Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-12 / 36. szám

Magyarország a lipcsei tavaszi vásáron

KALINYINI TALÁLKOZÁS

A „textilváros” utcáin

80 ország 900 kiállítója jelentkezett az idei lipcsei tavaszi vásárra, amelyet március 9-e és 16-a között rendeznek meg. A vállalatok huszonegy technikai és tizennyolc fogyasztási cikkcsoportban mutathatják be termékeiket.

A 30 éve szabad Magyar- ország hagyományos részvevője ennek a kiállításnak. A főleg műszeripari és híradás- technikai cikkeket kiállító 34 magyar vállalat 3216 négyzet- méter fedett és 394 négyzet- méter szabad területen mutatja be termékeit. A legnagyobb kiállítók közé tartozik a METRIMPEX, amely mérlegeket, híradástechnikai és automatikai műszereket, a BU- DAVOX, amely adatátviteli berendezéseket mutat be, és a Videoton, amely R—10-es számítógépével, rádióival, televízióival és magnókkal képviselteti magát.

A magyar kiállítás ez alkalommal nemcsak a termékeket mutatja be, hanem az ország felszabadulása 30. évfordulójának alkalmából átfogó ismertetést is ad elért fejlődésünkről, a gazdasági életünkben végbement változásokról.

Az NDK rádiója külön adást sugároz a vásár ideje alatt. Ebben a műsorban hangzanak el 25 alkalommal azok a kérdések, melyeket a HUNGEXPO kiállításszervezői állítottak össze, és amelyek országunk történelmével és jelenével, a magyar—NDK együttműködéssel, a KGST- vel és a vásáron kiállított magyar termékekkel kapcsolatosak. A helyes válaszokat beküldők között a vásár rendezősége értékes díjakat sorsol ki.

Nem, nem tévedés, valóságos város a Kalinyini Textilkombinát, s utcának tetsző végtelen folyosókat kell végigrónia annak, aki az egyik üzemrészből a másikba akar eljutni, hogy megismerhesse a gyáróriás életét, munkáját. Ehhez azonban napok, hetek kellenének, erre a feladatra csak a hosszabb ideig ott tartózkodó hazánkfia vállalkozhat.

Itt, ebben a gyáróriásban az első ismerős, akivel találkoztam V. A. Szmirnova elvtársnő volt, a gyári pártbizottság titkára, aki a múlt év végén egy kalinyini csoportot vezetett Somogyba, s elmentek a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárába, testvérvállalatunkhoz is.

Mosolyogva eleveníti fel tolmács útján kaposvári ‘találkozásunkat, a gyári látogatást:

— Emlékszik, mit mondott Bajer Nándor igazgató a két gyár között folyó munkaver- senyröl? Azt, hogy a kaposvári gyár ugyan kisebb, de a győztesek csak ők lesznek ... ! Amikor ezt elmondtam itthon, még nagyobb lett a versenylendület. Azt hiszem, nem is az a fontos, hogy melyik gyár kerül az élre. Hiszen nekünk az adottságaink és a termelési számaink nehezen hasonlíthatók össze a kaposvári gyáréval. Fontosabb, amit ez a verseny kifejez: kaposvári barátainkkal együtt mi is eredményeink fokozásával, új munkasikerekkel köszöntjük Ma- , gyaronszág felszabadulásának 30. évfordulóját.

Igazat kellett adnom Szmirnova elvtársnőnek, amikor megtekintettük a gyár egy részét. A méretek lenyűgözőek. Hatalmas, több emelet magas gépek végtelen sorát láthattuk, köztük a legmodernebb textilipari gépeket Színes áradatként öntötte el a munkatermeket a szivárvány minden színében pompázó, különböző minőségű, pamut és műszálas textiltermék.

Bizony nem irigylésre méltó azoknak a vezetőknek a dolga, akik az irányítást ellenőrzést

Sikeres vadászldény

Terítéken 1600 szarvas

Jól sikerült a vadászati szezon a megyében. A somogyi erdőkből 1600 szarvas, 2600 őz, 1300 vaddisznó, 2700 nyúl és 36 000 fácán került terítékre. Ha összehasonlítjuk ezeket az adatokat az 1970-es számokkal, akkor mindjárt látható: nagyot lépett előre a somogyi vadászat Erről beszélgettünk Gáczi Frigyessel, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának szakfelügyelőjével.

— Megjavultak a vadászati

lehetőségek, a vadgazdálkodás is céltudatosabb lett. Ha csak a fácán szaporítását nézzük, már szép eredményeket vonultathatunk fel. A vadásztársaságok tavaly tizenegyezer előnevelt, nyolchetes fácáncsibét helyeztek ki. Ebben a munkában külön is kitűnt az ádándi vadásztársaság, amely saját maga keltetett. Dicséret illeti a tengődi és a tapsony: társaságot is. Kirukkoltak az állami gazdaságok: a nagybe- rekiek tizennyolcezer, a lábo- diak tizenötezer csibével.

A külföldi vadászok szívesen jönnek hozzánk, mert ki tudjuk elégíteni az igényeiket. Persze csak azokét, akik trófeákra Vadásznak. Dámszarvassal és értékes őzzel nem szolgálhatunk, de a somogyi erdőkben szép számmal található kiváló agancsú i zár vaséiba. Néhány évvel ezelőtt éppen Somogybán, Gamás környékén lőtték ki az akko- ■ rí világrekorder trófeájú bikát. Vaddisznóból is Szép példányaink vannak. őzből viszont csak tőmegállomány- nyal rendelkezünk. Az őzre vadászó kisebb pénzű külföldi vadászok igényeit azért itt is ki tudjuk elégíteni.

— Mibe kerülhet egy-egy vadászat?

— Szabott árak vannak. Csak példának néhányat! Egy tízkilós agancsú szarvasbika dekánként további 280 forint kilövési -ára ötvenháromezer forint. Tíz és fél kilós súlyig dekánként további kétszáznyolcvan forintot számíthatunk fel. Egy tizenkét kilós agancsért száztizenöt ezer forintot kell fizetnie a vendégnek. Ha érmes az agancs, akkor az éremtől függően húsz. tizenöt vagy tíz százalék felárat számítanak fel.

Tavaly a nyugatnémet, osztrák, olasz, angol vendég vadászok sok más társukkal együtt 350 bikát, 550 őzbakot, 350 vaddisznót és 5000 fácánt lőttek ki. Ez a somogyi vadásztársaságoknak huszonegy millió forintot jelentett.

N. J.

Kempingcikkek exportra

Az ipari szövetkezetben készülő kempingcikkek exportjára az idén tervek szerint mintegy 4,5 millió dollár és másfél millió rubel értékű szerződést köt partnereivel a Hungarocoop.

A HAFEM szövetkezet például 80 ezer' dollár értékű Velence nyugágyat gyárt görög megrendelésre, a Budapesti Fém- és Vastömegcikk-készítő ISZ pedig 600 ezer dollár értékben készít tranvit megrendelésre kempingasztalokat, ágyakat. 30 ezer különféle favázas kempingbútort rendelt a Hungarocooptól az amszterdami Komfonorm cég.

Részlet a gyár egyik üzeméből,

végzik. Főként akkor nem, ha naponta el akarnak jutni a gyár legfontosabb helyeire. Ez azonban szinte lehetetlennek tűnik.

— Sok-sok kilométert kellene megtenni egy nap, ha minden üzemrészbe el akarnánk jutni — mondja a műszaki igazgató.

A Kalinyini Textilkombinátban 10 20Ő munkás dolgozik. Az igazgató German Aleksze- jevics Kulikov. Megtudom, hogy ő a legfiatalabb igazgató Kalinyin területén, mindössze 34 esztendős. Fontos gazdasági feladatán kívül jelentős társadalmi tisztségeket is betölt: a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldötte, elnöke a kalinyini Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak.

Ezért érthető, hogy »-hivatalból-« is szívén viseli a két nép barátságának ápolását, készségesen fogad és tájékoztat bennünket, s emellett nagy örömmel beszél magyarországi kaposvári útjának emlékeiről, meg a két gyár közötti munkaversenyről.

— Évente 250 000 millió méter szövetet készítünk kombinátunkban. Másfél-két nap alatt annyit, amennyi betakarná a Kalinyin—Kaposvár közötti 2000—2200 kilométeres utat. öt fő üzemünk és számtalan kisebb-nagyobb melléküzemünk van. Háromezer dolgozónk lakik a gyár munkásszállásán, 16 gyermekintézményünk, óvodánk, bölcsődénk, internátusunk van. Ezenkívül

két saját úttörőtáborunk. Nagy gondot fordítunk minden esztendőben a dolgozóink számára készülő, korszerű lakások építésére. A gyár kezelésében lévő szolgálati lakások alapterülete eléri a 110 000 négyzetmétert, ennél azonban sokkal többre van szükség.

A gyár vezetőinek társaságában végül a mintaterembe látogattunk, ahol termékeikből állandó kiállítást, bemutatót rendeznek. Előttünk néhány nappal egy japán textilipari küldöttség járt ott, s — mint kalinyini barátaink tájékoztattak bennünket — meglepődve csodálták az ízléses, mo. dern szöveteket.

Ebben a mintateremben nemcsak a gyárban készülő termékeket ismerheti meg a látogató, hanem azt is, hogy a Szovjetunió melyik köztársaságában melyik a keresett, divatos textília. Elmondták, hogy a Szovjetunió valameny- nyi köztársaságába szállítanak, s egyik helyen a műszálas, fekete alapanyagú, másikban a pirossal vagy kékkel kombinált színösszeállításokat kedvelik. Szállítanak hazánkba is. Jó lenne termékeiket a kaposvári üzletekben is megtalálni!

Azzal búcsúztunk *

Kalinyini Textilkombinát vezetőitől, hogy a két gyár közötti verseny nem csupán 1975. április 4-ig tart, hanem folytatódik, hogy ezáltal is erősödjön népeink barátsága.

Szalai László

Világgazdasági ábécé

Dömping

Azt, ha egy vállalat külföldön rendszeresen és nagy tömegben olcsóbban adja el áruját, mint a hazai piacon, dömpingnek nevezik. Az ilyen eljárást nemzetközi egyezmények tiltják, és egyes országok törvényei büntetik.

A dömping kedvelt eszközük azoknak a nagy tőkés vállalatoknak, amelyeknek elég erejük van ahhoz, hogy átmeneti veszteségeket is elviselve, olcsó áraikkal kiszorítsák konkurenseiket a piacról. A fent említett rendszabályokat az effajta gyakorlat megszüntetése érdekében hozták.

A szocialista országok ex- por' ;ai ellen elsősorban Politik ii propagandacélból han- . alják az ún. dömping vá- Ennek a vádnak nin.es a. Alátámasztására álta- í azt szokták felhozni, i ky a szocialista országok árrendszere különbözik a tőkés országok árrendszerétől.

Az úgynevezett szocialista dömpingről keltett, mesterségesen ébren tartott félelemre hivatkoznak akkor is egyes nyugati országok, amikor a szocialista országok exportja elé hátrányos, megkülönböztető akadályokat gördítenek.

Ezen a politikán ütött rést csatlakozásunk az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez, a GATT-hoz, amelynek során kimondták, hogy a magyar árrendszer különbözőségének puszta ténye nem jogosít föl senkit sem a magyar export korlátozására. Minthogy a dömpingváddal, mint láttuk, akadályozni lehet egy- egy ország exportját, nemzetközi egyezményt is kötöttek, az ún. Antidömping Kódexet, I hogy az ilyen esetben megengedhető eljárásokat szabályozzák. Azért, hogy önkényes rendszabályoktól megvédjük exportunkat, csatlakoztunk ehhez az egyezményhez is.

Népbetegség

a

zt mondják az ismerőseim: pusztába kiáltó szó lesz, amire vállalkozom. Mégis hiszek abban, hogy az ismétlésnek látszó téma legalább elgondolkodtató, hiszen napjaink egyik gyötrő népbetegségéről lesz szó. Emlékszem. gyermekkoromban még a tüdőbaj tizedelte a városok és a falvak lakóit. Azóta változott a világ. Az emberek a mai kor népbetegségét föl se veszik, közönyösen elfordulnak vagy más témára váltanak át, ha ezt a szót meghallják: alkoholizmus. Nem lenne lelkiismeretünk, nincs erkölcsi erünk? Nem látjuk a hosszú utat, amely az első kortytól a mértéktelen fogyasztásig, a temetőig vagy az elmegyógyintézetig vezet? Nem akarom eltúlozni a valóságot, de azt sem titkolom, szeretném felrázni az olvasót: a mértéktelen élvezethajhászás egyént és családokat tesz tönkre, kikezdi az egészséget és életei követel, elborítja az elmét és megnyomoríthat egy egész társadalmat. S nálunk mégis egyre fokozódik az alkoholfogyasztás. Miért?

Nézem a számok rengetegét. Magyarországon harminc százalékkal több bort. húszszor annyi sört (személyenként évi hetven litert) és kétszer annyi tömény szeszt fogyasztunk, mint a felszabadulás előtt. Az alkoholizmus már 1968-ban elérte a népbetegség szintjét. 1972-ben az égetett szeszes ital fogyasztásában a második helyet »vívtuk ki* magunknak a világranglistán. Kis ország vagyunk, helyezésünk meghökkentően előkelő. Mondjam, hogy szégyenteljes? Az alkoholos mámort semmi sem indokolja. Még az sem, hogy világjelenségről van szó. Ebben a nagy kavalkádban igazán megmaradhatnánk »leis országnak«, s még a,z sem fájna, ha a statisztikákból eltűnnénk az ismeretlenség homályába. Csakhogy a ráolvasás nem vezet célhoz.

Vöröskeresztes szakemberekkel és több idegorvossal beszéltem. Tapasztalatukat, hozzáértésüket nem nélkülözhetem. Ök tudják leginkább, milyen mérhetetlen kárt okoz az alkohol. Ha országos gondokról beszéltünk, beszéljünk a »hazaiakról« is. Két év alatt — 1972-ben és 1973-ban — összesen 338 ember tért észhez a kórház kijózanító állomásán; 1974-ben — egy év alatt — 427! »Fejlődünk.« A tavalyi statisztika szerint a behozott, öntudatlan részegek közül 35 húsz éven, 2 tizennégy éven aluli fiatal, 38 pedig nő volt. Családtagok, munkahelyi vezetők vallottak róluk: ha józanok, nincs baj velük, jól dolgoznak otthon és a munkahelyükön is. Értékes emberek. A kijőzanítás azonban nem teszi tartóssá e minősítést. Felelősségérzetet köretei. S ha belőlük, ha a környezetükből hiányzik ez a tulajdonság, jó, ha kényszer-elvonókúrára fogják őket. De ez már csaknem elkésett beavatkozás. A tapasztalat meghökkentő. Azok, akiket bírósági úton kényszerítettek elvonókúrára, csaknem valamennyien visszaesnek. A tanácsok, a társadalmi szervek javaslatai alapján bekerültek fele örökre szakít »előéletével«, az önként »bevonulok« 75 százaléka később sem néz az italra. Nem kilátástalan a küzdelem, de az eredmény szerény. Nem szabad eljutni idáig.

Ha részletesen elmondhatnám kínzó élményemet! Végigjártam az elmeosztály folyosóit: üres tekintetek néztek rám, emberi roncsok ültek az ágyak, a padok szélén; megbomlott elméjű, valaha értékes emberek. Az osztály betegeinek 40 százaléka alkoholista volt; ma élőhalottak, a szesz áldozatai...

1974-ben a megyei kórház elmeosztályán 88 megrögzött alkoholista volt elvonókúrán. Legalább négyszer ennyivel *dicsekedhetünk« a megyében. És akkor még nem beszéltünk a zugivókról és a fiatalokról, akik közül egyre többen hiszik — és példát is kapnak hozzá —, hogy a felnőtté érés legfőbb »bizonyítéka« a mértéktelen szeszfogyasztás.

A tapasztalatok szerint a nagyatádi járás, különösen Csurgó környéke vezet a fiatalkorúak alkoholimádatában. Meg azután a szőlő- és a gyümölcstermelő vidékek, ahol sok és jó a bor, mérhetetlen mennyiségű pálinka fő a hivatalos és a zugpálinkafőzőkben. De hat Kaposváron aligha terem igazán jó bor, meg a pálinkafőzőknek sem itt van a »hazájuk«. Mégis. A nagyatádi járásból legalább megpróbálják menteni a menthetőt, s behozzák a kába, az eltompult agyú, valaha teljes értékű embereket. Hátha ez alakítja a rossz statisztikát. Máshol meg alszik a társadalmi lelkiismeret? Nem tudom. A tények azt mutatják, hogy a fiatalok közül leginkább az ipari tanulók körében terjedt el a túlzott italozás. Miért? Ezt látják a környezetükben. Takarítás helyett ma egy láda sörért, pálinkáért küldik a szakmunkástanulót. Nem egyet hoztak a kórházba öntudatlan állapotban a munkahelyről, ahol együtt ivott a vezetőivel. Mérhetetlen felelőtlenség! De hoztak az érettségi bankettről »merev részeg« ifjú leányzót is, aki korántsem tett tanúbizonyságot érettségéről. Mégsem rájuk kell figyelni 'elsősorban. Csak egyszer vizsgálná meg valaki a presszókban, a szórakozóhelyeken az ifjú lánykák és fiúk előtt »igénytelenségről« árulkodó narancsszörpöket és üdítő italokat. Csak »kiérezné« valaki belőlük a »tartalmat«, a szeszt, mert legtöbbször ott rejtőzik az üdítő italokban.

Éppen az elmeosztályról jöttem, amikor összetalálkoztam egy ismerős kislánnyal, harmadikos gimnazista. Isznak-e a láriyok? — kérdeztem. »Ajaj!« Mit szeretnek jobban? A konyakot vagy a pálinkát? »Ezt is, azt is, nem válogatósak.« És a kólába rejtik a konyakot? »Á, a kólába rum való« — mondta felvilágosultan, pedig tudom, ő nem is »iszós«.

Mit lehet tenni? »Érdekellentét van: a küzdelem csaknem kilátástalan« — mondta egy szakember. »Ötven éve még gyógyszerként emlegették a szeszt, ma már élvezeti cikk, s túlzott mértékben fogyasztva — mondjuk ki — kábítószer. De nem lehet kábítószerként kezelni. Kábítószert szedni szégyen, inni nem az, csak lerészegedni. De a társadalom ezt sem ítéli el túlságosan. Erőlködik az alkoholizmus elleni propaganda — nagyrészt eredménytelenül —, hiszen az alkohol a nemzeti jövedelem egyik tekintélyes forrása. Tessék eredményesen küzdeni ellene.« Megfontolandó, de nem belenyugvásra késztető vélemény.

Fokozódik az alkoholfogyasztás? Megyei számok. A kereskedelmi osztály kimutatása szerint az égetett szesz 14,3, a sör 9, a borfogyasztás pedig 6,1 százalékkal nőtt 1974-ben az előző évihez képest. Másként: Somogybán 3266 hektoliterrel több bort ittunk 1974-ben, összesen 56 769 hektolitert. De ez senkit se vezessen félre, mert nem egészen igaz. Ma már a tsz-ektől, az állami gazdaságoktól, a magánosoktól is vásárolhatnak föl szeszt, s ezt senki sem tudja kimutatni. Azaz nincs tiszta kép; mintha alkoholmámorban élnénk. Csak forintban tudjuk kifejezni például, hogy az áfész-eknél 1973- ban 88 millió, 1974-ben pedig 99 millió forint értékű volt az égetett szesz forgalma. De azért ez is mond valamit.

C

selekednünk kell. Egy pszichiáter kijelentette: ha csak annyi pénzt fordítottunk volna az alkoholizmus elleni küzdelemre, mint amennyit a postai irányítószám bevezetésére, akkor már tettünk volna valamit. De ez csak a propaganda. Az idegorvos így nyilatkozott: »Ha mindenütt betartanák az érvényben levő törvényeket, rendeleteket, alig lenne gondunk.« Ha nem lenne sikk kinyitni otthon a bárszekrény ajtaját, ha nem szolgálnák ki a fiatalkorúakat, a észegeket, ha a kereskedelmi felügyelőség ellenőrizné a ren- leletek betartását, ha a felnőttek jó példát mutatnának, ha agy-két éves terápiás kezelésben részesíthetnék az alkoholistákat, itt Somogybán is; s ha mindenkit felrázna e szomorú helyzetkép, talán leküzdhetnénk korunk egyik legveszélyesebb népbetegségét.

Jávori Bél i