Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

Pártbizaliui és brigád vezető Kapcsolom a hívót9 Az építész felelőssége tessék hes... A kellemes, udvarias han­got hosszú évek óta , ismerem. Gazdáját. Hil­ler Árpádné t, a kaposvári fő­posta távbeszé­lő-kezelőjét személyesen azonban csak a napokban is­mertem meg. — Nagyon sok emberrel vagyok így. Különösen na­gyobb üzemeik, intézmények telefonközpon­tosaival, vagy más postahi­vatalok távbe­szélő-kezelői­vel. Tudom, hogy a hang gazdája Jutka, a másiké Olgi, engem is is­mernek, mond­ják, hogy: Marika, te vagy az? Találkozni ugyan személyesen még nem sikerült mindenki­vel, ez azonban nem zárja ki, hogy eső vagy hóvihar miatt, ban legyünk, segítsük egymás munkáját, mintha személyes ismeretség fűzne össze ben­nünket. Csomagfelvevőként kezdte munkáját a (kaposvári főpos­tán Hiller Árpádné még 1952- ben. Egy tanfolyam elvégzése után került a távbeszélő-keze­lőkhöz, s' ennek már huszon­egy esztendeje. — E munka nagy türelmet, jó idegeket kíván. Előfordul, hogy eső vagy hóvihar miatt máskor azért, mert útépítés, szántás közben átvágják a ká­belt, nem sikerül a kapcsolást gyorsan, csak kerülő úton megteremteni. A hívó türel­metlen, főként ha valami sür­gős családi ügy megbeszélésé­ről van szó. Nekünk azonban nem szabad türelmetlennek, idegesnek lenni. Számítani kell arra is, hogy a kerülő úton történő kapcsolásnál a gyenge áramkör miatt rosszul hallják, nem értik egymást, ilyenkor nekünk kell közvetíteni a be­szélgetést. — A több mint két évtized alatt hány összeköttetésit te­remtett? — Erre nehéz lenne vála­szolni. Kezdetben zsinóros kapcsolás volt, 1955 óta van ez a rendszerű központunk. A forgalom változó. Karácsony és újév táján, meg a nyári sza­badságolások idején különösen sok a munkánk. Egy-egy for­galmas napon átlagosan 300 hívásom van. Januárban pél­dául több mint 70 000 beszél­getést bonyolítottunk le tár­saimmal. Kapcsoltam Kana­dát, azután egy olasz meg egy nyugatnémet várost. Gyakori a Kalinyin—Kaposvár közötti kölcsönös hívás. Előfordult, hogy egy aggódó kaposvári édesanya gyermekének szem- betegsége miatt egy más me­gyében. levő orvossal akart beszélni. Rossz számot adott meg, s igen jó érzés volt, ami­kor ottani kollégám segítségé­vel mégis sikerült az orvost megtalálni. Előfordul, hogy úgy érzem, idegeim mór nem bírják tovább a munkát. Ilyenkor felállók, valamelyik társam ül a helyemre, sétálok néhány percet a friss levegőn, s folytatom tovább. Ha nehéz, fárasztó is ez a munka, örü­lök, hogy ezt a hivatást vá­lasztottam. Újból csak távbe­szélő-kezelő lennék, ha dönte­nem kellene... Hiller Árpádné nagyon sze- j réti a posta, a távbeszélő-keze- í lői munkát. Erről győz meg,! Szőke István, a távközlési ősz- j tály vezetője is: — Lelkiismeretes, nagyon I udvarias dolgozónk, ő a veze- j tője a távbeszélő-kezelők Zrí- ! nyi Ilona szocialista brigádjá* j nak. Fontos céljuk a kapcso­lások gyors megteremtése, az ügyfelekkel való minél udva­riasabb bánásmód, és a fiata­loknak a postai hivatás szere- tetére való nevelése. Ebben Hillerné mutat társainak pél­dát. Nemrégen a Somogy me­gyei Tanács Magas- és Mély­építő Vállalat küldött köszönő­levelet a postai vezetőnek, amiért egy általuk ismeretlen távbeszélő-kezelő soron kívül és a megszokottnál is gyorsab­ban kapcsolta sürgős üzleti hí­vásukat. A köszönet Hillernét illette. Szocialista brigádvezető és pártcsoportbizaimi is. Hatodik éve tagja a posta pártszerve­zetének, s felvételét éppen lel­kiismeretes, udvarias munká­jával, hivatásszéretetével, a fiatalok nevelésével érdemelte ki. Ezért kapta meg a múlt hónapban, a nemzetközi nőnap alkalmából a Posta kiváló dol­gozója kitüntetést is. Koráb­ban pedig a ki válódolgozó-jel­vényt érdemelte ki. — Mit tesznek, illetve mit tehetnek a távbeszélő-kezelők a XI. pártkongresszus határo­zatainak megvalósításáért? — Munkánk sajátos, lehető- j ségeinlk eltérnek a termelő- J üzemekétől. Az udvarias mun- ! kával, a fontos üzleti beszél­j getések gyors megteremtésével ' { nozzájárulhatunk, hogy a ter­melőüzemek feladatainak vég­rehajtását megkönnyítsük — válaszolt E beszélgetés után, ha a jö­vőben egy távolsági kapcsolás valamilyen ók miatt késik, ak­kor tudom: ez nem a posta dolgozóin múlik csaik, hiszen a kaposvári főpostón Hiller Árpádné távbeszélő-kezelő és társai mindent elkövetnek a gyors összeköttetés megterem­tése érdekében. S hogy még jobb legyen a munka, ezért ta­lálkoztak nemrég a pécsi fő­posta Martos Flóri szocialista brigádjával. Kölcsönösen meg- ! | ígérték, hogy segítik egymás j I munkáját I Szalai László , P. I\. Barannyihov .-i :t„-■ ­Nevek az emlékműn „íme, ez a ►•Bocsássa meg hosszú hall­gatásomat. Összegyűjtöttem, újra meg újra átolvastam a le­veleket. Hiszen nemcsak mi kaptunk leveleket. Apa most kórházban fekszik, s ezért he­lyette én írok, a fia,, Iván Nyesztyerovics Liszij unoka­öccse. A levelek segítségére lesznek Önnek abban, hogy képet kap­jon nagybátyámról, azok egyi­kéről, akik bátorságukkal, amelyet ők maguk figyelemre se méltattak, meghozták az emberiségnek a fasizmus fölöt­ti győzelmet, a szabadságot és mindazt a jót, aminek ma ré­szesei vagyunk. Iván nagybátyám világéleté­ben dolgozott. Gyerekkora óta. Szívesen segített mindenben a szüleinek és a hozzátartozói­nak. Az élet nem dédelgette nagybátyámat, akárcsak egész nemzedékét. háború!” ezért esténként őnála jöttek össze az osztálytársai. Volt en­nek más oka is. Olyan jó me­móriája volt, hogy emlékeze­tében teljesen megragadtak a tanító magyarázatai és este el­ismételte társainak a leckét. A hétosztályos iskola elvég­zése után hajón dolgozott édes­apámmal, Tyihon Nyesztyero- viccsal együtt. A Dnyeperen hajóztak. Később nagybátyám elvégzett valamiféle tanfolya­mot és Mogiljovban a folyam­hajózási vállalat diszpécseri központjában dolgozott. 1933- ban behívták katonának. Mon­góliában szolgált, később pe­dig harcolt. Leszerelése után rövid ideig a gomseli hajózási igazgatósá­gon dolgozot, mint a diszpé­cseri központ technikus-ope- i rátora. Ványa nagybátyám külön- j ben egészen jól rajzolt. A frontról hazaküldözgette a tér- j mészetről, harcmezőkről készí- j tett vázlatait, önarcképeit, hogy hozzátartozói láthassák, | menyire megváltozott. Most j azonban sajnos nem tudtam j megtalálni azokat a rajzokat, 1 pedig gyakran láttam őket. Nagybátyám jólelkű, figyel­mes ember, hű barát és elv­társ volt. Ilyennek maradt meg valamennyi hozzátartozó­ja emlékezetében. Nagy kár, hogy elveszett az utolsó levél, amelyet bajtársai írtak. Azt írták, hogy sebesü­lése után még egy óra 35 perc­ig élt. Tudatánál volt és azt j kérte, írják meg haza: "Bo­csássa tok meg nekem, drága szüleim. Becsaptalak bennete­ket. AZt ígértem, hogy hama- j rosan hazamegyek, írtam, hogy készüljenek lel a győztesek, köztük az én fogadásomra is kenyérrel és sóval, de én most meghalok...« Nagybátyám levelének eze­ket a sorait, amíg élek, nem felejtem el... Vaszilij Liszij«. j A szülőkhöz Jól tanult. Apánk mindig példaképül állította elénk. Még alig pitymallott, ő már vágta a gallyakat, hogy a rőzsével aztán a mocsarat teríthessék le (vidékünk ilyen mocsaras volt). Reggel pedig már az is­kolapadban ült. Mint szorgal­mas, jó tanuló petróleumot és papírt kapott az iskolától és □ Somogyi Néplap íme néhány idézet Iván Li­szij néhány leveléből, amelyek valóban sokat árulnak el róla magáról. 1943. szeptember 28-án kelt levelezőlap. Tábori postaszám: P.P. 92999. »Drága szüleim!?? Ma vettem hírét Dobrjanka és más falvak felszabadulásá­nak. Remélem, Titeket is fel­szabadítottak már. Nagy őrömmel fogok tollat. Remé­lem, hamarosan választ kapok. Én a fronton vagyok, élek, ; egészséges vagyok, amit Nek­tek is kívánok. Jómagam ria- gyon megváltoztam. Nem is is­mernétek rám rögtön. Nem : írom le mi mindenen mentem keresztül. Túlságosan is sokat éltem át... Minden nap várni fogom a választ. Első levele­tektől. drága szüleim, beval­lom félek. írjátok meg az iga­zat. Remélem, minden rendben van Veletek .. .« {Folytatjuk) Milyen lesz, hogy ala­kul egy-egy város, település képe? A meglevő anyagi erő­kön (építési kapacitás, pénz stb.) kívül milyen fölkészült- ségbeli — elméleti és szakmai — ismeretek határozzák meg egy újonnan felépítendő köz­épület formáját, külső meg­jelenését, vagy az átépített, korszerűsített városrész arcu­latát? Mindezekre felelni csak annak a felhalmozott tudás­anyagnak az alapján lehet, amelyet építészet, városépítés, városrendezés címszavak alatt találunk a 6zakkönyvekben. A városok fejlődésének sok­szorosan összetett és bonyo­lult gondjairól hallottunk teg­nap egy előadást a mester- építész-képző iskola kaposvá­ri rendezvényén. Dr. Perényi Imre, a műegyetem rektora, a városépítési tanszék vezető professzora átfogóan, az em­beriség haladásának folyama­tába ágyazta a városodás és városiasodás problémáit. Ko­runkban ugyanis a városok fejlődése, növekedése az em­beri élet egyik fő jellemzőjévé vált. 200 olyan város van a Földön, amelyben egymillió­nál többen laknak, és se sze­ri, se száma az ennél kisebb közép-és kisvárosoknak. Az utóbbi egy-két évtizedben megjelentek az összefüggő, hatalmas várceias települések, az úgynevezett agglomerációk, amelyekben olykor 20—40 millió ember is él. (Például Szilézia, Ruhr-vidék.) A városok rohamos növeke­dése láttán az építészekben mind élénkebben vetődik föl: van-e optimális nagyságú vá­ros? Milyen feltételek a leg­alkalmasabbak az emberi élet teljességének kialakításához? Korunk nagyvárosai ugyanis számos negatív tapasztalattal szolgáltak, melyek a személyi­ség elfásulásához, elidegene­déséhez vezettek. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a városépítésben, városfejlesztésben modell, ál­talánosan alkalmazható re­cept nincs. A város átfogó rendszer, s ez a rendszer a fejlődéssel együtt mind bonyo­lultabbá válik. A városrende­zés e rendszer elemeinek, s az elemek összhangjának ki­alakulását szolgálja. Nagy­részt tehát a városkép, a vá­rosszerkezet kialakulását meg­tervező, kivitelező szervek fölkészültségétől függ, hogy milyen lesz a település képe, s hogyan alakul ott az élet? Napjainkban világjelenség, hogy minden város a történel­mi magtól kifelé terjeszkedik. Régi külvárosi negyedek hul­lanak a porba, s helyükön egyre-másra új negyedek épülnek. Az is világjelenség, hogy a táj, a régi város és az épülő új szerves összhangját nem mindig sikerül megtalál­ni. Az új telepek házai gyak­ran nem illenek a tájba és a környezetbe, tehát táj- és helyidegenek, s nem dicsérik a városrendezési és tervező szakemberek fölkészültségét, tudását. S amíg csak ideigle­nesről van szó, s a helyide- genség az építkezés befejezé­se után csökken vagy megszű­nik, addig baj nincs. Nagyobb hiba, ha az építészeti gondo­lattéves. Egy-egy épület, vagy átépített városrész sok évre szóló, maradandó alkotás, év­I tizedekre megszabja tehát • város vagy városrész képét. S a környezettel szervetlen kap­csolatban levő házak és a vá­rosok megbomlott szerkezeti [ egysége sem segíti a váro6la- j kők emberibb életfeltételeinek ' megteremtését. A környezet \ ugyanis nem fejeződik be a ] lakás zárt ajtaja mögött. Az I otthon része a mikrokörnye­zetnek, s kölcsönhatásban van e környezetben élő ember | egyéniségével is. Magyarországon hosz­I szú évtizedekre érvényes te- | rületfelhasználási terv van, s minden község, város rendel- ! kezik rendezési tervvel. Ezen- í kívül létezik egy jó építési szabályzat is. A helyes város- I építésnek és területfölhaszná- | lásnak tehát kedvezőek a fel- I tételei. A gyakorlatban mégis gyakran kerül az egyéni vagy | a csoportérdek a társadalmi j fölé a telekpolitikai gyakor- ; latban s a területek felhasz­nálásában. (A városrendezési szakemberek általános véle­ménye, hogy például a Bala­ton mellett az utóbbi 4—5 év­ben többet parcelláztak, mint kívánatos lett volna.) Ezen­kívül a városiasodó falu fej­lődésére is vajmi csekély be­folyást tudnak gyakorolni az építészek. Pedig a szakmai műgond, a megfelelő tájéko- j zódás és a fejlődő városok mindennapi jelenségeinek ala­pos ismerete nélkül jó város- építési, városrendezési mun- I kát végezni vajmi nehéz. i A felelősség óriási. A ma | építkezők a jövő varosát is I formálják. Csupor Tibor Ford kongresszusi üzenete Köves Tibor, az MTI was­lította, hogy »Észak-Vietnam »Sajnálatosnak« nevezte a2 hingtoni tudósítója jelenti: »Megpróbáltatások és válto­zások idejét éljük át« — mon­dotta lord elnök csütörtökön este az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén elhangzott, komor aláfestésű, erősen drámai hangvételű kül­politikai üzenetében, amely­nek nagy részét a hazafias erők nyomása alatt megrop­pant indokínai bábrendszerek szétesése következtében, előállt helyzetnek szentelte. Ford elnök beszéde, melyet az országos rádió- és tv-háló- zatok egyenes adásban közve- j títettek, nem tükrözött irány- j változást, vagy lényegbevágó, j »felülvizsgálatot« az amerikai j külpolitikában, és a Fehér Házi bennfentesek »holtbiztos« előrejelzésével ellentétben — mindvégig magán viselte Kis­singer külügyminiszter kézje­gyeit. A saigam és a Phnom Penh-i rezsim szétesését Ford elnök »a vietnami és kambod­zsai barátainkra rászakadt I óriási emberi tragédiának« ne- j vezte. Emlékeztetett »a Viet­namban hozott hatalmas vér- és anyagi áldozatokra« és ar- ! ra, hogy az USA 5 elnök és 7 kongresszus hivatali ideje folyamán volt »elkötelezve In- 1 dokínában«. A továbbiakban azzal vádolta a VDK-t, hogy »módszeresen megsértette« a párizsi tűzszüneti egyezményt, de egyetlen szóval sem utalt arra a közismert tényre, hogy a saigoni rezsim már az egyez­mény aláírása napján hadjá­ratot indított a felszabadított területek ellen, és hallani sem j i akart az egyezmény politikai j előírásainak teljesítéséről. Az amerikai elnök szerint . »az USA képtelen volt vála- szóin:« a tűzszüneti egyez­mény állítólag »észak-vietna­mi megsértéseire«, mert az amerikai társadalom »megha- sonlott az évtizedes háború érzelmeitől« és mert »törvény- hozásilag megfosztottuk ma­gunkat az egyezmény betartá- i sanak kikényszerítésére való I képességünktől«. Ford azt ál-1 csaknem egész hadseregét Dél-Vietnamba küldte« és »Dél-Vietnam kormánya, bi­zonytalannak látva a továb­bi amerikai segítséget, sietve stratégiai visszavonulást ren­delt el védhetőbb állásokba«. »Ezt a rendkívülien nehéz manővert, amelyről a döntést velünk való konzultáció nél­kül hozták, rosszul hajtották végre, és a művelet a mene­kültáradattól akadályoztatva, pánikba torkollott« — hangoz­tatta Ford, majd azt fejteget­te. hogy ebben a helyzetben »választási lehetőségei« leszű­kültek, és a rendelkezésére ál­ló idő »rövid«. Ford a »tétlen­ség« és »kezeink mosása«, il­letve az USA katonai újrabe- avatkozásanak »két szélső vá­lasztási lehetősége« közti köz­benső alternatívaként 722 mil­lió dollár összegű sürgős kato­nai »szükségsegély« legkésőbb április 19-ig történő megszava­zását kérte a kongresszustól Saigon részére, továbbá »kez­deti összegként, 250 millió dol­lárt gazdasági és »humanitá­rius« segélynyújtásra. A »legrosszabb eshetőség« bekövetkezése esetén — fi­gyelmeztetett az elnök — »nem lesz idő kongresszusi vitára«. Erre hivatkozva felszólította a kongresszust, hogy »haladék­talanul tisztázza az USA fegy­veres erőinek délkelet-ázsiai felhasználására vonatkozó korlátozásait amerikai életek védelmének evakuálás útján történő biztosítására szorítko­zó korlátozott célból, arra az esetre, ha ez szükségessé vál­na.« Ford a vonatkozó törvény »azonnali módosítását« kérte, hogy az kiterjedjen »azokra 'a vietnamiakra is, akik iránt különleges kötelezettségeink vannak, s akiknek élete ve­szélybe kerülhet, ha a leg­rosszabb bekövetkezik.« Ford bejelentette, hogy a legközelebbi jövőben nyugati csúcstalálkozón kíván részt venni. Az elnök felhívta a kongresszust, hogy a NATO- csúcstalálkozó előtt vizsgálja felül azt a döntését amellyel megtiltotta Törökország kato­nai segélyezései Ciprus invá- I ziója miatt. | Egyiptom és Izrael közti »köz- j benső megoldás« létrehozásá- ! ra irányuló amerikai közvetí- I tés »felfüggesztését«. Mint | mondotta »elvileg Hozzájárul­tunk a genfi értekezlet újra- összehívásához«, de »készek i vagyunk más fórumok lehető- ' ségeit is felderíteni«. Ford elnök a továbbiakban nyomatékosan aláhúzta: »nemzeti érdekeink és nem­zetbiztonságunk megkövetelik, hogy csökkentsük a háború veszélyét. Az USA és a Szov­jetunió egyaránt érdekelt ab­ban, hogy csökkentsük a fe­szültséget, és szilárdabb kap- | csőlátókat építsünk ki.« »Az amerikai—szovjet kap- j csőlátók központi kérdése ma j — folytatta — a stratégiai nukleáris fegyverek korláto- : zásáról folyó kritikus tárgya- 1 lások. Reméljük, hogy a vla- gyivosztoki megállapodásokat az idén végleges egyezmény formájába öntjük Brezsnyev főtitkár egyesült államok-beli látogatása idején. Egy ilyen egyezmény először, szorítaná i plafon alá a stratégiai fegy­verkezési versenyt A háború j utáni korszak történelmi for- j dulópontját jelezné, és döntő | lépés lenne arra, hogy meg­szabadítsuk az emberiséget a nukleáris háború fenyegetésé­től.« Az elnök ezután rámutatott, hogy »önmagát ítélte vereség­re« az a kísérlet, hogy a »ke­reskedelmet és gazdasági szankciókat fegyverként hasz­nálják fel más nemzetek bel­politikájának megváltoztatása céljából. A kongresszus nem érte el szándékolt célját, és kárt okozott külpolitikánk­nak.« Befejezésül rendkívüli nyo­matékkai védelmébe vette a CIA-t, a »szenzációhajhászó nyilvános vitákkal« szemben, amelyek szerinte veszélyezte­tik »létfontosságú hírszerző ügynökségék hatékonyságát.« Végül »a minimális követel­ményeket kielégítő nemzetbiz­tonsági költségvetés« jóváha- i gyására kérte a lörvényhozó- Ikat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents