Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-07 / 32. szám
Moszkvában készülnek a tárgyalásokra Wilsonra fontos feladat vár A brit miniszterelnök szovjetunióbeli látogatása előtt Borisz Csehonyin, a TASZSZ kommentátora írja: Moszkvában készülnek Harold Wilson angol miniszter- elnök február 13-án kezdődő szovjetunióbeli látogatására. A várakozások szerint a szovjet—angol tárgyalásoknak föl kell deríteniük a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit a következő években. Harold Wilson brit miniszterelnök nem először látogat most Moszkvába. Ami azonban a Szovjetunió és Nagy- Britannia közötti legfölsőbb szintű kapcsolatokat illeti, ezeket hétéves szünet szakította meg. Ez természetesen hatással volt a szovjet—angol kapcsolatokra. Ezért Harold Wilson előtt most fontos feladat áll: pótolnia kell ezt a kiesést. A szovjet emberek remélik, hogy az angol kormányfő látogatásával megindul a két állam közötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének új szakasza, és azt is, hogy ez a látogatás hozzá fog járulni a nemzetközi, elsősorban az európai béke és biztonság megszilárdításához. A Szovjetunió — a Nagy- Britanniával való államközi kapcsolatokat építve — fontos célt tűz ki maga elé: a nemzetközi enyhülés megszilárdítását és visszafordíthatatlanná tételét. A hazafias erők és a kormány tanácskozása Rhodesiában A szovjet közvélemény aktívabb tevékenységet vár Nagy- Britanniától az európai biztonsági értekezlet mielőbbi befejezése érdekében. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunióban üdvözlik az angol miniszter- elnök legutóbbi nyilatkozatát arról, hogy kormánya aktívan törekedni fog a genfi szakasz mielőbb befejezésére, annak érdekében, hogy már a legközelebbi időben sor kerülhessen az államfők találkozójára és az értekezlet záródokumentumainak elfogadására. A Szovjetunió jelentékeny érdeklődést tanúsít Nagy-Bri- tanniával fenntartott kereskedelem fejlesztése iránt, azzal a céllal, hogy tartós gazdasági j alapra helyeződjenek a szov- 1 jet—angol politikai kapcsola- • tok. A küszöbönálló moszkvai I tárgyalások feltehetően új lendületet adnak a két ország I gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséhez. A szovjet emberek j — mint a TASZSZ kommcntá- j tora írja — meg vannak győ- \ ződve arról, hogy a szovjet— angol kereskedelmi és tudományos-műszaki egvüttmükö- dés számára csak előnyös lesz, ha hosszú távú alapokra helyezik. Moszkvában arra számítanak. hogy Harold Wilson látogatása elvezet a Nagy-Britan- nia és a Szovjetunió közötti kölcsönös megértés megszilárdításához. Ez pedig maradéktalanul megfelel az angol és a szovjet nép nemzeti érdekeinek. Gromiko Géniben találkozik Kissingerrel Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter — hivatalos moszkvai bejelentés szerint — egy korábbi megállapodásnak megfelelően, február 16—17-én Genfben találkozik. A találkozón kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésekről folytatnak eszmecserét. Bevonult a hadoszlop Asmarába Asmarába, Eritrea tartó-1 Asmarában tegnap — ln*mány fővárosába ért az etió- piai fővárosból két napja elindított hadoszlop éle: öt harckocsi és több páncélozott jármű. Az 52 harckocsiból, húsz páncélautóból és csapatszállító járművekből álló konvoj előrenyomulását a szeparatista erők jelentősen késleltették azzal, hogy a tartományban fölrobbantottak egy stratégiai fontosságú hidat. Tízezrek sztrájkolnak Spanyolországban Bezártok a színházak is A Spanyolországban kibontakozó sztrájkmozgalom mind nagyobb méreteket ölt, legutóbb az egyetemekre is kiterjedt. Teljes egészében megszűntek a foglalkozások a madridi, a barcelonai, a vall- dolidi és a sevillai egyetemen. A jogaiért vívott harcban a munkásosztály is mind gyakrabban folyamodik kipróbált fegyveréhez, a sztrájkhoz. Nincs olyan nap, hogy a helyi sajtóban ne jelennének meg hírek a különböző vállalatoknál és intézményeknél kirobban »munkakonfliktusokról«. A sztrájkok gyakorlatilag megbénították az as- túriai szénbányák tevékenységét. Hivatalos adatok szerint 12 ezer bányász szüntette be a munkát. A spanyol fővárosban bezárták a színházakat is — a színészek sztrájkja miatt. GENF Találkozó a szovjet E\SZ-képviselet székhazában Tegnap megtartottak a stra- [ val foglalkozó tárgyalásokon tégiai fegyverzet korlátozása- j részt vevő szovjet és ameri-------------------------------—— ---------. kai küldöttség újabb találkoI zóját. A megbeszélés színhelye ezúttal a Szovjetunió állandó ENSZ-képviseletének genfi székháza volt. Megvitatták Libanon védelmét A rhodesiai hazafias erőket' duka, a tanács főtitkára, Jostömörítő Afrikai Nemzeti Ta nács vezetői és a rhodesiai kormány elnöke első ízben ta- lálkoztakés tanácskoztak egymással. Képünkön (balról jobbra): dr. Gordon Chavun! hua Nkomo. a sokáig börtönben fogva tartott afrikai közéleti személyiség és dr. Elliot Gábellah, a tanács alelnöke távoznak a kormányfő, Smith hivatalából. Kairóban befejeződött az Arab Liga védelmi tanácsának egynapos — rendkívüli — ülésszaka, amelyen a tagországok hadügy- és külügyminiszterei vettek részt. A tanács ülését Libanon kérésére hívták össze, amelynek területét állandó izraeli agressziós támadások érik. Mahmud Riad. az Arab Liga j főtitkára a tanács ülésének be- i fejezése után tartott sajtótájéBefejezés előtt 12 nagyberuházás (Folytatás az 1. oldalról) gyét, 240 ezer tonna mész- ammónsalétromot és 200 ezer tonna karbamidot állít majd elő. A leninvárosi olefinműben kisebb befejező munkák még hátra vannak, ezek azonban már nem zavarják a Tiszai Vegyi Kombinát új gyáregységének folyamatos működését. Az etilémgyártás is megkezdődött, ennek egy részét a szovjetunióbeli Kalusban, másik részét itthon dolgozzák föl. Itthon évente mintegy 120 ezer tonna nagy oktánszámú benzint is a népgazdaság rendelkezésére bocsátanak. A befejező munkálatok egyébként a program szerint június 30-ig tartanak. Ezzel teljesen megvalósul a IV. ötéves terv egyik legjelentősebb vegyipari beruházása. Eternitgyár, öblösüveggyár A nyergesújfalui eternitgyár új üzemcsarnokában szovjet szakemberek irányításával már az utolsó gépsor összeszerelésén dolgoznak, és hamarosan e berendezésen is megkezdődik a próbagyártás. Június végére befejeződik az üzem nagy arányú rekonstrukciója. Amikor már egész évben, valamennyi új berendezés üzemszerűen termel, 22 millió négyzetméter etemitle- mezt gyártanak itt. Ez a mennyiség bőven fedezi a hazai szükségleteket. Orosházán lényegében befejeződött az úgynevezett csomagolóüvegek gyártásának beruházása, erre az évre néhány kisegítő üzemrész munkálatai húzódtak át. Hús és csokoládé Húsz vállalat építőinek, szerelőinek munkáját kell napról napra egyeztetni az ország legnagyobb vidéki húsipari létesítménye, a Miskolci Húskombinát beruházási munkáinál. Ezt a KlSZ-fiata- lok is segítik, akik védnökkészül a zánkai úttörőváros, és június 10-én, a nyári tábor megnyitásának napján, j lentette: már minden a legnagyobb rendben várja az úttörőket. séget vállaltak a létesítmény j Turnusonként nyáron télen 800, egész évben 23—24 felett. A 818 millió forintos költséggel létesült nagyüzem- j ezer fiatal táborozhat itt. ben évente 550 ezer sertést 3000. koztatón közölte: a részvevők egyhangúlag jóváhagyták a Libanon védelmének megerősítésére előterjesztett jelentést. teljesítették Libanon valamennyi kérését. A főtitkár nem részletezte, ! hogy milyen formában törté- I nik a pénzügyi és katonai se- | gítségnyújtás, a nyugati hír- ügynökségek azonban részben j jólértesült forrásokra — rész- , ben a MENA közel-keleti Tiír- ügynökségre — hivatkozva azt • jelentették, hogy a Védelmi Tanács állásfoglalása értelmé- I ben 12 millió font sterling összegű pénzügyi segítséget nyújtanak Libanonnak. A katonai segítségnyújtás módjáról | semmi sem szivárgott ki. i Takla libanoni külügyminiszter a tanácsülés után kije- kormányát »-teljes mértékben kielégítik« a hozott határozatok. A Védelmi Tanács külügyminiszterei további megbeszélést is folytattak. Véres lázadás Limában és 30 ezer szarvasmarhát vág- | hatnak le. Ebből 5700 vagon- | nyi húst nyernek majd. A kombinátból ezenkívül 780 vagonnyi húskészítmény, 220 vagonnyi konzerv és 110 vagon dobozos sonka kerül ki A Szerencsi Csokoládégyár rekonstrukciós munkáinak első lépcsőjével már elkészültek; tavaly üzembe helyezték a cukorkaüzemet. Ebben a részlegben évente kétezer tonnányi cukorkát készítenek, hány órával azután 1975 első felében adják át rendeltetésének a további részleget. Énekelni Pinochetnek? Lemondta a részvételt Claudio Villa, az ismert olasz énekes is azon a leendő nemzetközi dalfesztiválon, amelyet a chilei junta szervez Vina-del-Mar chilei üdülőhelyen. »Fasiszták számára sohasem'fogok énekelni« — ez volt Villa válasza a meghívóra. Mint a Paese Sera című olasz lap Santiagóból érkezett tudósítása írja: a junta által rendezendő dalfesztivál kudarcra van ítélve. Sok ismert énekes jelentette már be. hogy nem hajlandó »énekelni Pinochetnek« __ S alvador Allende demokratikus kormánya idején nagy népszerűségnek örvendett e hagyományos fesztivál Latin-Amerikában. Sztrájkoló rendőrök ellen katonák A zánkai tábor A zánkai úttörővárosban nemsokára mind az 56 létesítmény fölkészülten várja a fiatal táborozókat. A beruházá- í sok nehezén már túljutottak: elkészült a nyolc téli és 16 nyári tábor, a vízitelep, az országos úttörőmozgalmi múzeum épülete, felépült az egészségház, az 1973-ban átadott vasútállomás pedig bekapcsolta az úttörővárost az ország vérkeringésébe. Egész sor egyéb létesítmény is tető alá került, s a még hátralevők építése, fölszerelése is befejezéséhez közeledik. Előrehaladt a munka a sportcsarnok, a háromezer személyes stadion, valamint az 500 szemé- j lyes előadóterem építésében (hátra van még a parkosítás, a dísztér kialakítása). Minden jel arra mutat, hogy a programnak megfelelően, május 31-ig, teljesen eiSúlyos zavargások törtek ki szerdán a perui fővárosban. A katonaság- és a sztrájkoló rendőrök között összecsapásra került sor. A kormány né- hogy a hadsereg egységei letörték a magasabb bért követelő rendőrök sztrájkját, rendkívüli állapotot hirdetett ki. Hivatalosan hat sebesültről számolnak be, de a különbö- | A perui kormány bejelen- ző hírügynökségek jelentései tette, hogy hadbíróság elé ál- szerint a hadsereg és a rend őrök közötti rülbelül 30 vesztette és sültek. harc során kö- személy életét i I lítják a felforgató akciókért felelős személyeket. Lima és { többen megsebe- | szomszédos Callao kikötőváros lakóit a rádión keresztül felszólították: maradjanak laA politikai megfigyelők az eseményekkel kapcsolatos tu- í fásukban, hogy elkerüljék az dúsításokból arra következtetnek, hogy a perui kormány ismét ura a helyzetnek. incidenseket, s ezáltal megkönnyítsék a katonaságnak a felforgató elemek elleni akcióit. már az egymást követő harmadik napon — nyugalom volt; nem jelentettek fegyveres összetűzéseket. A városból szerdán is folytatódott a külföldi állampolgárok elszállítása. Bozóitüz Eritreában Eritrea vad, bozótos tájain ismét életveszélyes minden út. A hegyi szurdokokból fegyveres rohamosztagok csapnak ki, és a tartomány fővárosának utcáin fölugato fegyverekkel ott ólálkodik a halál« Egy páncélos hadosztály érkezett most Asmarába, s az etiópiai ideiglenes kormányzó tanács tárgyalásokon is prólbálja elejét venni a harcnak. Egy pillanatnyi a csend. De mint az afrikai bozot- tüzek zsarátja, amely észrevétlenül terjed és váratlanul lobban lángra, Eritreában is úgy lappang most a lázadás tüze. A véres események — a felcsapó tűz — okát még füst ée korom fedi, az eritreai tűzfészek gyúlékony közelségében azonban nagy vonalakban kirajzolódnak^ a társadalmi-politikai okok. Etiópiának ezt az északi tartományát csak laza — bár létező — kapcsolatok fűzték korábban a* ! Axum Császársághoz. Ez volt az ! a föld, ahol huszévi harc után I megvetették lábukat az olasa gyarmatosítók s erről a bázisról rohanták le Graziam marsall fasiszta csapatai Etiópiát. A IL világháború után került csak Eritrea »Juda oroszlánjának« fennhatósága alá: először szövetségi államként; l»6ó-ban autonóm tartomány lett, amelyet 13 éve már egyszerű közigazgatási egységként kezelnek. Ugyanakkor Eritrea mind etnikailag (elenyésző lélekszámú itt az ország am- liara lakossága), mind vallási szempontból (uug másutt a kopt kereszténység, itt az iszlám az uralkodó) eltér Etiópiától. Az olasz hódítók pedig touu mint fel évszázadon át szították az ellentéteket ... „ . A »császárok császára«, Haile Szelasszie hatalmának megdöntése óta lezajló forradalmi változások szele természetesen ide is eljutott. Csakhogy a feudális elmaradottságban és nyomorban tengődő ország gazuasagi bajait es politikai ellenieteit az uralkodó »felső tízezer« vezető politikusai épp a haladas gátjaiként akartak foinasznalni. (A tartományok voltak mindig az ellenforradalmi lázongás gócait) Valószínű, hogy a mostam fegyveres harc kirobbanásához az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó tanács legutóbbi intézkedése (a gazdasági elet állami ellenőrzés alá vonása) adta az űjaob lökést. A Pravda Addisz Abcba-i tudósítója viszont fölhívja a figyelmet, hogy a nyugati propaganda az »Evangélium hangja* nevű helyi rádióadóval összhangban »mar régóta erőteljes kampányt folytat a katonai tanács politikájának megtorpedoza- sara. ..« A »bozóuuzct« tehal kuiorszagi szelek is szítják. Ugyanakkor — vessünk egy pillantást a térképre —■ nyilvánvaló a lázongó tartomány kulcsnely- zete. Az Asmaratoi alig par kilométernyire fekvő Massawa az egyetlen — tengeri hajóforgalomnak is megfelelő — etióp Kikötő, enelkul az ország el van zarva a külvilágtól. A Vörös-tenger deli kijaratanai elterülő Eritrea földjenek stratégiai fontossága viszont már a kozel-keieti kerdéskomp- lexum viiagpoutikai szövevényébe hut-Kolódik . . . S nem lehet véletlen, hogy már arrafelé ólálkodik egy ütőképes flotilla — az Enterprise nukleáris repülőgép-anya- iiajoval az élen. K. t. Rumor Párizsban tanácskozik Rumor olasz külügyminisz- | tér csütörtökön Párizsba utazott, hogy megbeszéléseket | folytasson francia kollégájával, Sauvagnargues-gal. A találkozó a félévenként rendszeresen tartott olasz—francia külügyminiszteri megbeszélések sorába illeszkedik. Elsősorban az időszerű közös piaci problémák megbeszélését szolgálja. Katonai páncélkocsi hatol be Limában az ellenálló rendőrök megerősített laktanyájába. (Telefotó — AP—MTI—KS) A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat kaposvári, nagyatádi & marcali építésvezetőségére fölvesz könnyügépkezelőket, továbbá változó munkahelyre úthengerkezelőket •Jelentkezés: a gépgazdalkodas; osztályon. Kaposvár. Petőfi tér 3. (8890)