Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
gondot kell fordítani a bűncselekmények megelőzésére, fokozni a társadalmi és a belső ellenőrzést, a szocialista tulajdon védelmét. A rendőri, az ügyészi és a bírói szervek tevékenysége megfelel a követelményeknek, fejlődött a vezetés színvonala, összehangoló tevékenységüket azonban tovább kell javítani. A megye bíróságainak ítélkezése kiegyensúlyozott. A jogpolitikai szempontból kifogásolható ítéletek száma elenyésző. Változatlanul fontos politikai követelmény a szocialista törvényesség erősítése és a jogsértő cselekmények visszaszorítása. A fegyveres erők és testületek feladatait, működésük feltételeit a szocializmus építése eredményeként bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások határozzák meg. A korszerűsítéssel együtt járó magasabb követelményeknek megfelelnek, szilárdan helytállnak a felkészülésben, az országhatár védelmében, a közrend és a közbiztonság fenntartásában. Erkölcsi, politikai és fegyelmi állapotuk jó. Erősödik a honvédség, a határőrség, a rendőrség és a munkásőrség kapcsolata a területi szervekkel, fokozottan bekapcsolódnak a megye gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életébe. A fegyveres testületek munkájához szorosan kapcsolódik a szervezett társadalmi erők közreműködése. A megye pártszervei és -szervezetei a beszámolási időszakban is nagy figyelmet fordítottak a munkásőrség önkéntes, szocialista és demokratikus jellegének erősítésére, az állomány politikai, erkölcsi egységének szilárdítására. A munkásőrség, a dolgozók által nagyra becsült, elismert fegyveres testület megfelelt a követelményeknek. 82 százaléka párttag, 70 százaléka fizikai dolgozó. Tagjai a munkásosztály, a dolgozók áldozatkész képviselői, akik a többi fegyveres testület tagjaival együtt a munkásosztály hatalmának szilárd őrei, védelmezői. A munkásőrök fegyelme, hangulata jó, túlnyomó többségük a munkahelyén is példamutatóan dolgozik. A munkásór-megbízatásnak rangja van, erkölcsi megbecsüléssel párosul. A Magyar Honvédelmi Szövetség egyre jobban látja el az ifjúság hazafias, honvédelmi neveléséből és felkészítéséből rá háruló feladatokat. Kapcsolata erősödött az állami, a társadalmi szervekkel, a fegyveres erőkkel és testületekkel is. A lakosság érdeklődése fokozódott a szövetség tevékenysége iránt. A pártértekezlet az alábbi feladatokat határozza meg: A fő figyelmet minden szinten a pártirányítás fejlesztésére, a párt vezető szerepének következetes érvényesítésére kell fordítani. A feladatok megkövetelik tömegkapcsolatának erősítését, a pártdemokrácia további fejlesztését. Meg kell értetni mindenütt, hogy a demokratizmus fejlődésével együtt erősíteni kell a centralizmust. A pártszervek és -szervezetek hajtsák és hajtassák végre a határozatokat, legyen hatékonyabb és rendszeresebb az ellenőrzés. Ennek gyakorlásához nyújtsanak több módszerbeli segítséget az alapszervezeteknek. Tovább kell fejleszteni a járási, városi pártbizottságok munkájának mozgalmi és politizáló jellegét. Meg kell követelni a járási, városi, községi, üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságoktól és pártvezetőségektől, hogy továbbra is tekintsék kiemelt feladatuknak az alapszervezeti munka színvonalának emelését. A pártszervek irányító munkáját, operatív szervező, segítő, ellenőrző tevékenységét elsősorban annak alapján kell megítélni, hogyan dolgoznak a hatáskörükbe tartozó pártalapszervezetek. Fordítsanak megkülönböztetett figyelmet a gyengén működő alap- szervezetek segítésére. A párt tagfelvételi munkáját továbbra is a párt élcsapat- és osztályjellege erősítésének kell alárendelni. A párttaggá nevelő munka A beszámolási időszakban a termelési viszonyok szocialista jellegének erősödésével együtt fejlődött a megye társadalma. A hatvanas évek második felétől a tervszerű ipar- telepítés következtében csökkent, az elmúlt években megszűnt a lakosság elvándorlása. Somogy mezőgazdasági jellege megmaradt, de az ipar súlya számottevően nőtt, s ez a társadalmi szerkezet kedvezőbb változásához vezetett. Nőtt a keresők száma, csökkent az egy keresőre jutó eltartottak aránya. A foglalkoztatottság alakulását a városi keresők számának növekedése, illetve a falusiak csökkenése jellemzi. Jelenleg az aktiv keresők száma 173 ezer, ez a lakosság 48 százaléka (1970-ben 47 százalék volt.) A keresók megoszlása a következő: 1970 1974 Az iparban foglalkoztatottak aránya 23 % 24 % Az építőiparban foglalkoztatottak aránya 7% 7 % A mező-, erdő- és a vízgazdálkodásban (ÁG-ok és tsz-ek) «% 35% Egyéb (államigazgatás, közlekedés stb.) 28% 34% 100% 100% Somogybán még mindig kedvezőtlenebb a korösszetétel, mint az országban. Ezt részben a múlt káros öröksége, az egyke, részben a tudati viszonyok negatív jelenségei és más tervszerűségének fokozásával biztosítani kell, hogy a pártszervezetek elsősorban a munkások legjobbjait vegyék fel a pártba, azokat, akik meggyőződéses hívei szocialista társadalmunknak, élen járnak a munkában, közéleti tevékenységet folytatnak, és a szocializmus elvei szerint élnek. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a közvetlen fizikai munkát végzőkre, a munkásfiatalokra és a munkásnőkre. A pártmunka valamennyi eszközével tovább kell erősíteni a párttagság fegyelmét, a politikai, szervezeti és cselekvési egységet. Nagyobb gondot kell fordítani a megelőző és a nevelő munkára, az ideológiai képzésre. A pártszervek és -szervezetek gondoskodjanak arról, hogy fegyelmi vétség ne maradjon észrevétel, következmény nélkül. A párt vezető szerepének, erősítése, politikájának megvalósítása szükségessé teszi a kádermunka elveinek hatékonyabb érvényesítését. Minden szinten növelni kell az irányító szervek felelősségét a hatáskörükbe tartozó vezetők magatartásáért és tevékenységéért. Növelni kell a testületek szerepét a személyi kérdések eldöntésében, erősíteni a demokratizmust a kádermunkában is. Szervezettebbé kell tenni a vezetők utánpótlását. Az eddiginél céltudatosabban törekedjenek minden szinten a munkában és a társadalmi életben kitűnt, szervező- és vezetőkészséggel rendelkező munkások, szövetkezeti parasztok vezetővé nevelésére és vezetői tisztségbe való állítására. Nagy gondot kell fordítani a nők és a fiatalok előléptetésére. A pártszervek és -szervezetek segítsék elő, hogy a területükön levő tömegszervezetek és -mozgalmak fokozott aktivitással vegyék ki részüket a párt politikájának megvalósításából. Kívánatos, hogy még többel kezdeményezzenek, és kellő gyorsasággal juttassák el az illetékes pártszervekhez, -szervezetekhez a különböző rétegek véleményét, javaslatát. Tovább kell fejleszteni a tömegszervezetek pártirányítását. Erősíteni kell a KISZ kommunista jellegét: a KISZ-tagok politikai, világnézeti elkötelezettségét és fegyelmét. El kell érni, hogy az ifjúsági szövetség befolyása kiterjedjen az egész ifjúságra. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a KISZ-nek a munkásifjúság közötti érdekvédelmi, szervező és nevelő munka javítására El kell érni, hogy tovább javuljon a szak- szervezetek politikai nevelő és érdekvédelmi tevékenysége. Biztosítani kell a szakszervezeti jogok és hatáskörök érvényre juttatását. A Hazafias Népfront növelje társadalmi bázisát, különösen a munkások, a bejáró dolgozók, a nők. a fiatalok, valamint a műszaki és agrárértelmiség körében. Az eddiginél jobban járuljon hozzá az állami szervek és a lakosság kapcsolatának fejlesztéséhez. Tovább kell erősíteni a tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jellegét. A megyei tanácsnál és a helyi tanácsoknál is érvényesüljön jobban a testületek elhatározó és ellenőrző szerepe. Ezt segítse elő a tanácsi bizottságok szervezettebb tevékenysége. A szocialista demokrácia továbbfejlesztése érdekében szélesíteni kell a tanácsok, a tanácstagok és a lakosság kapcsolatát. A káderpolitikai elveknek megfelelően — elsősorban a politikai és a szakmai képzés fokozásával — tovább kell erősíteni a tanácsi apparátust. A jogalkalmazó szervek még céltudatosabb munkával segítsék elő a szocialista tör. vényesség érvényesülését, az állampolgárok ügyeinek körültekintő intézését, és határozottabban lépjenek fel a társadalomra karos magatartással szemben. A bűnüldöző és igazságügyi szervek javítsák a bűnözés megelőzésére és visszaszorítására irányuló tevékenységüket. Törekedjenek a társadalmi bázis kiszélesítésére, az állami, társadalmi és gazdasági szervek fokozottabb bevonására. tényezők: a lakáshiány, a gyermekintézmények korlátozott száma idézte elő. Szövetségi politika és szocialista nemzeti egység Az elmúlt négy évben sikerrel munkálkodtunk a munkásosztály vezető szerepe, a munkás—paraszt szövetség erősítésén, a munkások, a termelőszövetkezeti parasztok, az értelmiség és a kispolgárság összefogásán, a kommunisták és a pártonkívüliek együttműködésének továbbfejlesztésén, pártunk szövetségi politikájának megvalósításán. E szövetség célja a szocializmus építése. Megyénk dolgozóinak többsége elismeri a mun. kásosztály, a párt vezető szerepének szükségességét. Munkánk arra irányult, hogy mozgósítsuk a munkásságot, a szövetkezeti parasztságot, a megye minden dolgozó rétegét a szocializmus építésében előttünk álló feladatok végrehajtására, a politikai céljainkkal való azonosulásra. A megyei pártbizottság nem tévesztette szem elől, hogy a munkás—paraszt szövetségnek alapvető szerepe van. A munkások és a tsz-parasztok kapcsolata tovább szilárdult, a munkás—paraszt szövetség tartalma gazdagodott. A dolgozók általában értik a szövetség jelentőségét, de időnként vitás kérdések merülnek föl, s a szövetségi politika érvényesüléséről eltérő vélemények is tapasztalhatók. Nem tudtuk teljesen megértetni, hogy a vezető osztály és a szövetségesek között vannak érdekeltérések is, melyek a fejlődés velejárói. Ezek feloldása állandó feladat. Előfordul, hogy egyesek célként és nem a szocializmus építésének eszközeként fogják fel a szövetségi politikát. Megállapíthatjuk, hogy megyénkben érvényesül a párt szövetségi politikája. A szövetségesek megnyerésére tett erőfeszítések nyomán erősödött a szocialista nemzeti egység. Eredményeink fokozásához azonban elengedhetetlen az ideológiai küzdelem, a meggyőző munka, a társadalom osztályai es rétegei közötti kapcsolat további javítása. A munkásság A beszámolási időszakban mérsékeltebben nőtt a munkások száma, mint az előző ciklusban. Az ipari és az építőipari fizikai munkások száma 42 ezer; az állami gazdaságok, az erdőgazdaságok és a termelőszövetkezetek (alkalmazotti) fizikai dolgozóié 16 ezer; egyéb ágazatok (közlekedés, távközlés, szállí- .tás, szolgáltatás stb.) fizikai dolgozóié 29 ezer; a közvetlen termelésirányítóké 3 ezer. A vidéki ipartelepítésből, a munkásság kedvezőbb területi megoszlásából adódott, hogy ezeken a területeken a politikai, a társadalmi és a művelődési élet színvonala javult (Nagyatád, Marcali, Barcs, Tab). A munkások számottevő része faluról került a szocialista ipari üzemekbe. Ezek politikai és szakmai képzésében jelentős a javulás, de lassítja a folyamatot, hogy a bejáró dolgozók száma 24 600-ra nőtt. A szakképzett munkások száma négy év alatt így is 33,5 százalékról 36 százalékra emelkedett. A munkások tevékenysége, fegyelme, magatartása, a szocialista munkavérsenyben és a brigádmozgalomban elért eredményei pezs- dítően hatottak a megye lakosságára. Eredmények jellemzik politikai aktivitásuk, közéleti tevékenységük fejlődését is. Megyénk munkássága mindenben élen jár, példát mutat valamennyi dolgozó számára. Munkásgárdánk a beszámolási időszakban súlyának, erejének megfelelő helyet és szerepet töltött be a megye politikai életében. Mivel az egyes munkásrétegek között — anyagi helyzetük, politikai öntudatuk, szakmai képzettségük és általános műveltségük szempontjából — eltérés van, ezért továbbra is nagy gondot kell fordítani a különbségek csökkentésére, eszmei, politikai egységük további erősítésére. A pártalapszervezetek céltudatosabban kezdeményezzék a munkások politikai műveltségének fejlesztését, tájékozottságuk növelését Arra kell törekedni, hogy a munkásosztályban levő magas rendű szocialista osztálytulajdonságok jellemezzék a munkások minden réteget. A szövetkezeti parasztság Somogybán 28 ezer az aktív termelőszövetkezeti tagok, és 10 000 a bedolgozók száma; 31 400 a nyugdíjasoké és a járadékosoké. Tovább javultak a termelőszövetkezeti parasztság élet- és munkakörülményei. A mezögaz- dasagi munka a fejlett technika alkalmazásával egyre inkább szakmává válik és vonzza a fiatalokat. 1970-től 1973 december végéig mintegy 2700 harminc éven aluli fiatal lépett be a termelőszövetkezetekbe. Ennek ellenére a termelőszövetkezeti tagság körében elöregedés tapasztalható. Az átlagos életkor 54 év. A párt- és állami határozatok az elmúlt négy év alatt tovább erősítették a termelő- szövetkezetek szocialista jellegét. A szövetkezeti parasztság gondolkodásmódjára jelentős befolyást gyakorol a szocialista nagyüzem. A munka szocialista jellegének fejlődése tovább erősítette a közös tulajdonnoz és a munkásosztályhoz való szövetségi viszonyát. Somogy megye parasztsága szorgalmasan munkálkodik a szocialista mezőgazdaság korszerűsítésén. A termelőszövetkezetekben dolgozó párttagok száma a beszámolási időszakban mintegy 9 százalékkal nőtt. A szakmunkás és a fizikai munkás párttagok száma viszont kismértékben csökkent. Tovább kell növelni a termelőszövetkezeti parasztság szak- képzettségét, politikai öntudatát, és fokozni a közös gazdaságban végzett munka erkölcsi, anyagi megbecsülését. A kommunisták a munkás—paraszt szövetség erősítése mellett szorgalmazzák a termelőszövetkezetek dolgozóinak minden oldalú művelődését, és fokozzák a korszerű termelési eljárások iránti igényüket. Az értelmiség Az értelmiség száma 1970-től tovább nőtt, összetétele kedvezően változott. Javult anyagi és erkölcsi megbecsülésük. Többségük elismeri és elfogadja a munkásosztály vezetését, híve a szocializmusnak. Eszmei fejlődésükben mindjobban a szocialista ideológia válik uralkodóvá. Egyre többen vesznek részt a pártoktatás kaderképző tanfolyamain, növekszik a rendszeres propaganda- és tömegpolitikai munkát végzők száma. A munkából egyre nagyobb részt vállal a fiatal értelmiség. Az értelmiség kezdeményezőkészségét azonban csak részben sikerült kibontakoztatni. Egy részüket a politikai érdektelenség még távol tartja a közéleti tevékenységtől. Észrevételeikre, a fonákságokkal szembeni magatartásukra — amely gyakran nem kellő tájékozottságukból fakad — jobban oda kell figyelni. • Körükben is hatnak még a szocialista ideológiával ellentétes nézetek. Egyesek igyekeznek különválasztani a szakterületet és a politikát. Feladatunk, hogy az értelmiség körében is tovább erősítsük a marxista ideológia hatását, fejlesszük társadalmi elkötelezettségüket, és jobban kapcsoljuk be őket a közéleti tevékenységbe. A kispolgárság A kispolgárság helyzetét alapvetően a szocialista termelési viszonyok határozzák meg, A megyében 4100 kisiparos es 400 kiskereskedő működik. A kiskereskedők 70, a kisiparosok 40 százaléka a Balaton mentén tevékenykedik. A kispolgárság többsége társadalmilag hasznos munkát végez. Közülük többen figyelmet érdemlő közéleti tevékenységet folytatnak elsősorban a tanácsokban és a népfront bizottságaiban. Jelentős részük viszont elzárkózik a közélettől és a közügyektől. A nők helyzete Somogybán a lakosság 51,9 százaléka, 9 foglalkoztatottak 42,7 százaléka nő. Az elmúlt négy év alatt helyzetük tovább javult, szerepük nőtt a politikai és a társadalmi életben. A Központi Bizottság nőpolitikái határozatának végrehajtását tervszerűség és rendszeresség jellemzi. Problémáikat azonban csak a társadalom egyéb feladataival együtt lehet megoldani. Üj szervezeti kereteket hoztunk létre, melynek következtében nőtt a társadalmi munkát végző nők száma. A párt- szervezetek többsége jól irányítja, ellenőrzi és összehangolja a nőpolitikái munkát. Ebben továbbra is nagy feladat hárul a testületekre. A nők körében végzett politikai, ideológiai nevelő munka eredménye, hogy közéleti tevékenységük fokozódott, a választott testületekben pedig nőtt az arányuk. Ha lassan is, de növekedett a magasabb végzettséggel rendelkező nők száma, ugyanakkor vezetői munkakörbe állításuk nincs arányban az arra alkalmas nők számával. Megkülönböztetett gondot kell fordítani a nők politikai, szakmai képzésére és továbbképzésére. Többet kell tenni a nőket néha még háttér be szőri Ló közhangulat megváltoztatásáért. A X. kongresszus határozatai alapján született párt- és kormányhatározatok nyomán az élet- és munkakörülményeiket javító intézkedések egész sora valósult meg. Somogybán számottevően nőtt a női munkahelyek száma, ezzel együtt csökkentek foglalkoztatási gondjaink. Sokat tettünk a nők szociális, egészségügyi ellátásáért, a szolgáltatások iránti igények kielégítéséért. Rendszeressé vált a nagycsaládos egyedülálló nők, az idősebbek, a gyermekgondozási segélyen levők segítése. A bérintézkedések lényegesen javították a dolgozó nők helyzetét. Változatlanul indokolt azonban, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mindenütt megvalósuljon. A népesedéspolitikai határozatot megértéssel fogadta a megye lakossága. Megyénkben az ipari és a mezőgazdasági üzemek sokat tesznek a nagycsaládos és egyedülálló dolgozó nők helyzetének javításáért. Ez a különböző segélyek folyósításában, kamatmentes kölcsönökben, önköltséges étkezés biztosításában és az üdültetésben is megnyilvánul. 1974-ben 5300 somogyi anya volt gyermek- gondozási segélyen. Elismerésre méltó a szocialista brigádok, a vállalati és üzemi közösségek erőfeszítése, társadalmi munkája, melynek nyomán enyhültek az óvodai elhelyezés gondjai. E mozgalom szervezése es további folytatása hasznos és célszerű. El kell érni, hogy az V. ötéves tervben valamennyi nagycsaládos megfelelő lakáshoz jusson, vagy — társadalmi és üzemi segítséggel — építsen. A tudatformálásban a három- gyermekes családeszmény elfogadtatása, a kedvező társadalmi légkör kialakítása a legfontosabb feladat. Tömegpolitikai munka A megyei pártbizottság széles körű tömegpolitikai munkával törekedett a párt politikájának megértetésére, a dolgozók meggyőzésére és mozgósítására. Eközben rendszeresen tanulmányozta a tömegek hangulatát, s az emberek jogos észrevételeit hasznosította a pártmunkában. A protokolláris látogatások helyett továbbra is fokozni kell a pártrendezvények látogatását, az aktivistákkal, a munkásokkal való véleménycserét, kiterjeszteni a személyes élmény és tájékozódás megszerzésének lehetőségét. A tömegpolitikai munka hozzájárult ahhoz, hogy tovább erősödött a párt eszmei-politikai és cselekvési egysége, tömegkapcsolata. Az utóbbi években gyorsult az információ- áramlás és javult a hitelessége is. A pártszervezetek vezetőinek többsége megértette, hogy a jó információ segíti a gyakorlati pártmunkát. Megértették, hogy az információ a politikai vezetés számára nem cél, hanem olyan eszköz, amely növeli a vezetés biztonságát, segít a döntések előkészítésében, a tömegpolitikai munkában, a szocialista demokratizmus, a kollektív vezetés erősítésében. A dolgozók észrevételeivel egyre jobban foglalkoznak a pártszervezetek. Ez vélemény- nyilvánításra ösztönzi őket. A pártszervezetek és pártszervek jelzései azonban még sokszor sablonosak, nem mindig tükrözik pontosan a tömegek véleményét. De van mit tennünk a visszajelzés megjavításában is. Pártszérvezeteink mindenekelőtt arra törekedjenek, hogy jelzéseikből kiiktassák a formális elemeket, s azok ne egy vagy néhány ember, hanem a közösség véleményét, hangulatát tükrözzék. A politikai agitáció Somogybán is eredményesen segíti a munkásosztály, a párt politikájának megvalósulását. Része van abban, hogy növekedett a dolgozó tömegek szocialista tudatossága. Bővültek a tevékenységi formák, nőtt az agitátorok száma, gazdagodott és életszerűbbé vált az agitáció. Hatékonysága azonban egyes területeken eltérő. A leghatásosabb a nemzetközi agitáció, ameII. Társadalompolitikai és ideológiai kérdések