az egyénre, hanem a pártszerve­zet egész kollektívájára hárul. E kollektíva tevékenységének Barátság faiskola a Szovjetunióban Az alsótekeresi ,,követek"-kiegészült egy másik, tok gondos tanulmányozása, szervezésétől nagymértékben nagyon határozott igénnyel: a j az egységes értelmezés céljá- politika egységes értelmezésé- ból történő alapos megvitatá- nek, egységes és következetes i sa a legkevésbé sem -szektás« végrehajtásának követeimé- | vagy -primitív« módszer, ha- nyével«. Helyet kapott ez a j nem egyszerűen a sikeres vég­követelmény a kongresszus rehajtás elemi feltétele. Fél­határozatában is, mely a párt- J revezető dolog arra hivatkoz­határozatok egységes értelme­zésére és egységes cselekvés­re kötelezi a párt valameny- nyi tagját és tisztségviselőjét. Ahhoz, hogy ez a törekvés a pártmunkában valósággá váljék, nélkülözhetetlen a pártszervezetek állandó fi­gyelme és erőfeszítése. Ezért érdemes elgondolkodni, mi­képpen mozdíthatják elő az egységes értelmezést, hogyan biztosíthatják a politika min­denkor egyirányú és követke­zetes végrehajtását. Ha egy határozat értelmezé­se körül zavar, meg nem értés támad, annak több oka lehet. Körülményeink összetettek, bonyolultak, emiatt többnyire a tennivalók is azok, s a fe­lületesség vagy a képzetlen­ség könnyen előidézheti a le­egyszerűsített értelmezést, né­ni, hogy -a párttagok tudnak olvasni«, hiszen nem arról van szó, hogy ismerik-e a határo­zat betűit, hanem, hogy a szellemét, a tartalmát egyön­tetűen értelmezik-e. Ezt az egységet pedig céltudatosan ki kell alakítani, nem sajnálva az időt és az energiát. Nem szabad sajnálni a fá­radságot attól sem, hogy a pártszervezet fellépjen a cso­portérdekkel, vagy a szemé­lyes presztízs sugallta egyol­dalú értelmezésekkel szemben. Elegendő erőnek kell lennie minden pártszervezetben, min­den kommunistában ahhoz, hogy a párthatározatokhoz való viszonyában a közérde­ket tekintse irányadónak. -Az ettől eltérő magatartás — hogy a kongresszus határozatát idézzük — minden esetben hány — hamarabb szembetű- vonjon maga után kommunis- nő — feladat egyoldalú kira- ! fa bírálatot, számonkérést, fe­gadását. Közrejátszhat az is, hogy a döntéseket előké­szítő demokratikus viták­ban gyakran különféle ál­láspontok ütköznek. Oka lehet továbbá az emberi gyengeség — az a meg nem engedhető magatartás —, miszerint az álláspontokat kö­vető döntésből egyesek azt ra­gadják ki, azt tartják fonto­sabbnak, amit előzetesen ők hangoztattak. Ám torzíthat a csoportérdek prizmája is, s emiatt bekövetkezhet a válla­lat, a szövetkezet, az egész ágazat, vagy az adott társa­dalmi réteg közvetlen érde­keit érintő határozati pontok felnagyítása, illetve figyelmen kívül, hagyása. lelösségre vonást.« a z értelmezés egyöntetű­sége ugyanis önmagá­ban még nem egyenlő a megvalósítás következetes egyöntetűségével. Párosulnia függ egy-egy döntés, elhatáro­zás sorsa. Ennyiben a követ­kezetes és egységes végrehaj­tás követelményeket támaszt a munkastílust, a munkamód­szereket illetően is. Még mindig kísértő gond, hogy a helyzet elemzésére sok­szor jóval nagyobb erőt fordi tunk, mint a feladatok végre­hajtására, az ehhez szükséges feltételek megteremtésére. Már a X. kongresszus is bírálta., a pártmu okának ezt a gyöngé­jét, mégsem állíthatnánk, hogy kiküszöbölésében átütő sikert értünk el. Pedig meg kell ér­teni, hogy munkánkat első­sorban a gyakorlat minősíti. Ezért egy-egy pártszervezet, de az egyes pártmunkás tevé­kenységének is elsősorban a határozatok megvalósulása le­het az értékmérője. Ha ezt a mércét következe­tesen alkalmazzuk, hamarabb elérhetjük, hogy a pártszerve­zetek tagjai, tisztségviselői energiájuk java részét a cse­lekvésnek szentelik, alapvető feladatuknak a párthatároza­tok gondos végrehajtását tart­ják. Ennek eredményeként ke­vesebb lesz az ülésezés és a papírmunka, csökken az adrru- nisztrélgatás és a hivatalnoki munkastílus. Mindez megte­remti annak a feltételeit, hogy a demokratizmus és a centra­kell a fegyelmezettséggel és a I lizmus egysége magasabb szín­vonalon érvényesüljön, pár­tunk életében. S mivel az emberek a po­litikáról — jogosan — elsősorban annak gya­tettrekészséggel is; az akadá­lyok leküzdését célzó akarat­erővel és a végrehajtás során jelentkező gondok megoldásá­nak képességével. A párt tagjaiban megvannak ezek a tulajdonságok. De a j korlati megvalósulása alapjan kommunista jellemvonások ál- j alkotnak véleményt, a végre- landó »karbantartása«, erősí- | hajtás egységesebbé es követ- tése a pártszervezetekben fo- j kezetesebbé tételével tovább lyó nevelő munkának mindig ,| erősödik a pártszervezetek te- is lényeges része volt. Külö- 1 kintélye; a párt befolyása és nősen fontos ez a tevékenység I vonzó ereje. Gy. I« Gyümölcsfák, díszfák és cserjék »szülőhazája« Alsóte- keres. Gyümölcskertészeink és parképítőink előtt régtől fogva jól ismert ez a hely, szívesen vásárolják innen az anyagot a telepítésekhez, pótlásokhoz. 1960-ig önálló gazdaság volt, ezt követően a Badacsonyi Állami Gazdasághoz tartozott, majd pedig a múlt év január elsejétől a Siófoki Állami Gaz­daság egyik kerülete, összte­rülete tavaly 185 hektár volt, az idén 238 hektárra növekszik — ebből a faiskolai termelés bővítésére lehet következtet­ni. Tevékenységükről, eredmé­nyeikről, hazai és külföldi kap­csolataikról beszélgettünk Szalai Gézával, a Siófoki Álla­mi Gazdaság igazgatójával és Szollár János főkönyvelővel. — A múlt évben a fiskóla- ágazat 14 millió forint értékű anyagot értékesített, és 1,6 milliós nyereséget hozott gaz­daságunknak. Igaz, a befekte­tés is sok, hiszen félkész sza­porítóanyagot például egymil­lió forintért vásároltunk a Az elektromos talpfűtéssel előállított gyökeres dugványok a gazdaság kísérletező kedvét dicsérik. hoz anyagiakkal is hoz- I Csaknem egymillió forint ér- zájáruló társak már jelent- j tékű szaporítóanyagot szállí- keztek. A tekerespusztai kér- J tottak a Szovjetunióba az idei tészeti áruház 10—15 millió fo- j tavaszon, miután a gazdaság rintba kerül. Sok külföldi jó példa alapján bízunk benne, hogy beválik. Tavaly egy fran­cia gépgyártó cég bemutatót rendezett nálunk, az idén ezekből az eszközökből mint- társgazd as ágoktól és az érdé- [ egy 2,5 millió forint értékben szetektől, de idővel utolérjük magunkat, és nem kell ven­vásárolunk. Speciális faiskolai gépek segítik majd a talaj­,Második otthonuuk a gyár” Hatszoros szocialista brigád Kilencen vannak, mindegyi- rációban nem lehet meghatá-1 jelenleg az üzemi KlSZ-bizott­kük nő. Három lány, hat asz szony. Az átlagéletkor 27 év, »születtek« 1969. január else­jén. Minden évben elnyerték a szocialista brigád címet, tavaly kapták meg az aranykoszorút. A Kaposvári Villamossági Gyár Szinkron brigádja volt az első »alkalmazott«, admi­nisztratív dolgozókból álló cso­port a VBKM-nél, akkor ifjú­sági brigádként kezdték. A gyárban felsőfokon beszélnek róluk. rozni, hogy ennyi és ennyi fo rinttal többet termeltünk. Az évi ellenőrzéseknél általában jó véleménnyel vannak rólunk a gyár vezetői. Még a kezdet kezdetén kidolgoztunk egy sa­játos nyilvántartási formát, melynek alapján rövid idő alatt bármilyen adatot ki tu­dunk mutatni. — A munkán kívül mi tart­ja össze a brigádot? — Közösen járunk színház­ba, moziba. Természetesen Pár mondatba gyűjtve »eny- I »brigádbulit« is tartottunk nyi az egész«. Hogy mivel ér- | már. A férjek vagy velünk demlik ki az elismerést, ar- jönnek, vagy otthon »őrzik« a . a gyár. ról kérdeztem Bank Tamásné j családi tűzhelyet. Eleinte ber- osztályvezetőt, aki egyben bri- ! zenkedtek egy kicsit, de ha ság titkáré: — Most, hogy nem itt dol­gozom az osztályon, egy kicsit nehezebb tartanunk a kapcso­latot. Brigádtag maradtam, és igyekszem ugyanúgy részt venni a munkában, mint az­előtt. Visszahúz a tagság, és azt hiszem ezért érdemes együtt dolgozni. Bokor Józsefné: — Az összetartás tetszik. Nemcsak a munkaidőben va­gyunk együtt, és nemcsak az egy szoba kényszerít közös munkára. Második otthonunk I.uthár Péter riünk alapanyagot. Az igény j művelést, a permetezést, az ültetést, a csomagolást, eddig ugyanis jobbára kézi erővel és fogatokkal dolgoztunk ezen a területen... Említettük, hogy a gazdaság­nak úgynevezett félkész szapo­rítóanyagot is kellett vásárol­nia társgazdaságoktól, erdé­szetektől, a jövőben ezt a te­rület- és az eszközfejlesztéssel szeretnék elkerülni. Éppen ezért fontos üzemi feladat az anyatelepük fejlesztése, hogy elegendő alannyal rendelkez­zenek. Az idén hathektáros anyatelepet létesítettek, ahova a vírusmentes szaporítóanyagot — százezer darabot — 1,6 mil­lió forint értékben Franciaor­szágból szerezték be. Tavaly négy lerakatuk volt (ebből kető Budapesten), az idén So­mogybán további kettőt nyit­nak, együttműködve a megyei MÉK-kel. Így Fonyódon is lesz lerakatuk. rendkívül nagy: gyümölcsfá­kat állami gazdaságok, terme­lőszövetkezetek és kisebb rész­ben magánosok vesznek tő­lünk, ezenkívül sokat exportá­lunk, főként a Szovjetunióba, különösen sok alma- és körte­facsemetét. Hazánkban a gyü­mölcsösök rekonstrukciójához nélkülözhetetlen a sok és jó csemete, s ebben a munkában tizenöt éves előrelátással kell dolgozni. Bázisüzemnek minő­sítették ebben a tekintetben gazdaságunkat, illetve faisko­lánkat, s 1978-ra egymillió olt­vány előállításáról kell gon­doskodnunk. Hogy ez mit je­lent, elég, ha arra utalunk, hogy most évi 300 ezres ki­bocsátásnál tartunk. Álla­munk ehhez a munkához ki­emelt támogatást ad, így meg­valósíthatjuk azt a mintegy 40 millió forintos fejlesztést, mely a feladat teljesítéséhez nélkülözhetetlen: ebből jut majd a hőszigetelt tárolóra, a hűtőtér bővítésére, a szociális létesítményele, lakások, utak építésére. Tervezünk egy ker­tészeti áruházat, ahol faisko­lai anyagokat, hozzá vegysze­reket, növényvédő szereket, műtrágyát, kertészeti eszközö­ket árusítunk, s szaktanácsot adunk a telepítésekhez meg a faápoláshoz. Itt önkiszolgáló módszerrel szerezhetik be vevőink a kívánt cse­metéket; a megvalósítás­Az idén mintegy 20 ezer gyümölcsfa- és díszíacsemetét szállítottak Jugoszláviába, s déli szomszédainknak a jövő­ben is adnak el. A Szovjetunió­ba évente félmillió oltványt le­hetne szállítani, tehát a bel­földi kereslet mellett az ex­portigény is nagy az alsóteke- resi faiskola áruira. A Szov­jetunióban két faiskola terve­zését, ehhez a szaktanácsadást, az alapanyaggal való ellátást a siófoki gazdaság végezte. szakemberei talajmintákat vet­tek, kijelölték a faiskola he­lyét. Cserovicba például olyan üzemet terveztek, amely évi egymillió almaoltvány előállí­tására alkalmas, ennek a be­ruházásnak elkészült a ta­nulmányterve. Kárpátalján, a Barátság kert mellett Barát' ság faiskola lesz az ottani párt- és gazdasági vezetőkkel kötött megállapodás alapján, s ehhez is vittek már alapanya­got a somogyi gazdaságból. Mindezért cserébe speciális faiskolai gépeket, s más, itt használható erőgépeket kap­nak a Szovjetunióból a siófo­kiak. Sokat várunk, ettől a kapcsolattól — mondta a gazdaság igazgatója. — Az uk­rajnai telepítési program so­rán sok szaporítóanyagot ex­portálunk, hiszen egy hektár­ra 500—600 fa kel. Tehát biz­tos és tartós piacról van szó, olyan partnerről, amely igény­li a nálunk előállított szapo­rítóanyagot. A nyáron például 1,2 millió szemzőhajtásra lesz szükségük... Hogy a nagyfokú igények kielégítését győzzék, saját ma­guk is végeznek kísérleteket. Ilyen például a gyökeres dug­vány előállítása elektromos talpfűtéssel. A kísérlet bevált, ezzel a módszerrel rövidebb idő alatt adhatnak a gyü­mölcskertészeknek telepítés­hez szükséges anyagot, s még több csemetére kerülhet rá a származási helyet közlő cim- ke: Siófoki Állami Gazdaság Alsótekeresi Faiskolája ... Hernesz Ferenc gádtag is. — Talán azért sikerült ez nekünk, mert az első ilyen brigád a miénk. Úttörők vol­tunk, nem tudtunk másolni, és a friss ötletek mindig »hatá­sosabbak«. A brigád társadal­mi tevékenységét emelném ki, mind a kilencen tagjai, vagy épp vezetői vagyunk valami­lyen üzemi, társadalmi szerv­nek, bizottságnak, a párt- és a KISZ-vezetőságben is van bri­gádtagunk. Ez többletmunka, nehéz csinálni, de vállaljuk. A megyében először mi szervez­tük meg a pályakezdő fiatalok ünnepélyes fogadását. Nem­csak az ünnepségre, a meg­hívókra — egyszóval a proto­kollra — ügyeltünk, hanem készítettünk egy 10 oldalas »iránytűt«, amelyben mindazt leírtuk a gyárunkról, amit egy belépő fiatalnak tudni illik. Ugyanennek az útmutatónak egy bővített változatával má­sodik díjat nyertünk a gyár Alkotó Ifjúság pályázatán. Ta­valy 600 óra társadalmi mun­kát végeztünk. Mindegyik bri­gádtag tanul, továbbképzése­ken, gimnáziumban vagy más hol. Állandó véradóink van­nak. A munkaköri tevékenysé­get a mi esetünkben nehezebb értékelni, mivel az adminiszt­kell, hát hivatkozunk az egyenjogúságra. Persze majd mindent jó előre tudunk, és otthon is megbeszéljük. Ha va­laki beteg, mindig meglátogat­juk, közösen helyettesítjük a hiányzó brigádtagokat. Itt még nem fordult elő az, hogy ne tudjon valaki szabadságra menni, mert nem végzi el he­lyette senki a munkát, de az sem, hogy a táppénzről vissza­jövő egy nagy halom elinté­zetlen dolgot találjon az asz­talán. Segítünk 16 zójás kis­lányt. Tízen a mi »eredeti« gyerekeink, hatan a húskom­binát egyik szocialista brigád­jának lányai. A két társaság egy ideje közösen segíti a zó- jásokat. Jobb így: testvérbri­gádunkban csupa »fiú« van, kiegészítjük egymást. A közel­jövőben közös kirándulásra in­dulunk Pécsre. Három brigádtagot kérdez­tem még, mi az, ami a legjob­ban köti társaihoz? Pál Lászlóné brigádvezető? — Szeretünk együtt lenni. Nekem az jelent különösen so­kat, hogy akár munkahelyi, akár családi gondról van szó, mindig jó tanácsot kapok tár­saimtól. Kardos Erzsébet alapító tag, Munkatársunk je'enti a Parlamentből Nem kívánatos elsőség... írásos tájékoztatójából meg­tudtam, hogy a járásbírósá­gokhoz, a munkaügyi bírósá­gokhoz és az első fokon eljá­ró megyei bíróságokhoz 1973- ban és 74-ben összesen 188 300 büntető, 338 000 polgári, 90 300 Tegnap reggel már jóval a képviselőket az. ülésterembe szólító csengő megszólalása előtt folytatódott a vita a tár­sadalombiztosítási törvényről — igaz, nem hivatalosan, csak úgy barátiam egymás közt. Egy csésze kávé mellett re­mek alkalom nyílt kiértékelni a csütörtökön, elhangzottakat, s a lehetőséget nem is hagy­ták kihasználatlanul. Egy debreceni képviselő arról be­szélt, személyesen is ismer olyan lelkiismeretlen apákat, akik gyermekeik, volt család­juk kárára »ügyeskedtek« a családi pótlékkal. Ezután más lesz a helyzet, hiszen a tegnap megszavazott új törvény sze­issza a pótlékot akkor sem; kaptak. Megakadt a tekinte- gazdasági és 31 600 munkaügyi to tiian a to-fícníiot tem a területi bűnözés táblá- Per érkezett. Az említett két ha fizeti a tartásdíjat. Általános volt a vélemény a képviselők között, hogy a tár­sadalombiztosítási törvény megfogalmazói jó munkát vé­geztek, s ez anyanyelvűnk tiszteletben tartására is vo­natkozik rás, ködös szófűzés, semmifé­séarakánrára’ Wna márom-"A'környező" megyék lékában, a polgári ügyek 11 seg Karara volna, retszoiaia 0 r, szazalékaban, a gazdasaga zatán. Ez azt mutatja, melyik megyében hogyan alakult a társadalmi tulajdon elleni bű­nözés. A tabellán Somogyé a szomorú elsőség, az utóbbi öt év átlagában tízezer lakosra év alatt 3200 büntető, 9700 polgári, 500 gazdasági és 1900 munkaügyi ügyben, tehát több mint 15 ezer ügyben érkezett törvényességi óvás iránti ké­relem, kezdeményezés a Leg­Nincs esűrés-csava- 3,2 társadalmi tulajdon elleni felsőbb Bírósághoz. E kerel- wincs csures csava bűncselekmény jut (A továb_ mek és kezdemenyezesek nyo­bi »rangsor«: 2. Fejér, 3. Ko- irián a büntetőügyek 14 száza­közül Veszprém a 7., Baranya a 8., Tolna a 9., Zala pedig a 18.) sában el is mondta tehát a képviselő: e törvény elolvasá­sa után bárki következtethet saját lehetőségeire. Egyikük Első a megye a személyi ja- hozzátette a folyosón: könnyű vak elleni bűncselekményben dolguk volt a törvény megfő- is, az utóbbi öt év átlagában galmazóinak, hiszen az egye- tízezer lakosra 53,6 ilyen jut. nes szándék paragrafusokba Ezeknek az adatoknak a bir­ügyek 14 százalékában és a munkaügyek 21 százalékában emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A számok rengeteg munká­ról tanúskodnak, s arról is, rint a családi pótlékot akkor foglalásában szinte fölkínálja tokában még érthetőbb, miért hogy egyelőre nem számitha­is a gyermeket saját háztartá- magát az egyszerűség, a min- sában eltartó személynek kell denki számára egyet jelentő folyósítani, ha a gyermek tiszta szó. .. után tartásdijat fizetnek. így _ _ . , . _. , , a szülő nem t«het eleget tar- Dr/ Szenasi Géza legfőbb tási kötelezettségének a csa- ügyész beszámolója után vé- ládi pótlék átengedésével, és giglapoztam a füzeiét, ame- természelesen nem tarthatja lyet képviselőink kiegészítőül esik mostanában annyi szó Somogybán az ellenőrzés fo­kozásáról, a bűncselekmé­nyek megelőzésének . szüksé­gességéről. Dr. Szalcács Ödönnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének tunk a perek számának jelen­tős csökkenésére. Pintér Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents