Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-29 / 99. szám

ytlAG PROLETÁRJAI. EGYESÖLJETEK! Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA T á wezeték-é pítes XXXI. évfolyam 99. szám 1975. április 29., kedd Rakétatűz, heves harcok, légitámadás Benyomultak Saigonba a DNFF erői Minh tábornok az új elnök — Szétlőtték a Bien Hoa-i támaszpontot Rakétákkal lőtték ismét — három év óta először — a | sárnapi rendkívüli ülésén — dél-vietnami felszabadító erők Saigon központját. A haza­fiak katonai egységei hétfőre virradóan a fővárostól 20 kilo­méterre építették ki állásaikat; az Egyesült Államok ugyan­akkor elrendelte saigoni katonai tanácsadó irodájának hala­déktalan bezárását. A dél-vietnami rezsim nemzetgyűlése rendkívüli ülésén teljhatalommal ruházta föl Minh tábor­nokot. Hétfőn délben már Saigonból tudósítottak heves ut­cai harcokról a nyugati hírügynökségek. A dél-vietnami felszabadító erők a vasárnapra virradó éj­szakán — három év óta elő­ször — ismét rakétákkal lőt­ték Saigont. A dél-vietnami főváros központját több talá­lat érte. A saigoni katonai parancsnokság egyik szóvivő­jének közlése szerint a DNFF evői mintegy húsz kilométer­re megközelítették a fővárost és rakétakilövő állásaikat a Saigon folyó mentén építet­ték ki. Á Saigon ellen indított éj­szakai rakétatámadással egy időben arról érkezett hír, hogy az Egyesült Államok el­határozta saigoni katonai ta­nácsadó irodájának haladék­talan bezárását. A saigoni nemzetgyűlés va­Budapestre érkezett K. B. Andersen Magyar—dán tárgyalások kezdődnek A dán külügyminiszter (jobboldalt) Nagy János külügymi­niszter-helyettes társaságában (balról) városnéző sétát tett a Várban. (MTI-fotó — Torma Andor felv. — KS, Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására vasárnap dél­után hivatalos látogatásra Bu­dapestre érkezett K. B. Ander­sen, a Dán Királyság külügy­minisztere. Fogadására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes külügyminiszter, Nagy János külügyminiszter­helyettes, s ott volt Oláh Jó­zsef, a Magyar Népköztársaság Koppenhágában akkreditált nagykövete, valamint Christi­an D. Holten-Eggert, a Dán Királyság budapesti nagyköve­te. K. B. Andersen vasárnap a késő délutáni órákban Buda­pest nevezetességeivel ismerke­dett^ hétfőn délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Hétfőn a Külügyminisztéri­umban megkezdődtek Púja Frigyes külügyminiszter és K. B. Andersen dán külügymi­niszter tárgyalásai. A többi kö­zött áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását meg az európai biztonság és együtt­működés időszerű kérdéseit. Púja Frigyes külügyminisz­ter és felesége hétfőn ebédet adott a dán külügyminiszter és felesége tiszteletére a Margit­szigeti Nagyszállóban. A szívé­lyes hangulatú ebéden Púja Frigyes és K. B. Andersen po- hárköszöntót mondott. Tran Van Lám szenátusi el­nök javaslatára — a j^len levő szenátorok és képviselők egyhangúlag teljhatalommal ruházták föl Duong Van Minh tábornokot, s ő így a rend­szer új elnöke. A parlament két házának 211 tagja közül csupán 134 törvényhozó vett részt a nagy sietve összehívott tanácskozáson. (A nemzetgyű­lés ülését azután hívták ösz- sze, hogy Huong elnök nem volt hajlandó eleget tenni a nemzetgyűlés szombati hatá­rozatának, amely udvarias formában lemondásra szólí­totta föl.) A dél-vietnami népi felsza­badító erők fegyveres egysé­gei vasárnap este benyomul­tak Saigon északi elővárosai­ba és ott szilárd állásokat épí­tettek ki. Az ellenséges csa­patok ellentámadásait vissza­verték. Közben a népi fegy­veres erők az éjszaka folya­mán tovább lőtték Saigon ka­tonai célpontjait és folyama­tosan tűz alatt tartották a fő­várostól néhány kilométerre levő Bien Hoa és Long Binh támaszpontokat. Saigonban délutánra elült a délelőtt városszerte hallható fegyverropogás. Hivatalos jer lentések a rejtélyes légitáma­dásról sem látott napvilágot. A dél-vietnami főváros utcáin megafonos kocsik jelentették be, hogy 24 órás kijárási tila­lom lépett érvénybe — Ngu­(Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Maróthy László hazaérkezett Kubából Dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ központi bi­zottsága első titkárának veze­tésével hétfőn hazaérkezett az az ifjúsági delegáció, amely a ! Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség meghívására hivata- j los baráti látogatást tett a Ku- I bai Köztársaságban. A küldött­séget a Ferihegyi repülőtéren Borbély Gábor, a KISZ köz­ponti bizottságának titkára fo­gadta, ott volt Szűcs Istvánná, I az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, az úttörőszövetség I főtitkára, Boros Béla, a KISZ I budapesti bizottságának első titkára. A Liter—Győr közötti 400 Kv-os távvezeték a Duna menti Hőerőműben termelt villamos energiával tovább javítja a Dunántúl villamosénergia-ellátását. Ez a belföldi távveze­ték-hálózat csatlakozik a magyar—csehszlovák kooperáció­ban, 1978-ban épülő Pod—Biskutice (Csehszlovákia) közli hálózathoz is. (MTI-íotó — Bisztray Károly felv. — KS) A nemzetgyűlési választások tanulságai n nép a demokratikus politika folytatása mellett foglalt állást Lisszabonban a múlt éjjel a kormánykoalíció négy párt­jának hívei közös felvonuláson ünnepelték meg a választások eredményét. A felvonuláson részt vett a választáson leg­több szavazatot nyerő szocialista párt vezetője, Mario Soa­res is. A Portugál KP vasárnap nyilatkozatot tett közzé a választásokkal kapcsolatban. Soares a választást köve­tően kijelentette, hogy annak eredménye a portugál nép győzelme volt. Soares legboldogabb napjának ne­vezte azt, hogy a portugál nép a szocializmusra szavazott. A Portugál Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága a vasárnapra virradó éjszaka nyilatkozatot tett közzé, s eb­ben állást foglalt az április 25-i választásokkal kapcsolat­ban. A nyilatkozat az alkot- élete mányozó gyűlési választáso­kat a portugál nép számára jelentős dátumnak nevezi. — A választások eredménye azt tanúsította — emeli ki a nyilatkozat —, hogy a portu­gál nép a demokratikus poli­tika folytatása és a szocialis­7anácskozás az európai biztonsági értekezletről Mielőbb és legmagasabb szinten! ta távlat mellett foglalt állást, akkor is, ha ezek a perspek­tívák még nincsenek világo­san megfogalmazva, ha ér­telmezésük eltérő is. A szavazás bizonyítja, hogy a reakciós jobboldal csekély támogatásra talált a tömegek körében. Annak ellenére, hogy számos vidéken gyakor­latilag hiányzott a szabad­ság és a reakciós jobboldal pártjai demokratikusnak ál­cázták magukat, a jobboldal csupán szerény eredményt ért el. A portugál nép megmutat­ta, hogy nem akarja a fasiz­mushoz való visszatérést. . A kommunista pártra leadott (Folytatás a 2. oldalon.) Kis Csaba, az MTI tudósító­ja jelenti Liege-ből: A belgiumi Liege városában vasárnap és hétfőn munkabi­zottsági ülésekkel folytatódott az európai közvélemény képvi­selőinek második kongresszu­sa, amely szombaton Brüsszel­ben kezdte meg tanácskozá­sait. A több mint 500 delegá­tus négy csoportban foglalko­zott az európai biztonság és együttműködés alapvető kérdé­seivel. Az államközi tárgyalások kérdésével foglalkozó munka- bizottság ülésén Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnök- helyettese foglalta össze a ma­gyar küldöttség álláspontját az európai biztonsági és együtt­Bezárta kapuit a moszkvai magyar kiállítás Hatszázezer látogató - három hói alatt A moszkvai magyar jubileu­mi kiállítás vasárnap este be­zárta kapuit. Az utolsó napon az áprilisvégi napsütésben több mint ötvenezer látogató kereste föl a rendezvényt. Né- j hány órával a zárás előtt ün- j nepélyes keretek között adták 1 át annak a pályázatnak első díjait, amelyet a kiállítás igaz­gatósága és a minszki autógyár hirdetett három héttel ezelőtt a belorusz főváros egyik leg- | nagyobb üzemének dolgozói í részére. Több mint hatszázezer látoga­tó tekintette meg Moszkvában a Felszabadult Magyarország 1945—75 című jubileumi kiál­lítást. A kiállítás három hétig tartott nyitva, s ez alatt a lá­togatók megismerhették Ma­gyarországnak az utóbbi har­minc év alatt elért eredmé­nyeit, a korszerű iparral, szö­vetkezeti mezőgazdasággal, magas életszínvonallal, fejlett tudománnyal és kultúrával rendelkező, virágzó szocialista állam fejlődését. működési konferencia tárgya­lásainak eddigi alakulásáról, Hangsúlyozta: a közvélemény hazánkban azt várja, hogy mi­előbb és a legmagasabb szin­ten tartsák meg a harmadik, befejező szakaszt. A magyar küldöttség nevé­ben támogatta azt a több dele­gáció által fölvetett javaslatot, hogy a közvélemény képvise­lőinek jelenlegi tanácskozása küldjön megbízottakat Genfbe, s ott ismertesse a biztonsági konferencia delegátusaival a hegei tanácskozás álláspontját. Ugyancsak támogatta azt a javaslatot, hogy a NATO-tag- államok közvéleményének képviselői a májusra tervezett NÁTO-csúcstalálkozó részve­vőinek adjanak hasonló tájé­koztatást, és sürgessék, hogy az Atlanti Szövetség tagállamai segítség elő a biztonsági és együttműködési konferencia eredményes befejezését. Az európai enyhülés és a vi­lágbéke kapcsolataival foglal­kozó munkabizottságban Bra­un Gyula, a KISZ kb nemzet­közi osztályának vezetője a többi között az ifjúsági szerve­zetek együttműködésének je­lentőségét méltatta. Elmondta továbbá, hogy 1976-ban Varsó­ban európai ifjúsági diáktalál­kozót tartanak, s a népek ba­rátságának, ' együttműködésé­nek .kívánják szentelni 1978- ban a kubai világifjúsági ta­lálkozót is. A magyar delegá­tus javasolta: az európai köz­vélemény tanácskozásának ha­tározatairól, állásfoglalásairól tájékoztassák más kontinensek politikai, társadalmi, ifjúsági szervezeteit is. A tanácskozásnak a bizton­ság kérdéseivel foglalkozó munkabizottságban hétfőn a magyar küldöttség képviseleté­ben Sütő Ottó, a Magyar Kül­ügyi Intézet osztályvezetője szólalt föl. A többi között ja­vasolta: a bizottság munkaok­mánya sürgesse az európai biztonsági és együttműködési konferencia mielőbbi és a leg­magasabb szinten történő be­fejezését. A politikai enyhülést szoro­san össze kell kapcsolni a ka­tonai enyhüléssel, a hatékony haderőcsökkentési és leszerelé­si intézkedésekkel — hangsú­lyozta a magyar delegátus —; a biztonsági konferenciának Helsinkiben létre kell hoznia egy olyan állandó konzultatív testületet, amely gondot fordít a határozatok végrehajtására és adott esetben javasolja az újabb európai tanácskozás ösz- szehívását. A politikai tárgyalásokkal foglalkozó munkabizottságban dr. Timkó Imre görögkatolikus megyés püspök szólalt föl. Rá­mutatott: a közvéleménynek I sürgetnie kell, hogy Európában j maradéktalanul érvényesülje- j nek az emberi jogok. Az európai közvélemény : képviselői kongresszusának I tiszteletére Liege város polgár- mestere hétfőn fogadást adott. Mai számunkban A szakosított termelési rendszerek eredményeként évről évre emelkedik me­gyénkben az átlagtermés, különösen a gabonafélék és a kukorica termesztésében. A szárítási-tárolási gondokról és a lehetőségekről ír mun­katársunk lapunk 3. olda­lán, s arról, hogyan ment­hetnénk meg minél töt>b terményt Nagy érdeklődéssel figye­lik a K. Rákóczi szereplését a megye sportbarátai, első­sorban azok, akik a labda­rúgást kedvelik. Vasárnap Budapesten a K. Rákóczi győzelemmel zárta a baj­nokság múlt heti fordulóját. Hét bajnokjelölt az NB Il-ben címmel közlünk tudósítást, a budapesti mérkőzésről, és a többi megyei sportesemény­ről is tájékoztatunk a 4—5. oldalon. Vasárnap befejeződött a felszabadulás 30. évforduló­jának tiszteletére meghirde­tett Szabadság! Tégy gazdaggá minket! elnevezésű megyei vetélke­dő. A vetélkedő döntőjéről ír munkatársunk lapunk 5. oldalán. Előre a IV. ötéves terv sikeres befejezéséért! k

Next

/
Thumbnails
Contents