Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-29 / 99. szám
11 nép a demokratikus politika folytatása mellett foglalt állást fFotytatas az 1. oldalról.) szavazatok bizonyították, hogy a PKP gyökeret vert a munkásközpontokban, és a mező- gazdasági proletárok lakta déli területeken, másrészt a pártra leadott szavazatok alacsony száma a fasizmus által hátrahagyott sötét örökséget illusztrálta, s bizonyította a fennálló antidemokratikus helyzetet. A kommunistaellenesek szövetsége sokfajta eszközt fel is használt — beleértve a televíziót, a helyi hatalmasságokat, a Vatikánt és egyes külföldi köröket —, ezek beavatkoztak a portugáliai választásokba, a félelem légkörét szították és olyan híreszteléseket terjesztettek, hogy a kommunista párt melFord szilárdan „eltökélte” A Fehér Ház vasárnap este külön nyilatkozatban erősítette meg: Gerald Ford elnök szilárdan »eltökélte«, hogy indulni fog az 1976. évi elnökválasztásokon. Ron Nessen elnöki szóvivő a nyilatkozattal tulajdonképpen a Newsweek magazin cikkére válaszolt, amely szerint Ford nem kívánja megszerezni pártjának jelölését, »Az elnök szeretné, ha ismeretessé válnék, hogy ez a hír nem igaz. Végleges terve, hogv indul az elnökválasztásokon« — hangoztatta a szóvivő. letti nagy arányú szavazás esetén jobboldali puccs lesz. A Portugál Kommunista Párt, számba véve a nép és a Fegyveres Erők Mozgalmának szövetségét, mint a szabadság biztosítékát és a forradalom | mozgató erejét, továbbra is . teljesíti feladatait mint a ! munkásosztály és a dolgozó I nép forradalmi élcsapata. Minden várakozást felül- j múlóan pozitívnak nevezte az j alkotmányozó nemzetgyűlési I választások eredményét hétfő i délelőtti sajtóértekezletén | Otelo Sáráivá de Carvalho \ dandártábornok, a portugáliai j Fegyveres Erők Mozgalma | (MFA) legütőképesebb katonai ! alakulata (Copcon) parancsnoka, az MFA legfelső forradalmi tanácsának tagja. »A portugál nép folytatja forradalmát és továbbra is együtt tart a Fegyveres Erők Mozgalmával, azzal a katonai mozgalommal, amely maga is a népből való« — mondta a választások után Vasco Lou- renco százados, az MFA legfelső forradalmi tanácsának és koordinációs bizottságának tagja. Joaquim Gomes, a Portugál Kommunista Párt PB tagja, a központi bizottság titkára, az O Seculónak adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta: »Tánto- ríthatatlanul a munkásosztály- lyal, a dolgozókkal együtt folytatjuk harcunkat a népi erők és az MFA, a Fegyveres Erők Mozgalma szövetségének megerősítéséért. Ebben a szö- i vétségben rejlik az az erő, amely előrelendíti a demok- j ratikus és forradalmi folyamatokat.« Eltemették Kisházi Ödönt Tegnap a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában mély részvéttel kísérték utolsó útjára Kisházi Ödönt, a párt és a magyar munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosát, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, az Elnöki Tanács helyettes elnökét, országgyűlési képviselőt, a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagját. Ravatalánál díszőrség sorakozott föl; a gyászszertartás részvevői között ott volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának számos tagja, a társadalmi és tömegszervezetek több vezetője, a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja. Eljöttek az egykori harcostársak, barátok és tisztelők is. Testvérpártok értekezlete Benyomultak Saigonba a BNFF erői (Folytatás az 1. oldalról.) yen Van Minh tábornoknak, a katonai körzet parancsnokának rendeletére. Tran Van Lam, a saigoni szenátus elnöke, vasárnap este elismerte a rendszer katonai vereségét. Duong Van Minh, a vasárnap kijelölt új saigoni elnök, az éjszaka munkatársaival tanácskozott. A megbeszélések részletei nem ismeretesek. Mint ismeretes, Dél-Vietnam ideiglenes forradalmi kormá4meríkai űrhajósok Szamarkandhan [ nya azonban már több ízben j is világosan leszögezte: DélVietnamban helyreállt a béke, ha feloszlatják a Thieu- klikk vezetőiből álló saigoni vezetést, s olyan új kormányzat alakul, amely hajlandó a párizsi megállapodás szellemében eljárni és felszólítani az Egyesült Államokat, hogy szüntessen be mindenfajta beavatkozást Dél-Vietnam ügyeibe. A nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Saigonban hétfő délben heves utcai harcok kezdődtek. Az északi külvárosok katonai célpontjait és az elnöki palota térségét amerikai gyártmányú repülőgépek bombázták. Közben Duong Van Minh, az új, saigoni elnök, letette a hivatali esküt. Beiktatása alkalmából mondott beszédében állást foglalt a béke megteremtésének szükségessége mellett, de nem szólt arról, hogy hajlandó-e felszólítani az Egyesült Államokat a délvietnami ügyekbe való beavatkozás beszüntetésére. ,Az elnök egyébként Nguyen Van Huyent, a saigoni alsóház volt elnökét nevezte ki alelnökké. A miniszterelnöki tisztséget Vu Van Mau szenátorra bízta, aki a Diem-rezsim idején külügyminiszter volt. Bien Hoa tartomány népi felszabadító fegyveres erői hétfőn hajnalban ellenőrzésük alá vonták Long Thanh járási székhelyet és a hozzá csatlakozó katonai alkörzetet. Ezzel elvágták a Bien Hoa-i nagy légitámaszpont és a saigoni országrész egyetlen még használható kikötője, Vung Tau, között az összeköttetést a 15. számú országúton. A keletebbre fekvő Phuoc Tuy tartományban több stratégiai fontosságú terület fölött szerezték meg az ellenőrzést. A Vung Tauban rekedt sai- goniakat teljesen bekerítették. ( A Bien Hoa-i támaszpont ellen a felszabadító erők hétfőn délelőtt összpontosított tüzérségi támadást indítottak. Nyitányként negyedórán belül legalább 100 lövedék robbant a támaszponton, később további 400 talált célba. A bekerített támaszpont — a saigoni 3. katonai körzet pa- | rancsnokságával együtt — | délutánra a lángok martaléka i lett. Az európai földrész története nem ismer még egy hasonlóan hosszú, »nagy háború« nélküli időszakot, mint azt, amely a második világháború befejezése óta telt el. És nem paradoxon, ha ehhez hozzátesszük: nem volt még alkalom, amikor egy emberöltőnél rövidebb idő alatt hasonlóan mélyreható változások mentek volna végbe, mint e földrészen három évtized alatt. Mindez elválaszthatatlan a nemzetközi erőviszonyok alakulásától és a földrész kommunista és munkáspártjainak tevékenységétől. Ezek a pártok nagyon különböző körülmények közt harcolnak ugyanazért a nagy célért. S napról napra tanúsítják, mélységes felelősségérzetüket; azt. hogy készek minden erejüket a béke, a haladás, a demokrácia és a szocializmus ügyét szolgáló feladatok megvalósításának szentelni. Napjainkban, amikor olyan sok irányzat és iskola kerül szembe a krízissel, a kommunista mozgalom sorai szilárdulnak, új erőkkel gazdagodnak. 1967-ben a csehszlovákiai Karlovy Varyban 24 testvérpárt tartott értekezletet. Hadd idézzünk — a teljesség igénye nélkül — az akkori nyilatkozatnak az európai biztonság »kellékeiről« szóló részéből. »Szükséges — állapította meg a nyilatkozat — a jelenlegi európai határok, főképpen az Odera—Neisse-határ. valamint a két német állam közötti határ sérthetetlenségének elismerése; — a két szuverén és egyenjogú német állam — a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság — létezésének elismerése, ami szükségessé teszi, hogy az utóbbi mondjon le az egész Németország képviseletének igényéről; — annak a lehetőségnek kiküszöbölése, hogy a Német Szövetségi Köztársaság bármely formában, így például az úgynevezett »európai«, »sokoldalú« vagy »atlanti atomhaderő« keretében nukleáris fegyverhez jusson. Mint látható, ezek reális célok voltak. Azóta mélyreható változások mentek végbe a nemzetközi helyzetben. Ezek közös alapja az erőviszonyok A Szovjetunióban tartózkodó amerikai űrhajósok szovjet kollégáik kíséretében az üzbegisztáni Szamarkandba látogattak, Képünkön (balról jobbra); Kubászov, Slayton, Leonov, Brand és Stafford. (Telefotó; TASZSZ—MTI—KS) A sheltoni titokzatos robbanás háttere Tűzvész-biztosítási csalással ügyében, vádat emelt a társaság egyik tulajdonosa, bizonyos Charles Müller ellen, hogy ő szervezte meg a kombinát fölgyújtását a kártérítés reményében. Mint kiderült: a cég a csőd. szélére került. A tulajdonosok azt remélték, hogy a biztosító társaság rovására helyrehozhatják megingott anyagi helyzetüket. Fölbéreltek három gengsztert, aki álarcban, teherautón március elsején este 24 hordó üzemanyagot és 2 láda . robbanóanyagot vitt a helyszínre. A gyárban ekkor már csak az őrök tartózkodtak; őket megkötözték és kivitték a városból. A többi már csak technikai kérdés volt: egy óra múlva bekövetkeztek a robbanások, és a kombinát gyertya módjára leégett, w Március 1-én este a Connecticut állambeli (Egyesült Államok) Shelton kisvárost három hatalmas robbanás rázkódtatta meg. Másnap reggel a város lakosai az újságból megtudták: Shelton egyetlen nagyvállalata, a gumiárukombinát, teljesen leégett. Több mint .9(H) munkás került az utcára. A kárt 14 millió dollárra becsülik. A tulajdonosok azonban nem nyugtalankodtak, hiszen az egész kárt megfizeti a biztosító. Hamarosan azonban váratlan fordulatot vett az ügy. Az amerikai legfelsőbb bíróság, amely alapot vizsgálatot folytatott a tűz Átadta megbízólevelét tegnap Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének Mc Au- liffe, az Egyesült Államok új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Moszkvában tárgyal — Sisoumang Sisaleumsakkal az élén — a laoszi országos politikai konzultatív tanács küldöttsége. Dr. Philip Potter, az Egyházak Világtanácsának főtitkára a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának meghívására tegnap hazánkba érkezett. R ÖV I D E ÍJ Egyezményt írtak alá Bagdadban az együttműködési bizottság első ülésén arról, hogy az Iraki Köztársaság kőolajat szállít az NDK-ba. Kairóba utazott Rumor olasz külügyminiszter, hogy részt vegyen az együttműködési vegyes bizottság ülésén és tárgyalásokat folytasson az arab politikusokkal a közel- keleti válság megoldásáról. Becsben ünnepélyesen megemlékeztek vasárnap Ausztria felszabádulásának 30. évfordulójáról és a II. Osztrák Köztársaság kikiáltásáról. Sztrájkba léptek tegnap reggel a légiforgalmi dolgozók, és egy napra szinte teljesen megbénult Olaszország repülőforgalma. A jamaikai Kingstonba utazott Wilson angol miniszterelnök és Callaghan külügyminiszter ; mától kezdve egy hétig részt vesznek a Brit Nemzetközösség tagállamainak kormányfői értekezletén. GYORSLI STA az 1915. április 28-án megtartott lottójutalomsorsolásról, amelyen a 17. heti lottószelvények vettek részt. 2 830 273 konyhafelsz. utalvány. 2 846 404 utalvány, 2 851 993 tetőtől talpig utalvány, 2 862 14« rádió, 2 867 286 hűtőgép. 2 871 141 utalv., 2 871 440 tv, 2 775 599 utalvány, 2 885 189 utalv.. 2 886 218 utalvánv, 2 888 830 tv, 2 890 967 tetőtől talpig utalv., 2 898 649 utalv., 2 901 524 textilutalvány. 2 926 652 konyhafelsz., 2 933 654 bútorutalvány, 2 950 136 tetőtől talpig utalvány, 2 972 709 tetőtől talpig utalvány. 2 978 248 utalv.. 2 989 429 utalvány. 2 989 423 utalvány, 2 989 699 utalv.. 2 996 161 utalvány. 3 003 776 textilutalv., 3 015 171 ut.. vány. al- v35t\ éjr xzöü? xzöü? 3 025 90'5 konyhafelsz. utalvány, 3 040 <36 rádió. 3 046 897 utalvány. 3 060 222 hűtőgép. 3 066 094 konyhafelsz., 3 085 1 52 Utalvány. 3 098 436 tv. 3 10-6 986 tetőtlő talpig, 3 108 316 utalvány. 3 122 714 utalv.. 3 123 555 konyhafelsz.. 3 126 266 utalvány, 3 140 147 utalvány. 3 141142 textilutalvány, 3 144 045 konyhafelsz.. 3 Í50 145 utalvány. 3 156 153 utalv., 3 174 310 htalv.. 3 174 938 tetőtől talpig, 3 176 105 sztereo rádió, magnetofon, 3 178 676 Utalv.. 3 179 328 ki mit választ?, 3 194 189 ki mit választ?, 3 195 42i tetőtől talpig. 3 217 859 textilutalv.. 3 218 899 ki mit választ?. 3 220 454 ki mit választ?. 3 230 052 utalv., 3 232 072 konyhafelsz.. 3 236 312 konyhafelszerelés. 3 238 675 utalv.. 3 250 620 rádió, 3 256 963 konyhafelszereiés, * 3 280 482 utalv., 3 289 4 56 textilutalvány. 3 291 015 konyhafelszerelés. 3 291 560 hűtőgép. 3 339 922 hűtőgép. 3 331 428 hűtőgép, 3 334 014 utalvány, 3 342 135 tv. 44 472 370 ki mit vál.?. 44 47« 172 utalvány, 44 507 829 ki mit választ?. 44 827 674 konyhafelsz.. 44 829 933 ki mit választ?. 44 846 277 hűtőgép. 50 342 629 utalvány. 50 356 894 konyhafelsz.. 50 357 141 ki mit választ?, 50 357 4.39 utalv.. 50 357 515 zsínes tv. 50 371 87i tetőtől talpig. 50 386 425 utalvány. 50 396 105 utalvány, 50 410 401 ki mit választ?. 50 423 944 textilutalvány, 50 429 929 utalvány, 50 430: 285 konyhafelsz., 50 433 157 hűtőgép. 50 434 708 tetőtől talpig. 50 434 851 ki mit választ?. 50 440 256 utalv., 50 467 164 utalvány, 50 472 316 utalv- 1 \ 50 488 616 tetőtől talpig, 50 4 96 29« textilutalvány. 51 005 406 tetőtől talpig. 51 015 177 tv. 51 026 008 bútor, lakberendezés, 51 026 350 utalvány, 51 026 697 utalvány. 52 163 774 utalv., 52 165 639 utalvány. 52 1G3 668 utalv., 62 172 620 utalvány, 52 173 747 utalvány. 52 182 435 tv. 52 184 532 tetőtől talpig, 52 191 873 utalv.. 52 20*753 bútor, lakbér.. 52 204 65« hűtőgép, 52 227 86« utalvány. 52 237 295 utalvány. 52 237 698 ki mit váalszt?. 52 252 965 hűtőgép. 52 259 338 utal- j vány. 52 262 876 utalv., 52 281 95« I színes tv. | 55 823 74« rádió, 55 832 828 bútor, lakbér.. 55 481 553 tv. 55 485 5-90 ki mit választ?, 55 49 0 906 utalvány, 55 504 257 utalvány, j A nyertes szelvényeket 1975. I május 20-ig kell a totó-lottó ki- I rendeltségek, az OTP-fiókok vagy i a posta útján a Sportfogadási és ! Lottó Igazgatósághoz (1875 Buda- I pest. V.. Münnich Ferenc u. 15.) I eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor- j solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) fordulata volt a szocializrmM,' a haladás javára. Az imperializmus kénytelen volt elismerni stratégiai egyenlőségét a szocialista országokkal, azt, hogy a korszakos társadalmi fordulat eredményei e földrészen többé nem fordíthatók vissza. Ez a felismerés kijózanítóan hatott a tőkés világ felelős vezetőire is. Megkezdődött Európa kapitalista és szocialista része között a békés egymás mellett élés és együttműködés érvényesülése. És napjainkra ez a folyamat. jelentős eredményeket hozott; olyan államközi egyezmények szólnak erről, amelyeknek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Megkezdődött az európai biztonsági és együttműködési konferencia, amelynek harmadik — záró — szakaszára várakozásunk szerint a legmagasabb szinten és a közeli időszakban sor kerül. Az enyhülés egyre kedvezőbb körülményeket biztosít a munkásosztály nemzetközi küzdelméhez és ezzel együtt a nemzeti keretekben folyó osztályharcához. Ezt a megállapítást igazolják a Portugáliában és Görögországban végbemenő változások. Amikor az államközi viszonyok fejlődését figyelemmel kísérjük, azt is megállapíthatjuk: soha nem volt olyan nagy különbség a válság sújtotta-tőkés Európa és a földrész szocialista része — a stabilitás övezete — között, mint napjainkban. Az enyhülés sikerei, az előrehaladás új lehetőségei, de nemkülönben az ellenőrök is megkövetelik tehát a helyzet fölmérését, a tanácskozást közös dolgainkról. Európa kommunista és munkáspártjai között a tanácskozásra Berlinben kerül sor. Most tervszerűen folyik az.előkészités A napirenden a béke. a biztonság és a társadalmi haladás időszerű feladatai szerepelnek majd. Az MSZMP — amely mindig aktív részvevője volt a testvérpártok nemzetközi összefogásának — abban a szellemben készül e tanácskozásra, ahogy ezt a XI. kongresszus határozata megszabta, amikor rámutatott: a kommunista mozgalom egységének erősítésére fontos eszköznek tekinti azokat a tanácskozásokat, amelyeket a testvérpártok a világ különböző térségeiben — az egyes földrészeken és övezetekben folyó osztályharc sajátos céljaiból kiindulva rendeznek. Ezen az elvi alapon támogatja az európai testvérpártok értekezletének megtartását. Színészsztrájk és gyilkosság Kétnapos sztrájkba léptek vasárnap az argentínai színészek, válaszul az AAA (Argentin Antikommunista Szövetség) földalatti terrorszervezet zsarolására. Az AAA Buenos Airesben terjesztett röpcédulákon ugyanis 16 színészt, újságírót, filmrendezőt és kiadót »kivégzés« terhe mellett 48 órán belül az ország elhagyására szólított föl. Közben — ugyancsak vasárnap — megtörtént az idei kétszázadik politikai gyilkosság Argentínában. Az áldozat ismét egy demokrata volt. Hároméves, 433-as típusú, 4 q teherbírású Moszkvics furgon tehergépkocsi eladó a Somogy megyei Ásványvíz- és Szikvízipari Vállalatnál Kaposvár, Május 1. utca 50. Telefon: 14-480. Érdeklődni a vállalat műszaki osztályán lehet. 328895